udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Intézménymutató: Vox%20Juventutis%20Gyermekk%C3%B3rus

1994. november 29.

Az Aradi Minorita Kultúrházat, a belvárosi római katolikus templomhoz tartozó épületet 1992-ben visszaadták az egyháznak. Renoválása költségeinek egyharmadát az Illyés Alapítvány, egyharmadát a római katolikus plébánia vállalta, a többi a hívek munkája volt. Nov. 19-én, Szent Erzsébet ünnepén volt az ünnepélyes átadás. Felléptek - többek között - a Periszkóp Népszínház, a Pedagógusok Színjátszó Köre, az aradi Kölcsey Stúdió szavalói, a Vox Juventutis ökumenikus gyermekkórus. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

1995. május 24.

A Romániai Magyar Dalosszövetség /RMD/ 1994. szept. 17-én alakult meg Kolozsváron, az 1921-1947 között működött Romániai Magyar Dalosszövetség, valamint az 1948-ban született Bartók Béla Dalosszövetség hagyományainak utódja szeretne lenni, kezdeményezője Guttmann Mihály nyugalmazott kolozsvári zenetanár. A szövetség központja Sepsiszentgyörgyön található, tíztagú operatív vezetőségük van. Az RMD elnöke László Attila sepsiszentgyörgyi zenetanár. Az aradi Vox Juventutis gyermekkórus 39. tagként lépett be a szövetségbe. A Vox Juventutis részt vett a 14. Nyárádmenti Találkozón, mert a szórványban nincs kivel összemérni tudásukat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

1997. május 19.

Máj. 2-án dr. Czirják Árpád érseki helynök nyitotta meg a Kolozsváron először megrendezett emzetközi Egyházzenei Kórusfesztivált, amely Bárdos Lajos és Kájoni János életműve köré fonódott. Az első egyházzenei fesztivált 1990 szeptemberében rendezték Sepsiszentgyörgyön, emlékezett dr.Terényi Ede zeneszerző. Székelyudvarhelyen következett, majd Marosvásárhelyen a Bárdos-Nagy István fesztivál, közben Zilahon megszervezték az első egyházzenei zeneszerző versenyt, amelyet a következő években megismételtek. A Varadinum /Nagyvárad/ egyházzenei hangversenyeit is meg kell említeni. A kolozsvári fesztivál szervezését a Szent Mihály templom új zenei vezetője, Magyari Rita vállalta magára. A fesztiválon magyarországiak is felléptek, továbbá az 1991-ben alakult Vox Juventutis aradi gyermekkar, a sepsiszentgyörgyi, Szilágyi Zsolt vezette Vox Humana, a kolozsvári Kós Károly Kamarakórus és a marosvásárhelyi Nagy István Vegyeskar. /Dr. Terényi Ede: Kolozsvári Tedeum. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2000. január 20.

A magyarság megmaradásáról, ittmaradásáról szólt az Aradon, az Állami Színházban megrendezett Most és mindörökké című zenés műsor. Összeállítói, kigondolói évek óta lelkes közönségszervezők, nevezetesen Khell Levente és Jolán tanító házaspár, Homolka Ervin sportedző és Kovács Ildikó tanár. A 119 szereplőt felvonultató előadáson Arad és Arad megye magyar közművelődési egyesületei léptek fel: a Bóbita gyermektáncház, a Harmónia modern tánccsoport, a pécskai Búzavirág néptánc együttes, a Kölcsey Stúdió szavalói, a Vox Juventutis gyermekkórus, a Vox Angelicus vonósnégyes, a Gyertyaláng drámajáték csoport, a Csíky Gergely Líceum egykori és mostani tanítványai. A Magyar Mise és István, a király zenei motívumai mellett a műsorban felvillantak a magyar történelem századai. /Matekovitsné Kórodi Mária, az EMKE Arad megyei elnöke, Arad: Most és mindörökké: "A múltat is teremteni kell" (Illyés Gyula) = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

2000. április 12.

Ápr. 8-án rendezték meg Gyulán a Magyar Millennium Kultúrával a Nyugat Kapujában Nemzeti Fesztivál kistérségi szakaszát, amelyen Arad és Bihar megye is részt vett. Aradot Dávid Éva szavaló, a Kölcsey Gyermekszínpad és a Vox Juventutis gyermekkórus képviselte. A Kölcsey diákszínjátszó csoport kilenc tagjának nagy esélye van arra, hogy bejusson a Budapesten tartandó nagytérségi versenyre. Horváth Tünde tanár, a Vox Juventutis kórus karnagya elmondta, hogy sikeresen szerepeltek. /(Németh): A Nyugat Kapujában Nemzeti fesztivál Gyulán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 12./

2000. október 24.

Székelyudvarhelyen okt. 14-én Országos Gyermekkórus Találkozót szervezett a Hargita Megyei Tanács, a Romániai Magyar Dalosszövetség és a Schola Cantorum Alapítvány, melyen vett részt az Aradi 1-es számú Iskola Vox Juventutis gyermekkara. A találkozón a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola, a dévai Magyarok Nagyasszonya, a baróti Gyöngyharmat, a marosvásárhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola és 15-ös számú Általános Iskola kórusai vettek részt. A kórusok karnagyai Emléklapokat vehettek át. /Horváth Tünde karnagy: Országos gyermekkórus-találkozó Udvarhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./

2001. április 3.

Márc. 30-án ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját az Aradi 1-es Iskola Fesztiválkórus minősítésű Vox Juventutis énekkara. Jelen volt dr. Kötő József egyetemi tanár, az EMKE országos főjegyzője, Guttmann Mihály, a Románia Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Major László elnök és László Attila alelnök is. Köszöntötték Horváth Tünde Jagamas János-díjas karnagyot. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő, aki ez alkalomra műsorfüzetet is összeállított, nyitotta meg a köszöntők hosszú sorát. A Horváth Tünde karnagy által megzenésített Dalárok énekét a közönség együtt énekelte a kórussal. /Puskel Péter: A Vox Juventutis gyermekkar tizedik születésnapja. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./

2005. március 21.

Március 21-én Aradon ünnepélyesen megnyitották a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny idei országos döntőjét. Kötő József oktatásügyi államtitkár mondott beszédet, megjelent Aurel Ardelean szenátor, az Aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem rektora, Búza Gábor, Arad megyei tanácsi alelnök, Horváth Levente Ákos, Arad megyei alprefektus is. Máthé Dénes, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem előadótanára, a bizottság elnöke azt kívánta, a magyar és nyelv és irodalom mindenkiben találja meg a maga otthonát. A tantárgyverseny főszervezője, Matekovits Mihály Arad megyei helyettes főtanfelügyelő volt. Az ünnepélyes megnyitó az ősi székely himnusszal zárult, a Bátkai Melinda vezette Vox Juventutis kórus előadásában. /Kiss Károly: “Lengessük nyelvünk láthatatlan lobogását”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék