Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Intézménymutató: Vil%C3%A1goss%C3%A1g

1993. január 15.

Kolozsváron megjelent a város második napilapja, az Új Ezred (közéleti, gazdasági, kulturális) napilap első próbaszáma, főszerkesztője Szőcs Géza. /Új Ezred (Kolozsvár), jan. 15./ Az új lap várhatóan tavasszal indul. A gazdasági nehézségek miatt egymás után szűnnek meg az újságok, ezért nagy jelentősége van új magyar napilap indulásának. Kolozsvárnak a háború után 1948-ig három magyar napilapja volt, a Világosság, a Magyar Népi Szövetség lapja, a Szabadság a kommunisták és az Erdély, a szocdemek orgánuma.

1996. június 19.

Jún. 19-én kolozsvári otthonában elhunyt a 90. évében járó Balogh Edgár közíró, nyugalmazott egyetemi tanár, a Korunk volt szerkesztője. Dávid Gyula nekrológjának a címe is összefoglalja, ki is volt az elhunyt: az örök újrakezdő. "Volt regőscserkész, néprajzkutató, a sarlós mozgalom aktivistája, szerkesztő, újságíró, karpaszományos közlegény, falusi tanító, népi-szövetségi aktivista, egyetemi tanár /rövid ideig a Bolyai Tudományegyetem rektora is/, politikai elítélt, azután újra szerkesztő, az 1957-ben újraindított Korunk főszerkesztő-helyettese, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon egyik megteremtője és lelke - mindhaláig." /Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./ Sokat vitatkozott, sokan vitatkoztak vele. "Egyszerre volt rajongó, angyalian naiv, kiscserkész, próféta, elpusztíthatatlan optimista, álmodozó, fellegjáró, aprómunkás, légvárépítő, rögeszmés megszállott, naprakész szövegíró, debattőr, szabadságvallású, szervező, kisebbségideológus, nemzetben és emberiségben gondolkodó, és még sorolhatnám napestig." - írja róla Szász János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./ Balogh Edgár /Temesvár, 1906. szept. 7. - Kolozsvár, 1996. jún. 19./ Pozsonyban élt, bekapcsolódott a kommunista mozgalomba, 1934-ben kiutasították Csehszlovákiából, visszatért szülőföldjére, Erdélybe. 1944-től a kezdeményezésére megjelent kolozsvári napilapnak, a Világosságnak a főszerkesztője 1948-ig. A Magyar Népi Szövetség alelnöke, a Bolyai Tudományegyetem tanára, majd rektora. 1949-ben más magyar vezetőkkel együtt bebörtönözték, kiszabadult, majd másodszor is börtönbe került. 1957-től 1971-ig az újrainduló kolozsvári Korunk főszerkesztő-helyettese. Több publicisztikai kötete jelent meg, önéletírása /Szolgálatban. Emlékirat 1935-1944/ 1978-ban látott napvilágot.

2001. január 22.

Gaál György folytatásokban közölt kronológiájában /Kolozsvári kronológia/ 1944 októberéig ért: 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár - Észak-Erdéllyel együtt - szovjet fennhatóság alatt autonóm terület volt, március közepén kebelezte be a román közigazgatás. 1944 októberétől a szovjet parancsnokság Tudor Bugnariu tanárt Kolozsvár polgármesterévé, Demeter János ügyvédet pedig alpolgármesterré, Teofil Vescan tanárt a megye prefektusává, Csőgör Lajos fogorvost pedig alprefektussá nevezi ki. 1944 decembere és 1948 februárja között Erdély címmel szociáldemokrata napilap, 1944-1952 között Világosság, a Magyar Népi Szövetség napilapja /szerk.: Balogh Edgár/, 1945 márciusától az Erdélyi Szikra című hetilap /Kommunista Párt Kolozsvár Kerületi Bizottságának lapja/, mely rövidesen Igazság címen napilapként jelent meg 1989 decemberéig. /Gaal György: Kolozsvári kronológia. Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Kolozsváron tehát 1944-1948 között három magyar napilap jelent meg. Azóta évtizedekig egy napilap volt /1989 december vége óta Szabadság néven/. Második magyar nyelvű napilappal Szőcs Géza akart indulni, azonban az Új Ezrednek csak négy száma jelent meg /1993. jan. 15-19./. A Krónika 1999. október 30-i indulása sikeres volt: azóta két magyar napilap létezik Erdély fővárosában.

2001. március 15.

Aranytollat adományozott László Ferenc kolozsvári sportújságírónak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A magyarországi szakmai szervezet legmagasabb díjának számító Aranytollat eddig csak két erdélyinek ítélték oda: Gáll Ernőnek és Kántor Lajosnak. László Ferenc több mint fél évszázada áll a magyar nyelv, a magyar újságírás szolgálatában. László Ferenc 1943-ban, 13 évesen indult a pályán Bethlenben, az ott magánkiadásban megjelenő Nyári Közlöny című hetilap sportújságírójaként. 18 évesen már a kolozsvári Világosság diáktudósítója, s húszéves korától, 1950-től az Igazság belső munkatársaként a lap sportrovatvezető-szerkesztője volt. 1954-től pedig mindennapos adással a Kolozsvári Rádió magyar adásának sportszerkesztője. 1990 után a Szabadság munkatársaként folytatta tevékenységét nyugdíjazásáig, de a lapban azóta is közli a sporttörténeti eseményekre-érdekességekre visszapillantó összeállításait, cikkeit. 1997-től a Kolozsvári Rádió mellett a Bukaresti Rádió magyar nyelvű adásának is dolgozik, ugyancsak napi jelentkezéssel. Emellett a Révai Lexikon számára elkészítette erdélyi magyar sportolók pályafutását bemutató több mint ötszáz szócikkét, a Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig, illetve a Romániai magyar ki kicsoda elkészítésében is közreműködött, kéziratban van az önálló erdélyi magyar sportolólexikona és a magyar-német-román sportszótára. A március 10-én 72. életévébe lépett László Ferenc neve így vált fogalommá Kolozsváron és Erdély-szerte. /Tibori Szabó Zoltán: Fél évszázadnál több az anyanyelv szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2002. január 23.

Neves tudósok" szorgalmasan gyártják azokat a bizonyítékokat miszerint a csángók nem magyarok. Dumitru Zaharia professzor, miután még azt is kétségbe vonta, hogy magyar népesség, sőt Magyarország is egyáltalán létezik, megállapította, hogy a moldvai csángók — románok. Zaharia immár negyven éve tanulmányozza ezt a kérdést, ami tulajdonképpen — nem is létezik. De hát ha nincs is kérdés, mit tanulmányozott annyi temérdek ideig? Tatár Zoltán szerint a kommunikációs zavar a mindenkori magyar kormányok részéről is megnyilvánult. Nemrég a bukaresti pápai nuncius így nyilatkozott a televíziónak: "Valóban hallottam beszélni egymásközt az apácákat, nővéreket csángóul (!), de imádkozni csak románul imádkoztak, sőt a templomban sem kértek soha magyar nyelvű misét... akkor meg minek erőltetni a magyar oktatást?" A kommunikációs zavarok a magyarok és a magyar csángók között már a reformáció után megkezdődtek, papok hiánya meg nemtörődömség miatt. Amikor nagykésőre a Magyar Tudományos Akadémia megfigyelőket küldött Moldvába felmérni a csángók helyzetét, már csak arra szorítkoznak, hogy megállapítsák: egy halálraítélt népcsoportocska agonizált. Szerencsére vannak Lakatos Andrások, Petrás Józsefek, Duma Andrások, Domokos Pálok, Kallós Zoltánok, Szabó T. Attilák, és még sokan mások, akik a csángókra jellemző konok kitartással végzett munkásságukkal bizonyították a történelmi tényt, hogy léteztek és léteznek a moldvai magyar csángók, anyanyelvükkel (lásd a két kötetes Csángó nyelvatlaszt), hitvallásukkal, gazdag és színes kultúrájukkal, állapította meg a cikkíró. Idézett a Kolozsváron megjelent Világosság" című napilap Magyar tanító jelentése Csángóföldről című cikkéből. Felsőrekettyésen "Amikor először vettem részt a szentmisén, a templomból az egész falunépe hazakísért. Sokan sírtak, éljeneztek. Az ifjúság estére táncba hívott.A gyermekek most már szorgalmasan tanulnak anyanyelvükön. Köszönet érte az MNSZ-nek, Czikó Nándor országgyűlési képviselőnek, Dogariu- Kádár István lelkes csángó titkárnak és Kemenes József brassói tanfelügyelőnek" /1948. jan. 21./ Ugyanabban a lapban, az Újabb magyar tanítókat kérnek Csángóföldre! című cikkben: "Rácz György a MNSZ kp. vb. tagja könyveket vitt a felállítandó csángóiskolák részére. Lészped és Klézse környékén magyar gyermekek olyan tömegesen iratkoztak be a magyar tannyelvű iskolákba, hogy a kinevezett tanítók máris kevésnek bizonyultak. Bákó megye tanügyi főnöke sürgősen újabb tanítókat kér!" /1948. jan. 25./ És még egy idézet: "Hazánkban nem szóbeszéd a népek egyenjogúsága, hirdeti Duma György, a bákó megyei csángók nemzetgyűlési képviselője. " /1948. ápr. 23./ /Tatár Zoltán: Volt csángó, nincs csángó avagy a kommunikáció csődje. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

2002. október 11.

A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat a svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte oda "munkásságáért, amelyben a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait mutatja fel". "Kertész Imre munkássága azt kutatja, lehetséges-e még az egyéni lét és gondolkodás egy olyan korban, ahol az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek" - fejtette ki indoklásában az akadémia. Kertész számára Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modern világ az emberi lényt veti - folytatódik az indoklás. Kertész Imre az első a magyar irodalomban, akit Nobel- díjjal tüntettek ki. A díjat december 10-én veheti át, a hagyományoknak megfelelően az Alfred Nobel halálának évfordulóján tartott ünnepségen. Kertész Imre 1929-ben született, 14 éves korában megjárta Auschwitzot. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948-1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás volt, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regénye a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté. A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre, amennyiben főszereplője a gyermektelen és ezáltal befejezett sors mellett dönt. Írásainak fő témája a XX. század szörnyűséges története, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség. További művei: A nyomkereső, A kudarc, Detektívtörténet, Jegyzőkönyv, Az angol lobogó (elbeszélés), Gályanapló, A holocaust mint kultúra (esszé), Valaki más: a változás krónikája, A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít - többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre. 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat, 1992-ben Soros- életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásáron nagydíjat kapott, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek (Pour le Mérite), amely a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés. /Magyar írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2003. február 19.

Elhunyt Balázs Péter festőművész /Magyarfenes, 1919. máj. 28. - Kolozsvár, 2003. febr. 17./ Tagja volt az 1939-ben alakult, Tizenötök néven ismert, a Barabás Miklós Céh fiataljait tömörítő művészcsoportnak. Dolgozott grafikusként a Világosságnál, riporterként az Igazságnál, rajzot tanított az 1948-ban megalakult Magyar Művészeti Intézet belsőépítészeti szakán, aztán évekig az Utunk irodalmi hetilapot illusztrálta. Sejthetően csángóföldi írásai miatt, két és fél évig különböző romániai börtönökben sanyargatták, ítélet nélkül. Rendszeresen szerepelt kiállításokon. Tibori Szabó Zoltán jelenleg készíti a monográfiát Balázs Péter művészetéről. /Tibori Szabó Zoltán: Balázs Péter (1919-2003). = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

2003. június 7.

Húsz éve halt meg Kurkó Gyárfás erdélyi magyar író, újságíró, politikus /Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2. - Brassó, 1983. máj. 21./ Szászrégenben lett lakatosinas, majd 1927-ben Brassóban telepedett le, ahol később lakatos- és asztalosműhelyt nyitott. Műveltségét autodidakta módon szerezte meg. Bekapcsolódott az erdélyi politikai mozgalmakba, 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ) alapításában, a szervezet Brassó megyei, majd országos elnöke lett. 1937-ben jelöltette magát a parlamenti választásokon, de választási visszaélések miatt nem nyert mandátumot. A politikai pártok 1938-as feloszlatása után a MADOSZ az ő vezetésével illegálisan folytatta tevékenységét, 1940-ben népi találkozót szervezett Brassóban. Ezután az Antonescu-diktatúra Caracalba internálta, majd a második bécsi döntés (1940 augusztus 30.) után Magyarországra toloncolták. A magyar hatóságok azonban nem fogadták be, Brassóba visszakerülve egy ideig a fellegvárban tartották fogva. A háborús munkaszolgálattól csak súlyos gyomorműtéte miatt menekült meg. 1944. október 16-án az újra megalakuló MADOSZ, majd az örökébe lépő Magyar Népi Szövetség (MNSZ) elnöke lett. 1946-ban parlamenti képviselővé választották. Az egypártrendszer kialakulásának idején kezdődött el a politikai életből való kiszorítása: 1947-ben a temesvári pártkongresszuson a szélsőbal frakció nyomására leváltották. Ekkor kezdett neki - Gaál Gábor biztatására - önéletrajzi regényének. Az 1944-1947 közti időszak publicisztikája virágkora: írásai az általa alapított brassói Népi Egységben (melynek két évig főszerkesztője is volt), valamint Balogh Edgár kolozsvári Világosságában jelentek meg. Lapjában, cikkeiben igyekezett megvédeni a magyarságot a román nacionalizmus támadásaitól, a kollektív bűnösség vádjával szemben. Szót emelt az anyanyelvi oktatásért, a magyar művelődési intézményekért. Nem értett egyet a magyar szövetkezetek államosításával, ezért azzal vádolták, hogy az erdélyi magyarságot "elvtelen magyar egységben" tömöríti az MNSZ köré. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Lakatos Istvánnal együtt elítélték. A börtönévek egy részét a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetben töltötte. 1964-es szabadulása után szellemileg megrokkanva tért vissza Brassóba, ahol 1974-ig, nyugdíjazásáig egy textilgyárban dolgozott. 1968-ban a Román Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Híres önéletrajzi regénye a Nehéz kenyér, ez a szociológiai értékű alkotás először 1949-ben jelent meg, majd 1970-ben a bukaresti Kriterionnál. Szülőfaluja, Csíkszentdomokos parasztságának nehéz életét, munkáját, a székely fortélyosságot és ügyességet nagy nyelvi erővel, az erdélyi irodalmi hagyományokhoz méltóan ábrázolta. Szabadulása után Kurkó tovább írta élete történetét, ebből csak egy töredék jelent meg a Korunkban, Inasévek 1933 címmel. Publicisztikájából 1987-ben jelent meg egy válogatás Magyarországon. /Fábri Ferenc (MTI-Sajtóadatbank): A mozgalmi élet, a publicisztika és az irodalom keresztútjánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

lapozás: 1-8