udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Videopontes%20St%C3%BAdi%C3%B3

2004. február 16.

Kudarcra van ítélve az erdélyi magyar történelmi egyházak egyezkedési kísérlete arra vonatkozóan, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az erdélyi tévét működtető alapítványban. Nagy Zsolt az erdélyi tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, aki egyben az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, elmondta, hogy az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból, hiszen Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László szórványmissziói lelkipásztor tagjai a testületnek. A Janovics Jenő Alapítvány az erdélyi magyar televízió létrehozására és működésének biztosítására hivatott. Az alapítvány létrehozói: Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgató Tanácsának tagja, a Romániai Magyar PEN Club elnöke, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az alapítvány vezetését a kuratórium látja el. A kuratóriumi tagjai: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Bíró Zoltán szociológus, a Kulturális Antropológia Műhely vezetője, Hatházi András színművész, Jakab Gábor római katolikus pap, a Keresztény Szó folyóirat főszerkesztője, Kovács András Ferenc költő, Marosi Barna író, Márton Árpád RMDSZ-képviselő, Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus. A kuratórium elnöki tisztségére az alapítók Nagy Zsoltot nevezték ki. A kuratórium szakmai döntéseinek előkészítését szakmai tanácsadó testület segíti, amelynek tagjai: Barabási Győző, a Videoklip Stúdió igazgatója, Baranyi László televíziós szerkesztő, Bardócz Sándor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója által sugárzott magyar adás főszerkesztője, Bartha Csaba, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának szerkesztőségi vezetője, Kacsó Sándor, a Román Televízió bukaresti magyar adásának főszerkesztője, Kádár Melinda televíziós szerkesztő, Maksay Ágnes televíziós szerkesztő, Székedi Ferenc a Csík Televízió főszerkesztője, Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió igazgatója, valamint Xantus Gábor filmrendező. /Borbély Tamás: Összeállt az erdélyi magyar tévét létrehozók névsora. RMDSZ: Az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2004. március 17.

A 300 milliós keret nem elég az erdélyi magyar televízió létrehozásához és működtetéséhez, az RMDSZ ettől függetlenül reméli, hogy az új médium még az idén sugározni fog, jelentette ki Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a leendő egész napos erdélyi magyar televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke. Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. nov. 14-én Budapesten, a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalásai után jelentette be az erdélyi magyar nyelvű egész napos televízió létrehozásának komoly szándékát. Akkori információk szerint a magyar kormány egymilliárd forint körüli összeggel járult volna hozzá az új intézmény életre hívásához. Az erdélyi szakma az összeggel kapcsolatos információkra reagálva úgy vélekedett, a milliárd is kevés egy korszerű és igényes televízió beindításához. „Egymilliárd forintból is legfeljebb csak egy tisztességes ingatlant lehet megvásárolni egy komoly televízió számára” – vélte Marius Tabacu, a kolozsvári Videopontes stúdió vezetője. Markó Béla arról beszélt, hogy az év második felében beindítandó műholdas digitális szórású erdélyi magyar televízió műholdbérlete évi 120-130 millió forintot igényel, s hogy a magyar kormány idén tartalékalapból, 2005-től kezdődően már az állami költségvetésből folyamatosan támogatná az erdélyi magyar intézményt. Nagy Zsolt szerint a 300 millió forint csak résztámogatást jelent, és eszközvásárlásra fordítják. /Benkő Levente: Összegtől függetlenül indul. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./

2006. július 5.

A Magyar Közszolgálati Televízió (MTV) műsorrácsának erdélyi tudósításokat érintő, őszi átalakulása felbolygatta az erdélyi régiókból tudósító stúdiókat. Az eddigi Kárpáti Krónika, Héthatár, Határátkelő, Palackposta, Átjáró, Aranyfüst és Földközelben műsorokat megszüntetik, de az össz-adásidő megközelítőleg azonos marad. „Stúdióvezetőként engem nem értesített senki a műsorrács változtatásáról” – nyilatkozta Marius Tabacu, a kolozsvári Videopontes Stúdió vezetője. Székelyudvarhelyen aggódnak a magyar televízió tudósítói, szerintük a beígért változások alacsonyabb nézettséget, kevesebb rendelést és így kevesebb pénzt jelentenek. Szabó Attila, az MTV állandó helyi tudósítója leginkább attól tart, hogy a tévécsatorna végképp fel akarja számolni a határon túliakról szóló műsorait. Szabó Attila a Héthatár című műsorba készített tavalyi riportjaiért elnyerte az MTV Magyar Ház díját. Berszán-Árus György, a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió vezetője jelezte, eddig folyamatosan munkát biztosítottak. 2004-ben a lakiteleki fesztivál három díját hozták el Az áldozat című filmükkel, tavaly pedig szintén három díjat nyertek a Kinda Lázár és a csíki traktor cíművel. Most meg az egészet összemossák, egy olyan kora reggeli időpontban, amit senki sem fog nézni. A lehetőségek szűkítése nagyon érzékenyen fogja érinteni a határon túli tudósítók mindegyikét, kivétel nélkül – fogalmazott a gyergyói Zsigmond Attila. „Évek óta minden szinten továbbképzéseken vettünk részt, kialakult egy tudósítói csapat. Sokan közülünk ebből élünk, ezt csináljuk. A tudósítók jó része saját pénzéből szerelte fel önmagát többmillió forintos befektetéssel, és ezt a technika folyamatosan felújításra is szorul.” – nyilatkozta Simon József, az MTV háromszéki tudósítóinak egyike. A Palackposta, Határátkelő és egyéb műsorok korábbi 330-360 perces időtartama helyett most a határon túliak egy blokkban kapják meg a politikai, kulturális, társadalmi információkat napi 25 percbe sűrítve. Az erdélyi tudósítók felvetéseire reagálva Dobos Menyhért, az MTV közéleti igazgatója elmondta: az MTV maga készíti el a műsorterveit, nem konzultált a tudósítói hálózattal. Szerinte a kora reggeli sugárzási idő „nem rossz sáv”. Kiemelte, román idő szerint 12-kor ismétlik e műsorokat az m2-esen. /Barabás Márti, Bögözi Attila, Debreczeni Hajnal, Domokos Péter, Gergely Edit, Tóth Adél: A magyar televízió újratárgyalja őszig szerződéseit az erdélyi tudósítókkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék