udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 470 találat lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 451-470

Névmutató: Barra Réka

2009. november 21.

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2009. december 4.

A hétvégén immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Déván az Adventi koszorú versmondó versenyt. A házigazda szerepét betöltő Téglás Gábor iskolacsoport pedagógusai ezúttal meghívták a versenyre a tanintézmény valamennyi testvériskoláját. Az aradi csikysek, a szilágycsehiek és csíkszeredaiak nem tudtak eljönni, de vendégül láttak néhány diákot a tordai Jósika Miklós Iskolából, illetve Magyarországról. A megyéből is szép számban jelentkeztek versenyzők, számolt be Kun Gazda Kinga, magyar szakos tanárnő, a versmondó verseny lelkes szervezője. /Gáspár-Barra Réka: VIII. Adventi koszorú versmondó verseny. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./

2009. december 8.

Az utóbbi időben egyre nagyobb jelentőséget kap a Székelyföld-szórvány kapcsolat, Háromszék és Hunyad megye szintjén. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád, Winkler Gyula EP képviselő meghívására a nyár elején ellátogatott Dévára. A kapcsolatépítés részeként a napokban kéttagú kovásznai küldöttség látogatta végig Hunyad megye magyar közösségeit. Kisközösségi szinten már léteznek jól működő kapcsolatok. Demeter László nyolcadik esztendeje, hogy gyermekeket hoz Barótról Szászvárosra táborozni és ilyenkor ismerkednek a vidékkel is. Kovászna megyei tanácsban november derekán jött létre egy szórvány-munkacsoport. Mostani megbeszélésein elsősorban a gyermekek cseretáboroztatását szorgalmazták. /Gáspár-Barra Réka: Háromszék–Hunyad testvérkapcsolat. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 8./

2009. december 14.

Győrfi Kingát, a Hauer Erich Diáktanács képviselőjét választotta új elnökévé a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ), a hétvégén Déván zajlott XVI. Kongresszusán. A rendezvényen mintegy félszázan vettek részt, Erdély számos diáktanácsának képviseletében. /Gáspár-Barra Réka: XVI. MAKOSZ kongresszus Déván. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./

2009. december 15.

Hétvégén a kosztesdi ifjúsági táborban szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a tagszervezeteinek szóló, pályázatíró és projektmenedzsment képzéssorozatának harmadik részét, melyre kimondottan szórványbeli, Arad, Hunyad, Szeben és Fehér megyei fiatalok voltak hivatalosak. A rendezvényen hat tagszervezet képviseltette magát e térségből, többek közt a házigazda szerepét is betöltő Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács (HUMMIT). A rendezvényen a PONT csoport három előadója: Farkas András, Gáll Sándor és Kádár Magor, a BBTE kommunikációs karának vezetője tartott intenzív képzést a pályázatírás, projektmenedzsment, rendezvényszervezés, valamint szervezetépítés terén. – A képzéssorozat első két része novemberben volt Székelyudvarhelyen, illetve Szilgyácsehben, összesen 16 megye magyar ifjúsági szervezetének bevonásával. /Gáspár-Barra Réka: Képzéshétvége szórványbeli ifjúsági szervezeteknek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

2010. január 6.

Dézsi kinevezését várják
Négy magyar prefektus kinevezését várja a szerdai kormányüléstől az RMDSZ. Köztük a Hunyad megyei Dézsi Attiláét, aki jelenleg kormánybiztosi tisztséget tölt be Kovászna megyében.
– Ezúttal, brüsszeli munkaköröm miatt nem vagyok tagja a koalíciós egyeztető bizottságnak, így nincs közvetlen rálátásom a kormányon belüli egyeztetésekre, de a múlt napok tárgyalásai után azt várom, hogy a szerdai kormányülésen prefektussá nevezzék ki Dézsi Attilát – nyilatkozta tegnap Winkler Gyula EP képviselő. Közlése szerint az RMDSZ Hunyad megyei szervezete az ünnepek között tartott megbeszélésén közel húsz személyből álló listát állított össze különböző kormányzati és megyei tisztségek betöltésére. – Az országos szintű (államtitkári, ügynökségvezetői, stb. ) javaslatok között szerepelt Dézsi Attila is, akinek jelölését a Szövetségi Állandó Tanács elfogadta – fogalmazott Winkler.
Dézsi kinevezése azonban nem csupán az RMDSZ-en belüli elfogadáson múlik. Hunyad megye jelenlegi PD-L-es prefektusa ugyanis nem örül túlságosan az előrevetített leváltásának, még akkor sem, ha vigaszdíjul szintén kormányzati tisztséget ígért neki a párt. Tiberiu Iacob Ridzi, megyei pártelnök viszont visszafogottan nyilatkozott, kitérő választ adva ez ügyben: – Egyelőre nem tudok konkrétumokat, de mindenképp tárgyalni fogunk a partnereinkkel. A megyei szintű egyeztetések valószínű január 10 után kezdődnek – közölte Ridzi. Utóbbi megállapítását amúgy Winkler is megerősítette: – Január 11-re van kitűzve a két párt megyei elnökeinek bukaresti találkozója. Addig valószínűleg az országos egyeztető bizottság leszögezi az együttműködési keretet, ami aztán alapjául szolgál a helyi szintű egyeztetéseknek is, akár százalékokban is megszabva az intézményvezetői tisztségek megoszlását.
A PD-L megyei vezetői természetesen annak örülnének, ha az RMDSZ beérné a PSD-s tisztségviselők leváltása után szabadon maradt helyekkel, nevezetesen hat igazgatói székkel és az alprefektusi tisztséggel. – Az utóbbi funkcióról kizárólag országos szinten dönthetnek, a megyei intézményvezetői tisztségekről pedig tárgyalni fogunk, az országos együttműködési egyezmény, illetve az általunk javasolt szakemberi lista alapján. Tehát nem a PD-L fogja egymagában megszabni azt, hogy milyen intézmények élére ki kerüljön – fogalmazott Winkler. Véleménye szerint Hunyad megyében egyetlen párt, tehát a PD-L sincs olyan helyzetben, hogy hatalmi pólust alakíthasson ki. – Itt csak együttműködéssel lehet elérni valamit, hiszen a megye politikai erőviszonyai eléggé megosztottak a parlamenti pártok között. Mi a maguk részéről¸ akárcsak eddig, konstruktív együttműködésre fogunk törekedni, és azon tisztségek megszerzéséért szállunk majd síkra, melyekre megfelelő szakembereket tudunk biztosítani, akik szakmailag megállják a helyüket és tenni tudnak a magyar közösségeinkért is – fogalmazott Winkler.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 26.

25 tanintézményt számolnak fel Hunyadban – Egyelőre nem nyúlnak a Tégláshoz
Ma a dévai Traian Elméleti Líceum mintegy száz diákja vonult házi készítményű transzparensekkel az iskola udvarára, hosszasan skandálva, hogy nem hajlandók más iskolába költözni.
Az oktatási rendszerben előirányzott létszámleépítést ugyanis a tanfelügyelőség néhol iskola-összevonással próbálja megoldani. E folyamat során néhány tanintézmény teljesen megszűnik, sőt az osztályok át is költöznek más iskola épületébe. Ilyen helyzetben lesz ősztől a dévai Traian Elméleti Líceum is, amelynek diákjai az új tanévet a Sabin Drăgoi Pedagógiai Líceumban kezdik.
A tegnapi tüntetés kapcsán azonban Máté Márta, főtanfelügyelő-helyettes elmondta: megyei szinten mintegy 25 tanintézményt kellett összevonni. Ezek között szerepel két dévai líceum is: a Traian, illetve a Grigore Moisil, amit a Horea Középiskola fog bekebelezni.
– Az összevonásokat előzetes egyeztetések nyomán kezdeményeztük. Déván és Vajdahunyadon az önkormányzat ragaszkodott hozzá, hogy szabadítsunk fel néhány iskolaépületet, mert a város képtelen mindegyiket fenntartani. Ezért néztük meg azt, hogy hol van kevesebb diák és kevésbé rendbetett épület, s ennek alapján hoztuk meg a döntéseket. A különleges státusú iskolákhoz, mint például a Sportiskola vagy a Téglás Gábor Iskolaközpont, igyekeztünk nem nyúlni – magyarázza a főtanfelügyelő-helyettes.
Osztályösszevonások azonban utóbbiakban is lesznek. A dévai Téglás Gábor Iskolában egyelőre két-két párhuzamos elemi összevonásáról döntöttek. Ez azonban még változhat őszig. Egyrészt, ha sikerül feltornázni a jelenleg 26-os gyermeklétszámot, másrészt ha a tanügyi elbocsátások kicsit átcsoportosulnak. – Eddig kizárólag a tanintézményeket és a tanári, tanítói állásokat elemeztük, elérve a minisztérium által szorgalmazott 280-as leépítést. Az összevonásokkal kialakuló intézményekben azonban minden bizonnyal fölöslegessé válik néhány állás, hiszen nem kell majd két titkárnő, két adminisztrátor, stb. Miután ezeket az állásokat is racionalizáljuk, akkor valószínű lesz néhány poszt, amit vissza tudunk adni a tanároknak, tanítóknak. Főleg olyan esetekben, ahol az elemi osztályokban a törvény által megengedett 25-ös létszámot túllépve sikerült csak összevonni az osztályokat. Ilyen a helyzet a dévai Téglásban is – mondja Máté Márta.
A kérdés viszont az, hogy az igazgatók biztosítani tudják-e majd a kisebb létszámú osztályok tanítóinak a fizetését, lévén, hogy most már ősztől biztosan alkalmazni fogják a fejkvótás rendszert. – Ez azt jelenti, hogy az iskola a gyereklétszám után kapja a minisztériumi juttatást. Ebből kell gazdálkodni! – hangsúlyozza a tanfelügyelőnő. A csupán dacból, a reális tények figyelmen kívül hagyásával történő tiltakozásokat tehát érdemes megfontolni.
Hunyad megyében amúgy összesen 25 iskolát vonnak össze. Déván az említett tanintézményeken kívül az összes többi iskola érintetlen marad. Vajdahunyadon, illetve a környező falvakban viszont 5 általános iskolát is kénytelenek lesznek felszámolni, az itt tanuló gyermekeket pedig átirányítják öt másik iskolába. A magyar tagozatot ez a fajta összevonás nem érinti. További tizenöt iskola kerül összevonásra a Zsil völgyében is. E folyamat során összesen 280 igazgatói, tanári, tanítói állás számolódik fel. Köztük 20 címzetes állás is. Máté Márta tanfelügyelőnő szerint azonban a címzetes pedagógusoknak ősztől is biztosított a munkahelyük a tanügyön belül. – Előfordulhat, hogy nem sikerül pont azon a településen katedrát kapniuk, de a jelenleg helyettesítők által betöltött állások közül biztosan találnak maguknak megfelelőt – véli a tanfelügyelőnő, aki szerint őszig még sok minden a helyére kell kerüljön az oktatási rendszerben.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. február 15.

Lélekmelengető ajándék a szórványnak – Sikeres háromszéki előfutár
Gazdag kultúrprogrammal lepte meg a hétvégén a Kovászna megyei tanács a dévai és vajdahunyadi magyar gyermekeket.
A Téglás Gábor Iskolában már kora délelőtt ostorcsattogástól volt hangos a folyosó és a hetyke kis ostorokat „gyártó” kötélverőgép körül valósággal hemzsegtek a kisdiákok. Nem volt kisebb a népsűrűség a gyöngyfűző lányok körül sem és a szalmafonást oktató Rádu József is egyaránt gyorsan kellett mozgassa kezét és száját, hogy megfelelő iramban mutassa, magyarázza a szalmafonás csínját-bínját.
– Adott pillanatban annyi volt a gyermek, hogy magunkat sem láttuk – fogalmazott székely tömörséggel a kézműves foglalkozásokat irányító Rádu József, aki a kézdiszentléleki Csiporkázó Játszóház képviseletében jött el negyedmagával régi magyar mesterségekre oktatni a szórványbeli gyermekeket. Mint kiderült, otthon, Székelységben, kürtöskalácssütéstől, kosárfonásig és bőrdíszművességig sok mindent tanítgatnak az érdeklődőknek. S bár a köréjük gyűlő gyermekek fel sem fogták micsoda kincsek birtokába jutottak e délelőttön, játszva sajátították el a kézművesség számos titkát.
Eközben azonban az iskola aulájában is egyre mozgalmasabb lett az élet, a nézőtérre begyűlt diákok kíváncsian várták a színpadra készülő, Kelekótya együttes fellépését. A hamarosan felcsendülő Kaláka, Dévai Nagy Kamilla, Halász Judit, Bojtorján, stb. dalokat ugyan nem üdvözölte régi ismerősként az ifjú hallgatóság, bátortalanul dúdolgatva még Bőrönd Ödön és a Fakatona dalát is, a sűrűn felzúgó taps egyértelműen jelezte: szívesen hallgatják a baróti Kelekótya előadását. A fiatal zenészek pedig úgyszintén szívesen énekeltek. Mint kiderült, az együttes 2001-beli megalakulása óta bejárta már Erdővidék minden zegét-zúgát, sőt ennek határain túl is egyre gyakrabban örvendeztetik meg közönségüket az ismert gyermekdalokkal. Pontosabban azokkal a gyönyörű, megzenésített gyermekversekkel, melyek ott kellene muzsikáljanak mindannyiunk szívében. Ez sajnos, mint a Hunyad megyei előadások során kiderült még nincs így, sok szórványbeli kisiskolás, gimnazista számára az Icinke Picinke története is újdonságként hangzik. Remélhetőleg azonban hamarosan változni fog a helyzet. Kelekótyáék, saját bevallásuk szerint, mindenképpen szívesen tennének ennek érdekében.
Hasonló jó szándékkal léptek színpadra a dévai Téglás iskolában a kézdiszentléleki Perkő táncegyüttes tagjai is, akik felcsíki, kalotaszegi, mezőségi, széki táncokkal örvendeztették meg a közönséget. – Úgy érzem sikerült egy kis ízelítőt nyújtani a magyar néptánc és -zene kultúrából és remélem, hogy lesz ennek még folytatása – fogalmazott az előadás után Gergely Zoltán a Perkő táncegyüttes vezetője.
A játszóház, koncert és néptáncelőadás a délután folyamán Vajdahunyadon folytatódott. Az érdeklődés itt sem volt halványabb, sőt a helybeli diákok saját produkcióval is meglepték a kovásznai vendégeket.
A Kovászna megyei tanács által kezdeményezett és támogatott gazdag rendezvénysor amúgy egyfajta előfutára volt a Háromszék és Hunyad megye közti együttműködést szentesítő szerződés mai, hivatalos aláírásának. Egyszóval ez csak a kezdet – ami viszont nagyon jóra sikeredett.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. február 20.

HUMMIT–HÁRIT-partnerség
A Háromszék és Hunyad megye magyarsága közötti partnerség múlt napi hivatalos aláírásával egy időben született meg az együttműködési szerződés a két megye magyar ifjúsági szervezetei, nevezetesen a hat tagszervezetet számláló HUMMIT (Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács) és a 16 tagszervezetet egyesítő HÁRIT (Háromszéki Ifjúsági Tanács) között.
A két szervezet elnöke, Széll Lőrinc és Grüman József az általános megyei együttműködéshez hasonló szellemben készül közelebb hozni egymáshoz a székely és szórványbeli fiatalokat. A konkrét célkitűzésekről Széll Lőrinc HUMMIT-elnököt kérdeztem.
– Ez a kapcsolat eleve konkrétumokra épült. Jó két éve táplálunk igen gyümölcsöző kapcsolatot a háromszéki fiatalokkal, a MIÉRT égisze alatt több közös projektben vettünk részt. Ezért véltük úgy, hogy a két térség magyarsága között megkötendő partnerséget hangsúlyosan jelenítsük meg az ifjúság körében is – fogalmazott Széll Lőrinc.
– Körvonalazódott-e már idénre közös program?
– Természetesen! Hogy az egész közeliekkel kezdjem: pár nap múlva, március 5–7. között népes Hunyad megyei ifjúsági küldöttség vesz részt a HÁRIT közgyűlésén. Március derekán pedig mi hívjuk meg a kovásznaiakat a MIÉRT égisze alatt Déván megrendezendő ifjúsági szórványkonferenciára. Április közepén a Dévai Téglás Gábor Iskolacsoport Hauer Erich Diáktanácsa készül Sepsiszentgyörgyre részt venni a városnapok keretében zajló diákrendezvényeken. Emellett két cseretáboroztatást is tervezünk nyárára. Hunyad megyében Őraljaboldogfalva környékén szeretnénk vendégül látni a háromszéki fiatalokat, hogy közösen vegyünk részt az itteni templom környékének rendbetételében. És a terveket még folytathatnám.
– A két megye közti együttműködés anyagi támogatásában jelentős részt vállaltak fel a kovásznaiak. Ez jellemző az ifjúsági körökre is?
– Részben. Az említett nyári cseretáborok finanszírozására ígéretet kaptunk a háromszékiektől. De mindenképp pályázni fogunk mi is. A további közös rendezvényekre pedig a tagszervezeteink igyekeznek majd támogatást szerezni, alapítványoktól, illetve a két megye és a nagyobb városok ifjúsági alapjaiból.
– Említetted, hogy még számtalan terv van a tarsolyotokban. Egyszóval, hosszú távra rendezkedtetek be?
– Mindenképpen többéves együttműködésben gondolkodunk. Sőt a terv az, hogy minél előbb kiterjesszük e kapcsolatot más megyékre is. A HUMMIT–HÁRIT-együttműködés tulajdonképpen a magja lehet egy tágabb körű egyeztető fórumnak, amelybe mindenképp be szeretnénk vonni a partiumi ifjúsági szervezetet is, hiszen kétségtelen, hogy vidékenként megvannak a sajátos problémáink, de meggyőződésem, hogy közös erővel könnyebben megoldhatjuk ezeket.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. május 5.

A temesvári magyar nyelvű rádiózás 20 éve
Ötvenöt esztendővel ezelőtt, 1955. május 5-én szólalt meg először a temesvári rádió román nyelvű adása és 35 évvel később, 1990 tavaszán indult be a rendszeres műsorszórás magyar, bolgár, cseh és szlovák nyelven.
Lehőcz László, a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségének jelenlegi vezetője a Nyugati Jelennek elmondta: magyar nyelven először 1989. december 22-én köszöntötték a temesvári rádióhallgatókat, de a rendszeres műsorszórás 1990 első hónapjaiban indult be, Albert Dénes, Fall Ilona és Koczka György szerkesztésében. A magyar adás első szerkesztőségvezetője Baranyi László lett, aki tíz évig irányította a temesvári rádió magyar adásának szerkesztőségét. Az indulás óta eltelt húsz év folyamán a temesvári rádió magyar nyelvű műsorait Albert Dénes, Bányai Aranka, Baranyi László, Bartha Csaba, Băruţa Krisztina, Erdély Rita, Fall Ilona, Gáspár-Barra Réka, Jámbor Gyula, Kiss Anikó, Koczka György, dr.Lakatos Gábor, Lehőcz László, Martin Ágota, Matekovits Mária, Matekovits Mihály, Mátray László, Mészáros Ildikó, Molnár Krisztina, Nagyálmos Ildikó, Pataky Lehel Zsolt, Szekernyés Irén, Szekernyés János és Tar Mónika szerkesztették.
A temesvári rádió magyar adása elsősorban a Nyugati Régió (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyék) magyar közösségei számára készíti műsorait, de a középhullámú adó nagy teljesítményének köszönhetően az adások egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók. A naponta 14-15 óra között középhullámon, 20-21 óra között pedig ultrarövid hullámon fogható temesvári magyar rádióadások témája igen változatos: hírek, ifjúsági és családi magazinműsorok, nyelvművelő és orvosi rovatok, nyugdíjas műsor, kulturális jellegű műsorok, a különböző vallásfelekezetek műsorai. 1997 óta a magyar rádió Szegedi Stúdiójával közösen szerkesztik az Európa Hullámhosszán című eurorégiós magazinműsort. A napokban beindul az új kiskossói ultrarövid hullámon sugárzó adótorony, ami jelentősen megnöveli a temesvári rádió URH műsorai, köztük az esti magyar nyelvű adás vételi körzetét
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2010. december 22.

Székelyekkel együtt ünnepeltek
10 éves a Hunyad Megyei Hírmondó
„Két dolgot tartottam nagyon fontosnak a Hunyad megyei szórvány-magyarság számára már rögtön a rendszerváltás után: az RMDSZ-t és a magyar sajtót. A szórványban nem lehet elválasztani a politikumot a civil szférától, ezek partnerként együtt kell dolgozzanak. Mindkettőt már 1990 januárjában létrehoztuk”, mondta Varga Károly, a Geszthy Ferenc Alapítvány elnöke, a Hunyad Megyei Hírmondó megalakulásának tizedik évfordulójára szervezett ünnepségen a dévai Téglás Gábor Iskolában.
Az újság Hunyad Megyei Hírlap címen jelent meg 40 hétig 1990-ben, hetilapként, majd anyagi megszorítások nyomán megszűnt. Később, a kilencvenes években időnként Hunyad Vármegye címmel jelent meg, havonta egyszer vagy ritkábban, az állandó anyagi gondok ugyanis nem kedveztek a lap rendszeres megjelenésének. A hanyatlás 2001 januárjában ért véget, amikor Winkler Gyula – akkor parlamenti képviselő – felélesztette a Hunyad megyei magyar sajtót, mely azóta Hunyad Megyei Hírmondó cím alatt jelenik meg, havi rendszerességgel. A Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően a lap megjelenése biztosított, sőt, ingyen osztják, noha szerkesztői semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek. Éppen ezért köszönet jár mindazoknak, akik az évek során a különböző címek alatt megjelent Hunyad megyei magyar lapért dolgoztak, hangsúlyozta Varga Károly. Mindenekelőtt Gáspár-Barra Rékának, aki hosszú évekig, minden nehézség ellenére szívügyének tekintette a lapot, s gyakran szinte egyedül készítette el. Objektív okok miatt azonban Réka kolleganőnk nem lehetett jelen a Hírmondó tízéves ünnepségén, noha a legtöbb elismerés alighanem neki jár.
Hasonló köszönetet mondott Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa, aki a kilencvenes években a lupényi MADISZ ifjú vezetőjeként, még írógéppel, fénymásolóval és személyes anyagi ráfordítással adott ki Széll Lőrincz barátjával közösen ifjúsági magyar újságot. Ugyanabból a célból: hogy a szórványmagyarság ne csak dicső múlttal rendelkezzen, hanem a jövő is magyar legyen. A Hírmondó ugyanis a Hunyad megyei magyarság tükre, a szórvány közös akaratának megtestesítője, mondta Kun-Gazda Gergely, a havilap jelenlegi főszerkesztője.
Winkler Gyula, a 10 évvel ezelőtti újjákezdés szellemi atya is köszönetet mondott mindazoknak, akik az idő során a lap mellett álltak, s a civil szféra és a politikum partneri együttműködésének fontosságát hangsúlyozta. A Hírmondó nemcsak komoly megvalósítás, hanem büszkeség is. Büszkeség, hogy kis létszáma ellenére a szórványmagyarság kitart értékei mellett és jövőt épít, ahogy az ünnepség házigazdája, a hasonló összefogás eredményeként létrejött Téglás Gábor Iskola is bizonyítja. Együtt, kéz a kézben kell építkeznünk a továbbiakban is, nem egymásnak feszülve. Eddig a szórványt elkerülte a magyar–magyar ellentét, remélhetőleg a jövőben is így lesz, noha a budapesti hátszéllel indult újabb erdélyi politikai megosztási próbálkozás veszélyt jelent. Ennek kivédése, s az összefogó együttműködés kiszélesítése a jövő egyik fontos kihívása, szögezte le az EP-képviselő, a Szórvány–Székelyföld kapcsolat megalkotója. A székely vendégek a hétfői ünnepségen is részt vettek. A székelyudvarhelyi Fazakas Szabolcs ugyanis éppen itt mutatta be először nyilvánosan a székelyföldi legendáriumot, azaz a Székelyföld történelmét, kultúráját, természeti adottságait és legendáit bemutató interaktív térképet. Elsősorban gyerekeknek szól, méghozzá roppant látványos módon. A térkép és a hozzá tartózó magyarázatfüzet révén a székelyföldi és az Erdély többi részén élő magyar diákok megismerkedhetnek a Székelyfölddel. Sőt, a térképet hamarosan Brüsszelben, az Európai Parlamentben is kiállítják, hogy egész Európa megismerhesse a Székelyföldet.
A diákok számára iskolai vetélkedőket terveznek a 140 székely legenda alapján, iskolai kirándulásokat a nevezetesebb helyekre. A legendárium ugyanis a turizmus fellendítését is szolgálja, hangsúlyozta Fazakas Szabolcs.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

2011. február 17.

Törzsökfalvától Bretelinig
1920 nyarán, amikor a Kolozsvárra beköltözött Román Statisztikai Hivatal, elrendelte Erdély és a Bánság helyneveinek összeírását és „rendszerezését” (azaz a román kontinuitás elméletéhez való igazításukat), Hunyad megyében már kevés dolga akadt e „nemes” feladatra felkért bizottságnak.
A testület 1921 októberében kiadott helységnévtárának előszavában hangsúlyozza: „célunk a volt adminisztráció (Osztrák-Magyar Monarchia) által fejetlenül elkeresztelt helységek régi román nevének visszaállítása” (szerk. ford.). E cél érdekében aztán Erdély-szerte addig csavarták-tekerték a régi magyar helyneveket, míg a tordai Aranyosmohácsból Măhaciu lett, vagy Küküllőmagyarosból Măgheruş, Gyulakutából Gialacuta és százával sorolhatnánk a hasonló lelket és fület sértő „hangtani helyreigazításokat”. Néhol azért tudományosabb hozzáállással a helységnév románra fordítását is megkísérelték, így lett a pár esztendővel később napvilágot látó Sütő András kedves szülőfalujából (Pusztakamarás) „Cămăraşul deşert”… E szakszerű tanulmány és helységnévtár szolgált aztán alapjául az 1925 júliusában megszületett Román Közigazgatási Törvénynek, amelyet még az év októberében kiadott 2645-ös királyi rendelet egészít ki. Utóbbi a legfelső közigazgatási tanács által is jóváhagyott településnevek bevezetését szorgalmazza.
Hunyad megyében azonban már az 1910-es népszámlálás idején a lakosságnak 78,8%-a vallotta magát románnak, így aztán a régi magyar helységnevek jelentős része „önként megadta magát”. E vidék még a Magyar Királyság utolsó perceiben (1898–1912 között) lebonyolított helynévrendezéséből is kimaradt, Fogarassal egyetemben. Az új hatalomnak pedig nem kellett különösebben kínlódnia azon, hogy Bánpatakból Banpotocot vagy Felsőszálláspatakból Sălaşul de sust kovácsoljon, hiszen ekkor már mindkét településen, akárcsak a megye jelentős részén, alig 1 százalékot tett ki a magyarság. Nem csoda hát, hogy a településnevek főleg hangtanilag, de néhol jelentésükben is elrománosodtak.
Így is, úgy is rekettye
Hunyad megye – részben ma is élő – helynevei, akárcsak a Kárpát-medence más vidékén, többnyire a IX–XI század között, azaz a magyar honfoglalás, államalapítás idején alakultak ki. A IX. században e tájakra érkező magyarok lakatlan, illetve avarok, szlávok által gyéren lakott területre telepedtek. Így alakult ki jó néhány szláv eredetű, régi magyar településnév. Jó példa erre a Hunyad megyei Rekettyefalva, amely a kecskefűz szlávos megnevezése nyomán született. A rekettye szó azonban az évszázadok folyamán szervesen beépült a magyar nyelvbe. A falu nevét viszont a XVIII. században már a színromán lakosság a maga nyelvéhez igazítva Rekitova-ként ejti. Később Răchitova alakot ölt a helységnév, ami szláv gyökérből eredve románul is rekettyét jelent.
Vagy ott van a Szelistye, amely szintén szláv gyökérből eredve a középkori román, magyar német változatban egyaránt faluközpontot, faluhelyet jelent.
Fűből, fából helységnév
Az ősmagyar helységnevek között amúgy jelentős mértékben szerepelnek a növényekre, főleg fákra, cserjékre utaló elnevezések: Nyírmező (Mermezău Văleni), Alsó-, Felső-Szárazalmás, Almásszelistye, Alsó-, Felsőnyíresfalva (Lunca Cernii de Jos), Alsónádasd (Nădăşdia), Füzesd (Fizeş), Alsó- és Felsőszilvás, Burjánfalva (Păuliş) stb.
Az állatnevek előfordulása viszont a Hunyad megyei településnevekben meglepően gyér. A feltehetően régi magyar településnek számító Kecskedága mellett csupán a ma már jelentéktelen kis falu, az Ulászló egyik adománylevelében szereplő Farkaspataka (Valea Lupului) neve kapcsolható állatnévhez. E településről úgy tartják: innen származtak el azok a román pásztor családok, amelyek a Zsil-völgyi Lupény területén telepedtek le valamikor a XVII. században. A mai bányászváros azonban jóval később, a XIX. században alakult igazi településsé, amikor a Hoffmannok és Maderspachok elindították a szénkitermelést a vidéken, főleg német, lengyel és magyar mesterembereket telepítve ide. Talán még ide, állatneves helynévhez sorolható a Dévával ma már szinte összenőtt Marossolymos, melynek első írásos említése 1278-ból való és feltehetően az itt tanyázó uradalmi solymászokról kapta a nevét.
Személyek és szentek
Nem volt ritka az ősmagyar településnevek sorában a nemzetségektől vagy akár tisztségektől, személyektől való névátvétel sem. Ilyen például a Marosillye, melyet az Illés névnek megfelelő Illye személynévből származtatnak – első említései: Helya (1260), Elya (1266), Illye (1353); Nagybarcsa, melynek a földrajzi nevek etimológiai szótárát közre adó Kiss Lajos szerint a Barcs név szolgálhat alapjául. Sőt Hátszeget is a német eredetű Hazeko személynévhez köti. Véleménye szerint a hát és szeg összetételeként ható mai településnév minden bizonnyal népetimológiai hatásra alakult ki. Történeti névalakjai: Harszoc (1247), Haczag (1510), Hátszeg (1808).
A feltevések szerint Alsófarkadin is a Farkad névből származik, Pusztakalán neve pedig a Bár-Kalán nemzetséggel áll kapcsolatban. Habár itt némelyek szerint a kaláni római fürdő kanál alakja is névadóként szolgálhatott. De az ómagyar Turdos személynévből származtatják a régészeti lelőhelyeiről híres Tordost is, melyről 1333-ban Tordas, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban történik említés.
A helynévkutatók szerint a puszta személynévből való településnevek Közép-Európában főleg magyar sajátosságnak számítanak, bár a XIII. századtól betelepülő szászok szintén alkalmazták. A magyarságnál az effajta név valószínűleg a nomád időkből való, amikor a szálláshely nem volt állandó, és egy-egy jeles személy tartózkodási helyét nem valamely földrajzi pont, hanem a jeles személy neve iránt érdeklődve lehetett megtalálni.
Az államalapítástól, azaz a XI. századtól kezdődően már a települések (templomok) védőszentjei is előfordulnak a helynevekben, így például Hunyad megyében Sztrígyszentgyörgy, Szentpéterfalva, Szentandrás, Csernakeresztúr, Szentkirály stb.
Külön kategóriát képeznek a felszíni formákhoz, illetve vizekhez kötődő nevek, melyek néha -falva, -hely utótagokkal kiegészítve alakultak helynevekké: Fehérvíz, Sebestorok (Brazi), Erdőfalva (Ardeu), Erdőhát (Dumbrava), Alsó-, Felsőszálláspatak, Stejvaspatak (Ştei), vagy Berekszó (a „liget” jelentésű berek és az „időszakos vízfolyás” jelentésű aszó szavak összetétele, először 1440-ben, Berekzow alakban említették – ma Bârsău).
Néhány ómagyar szóból származó településnév is túlélte az elmúlt évezredet Hunyad megyében. Ilyen például Haró, amely Kiss Lajos szerint a „szakács” jelentésű ómagyarhoró szóból ered. Először 1360-ban Harow, majd 1389-ben Haro, 1517-ben pedig Hara alakban írták. Egy másik példa Al- illetve Felpestes, melyet a „kemence” jelentésű pest szóból eredeztetnek (1302-ben Pestus, 1325-ben Inferior Pestus, 1330-ben Pestus marios és Pesthes, 1381-ben Olpestus, 1389-ben Alsopestes, 1407-ben Alpestes).
Jófőből Dobra
Számos ősmagyar helynév azonban már a középkorban elrománosodott, mint például a Maros menti Ölyves és Kőves, melyeket az 1640-es összeírás még e néven említ, egy századdal később azonban már Ulics és Kujes néven szerepelnek. Hasonló, sőt jóval drasztikusabb jelenség tapasztalható a Sztrígy mentén is, ahol az Ulászló által Hunyadinak adományozott Havaspathaka már a XVII. században Valea Dilsi-re alakul, a Puj közeli Füzespatak, Dióspatak, Szamárospatak, Balogvíz, Fejérkőhegy, Nyíresvára, Szilfahatár pedig teljesen elenyésznek. De törlődött a köztudatból például Brettyelin régi magyar neve is, amely „Hunyadi János idejében Törzsökfalva vala s Törzsök Tivadar a rigómezei csatában látva, hogy Hunyadi lovát ellőtték, saját lova átengedésével és élete feláldozásával menté meg a vezért. Ivadékai Hunyaditól Törzsökfalvát és Kálmánföldet nyerték; de a Törzsök család neve időközben a máig létező, de eloláhosodott Ankosra, a helység pedig Brettyelinre változott” (Pallas Nagylexikon).
Hasonló változáson ment át a mai Dobra megnevezése is. Téglás Gábor leírása szerint 1387-ben még Jófő néven szerepelt a település. A XVIII. században azonban szláv „tükörfordítás” nyomán Dobra lett. Az innen származó Jófői család pedig Herbayra változtatta nevét.
Az Erdély más vidékeihez képest fokozottabb elrománosodás okát elsősorban Hunyad megye földrajzi fekvésével magyarázhatjuk, hiszen Havasalföldről folyamatosan szivárogtak át a románok. Letelepítésüket viszont maguk a magyar birtokosok szorgalmazták, hiszen népes és olcsó munkaerőt jelentettek. A tatár, később török pusztítás pedig a XIII. századtól jócskán felgyorsította ezt a folyamatot. Az első betelepítési hullám természetesen a határhoz közel eső Hátszeg vidékét érintette leginkább, ezért is tekintik mai napig ezt ősi román vidéknek. Az így „honfoglaló” románok többnyire saját kiejtésükhöz igazították a magyar helyneveket, ezek értelmi fordításával nem is próbálkoztak. Az viszont igaz, hogy számos Sztrígy menti jobbágyfalu neve például eleve román nyelven született – Nuksora, Coroieşd, Culmea, Bărbat, Peştera, Ponorics, Dumbrăviţa –, de a magyar uradalmak nevei – Pestény, Brezova, Alsó- és Felsőszálláspatak, illetve Farkadin, Füzesd vagy akár Őraljaboldogfalva – is őrzi a magyarság nyomát. Utóbbi helynév például egészen érdekesen alakult: 1315-ben Sancta Marie, 1447-ben pedig Bodogazzonfalva néven említették. Román nevének utótagja a középkori magyar Váralja alakból fejlődhetett ki, amely Hátszeg várára utalt. Ezt az elemet a 18. században a magyar névhez is hozzáadták, majd később népetimológia útján a mai Őralja- alakban értelmezték. 1769-ban Orliá Bóldogfalva Szt. Maria, 1861-ban Oralja-Boldogfalva, 1880-ban Öralja-Boldogfalva. Ma Sântămaria Orlea.
„Să cărăm!”
Érdekesen alakultak a szintén Hátszeg környéki falvak zselléreinek vándorlásával kialakult Zsil-völgyi telepek nevei is. A már említett Farkaspataka mellett, a közeli Petrosz faluból elszármazottak „alapították” Petrozsényt, az Urik (Ewrewkfalva) pásztornépei pedig Urikányt. Petrilla „alapkövét” szintén a Kendeffyek jobbágyfalvaiból ideszármazott családok tették le, az iparosítás idején pedig e telephez csatolták a Lónyay Menyhért miniszterelnökről elnevezett Lónyabányát is.
A folyamatos török-tatár pusztításokkal a XVI–XVII. századra már annyira meggyérül a magyarság, hogy az uradalmi birtokokra megyeszerte egyre több román családot kényszerültek betelepíteni. Ekkor már a Maros, illetve Körös menti települések lakossága is vegyessé vált és elindult a betelepülők egyfajta „felzárkózása” a magyarsághoz. A jövevények az eredeti településneveket is igyekeznek saját nyelvükön értelmezni. Így egyes források szerint a Bethlen Gábor által 1610-ben Fenyeofalvának emlegetett település már 1585-ben Brad néven is szerepel egy okiratban. Ez idő tájt az is előfordul, hogy a románság saját maga talál a magyar eredetitől teljesen eltérő megnevezést. Nagyágról például 1465-ben Naghag néven történik említés. Másfél századdal később már a Săcărâmb név is előfordul a település kapcsán. A Nicu Jianu helytörténész által lejegyzett, máig élő legenda szerint e név úgy született, hogy a közeli dombokon legeltető pásztornép Nagyág környékén rátalált néhány aranyércre, s egymást biztatták, hogy „să cărăm, să cărăm”, azaz „vigyük, vigyük”. Így született a település román neve.
Amúgy hasonló „szájhagyomány útján” lett román neve az 1276-ban már írásban említett Piski (Pyspuki)-nek is. A legenda szerint egy hajdani, Szűz Mária tiszteletére épített templomhoz jöttek a románok is imádkozni, és saját nyelvük hangtanához igazítva mondták, hogy mennek „Szűzmáriához”. Így született a Simeria megnevezés.
Szászok a határon
Érintőlegesen bár, de szót kell ejtenünk térségünk számos településének német megnevezéséről is. Akárcsak Erdély más részein, a nagyobb városoknak itt is megvolt a német neve, mely hangzásában, értelmében sokszor eltért a magyartól. Hunyad megye keleti csücske érintőlegesen találkozott az Andreanum által kijelölt Szászfölddel. A XII. század második felében előbb Romoszban (Rams személynévből származtatják, Ramos 1206) telepednek meg a Rajna vidékéről érkező német családok, majd a közeli kipusztult Warasban, amelyet II. András a Királyföld nyugati csücskeként jelölt meg, s amely hamarosan felveszi a Szász előnevet (Szászváros). A németek a maguk nyelvén Broosnak nevezik el új lakóhelyüket, amely eredhet személynévből is, de akár egy németalföldi település emlékét is őrizheti. A következő századokban a szászok minden jelentősebb erdélyi, így Hunyad megyei településnek is találnak megfelelő német nevet. Az 1265-ben Hungnod, néven szereplő Vajdahunyadot (1575) például rendkívül gyakorlatiasan Eisenmarktnak (Vaspiacnak) nevezik. Dévának három nevet is találtak az évszázadok folyamán Diemrich, Schlossberg, Denburg. Valamennyi figyelmen kívül hagyja a „latin Sargetia” megnevezését is a városnak, illetve a dák néveredeztetést.
Kontinuitás, egyesülés és egyéb rémségek
Az 1980-as években tetőfokára hágott dák-román kontinuitás elmélet nyomására Dévát egyre inkább a dák vár jelentésű Dava szóból eredeztették. Ekkor kényszerült az eredetileg feltehetően német telepesek által alapított (1330-ban Nempty, 1389-ben Nymiti, 1425-ben Nemethy) Marosnémeti is hivatalosan felvenni a Micia nevet, a hajdan határában állomásozó római légió emlékére. Úgyszintén Algyógyból is Germisara lett, a területén feltárt római kori fürdő kapcsán. A Hátszeg közeli Várhely (1925-ben még Grădişte) már jóval korábban megkapta a Sarmizegetusa Ulpia Traiana nevet. Ezzel kívánta az akkori hatalom igazolni a dák-román kontinuitást. Figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy e római, esetenként dák nevek közel kétezer éve homályba vesztek és csupán a XIX. században, épp magyar, illetve német tudósok elevenítették fel ismét azokat. A dák-római alapú névváltoztatásoknál már csupán Alsófarkadin szenvedett furcsábbat az elmúlt században. A Trianon utáni „keresztelő bizottság” ugyan Fărcădinul de Jos néven hagyta a települést, ám 1923-ban fel kellett vennie a román hadsereget győzelemre vivő Berthelot francia tábornok nevét, majd 1964-ben hirtelen Unirea-ra keresztelték Nopcsák hajdani birtokát. 2001-től helyi népszavazás nyomán ismét General Berhelot nevét viseli a falu. E furcsa esettől eltekintve azonban a XX. században nem sok változás történt Hunyad megye helynevei terén. Legalábbis látszólag. A gyakorlat viszont mást mutat. Hiszen Piskinek például valóban az 1900-as évek elején is létezett már a román megfelelője, de az itt élő, illetve környékbeli magyar embernek eszébe nem jutott volna, hogy Simeriaként emlegesse a vasúti csomóponttá nőtt Piskitelepet. És Marosnémeti sem hagyta el Mintiaként egyetlen magyar ember ajkát sem. Ma viszont, ha a hőerőmű magyar alkalmazottjának gyermekét kérdeznénk, hogy hol dolgozik édesapád, Marosnémetin? Gyakran hallani olyanfajta választ, hogy: Nem. Mintián! És ez nem véletlen. Hiszen az 1925-ös közigazgatási törvényt még számtalan hasonló rendelkezés követte. Egyre több olyan, amely korlátozta a magyar nyelv használatát, elsősorban a helynevekét. Előbb 1936-ban tiltották be a magyar helynevek hivatalos használatát, aztán ’45-ben erősítették meg újra, majd 1971-ben, illetve a 80-as évek derekán mind szigorúbb rendelkezésekkel szorították a hurkot a magyarság nyakán. Az 1944 augusztusáig megjelenő Hunyad megyei magyar sajtótermékeket lapozva pontosan nyomon követhető a magyar nyelvhasználat korlátozása. A Déva és Vidéke 1926 áprilisában kiadott számában például már az utcanevek is románul szerepelnek. Igaz, zárójelben még ott lehet magyar megfelelőjük is. A többi lapban is előbb csupán a fejlécben szereplő helységnév, majd a hirdetések szövegei, a harmincas évek derekán pedig az újságcikkekben szereplő helynevek is románul vannak feltüntetve. 1935-ben a Hunyad megyei élet hasábjain is, az Erdélyi Naplóban is kizárólag román helységnevek szerepelnek. Két-három évvel később némileg enyhül a helyzet: a lapoknak csupán fejlécét nyomtatják románul. A második világháborút követően viszont fejlécestül, mindenestül egy szálig megszűnnek a Hunyad megyei magyar lapok. A magyar helységnevek többsége pedig folyamatosan feledésbe merül.
Új magyar helységnévtáblák
A 2001-ben megjelent legújabb román közigazgatási törvény, mely a legalább 20%-ban magyarlakta településeken engedélyezi a hivatalos magyar helységnévtábla kitűzését, Hunyad megyében csak egészen kis mértékben állíthatta helyre a rendet. Az utóbbi népszámlás alkalmával ugyanis összesen hat Hunyad megyei faluban (Csernakeresztúr, Alpestes, Hósdát, Lozsád, Rákosd, Sztrígyszentgyörgy) találtatott még legalább 20 százaléknyi magyarság. Az utóbbi években viszont részben kereskedelmi fogásból, részben RMDSZ-nyomásra Szászváros (2005), majd Vajdahunyad (2010) bejáratához is felkerült a magyar (és német) helységnévtábla. Ez pedig, ha csepp is a tengerbe, a múlt század eseményeinek tükrében mégiscsak biztató jelenség.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

2011. október 4.

Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. 
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. július 28.

IV. Erdélyi Református presbiteri konferencia
Szórványgyülekezetekkel ismerkedtek
Idén az Algyógyi Ifjúsági Központban tartja rendes évi konferenciáját az Erdélyi Református presbiteri szövetség.
– Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencia egyben táborozás is, igyekszünk olyan helyszínt választani, ahol az egyhetes program alatt lehetőség nyílik az üdülésre, kötetlen együttlétre, beszélgetésre – fogalmazott Pályi József, a presbiteri szövetség kerületi elnöke.
Algyógy azonban nem csupán üdülő jellegével vonzotta a presbitereket. – Három évig a Balaton partján szerveztük meg a konferenciát, amelyre hivatalos volt az egyházkerület minden presbitériuma. Idén azonban a dél-erdélyi Algyógy mellett döntöttünk, mert úgy gondoltuk, itt betekintést nyerhetünk a szórványgyülekezetek életébe – mondta Pályi József. A konferenciákról ugyanis a szórványgyülekezetek képviselői általában hiányoznak. Idén is a Maros megyei, kolozsvári, Küküllő-menti és erdővidéki egyházmegyék küldték el képviselőiket. A presbiteri szövetség elnöke szerint a szórványvidéken a presbitériumok nehezen tudják ellátni feladataikat, hiszen a gyülekezeti tagok egy-egy nagyobb város, vagy község egész területén szétszórva élnek, ráadásul sokan vegyes családokban, így nehéz a kapcsolattartás. Persze a tömbvidék egyházközségei sem mentesek a mindennapi gondoktól, a megmaradás kérdése itt is az összefogáson, tudatos építkezésen múlik. – Jómagam a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet tagja vagyok. A városban tíz gyülekezet van, de szinte minden évben 500-600 egyháztagot kísérünk ki a temetőbe. A fogyás tehát nálunk is rohamos – ismertette a marosvásárhelyi gyülekezetek helyzetét Pályi József. Elmondása szerint azonban a helyzet nem olyan fekete, hiszen a fiatal lelkészcsaládok Erdély-szerte, jó példát mutatva vállalják a nagy családot. Szinte mindenhol három vagy ennél több gyermek születik a lelkipásztorok családjában és ez jó példát jelent a gyülekezetek számára is. Van olyan falu, ahol a helybeliek is megbátorodtak, évről-évre több a keresztelő. S azóta a határban fekvő szántóföldek sem hevernek parlagon. A családfők nekiveselkedtek, dolgozzák a földeket, hogy eltarthassák a családot.
A gyülekezetek megtartásában nagy szerep hárul a presbitériumra is, hangsúlyozták az algyógyi konferencia előadói. Imre István Zoltán, mákófalvi lelkipásztor a dinamikus egyház példáját állította hallgatósága elé, Sipos Szabolcs, szászvárosi lelkész az egyházi élet megszervezéséről beszélt, Veress László marosszentkirályi lelkipásztor a gyülekezetépítésről tartott előadást, a tordai Nagy Albert lelkész pedig a presbiterek egyéni felelősségét taglalta.
Dr. Gudor Kund Botond, gyulafehérvári lelkipásztor az egyházkormányzat és -építkezés témájában tartott előadást a konferencia résztvevőinek és el is kísérte őket Magyarigenbe, Boroskrakkóra, Hegyalja vidékére, hogy betekintést nyerjenek a kihalófélben lévő gyülekezetek megmaradásért folytatott küzdelmébe. Az Algyógyon töltött egy hét alatt a presbiterek meglátogatták a piski arborétumot, a szászvárosi református Kun Kollégiumot és vártemplomot, ellátogattak Dévára, Vajdahunaydra, Gyulafehérvárra, Nagyenyedre és Torockóra is. – Az itt tapasztalt élmények arra buzdítottak mindannyiunkat, hogy ne csak tanácskozzunk, hanem konkrét lépést is tegyünk a kihalóban lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezért úgy döntöttünk, javasolni fogjuk az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy tízezer presbiterének, hogy mindenki, megszabott rendszerességgel, egy lejjel támogassa a szórványgyülekezeteket, illetve az elárvult templomok karbantartását – foglalta össze a konferencia döntését Pályi József, az egyházkerületi presbitériumi szövetség elnöke.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. augusztus 8.

Szépül az alapítványi gyerekek otthona
Vadonatúj mosdók svájci segítséggel
Vadonatúj, svájci berendezéssel felszerelt fürdőszobák várják haza a Szent Ferenc Alapítvány dévai gyermekeit, akik közül sokan hazai és külföldi civilszervezetek, magánszemélyek jóvoltából különböző táborokban töltik a vakáció jó részét.
Míg a gyermekek nyaralnak, otthonukat szorgos kezek szépítgették. – 16 svájci önkéntes érkezett hozzánk július második felében és két hét alatt valósággal újjá varázsolták a szociális családok otthonainak fürdőszobáját. Mindent ők hoztak: kádat, mosdót, WC-t, csempét, még a csőrendszert is teljesen lecserélték. Július 12-én érkezett meg a hatalmas kamion minden felszereléssel, pár nap múlva pedig a csoport két vezetője, akik szerszámokat hoztak, és végig irigylésre méltó pontossággal szervezték meg a munkát. Július 22-én jöttek a fiatal önkéntesek, illetve néhány idősebb szakember, akik aztán két hét alatt tíz család otthonában újították fel a fürdőszobát – meséli Galaczi Lester, az alapítvány dévai karbantartója. A felújításba az alapítványnál nevelkedő nagyobb diákok is besegítettek. Az előkészítő munkálatból, bontásból, takarításból különösen kivették a részüket, és ahogy teltek a napok, nagyon elégedetten szemlélték, milyen szép mosdóhelyiségek alakulnak a kezük munkája nyomán. Az oroszlánrész persze a svájciaknak jutott. – Ez tulajdonképpen a második alkalom, hogy itt segédkeznek az alapítványnál. Két évvel ezelőtt jöttek először, akkor szintén tíz lakás mosdóját újították fel. De nemcsak hozzánk járnak. A munkálatok közben beszélgetve mesélték, hogy a kilencvenes évek derekától többször is megfordultak Romániában, számos itteni civilszervezetet támogatva önkéntes munkával és felszereléssel. Idei dévai támogatásuk több ezer euróra rúg. Olyan összeg ez, amit az alapítvány biztosan nem tudott volna ilyen célra előteremteni, annak ellenére, hogy a fürdőkre valóban ráfért a felújítás. így hát nagyon hálásak vagyunk svájci jótevőinknek – fogalmazott a dévai Szent Ferenc Alapítvány képviselője.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. augusztus 13.

Beszélgetés Fazekas László, felvidéki református püspökkel
Isten nem véletlenül teremtett minket magyarnak
Az Algyógyi keresztyén ifjúsági központban szervezte idei nyári táborát a komáromi református gyülekezet. A táborvezető, Fazekas László, a szlovákiai Református Egyház püspöke, aki egyben a komáromi gyülekezet lelkipásztora is.
Őt kérdeztük a tábor jellegéről, ittlétük céljáról. És persze szóba kerültek a felvidéki és erdélyi magyarság közös gondjai is.
– Régi vágyunk volt a gyülekezettel ellátogatni Erdélybe. Ezért az idei gyermektáborunknak itt kerestünk megfelelő helyszínt. Interneten találtam az algyógyi központra, ami nagyszerű táborhelynek bizonyul. Ez alkalommal azonban megpróbáltuk a szülőket, nagyszülőket is bevonni a táborozásba, hogy a családok is közelebb kerüljenek egymáshoz. Így állt össze egy negyvenfős csapat, gyerekekből szülőkből, nagyszülőkből, akikkel aztán felkerekedtünk, hogy legyőzve az 550 kilométeres távot itt tölthessünk egy szűk hetet. Ittlétünk a szokásos csendes hetek programja szerint zajlik. Délelőtt biblia témát vezetünk fel gyermeki szemszögből megközelítve, majd a gyermekekkel és felnőttekkel külön csoportban fejtegetjük a szentírás üzenetét. Este evangelizációs istentisztelettel zárul a nap. A délutánokat pedig arra fordítjuk, hogy megismerjük a vidéket.
– Röpke egy hét alatt mit sikerült megismerni Hunyad megyéből, illetve Dél-Erdélyből?
– Elsőként természetesen az algyógyi termálfürdőt, illetve ennek környékét látogattuk meg, aztán voltunk Vajdahunyadon, ahol a helyi lelkész vezetésével ismerkedhettünk a vár történelmével, egy délutánt Déván töltöttünk, és Gyulafehérvár, illetve környékének megismerése is szerepel a programban. Mivel én is ritkán fordultam meg Erdélyben és a csapatban vannak olyanok, akik még soha nem jártak erre, minden újszerűen hat. Nagyon szép vidék ez. Ami pedig az itt élő magyarságot illeti, úgy hiszem, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk, hiszen elszakítottságban élünk Trianon óta és ezt mindannyian érezzük.
– Mennyire szoros a kapcsolat a felvidéki és erdélyi református egyházak között?
– Eddig is létezett egyfajta kapcsolat, de 2009. május 22. óta ez még elevenebbé vált, azáltal, hogy létrejött a Magyar Református Egyház, amelynek tagja lett a Kárpát-medence minden református egyházkerülete. Tavaly, mi, mint Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is taggá váltunk, egy ratifikációs csatolmány által. Ezenkívül, a Felvidéki Református Egyház testvér-egyházkerületi viszonyban van a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, Csűry István püspök úrral nagyon jó a kapcsolatunk, kölcsönösen látogatjuk egymást, és próbáljuk ezt a kapcsolatot úgy rendezni, hogy ne csak felső, egyházvezetői szinten, de egyházmegyei, sőt gyülekezeti szinten is szorosabbra fűzzük a szálakat.
– Milyen lélekszámú a felvidéki református egyház és hogyan alakult a lélekszám az utóbbi években?
– Tudvalevő, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idején még Kárpátalja is hozzánk tartozott, és tulajdonképpen ettől számolhatunk egy különálló református egyházzal. Viszont 1938-ban megtörtént a visszacsatolás, és akkor újra a magyarországi református egyházhoz tartoztunk. A második világháború után újra kellett szervezni a Szlovákiai Református Egyházat, és jelenleg, a 2001-es statisztika alapján 110 ezer református van Felvidéken. Közülük olyan 18-20 százalék szlovák ajkú. Mindig is voltak szlovák reformátusok, de főleg az elmúlt húsz évben a számuk erősen megnövekedett. Egyre erősebb az asszimiláció, és egyre több gyülekezet vált nyelvet. Ez annak köszönhető, hogy a magyar iskolákat egymás után zárják be, és a magyar szülők akkor vagy utaztatják gyermeküket egy távolabbi magyar iskolába, vagy beíratják egy közeli szlovák tanintézménybe. De ezeknek a gyerekeknek a kulturális gyökerei elszegényednek, elsorvadnak, gyakran el is vesztik a kulturális kapcsolódásukat és ezt követően asszimilálódnak. Nagyon sok gyülekezetünk van, ahol ezt az asszimilációt szemmel követhetjük, és megtörténik a nyelvváltás, amikor magyar gyülekezetből átáll szlovák ajkú gyülekezetté, amikor már szlovákul tartják az istentiszteletet. Tehát a szám így alakul: most a 2011-es statisztika alapján 98 ezer és valahány száz a reformátusok száma, de ez sajnos elég pontatlan adat.
– Erdélyben is egyre gyakrabban találkozni román reformátusokkal, kétnyelvű szertartással. Felvidéken, ahol szintén történelmi magyar egyháznak számít a református, hogyan kezelik ezt a kétnyelvűséget?
– Ma már kétnyelvű egyház vagyunk. Szlovákia keleti részén, Kassától keletre és Kassa környékén 1994-ben alakult két szlovák egyházmegye. Ezt a szlovák lelkipásztorok és egyházi vezetők kérték. Hál’Istennek békességben megvagyunk. Gyűléseinket eleinte két nyelven tartottuk, az utóbbi időben pedig tolmácsot biztosítunk, hogy szlovákra fordítsa a magyar nyelven elhangzó beszédeket, és úgy tűnik, idő és nyelvi pontosság szempontjából is ez a jobbik megoldás. A szlovák gyülekezetekbe igyekszünk szlovák anyanyelvű lelkészeket kihelyezni, ha vannak jelentkezők a teológiára, de vannak magyar lelkipásztorok is, akiknek szlovák érettségijük van, vagy jól beszélik a szlovák nyelvet. Komáromban is megtörténik, hogy a rokoncia révén egy-egy család kétnyelvű szertartást igényel akár keresztelő, akár esketés vagy temetés esetén. Tehát megpróbáljuk az evangéliumot hirdetni mindenkinek. Az asszimilációt nagyon nehéz megállítani, pedig én azt tartom, hogy Isten nem véletlenül teremetett minket magyarnak, mint ahogy nem véletlenül teremtett valakit szlováknak sem, és mindez érték és ezt meg kellene őrizni. Én az asszimilációt nem tartom keresztyén dolognak, sőt Krisztus ellenesnek, evangélium ellenesnek tartom.
– Sajnos az asszimiláció Erdélyben sem lankad. Külső látogatóként azonban sikerült-e még olyan értékekre találni itt, amiért esetleg visszatérnek e vidékre?
– Mindenképpen. Én úgy látom a csapaton, hogy mindannyian örülnek ennek az egyhetes ittlétnek, mindenkinek sikerült itt lelkiekben, szellemiekben gazdagodnia. És ha Isten éltet bennünket, biztos vagyok benne, hogy visszatérünk, ha nem is pont ide, de Erdély más vidékére, megismerni az itteni történelmi, kulturális értékeket, találkozni a magyar közösségekkel, mert mindenképpen jó tudnunk egymásról, hogy ha kell, akkor erkölcsileg, vagy bármi más módon segíteni tudjunk egymáson.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Nopcsa-kiállítás Déván
Kedden, október 9-én, délben 12 órakor nyitják meg a dévai Bethlen-kastélyban a Nopcsa Ferenc, világhírű paleontológus feljegyzéseiből és képeiből álló emlékkiállítást.
– A most bemutatásra kerülő hétkötetnyi kézirat az Albán Nemzeti Könyvtár tulajdonában van és első ízben kerül bemutatásra Romániában. A dévai múzeum tavaly indított egy hosszú távú projektet a hátszegvidéki Nopcsa Ferenc életének, munkásságának ismertetésére. A hónap végégig metekintehő kiállítás is szerves része a projektnek, ami remélhetőleg még újabb epizódokkal folytatódik– fogalmazott a kiállítást szervező dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának szóvivője.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. december 29.

Kettős könyvbemutató Déván
Középkori koncepciós pertől a szeretet győzelméig
Közvetlenül karácsony előtt adódott alkalma a dévai magyarságnak találkozni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetőjével és házi szerzőjével, Káli Király Istvánnal, illetve Sebestyén Mihállyal. Mindketten magukkal hozták legújabb kötetüket is: Bánffi Dienes elárultatását, illetve a Bíbor című regényt.
A Téglás Gábor Elméleti Líceumban megtartott bemutatón Káli Király István elsősorban a Látó folyóirat szerkesztőségére épült Mentor Kiadó történetét ismertette, illetve azt a folyamatot, ahogyan az évek folyamán lassan a tényirodalom irányába terelődött a kiadói munka. – Pillanatnyilag a teljes magyar nyelvterületen a Mentort tartják a legjelentősebb tényirodalmi kiadónak. Ez azért van, mert szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a tudósaink sokkal szorgalmasabbak, az íróinknál. És szorgalmuk, nagy tudást és szellemi, fizikai erőfeszítést igénylő munkájuk nyomán olyan művek születtek és születnek folyamatosan, amelyeknek mindenképp biztosítani kell a kiadását. És ami örvendetes, hogy e téren egy egészen fiatal nemzedékről is beszélhetünk, akik odaadással kutatják a levéltárakat, könyvtárakat, feltárva Erdély történelmét. Úgy gondolom, ha nem támogatjuk munkáját e fiatal értelmiségi nemzedéknek, akkor saját magunk alatt vágjuk el a fát. Hiszen értelmiség nélkül egyetlen nemzet sem tud megmaradni. Egy nemzetrész sem! – fogalmazott Káli Király István. E helyzetből adódóan tehát a Mentor az utóbbi években történelmi, néprajzi kiadványok megjelentetésére koncentrált, három jelentősebb sorozatot indítva el, illetve tartva fenn.
Az 1997-ben indított Erdély emlékezete című sorozatot eredetileg 25-30 kötetesre tervezték, de ma már a hetvenedik köteten is túl vannak. Szintén gazdag termésűre sikeredett a Kriza János Néprajzi Társasággal közösen megjelentetett sorozat, melyet idéntől az Erdélyi Múzeum Egyesület vett át. És nemcsak lelket, szellemet, de szemet is gyönyörködtetők a különleges gonddal kivitelezett kötetek, melyek az Erdélyi ritkaságok sorozatban látnak napvilágot. E sorozat első kötetei 1939 és 1944 között jelentek meg Jancsó Elemér szerkesztésében. Akkor Bölöni Farkas Sándor kéziratának kiadásánal kényszerültek megszakítani a sorozatot.
A három jelentős sorozat mellett a Mentor Kiadó egyre tudatosabban fordul a helytörténeti kiadványok felé, szorgalmazva és támogatva az erdélyi települések monográfiájának megjelentetését. Káli Király István szerint ugyanis ebből állhatna össze Erdély igazi története, amely helyi szinten leellenőrzött, részletes és pontos leírásokra, adatokra épülhetne.
Mind történelmi, mind a helytörténeti írások terén fontos helyet foglalnak el a Teleki Téka nyugalmazott igazgatójának, Sebestyén Mihálynak írásai, illetve az általa szerkesztett dokumentumkiadványok, melyeknek sorát még a Téka-sorozatban napvilágot látott, Bethlen Gábor leveleit tartalmazó kötet nyitotta meg. Ennél ismertebbé vált azonban az immár negyedik kiadást is megért Erdélyi fejedelmek című kötet, amely igazi hiánypótló műnek bizonyult, s jó néhány példánya kelt el a dévai bemutató alkalmával is.
Sebestyén Mihály azonban ezúttal az Erdélyi Ritkaságok sorozatban megjelent legújabb kötetét is elhozta Dévára: Bánffi Dienes elárultatását. A XVII. században lejátszó történet gyakorlatilag az első ismert koncepciós per Erdélyben. Regényes formában maga Jókai is feldolgozta az Erdély aranykorában, ehhez azonban már a Cserei Mihály krónikájában fennmaradt legendás változat szolgált alapul. – Jómagam, a Teleki Téka igazgatójaként véletlenszerűen, teljesen más témában kutatva akadtam rá egy korabeli dokumentumra, amely Bánffi Dienes bűnlajstromát, illetve a vádlott válaszait tartalmazta. Aztán részben maguktól, részben nagyon is tudatos kutatás során kerültek elő további olyan dokumentumok, melyekből gyönyörűen kirajzolódott e pernek minden előzménye, a cselszövőket mozgató érdekek, Bánffi Dienes “bűne”, a per lefolyása. Ezekből a korabeli feljegyzésekből, levelekből állítottam össze a kötetet, amely nem csupán az eset történelmi hátterét világítja meg, de a maga valóságában tárja fel a korabeli társadalmi viszonyokat, főúri és nagyhatalmi érdekeket is – mesélt a kötet születéséről Sebestyén Mihály.
A tényirodalmi kiadványokról szinte észrevétlenül terelődött a szó a szépirodalomra, amint Sebestyén Mihály kezébe vette Káli Király István legújabb kötetét a Bíbor című regényt, jó néhány kulisszatitkot árulva el rögtön a szerzőről: – Elsősorban azt kell tudni Káli Király Istvánról, hogy mérnök ember és az ifjúsági futballválogatott tagja volt. Tehát olyan író, aki kívülről, a valós világot megjárva és ismerve érkezett az irodalom berkeibe, és ez mindenképp előnyt jelent számára azokkal szemben, akik csupán olvasmányaikból nyert élményekre támaszkodva alakítják írói világukat. Ezen túl azt is tudni kell, hogy a Bíbor szerzője mérnöki tudásának köszönhetően igen szkeptikusan tekint az informatizált világra és mai napig grafitceruzával, illetve töltőtollal, igazi papírra írja műveit. Efajta bekonferálás után, a hallgatóság nyilván még kíváncsibban várta, hogy kiderüljön, mit is rejt magában Bíbor. Erre maga a szerző adott tömör és világos választ. –  A könyv alcíme: adalékok a megkésett szerelem monográfiájához. Ez a könyv tehát a szeretetről és annak hiányáról szól. Az ember elérkezik az életének egy olyan pillanatába, amikor számba veszi addigi életét és egyfajta tanulságot kénytelen levonni abból, megfogalmazza, hogy mit is tart az élet lényegének. Hát én is átestem ezen és számomra világossá vált, hogy az élet lényege a szeretet. És ezt szerettem volna valahogy át is adni. Ezért született e regény, ami szinte magától íródott meg, bő egy év alatt.  Bíbor egy vidéki, sok szenvedést megélt lány, asszony, akinek soha nem adatik meg az igazi szerelem, de ennek ellenére egész életét a jóság és a szeretet hatja át. Vele szemben pedig ott van a halálos beteg, idős orvos, akinek mindene megvolt az életben, megkapta a sóvárgott szeretetet, mégis üres maradt a lelke. Cinikusan bírálja a szelíd ápolónő világát, de sóvárog annak jósága, szeretete után. Kettejük különleges kapcsolatára épül a regény, amely a róla elmondottak alapján megkapó olvasmánynak ígérkezik.
A bemutatót követően, mindkét szerző dedikált, majd az érdeklődők gazdag kínálatú könyvvásáron vehették kézbe, vásárolhatták meg a Mentor és számos magyarországi könyvkiadó legújabb kiadványait. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2013. január 24.

Éledőben a dévai helytörténeti kör
Kedd délután, dévai szerkesztőségünkben újraindítottuk a több éve szünetelő helytörténeti kört, ezúttal a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság nevében szólítva meg azokat, akik úgy érzik, fontos számukra Erdélynek ez a csücske, szeretnének minél többet megtudni e vidékről, illetve másokkal is megosztani megszerzett tudásukat.
Lévén, a Magyar Kultúra Napja, Deák Piroska magyar szakos tanárnő Kölcseyt bemutató röpke, de kevésbé ismert életrajzi adatokkal fűszerezett, előadással lepte meg a kör tagjait.
A találkozó amúgy a viszontlátás örömével indult, és a talán többéves kimaradás során felgyűlt tenni akarás jegyében zajlott. A kör tagjai úgy vélték rendkívül fontos volna az egyre apadó közösségeink helytörténeti tudásának rögzítése, átadása a fiatalabb nemzedéknek. Ezért úgy döntöttek, megpróbálják folyóiratba szerkeszteni a sokak fiókjában lapuló helytörténeti írásokat, illetve papírra vetni mindazt a tudást, ami évek során felhalmozódott. Ugyanakkor történelmi örökségünk jelenlegi állapotának felmérését is célul tűzték ki. Ennek érdekében az első „helyszínelő” kirándulást március 3-ra tervezzük Marosnémetire, ahol a református templomot, illetve a Tholdy-birtokot készülünk meglátogatni.
Arról is döntés született, hogy havi rendszerességgel szervezzük meg a helytörténeti találkozókat a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében, minden hónap első kedd délutánját jelölve meg a találkozások időpontjául. A következő találkozóra tehát február 5-én kerül sor, délután 5 órakor. Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár fogja bemutatni a dévai református temetőről készült tanulmányát.
Az első idei találkozáson felvetődött a helytörténeti kör névadásának ötlete is. A kör tagjai úgy döntöttek, egyrészt a hely (Hunyad megye) szellemének hódolva, másrészt önmaguk bátorítására, megyénk nagy szülöttjét Bethlen Gábort választják névadóul, hiszen a fejedelem nyomdokain járva szeretnék tudásuk legjavát megmaradásunk szolgálatába állítani.
A továbbiakban örömmel látunk a helytörténeti kör találkozóin minden érdeklődőt, hajdani tagokat és újonnan csatlakozókat egyaránt. A tervben lévő kiadványba pedig köszönettel fogadunk minden helytörténeti jellegű írást: tanulmányt, emlékezést, fotót vagy bármi mást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

2013. január 30.

Új gazdára talált az őraljaboldogfalvi református parókia
Élettel töltenék be a kihalt templomkertet
Több évtizedes elhagyatottság után úgy tűnik, újra méltó gazdára talált az őraljaboldogfalvi református parókia. A közel 300 éves épület a helyi hívek számának apadása nyomán egyre rosszabb állapotba került.
A fölötte gyámkodó, maroknyi hátszegi gyülekezet minden erejét a parókia mellett magasló műemléktemplom karbantartására kellett fordítsa. Tavaly azonban új fejezet nyílt a parókia történetében azzal, hogy a Székely–Szórvány partnerség mentén létrejött háromszéki Kún Kocsárd Egyesület 50 évre bérbe vette az ingatlant a hátszegi református egyházközségtől. – Egyrészt műemlékvédelmi, másrészt közösségépítő, -erősítő szándék vezérelt akkor, amikor ezt a lerobbant állapotban lévő ingatlant kiszemeltük, hogy itt egy turisztikai komplexumot alakítsunk ki. A Hátszegi-medence olyan természeti adottságokkal rendelkezik, melyek önmagukban vonzóak a turisták számára, hiszen Őraljaboldogfalváról könnyen megközelíthető a Retyezát-hegység, de akár a Zsil-völgyi üdülők is. Másrészt az egész vidék rendkívül gazdag történelmi emlékhelyekben. Maga a református parókia a 800 éves műemléktemplom tövében húzódik meg, vele szemközt ott a Kendeffy-kastély, 50 kilométeres körzetben pedig ott magaslik a Déva vára, a Hunyadiak kastélya – hogy csak a nagyon ismert célpontokat említsem. Úgy érzem, ilyen környezetbe ideálisan illeszkedne egy megfelelően kialakított turisztikai központ, melynek működtetésével nyilvánvalóan a helyi közösséget is fel szeretnénk karolni. Nem titkolt szándékunk, hogy itt idővel legalább egy-két magyar családnak megélhetést biztosítsunk. S hogy egyáltalán élet, mozgás legyen a régóta kihalt templomkertben – fogalmazott Demeter László, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke, aki a napokban vette birtokba a parókia épületét. Tervei szerint már idén nyáron benépesedne a templomkert. Háromszéki fiatalok segítségével közmunkát szerveznének a telek rendbetételére. – Ez egyfajta táborozás lenne, részben munkával, részben kirándulással töltve ki az időt. A víz, áram be van vezetve a telekre, tehát elvileg már el lehet itt lakni. Sátortáborra mindenképp ideális hely, szép környezetű, elkerített telekről van szó, a Retyezát-hegység tövében. Én azt remélem, hogy a nyáron lesznek már olyan turisták is, akik itt kívánnak sátrat verni – mondja Demeter László.
A hosszú távú terv persze nem csupán sátorozási lehetőségről szól. A külsőre jelentéktelennek és jellegtelennek tűnő parókia-épület valójában igényesen kiképzett belső tereket rejt. Ezekben készülnek kialakítani múltbeli hangulatot idéző szálláshelyeket, étkezdével, kultúr-rendezvényeknek teret biztosító helyiségekkel. – Mindez természetesen irdatlan sok pénzbe kerül. Sokan kérdik is tőlem, honnan lesz majd erre anyagi fedezet. De én úgy vélem: ha az ember nem fog neki megvalósítani az álmát, akkor soha nem fogja megtudni, honnan kaphatna hozzá segítséget. Természetesen pályázni fogunk és remélem, hogy különböző forrásokból, adakozásból, támogatásból összejön majd a szükséges pénz. A fejlesztési előtanulmányt elkészítettük, eszerint egy kétszintes, pincehelyiséggel rendelkező stílusos turisztikai, közösségi központot képzelünk itt el. Bízom benne, hogy sikerülni is fog – fogalmazott a Kún Kocsárd Egyesület elnöke.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),



lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 451-470




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék