udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 196 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-196

Névmutató: Antall József

2005. augusztus 20.

Augusztus 20-át, Magyarország nemzeti ünnepét Erdélyben tölti Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke. Augusztus 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában legősibb nemzeti ünnepünk jelentéséről, Szent István király nagyságáról beszélt. Kitért arra, hogy az Aranybulla 1222-ben foglalta törvénybe Szent István ünnepét: „Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, hacsak valami nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni”. Dávid Antall József miniszterelnököt idézte: „Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökerezik egész szellemiségünk, európaiságunk. Minden magyar embernek augusztus 20-a azt jelenti, hogy megőrizzük múltunkat, jelenünkben mindent megteszünk a hazáért”. /Antalfi Imola: Augusztus 20. – az egyetemes magyarság jelképe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

2005. augusztus 22.

Augusztus 20-án tartották a hagyományossá vált székelyszentistváni rendezvényt. Az ökumenikus ünnepi istentiszteleten és koszorúzáson Markó Béla miniszterelnök- helyettes, az RMDSZ elnöke mellett Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét látták vendégül a szentistvániak. – „Hármasközség” is pontosan tudja az évezredes leckét: megmaradni, hagyományokat teremteni – hangzott el dr. Kelemen Atilla beszédében, aki azt ígérte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a hajdani község visszanyerje önállóságát. A csokfalvi Szent Imre-szobornál kezdődő ünnepség a szentistváni református templomban folytatódott. Kiss Dénes helybeli református lelkész emlékezett, az erdélyi magyarság számára fölemelő érzés volt néhai Antall József kijelentése, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, amit nemcsak mondott, hanem gyakorolt is. – Legfontosabb kötelességünk, hogy a nemzetet úgy újítsuk, változtassuk meg és úgy tegyük alkalmassá Európa számára, hogy ne vesszen el, hanem a változás által megmaradjon, legszebb és legjobb tulajdonságait megőrizze – fogalmazta meg a Szent István-i örökség lényegét Markó Béla, aki külön örömként említette, hogy Dávid Ibolya személyében olyan politikustársat lát vendégül, aki az együvé tartozás eszméjét képviseli. Dávid Ibolya elismeréssel szólt arról, hogy Hármasfaluban évről évre fenntartják a szent király emlékét, s ahol van erejük és bátorságuk jeleket állítani, Szent István, Szent Imre és a jövőben Gizella szobrának felállításával. /(bodolai): Az összetartozás ünnepe Hármasfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

2005. szeptember 7.

Nem akarván megtartani a Máért soros értekezletét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összehívta a határon túli magyar szervezetek vezetőit, hogy elmondja ötleteit és javaslatait. Újat semmit sem mondott, a nemzeti vízum helyett most speciális, különleges magyarországi személyi igazolványt ígért, ha bizonyítani tudják, hogy felmenők magyar állampolgárok voltak. Ígérte továbbá, hogy az alkotmányt is átírná. Ez nem kerülne semmibe, tekintve, hogy Antall Józsefék ezt már megcselekedték, emlékeztetett Magyari Lajos. Mindent ígérget a kormány, de kettős állampolgárságot nem. Gyurcsány ötletei nem tetszettek egyetlen külhoni magyar szervezet vezetőjének sem, s különösképpen nem a vajdaságiaknak és kárpátaljaiaknak. Számukra sorskérdés, a megmaradás záloga a kettős állampolgárság. /Magyari Lajos: Protokoll és csoportfénykép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 7./

2005. szeptember 8.

Teátrális műfordulatnál nem több mindaz, ami Budapesten a megbeszélést követő sajtótájékoztatón bekövetkezett, mert a Határon Túli Tizek meghívása, s maga a találkozó nem volt kellőképpen előkészítve. Rostás-Péter István, a lap munkatársa szerint ez a mindenkori budapesti kormányzatok csődös Kárpátmedence-stratégiájának soros kudarca. Az újságíró szerint nincs különbség Antall József naivitása és bátortalansága, a Horn-csapat zabolátlan optimizmusa és túlzott kompromisszumkészsége, a Fidesz-éra lendületteljes, hetyke diplomáciai „offenzívája” között. Azonban nem fogadható el a Népszabadság cikkírójának aposztrofálása, hogy a hétfői egymás mellett való elbeszélés csakis az általa magyar uraknak becézett tíz határon túli politikus számlájára írható. /Rostás-Péter István: A dzsinn, a kormányfő és a magyar urak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./ Kis Tibor: A szellem és a palack /Népszabadság, szept. 7./ című cikkéről van szó.

2005. november 30.

Baján november 10–12-e között rendezték meg az Európai Konferenciát Európai uniós integráció és a kisebbségek – fejlődhetünk együtt? címmel. A konferencia társszervezésében az Európai Bizottság budapesti képviselete mellett a Konrad Adenauer Alapítvány, a Hanns-Seidel Alapítvány és az Antall József Alapítvány is kivette részét, csakúgy, mint az Eötvös József Kollégium, az Alsó-Ausztriai European House, valamint az ausztriai Pán-európai Unió és az EALIZ. A Magyarországon élő kisebbségek helyzetét Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman ismertette, Christoph Pann professzor a Dél-tiroli Volksgruppen Institute képviseletében pedig az európai kisebbségek jogi helyzetéről beszélt. Előadást tartott Dr. Günther Rautz, a boseni (bolzanói, Dél-Tirol, Olaszország) Európai Akadémia (EURAC) kisebbségi autonómiákkal foglalkozó osztályának képviselője is, aki az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS) főtitkára is. A második világháború előtt és alatt a magyarországi németek száma elérte a félmilliót, azóta azonban folyamatosan csökken. 1947-ben 250 000 magyarországi németet telepítettek ki az országból. Akik maradtak, az asszimiláció veszélyének voltak kitéve. A legutóbbi, 2001-es népszámlálási alkalmával a lakosoknak négy kérdésben kellett választ adniuk: anyanyelv, nemzetiség, a nemzeti kultúrához való kötődés, és a családban, illetve baráti körön belüli nyelvhasználat. A négyből legalább egy kérdés alapján 120 ezren vallották magukat német nemzetiségűnek, A legutóbbi, 2002-es helyhatósági választásokat követően Magyarországon a kisebbségi önkormányzatok száma 1853-ra nőtt. A magyarországi németek a maguk 341 kisebbségi önkormányzatával és 35 polgármesterével a romák után a második helyen állnak. /Günther Rautz: Tudósítás a bajai kisebbségi konferenciáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

2005. december 9.

Kétnapos hivatalos szlovákiai látogatást tett Sólyom László magyar köztársasági elnök, december 8-án vendéglátójával, Ivan Gasparovic szlovák államfővel folytatott megbeszélést. Sólyom hangsúlyozta: nem véletlenül utazott Szlovákiába, s maga választotta külföldi úti céljai közül – Bécs után – másodiknak Pozsonyt, mert Szlovákiát tartja a második legfontosabb célországnak. Szlovák partnerét emlékeztette arra, hogy a ,,magyar alkotmány eleve kollektív jogokat biztosít a nemzeti kisebbségeknek”. Pozsony továbbra is ódzkodik attól, hogy több vizet juttasson a Szigetköz vízellátását biztosító régi Dunába, Budapest pedig semmiképpen sem tartja elképzelhetőnek, hogy bármilyen dunai duzzasztót építsen Magyarország területén. Sólyom László Pozsony egyetlen magyar iskoláját, a Duna utcai alapiskolát és gimnáziumot látogatta meg, ahol jelenleg 500 magyar fiatal tanul, bár csupán töredékük pozsonyi, döntő többségük Pozsony 150 kilométernyire kiterjedő magyar vonzáskörzetéből származik. Szlovák újságírói kérdésre válaszolva Sólyom kijelentette: ha a kettős állampolgárság kérdésében ismét népszavazásra kerülne sor Magyar­országon, akkor azt nem támogatná, mert szerinte nyilván ismét nem sikerülne világosan tisztázni és megfogalmazni a referendum céljait, s az megint nem a kettős állampolgárságról, hanem valami másról szólna. A pozsonyi Pravda december 8-i számában exkluzív interjú jelent meg a magyar államfővel. Az Antall József egykori, tizenötmillió magyarról szóló kijelentésére emlékeztetve a lap megkérdezte Sólyom Lászlótól: ,,Ön hány magyarnak az elnöke? Tízmillió magyar állampolgáré-e vagy tizenötmillió magyar nemzethez tartozó emberé”? Válaszában a magyar államfő emlékeztetett arra a körülményre, hogy Antall József emlékezetes mondatának idézésekor gyakran kimarad egy fontos szó: az, hogy ,,lélekben”. Antall ugyanis annak idején így fogalmazott: ,,Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” Sólyom értelmezése szerint a néhai kormányfő ezzel ,,csupán azt fejezte ki, amit a magyar alkotmány is tartalmaz”, ,,és ami őt is kötelezi” – mondta, és kifejtette: ,,A Magyar Köztársaság elnöke vagyok, értelemszerűen a határon belül élő magyar állampolgárok elnöke. Közjogi státusom tehát egyértelmű. Azonban az alkotmány egyszersmind arra is kötelez, hogy a határon túli magyarok iránt is felelősséget érezzek. Ezt a felelősséget át is érzem. Látogatásom során szlovák kollégámnak is örömmel kifejtem, hogy ez a felelősségérzet a két ország kapcsolatában inkább pozitív tényezőként értelmezendő, semmint, hogy bármilyen bizalmatlanságot, aggodalmat indokolna” – mondta a pozsonyi Pravdának a magyar államfő. /Átérzi a felelősséget. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./

2006. január 5.

Egy Marosvásárhelyen szerkesztett hetilap Rendes megtámadás című közleménye szerint „A kezdeteknél, talán Antall rontotta el a dolgot, amikor úgy nyilatkozott, hogy »lélekben« tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni.” A fogalmazvány írója szerint „Minden, amit azóta nemzetstratégiának vagy magyarságpolitikának neveznek, az nem más, mint valami politikai ráolvasás, a magyar nacionalizmus szűnni nem akaró kísérlete arra, hogy felszámolja önnön célját: a magyar nemzetet”. Eszerint a magyar nacionalizmus igyekszik felszámolni a magyar nemzetet. Azért, mert „Kevés olyan merész javaslat született, amely az érzelmi tényezőt merte volna, mint ide nem illőt, teljesen kihagyni”. Ugyanis: „A magyar–magyar viszony elsősorban érzelmi, »lelki« kérdés maradt”. Támadás éri tehát azokat, akiknek lehetnek magyar érzelmei. Akiknek a magyar–magyar viszony nem utolsósorban lelki kérdés, írta Nagy Pál. Amikor Antall József szavai elhangzottak, egy megalázott nemzet lelkében szökött szárba a remény, hogy ismét vállalhatja önmagát, múltját és jövőjét, emlékeztetett Nagy Pál. Leszögezte, hogy a határon túli magyaroknak az anyaországhoz való benső kötődés mindig is meghatározó erejű érzelmi, lelki kérdés volt. Ez lesz a mindenkori magyar–magyar viszony lényege. Mi egyéb határozhatja meg jobban szellemiségünket, eszményeinket, ha nem a lelkiség? – kérdezte Nagy Pál és Cs. Szabó László 1940 őszén írt esszéjéből idézett (megjelent újból 2005-ben, az Erdélyi metszetek című kötetben, Kolozsvárt; sajtó alá rendezte és bevezette Pomogáts Béla): „Hol végződik Erdély? Bessenyei, Kazinczy, Kölcsey sírja még beletartozik, Bessenyei testőrbarátai mind erdélyiek, maga is Erdély lábához húzódik remeteségbe, Kazinczy legnagyobb szellemi kalandja az erdélyi utazás, Bessenyei is, Kazinczy is sárospataki diák volt; Kölcsey anyja erdélyi lány, barátja s védence: Wesselényi Erdély vértanúja. Ady Mátyás király erdélyi íródeákjának álmodta magát. A Báthoryak fél lábbal a szatmári lápvilágban, fél lábbal Erdélyben, a Rákócziak fél lábbal a Hegyalján, fél lábbal a fejedelemségben éltek. Bethlen Gábor minden jel szerint Kassát az erdélyi Strassburgnak tartotta. Hol van hát a nyugati határ?” Mikor Cs. Szabó hírül vette a második bécsi döntést, „Este a lámpafényben megmozdult a térkép. Acélszürke felhők vonultak fölötte, sebes vizek szántották, megcsörrent a lomb, árnyékot vetettek a kopjafák, kinyíltak a faragott kapuk, fölkeltek a bivalyok a folyókból, lobogtak a tornyok, zúgott a Szamos-gát. Ezentúl a Királyhágóról jelentjük a hóesést s Gyergyóból a csapadékot. Visszatért a hamu, amelybe Arany Jánoska írt: a szőlődomb, amely Juhász Gyulát vendégelte (...) a tornác, amelyen Orbán Balázs írogatta a székelyek életét; a porta, amelyben egy képzelt nagynéni várta bujdosó leveleit; a rét, amely Kriza szép »kápónavirágait« termette; a rengeteg, ahol Ábel az ördögre lövetett; a templom, amelyben pogány írással dicsérik Istent, s a kúria, hol Petőfi Segesvár előtt meghált”. /Nagy Pál: Valóban: hol a határ? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./ Az A Hét (Marosvásárhely) liberális hetilapról van szó.

2006. február 10.

A tavaly elhunyt Wielland Ferencre emlékeztek városában, Szatmárnémetiben. Egész nap fáradhatatlanul járta a várost ócska kerékpárján. A Máltai Segélyszolgálat nevében, a gondjaikra bízott négy szegény családdal és e családok összesen 23 gyermekével foglalkozott. A karitatív tevékenységet önzetlenül, szerényen végezte. Wielland Ferenc tavaly augusztus 13-án hunyt el, szülőfalujában, Nagymajtényban temették el, augusztus 17-én. Február 9-én Szatmárnémetiben a Máltai Segélyszolgálat házának egyik termében Thoroczkay Sándor és Pallai Kristóf leleplezték Wielland Ferencr Tarczi István által készített portréját. Jelen voltak az Antall József Baráti Társaság tagjai is. /Farkas Orsolya: Wielland Ferencre emlékeztek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 10./

2006. április 4.

Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke elégedetlen a határon túli magyarságnak odaítélt támogatások összegével. Ha a magyar költségvetés kétszer, háromszor akkora összeggel támogatná az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki kultúrát, sokkal jelentősebb eredményeket érhetnénk el – vallja. Két évvel ezelőtt már le akart mondani. Két nagy területet támogatnak: egyrészt intézmények alapítását finanszírozzák, iskolák, kulturális központok, idősek otthona, vagy egyházi épületek felépítését vagy renoválását, másrészt a határon túli magyar politikai, kulturális szervezetek működését segítik, hogy találkozókat, konferenciákat, programokat rendezhessenek. A Medgyessy-kormány 2004-ben a támogatási rendszert százmillióval csökkentette, ekkor Pomogáts bejelentette, hogy nem vállalja tovább a vezetést. Végül rákényszerült arra, hogy maradjon, a határon túli magyar kulturális és politikai szervezetek kérésére. Idén tovább csökkentették a támogatást: csupán 800 millió forint támogatást kapott az Illyés Közalapítvány. Pomogáts szeptemberben távozni kíván a kuratórium éléről. Idén a legjelentősebb beruházások között van az erdélyi magyar irodalmi múzeum felépítése Kolozsváron. E fontos kulturális központ Szabédi László író, költő egykori házának kibővítésével történik.  Támogatnak több iskolát, diákotthont a szórványvidéken. Ilyen például a dévai nagy középiskolai centrum, amelyet nemcsak az Illyés Közalapítvány támogat, hanem az Oktatási Minisztérium, az Apáczai Közalapítvány és több magyarországi forrás is. Bentlakásos iskolát támogatnak Besztercén, épül egy középiskolai diákotthon. Ezen kívül Erdély vonatkozásában legalább nyolc-tíz épület épül.  Az Illyés Közalapítványt az Antall-kormány idején alapították a határon túli magyarok támogatására, s kezdetben minden párt képviseltette magát a kuratóriumban. Az RMDSZ jelentősen képviselteti magát a kuratóriumokban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács vagy a Magyar Polgári Szövetség képviselői viszont nincsenek jelen az alkuratóriumokban. Pomogáts reméli, hogy a következő kuratóriumban majd figyelembe veszik az új magyar közképviseleti szervezeteket is. Pomogáts Bélát 1959-ben letartóztattak, internálták az 1960-as amnesztiával szabadult.      Ezután egy évig rendőri felügyelet alatt állt, csak 1965 végén kerülhetett vissza az Irodalomtudományi Intézetbe, Czine Mihály és Bodnár György segítségével. 1969 januárjában akadémiai ösztöndíjjal utazást tehetett Erdélyben. A kandidátusi értekezése a népi mozgalom költőiről szólt, de a nagydoktori disszertációját ismét az erdélyi irodalomról írta. Az erdélyi magyar irodalomról eddig körülbelül 18 kötetet írt. Nincsenek rokonai Erdélyben, de mindig érdekelte Erdély.  - 1983-ban készült a Memorandum az erdélyi magyarok üldözése ellen. Ezt a 72 magyar értelmiségi memorandumának nevezték, megjelent az illegális Beszélőben, továbbá a nyugati magyar sajtóban. Neves írók írták alá, mint Csoóri Sándor, Sánta Ferenc, Mészöly Miklós, Konrád György, Vásárhelyi Miklós, vagy színészek, mint Sinkovits Imre, sőt történészek és tudósok is kiálltak az ügy mellett. Az Irodalomtudományi Intézetből aláírta Béládi Miklós, Lukácsy Sándor, Szörényi László és Pomogáts. Ez a Memorandum később elkerült az ún. Európai Utóértekezletre: Helsinkibe és Madridba, s megjelent 26 nyugati lapban is. Akik ezt aláírták, azokat kitiltották Románia területéről.      Pomogáts a rendszerváltozáskor mind a két oldallal jó kapcsolatban állt. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak. Részt vett az első 1987-es lakitelki találkozón, ahol felszólalt. A Magyar Írószövetségben barátságba került olyan emberekkel, akiknek nagy szerepe volt a Magyarok Világszövetsége újraszervezésében, így Csoóri Sándorral, sőt Csurka Istvánnal és másokkal. Antall Józseffel is jóban volt, családtagjaik jól ismerték egymást. A Piarista Diákszövetséget együtt indították útjára. Másfelől jó kapcsolatban állt az ’56-osokkal is, akik közül többen az SZDSZ alapítói lettek.   Pomogáts mindig olyan feladatokat vállalt, melyek politikailag függetlenek. Így került az Anyanyelvi Konferencia élére 1992-ben, vagy az Írószövetség élére 1995 és 2001 között. Sőt, így került az Illyés Közalapítvány élére is. Megőrizte a semlegességét, persze „elkötelezett stratégiák, eszmények, igazságok és ügyek mellett. De ezek nem pártkötelezettségek” – vallja. Nagyon megoszlott a magyar politikai tábor, kialakult egy kétosztatú Magyarország. Többször felszólították őt mindkét oldalról: döntse el, hová tartozik. A határon túli magyarokkal való szolidaritás nem lehet pártpolitikai ügy.Az Illyés Alapítvány nem tudta betölteni azt a nemzetstratégiai feladatát, amelyet az alapítók annak idején neki szántak. Magyarország költségvetésében a határon túli magyarság támogatása rendkívül alacsony összeggel szerepel! Ez a költségvetésben az 1 százalékot sem éri el, 0,018 százalék. Ez a támogatás nagyon alacsony. /Frigyesy Ágnes: Az erdélyi magyarság védelmében. Beszélgetés Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

2006. április 11.

Magyarhonban a magyar nemzet sorsának alakulásáról döntenek, s a nemzet lelke a magyarok esetében átnyúlik a határokon. Budapesten, kimondatik vagy nem, rólunk is döntenek. Rólunk, akik jogi értelemben nem lehetünk a nemzet tagjai, írta Sylvester Lajos. Az MDF második fordulós viselkedésén áll vagy bukik, hogy lesz-e kormányváltás Magyarországon. Dávid Ibolya azonban nem hajlandó Orbán Viktor kormányzásához asszisztálni. Gémesi György elnökségi tag szerint – aki Fidesz–MDF-színekben szerzett már az első fordulóban mandátumot – az sincs kizárva, hogy az MSZP-vel szövetkezzenek. Ezt egy rendszerváltoztató párt tenné, amely Antall József örököseként tetszeleg. Vajon Dávid Ibolya számot vetett-e azzal, hogy a magyar nemzet egésze előtt kell felelősséget vállalnia, ha a konzervatív polgári oldalt elárulva egy posztkommunista formációt juttat hatalomra, s ha a kádári visszarendeződés malmára hajtja a vizet? Ő ne tudná, hogy a saját választói kerületében mindössze 12 százalékot kapott, s hű bajtársa, dr. Csapody Miklós, aki három választási ciklusban nagy biztonsággal első körös bejutó volt, most negyedikként már az első körben kiesett? /Sylvester Lajos: Választási zászlóbontás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./

2006. április 19.

Magyarországon a rendszerváltozás sikeres befejezéséhez kormányváltásra van szükség – mondta Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere Budapesten. „Antall József ma csodálkozna azon, hogy olyan emberek, akik őt, őszintén hiszem, hogy tisztelik, és az ő tanításait, politikáját szeretnék folytatni, azok nem látják azt, hogy igazából Magyarországon a rendszerváltozás sikeres befejezéséhez arra van szükség, hogy kormányváltás legyen” – mondta Jeszenszky Géza. Dávid Ibolya „megosztó mesterkedése” ellen tiltakoznak az ’56-osok is, akik nyílt levelében fordultak az MDF elnökéhez. „Mi, az 1956-os elítéltek képviselői, akik a bolsevisták által több száz évre voltunk elítélve, a leghatározottabban tiltakozunk Dávid Ibolya és holdudvara jobboldalt megosztó mesterkedése ellen. Elvárjuk a hazafias érzületű polgártársainktól is, hogy ne engedjük a választásokat megnyerni a bolsevisták utódjainak és azok kollaboránsainak” – írták közleményükben. /Jeszenszky: kormányváltásra van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

2006. április 21.

Ma Magyarországon két alapvetően eltérő kép él Erdélyről. Az egyik Erdély hozzánk hasonló, sőt velünk azonos, magyar, sőt magyarabb, mint a mai Magyarország bármely régiója. Erdély az ősi, autentikus magyar kultúrát őrző kultuszhely. A másik Erdély a távoli, különböző, más, idegen vagy elmaradott, kevésbé modernizált, sőt egyenesen civilizálatlan. Mindkét esetben olyan Erdély-képről van szó, amely távol áll a mindennapi valóság tapasztalati tényezőitől – hangzott el április 14-én a Sapientia Egyetem kommunikáció szakos hallgatói és az érdeklődők előtt Feischmidt Margit, a pécsi egyetem adjunktusának előadásában. A vendég azt a Tabula könyvek sorozatban megjelent kötetet ismertette, amely a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke valamint a Néprajzi Múzeum közös kiadásában jelent meg Erdély (de)konstrukciók címen. A kötet többéves kutatómunka eredményeként látott napvilágot. Akárcsak a bevezető tanulmányában, Feischmidt Margit a Magyarországon kialakult Erdély-képet tekintette át, s ezen belül az Erdélyről folyó politikai elképzelések változását a két világháború közötti revizionista felfogástól, a hallgatás korszakán, majd azt követően, a nyolcvanas évek táncházmozgalmának hatására kialakult Erdély-képen át Antall József beszédéig, amelyben lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének vallotta magát. A magyar népi kultúra felfedezése az erdélyi falvakban, e tájegység felfedezése a turizmus számára, a magyar turisztikai irodalom Erdély-képe, a nemzeti zarándoklat helyszínévé váló Csíksomlyó, az örökségturizmusra való berendezkedés Máréfalván – e témákról szól az első rész. A második csoportba sorolt írások az etnikai kivándorlás jelenségét térképezik fel: Magyarországon élő erdélyi vendégmunkások, a táncház mítosza és valósága, a széki építőmunkások és széki asszonyok magyarországi munkavállalása, az etnikumközi viszonyok helyzete. Az előadást megbeszélés követte, amelyben a csíksomlyói pünkösdi búcsúnak nemzeti zarándoklattá, nemzeti ünneppé váló átalakulásáról folytattak eszmecserét. /(bodolai): Erdély-kép Magyarországon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./

2006. április 22.

Manapság Magyarországon egyre többek számára szinte már szitokszónak számít a nemzet, a haza, a keresztény szavunk. Alig tizenöt év telt el és Antall József már vesztő, s a Szabó Dezső-i gondolaton is – mely szerint minden magyar felelős minden magyarért – a többség csak röhéncsel – Magyarországon. Egyebek vésetnek, vésettek kőbe. Erdélyben sem különb a helyzet: ma már csak az úgymond maradiak, „rögeszmések” beszélnek összefogásról, egységről. Kiürülnek ezek a szavak is, s helyüket átveszik az olyan globalizáló fogalmak, mint például a sokszínűség, a másság. Tanulsággal szolgálhatnak a Magyarországon jelenleg folyó parlamenti választások is. Azt mondja Csurka István – a „küszöbön” innenről –, hogy a MIÉP kormányváltást akar, de a Fidesz és Orbán Viktor nekik nem kell. Azt mondja Dávid Ibolya, éppen csak átbillenve a „küszöbön”, hogy az MDF kormányváltást akar, de Orbán Viktor és a Fidesz nélkül. Ezt ők kőbe vésték. De nem kell Csurka sem. Egyébként Csurkának sem kell az MDF. A Fidesz és Orbán Viktor is kormányváltást akar – igaz ők 42,03%-ról, az MSZP 43,21 százaléka ellenében. Az egységes kormánykoalíciót leváltani csak egy, szintén egységes ellenzék (ez esetben jobboldal) tudná. Molnos Lajos az ellenzéknek szorít. De ettől még látja: egy ilyen állapotú ellenzéknek, jobboldalnak nehezen lehet győzni. Szervezettségben, egységben az erő. Ez a kisebbségiekre ezerszeresen érvényes. /Molnos Lajos: Morfondírozó. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

2006. május 4.

Manapság, amikor az anyaországi választások miatt kesereg a nemzetnek több mint fele, Márkó Imre idézett Orbán Viktor jó tíz éve mondott beszédéből: ,,Tudja és érezze Magyarország minden polgára, csak együtt álmodhatunk nagyot. Mert senkit sem nélkülözhetünk, mert mindenkire szükség van, és mert senki sincs, akinek álmáról lemondhatnánk… Érezze ezt Madéfalva minden székelye, s csíki és gyimesi keresztalja, Kolozsvár összes magyar lelkű polgára, érezzék a Márai nyelvét őrzők Kassán, érezzék Kárpátalja sűrű sorsú magyarjai, és érezzék a háború dúlta Délvidék megszomorítottjai is. A gazdag és erős magyar nemzetet velük együtt álmodjuk. Szent István álmában ők is benne vannak. Mert az álmoknak nem lehet határt szabni.” Ezzel Orbán Viktor olyat mondott ki, amit senki Antall József óta, az egész baloldal együttesen sem. A televízióból ömlik a szenny, hogy Pokorni így meg úgy, hogy ez a Schmitt, az Áder, a Rogán s az a cigány Orbán… S még ők beszélnek rasszizmusról, ők féltik a Fidesztől a Kárpát-medencét.   /Márkó Imre: Csak együtt álmodhatunk… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./

2006. június 9.

Június 9-én teszi le Budapesten az esküt az új kormány. Ezt követően derül ki, milyen konkrét változások következnek be a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátásában. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerül. Az anyaország és a határon kívülre szakadt magyarok kapcsolatát a rendszerváltás óta eltelt tizenhét évben folyamatos, zökkenőkkel teli metamorfózis jellemzi. A Kárpát-medencei magyarság vezető politikusai képtelenek voltak közös nemzetstratégiát kialakítani. Ennek egyik negatív hozadéka a 2004. december 5-i népszavazás, illetve hogy a magyar kormány azóta sem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottan kijelentette többször is, hogy amíg nincs egyetértés, addig nincs MÁÉRT. A magyar-magyar kapcsolatok intézményesülésének első állomása az 1989. április 24-én minisztertanácsi határozattal létrehozott tanácsadói testület, a Nemzetiségi Kollégium volt, amely Pozsgay Imre államminiszter irányításával a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyar közösségek ügyének felügyeletét látta el. A hatvan, mások szerint ennél sokkal több tagot számláló Kollégium tagjai között volt Antall József, Csepeli György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Herczegh Géza, Jeszenszky Géza, Konrád György, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Vásárhelyi Miklós és Vígh Károly. Ez a testület nem rendelkezett döntéshozói jogokkal, a Minisztertanács 1989 őszén létrehozta az elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságot, amelynek vezetésével miniszterhelyettesi rangban Tabajdi Csabát bízták meg. Ezzel Magyarország nyíltan és intézményesítetten felvállalta az anyaország szerepét. Külön intézményként létrehozták 1990 tavaszán a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Határon Túli Magyarok Titkárságát, címzetes államtitkári minőségben Entz Géza vezetésével, majd ősszel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalát. Közben rendre alakultak meg a kisebbségi magyar érdekképviseleti szervezetek, pártok szerte a Kárpát-medencében. Az Antall-kormány az 1992. június 1-jén érvénybe lépett 90/1992. (V. 29.) számú rendelettel a Titkárságot megszüntette és önálló szervként létrehozta a Határon Túli Magyarok Hivatalát Entz Géza vezetésével, a Külügyminisztérium felügyelete alatt. Ezzel a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek ügyeinek intézésére nemzetközi diplomáciai tevékenységre is alkalmas intézmény jött létre. A kormányváltásokkal a Határon Túli Magyarok Hivatalát is változott: csúcsvezetésében, szerkezetében és tevékenységében is. A Horn kormány idején (1994-1998) a HTMH élére elnökként Lábody László került, elnökhelyettesnek Törzsök Erika, felügyeletét Tabajdi Csaba látta el a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként. Az Orbán kormány idején (1998-2002) Szabó Tibor lett a HTMH elnöke, felügyeletét Németh Zsolt látta el a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként. Ebben a ciklusban erősítették meg a különféle minisztériumokban az addig csak nyomokban jelen lévő határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat, valamennyi miniszter feladat- és hatáskörében megjelenítve a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányprogram végrehajtásának kötelezettségét. A tárcáknál létrehozták ehhez a megfelelő szervezeti kereteket, a munka koordinálása pedig a HTMH-ra hárult. Ugyancsak az Orbán-kormány idején jött létre a magyar-magyar kapcsolatok újabb intézményi kerete, a nemzeti egyeztető tanácsként működő Magyar Állandó Értekezlet. És ebben a ciklusban alkották meg a kedvezménytörvényt, melynek nyomán közel egymillió határon túli magyar igényelt eddig magyarigazolványt. A Medgyessy-kormány (2002-2004) idején a HTMH ismét visszakerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, Szabó Vilmos politikai államtitkár irányítása alá. Elnöknek Bálint-Pataki Józsefet nevezték ki, aki addig a HTMH keretében a román területi főosztályt irányította. A Gyurcsány-kormány (2004-2006) idején a HTMH-t megint áttették ugyan a Külügyminisztérium hatáskörébe, de felügyeletét továbbra is Szabó Vilmos látta el. Bálint-Pataki lemondása után az elnöki teendőket ideiglenesen Szabó Béla, a jelenlegi csíkszeredai főkonzul végezte, 2006. január elsejétől pedig Komlós Attilát nevezték ki a HTMH élére. Az új Gyurcsány-kormány ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe vonja a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a HTMH felügyeletét. Külügyi bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt kitérő választ adott Németh Zsolt fideszes politikus azon kérdésére: igaz-e, hogy a kormány megszünteti a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Szilvásy annyit közölt: nem le, hanem felértékelése az ügynek, hogy a HTMH szakállamtitkársággá válik. A létszámcsökkentésről szóló híreket megerősítette, de azt nem közölte, hogy ez milyen mértékű lesz. A MÁÉRT-ről pedig Szilvásy úgy vélekedett, hogy nem az intézményrendszer, hanem a párbeszéd a fontos. Azt is kijelentette: nem szándékoznak állampolgárságot adni a határon túliaknak. Göncz Kinga külügyminiszter-jelölt elmondta, hogy a határon túli magyarság esetében a kishatárforgalom fejlesztésében, a vízumügyekben és stratégiai kérdésekben a külügynek is kiemelt feladatai lesznek. Sólyom László köztársasági elnök a határon túli magyarok ügyéről úgy nyilatkozott: a pártok politikája vakvágányra vitte ezt a kérdést, az eddigi nemzetpolitika pedig nem volt eredményes, inkább bajt okozott. /Guther M. Ilona, Budapest: Magyar-magyar metamorfózis. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

2006. június 22.

A második Gyurcsány-kormány, miután elhatározta, hogy alaposan megzsarolja az anyaországi lakosságot, kisepri a padlásokat is a maradék civil tartalékoktól, figyelő tekintetét a határon túli magyarságnak juttatott morzsákra vetette, s tekintve, hogy éppen e ,,külhoni magyaroktól” fél leginkább, határozott: nincs szükség a HTMH-ra (Határon Túli Magyarok Hivatala), nincs szükség közalapítványokra, de a magyar–magyar értekezleteket is felesleges összehívni, hiszen a Máért voltaképpen terméketlen és haszontalan, tekintve, hogy gyűléseit nem előzi meg ,,előzetes egyetértés”. Gyurcsányék szerint a Máért-zárónyilatkozatokat előre, biankóban kell elkészíteni, s utána esetleg jöhetne valamilyen szócséplés. Példátlan cinizmus és felelőtlenség váltotta fel az eddig is botladozó, félszárnyú nemzetpolitikát, s ha így haladunk tovább, a szoclib magyar kormány egyszerűen letagadja, hogy az anyaország határain kívül ötmilliónyi magyar él, írta Magyari Lajos költő, a lap főmunkatársa. Gyurcsány Ferenc majd kézi vezérléssel intézi az összmagyarság gondjait, hiszen ő mondta, ,,tizenötmillió magyar érdekében fogok politizálni”. Gyurcsánynak egyelőre a tízmilliónyival is erősen meggyűlt a baja. A rendszerváltást követően sok hiba, sok mulasztás, kétbalkezesség történt Magyarországon: Antall József nem mert igazán, erős kézzel belenyúlni a megörökölt darázsfészekbe, ezt Boross sem kockáztatta, Orbán Viktor elfelejtette megregulázni az agymosó, nemzetellenes médiacézárokat, Horn Gyula és Medgyessy Péter mondott néhány igen populista balraátot, de ezek sem mozdítottak igazán az ország szekerén. Ám amit Gyurcsány és csapata művelt, az tényleg példátlan a magyar históriában. /Magyari Lajos: Amikor már semmi nem kell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

2006. június 24.

Lassan kilencven éve állandó a kérdés, hogy egységes-e a világ magyarsága? Hogyan lehet megőrizni a nemzet egységét? Hogyan viszonyul a magyar állam az önmagukat magyarnak valló, szomszédos utódállamokban élő polgárokhoz? A második világháborút követően nem beszéltek a testvéri szocialista államokban élő magyarokról, azok sorsáról, helyzetéről az anyaországban, az utódállamokban pedig akár az életével is játszott az, aki nemzeti egységről mert beszélni, netán tenni. A rendszerváltás után Magyarország intézményes kapcsolatot létesített az anyaország és a más államokban élő magyarság között. Nagy vihart kavart akkoriban Antall József néhai magyar kormányfő kijelentése, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. A baloldali kormányzatok nem kívánták ezt nyíltan felvállalni. Tizenöt év alatt kialakult a támogatási rendszer. Pályázati rendszerben szigorú elszámolási feltételeket szabtak, hogy az áttekinthetőséget biztosítsák. Aztán jött másfél évvel ezelőtt az a bizonyos december 5. A pozitív gesztusok – koronás magyarigazolvány és a kedvezménytörvény biztosította jogok – után a határon túli magyarok azzal a ténnyel kellett szembesülhettek, hogy a magyar társadalom jelentős hányada nem kíván véleményt nyilvánítani a kettős állampolgárság biztosításának lehetősége kérdésében, és nagyon sokan a határon túl úgy érezték, hogy az anyaország eltaszította őket. Aztán jött a Gyurcsány-kormány új változata a megszorításokkal, és felröppent a hír, hogy megszűnik a Határon Túli Magyarok Hivatala. A nemzeti ellenzék felhördült, Németh Zsolt kijelentette, hogy „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szemmel láthatóan nem számít a határon túli magyarokra kormányzása során”. A határon túli magyar politikai és szakmai szervezetek egy része is zokon vette a bejelentést és tiltakozik a tervezett lépés ellen. A világon szétszóródott más népeket nemzettudatuk tartja egyben, még akkor is, ha nyelvileg már közösségekhez asszimilálódtak. A magyarságban egyelőre a széthúzás az összetartó erő. /Sarány István: Nemzeti egység? = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 24./

2006. június 29.

A volt elnökök közül többen aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy június 30-án jogutód nélkül megszűnik a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), az 1989-es rendszerváltás utáni korszak egyik sajátos állami intézménye. Az új kormányzati struktúrában közvetlenül a kancellária-miniszter alá besorolt Gémesi Ferenc szakállamtitkár felügyeli majd a határon túli magyarok ügyét. A főosztály vezetőjét még nem nevezték meg. Entz Gézát Antall József magyar miniszterelnök bízta meg a határon túli magyarság ügyeinek vitelével, 1990 és 1992 között politikai államtitkárként tevékenykedett a MeH-ben, majd a vezetése alatt megalakuló HTMH elnöke lett 1994-ig. Antall József koncepciója az volt, hogy a határon túli magyarsággal kapcsolatos ágazati ügyek egy helyen, a kormányfő közvetlen irányítása alatt álló MeH-ben legyenek. Entz Géza szerint a területnek ma is a MeH-ben lenne a helye, de megfelelő súllyal. Főosztályként „az ügy politikailag (...) súlyát veszti”, így nem érvényesíthető a kormánypolitika – figyelmeztetett. Véleménye szerint sodródás figyelhető meg Antall József óta, a határon túli magyarok ügye gyakran alárendelődött a belpolitikának. Lábody László, aki 1997-ig vezette a HTMH-t, és jelenleg az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, az MTI-nek korábban „szigorúan magánemberként” kifejtette, hogy jó megoldásnak találná, ha a jövőben a határon túli magyarok ügye a MeH-hez kerülne. Szabó Tibor, aki a Fidesz-kormány idején elnökölte a HTMH-t, úgy értékelte, hogy a hivatal a Magyar Állandó Értekezlet, valamint a közalapítványok mellett az elmúlt 15 évben kialakult intézményrendszer része. Szerinte a HTMH a magyar közigazgatás határon túliakat érintő ügyeiben gyakorlatilag koordinációs feladatokat látott el. A HTMH megszüntetése helyett inkább az említett intézményrendszert kellene megerősíteni. Szerinte a támogatási rendszer átalakítását mindenképpen el kéne végezni, azzal a céllal, hogy a támogatások és a segélyek helyett a fejlesztést szolgáló forrásokat nyújthassanak. A magyar közigazgatáson belül kell tehát egy megerősített egység, „amilyen egy megerősített HTMH lehet”. A MeH-ben létrejövő, alacsonyabb közigazgatási szintű főosztály nem lesz képes ezt a koordinációt ellátni – figyelmeztetett. Kitért arra is, hogy a közalapítványi rendszer átalakítását nem csak a sok átfedés és az „esetlegességek” indokolják, hanem az is, hogy az uniós fejlesztési források elnyerése érdekében ahhoz kell igazítani a magyarországi támogatási rendszert. Bálint-Pataki József, aki 2002 júniusától három évig állt a HTMH élén, örömtelinek tartja, hogy a határon túli magyarok ügye újra a MeH-be kerül. A kérdés számára az, lesz-e ugyanakkora súlya, mint 1990–92 között volt? Mint mondta, örülne annak is, ha nem csökkennének a határon túlra szánt források. Komlós Attila, a HTMH jelenlegi, utolsó elnöke, aki január 1-je óta tölti be hivatalát, elmondta, „szerencsés és előrevivő dolognak” tartja, hogy a határon túli magyarok ügye a MeH-be kerül be. Kérdésesnek mondta ugyanakkor, hogy a hivatal által eddig ellátott „bonyolult és összetett feladatsort” egy főosztály keretében hogyan oldják meg. (MTI) /Megoszlik a volt elnökök véleménye a megszűnő Határon Túli Magyarok Hivataláról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29., Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

2006. július 17.

A határon túli magyarságnak már temetkezési vállalatot is alakítottak Budapesten. Júliustól nincs többé HTMH, a másfél évtizeden át létezett, és még Antall József idejében megszervezett, sajátos szerepkörű hivatal helyét a kancelláriaminiszter alá besorolt szakállamtitkár felügyeli majd. Állítólag ebben a szervezési formában végre dübörögni fog a leszakított országrészekben élők ügyeinek intézése, írta Irházi János, a lap munkatársa. Nem fog dübörögni. „Sőt! Az új szervezési forma a határon túli magyarságnak valóban temetkezési vállalata lesz, és Gémesi Ferenc szakállamtitkár ajtaja fölé máris fölfirkanthatják: In memoriam minoritas.” A „második Gyurcsány-kormány egyszerűen leradírozott bennünket a napirendről”. „Igaza volt a HTMH-t megalakító, majd 1994-ig vezető Entz Gézának, amikor az átszervezéssel kapcsolatban megjegyezte: a határon túli magyarsággal kapcsolatos ügyeknek a Miniszterelnöki Hivatalban lenne a helye, de megfelelő súllyal.” Entz Géza szerint meghatározó, hogy a kormányfő személyesen mennyire elkötelezett. Gurcsány nem elkötelezett. A románok azonnal megneszelték Gyurcsányék erőtlenségét, és máris szétcincálták, például, a Gozsdu-ügyet vagy a kisebbségi törvénytervezetet. Göncz Kinga külügyminiszter az  autonómiatörekvésekkel kapcsolatban elmondta, kerülné az egyoldalú lépéseket, meg hogy a területi autonómián túl számos más autonómia-elképzelést is életképesnek tart. Az RMDSZ fél megszólalni. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./

2006. augusztus 8.

Megkezdődött az 5. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon. „Meg kell találni azon hírközlési eszközöket, amelyeken új gondolatokat közvetíthetünk az autonómiáról”- szögezte le augusztus 7-én, a nyitónapon Nagyváradon Csoóri Sándor író. Az Antall József Alapítvány és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete által, az európai integráció témájában szervezett egyhetes rendezvény másik meghívottja Balogh Júlia, a Duna II. Autonómia csatorna igazgatója volt. Balogh Júlia szerint az önrendelkezés kérdése megkerülhetetlen, hiszen az Európai Unió tagállamaiban már számos formája létezik. „Önrendelkezés nélkül nincs jövőnk. El kell érnünk, hogy biztosítsák számunkra az autonómiát; nem ajándékként, hanem azért, mert kijár nekünk” – hangsúlyozta. Leszögezte, a Kárpát-medence magyarságának egységesen kell fellépnie céljaiért, mivel így számbelileg is jelentős erőt képvisel. „Az utódállamok vezetői összehangoltan működnek, mindenütt egyformán támadják a magyar közösséget. Bár sok mindent szabad, nincs meg az a szabadság, amire valóban szükségünk lenne” – hangsúlyozta az igazgató. Csoóri Sándor előadásában saját életútja és a népi kultúra közötti viszonyt vázolta. Előadásában kifejtette, összefüggés mutatható ki a népi és a modern költészet között, és úgy vélte, a népi kultúránál nincs nagyobb nemzeti értékünk. „Ha nincs parasztság, aki őrizze, az értelmiségnek kell megőriznie” – vélte Csoóri. Hozzátette, véleménye szerint a 20. és 21. században felszínessé vált a kultúra, és fontos lenne a folyamat visszafordítása. /Balogh Levente: Csoóri: új gondolatok szükségesek az autonómiáról. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./


lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-196




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék