udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Intézménymutató: V%C3%A1lyi%20Gyula%20Matematikai%20T%C3%A1rsas%C3%A1g

1999. június 1.

Május 29-én tartotta évzáró ünnepségét a marosvásárhelyi gimnáziumi matematikatanárok Vályi Gyula Társasága. Sebestyén Júlia elnök vezette az évzáró ünnepséget. Idén már nyolcadik alkalommal szervezték meg a matematika-pályázatot, amelyen 29 vidéki, és 18 marosvásárhelyi tanuló vett részt. Harmadszor szervezték meg a hagyományossá váló Vályi Gyula Emlékversenyt. A kör tagjai eredményesen szerepeltek a Kolozsváron idén harmadjára megszervezett Radó Ferenc Emlékversenyen is, ahonnan többen díjakkal, illetve dicséretekkel térhettek haza. /Eredményes évet zárt a Vályi Gyula Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

2004. január 22.

A marosvásárhelyi gimnáziumi matematikatanárok Vályi Gyula Társasága az 1994-95-ös tanévben, Sebestyén Júlia és Donáth Árpád kezdeményezésére, önszerveződés útján jött létre. Tevékenységét az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) marosvásárhelyi szervezetének matematika szakosztályaként fejti ki. A Vályi Gyula Társaság tevékenysége: a marosvásárhelyi és környéki gimnáziumi tanulók ingyenes felkészítése a Vályi Gyula Matematika Kör keretén belül, a magyar matematikai szaknyelv ápolása, a gimnáziumi matematikatanárok szakmai továbbképzése, a Matematikai Lapok, az egyetlen magyar nyelvű matematikai szaklap terjesztése és támogatása, a Marosvásárhelyen született és Kolozsváron elhunyt kiváló magyar matematikus, Vályi Gyula (1855-1913) emlékének ápolása. /Sebestyén Júlia, a Vályi Gyula Társaság elnöke, alapító tagja: A Vályi Gyula Társaság tevékenysége. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

2004. június 4.

Jún. 2-án ülésezett Marosvásárhelyen a matematikatanárok Vályi Gyula Társasága. A rendezvényen díjazták a matematikakör legjobb eredményt elért diákjait. Ezt követően a Vályi Gyula Társaság tízéves tevékenységét vették számba és a neves matematikus születése 150. évfordulójának méltó előkészítéséről és megünnepléséről folytattak megbeszélést. Simon János tanfelügyelő, majd Komáromi István nagyernyei lelkész méltatta a hivatásból végzett tehetséggondozás fontosságát. Az idei tanév során 108 gyerek iratkozott be a matematikakörbe. Ennek eredményei nem maradtak el, 56 díjat és dicséretet gyűjtöttek össze, jelezte Sebestyén Júlia, a társaság elnöke. A Vályi Gyula emlékversenyen 226 tanuló vett részt. A társaság tagjai úgy döntöttek, hogy a születési évfordulóra egykori iskoláján emléktáblát helyeznek el, termet, könyvtárat neveznek el Vályi Gyuláról, és megvan a bronz, valamint egy szobrász ígérete, hogy a szobor is elkészül, amelyet úgy illene, hogy szülővárosában állítsanak föl a nemzetközi hírű tudós akadémikus, a matematikatudományok doktorának tiszteletére. /(bodolai): Ülésezett a Vályi Gyula Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2004. november 10.

Az 1989-es fordulat után a kolozsvári matematikusok két társaságot alapítottak, egyiket a közoktatás, másikat az egyetemi oktatás támogatása céljából. (Emellett Erdély különböző régióiban szerveztek egyesületeket, mint pl. a brassói Wildt József Matematikai Társulat vagy a marosvásárhelyi Vályi Gyula Matematikai Társaság.) Az 1990-es évek elején válságba került az iskolásoknak szerkesztett Matematikai Lapok, amely 1953-tól, különböző formában (néha csak fordításként) jelent meg folyamatosan. A Romániai Matematikai Társulat, amely a lap kiadója volt, nem adott anyagi támogatást a kiadásra, de azt sem akarta, hogy másnak adja át ezt a jogot. 1993-ban egyetemi és középiskolai tanárok egy csoportja megalakította a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaságot, elsősorban azzal a céllal, hogy átvegye a lap szerkesztését és kiadását. A lap 1997-től Matlap néven a társaság kiadásában jelenik meg rendszeresen évi 10 számban. 2000-ben a Babes–Bolyai Tudományegyetem matematikai és informatikai karának tanárai úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy olyan egyesületet, amelynek célja az egyetemi matematikai és informatikai oktatás hatékony támogatása. Ez lett a Farkas Gyula Egyesület (teljes nevén Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért). Az Erdélyi Múzeum-Egyesületen belül idén létrehozták a matematikai és informatikai szakosztályt. Ez a szakosztály, a havonta megtartott felolvasások mellett, az erdélyi magyar tudomány napja keretében évente konferenciát szervez, abból a célból hogy Erdély különböző felsőoktatási intézményeiben dolgozó magyar matematikusoknak és informatikusoknak lehetőséget biztosítson a szakmai eszmecserékre. Idén, november 12–13-án ezt a konferenciát Vályi Gyula emlékének szentelik, akinek januárban ünnepelik születésének 150. évfordulóját. /Kolumbán József, Kása Zoltán: Hagyományőrzés és emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

2005. november 30.

A Vályi Gyula Matematikai Társaság november 25–26-án Marosvásárhelyen rendezte meg a magyar középiskolások számára a XII. Vályi Gyula Emlékversenyt. (Vályi Gyula neves matematikatudós és professzor 150 éve született Marosvásárhelyen. A Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsvárra költözött, ahol az egyetemen tanított és nevelt. A házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.) Az emlékversenyre 75 résztvevő gyűlt össze, Barótról, Bethlenből, Brassóból, Csíkszeredából, Kecskemétről, Kolozsvárról, Medgyesről, Nagyváradról, Szatmárnémetiből és Marosvásárhelyről. Mind a négy kolozsvári diák (valamennyien a Báthory Líceumból) díjazásban részesült. /Báthorys matematikai sikerek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék