udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 194 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-194

Névmutató: Entz Géza

1992. március 5.

Adrian Nastase külügyminiszter márc. 5-én a román rádiónak adott interjút, melyben úgy értékelte, hogy márc. 3-án az Emberi Jogok ENSZ-bizottsága Genfben Magyarország kivételével minden felszólaló pozitívan értékelte az emberi jogok helyzetét Romániában. Románia az elfogadott európai elvek alapján áll és Magyarországnak is el kell fogadni az EBEÉ és az Európa Tanács dokumentumaiban megfogalmazott elveket. Nastase szerint egyes magyarországi erők olyan nemzetközi helyzet kialakítására törekednek, amely "indokolttá" tenné a határ "békés" módosítását. Azt a benyomást akarják kelteni, hogy az erdélyi magyar kisebbség üldözésnek van kitéve. Szerinte nincs szó szándékos félremagyarázásról, ahogy Magyarország külügyminisztériumának szóvivője nevezte a román Külügyminisztérium nyilatkozatát a két kormánytag /Für Lajos és Entz Géza/ állásfoglalásával kapcsolatban. Nastase szerint Magyarországon azért beszélnek rendszeresen a magyar kisebbség jogfosztásáról, hogy ezzel álcázzák a területi revizionizmus igényét. Nastase szerint "olyan helyzettel van dolgunk, amelyek az ország területi integritását teszik kockára" és ilyenkor világosan állást kell foglalni. /Adrian Nastase külügyminiszter rádióinterjúja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7-8./

1992. március 13.

Entz Géza államtitkár nyilatkozott a román-magyar szerződésről. A szerződésnek a kisebbség szempontjából előremutatónak kell lennie. Enélkül Magyarország alapszerződést nem írhat alá. A nemzetközi dokumentumok követelményrendszere csak minimumnak tekinthető. A kisebbségeknek az államrendszerbe illeszkedő autonómiákat szükséges kapniuk. Kiindulópont a személyi jellegű autonómia, a másik fontos tényező a helyi autonómiák rendszere. A román fél a kisebbségi kérdést az alapszerződés tekintetében szeretné megkerülni, vagy legalábbis bagatellizáni. /Meszleny Zoltán: Entz Géza államtitkár a magyar-román kapcsolatokról. = Új Magyarország, márc. 13./

1992. március 18.

Kisebbségi diákkonferenciát rendez az Erdélyi Gyülekezet Tahitótfaluban, a református templomban, tájékoztatott Németh Géza lelkész. A diákok azt fogják vizsgálni, hogy mit tehet az ifjúság a határokon túli magyar kisebbségekért. A vitaindító előadást Entz Géza államtitkár tartja. /Tahitótfalun a kisebbségekről. = Népszabadság, márc. 18./

1992. március 19.

A szenátusban G. Tinca külügyi államtitkár-helyettes Magyarországot azzal vádolta, hogy a román tömegekben a gyanakvás magvait hintik el. Szerinte Entz Géza államtitkár romániai útja során politikai cselekményeket hajtott végre. A jövőben nem tűrik az ilyen helyzeteket. /MTI/

1992. március 25.

A szélsőséges nacionalista román lapok rendszeresen hírt adnak kitalált dolgokról, Például magyar összeesküvésről. Az egyik ilyen lap, a Totusi Iubiera, ebben Horia Brestoiu azt állította, hogy új földalatti mozgalmat kezdeményeztek Erdélyben Románia egységének megbontására. A mozgalmat a magyar kormány hivatalos tényezői irányítják. A "szigorúan titkos" okmány szerint az erdélyi magyarok Erdély Magyarországhoz csatolását kérelmezik. Ezt a memorandumot egy "elmagyarosodott zsidó", volt kolozsvári újságíró hozta Erdélybe. Ugyanerről a másik hasonló lap, a Romanul azt írta, hogy Keszthelyi Gyula és Entz Géza Romániába érkezett, hogy összeköttetést teremtsen a magyar nemzetiség vezető képviselőivel, az RMDSZ-szel, az egyházak képviselőivel, Szőcs Géza szenátorral, szintén a "memorandum" terjesztése ügyében. /Márki Zoltán: Memorandum-ügy Kolozsvárt? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

1992. március 31.

Az elképesztő valótlanságokat közlő szélsőséges, nacionalista sajtóban közölt egyik cikket hozta magyar fordításban a lap. Petre Valeriu a Romanul 10. számában azt állította a magyarországi vezetők interetnikai konfliktust akarnak kiprovokálni Erdélyben. A cikkíró Entz Géza államtitkárt vezérőrnagynak nevezte, aki tanácsosait, Bálint-Pataki Józsefet és Keszthelyi Gyulát /ahogy a lap írta: Pataki Bálnt Iosif és Keszthelyi Erik Gyula (volt Linzinger) küldi. Ezek a tanácsosok követelik erőszakos akciók kirobbantását? Ilyen hangvételű az egész cikk. /Pokoli manipuláció. = Média (Nagyvárad), márc. 31./

1992. május 21.

Az RMDSZ parlamenti frakciójának négytagú küldöttsége Kozsokár Gábor, a szenátus alelnöke vezetésével máj. 21-én Budapestre érkezett, az Országgyűlés meghívásának eleget téve. A Parlamentben találkoztak az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi majd az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság képviselőivel, fogadta őket Szabad György, az Országgyűlés elnöke. A két Országgyűlés hosszú távú együttműködésének megalapozásáról volt szó, az RMDSZ-képviselők a kisebbségi törvény megalkotásának jelentőségéről beszéltek. A küldöttséget fogadta Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, majd Entz Géza elnökkel és a Határon Túli Magyarok Titkárságának munkatársaival folytattak megbeszélést. /Az RMDSZ parlamenti küldöttsége Budapesten. = Új Magyarország, máj. 22./

1992. június 1.

Göncz Árpád köztársasági elnök - Antall József miniszterelnök javaslatára - jún. 1-jei hatállyal felmentette dr. Entz Gézát politikai államtitkári tisztségéből, egyúttal kinevezte a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkársága helyett megalakult Határon Túli Magyarok Hivatala elnökévé. /Entz Géza lett az elnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

1992. június 19.

A svájci Crans-Montanában nemzetközi összejövetelt tartottak az európai integráció kérdéseiről. A fórumon megjelent Adrian Nastase román külügyminiszter és jún. 19-én megbeszélést tartott magyar kollégájával, Jeszenszky Gézával a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról. Jeszenszky Géza hasznosnak minősítette a megbeszélést. Entz Géza államtitkár kifejtette. "Nem megoldás, ha távozásra kényszerítik a kisebbségeket; de a határok megváltoztatásának követelése sem lehet kiút." Nastase külügyminiszter azzal érvelt, hogy a romániai magyaroknak az alkotmány az európai normáknak megfelelő jogokat biztosítja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24., Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 23./

1992. június 27.

Tordaszentlászlón jún. 27-én ünnepélyesen felavatták a falu névadójának, Szent Lászlónak a szobrát, Sántha Csaba szovátai szobrászművész alkotását. Ekkor tartották a Szent László napi kórustalálkozót, azonkívül megnyílt Györkös Mányi Albert kiállítása, ahol Keszthelyi Gyula kormányfőtanácsos olvasta fel Entz Géza államtitkárnak, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökének a hetvenéves festőművészhez intézett levelét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

1992. október 12.

Sepsey Tamás magyar államtitkár Erdélybe látogatott, a kárpótlási ügyek megbeszélésére. A román külügyminisztérium tiltakozó jegyzékben kifogásolta, hogy az államtitkár anélkül vette fel a kapcsolatot az erdélyi megyék prefektusaival, hogy előzőleg bejelentette volna ezt a külügyminisztériumnak. Ugyancsak kifogásolták Entz Géza államtitkárnak, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökének a Magyar Hírlap okt. 3-i számában megjelent interjújának azt a részét, ahol Entz Géza konzervatívnak, illetve szélsőséges nacionalistának nevezett román politikai erőket. A román fél egy másik átiratban az ellen tiltakozott, hogy a román hatóságoknak megküldött több magyar hivatalos dokumentumban az szerepel, hogy bizonyos személyiségek Erdélybe látogattak. Erdély nem jelenthet Romániában elismert egységet, olvasható a jegyzékben, ezért a jövőben Románia visszaküld minden olyan dokumentumot, amelyben Magyarország a kifogásolt értelemben használja az Erdély szót. /Magyar Hírlap, okt. 12./ Sepsey Tamás reagálása, helyesbítése: okt. 14-i jegyzet.

1992. november 1.

A Batthyány Lajos Alapítvány nov. 2-án kezdődő kétnapos konferenciát szervez Tatabányán, melyen lehetőséget kíván teremteni a különböző önrendelkezési tervek összehasonlítására. Erre a hazaiakkal együtt nyolc ország /Ausztria, Horvátország, Jugoszlávia, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Ukrajna/ kisebbségi vagy kisebbségekkel foglalkozó szakembereit, továbbá az Európa Tanács és az ENSZ tisztviselőit hívták meg. Várhatóan jelen lesz többek között Ludányi András politológus professzor Ohióból, Eva-Maria Barki bécsi emberjogi ügyvédnő, Józsa László, a jugoszláv kisebbségi minisztérium államtitkára, Szabó Rezső, a komáromi Jókai Mór Városi Egyetem igazgatója, Popély Gyula /Pozsony/, a Magyar Néppárt és Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, dr. Entz Géza c. államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese. /Nyolc országból a kisebbségekről. = Vasárnapi Hírek (Budapest), nov. 1./

1992. november 4.

A Bolyai Társaság tevékenységéről adott képet dr. Balázs Sándor elnök az okt. 17-i tisztújító közgyűlésen, beszámolójából olvashatunk részleteket a lapban. Megalapozták a Bolyai Alapítványt, számítógép-parkot hoztak létre, számítógépekkel segítették az iskolákat. Továbbra is cél a Bolyai Tudományegyetem visszaállítása. Kiállnak amellett, hogy adófizetői állampolgári jog az állami támogatással működő felsőfokú oktatási hálózat fenntartása. A Bolyai Társaság szerint anyanyelvi képzés szükséges a létrehozandó felsőfokú intézetekben. Az orvosi és színészképzésre Marosvásárhelyen adottak a feltételek, a többi kar működtetésére pedig Kolozsváron, kivéve a mezőgazdasági képzést, amelyet Székelyföldön lenne célszerű megszervezni. Balázs Sándor védekezett azon vádak ellen, hogy túlságosan sok fiatalt küldtek Magyarországra továbbtanulni, illetve részrehajló volt a válogatás. A külföldi képzés csődöt mondott, mert a végzettek nem jönnek haza. - A Bolyai Társaság kiadványa /A romániai magyar főiskolai oktatás/ hosszabb és rövidebb angol nyelvű változattal eljutott a különböző európai egyetemekre. Öt felhívásukat ugyancsak angol nyelven terjesztették. - A Bolyai Alapítvány kezelésére kuratóriumot hoztak létre, a védnökségi tagok között van Habsburg Ottó, Tom Lantos, Hámos László és Entz Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./

1993. január 14.

Az RMDSZ kongresszusán a magyar parlament pártok képviseltetik magukat. A kongresszura utazó magyar politikusokkal beszélgetett az újságíró. Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke nem vár nagy áttörést - például az RMDSZ-en belüli megosztottság megszűnését -, de reméli, hogy az álláspontok egyértelműbbé válnak a brassói kongresszus után. Tabajdi Csaba /MSZP/ szerint sorsdöntő lesz a kongresszus abban, hogy sikerül-e egységet teremteni a vezetésben belüli platformok között. A kérdés az, hogy képes-e a magyar kisebbség jogainak hatékony képviseletére az RMDSZ - mondta Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője. /Dési András: Az RMDSZ előtt még hosszú az út. = Népszabadság, okt. 14./

1993. január 15.

Az RMDSZ kongresszusán 327 szavazattal bíró küldött vesz részt, ebből 209-en a megyei és területi szervezeteket, 104-en a 13 pártot és szervezetet képviselik, ide tartozik a 14 elnökségi tag is. Az RMDSZ kongresszusára látogató magyar kormányképviselők, Entz Géza államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Kodolányi Gyula, Antall József miniszterelnök külpolitikai tanácsadója először Bukarestben keresték fel Viorel Hrebenciucot, a román kormány főtitkárát. Fölvetettük a romániai magyar kisebbség helyzetének általános kérdéskörét is - közölte a megbeszélés után Entz Géza. A neuralgikus kérdésekben a szerződéses viszonyok eloszlathatnák a gyanakvást, hiszen világossá tennék a kapcsolatok alapelveit. - Az RMDSZ kongresszusán megjelenik a Demokratikus Konvenció 18 tagszervezetének és pártjának valamennyi vezetője, képviselteti magát az Európa Tanács, az EDU, a Helsinki Watch, a Magyarok Világszövetsége, továbbá a magyarországi pártok képviselői. Jelen lesz Entz Gézán kívül Bálint-Pataki József, Keszthelyi Gyula, Kulin Ferenc, Csapody Miklós és mások. /Bogdán Tibor: Ma kezdődik az RMDSZ kongresszusa. Entz és Kodolány Bukarestből utazott Brassóba. = Magyar Hírlap, jan. 15./

1993. január 15.

Az első nap legnagyobb része a vendégek üdvözlő beszédeivel telt el. Tőkés László bevezetőjében kemény szavakkal ítélte el a romániai visszarendeződést, az egész országra kiterjedő intoleranciát, idegengyűlöletet, kisebbség-, illetve magyarellenességet és az antiszemitizmust. Az RMDSZ közösséget vállal a román ellenzékkel, " a románsággal együtt kívánja kivívni emberi, polgári és nemzetiségi jogait." Javaslatot tett a román nemzet és a romániai magyarság képviselőiből álló kerekasztal-konferenciára. A romániai magyarság a belső autonómiát meghirdető kolozsvári nyilatkozat valóra váltásával találja meg a kivezető utat a jelenlegi válságból. Domokos Géza, megerősítve, hogy visszavonul, elnöki felszólalásában rámutatott arra, hogy "nem lehetünk szabadok", ha a román nemzet diktatúrában él. A szövetségre leselkedő csapdákat a kifáradásban, a lemondásban, a beletörődésben és a valóságtól elszakadásban jelölte meg. Súlyos gond az RMDSZ vezetésében a személyeskedés, a szervezet gyenge pontja a gazdasági tevékenység. Sütő András betegsége miatt levéllel fordult a kongresszushoz. Ebben arra szólított fel mindenkit, hogy szabaduljon meg félelmeitől, ne tartson az egységért folytatott küzdelemtől. Kidolgozatlan a szövetség stratégiai programja. Helytelen Tőkés Lászlót voluntarizmussal vádolni. Corneliu Coposu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke hangsúlyozta, hogy pártja a nemzetközi dokumentumok szellemében viszonyul a kisebbségekhez, jogaik szavatolásához, mert ez nem irányul Románia szuverenitása ellen. Coposuhoz hasonló hangnemben beszélt a kongresszuson megjelent több román politikus is: Gheorghe Fulga, Brassó megye prefektusa, Vintila Bratianu, a Nemzeti Liberális Párt-Demokratikus Konvenció elnöke, Stelian Tanase a Polgári Szövetség nevében. Felszólaltak a szomszédos országok magyar szervezeteinek képviselői is, így Bálint Antal /Zenta, VMDK/, Kovács Miklós /KMKSZ/, Duray Miklós /Együttélés/. Entz Géza elmondta, hogy a magyar kormány szerint csak az új politikai mozgástérben létrejött magyar érdekvédelmi szervezetek hivatottak arra, hogy a határokon túli nemzetrészek legitim képviselői legyenek. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Pesti Hírlap, Népszabadság, Új Magyarország, jan. 16./ /Entz Géza beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16-17. - Kodolányi Gyula beszéde: Új Magyarország, jan. 19. - Sütő András levele: Új Ezred (Kolozsvár), jan. 15., Tőkés László beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19., Domokos Géza beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19., Szőcs Géza beszéde: Orient Expressz (Bukarest), jan. 22., Tokay György beszéde: Orient Expressz (Bukarest), jan. 22./

1993. január 19.

Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának politikai államtitka a vele készített interjúban elmondta, hogy 1992 júniusában a titkárságból hivatal lett, a Határon Túli Magyarok Hivatala önálló kormányhivatal a Külügyminisztérium felügyelete alatt. A hivatalban egyrészt kisebb politikai információgyűjtés, feldolgozás, tanácsadás folyik, másrészt a határokon kívüli magyarokhoz fűződő kapcsolatoknak a kormányzati kézbentartása. Mindenkinek ott kell boldogulnia, ahol él, azaz a szülőföldjén, hangsúlyozta, a boldoguláshoz való lehetőséget kell megteremteni a szülőföldjén. Olyan diplomáciai erőfeszítéseket kell tenni, melynek eredményeképpen ez megvalósuljon. Nagyon fontos a kisebbségi jogok biztosítása. /Székely János: Exkluzív interjú dr. Entz Gézával, a Határon Túli Magyarok Hivatalának politikai államtitkárával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

1993. január 23.

Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője, államtitkár a Beszélő hetilap kérdésére, hogy bizonyos pártok sok kifogást emelnek a Határon Túli Magyarok Hivatalával szemben, kifejezetten pénzügyi kifogásokat, elmondta, hogy a költségvetési vita során egy Magyar Szocialista Párt és egy Fidesz-javaslat alapján fölvetődött, hogy más intézményekkel együtt meg kell szüntetni a Határon Túli Magyarok Hivatalát, vagy legalábbis radikálisan csökkenteni kell a költségvetését. Entz Géza nem tudja, hogy ez pusztán fiskális elképzelés volt, vagy az illető pártoknak alternatív elképzelése van arról, hogyan kell a határon túli magyarok kérdésével kormányzati szinten foglalkozni. Ő még nem hallott alternatív elképzelésről. /Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője, államtitkár: "...pénznyerés céljából meg kell szüntetni". = Beszélő, jan. 23./

1993. január 26.

A The New York Times szerint az autonómiáról megoszlanak a vélemények. A magyarok által javasolt modell azt jelenti, hogy önkormányzattal rendelkező övezeteket hoznak létre, amelyekben az oktatás és a közigazgatás magyar nyelvű. A lap idézte Entz Géza államtitkárt, aki kijelentette: minél tovább utasítják el a románok, a szlovákok és mások e javaslatot, annál mélyebb lesz a politikai válság. Amennyiben nem képesek megváltoztatni véleményüket erről, akkor fennmaradnak az erőszak, a további gazdasági hanyatlás, az etnikai tisztogatás, az üldözés különböző formái. /MTI/

1993. január 29.

Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke nyilatkozott a nemzetközi jogrendszer kisebbségekkel kapcsolatos hatóköréről. Felvázolta a múltat, a bécsi szakértői utókonferencia, ezt követően Koppenhágában és Genfben a szakértői értekezleten eredmények születtek a kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi normákban. Az ENSZ Genfben működő szervezete, az emberjogi bizottság a kisebbségi kérdésekkel is tud foglalkozni. Az EBEÉ keretein belül kineveztek 1992. decemberében egy kisebbségi főbiztost Van der Stoel személyében. Az Európa Tanácsban foglalkoznak a kisebbségi normarendszerrel, ennek eredménye a Nyelvi Charta, amelyet már tíz ország aláírt. Az a tendencia, hogy a nemzetközi dokumentumok kötelező érvényű normákká váljanak. A német-román alapszerződésben például szerepel, hogy az EBEÉ-dokumentumok kisebbségi vonatkozásait magukra nézve kötelezőnek tartják. - Az RMDSZ kongresszusa után kiérleltebb szervezettségi szintre jutott el. Az RMDSZ erős politikai támogatottsága, "a választások során megmutatkozó egymilliós nagyságrendű szavazat is azt bizonyítja, hogy a romániai magyarság " politikai entitás is. Erő, amely létezni akar és amely természetesen együtt akar működni az ország más népeivel. Ehhez viszont alkotmányos keretek szükségesek." Természetesnek tartja, hogy a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségekkel tartsa a kapcsolatot, ugyanakkor értelemszerűen az illető kormányokkal is. "A kormányzati kapcsolatokat arra kívánjuk felhasználni, hogy ezzel a magyar nemzeti közösségek helyzete javuljon." Az RMDSZ, a romániai magyarság legitim képviselője az európai normák között keresi a megoldási lehetőségeket, partnere kell, hogy legyen a román kormányzatnak. Föltétlenül szükséges, hogy ez a dialógus érdemi szinten történjék. /Béres Katalin: A térségbeli feszültségek méregfoga a megoldatlan kisebbségi helyzet. Vendégünk Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. = Orient Expressz (Bukarest). jan. 29./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-194




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék