udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 81 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-81

Névmutató: Fábián Tibor

2007. január 4.

Nulla lejnyi támogatással született meg a kötet – mondta a hatéves nagyváradi Europrint Kiadó legújabb könyvéről Derzsi Ákos igazgató. A december 21-én tartott könyvbemutatón Gittai István tizenhatodik kötetét ajánlották a megjelentek figyelmébe a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. Gittai István hatvanadik születésnapját betöltötte. – Nem volt eddig olyan tapasztalatom, hogy egy kiadó a saját pénzén támogassa egy kötet megjelenését – mondta a szerző. A kötetet Pataki István költő, a Reggeli Újság főmunkatársa méltatta, akit 35 éves barátság fűz a szerzőhöz. /Fábián Tibor: Gittai István szerelmi költészete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 4./

2007. január 30.

Az A7 internetes hetilapot mutatta be ironikusan a cikkíró, Óra nevű internetes hetilapnak nevezve. Ha szélsőségesek vagyunk is, azért adjunk magunkra! – adta ki a jelszót a felelős szerkesztő, akit a munkatársak egymás közt csak Dominának becéztek. Unalmasak és egysíkúak mostanság a Wassról szóló írásaitok – mondta a lapvezető. Az RMDSZ nem ad pénzt, közölte. A munkatársak álmélkodtak: ez hogy létezik? Nekünk eddig mindig adtak. Hiszen mi vagyunk az erdélyi kulturális hetilap. Nekünk kötelező, hogy adjanak. – Tehát Wass után most Markó-ellenes rovatot is indítunk. Ha erre sem ad pénzt, feljelentjük Gyurcsánynál, mondták a munkatársak. Nekem te itt ne gyurcsányizzá’, mert rögtön mehetsz a Magyar Nemzethez – háborodott fel Domina. Sebaj – nyugtatta a többieket a vezérnő. A magyarországi források elapadhatatlanok. Legalábbis nekünk. Azt ígérték, amíg kritikusan lépünk fel mindenkivel szemben, addig dől a lé. /Fábián Tibor: Médiadzsungel: Kulturális hetilap. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

2007. október 2.

Tőkés László püspök a vele készült interjúban kifejtette, nem tudja megszokni a bántást, a gúnyt, a gyalázatot, minden ilyen eset fájdalmat kelt benne. Ennek ellenére megszerezte azt a képességet, hogy felül tud emelkedni rajtuk. Nem tudja megszokni 17 év után sem, hogy püspök. Semmilyen különbséget nem lát egykori és mostani feladatai elvégzése tekintetében. „Az egyetemes és nemzeti keresztyén értékek képviseletére van nagy szüksége Európának és a világnak. Másfelől pedig nemzeti közösségünk teljes értékű képviseletét kellene elvégezni. ” Lehetőség adódik, hogy „a népek és a nemzeti közösségek nagy családjában mi is egyéni és alanyi jogon megjelenjünk. Ennek tudatában egy egészen új fejezet kezdődhetne erdélyi magyarságunk életében. Ezt tűztem ki magam elé az eszmények szintjén és ezt a képviseleti elvet és keretet kell megtöltenünk tartalommal. ” /Fábián Tibor: Értékek mentén haladok – interjú Tőkés Lászlóval. = Harangszó (Nagyvárad), Erdély. ma, okt. 2./

2007. október 10.

Tőkés László püspök az egyik legtöbbet támadott erdélyi magyar személyiség. Hogyan lehet ezen túllépni? – kérdezte Fábián Tibor. „Nem tudom megszokni a bántást, a gúnyt, a gyalázatot, minden ilyen eset fájdalmat kelt bennem és elszomorít. Ennek ellenére megszereztem azt a képességet, hogy felül tudok emelkedni rajtuk” – felelte. A püspök kifejtette: „egyetemes és nemzeti keresztyén értékek képviseletére van nagy szüksége Európának és a világnak. Másfelől pedig nemzeti közösségünk teljes értékű képviseletét kellene elvégezni. ” /Fábián Tibor: Értékek mentén haladok. Tőkés László püspök a lelki rendszerváltozásról és a szabad választás jogáról Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./

2008. július 15.

Az egyház a megmaradás fontos bástyája, vallja Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke. Ennek megfelelően egyházi programokra is lesznek a szervezet idei táborában. Az EMI-tábor a magyar fiatalok és családok kikapcsolódó, szórakozó és egyben nemzeti öntudatra építő helye, tájékoztatott Soós Sándor. Lesz gyereksátor, ökumenikus sátor, hagyományőrző sátor, filmsátor, borsátor, EMI-sátor és nem utolsó sorban előadósátor, ahol különböző közéleti, nemzetpolitikai témákat vitatnak meg. Minden évben választanak egy mottót. Négy éve a Teleki Pál idézettel kezdték: „Merjünk magyarok lenni!”, 2006-ban az ’56-os szabadságharcra emlékezve: „Aki magyar, velünk tart!” jelszóval, tavaly Széchenyi István idézetével folytatták: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk!” Idén Wass Albert év van, a Wass Albert idézet: „Legyen Erdély újra, ami volt!”A résztvevők száma nő, a tavalyira ötezren jöttek el. A helyszín üdülőhely, Gyergyószentmiklós mellett. Honlapjukon www.emitabor.hu/erdely minden szükséges információ megtalálható. /Fábián Tibor: Nemzet és evangélium – Interjú Soós Sándor EMI-elnökkel. = Harangszó, Erdély. ma, júl. 14./

2008. augusztus 11.

Györgyfalváról a Mezőségbe, onnan Kolozsvárra és Bukarestbe, lelkészként vissza a Mezőségbe, majd Hollandiába, Budapesten és Komáromon át pedig Nagyváradra vezetett Hermán M. János lelkipásztor, író életútja. A lelkésszel Fábián Tibor, a Harangszó című református lap főszerkesztője beszélgetett a VII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem zárónapján, Nagyváradon. Csűry István megbízott püspök rövid áhítata után Gerrit Wiersingát tüntették ki Pro Ecclesia díjjal, aki a hollandiai Emmaus Alapítvány munkatársaként 211 romániai református magyar gyülekezetbe vitt segélyt. Hermán M. János 1983-ban megbetegedett, és a kivándorlás mellett döntött. Hollandiai lelkészi tevékenysége mellett irányította a segélyeket, magyar istentiszteleteket tartott Belgiumban, és szükség esetén mozgósította a Szabad Európa Rádió munkatársait. Holland állampolgárként került Budapestre, ahol 1992-ben a délszláv háború menekültjeit segítette. Onnan a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémiára ment tanítani, majd Nagyváradra jött, és létrehozta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Dokumentációs Központját, mert „itt szükség volt könyves emberre. ” /Fried Noémi Lujza: A nagyszájú apostol. Befejeződött Váradon a nyári egyetem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

2008. október 6.

Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be október 3-án a nagyváradi Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében Fábián Tibor első könyvét, amelynek címe Szószólója szépnek, igaznak – Beszélgetések Wass Albertről /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. Fábián Tibor a nagyváradi Harangszó című református gyülekezeti lap felelős szerkesztője, az elmúlt években interjúkat készített Wass Albert életművéről, személyiségéről irodalmárokkal, történészekkel, az író rokonaival, neves közéleti személyiségekkel. A kötetben huszonkilenc interjú található. /Létai Tibor: Interjúkötet a szépről s igazról szóló emberről. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./

2010. április 25.

Húsz éves a Harangszó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja, a Harangszó húsz éves fennállását ünnepelte 2010. április 25-én, vasárnap.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-terme előtt kialakított alkalmi kiállítás helyszínén, ahol a Harangszó régi számait lehetett megtekinteni, Barabás Zoltán a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke köszöntötte a megjelenteket, kijelentve, hogy a Harangszó eddigi húsz éve a hit szolgálatában telt el. A Bartók-teremben dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária tartott áhítatot, beszédét Pál apostolnak a filippibeliekhez írt leveléből vett igerészletre építve. Az áhítaton a közösségi élet és a gondolat fontosságát hirdette, végezetül pedig azt kívánta, hogy a Harangszó legyen kürt, mely hírül adja az Isten világának gazdagságát. A továbbiakban Sándor Lajos lelkész olvasta fel Tőkés László püspök, EP-képviselő üzenetét: „Velem készített első interjújában a lap első főszerkesztője akkor azok boldogságát hangsúlyozta ki, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Manapság sok esetben és sokféleképpen nem az igazságért szenved az olvasó és a lapkészítő, hanem a ránk telepedő hazugságtól. De túl mindenen és a húsz év apályain, ma hálaadással osztozhatunk azok örömében, akikért a harang szól - szükség esetén a veszedelmet jelezve, máskor pedig az Evangélium örömét hirdetve.” Ezt követően Sándor Lajos Szubjektív visszatekintés címmel olvasta fel humoros, a Harangszó történetét a történelmi korszakolás szerint bemutatva úgy, hogy mindegyik korszakot egy-egy főszerkesztő nevével fémjelzett. Az Őskor a Farkas Antal-Gavrucza Tibor korszak volt, az Ókor Bereczki András nevéhez fűződik, majd Jakabbfy Zsolt főszerkesztésével beköszöntött a Középkor. Az Újkor Csűry István főszerkesztőségével telt, a Jelenkor pedig Fábián Tibor főszerkesztő nevéhez köthető, aki a tervszerűséget és az arculatváltást hozta el a lap számára.
Az egyházi sajtó szerepe
Radványi Károly a Harangszó volt grafikai szerkesztője a református sajtómúltról tartott rövid előadást, majd egyház és média kapcsolatáról szólt Somogyi Botond az Erdélyi Református Egyházkerület ugyancsak húsz éves Üzenet című folyóiratának főszerkesztője. Somogyi kifejtette, hogy az egyház sajtótevékenysége céltudatos és következetes szolgálat kell legyen, nem pedig öncélú hírközlés. Minden történet fontos az egyházi sajtó számára, mely az emberek szellemi, hitbeli, anyagi életére befolyással lehet, ezért az egyházi sajtó nem zárkózhat el a társadalmi, politikai, gazdasági problémák elől, hanem a felmerülő társadalmi, etikai dilemmákra tisztán, dogmatikailag megalapozott, biblikus választ kell megfogalmaznia. Mivel manapság a látogatottság, a nézettség utáni hajszában a sajtó rengeteg mocskot zúdít az emberekre, ezért az egyházi sajtó számára kiemelten fontos a hírek szelekciója, hiszen azokat a híreket kell kiválasztani, melyek kapcsán az evangélium szellemében megfogalmazható üzeneteket lehet továbbítani. Nemcsak a sajtóterméket, de az egyházi sajtóban dolgozók személyét is a hitelesség kell jellemezze - jelezte Somogyi, aki végül az egyházi sajtó missziós feladatát emelte ki, mondván, hogy az evangélium soha nem veszíti el aktualitását, ezért ezt mindig hirdetni kell. Végezetül Török Sándor a Lorántffy Egyházi Központ igazgatója, aki az ünnep folyamán több alkalommal olvasott fel verseket, zárásképpen Balázsné Kiss Csilla Harangszó-köszöntését tolmácsolta. Ezt követően Fábián Tibor főszerkesztő fújta el a születésnapi torta gyertyáit, majd a szeretetvendégség keretében kötetlen beszélgetéssel ünnepelték a megjelentek a húsz éves egyházi lapot.
Pap István
Harangszó (Nagyvárad)

2010. június 27.

Lezártak egy korszakot
Nagyvárad - Pénteken a KREK védnökségével és a PUPA szervezésében fórumra került sor a református egyházkerület székházának dísztermében, melyen Tőkés László EP-alelnök tekintett vissza püspöki szolgálatára.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével és a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) szervezésében zajlott fórumon szinte zsúfolásig megtelt a KREK székházának díszterme. Az előcsarnokban a Tőkés László eddigi tevékenységét bemutató kiadványokat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni, a rendezvényre pedig meghívást kaptak a tavaly visszavonult egyházfő más helységbeli küzdőtársai, barátai is. Az emlékezésre való ráhangolódásképpen ugyanakkor archív fényképeket vetítettek a falra.
Az egybegyűlteket Hermán M. János teológus, egyetemi lelkipásztor köszöntötte, magyarul és románul egyaránt. Ezután Kovács Zoltán főgondnok elevenítette fel az 1989-es fordulat utáni történéseket, azt az időszakot, amikor stratégiát és programot kellett szabni az egyháznak. Beszédében azt emelte ki, hogy a volt püspök mindig rávilágított a lényegre, az egyenes szókimondás embere volt még akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket váltott ki. Tolnay István előadótanácsos, a PUPA kurátora tanügyi szemszögből tekintett vissza az elmúlt két évtizedre. Úgy vélte: a KREK kezdeményezőként és helyzetteremtőként lépett fel, együtt tudott lélegezni kettős kisebbségben élő híveivel.
Levetítették az interjút
A köszöntő- és méltató beszédek után levetítették azt az interjút, melyet Gergely Gizella készített Tőkés Lászlóval a Duna Televízió számára eddigi közéleti tevékenységéről. Ezután a tavaly visszavonult püspök nyilvános párbeszédet folytatott újságírókkal, Rais W. István, Dénes László és Fábián Tibor főszerkesztőkkel, valamint Gazda Árpád főmunkatárssal. A körülbelül másfél órás beszélgetés kezdetén szóba került az az időszak is, amikor Tőkés Lászlót fiatal lelkipásztorként még antiklerikális és antiepiszkopális gondolatok foglalkoztatták, majd természetesen az 1989 utáni történésekre terelődött a figyelem.
A volt egyházfő úgy vélekedett: a két évtizede folyó fárasztásos politika eredményeképpen erőtartalékaink kifogyóban vannak. “Megtörténhet, hogy hiába álmodozunk az igéret földjéről, nem leszünk képesek rá, hogy átlépjük a Jordánt, mert sehol sincs megírva, hogy sikerülni fog”, fogalmazott. Hozzátette: bár számos eredményt elértünk, a befektetett energiát figyelembe véve nem lehetünk elégedettek. A kezdeti lendület megtorpant, “ahhoz, hogy megéljünk, többre van szükség”. Aggasztó, hogy mindenütt gondban vannak a határon túli magyarok, az egyházi téren is elhidegültek a kapcsolatok, “saját gyarlóságunk és a titkosszolgálati manipuláció pedig oda vezetett, hogy a magyarság szétesett és megosztott”. Meglátásában ugyanakkor most az út felénél járunk, és kedvező jelek (magyarországi változások, európai lehetőség) mutatkoznak arra, hogy ebből a helyzetből kilábaljunk, ehhez azonban összefogásra van szükség.
Erkölcspolitikát folytat
Püspöki tevékenységéről szólva Tőkés László fontosnak tartotta kiemelni: nem olyan értelemben diktált dokumentumokat vagy munkatempót a munkatársainak, hogy a szava parancs volt, hanem adekvált módon szerette megfogalmazni a határozatokat, s erről akarta meggyőzni a közgyűléseket is. “A parancsuralmi kormányzás haszontalan, mert visszaüt”, közölte. Sokan azzal vádolják, hogy önkényesen meghosszabbította a mandátumait, azonban a valóságban az történt, hogy akaratán kivül, menet közben változtak a törvények, hangsúlyozta. Mások azért kritizálják, mert egyaránt foglalkozik egyházi és politikai ügyekkel is, de annyi baj legyen, ha néha túlságosan összekeveri a kettőt, mert “szekularizált világunkra ráfér a keresztvíz”. Meglátásában egyébként ő erkölcspolitikát folytat , mert “Erdély és a népünk ügyét nem lehet száraz politikai ignoranciával kezelni”. A volt püspök ugyanakkor arra figyelmeztetett: MSZP-s és SZDSZ-s veszély van a református egyházban (titkosszolgálati múltak, liberális- individualista magánkegyesség), ezért sem lényegtelen, hogy milyen utat követünk, ki következik a sorban.
Vita a KAT-ról
Amikor az újságírók az RMDSZ-ről kérdezték, az EP-alelnök az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) aznapi, marosvásárhelyi összejövetelét említette. Megítélésében szinte szakításra került sor, végül mentették a menthetőt, s abban állapodták meg Markó Bélával, hogy Tusványoson folytatják. A vita tárgyát a Kulturális Autonómia Tanács képezte, Tőkés László szerint az oportunista RMDSZ egypártrendszerben gondolkodik, azt szeretné ugyanis, hogy a KAT a saját intézménye legyen, s csupán magának vindikálná a pénzelosztás felelősségét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. június 28.

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 28.

Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetben
A pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt.
Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak.
A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István.
Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával.
A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre.
Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2012. április 10.

A kórházi ágyon mindenki megtanul imádkozni
Márciusban lett egy éves a nagyszalontai kórházmisszió. Sokan nem tudtak a misszió létezéséről sem, mások rossz szemmel nézték, nézik, de akikért van, a betegek elfogadják és örülnek Fábián Tibor lelkipásztor látogatásainak.
Az egy éves évforduló alkalmával lehetőségem nyílt csatlakozni Fábián Tibor egyik kórházmissziós útjához, így betekintést nyertem abba az áldozatos munkába, amelyet főállása mellett végez nagy türelemmel és hozzáértéssel. Útban Szalonta felé elmesélte akórházmisszió ötletét és a kezdeti nehézségeket: „A kórházmissziói tevékenység elkezdésének lehetőségét 2011 januárjában Mikló Ferenc szalontai lelkész, bihari esperes vetette fel. A konkrét szolgálatot márciusban kezdtem el. A kórházi munka nem állt távol tőlem, hiszen teológus hallgatóként évekig végeztem kórházmissziót Miskolc és Nagyvárad egészségügyi intézményeiben. A váradi, szatmári és zilahi kórházlelkészek hasznos tanácsokkal láttak el a munka elkezdésekor, Karczagi Sándor Szalontán élő nyugalmazott lelkész pedig el is kísért első alkalmakkor, megmutatta a kórházat, a különböző osztályokat.” Kissé keserű szájízzel tette hozzá, hogy a kezdeti időszakot a kórházi vezetőség hozzáállása is megnehezítette. Ugyan megengedték a református egyház képviselőjének a jelenlétet, de leszögezték, hogy az ortodox kápolnát nem használhatják, illetve más termet sem bocsátanak rendelkezésére, ahol istentiszteletet tarthatna. Fábián Tibor a missziói tevékenység elején hetente kétszer, múlt év júliusától pedig egy alkalommal látogatja a kórház három osztályát (belgyógyászat, ezen belül kardiológia és neurológia; sebészet; bőrgyógyászat), és mivel istentiszteletet nem tarthat, kórteremről kórteremre, ágytól ágyig látogatja a betegeket. „A missziót csak látogatási időpontban végezhetem, de így lehetőségem nyílik a családtagokkal is találkozni, őket is megszólítani. A legtöbben nem templomba járó emberek, ilyen alkalmakkor viszont többnyire örülnek a lelkész jelenlétének.” – tette hozzá.
Kórtermek
Időközben megérkeztünk Szalontára. A kórház parkolójában a csomagtartóból előkerül egy nagyobb irattáska, amelyben brosúrák, igés kártyák és képeslapok, Biblia, egyházi sajtó, illetve keresztény irodalom rejtőzik. Ezeket a betegek és/vagy családtagjaik kapják meg. A negyedik emeletre tartunk, közben Fábián Tibor tovább mesél a kórházmisszióról: „A szolgálatom egyúttal evangelizációs szolgálat is, mivel a betegek bő kétharmada nem látogatja a gyülekezeti alkalmakat. Úgy vélem, hogy a kórházi ágy olyan hely, ahol megnyílnak és megtörnek a bezárkózott és megkeményedett szívek a Jó hír előtt, amit az Áldott Orvos nyújt az emberi lelkek számára. Nem mindig van lehetőség mélyebb lelki beszélgetésekre, van úgy, hogy csak állapotáról kérdezem a beteget, de volt már példa egy órás lelki gondozói beszélgetésre is.” Megérkeztünk az első kórterem elé, innentől vette kezdetét a kimondott kórházmisszió. Beléptünk. A kórteremben a gyógyszerek, a betegség és a fájdalom szaga terjed. Nem vagyok megszokva ezzel, kicsit hátra hőkölök. A kórházlelkész arcán semmi viszolygást nem fedezek fel, elkezdi munkáját, keresi a magyar református betegeket. Sokszor a magyar nővérek is segítik munkáját, megmutatják hol fekszik református beteg. Kórteremről kórteremre, ágytól ágyig, lélektől lélekig haladunk. Minden betegnél elidőzünk, az idősebbek mesélnek, és még azok is jobb kedvre derülnek, akiket a fájdalom gyötör. Gazdára találnak az újságok, a könyvek és két Biblia is. A végtelen türelmet, szolgálatkészséget és empátiát igénylő munka fontosságát viszont egy olyan beteg ágyánál értettem meg, aki beszélni már alig tudott, de szeméből sugárzott a hála afelé, aki ágyánál igét olvasott és együtt imádkozott vele.
Visszaút
A látogatás alkalmával két osztályt és körülbelül 8-10 beteget látogattunk meg. Megtapasztalhattam azt is, amire Fábián Tibor már korábban felhívta a figyelmemet: „A kórtermekben román és magyar betegek is vannak. A beszélgetések alkalmával sokan a szomszédos ágyakon nem tartják tiszteletben a betegtárs vallását. Sürgősen telefonálnia vagy rádiót hallgatnia kell, esetleg egyéb hangos tevékenységbe kezd.” A pár órás látogatás véget ért, Váradra érve elköszöntem a kórházlelkésztől, útban hazafelé pedig elgondolkodtam az átélteken. A Talentumok példázata (Mt 25, 14-30) jutott eszembe. Vajon jól bánunk-e a ránk bízott talentumokkal? Vajon nem kellene többen előássuk sajátjainkat?
Nagy Noémi. erdon.ro

2013. február 6.

„Jó érzés csapatban dolgozni”
Beszélgetés Kiss Gáborral, a tízéves Agnus Rádió főszerkesztőjével
Változatos programokkal ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében városi nyomkeresésre, társasjátékversenyre, bloggertalálkozóra, autóbuszos városnézésre, komolyzenei estre, tortalicitre és farsangi mulatságra várják az érdeklődőket, akik emellett betekintést nyerhetnek a műsorkészítés rejtelmeibe, valamint a Szabadsággal közösen indított Házaló fazék rovat kulisszái mögé is bepillanthatnak. Kiss Gáborral, a rádió jelenlegi főszerkesztőjével az elmúlt időszakban végbement változásokról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.
– Másfél évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében neveztek ki az Agnus Rádió főszerkesztőjévé, Vitus-Bulbuk Istvánt váltottad a tisztségben. Mi minden történt ebben az időszakban az Agnus háza táján?
– Elsősorban a csapat összetétele módosult, többen vagyunk, többfelé járunk. Az igazán lényeges változás nem is annyira a szerkesztőségben, hanem inkább Kárpát-medencei szinten történt. A Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére tavaly szeptember óta készítenek közös műsort a részegyházakban működő református rádiók és stúdiók, Határtalan címmel. Mivel nem mindenhol sikerül napi 45 percet biztosítani ennek sugárzására, szombaton heti összefoglalót adunk a műsorból. Természetesen azok az interjúk és riportok, amelyek a Kárpát-medencei műsorfolyamba bekerülnek, szabadon felhasználhatók bárki számára, így, ha a teljes műsort nem is tudjuk sugározni, hiszen napi 8 órában elég nehéz erre sort keríteni, mégis lehetőségünk nyílik hírt adni arról, ami a Kárpát-medence más régióiban történik.
Néhány rovatunk is változott közben: így például az irodalmi műsor, amelynek új szerkesztője van, Kovács Emőke személyében, és újraindítottuk a Házaló Fazekat, az Agnus Rádió és a Szabadság közös rovatát, amely immár kéthetente jelentkezik. Mihály Noémi kolléganőm vette át a szerkesztését, más perspektívából megközelítve a műsort, mint ahogyan Adorjáni Eszterrel annak idején elkezdtük. Ez pedig a Házaló fazéknak is jót tesz.
– Újabban a refradio.eu/radio/agnus oldalon érhető el a rádió honlapja.
– Ez is a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsnak köszönhető, hiszen közös felületen működünk, a refradio.eu oldalon keresztül. A rádiós misszióba bekapcsolódó stúdióknak lehetőségük van ezen belül saját honlapot létrehozni, mégis van egy közös platform, amely egységes és ugyanakkor különböző, hiszen a felkerülő tartalomról mindenki maga dönthet. Szorosabb kapcsolatban vagyunk az egyházi műsort gyártó más erdélyi stúdiókkal is, rendszeresebben kapunk tudósításokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is. Az egyházi szervezetek közül többször dolgoztunk már együtt a Bonus Pastor Alapítvánnyal – ezeket a műsorokat lényegében ők készítették el, mi csak a műsoridőt biztosítottuk. Ugyanez kezd körvonalazódni most már az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel és a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel, ugyanakkor pedig a Protestáns Teológiai Intézet is be szeretne kapcsolódni a rádiós munkába.
– Többen írjátok az Agnus blogot is, ezáltal változatosabb témákat, nézőpontokat ismerhetnek meg az olvasók. Hogyan alakult ez?
– Büszke vagyok erre, hiszen 2008-ban, amikor hozzáfogtam, teljesen másnak indult az egész. Mindig az volt a problémám, hogy nyáron, amikor Kolozsváron nem történik semmi, jóformán alig van, mit feltölteni. A mindennapi.hu portál megszűnésekor gondoltam arra, hogy érdemes lenne a közéleti-egyházi vonalon elindulni, és ilyen témában blogokat működtetni. Egészen másként alakult aztán ez is, amolyan egyházi blogoszféra lett belőle: a bloggereink között vannak Magyarországon élő újságírók, valamint rádiónk korábbi és jelenlegi munkatársai, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel publikálnak. Mindenkinek külön felületet biztosítunk, hogy a bejegyzések könnyen visszakereshetők legyenek, másrészt így a látogatottságot is könnyebb monitorizálni. Amióta többen írják, érzékelhetően megnőtt a látogatók száma: napi 300 egyéni látogatónk volt áltagosan, amikor még csak a főoldal létezett, ma viszont már 1500 egyéni látogatót vonz a honlap. Az egyik legérdekesebb blogunk egyébként a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület számára létrehozott felület, amelynek jelen pillanatban három szerzője van, s ahány ember, annyi stílus. Persze a többi blog is eléggé változatos, csak más tekintetben: Békefy Lajos oldalán a nemzetközi egyházi hírekről lehet tudomást szerezni, Bagdán Zsuzsi pedig nagyon szépen és mélyen tud írni személyes hangvételben mindarról, ami őt foglalkoztatja. Fábián Tibor volt főszerkesztőnk blogja egyház és világ kapcsolatáról szól, az általam működtetett, fotóblogon pedig azokat a képeket jelentetem meg, amelyeket nap mint nap készítek.
– Az energikusságodon és szervezőkészségeden túlmenően, amiről már korábban, műsorvezetői és riporteri tevékenységeid során megbizonyosodhattunk, hogyan telt számodra ez a másfél év?
– Rengeteg örömöm volt ebben a másfél évben. Voltak persze nehezebb időszakok is, de szerencsére sikerült elhárítanunk az akadályokat. Hihetetlenül jó érzés csapatban dolgozni, koordinálni a csapatot, és igazából nem is fontos, hogy ki a főnök: hiszen a döntések nagy részét közösen hozzuk meg, nekem csak akkor kell tulajdonképpen közbelépnem, amikor nagyon hamar kell dönteni. Persze fárasztóbb, hiszen mégiscsak felelősség, de úgy érzem, rengeteget lehet fejlődni, főként a szervezési részét illetően. Fárasztó azért is, mert folyamatosan kell dolgozni, előkészíteni gyűléseket, leosztani a munkát, de ugyanakkor elégtétel a munka gyümölcse.A cím tényleg nem jelent sokat: viccelődve mondtam egyszer, amikor a szerkesztőségben valaki főnöknek szólított, hogy ha még egyszer ezt mondja, levonom a fizetését. Nem hiszem, hogy ténylegesen a főnökük lennék, inkább egyike vagyok azoknak, akik régóta vannak a rádiónál: tíz évből ötöt töltöttem itt, ismerem a rádió profilját, és ez talán feljogosít arra, hogy összehangoljam a munkát. De ugyanolyan joga lenne erre Farkas Adorjáni Eszter főszerkesztő-helyettesnek is, aki talán régebb óta is dolgozik a rádiónál, és aki nagyon nagy segítség nekem. Jól ki tudjuk egészíteni egymást, míg én inkább a közéletben mozgom otthonosan, addig őt a kultúra, a zene érdekli jobban, ami nem is csoda, hiszen végzettsége szerint zenész.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. október 29.

A Heidelbergi Káté 450 éves
A Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem védnöksége alatt október 30-án és 31-én konferenciát szervez, melynek a témája a jubileumi megemlékezés a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából. A programsorozat október 30-án, holnap 17 órakor veszi kezdetét a dr. Hermán M. János által gyűjtött Heidelbergi Káté kiadványainak kiállításával az egyházkerületi székház csarnokában. A kiállítás szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, közreműködik a Nagyváradi Kántorok Kórusa, beszédet mond Fábián Tibor református lelkipásztor, a Harangszó főszerkesztője. Ezt követi a 90 éves Hévézi Endre londoni képzőművész négy ólomkeretes ablaküvegének bemutatása. Közreműködik Thurzó Sándor József, aki Farkas Ferenc egyik művét (Arioso) adja elő.
Az istentisztelet 18 órától lesz a nagyvárad-újvárosi református templomban, igét hirdet dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, közreműködik a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa. Az est könyvbemutatóval folytatódik: a dr. Pálfi József által jegyzetelt és válogatott kötet anyagát dr. János Szabolcs, a PKE rektora mutatja be. A mű címe: Vallásomat el nem hagynám… Királyhágómelléki kéziratos konfirmációi káték a 20. században. Ezt követően Orosz Otília Valéria előadásában Bach-korálokat hallgathatnak meg az egybegyűltek.
Az estét a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, Tőkés László EP-képviselőnek beszédét követően Hermán M. János és Oroszi Kálmán zárja.
Október 31-én, csütörtökön 9.30-tól reggeli áhítatra kerül sor a PKE Bartók-teremében Herdeán Gyöngyi lelkipásztor vezetésével, majd dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző és előadóművész zongorajátéka következik. 10 órától dr. Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata című művét Oroszi Kálmán mutatja be. A konferencia során Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök, dr. Lévai Attila, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánja, dr. Zalatnay István és Ballai Zoltán Ferenc, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa tartanak értekezést, majd 15 órától dr. Hermán M. János Az 1724-es Stehelin-féle svájci kátémagyarázat Tatai Ferenc által való fordításának (Kolozsvár, 1752) története a XVIII. században című előadását hallgathatják meg a résztvevők.
A nap végén, 18 órától záró istentiszteletre és úrvacsoraosztásra kerül sor az újvárosi református templomban. Igét hirdet Ötvös József (Marosvásárhely), közreműködik a Nagyváradi Gyülekezetek Egyesített Gyermekkórusa. Az eseményre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2014. május 8.

Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. október 10.

Emlékezés Szentjobb hőseire
Vasárnap délelőtt a szentjobbi római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmise után a községközpont parkjába vonultak a település lakosai, ahol az első és második világháborúban elesett szentjobbi hősök tiszteletére emelt emlékművet avatták fel.
Elsőként Molnár József, Szentjobb község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezvén a két világégésben odaveszett szentjobbiakról, majd felolvasta azok neveit. Tizenhét falubeli neve került fel az első, míg harmincnégy név a második világháborúban harcoló hősök közül a Tatár Attila margittai kőfaragó által készített márványtáblára. Az emlékmű kopjafáját Szentjobb anyaországi testvértelepülésének, Sáp községnek az önkormányzata készíttette el, az Márton Árpád, Márton Mária és Engi Csaba munkáját dicséri.
Az avatáson beszédet mondott Cseke Attila parlamenti képviselő, Szentjobb község díszpolgára is, aki a közösség összetartó erejére, hőseink tiszteletére hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Egy közösségnek, egy nemzetnek a hőseire kötelező emlékezni és erre emlékhelyet is kell készíteni, hiszen az emlékhelyek révén erősebb a kötődés a múltunkkal.”– mondta Cseke Attila képviselő.
Az emlékművet Cseke Attila és Molnár József leplezte le, majd Fábián Tibor református tiszteletes áldotta és Kurilla Gábor plébános szentelte meg. Az ünnepségen közreműködött a Szentjobbi Hagyományőrző Népdalkör és a Szentjobbi 9-es számú Szent István Király Cserkészcsapat is. A talapzatnál koszorúkat helyezett el Cseke Attila, Szentjobb illetve testvértelepülései, Sáp és Szentpéterszeg küldöttségének tagjai, az egyházak, ifjúsági és civil szervezetek képviselői.
Az ünnepség nemzeti imánk a Himnusz eléneklésével méltóképpen zárult.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. október 13.

Község- és közösségépítés három pontban
„A rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település szépen újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig segít átvészelni a bajt, mintha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel” – beszélgetés Fábián Tibor szentjobbi lelkésszel, újságíróval.
– Akárcsak az újságírásnak, különösképpen a felekezeti újságírásnak, a lelkészi szolgálatnak is egyik alapvető célpontja a tágabb vagy szűkebb közösség alakítása és megtartása. Ha egy községben történik mindez, akkor hatványozottan igaz – már csak a község-közösség azonos szótöve által felkínált lehetőség révén is. Mennyire tudatosan élte ezt meg Fábián Tibor a Szentjobbal való találkozásakor?
– A vidéki életet nagyon jól ismertem, hiszen Nagyvárad közelében, Fugyivásárhelyen nőttem fel egy hatgyermekes család második gyermekeként, a kissé távolabbi, már Érmelléknek számító Szentjobbal viszont a meghívásom után találkoztam először, s így azt sem mondhatom, hogy ilyen vagy olyan elvárásaim lettek volna. Az érmelléki települések zöme református, itt viszont épp fordítva van: az 1100 léleknek csak egyharmada református, 70–80 százaléka katolikus.
Egyébként zárt település, engem óvatos derűlátással hívtak és fogadtak, remélve, hogy hosszabb ideig leszek a lelkipásztoruk. Érdekes, én is nagyjából hasonló érzésekkel mentem Szentjobbra. Mivel feleségem is falusi származású, a környezet, az életmód nem okozott semmiféle gondot. Röviden úgy mondanám, hogy nem léptünk bele a gereblyébe, mint az a viccbeli leányzó, aki igyekezett gyorsan elfelejteni a gyökereit, és mivel állítólag nem ismerte fel a gereblyét, az jól arcul csapta, amikor rálépett.
– Más szóval azonnal otthon érezték magukat?
– Szerintem egy jó fél évnek kell eltelnie, hogy az ember érezni kezdje az otthon melegét, különösen, mert a parókia szolgálati lakás. Mi természetesen megtartottuk a nagyváradi tömbházlakásunkat, de ma már úgy mondjuk, hogy megyünk a blokkba. A telefonunkban is otthon címszó alatt három szám szerepel: Fugyivásárhely, Szentjobb és Nagyvárad.
– Zárt településnek mondta Szentjobbot, ugyanakkor kiderült, hogy kölcsönösen nagyon hamar elfogadták egymást. Nincs ebben egy kis ellentmondás?
– Nincs, mert a zártságot nem arra értettem, hogy elutasítana minden máshonnan jövőt, hanem a belső kohézióra.
A feleségemmel meg is lepődtünk a községnek ezen a rendkívül erős, összetartó, önszerveződő létformáján. Érződik a múlt öröksége, ragaszkodnak a hagyományokhoz, ugyanakkor jellemző a nyitás a világ felé. Jó látni ezt a pezsgő életet, habár természetesen Szentjobbon is megvannak az úgynevezett generációs hajszálrepedések: a fiatalok nagy része Váradon tanul tovább, inkább átveszik a városi szokásokat, sőt, nyugodtan végigmehetnek a városközponton, senki nem fogja azt mondani, hogy vidékiek.
A középkorúaknak többet jelentenek a hagyományok, de munkájuk révén nekik is nyitniuk kell. Az idősebbek azok, akiknek a szokások, a tradíciók leginkább számítanak. Számomra az volt a legkellemesebb csalódás, amikor megtudtam, hogy a rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település időközben szépen, újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig jobban segít átvészelni a bajt, mint ha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel.
– Nagyváradon Szentjobbról legtöbbször az árvaházzal kapcsolatban lehet hallani. Van-e valamilyen kapcsolatuk az intézménnyel?
– A katolikus egyház működteti, teljes nevén Szentjobbi Szociális Központ, de mindenki inkább Caritasként emlegeti, a nagyváradi Caritasra utalva. Legnagyobb egysége az árvaház, de van idősgondozás is. Alapítása sokat lendített a községen, mindenekelőtt azzal, hogy helyben létesültek munkahelyek. A szakszemélyzet – pszichológusok, gyógypedagógusok – nem helybeliek, de különösen az asszonyok számára nagyon sokat jelent, hogy nem kell ingázniuk.
Elmondták, hogy eleinte voltak fenntartásaik, nem tudták, kik fognak a községbe kerülni, milyen hatással lesznek az itteni gyerekekre, de a jó szervezésnek és a megfelelő fegyelmezésnek köszönhetően az intézmény nagyon hamar el tudta magát fogadtatni a szentjobbiakkal és beilleszkedett a helyi közösségbe. Egyébként ökumenikus jellegű a Caritas, és nagyon örülök, hogy az egész településen az ökumenikus gondolkodás uralkodik.
– Magyarán: nincsenek felekezetközi súrlódások, melyekről sajnos időnként még manapság is lehet itt-ott hallani?
– Ha a múltban talán voltak is, most már nincsenek. Én magam is az ökumenikus gondolkodás híve vagyok, nagyon fontos a folyamatos és tudatos felekezetközi kapcsolattartás. A lakosságnak is ilyen a szellemisége, templomos emberek a szentjobbiak, akik ragaszkodnak a saját hitükhöz, de tisztelik mások hitét, és nincs igényük újító hittérítésre.
– A középkorú és idősebb emberek ragaszkodása a vallásukhoz mindig, mindenhol erősebb, mint a fiatalságé. Ma, amikor már a gyerekek is netfüggők, hogy lehet megközelíteni, illetve a hitben megtartani a fiatalságot?
– Minden lelkésznek nagy kihívás a fiatalsággal való szolgálat. A szokásos egyházi tevékenység, a hittanóra, az ifjúsági bibliaóra, a konfirmációra való előkészítés bejáratottan működik, vagyis ha a lelkésznek sikerül megragadnia a képzeletüket, szót ért a fiatalokkal, ők hozzák magukkal a barátokat, cimborákat. Vannak önkéntes segítőink, de fő szövetségeseink a szülők. Heti egy-két órában sok mindenre meg lehet tanítani a gyerekeket, sok mindent át lehet nekik adni, de ami igazán befolyásolja őket, az az otthoni légkör: ha a családban hit felé hajlást, illetve a hit hiányát látja-érzi, akkor ő is azt fogja követni. Különösen a legfiatalabb lelkésznemzedék tagjai közt vannak olyanok, akik például keresztyén könnyűzenével próbálják bevonzani a templomba a fiatalságot.
Én nem nagyon vagyok ennek a híve. Igaz, engem már nem tartanak túlságosan fiatal lelkipásztornak, de nem csupán ezért. Van egy hárompontos ifjúsági közösségépítő programom, eddig bevált, jól működik. Az első pont, hogy minden hétfőn ifjúsági szeretetszolgálatot tartunk, mondjam úgy, hogy ez diakóniai munka. Fűnyíró csoportunk van, a kertekben elvégezzük, ami szükséges, nagyon szeretik, délutáni, iskola utáni foglalkozás, remek csapatépítés. A második a Hittan F. C., ami tulajdonképpen egy focicsapat. Közel harminc tagja van, csütörtök délutánonként jövünk össze, a szabadban vannak, mozognak, együtt játszanak – valódi kilépésnek tartom ezt a szűken vett egyházi tevékenységből.
Fontos, hogy ne széledjenek szét, ne csámborogjanak el, az elveszett bárányok pedig találjanak vissza a nagy, közös akolba. A harmadik pont a honismereti foglalkozás: várad-olaszi segédlelkész koromban kerültem kapcsolatba a hajdúnánási gyülekezettel, és meghívtam őket Szentjobbra is. Szívesen jönnek, a hajdúnánási tanerők magyar történelmi előadásokat tartanak, néphagyományokról beszélnek, csapatjátékokat szervezünk – megszerették ők is, mi is ezt a folyamatos kapcsolattartást.
– Érzékeltem a mi személyes névmást, most már biztos, hogy Fábián Tibor lelkipásztor lélekben szentjobbinak tartja magát. Újabb váltás lehetősége fel sem merült?
– Inkább úgy mondanám, hogy jelenleg a helyemen vagyok, jól érzem magam Szentjobbon, de ha felbukkanna egyszer egy újabb kihívás, nem merem azt mondani, hogy gondolkodás nélkül elutasítanám. Minden bizonnyal alaposan végiggondolnám a hogyan tovább kérdését, és igyekeznék úgy dönteni, hogy azt majd később ne bánjam meg.
Fábián Tibor 1974. április 28-án született Nagyváradon. Fugyivásárhelyen nőtt fel, a nagyváradi Eminescu Főgimnáziumban érettségizett 1992-ben, Miskolcon vallástanári főiskolát végzett, majd az Ady Endre Sajtókollégiumot Nagyváradon, 2008-ban pedig a komáromi teológiát. 1999 óta dolgozott a Királyhágómelléki Egyházkerület sajtóosztályán, közel hét éven át a Harangszó, majd a kolozsvári Agnus Rádió főszerkesztője, különböző sajtóorgánumok külső munkatársa, közben párhuzamosan több helyen volt segédlelkész, 2014 őszén meghívták a Bihar megyei Szentjobb község lelkészének, azóta ott szolgál. Felesége a Debreceni Egyetemen oktatáspolitikai kutató.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

2016. április 4.

A gyermekkönyveket ünnepelték Nagyváradon
Április 2-án, szombaton a Szigligeti Színház és a Diákokért Egyesület szervezésében egész napos programmal ünnepelték a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját a váradi Szigligeti Stúdióban.
Jó ötletnek bizonyult Pető Dalma részéről, hogy április 2-án Nagyváradon is ünnepeljék meg a Gyerekkönyvek Nemzetközi Napját, a szombat déli nyitóünnepség iránt tanúsított élénk érdeklődés is azt támasztotta alá, hogy van rá kereslet. Persze, hogy az álomból valóság legyen, ahhoz az is kellett, hogy a kezdeményezéséhez pozitívan viszonyuljon Perecz Simó Annamária, a Diákokért Egyesület elnöke, Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója és Botházy- Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője, akik valamennyien egyetértettek abban, hogy a rendezvénynek kifejezetten váradi jellege legyen, vagyis a meghívottak, illetve a fellépők kötődjenek valamiféleképpen a városhoz.
A megjelenteket Pető Dalma és Huszár István alpolgármester köszöntötték, a színes programkínálat pedig olyan volt, hogy minden egyes eleme valamiféleképpen lekötötte a közönség figyelmét. Ügyesek és talpraesettek voltak például a várad-rogériuszi 11-es számú Általános Iskola kis kórusának tagjai, a Lilliput Társulat pedig két produkcióval is készült: A Négyszögletű Kerek Erdő című előadással, valamint megzenésített versekkel, melyet a Mese Band csapata szervírozott. Ugyanakkor a holtidőben keletkezett űrt kézműves-foglalkozásokkal töltötték ki a szervezők.
Szmirkó regénye
A délután egyik kiemelt pontja a Szmirkó című ifjúsági fantazy-regény bemutatója volt, melynek szerzője, Bökös Borbála életével és tevékenységével azt bizonyítja, hogy Váradon is lehet érvényesülni, nem kell külföldre költözni ahhoz, hogy valaki ismert legyen vagy érvényesüljön. (A regényt ugyanis a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által felkért testület a huszonöt legjobb gyermekkönyv közé sorolta 2015-ben). Többek közt elhangzott: az írás is tulajdonképpen egy kemény szakma, megvannak a mesterfogásai és buktatói, de ha valaki tehetséges, akkor annak előbb-utóbb meglesz a jutalma. Bökös Borbála szerint fontos kihasználni a pályázatok nyújtotta lehetőségeket, hiszen ezek díja általában az, hogy az illető kiadó megjelenteti a pályaművet, mely így ezáltal bekerül az országos terjesztésbe.
A Szmirkót amúgy 5-99 éves korosztálynak ajánlja a szerzője, hiszen több olyan konfliktushelyzetet ír benne, melyek a felnőttek számára is tanúsággal szolgálhatnak. Több karakter is szerephez jut az események során: Szmirkó ugyanis egy kisfiú, aki elindul megkeresni ember apját, miközben édesanyja, egy tündér is keresi őt, vagyis a fiát. Közben szimbólumok jelentésén lehet elgondolkozni, és különféle varázslények is szerephez jutnak. Megtudtuk azt is, hogy mivel van rá igény, valószínűleg folytatása is lesz a regénynek, és akár forgatókönyv is készülhet belőle.
Meseíró pályázat
És hogy a program még vonzóbb legyen, korábban meseíró versenyt is hirdettek- 25 pályaművet kaptak-, melynek eredményhirdetése szintén múlt szombaton volt. A zsűrit dr. Pető Csilla tanfelügyelő, a Nagyváradi Egyetem oktatója, dr. Bökös Borbála, a PKE tanára és Derzsi Ákos könyvkiadó-igazgató alkotta, a díjazott és a még kiválasztott alkotások pedig utóbbinak köszönhetően egy illusztrált füzetecske formájában május végén fognak megjelenni.
A Gyermek- és ifjúsági kategóriában dobogós helyen végeztek: I. Boros Brigitta: Elek madara meséje (17 éves, a Mihai Eminescu Főgimnázium diákja), II. Mihoc-Géczi Aletta: Csuda Janó (a Szacsvay Imre Általános Iskola VI. osztályos tanulója), III. Dimény Andor: Rongyos Misi (13 éves, a Szacsvay Imre Általános Iskola növendéke). A felnőtt kategória győztese Fábián Tibor szentjobbi református lelkész lett a községről szóló írásával. Bökös Borbála különdíját a köröstárkányi V. osztályos Oláh Ágota Eszter (A csodaszer), míg a Pető Csilláét a PKE-hallgató Kolumbán Adrienn (A forráscsepp) kapta. Az alkotásoknak kötődniük kellett egy-egy településhez vagy helyi legendához.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2017. január 10.

Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro

2017. április 3.

Emlékjel a jelennek és a jövendőnek
A márciusi nemzeti ünnepségek sorában Nagyszántó is különleges helyszínnek számított, hiszen ez év tavaszán kopjafát avattak a ’48–49-es szabadságharc emlékére és tiszteletére. Az alkotást Sipos Béla fafaragó művész készítette el az Erdélyi Vitézi Rend részéről. A faanyagot Kiss István szentjobbi huszár hagyományőrző adományozta a nemes célra.
Az ünnepi istentiszteleten Gellért Gyula nyugalmazott érmelléki esperes hirdette Isten igéjét, majd Fábián Tibor nagyszántói lelkipásztor köszöntötte az igehirdetőt, valamint a sokfelől érkezett vendégeket és a helybéli híveket. Hangsúlyozta, hogy a kopjafaavatással a jövő nemzedékek számára is helyszínt teremtenek az ünneplésre, az elődök előtti tisztelgésre. Hozzátette, a nagyszántói templom tornyában 73 év után lengő magyar zászló is azt üzeni, mindannyian örömünnepre gyűltek össze. Ezután Meleg Vilmos színművész szavalóműsora következett, aki igazi ünnepi hangulatot teremtett. Veres Ilona szentjobbi vendég szavalatával vette kezdetét az avató ünnepség. Az emlékjel előtt beszédet mondott az esemény díszvendége, Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke, őt követte Bátori Géza, Bors község polgármestere, valamint a szántói közösség részéről Fábián Tibor lelkipásztor. Utóbbi hangsúlyozta, hogy ez az ünnepség a barátság jegyében fogant, hiszen előző szolgálati helyéről szinte teljes létszámban díszőrségre sorakoztak a szentjobbi huszárok, akik családtagjaik kíséretében érkeztek, Szentjobb RMDSZ-elnöke és alpolgármestere: Zatykó Jácint, valamint az Erdélyi Vitézi Rend is képviseltette magát.
A kopjafa leleplezésére Cseke Attilát és Bátori Gézát kérték fel a szervezők, majd a teljes szépségében feltárult alkotásról, illetve annak szimbólumairól az alkotó, Sipos Béla szólt. A koszorúzás méltóságteljes perceit követően Dénes Károly egykori nagyszántói, jelenlegi borsi lelkipásztor mondott áldást. A Himnusz eléneklése zárta a nagyszántói reformátusok márciusi ünnepét. Az együttlét kötetlenebb formában a helyi művelődési házban terített asztalnál folytatódott. Az ebédet követően nótázással búcsúztak a szentjobbi vendégek, amelybe a vendéglátók is bekapcsolódtak. A viszontlátás öröme és a ritkán hallható katonadalok sokak szemébe könnyeket csaltak, egyben az ünnep méltó zárszavának bizonyultak.
Fábián Tibor / Reggeli Újság (Nagyvárad)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-81




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék