Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 16 találat lapozás: 1-16

Intézménymutató: %C3%9Aj%20%C3%89let

1996. október 1.

Hetvenhárom éves korában Majnafrankfurtban meghalt Dános Miklós, a volt Munkásélet főszerkesztője, az egykori Előre, az Új Élet, majd az A Hét munkatársa. Dános Miklós emellett több riportkönyv és kisregény szerzője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./ Dános Miklós /sz. Marosvásárhely, 1923. jan. 16./ 1974 óta élt Németországban.

1999. augusztus 25.

Megszakításokkal több mint 20 éve képzőművészeti alkotótábor működik a Maros megyei Makfalván. Oda igyekezett két évtizeddel ezelőtt a Nagy Pál festőművész vezette kis csapat is: Varga Katalin, A Hét, és Kemény Zsuzsa, az Új Élet munkatársai. Nem érkeztek meg, autóbaleset áldozatai lettek mind a hárman. Az idei táborzárás névadói ünnepség is volt, az alkotóműhely felvette Nagy Pál nevét. /S. Muzsnay Magda: Nagy Pál Alkotóműhely Makfalván. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2002. szeptember 24.

Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Vajnovszki Kázmér (Nagyvárad, 1928. júl. 11. - Bukarest, 2002. szept. 21./ újságíró, a MÚRE tagja, aki 1946-tól 1991-es nyugdíjba vonulásáig és azt követően is, a romániai magyar sajtót szolgálta. 1946-48-ban a nagyváradi Új Élet, 1948-1960 között az Ifjúmunkás, a Romániai Magyar Szó, illetve az Előre, 1962-1970 között a Könyvtári Szemle, 1970-től 1991-es nyugdíjazásáig A Hét,1991-től az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1956-os budapesti tudósításainak tárgyilagos hangvétele miatt vizsgálatot indítottak ellene. Több riportkötet szerzője, az 1977-es bukaresti földrengésről írott könyve ma forrásmunkának számít. Utolsó percéig dolgozott. Szept. 25-én lesz a temetése. /Vajnovszki Kázmér (1928-2002). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2002. október 3.

Vajnovszki Kázmér évtizedek óta bukaresti lakos volt. Nagyváradon 1946-48 között szerkesztette az Új Életet, ezután bukaresti lapok munkatársa lett. Az A Hét hetilaptól ment nyugdíjba, de azután is írt a nagyváradi Erdélyi Naplóba és a kolozsvári Krónikába. Még szept. 17-én megírta cikkét a Krónikának, melyet Ágoston Hugónál beírt a számítógépbe, majd elküldte írását. Ez az utolsó cikke szept. 21-én megjelent a Krónikában. Aznap Vajnovszki Kázmér az utcán összeesett és meghalt. Szept. 25-én, temetésén Ágoston Hugó búcsúztatta. /Ágoston Hugó: Kollégánk halálára. = A Hét (Bukarest), okt. 3./

2003. január 13.

Jan. 11-én Marosvásárhelyen az EMKE és a történelmi egyházak szervezésében a Deus Providebit Házban a Don-kanyarban pusztult magyar katonákra emlékeztek. A megemlékezésre eljöttek budapesti történészek, ott voltak Don-kanyart járt frontkatonák. Délután a katolikus temetőben jelképesen a majdani emlékmű alapkövét helyezték el. És egy szelencét, a Maros megyéből származott áldozatok névsorával. Jan. 12-én Marosvásárhelyen a diakóniai központban a Művészet, majd jogutódja, az Új Élet - rendszerváltás után Erdélyi Figyelő hetilap - szerkesztőségének tulajdonában álló könyvtárát adták át használatra és megőrzésre a Kántor-tanítóképző Főiskolának. A mintegy 3800 kötetes könyvtár adományozásáról kiállított oklevelet Sütő András egykori főszerkesztő, Lázok János főmunkatárs és Nagy Pál szerkesztő, valamint a főiskolát képviselő Barabás László igazgató írta alá. "Meggyőződésem, harminc éven át jól válogattam, mert a kerti törpék helyett Petőfi Sándort, Adyt, Szilágyi Domokost, Kányádi Sándort, a klasszikusokból pedig azokat válogattam, akiket nagyon hosszú időn át tiltottak, bélyegeztek, kategorizáltak, vagy csak nagyon ritkán adtak ki. A könyvtárat úgy próbáltuk őrizgetni, hogy azt mások el ne hordják, azt más intézmény ne vegye tulajdonába, és ne jusson arra a sorsra, hogy hozzá nem értők, a nyelvünket sem értők rendelkezzenek vele. - mondta az ünnepélyes átadáson Sütő András író. Barabás László igazgató reméli, olyan könyvtárat hoznak létre, ami a későbbiekben egy hungarológiai központ szerepét is betöltheti. /(lokodi): Névsor egy majdani műemlék alapkövénél. A Don-kanyarban pusztult áldozatokra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

2003. szeptember 30.

Nagyenyeden a Dr. Szász Pál művelődési házban szept. 26-án Adamovits Sándor tartott előadást Kemény Jánosról. Báró Kemény János 100 éve született. Az előadás Erdély legnagyobb mecénásának életéből mutatott be fejezeteket. Kemény János kastélyában 1926-ban volt az első marosvécsi találkozó. A következő 20 évben itt volt Erdély minden valamire való írója. Kemény János magára vállalta a romániai magyar nyelvű színtársulatok támogatását is. 1952-ben Kemény János munkaszerződését felbontották a Székely Színháznál, ahol dramaturg volt. Mészégető lett leányával, Marosvécsen mészkövet talicskázott. Később könyvtáros lett, 59-től pedig az Új Élet munkatársa nyugdíjazásig. 1971. október 13-án távozott az élők sorából. /N. T.: Kemény János Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 30./

2004. március 26.

A 80 éves Nagy Pált március idusán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjban részesítette. Az immár évtizedek óta Marosvásárhelyen élő szerkesztő, irodalomtörténész, publicista fiatalos lendülettel vesz részt a város, Erdély, de még az anyaország rangosabb rendezvényein is. Sorra jelentek meg kötetei – Visszanéző, Bolyaiak tere, Tinta a kisgöncölben, Forgatagos időkben – emellett ő szerkeszti a Wass Albert-sorozatot a Mentor Kiadónál. Városában a Kemény Zsigmond Társaság estjeire kollégistakorától jár. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924. jan. 30./ középiskoláit Marosvásárhelyen, a székely fővárosban végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett irodalom–történelem tanári képesítést. 1955-ben lett főállású újságíró, visszakerülve Marosvásárhelyre, ahol az Igaz Szó, A Hét, végül az Új Élet szerkesztője lett, de a napi- és hetilapok is szívesen közölték írásait: irodalomtörténeti tanulmányokat, jegyzeteket, színházi bírálatokat. /Adamovits Sándor: Nagy Pál aranytollas. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

2004. december 24.

December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./

2005. április 22.

Életének 95. évében Bukarestben elhunyt Pintér Lajos újságíró, zenetörténész /Arad, 1910. jan. 18. – Bukarest, 2005. ápr. 20./. 1929-ben Aradon, az Erdélyi Hírlapnál kezdte el újságírói pályafutását. A háború után Bukarestbe költözött, 1949-től a Romániai Magyar Szó, az Előre, majd 1972-től nyugdíjazásáig az Új Élet szerkesztője, zenekritikusa, a román rádió magyar adásának külső munkatársa volt. Fáradhatatlanul végezte művelődéstörténeti kutatásait, különösen a zene területén. Tevékenységét tükrözik a Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán romániai, illetve George Enescu magyarországi és erdélyi kapcsolatait bemutató könyvei, valamint számos aradi vonatkozású sajtótörténeti tanulmánya. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2006. február 18.

Tizenöt éve hunyt el Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ író. A másfél évtized elegendő lett volna arra, hogy megfeledkezzenek az íróról. Bajor esetében ez nem így történt. Távozta óta jó néhány kötet jelent meg írásaiból. A legfrissebb kiadvány a Kriterion Kiadónak köszönhető. Nagy Pál összeállításában és gondozásában Angyal Bandi illemtana címmel veheti kézbe az olvasó a kiváló humorista humoreszkjeit és paródiáit. Azokat az írásokat, amelyek 1959 és 1989 között a marosvásárhelyi képeslap, az Új Élet hasábjain láttak napvilágot. A lap egykori főszerkesztője, Sütő András írt hozzá előszót. /Angyal Bandi illemtana. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./

2006. február 28.

Vidéken ritkák az irodalmi találkozók, ezért jöttek sokan a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör erdőszentgyörgyi humoros délutánjára. Nagy Pál válogatásában jelent meg Bajor Andornak az egykori Új Élet című képes hetilapban megjelent írásait tartalmazó kötete (Angyal Bandi illemtana), amelyhez Sütő András írt előszót. Néhány példányához az olvasók ezúttal is hozzájuthattak. Székely-Benczédi Endre szatirikus politikai szakácskönyve nyomdakész állapotban van immár egy esztendeje. Szerencsések az erdőszentgyörgyiek, van egy Kovrig Magdolnájuk, aki a nevelésre, az oktatásra tette fel életét, akinek művelődésszervezői munkája nyomán élénk tevékenység zajlik a kisvárosban, ő vezeti a Bodor Péter Művelődési Egyesületet. Helyi lap jelenik meg havonta, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, amelyet a fiatal szerzőgárdával ugyancsak Kovrig Magdolna tanárnő szerkeszt. /Damján B. Sándor: Hej, Múzsa, légy mostan ihletett…” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./

2006. március 15.

A tizenöt éve elhunyt Bajor Andornak az Új Élet képes lapban 1959 és 1989 között megjelent, a humor jegyében fogant írásait gyűjtötte és szerkesztette kötetbe Nagy Pál irodalomkritikus Angyal Bandi illemtana /Kriterion Kiadó/ címmel. /Nagy Botond: A tüllrózsába rejtett bomba. Bajor Andor-könyvbemutató. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./

2006. június 14.

Életének hetvenedik évében elhunyt Bartis Ferenc költő, író, újságíró, a Magyar Írószövetség tagja. Bartis Ferenc /Gyergyószárhegy, 1936. júl. 4. – Budapest, 2006. jún. 9./ újságíró-szerkesztő volt a Bukarestben megjelenő Falvak Népénél, a marosvásárhelyi Új Életnél és a Csíkszeredában kiadott Hargitánál. Tíz évet ült román börtönökben, 1984-ben megfosztották román állampolgárságától, azóta Budapesten élt, 1988 és 1989 között a Magyarok, 1990-től A Céh című folyóiratok főszerkesztője, a Ring munkatársa volt, az Összmagyar Testület elnöke. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és az ’56-os Forradalom Hőse kitüntetéssel is elismerték. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), A kényszerhelyzet művészete és a művészet kényszerhelyzete (1994), Az összmagyar eszme (2005). /Elhunyt Bartis Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2006. október 2.

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

2006. október 14.

Marosvásárhely óvárosában, a Bíróság utca 10. szám alatti házon emlékplakett emlékeztet arra, hogy itt élt és alkotott Székely János költő, prózaíró és felesége, Varró Ilona prózaíró. Az emlékplakett domborművét fiuk, Székely Jenő-János készítette. Székely János (1929-1992) beiratkozott a marosvásárhelyi Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Hadapródiskolába. 1944-ben az iskola tanulóit a keleti frontra vezényelték, majd több hónapos visszavonulás után angol–amerikai fogságba estek. Hazatérve tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán kiváló eredménnyel végezte (1952). A marosvásárhelyi Új Élet hetilap belső munkatársa lett, itt jelennek meg első versei, prózái. A nyugati hadtest c. kisregényében önéletrajzának egy részletét tárta az olvasó elé. Más művei: Csillagfényben (1955), Mélyvizek partján (1957), Itthon vagyok (1961), Küldetések (1963), Dózsa (1964), Virágok átka (1966), Gyermekkorom ösvényei (1967), Soó Péter bánata (1969), Maradék (1969), Az árnyék – Soó Péter bánata (két kisregény) (1972), A hallgatás tornya (válogatott versek 1949-1970) és Székely János legszebb versei (1976). Műveinek egy része román fordításban is megjelent. Felesége, Varró Ilona (1933-1993) a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végzett, magyar irodalom szakon. Az Új Élet belső munkatársaként több írását jelentette meg a folyóiratban, valamint az Utunk és más romániai napilap hasábjain. Prózai írásait tartalmazta a Szolgálat (1966) és Változások (1969) című kötete. Székely János és Varró Ilona a marosvásárhelyi református temetőben nyuszanak. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… Varró Ilona és Székely János. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

2006. december 13.

Az erdélyi pasztell-reneszánsz képviselője, Kopacz Mária kiállítását nyitotta meg a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Vida György műkritikus. Kopacz Mária grafikus, festőművész, író Marosvásárhelyen született, diplomáját a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen szerezte. Főiskolás korától rendszeresen illusztrált, rajzait, szövegképeit, önálló grafikai munkáit közölte az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Élet és a Napsugár. /Bukarestben állít ki Kopacz Mária. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

lapozás: 1-16