udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 16 találat lapozás: 1-16

Intézménymutató: Vox%20Humana%20Kamark%C3%B3rus

1992. május 26.

Kolozsvárott, a Protestáns Teológia dísztermében, az EMKE újraindulása óta első ízben, máj. 26-án kiosztották az EMKE művelődési díjait. A kórusmozgalomban elért kiemelkedő eredményeiért Nagy István-díjat kapott a Vox Humana /Sepsiszentgyörgy/ együttes és karnagya, Szilágyi Zsolt. A tánckultúra ápolásáért Éghy Gyssa-díjjal tüntették ki a Brassai Sámuel Líceum /Kolozsvár/ Bogáncs együttesét és vezetőjét, Tolna Éva tanárnőt. A nem hivatásos színjátszó mozgalomban elért kiemelkedő teljesítményükért Bálint Ferencet és Vitális Ferencet Szentgyörgyi István-díjjal jutalmazták. Szolnay Sándor-díjas lett Zöld Lajos nyugalmazott újságíró, a gyergyószárhegyi festőtábor vezetője. Orbán Irénnek a népművészeti hagyományok ápolása terén végzett tevékenységéért a Vámszer Géza-díjat adományozták. Haszman Pál és József /Alsócsernáton/ a honismereti és múzeumi munka terén elér kiemelkedő eredményeiért Bányai János-díjban részesült. A Monoki István-díjat Tavaszi Hajnal kapta a könyvtárügy terén végzett munkájáért. Az újságírásban kifejtett önfeláldozó munkája post mortem elismeréseként Tőke Csabának a Spectator-díjat ítélték oda. Poór Lili-, illetve Kovács György-díjat kapott Orosz Lujza és Lohinszky Lóránd színművész., Kemény János-díjat Tompa Gábor rendező. A Janovics Jenő-díjat a tévé magyar nyelvű adásának Ébresztő műsora, valamint a Kolozsvári Rádió magyar adása munkaközössége kapta. Bánffy Miklós-díjjal jutalmazták Deák Barnát és Deák M, Ritát színpadi képzőművészeti tevékenységükért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

1996. november 28.

Nemzetközi kórusversenyen ért el kiváló helyezést nemrég a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórust az athéni fesztiválon, mesélte Szilágyi Zsolt karnagy. Negyvennnégy ország hetvenhét kórusa versengett, öt csoportban. A vegyeskari csoportban a Vox Humana a harmadik lett. A díjkiosztásnál a világkórusban énekelhettek. A sepsiszentgyörgyi kórus több meghívást kapott. /"Törpe partner" szerepében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./

1997. május 19.

Máj. 2-án dr. Czirják Árpád érseki helynök nyitotta meg a Kolozsváron először megrendezett emzetközi Egyházzenei Kórusfesztivált, amely Bárdos Lajos és Kájoni János életműve köré fonódott. Az első egyházzenei fesztivált 1990 szeptemberében rendezték Sepsiszentgyörgyön, emlékezett dr.Terényi Ede zeneszerző. Székelyudvarhelyen következett, majd Marosvásárhelyen a Bárdos-Nagy István fesztivál, közben Zilahon megszervezték az első egyházzenei zeneszerző versenyt, amelyet a következő években megismételtek. A Varadinum /Nagyvárad/ egyházzenei hangversenyeit is meg kell említeni. A kolozsvári fesztivál szervezését a Szent Mihály templom új zenei vezetője, Magyari Rita vállalta magára. A fesztiválon magyarországiak is felléptek, továbbá az 1991-ben alakult Vox Juventutis aradi gyermekkar, a sepsiszentgyörgyi, Szilágyi Zsolt vezette Vox Humana, a kolozsvári Kós Károly Kamarakórus és a marosvásárhelyi Nagy István Vegyeskar. /Dr. Terényi Ede: Kolozsvári Tedeum. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

1998. január 10.

Jan. 10-én Árkoson, a Szentkereszty kastélyban osztották ki A kultúr szabadságáért díjakat, a kitüntetettek személyére a Kovászna megyei Művelődési Felügyelőség tett javaslatot. A díjazottak között volt Szilágyi Zsolt, a Vox Humana kamarakórus vezetője, aki huszonöt éve karnagy, Incze László a kézdivásárhelyi Céhmúzeum igazgatója, Ütő Gusztáv képzőművész az AnnART nemzetközi performance-fesztivál és a Medium nemzetközi alternatív kiállítás továbbéltetéséért, Filip Ignác zenész a Reneszánsz Táncház létrehozásáért, Kelemen Antal,a rétyi iskola igazgatója a Kováts András Fúvóegyesület elnöke a rétyi fúvóstalálkozó megszervezéséért, Demeter János, Barót polgármestere, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Kájoni Consort régizene-együttes vezetője Erdővidék kulturális életéért kifejtett tevékenységéért, Gazda József tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke a Kőrösi Csoma napok megszervezéséért és közművelődési munkásságáért, továbbá Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológus-könyvtárosa, aki egymaga szerkeszti az Alutát, emellett egy székelyföldi tudományos kutatóközpont létrehozását kezdeményezte. /Szekeres Attila: A kultúra szabadságáért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./

1999. június 21.

A sepsiszentgyörgyi kamarakórus, az idén immár 27 esztendős Vox Humana egész estét betöltő műsorral lépett a közönség elé Szilágyi Zsolt karmester vezetésével, a jövő héten a brassói Fekete-templomban szerepelnek. Előadásukban elsősorban Mendelssohn-művek szerepeltek. /A Vox Humana újra itthon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 19./

1999. szeptember 24.

Húsz esztendő múltán ismét díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Szilágyi Zsolt vezetésével. A háromszéki madrigálkórus húsz éve aratta az olaszországi Goriziában első nemzetközi sikerét. Az elmúlt napokban Barcelonában az Európa és dalai elnevezést viselő nemzetközi kórustalálkozón a Vox Humana aranyérmet szerzett, míg karvezetőjük, Szilágyi Zsolt a tizenkét művészi irányító közül elnyerte a három legjobb karnagyot kitüntető karvezető mesteri címet. /Barcelona háromszéki aranyérmesei. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 24./

2000. március 15.

Négy színházi előadás, egy táncszínházi produkció, régizene, dzsessz, kórusmuzsika, könyv-, baba- és plakátkiállítás - ez címszavakban a tartalma annak az ötnapos budapesti rendezvénysorozatnak, amelynek keretében a háromszéki kultúra "bemutatkozott" a magyar fővárosban. A rendezvény több helyszínén a közönség és a szakma érdeklődése sem maradt el. A Vendégségben Budapesten, Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvény keretében minden hónapban egy határon túli színház kap lehetőséget a budapesti bemutatkozásra. Évadonként nagyobb lélegzetű rendezvényre is sor kerül. Tavaly a Kárpátaljai Napok középpontjában a beregszászi színház állt, ősszel a Vajdasági Napokon mindhárom vajdasági magyar színház itt volt, most pedig Háromszék kulturális életéből adtak ízelítőt. - Minden színházi est telt házzal ment, pótszékekre volt szükség. Tizenkét rendezvény volt tehát telt házzal, egyetlen kevésbé sikeres produkció volt, a dzsesszegyüttes, a Kanoi Trio fellépése. A Vox Humana mindkét fellépése igazi siker volt. A Codex régizene-együttes az Almássy téren aratott sikert. /Háromszéki napok Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./

2000. szeptember 25.

Szept. 23-án rendezte meg Csíkszeredában a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség és a Megyei Kulturális Központ a kórusszövetségek találkozóját. A két szakmai társaság évi közgyűlését megtartotta, szept. 24-én következett a romániai magyar kórusvezetők tudományos ülésszaka. A tanácskozás fő témája kóruséneklés helyzete és kilátása, különös tekintettel az anyagi támogatás, a zenei nevelés hiányosságaira. Ezután következett a kamarakórusok hangversenye, melyen öt kórus - a gyergyócsomafalvi Bel-Canto Kamarakórus (karvezető: Csata Levente), a csíkszentmiklósi-borzsovai Kamarakórus (karvezető: Bíró János), a tordaszentlászlói női kar (karvezető: Guttmann Mihály), a sepsiszentgyörgyi Vox Humana (karvezető: Szilágyi Zsolt) és a csíkszeredai Harmónia vegyeskar (karvezető: Gergely Simon Ibolya) - lépett fel. A hangverseny után kiosztották a Romániai Magyar Dalosszövetség 2000. évi díjait. Népzenei munkásságáért Seprődi János-díjat kapott Keresztes Enikő, a kórusmozgalomban elért kiváló eredményeiért a székelyudvarhelyi Major Magda Jagamas János-díjban részesült, Fodor László egyházzenei munkásságáért Zsizsman Rezső-díjat kapott, Fólika Éva zenepedagógiai tevékenységét pedig Márkos Albert-díjjal jutalmazták. /Átadták a dalosszövetségi díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

2000. szeptember 25.

Szept. 23-24-én Árkoson ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A rendezvényen szó esett az erdélyi újságíróképzésről, a szakma sajátos kérdéseiről, a romániai magyar sajtó kilátásairól és lehetőségeiről. A szakmai tanácskozások mellett számos könyvbemutatóra is sor került, és átadták az egyesület 1999. évi díjait. Riport műfajban nívódíjat kapott Gittai István, a Bihari Napló szerkesztője, a tévés szakmában kifejtett tevékenységükért elismerésben részesült B. Nagy Veronika és Sánta Ádám, a bukaresti televízió munkatársai. Fotósdíjat vehetett át Nitescu Alexandru, a Bihari Napló fényképésze, pályakezdő díjat kapott szintén a B. N. munkatársa, Kulcsár Andrea. Dicséretet kapott Simon Gábor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa, Puskel Tünde Emese, a Duna Televízió aradi tudósítója és Becze Zoltán, a Csíki Televízió szerkesztője. A Pro Amicitia díjat Dan Pavel politológus érdemelt ki. Szept. 23-án az eltelt tíz év mérlegét vonta meg a jelen levő közel száz újságíró-szerkesztő. Az ünnepségen részt vett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Patrubány Miklós, a MVSZ elnöke, Márton Árpád parlamenti képviselő és Gáspárik Attila színművész, az országos audiovizuális tanács tagja. A Határon Túli Magyarok Hivatalának képviseletében Bátai Tibor elmondta: a magyar kormány által kitűzött nemzeti integrációs célok eléréséhez nélkülözhetetlen a korlátok nélküli kölcsönös tájékozódás és tájékoztatás szabadságának megteremtése. Hozzátette: nem csak arról van szó, hogy a budapesti média műsorokkal lássa el a kárpát-medencei régiókat, hanem arról is, hogy a régiók saját arcukat is megmutathassák, s ne csak Budapestnek, hanem egymásnak is. A jubileum alkalmából Mihai Miron, a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesületének elnöke díszoklevelet adott át a MÚRE-nak. Este az árkosi Szentkereszthy-kastélyban díszoklevéllel jutalmazták azt a több mint nyolcvan kollégát, akik az egyesület fennállása óta jelentős mértékben vállaltak részt annak munkájában. A díjkiosztáson fellépett a Vox Humana kamarakórus, Boros Zoltán, Dévai Nagy Kamilla és a kárpátaljai Csobolya József. /Nagy Zsuzsanna: Árkoson ünnepelt a romániai magyar sajtó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 25./ Bátai Tibor a MÚRE-nek mint szakmai szervezetnek az egész magyar nemzeti közösség életében betöltött súlyát, jelentőségét ecsetelve. "A médiának megvannak az eszközei ahhoz, hogy a huszonegyedik század visszaadja egy részét annak, amit nemzetünktől a huszadik elvett: a szellemi egymásra találás és együttélés lehetőségét, a magyar nemzet jövőjének együtt történő megalkotását." Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke ugyanezt a gondolatot emelte ki beszédében: az, hogy a mi közösségünk ki tud-e bontakozni, el tud-e indulni a gyarapodás útján, nagymértékben a sajtótól függ. /(ágopcsa): Tízéves a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 26./

2001. november 23.

Első ízben rendezik meg a Háromszéki Magyar Kórustalálkozót Sepsiszentgyörgyön, nov. 23-25-én, amikor 17 kórus műsorában gyönyörködhetnek a hallgatók. A háromszékiek mellett csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi és határon túli kórusok is fellépnek. Többek között: a sepsiszentgyörgyi Evangélikus Egyházközösség Kórusa, a Magyar Férfidalárda, a Kriza János Unitárius Vegyes Kar, a Cantus Firmus vegyes kar, a Vox Humana kamarakórus, a zágoni Mikes Kelemen Kórus, a Szemerjai Református Dalárda, a Sepsibodoki Református Egyházközösség Vegyes Kara, az uzoni Szivárvány női kar, a kézdivásárhelyi Cantus, a baróti Rozmaring kórus, a sepsiszentgyörgyi Laudate és a Pro Musica kamarakórus, a csíkszeredai Harmónia kamarakórus, a marosvásárhelyi Nagy István ifjúsági vegyes kar, a kolozsvári Vox Culturis kamarakórus és a miskolci Bartók Kórus, amely vasárnap az új római katolikus templom szentelése alkalmából lép színre. /Háromszéki Magyar Kórustalálkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2002. június 8.

Harminc évvel ezelőtt alakult meg a Vox Humana, a híres sepsiszentgyörgyi kórus. A jún. 8-i jubileumi ünnepségen a Vox Humana útjára bocsátja első, Laudate Dominum című CD-jét, és zászlót is avat. Szilágyi Zsolt karnagy, a Vox Humana ,,lelke" alapító tagja a kórusnak, az indulástól kezdve irányítja a ,,csapatot". A Megéneklünk, Románia fesztiválsorozaton a legelsőtől egészen addig, ameddig tartott, tehát 1977-től 1989-ig, mindig első díjat nyert a Vox Humana. Emellé aztán jöttek a csíkszeredai régizene-fesztiválok, majd a kiszállások, énekeltek Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, Déván, Temesvárt, Bukarestben, Brassóban, a megyében sokszor. Voltak rádió- és tévéfelvételek. A vidéken az egyedüli együttes volt, amely 1989 előtt el tudott jutni kétszer is Olaszországba, ahonnan a két versenyről három díjat hoztak haza. 1982-ben egy arezzói verseny után Rómába is eljutottak, ahol fogadta őket II. János Pál pápa — és magyarul szólt hozzájuk. Emiatt a belügyi szervek kihallgatták, zaklatták őket. /Váry O. Péter: 30 éves a Vox Humana. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./ A Vox Humana kamarakórus fennállásának harmincadik évfordulóján rendkívüli hangversenyre került sor a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Fellépett a Csiky Csaba vezette marosvásárhelyi Musica Humana kamarakórus, valamint a sepsiszentgyörgyi Pro Musica és a Cantus Firmus vegyes kar. Az ünnepi hangverseny keretében megszentelték a kórus zászlóját és bemutatták az együttes első önálló CD-jét. /(Ferencz): Harmincéves a Vox Humana. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./

2002. november 19.

Az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében nov. 15-én másodszor került sor Sepsiszentgyörgyön a Háromszék kamarakórus-fesztiválra. Fellépett a Vox Humana, a négyfalusi kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom Laudate kórusa, a "házigazda" Pro Musica kamarakórus, a komlói Pedagógus Kórus, a csíkszeredai Harmónia, a kisinyovi Szent Miklós-templom kórusa, valamint a dunaújvárosi Viadana. Nagy Ferenc elnök a Seprődi János Egyesület nevében úgy köszöntötte a rendezvényt, mint az idei kárpát-medencei kórusfesztiválok záró momentuma. /(Ferencz): II. Háromszéki kamarakórus-fesztivál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./

2004. január 7.

A Kriterion Alapítvány kuratóriuma Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekesnek, kórusvezetőnek, iskolaigazgatónak ítéli oda a 2003. évi Kriterion-koszorút az erdélyi zenekultúra terén kifejtett több évtizedes munkásságáért. Szilágyi Zsolt zenetanárként került a sepsiszentgyörgyi Művészeti Iskolába, amelynek harmadik éve igazgatója. 1972-ben a zenetanárokból alakult Vox Humana kórus alapító tagja, és kezdettől fogva karnagya. Az ország valamennyi filharmóniájával együttműködött oratóriumok, passiók, kantáták, misék tenor szólistájaként, a kórussal pedig eljutottak a legtöbb erdélyi és romániai városba, Európa majd valamennyi országába. Szilágyi Zsolt emellett a Kárpát-medencei magyar zenepedagógus-továbbképzés egyik rendszeres előadója. A Kriterion-koszorú ünnepélyes átadása január 15-én lesz, Sepsiszentgyörgyön. /Kriterion-koszorú Szilágyi Zsoltnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

2004. március 29.

    Márc. 27-én Kézdivásárhelyen, a kantai római katolikus templomban közel ötszáz énekes jelenlétében tartották meg az immár hagyományos, most tizedik alkalommal szervezett felső-háromszéki kórustalálkozót, melyen tizenhat Háromszék megyei templomi, gyermek- és világi kórus vett részt. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom énekkara, a kézdiszárazpataki templom énekkara, a kézdiszentléleki Szakács Antal Vegyes Kar, a nyujtódi templom felnőtt énekkara, a szentkatolnai templom énekkara, a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda, a kantai templom énekkara, a kovásznai templom énekkara, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia Laudate énekkara, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola Talentum gyermekkórusa, a nyujtódi templom gyermekénekkara, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző leánykara, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum vegyes kara, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus lépett fel. Repertoárjuk bemutatása után az összes énekes Szilágyi Zsolt vezetésével Jeremy Clarke Gyertek, áldjuk Istent című kórusművét énekelte közösen. / Iochom István: Felső-háromszéki kórustalálkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./

2004. december 13.

Az Eufónia Kulturális Egyesület által negyedik alkalommal megrendezett fesztivál három napján Sepsiszentgyörgy és Kézdivá­sár­hely templomaiban a kamarazene gyöngyszemeit hallgathatta a közönség. Magyarországról is érkeztek kórusok, Csíkszeredából a Harmónia, Kéz­divásárhelyről a Cantus, Sepsiszentgyörgyről pedig a Pro Musica, a Snaps Vocal-Band, a Laudate és a Vox Humana, a kolozsvári Schola Gregoriana Monostoriensis, a gyergyócso­mafalvi Belcanto kamarakórus és a baróti Kájoni Consort mutatkozott be. /(Ferencz): Rang és színvonal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

2006. április 8.

Szilágyi Zsolt énekes, karvezető hatvanéves. Sikereket ért el Európa élvonalbeli kórusversenyein az általa vezetett Vox Humana kórussal. Énekesként Európa templomaiban, koncerttermeiben aratott elismerést. /Ferencz Csaba: A mester köszöntése (Szilágyi Zsolt hatvanéves). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./


lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék