udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 42 találat lapozás: 1-30 | 31-42

Névmutató: Farkas Ferenc

2014. szeptember 26.

Nemzetmegtartók és hiterősítők
Kilenc erdélyi és partiumi református kollégium tartotta szeptember 21-én közös tanévnyitóját a kézdivásárhelyi református templomban.
Igét hirdetett Szegedi László generális direktor, aki a kollégiumok nemzetmegtartó és hiterősítő szerepét emelte ki.
„A bűn szörnyűsége mindnyájunkat kikezd, nincs ember, aki önerőből ellenálljon ennek. Sokszor elfelejtjük az örökséget, a szülők, a nagyszülők Bibliáját. Ebben is nagy szerepet játszanak a református kollégiumok, meg kell mutatniuk, hogy az almának nem szabad messze esnie a fától. Nem szégyelljük az igét, Kálvin János tanítását, aki mindig felmutatott és visszamutatott Istenre, mondván, hogy egyedül övé a dicsőség!” – hangsúlyozta Szegedi László, aki szerint fontos, hogy mivé lesznek a gyermekeink, fontos, hogy milyen iskolában milyen lelkiséget, milyen oktatást kapnak, részesednek-e olyan hitbeli nevelésben, amely megtartja őket.
Az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Manassé példáját hozta fel, aki amikor nagyon mélyre csúszott, akkor elkezdett imádkozni, megalázta magát Isten előtt. „A történelemben példátlan esetről olvasunk, a királyt, aki a babiloniak fogságában volt, visszahelyezték a trónra. Istennél semmi sem lehetetlen, nem juthatunk olyan messze Istentől, hogy ne lehetne mindent újból kezdeni. Aki nem hiszi, hogy a kutyából is lehet szalonna, sőt szalonnából is kutya, az a hit dolgait vétózza meg. Istennél sok minden lehetséges, amit a népi bölcsesség másképpen tanít. A kegyelem csodát cselekszik, azonban nem érdemes ekkora árat fizetni azért, hogy visszakerüljünk Isten közelébe” – mondta Szegedi László.
Az igehirdető szerint Manassé története nemcsak az évet kezdő gyermekekhez szól, hanem Isten a lelkészeket, oktatókat, pedagógusokat is megszólítja, tőlük is megkérdi, hogy mi az, amit elfelejtettek? „Ha az Istennel való viszonyunkat nem hozzuk helyre, ha a feledés generációja leszünk, akkor elveszünk. Figyelmeztetni kell népünket, hogy Isten az Ő Fiának drága vérével váltott meg bennünket. Azon senki sem csodálkozott, hogy Manassé bűnös emberként hova jutott, de Isten kegyelmén mindenki elképedt” – emelte ki.
Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap örömünnep, hiszen a kollégium fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Beszédében kiemelte, hogy a kollégium elsősorban nem intézmény, hanem szeretetközösség.
Kiss Gábor, Krónika (Kolozsvár)

2016. március 9.

Középpontban a magyar tánc (A Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös hangversenye)
Március idusához közeledve közös ünnepi koncertre készül a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. Legutóbb karácsonykor hallhattuk együtt játszani a fiatal székelyföldi hangszereseket, a közös koncert mögött tíz év tapasztalata és összeszokottsága áll. A sepsiszentgyörgyi hangversenyévad második alkalommal kínálja együtt az „aranycsapatot”, amelynek tagjai – neves hazai és magyarországi karmesterek és szólisták közreműködésével – mára már magas szakmai színvonalú szimfonikus zenekart képviselnek.
A március 11-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében zajló hangverseny része a március 15-ei ünnepi megemlékezésnek, melyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartanak városunkban. A budapesti Werner Gábor karnagy vezetésével a szimfonikusok kétrészes műsorral készülnek: elsőként klasszikusok, Ludwig van Beethoven, Franz Schubert és Wolfgang Amadeus Mozart művei hangzanak el, az est második felének fő témája pedig a magyar tánc. Olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, akiket a magyar tánc inspirált; többek közt Brahms, Bartók és Liszt műveiből is hallhatunk. Érdekessége e témának, hogy már a reneszánsz korban is létezett jellegzetes magyar udvari tánc, amelyről nem maradt fenn leírás, így ma csak a dallamokat ismerjük, amire táncoltak. A XIX. századi magyar táncokról viszont már többet lehet tudni, közkedveltek voltak Erdélyben, de szívesen járták Nyugat-Európa palotáiban is. Ezekből a dallamokból ihletődött számos magyar és más nemzetiségű korabeli zeneszerző. A Donáth-díjas Werner Gábor karmester 1969-ben született Budapesten, zenei tanulmányait ötévesen kezdte gordonkán, majd e mellett zongorázni tanult és ütőhangszereken játszani. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatának gordonka szakán szerzett diplomát, majd karmester szakot is végzett, és Jurij Szimonov mesterkurzusain képezte magát tovább. Nevéhez fűződik a Hevesi Kamarazenekar művészeti vezetése, tagja volt a MÁV Szimfonikus, a Camerata Transsylvanica, a Sonora Hungarica zenekarnak és a Hubay Jenő Kamarazenekarnak, muzsikált a Magyar Virtuózoknál is. Ma a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, emellett számos magyar zenekart dirigált vendégkarmesterként, vendégszerepelt Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, Németországban és Erdélyben. 
Az ünnepi koncerten két fúvós szólistát köszönthetünk: fagotton játszik a budapesti Mohai Bálint, a Georgius Kamarazenakar alapító tagja és vezetője, Filip Ignác pedig fuvolán. A fiatal vendégszólista Mohai Bálint zenészcsaládban nőtt fel, fagottozni 12 évesen kezdett édesapja segítségével. Ma már több világhírű zenekarban illetve együttesben működik közre: a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólamvezetőjeként, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarában vagy a Vladimir Ashkenazy vezette Európai Unió Ifjúsági Zenekarban. Olyan hírességekkel muzsikálhatott együtt, mint Itzhak Perlman, Pinchas Zukerman, Herbert Blomstedt, Sir Colin Davis, Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Matthias Bamert, José Cura, Peter Schreier, Lang-Lang, Perényi Miklós, Garrick Ohlsson. 2015-től a fagottok „Stradivariján’”, egy 2009-ben készült Wilhelm Heckel 15179-es modellen játszik.
Filip Ignác a székelyföldi komolyzene meghatározó szereplője, a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanszékvezetője, a csíkszeredai Régizene-fesztivál művészeti igazgatója, a Codex régizene együttes alapító tagja és művészeti vezetője. A Cantus Serenus, az Amaryllis, a Stravaganti és más együttesek tagjaként pedig számos belföldi és külföldi kamarazene-koncerten és színházi előadáson, illetve a Bukaresti Nemzeti Román Opera előadásain lépett fel. Szólistaként az ország több filharmonikus zenekarával működött közre, olyan mesterektől tanult fuvolatechnikát, mint az osztrák Ulrike Engelke, a német Gerald Matschke, Gunter Pohl vagy Monika Kaminski, a holland Anneke Boeke és Heiko Shegget.  
A teljes ünnepi műsor: az első részben Ludwig van Beethoven: István Király nyitány, Franz Schubert: Rosamunda közzene és Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr fagottverseny, a második részben pedig Doppler Ferenc: Magyar fantázia, Johannes Brahms: Magyar táncok, Bartók Béla: Magyar képek, Farkas Ferenc: Mátrai táncok, Liszt Ferenc: II. Magyar Rapszódia. 
A koncertre érvényesek az idei zenei évad bérletei, szabadárusításban a jegyek a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám, nyitvatartás: hétfő–csütörtök 11–16, péntek 11–13 óra között) és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 6.

Magyar Zene Fesztivál Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében május 9-e és 12-e között a román fővárosban zajló 12. Magyar Zene Fesztivál első szakaszán 20 versenyzőt (14 versenyszám) juttatott döntőbe a zsűri – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Mint írják, nem véletlen, hogy a Bartók-évben a versenyen jelentős Bartók-művek csendülnek fel (I. Rapszódia zongorára, Zongoraszonáta sz. 80, op. 14-es szvit zongorára, Scherzo, I. Rapszódia hegedűre és zongorára, A csodálatos mandarin – szvit), ugyanakkor Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Dávid Gyula és Hidas Ferenc művek is megszólalnak a versenyzők 20-25 perces programjában.
Az idei rendezvény fellépőinek zöme zongorista, akikhez énekesek, hegedűsök csatlakoznak, illetve egy-egy fuvolás és trombitás, továbbá, a Magyar Zene Fesztivál történetében először egy fagottos is. Az első három helyezett jutalma koncertlehetőség a Balassi Intézet hálózatához tartozó intézetekben: a Római Magyar Akadémián és a Párizsi Magyar Intézetben, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 19.

„Nem hagyja elkopni anyanyelvét”
Kézdivásárhelyen járt az Örökségünk mozgalom csapata
Készül az új Örökségünk-klip, a stáb tagjai – akik pünkösd hétvégéjén a csíksomlyói búcsúban, Kézdivásárhelyen és Zsobokon forgattak – tovább dolgoznak azon, hogy erősödjön a kapcsolati háló a magyarok között határoktól függetlenül.
A maroknyi stáb első állomása Zsobok volt, majd Kézdivásárhely előtt Csíksomlyón időztek.
Vida Tünde, a mozgalom elindítója szerint felemelő volt látni, hogy Kézdivásárhelyről Kelemen Éva szervezésében háromszázan – gyermekek és szülők – Gyulai István szerzeményét énekelve, Örökségünk felirattal díszített kendőt viselve érkeztek a búcsúhelyre, ahol el is hangzott, hogy Paks és Kézdivásárhely háromszáz fős küldöttséggel jelent meg az Örökségünk mozgalom képviseletében.
Gyulai István arról számolt be, hogy izgalmas volt találkozni azokkal a gyerekekkel Zsobokon, akik a díjnyertes videót küldték. A forgatás után, egy spontán zenei est keretében, sikerült néhány akkordot, zenei alapot átadni a fiúknak, lányoknak, akik tele voltak kérdésekkel a dallal, zenével kapcsolatban. A nevelők – Ottucsák Melinda és Gál-Jankó Kata – részéről tapasztalt önzetlen segítőkészséggel találkozott a stáb Kézdivásárhelyen is, ahol Kelemen Éva mellett a Református Elméleti Líceum diákzenekarának tagjai és vezetőjük, Ruszka Sándor, valamint az iskola igazgatója, Farkas Ferenc segítette a stábot.
Kézdivásárhelyen az egész délelőtt szűnni nem akaró eső tovatűnt a paksiak érkezésére, így újabb csodálatos felvételek születhettek a készülő kliphez, amiből egy rövid ízelítőt a nagyközönség is megismerhet rövidesen.
Újabb feledhetetlen élmény volt, amikor a Boldog Özséb-templomban Vida Tünde és Gyulai István átadták Süli János, Paks polgármestere nevében a város különdíját Gergely Zsoltnak, amelyet a márciusi fordulóban érdemelt ki. Gyulai István ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Zsolti – aki tizenkét esztendős – megtestesíti azt, ami a dal refrénjében szerepel, megtanulta, megőrzi, és nem hagyja elkopni anyanyelvét. – Abban pedig bízunk, hogy néhány év múlva lesz majd kinek továbbadni – tette hozzá.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 5.

Könyvbemutató a képtárban
1916 a világi ember szemszögéből
Pénteken a Kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét.
A kiadvány megjelenését támogató Hegedűs Ferenc kultúrmecénás házigazdaként köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd Józsa Irén magyartanár Székely János A vesztesek című versét szavalta el.
Az első világháború 1916-os, kézdiszéki eseményeit bemutató könyvet Farkas Ferenc történelemtanár méltatta, hangsúlyozva, hogy a fotókkal és térképekkel gazdagon illusztrált kötet részletes és valós képet nyújt a hátország történéseiről, az emberi sorsok alakulásáról. A szerző az első részben Kézdivásárhely és Kézdiszék mindennapjait illusztrálja az első világháború „talán legfontosabb évében”, a második fejezet a román támadással és annak következményeivel foglalkozik, míg a harmadik rész a román haderő kiszorításáról szól.
Tóth László a könyv megírásának indítékairól beszélt, kifejtve, „emlékezni kell azokra, akik hősként áldozták életüket, vagy kényszer hatására hagyták el szülőföldjüket, távol hunytak el, esetleg nem térhettek vissza.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 7.

Kézdiszék, 1916
Péntek délután a Kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban népes érdeklődő közönség jelenlétében Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója bemutatta Tóth László újságíró, a székhelyek hírportál főszerkesztője Kézdiszék, 1916 írásban és képekben című kötetét.
A szerző első, magánkiadásban megjelentetett könyve a száz évvel ezelőtti eseményekről, a románok kézdiszéki betöréséről szól. Az első részben a céhes város mindennapjaival ismerkedhet meg az olvasó, a második rész bemutatja a román betörést Felső-Háromszéken és az itt lakók menekülését a mai Magyarország területére, ezt követi a román hadsereg kiszorítását és a civil túszok elhurcolását bemutató harmadik fejezet. A kötet végén megtaláljuk a kézdiszéki tisztek és tisztjelöltek, illetve az elhurcoltak, az első világháborúban részt vevők és a hősi halottak névsorát, valamint a felső-Háromszéki világháborús emlékművek fotóit. A könyvbemutató házigazdája Hegedűs Ferenc vállalkozó, a kiadás egyik mecénása volt, közreműködött Józsa Irén magyartanár, aki Székely János A vesztesek című verséből adott elő részletet. A találkozó végén a szerző dedikált.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 12.

Húszéves Marosvásárhely első testvértelepülési kapcsolata
Jubiláló barátság
Augusztus 31-szeptember 4. között látta vendégül a Marosvásárhelyi küldöttséget a ZA-MA Baráti Társaság, s szerveztek pörgős, színes, élménydús programot, mindezt az immár két évtizede tartó testvértelepülési kapcsolat és a második alkalommal sorra került vadpörkölt- és borfesztivál apropóján.
Visszatértek a "vitaminok"
Pénteken, szeptember 2-án vette kezdetét Zalaegerszeg város háromnapos ünnepsége, amelyen megtisztelő szerep jutott a közel 800 kilométerről érkezett küldöttség művészeinek is.
– Zalaegerszeg a köztéri szobrok és alkotások városa. Most egy olyan alkotással bővült, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy a városban fontos a jövő generációjára való odafigyelés, de tárgyi bizonyítéka a húszéves barátságnak is. Ahogyan Farkas Ferenc Piac téri Fiatalok című bronzszobrának két hőse, a lány és a fiú között szerelem látszik kibontakozni, úgy fonódtak a két város lakosai között barátságok, erős szálak – mutatott rá köszöntő avatóbeszédében Balaicz Zoltán polgármester.
A bíróság zsúfolásig megtelt dísztermében a Domahidi kvartett Sok számos esztendők című köszöntő népdala nyitotta meg a hivatalos ünnepséget.
Vígh László országgyűlési képviselő köszöntője szerint összetartozásunk nem 20, hanem 1100 éves. Eperjes Károly színművészt idézte, aki szerint a régi Magyarország formája olyan volt, mint egy kenyér. Erről azonban Trianonban levágták a vitamint tartalmazó héját. "Köszöntöm itt a vitaminokat" – fejezte ki örömét a képviselő.
– A hivatalos kapcsolat 1996. október 22-én jött létre, dr. Gyimesi Endre akkori polgármester, valamint a néhai Fodor Imre polgármester és Orbán Dezső egykori alpolgármester kézjegyével – elevenítette fel a kezdeteket Balaicz Zoltán. Ezt követte 2000-ben a MA-ZA (Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület), majd 2003-ban a ZA-MA (Zalaegerszeg–Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület) megalakulása. "Összeköt bennünket a közös múlt, a keresztény hit, a nemzeti hagyomány, az emberek közötti barátság, a megértés, egymás értékeinek tisztelete. Ezzel magyarázható, hogy ez a kapcsolat erős, kitartó és folyamatosan megújuló" – mondta Balaicz. Nem hagyhatta szó nélkül a 2004. december 5-i, "az akkori politikai élet által beszennyezett népszavazást" sem, melyet követően dr. Gyimesi Endre kezdeményezte, hogy a testvérváros polgárait fogadják jelképesen Egerszeg tiszteletbeli polgáraivá. Ennek eredményeként 2005 novemberében 237 vásárhelyi vehette át a díszpolgárságot bizonyító okiratot. "Egy nemzetet nem az országhatárok, hanem a szeretet, a ragaszkodás, a hűség, az összetartozás egymásba kapaszkodó kis körei tartanak össze, szellemisége tesz naggyá. Ezért csatlakozott Zalaegerszeg is ahhoz a nemzeti szolidaritási mozgalomhoz, melynek keretében székely zászlót tűztünk ki a városházára, kifejezve ezzel együttérzésünket erdélyi magyar-székely testvéreink iránt, s a zászló azóta is ott leng!" – újságolta örömmel a polgármester. De az összetartozásnak más tárgyi bizonyítékai is vannak: míg Egerszegen székely kaput állítottak, addig Vásárhelyen göcseji haranglábat; évente megszervezik a Zala megyei és a határon túli magyar területek fiataljai közötti kapcsolatokat erősítő Kárpát-medencei ifjúsági tábort, s az évtizedek alatt számos erdélyi magyar Zalában talált második otthonra.
A történelem folytatódik
A Zalaegerszegért díjas Cseh Gábor, a MA-ZA elnöke felszólalásából kiderült, a két város közötti kapcsolat az 1980-as évekig nyúlik vissza, s a kezdeti sportkapcsolatok idővel önkormányzati, politikai, kulturális és oktatási intézmények közötti együttműködéssé bővültek. "A jó testvéri kapcsolatot azonban igazán élővé a barátság, az emberi érzések, az emberi kapcsolatok teszik. Ezért alapítottuk 2000-ben a MA-ZA Baráti Kör Egyesületet", mutatott rá a felszólaló. Az azóta épülő szimbolikus hídnak pedig a két évtized történései az alappillérei: számos zalai képzőművész mutatkozott be Vásárhelyen, illetve vásárhelyi Egerszegen, de kitűnő kapcsolat működik a Zalai Táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes között, illetve a Látó és a Pannon Tükör folyóiratok szerkesztősége között. Sportvonalon ifjúsági, serdülő és felnőtt labdarúgók találkoznak különböző tornákon. A barátság tárgyi bizonyítékokkal is rendelkezik: három köztéri alkotást helyeztek el Egerszegen: a Béke téren a vásárhelyi RMDSZ állíttatott kopjafát; a Vizsla parkban a Barátság kapuját; míg Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából a Dózsa-parkban Wass-mellszobrot avattak. Zalaegerszegnek három Pro Urbe-kitüntetettje van: Józsi György, a Zala megyei labdarúgó-szövetség elnöke, dr. Gyimesi Endre és dr. Hóbor Erzsébet, a ZA- MA Baráti Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. "Maros-vásárhely és Zalaegerszeg testvérkapcsolata már történelem. De ez a történelem folytatódik" – fogalmazott az elnök.
A testvértelepülési szerződést aláíró dr. Gyimesi Endre elmondta, Zalaegerszeg volt Vásárhely első magyarországi testvérvárosa. "Örömmel tölt el, hogy országgyűlési képviselőként 2010-ben szavazatommal én is letehettem a voksot a határon túli magyarok teljes jogú állampolgársága mellett", húzta alá felszólalásában az egykori polgármester, aki a nemrég elhunyt Fodor Imrével 20 évig őszinte barátságot ápolt.
Az eseményen jelen levő s a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a testvértelepülési kapcsolatok ápolásáért felelő Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója szerint mi, vásárhelyiek, a gyökerekhez való visszatérés lehetőségét adjuk Zalaegerszegnek. Reményét fejezte ki, hogy ezután a hivatalos kapcsolat is új erőre kap, majd a 400 éves szabad királyi városi rangot jelképező plakettet és jelvényt adott át Balaicz Zoltánnak, dr. Gyimesi Endrének, Orbán Dezsőnek és Cseh Gábornak. Orbán Dezső szerint az egerszegi kapcsolat nemcsak az első, hanem a legértékesebb, legsokszínűbb és leginkább életszerű is. Köszönetképpen Balaicz Zoltán a 20 éves jubileum előtt tisztelgő emléklapot adott át Csegzi Sándornak és Cseh Gábornak, a vásárhelyiek pedig Czirjék Lajos festményével és Duha László fafaragó munkájával kedveskedtek a házigazdáknak. Záró-momentumként a Domahidi lányok az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című, saját feldolgozású népéneket adták elő.
Hármas tárlat a Zsinagógában
A zalaegerszegi vadpörkölt- és borfesztivál részeként az erdélyi tájakat megelevenítő festményekből, az örmény és a magyar népi motívumokat feldolgozó faragványokból, illetve a 20 éves testvérvárosi kapcsolat sajtóvisszhangjának anyagából Jubileum címmel hármas tárlat nyílt pénteken a kiállító- és hangversenyteremmé átalakított zsinagógában. Nemes László Marosvásárhelyi származású, immár 30 éve Egerszegen lakó festőművész méltatásában a szülőföldtől való elszakadás fájdalmát, de a szülőföldjétől 800 kilométerre talált segítő kezek örömét emelte ki.
Három nagy vidék – a Mezőség, Kalotaszeg, a Homoród mente – lenyűgöző falusi tájai elevenednek megCzirjék Lajos 25 festményén. A falu világát megörökítő olajfestmények az ezeken a vidékeken az utóbbi két- három évben szervezett festőtáborok "termései". A munkákat az anyaországi közönség már láthatta Budapesten, Baján, a művész azonban első alkalommal járt most Egerszegen.
A szemközti falon az örmény gyökerekkel is rendelkező Duha László 54 alkotása tekinthető meg. 43 plakett az örmény művészetből vett motívumokat tartalmaz. "Az örmény kódexszél-illusztrációkból megőrzöm a tipikus örmény motívumokat, amelyeket más, az örmény művészetre jellemző elemekkel egészítek ki" – avat be az alkotás titkaiba a szakmáját tekintve egészségügyi asszisztens autodidakta művész. Így elevenedik meg a hárpia, vagyis a női fejet viselő madár, az örök szerelmet szimbolizáló, nyakukat egymásba fonó madarak, az örmények megélhetését jelképező gránátalma, az erőt jelképező stilizált oroszlán, a páva – a büszkeség jelképe, mindezeket nem tudni honnan induló, majd hol végződő indák fonnak körbe.
A tizenegy magyar népi motívumokat feldolgozó plaketten szintén jelen van az életfát jelképező indamotívum. A Maros, Hargita, Kovászna megyei motívumrendszerekből egyénileg összekombinált plaketteken visszaköszön a margaréta, a tulipán, a szegfű, a búzavirág, a nap, a rozetta.
A két tárlatrész között középen, mintegy összekötő kapocsként várja a látogatókat az az összeállítás, amely a testvérvárosi kapcsolat és a baráti társaság két évtizedes tevékenysége során szervezett különböző események plakátjait, valamint a Marosvásárhelyi és zalaegerszegi sajtóban megjelent írásokat öleli fel.
A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta.
Vásárhely címere az első
Mind a 14 testvérváros címerével gazdagodik jövőre a városháza előtti tér, mondta Balaicz Zoltán polgármester, a jubiláló ünnepségsorozat részeként szervezett címeravatón. Zalaegerszeg címere mellett az idén Marosvásárhely címere kapott helyet, s róluk ünnepélyes keretek között leplezték le a magyar, illetve a székely zászlót. "Két város, de egy nagy szív vagyunk. A címer pedig örökre hirdetni fogja barátságunkat" – fogalmazta meg Cseh Gábor.
Színes kavalkád a borutcán
Zalaegerszeg városának vezetői, Marosvásárhely és Barót testvérvárosok delegációi, a helyi méz- és borlovagrendek képviselői, a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület honvédei, fúvósok, mazsorettek, vadászok, erdészek, néptáncosok és népzenészek alkotta színes menet vonult végig pénteken délután Zalaegerszeg borutcává átalakult főutcáján. A II. vadpörköltfesztivált a köszöntőbeszédek elhangzása után a zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület díszsortüze nyitotta meg hivatalosan. A másnapi, szombati vadpörköltfőző versenyre 72 csapat iratkozott fel, erről a pénteken megjelent riportban számoltunk be.
Nélküled…
Az ünnepség következő mozzanataként a Domahidi kvartett – Zsuzsa (21), Kata (19), Sára (15) és Anna (10) – a hangversenyteremben lépett fel, felejthetetlenné téve a 20 éves jubileumot. A mezőbergenyei lányok Domenico Gallo-, Mozart- és Bach-műveket adtak elő. Ezután népi alkotásokat játszottak. Az Én Istenem című régi székely himnusz és egy Balassi-feldolgozás után Kata, majd Sára csodálatos hangja töltötte be a termet. A szépszámú hallgatóság valósággal megbabonázva hallgatta a lányok tiszta, szívbe markoló előadását, s azt, amikor a két nappal később 10. életévét betöltő Anna kristálytiszta hangján felcsendült a Nélküled című dal. Nem is próbálta senki sem visszatartani a meghatódottság könnyeit, aztán a ráadásként újra előadott dal éneklésébe már a közönség is bekapcsolódott.
– Nagy élmény volt számunkra ez a fellépés, hiszen most muzsikáltunk, énekeltünk közönség előtt úgy, hogy csak mi töltjük ki az egész estés műsort – osztotta meg élményét Domahidi Zsuzsa.
Nagy Annamária
Népújság (Marosvásárhely)

2017. január 18.

Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég  értékesítési igazgatója. 
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia. 
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A  KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba. 
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt.  A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” –  mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 27.

Barót csapata győzött (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
Baróti diákok csapata nyerte meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntőjét, amelyet szombaton tartottak Gelencén, a nagy székely tudós szülőfalujában. Az első alkalommal megszervezett kétfordulós vetélkedőt 7–8. osztályos háromszéki tanulók számára hirdették meg.
A végső megmérettetésre tíz csapat jutott tovább: a kézdiszentléleki Apor István-iskola, a lemhényi Bem József-iskola, a csernátoni Bod Péter-iskola, a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola, a baróti Gaál Mózes-iskola, a gelencei Jancsó Benedek-iskola, a torjai Kicsi Antal-iskola, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes- és Petőfi Sándor-iskola, valamint a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a megyeközpont csapata azonban betegség miatt nem jelent meg a döntőn. A rangos vetélkedő zsűrijének elnöke Egyed Ákos történész, akadémikus volt. A zsűriben Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője, Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Farkas Ferenc történelemtanár, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, Jancsó Norbert, a Jancsó Alapítvány kurátora, Várallyay Réka és Jánó Mihály művészettörténészek vettek részt. A csapatok regisztrálása után a résztvevők az iskola udvarán felállított Jancsó Benedek-szobor elé vonultak, ahol a magyar himnusz eléneklése után megkoszorúzták a mellszobrot, Petrovits István alkotását. A verseny a Bodor György Művelődési Otthon nagytermében zajlott. Örömmel biztosítottak a versenynek otthont, hiszen Gelencén fontosnak tartják az iskola névadója, Jancsó Benedek emlékének ápolását, szellemiségének továbbvitelét – fogalmazott Kovács Zsuzsanna, a gelencei Jancsó Benedek-iskola igazgatója. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében támogatásáról biztosította a Jancsó Alapítványt, ugyanis a megyei önkormányzat kiemelt feladatának tartja a székely identitáserősítő kezdeményezéseket. Szellemi lámpásokra van szükség – mondta Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, reményét fejezve ki, hogy a diákok mindegyike gazdagodott a felkészülés során. Egyed Ákos történész-akadémikus értékelése szerint felkészült csapatok jelentkeztek a felhívásra, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy mélyüljenek el még jobban ebben a témában. Reményét fejezte ki, hogy az elsajátított ismeretek segítik megőrizni székely identitásukat. A versenyt a baróti Gaál Mózes-iskola csapata nyerte, második helyezett a csernátoni Bod Péter-iskola, harmadik helyezett a kézdiszentléleki Apor István-iskola csapata lett. Különdíjban részesültek a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola tanulói ötletes kisfilmjükért, amelynek alapját egy, a településüket bemutató játékos vers képezte. A vetélkedőn jelen levő Jancsó Antal alapítványi elnök azt is elárulta, hogy a történelmi vetélkedőt ezentúl minden esztendőben megszervezik, kiterjesztik a másik két székely megyére is, majd távlatilag Erdélyre, illetve az egész Kárpát-medencére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. június 12.

Magyar zeneszerzők halhatatlan műveit szólaltatta meg a Prelude Kórus
Délvidéki koncertkörútja keretében június 9-én, pénteken a temesvári evangélikus templomban lépett fel a budapesti Corvinus Egyetem vegyes kara, a Prelude Kórus, dr. Kabdebó Sándor vezényletével. A nagy kórusversenyeken szép sikereket elért vegyes kar magyar zeneszerzők halhatatlan műveivel, köztük nagy magyar költők megzenésített verseivel ajándékozta meg a temesvári közönséget.
A Prelude Kórus többek között Kodály Zoltán, Bartók Béla, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Orbán György zeneszerzők műveit szólaltatta meg a koncert során. Áhítattal hallgattuk Nagy László Ki viszi át a szerelmet című, talán leghíresebb versének megzenésített változatát, amelynek zenéjét Beischer-Matyó Tamás kortárs zeneszerző komponálta a kórus felkérésére. A Prelude Kórus Kodály Zoltán Esti dalával fejezte be rendkívül színvonalas koncertjét. A viszonylag kevés számú, de annál lelkesebb temesvári közönség vastapssal honorálta a budapesti vegyes kar produkcióját, amely ráadásként egy megzenésített József Attila-verssel is megajándékozta a hallgatóságot. A világhírű magyar kórusművészetet népszerűsítő rendezvényre a Temesvári Magyar Nőszövetség szervezésében került sor a temesvári evangélikus templomban.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 13.

Ünnepelt a tízéves kolozsvári pedagóguskórus
Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes körülmények között zajlott a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus tízéves „születésnapja” szombat este a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Antal Áron televíziós szakember, a kórus volt tagja kifejtette: öt éven át énekelt az énekkarban, az évek során nemcsak szakmai elégtételt és otthonosságot tapasztalt, hanem megértő, barátságos közösségre lelt itt. Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes
– Még most is emlékszem az első találkozásra, amikor létrejött a kórus. Azóta minden próba és fellépés öröm, sokat tanultunk egymástól. Kívánom, hogy édesapám, Guttman Mihály hitvallásához hűen a pedagóguskórus szolgálja továbbra is nemzeti kultúránkat – hangzott Tóth-Guttman Emese karnagy köszöntője, aki hármas minőségben szólalt fel: alapító tagként, a névadó karnagy, Guttman Mihály leányaként, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökeként.
Először lépett fel Erdélyben a felvidéki Musica Aurea Vegyeskar (karnagy: Béres Gábor), amelynek szintén volt oka az ünneplésre: húszéves együttmuzsikálást tudhatnak maguk mögött. A vendégkórus éneklését tiszta intonáció, szép, egységes hangzás jellemzi. Annál is dicséretesebb ez, mivel a jelenlevő 21 tag többsége inkább a középnemzedékhez sorolható, de elkötelezettségük nagyon jó produkciót eredményezett. A koncert műsorfüzetéből megtudhattuk: a kórus alapítója és jelenlegi karnagya Béres Gábor. A még most is fiatalnak tűnő karnagy pontos gesztusait hűen reagálta le az énekkar.
A felvidéki kórus több magyar szerző alkotását szólaltatta meg, úgy mint Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József műveit, illetve két reneszánsz kórusművet – Michael Praetorius és Passereau egy-egy alkotását – is meghallgathattunk.
A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorán kizárólag magyar szerzők művei szerepeltek. A kórus védjegyeként vagy mottójaként is ismert Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úr Istencímű művét, amelyet minden fellépéskor egyfajta köszöntőként énekeltek, Bartók Béla Négy tót népdala követte (zongorán kísért: László Györgyi). A Csángó himnuszt Marosán Csaba színművész szavalta el, aki az est konferansziéja is volt. Ezt követően Birtalan József-művek hangzottak el: a Csángó himnusz után három szilágysági népdalfeldolgozást hallgathattunk meg.
– Az elmúlt években igyekeztünk olyan elveket követni, amelyek névadó mesterünk, Guttman Mihály karnagy (1926–2013) számára fontosak voltak. Megtiszteltetés, hogy 2013-tól az ő nevét viseljük – közölte Bedő Ágnes, a pedagóguskórus ötletgazdája és karnagya.
Zárásként Franz Schöggl: A tréfás pisztráng című műve hangzott el. A humoros, más zeneszerzők stílusát imitáló darabot is nagy tapssal fogadta a közönség. A koncert végén a jelenlegi és az egykori kórustagok emléklapokat vehettek át, majd a folyosón egyegy pohár pezsgővel koccintottak a kórustagok és a közönség. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 20.

„Példaként élt, úgy élt, hogy tanított”
Nemes János halálának 45. évfordulójára
A nagyenyedi Bethlen Kollégium immár közel 400 éves történetének minden korszakában – mind békés, mind békételen időkben egyaránt – voltak kimagasló oktató-nevelő egyéniségei, akik hosszú-hosszú időkre meghatározták az intézmény magasfokú minőségét, hivatását, az erdélyi magyar közéletben betöltött szerepét, akiknek küldetése évtizedeken, sőt évszázadokon át irányadó eszmeként valósította meg az alapító fejedelem szellemi örökségét.
Nemes János mintatanító és két évtizeden át kollégiumi aligazgató is ezen különleges emberi értékekkel felruházott egyéniségek közé tartozott. Halálának 45 éves évfordulóján tekintsünk vissza, és próbáljuk fölvillantani kollégiumi életpályájának legfontosabb vetületeit. Előrebocsátom, hogy jómagam, a múlt század 60-as éveinek bentlakó diákjaként emlékezem a köztiszteletben álló egykori aligazgatómra. Noha engem nem tanított, de embersége, egész lénye, a kollégiumhoz, a diákokhoz való viszonyulása mindmáig élő emlékként maradt meg. Mindig gyors léptekkel, maréknyi kulccsal a kezében láttam fölsietni a második emeletre, megtekinteni a rendezvényre váró dísztermet, majd a fiú- illetve a leánybentlakásban osztotta meg észrevételeit, onnan az osztálytermeket ment ellenőrizni, végül ebédkor, az étkezdében, diáknyelven a „vityin”, egy csoportban 300 étkező diák előtt részletezte napi tapasztalatait, észrevételeit. S bármennyire is kimerítőek voltak ezen mindennapos útjai, mindig a türelem, a jószándék, az emberség hangján szólt valamennyiünkhöz. Az évvégi tornabemutatók alkalmával pedig a nélkülözhetetlen hegedűjével, Demény Zoltán, Molnár Árpád, Makkai Kálmán, Kis István tanárkollégái által alkotott zenekar részeként, szebbnél-szebb dallamaikra végeztük, mintegy 500-an egyszerre, a betanult közös tornagyakorlatokat a tornakert nagypályáján.
Nagyenyeden született 1914. április 17-én. A Bethlen Kollégiumban szerzett tanítói oklevelet. 1932–33-ban Szilágysomlyón tanít, majd 1933–1952 között a nagyenyedi tanítóképző gyakorló iskolájának mintatanítója és hegedűtanára, 1952–1972 között a kollégium aligazgatója. Erdélyi Gyula tanítóképzőintézeti tanárral közösen adta ki Nagyenyeden a Bethlen nyomdában 1941-ben Betűerdő című ábécéskönyvét, egy hozzátartozó Vezérkönyv használati utasításaival együtt. Az elemi iskolai tantárgyak előadásának módszertanát A nevelő tanítás címmel szintén Nagyenyeden jelentette meg 1946-ban. A Betűerdő című ábécéskönyv 60 olvasmánya közül 12-nek a szerzője Nemes János. A szerzők az Előszóban 1941 augusztus havában a következőket írták: „Jelen Vezérkönyvünket és az Ábécét a helyzet okozta követelmények következtében nagyon rövid idő alatt kellett megírnunk. Mindazonáltal igyekeztünk a jelen pedagógiájának elméleti és gyakorlati követelményeit, valamint a tanítás közben szerzett tapasztalatainkat figyelembe véve, hosszabb időre számított alapos munkát végezni. Hogy ez mennyiben sikerült, a régebbi ilyen fajta munkákkal való összehasonlítás és a gyakorlatban való használat sikere dönti el. Kérjük kartársainkat, hogy gyakorlat közben szerzett tapasztalataikat közöljék, hogy azokat esetleges újabb kiadás esetén figyelembe vehessük. Abban a reményben bocsátjuk útjára szerény munkánkat, hogy ezáltal hozzájárulunk a nevelés nehéz, de sok örömet nyújtó áldozatos munkájának a megkönnyítéséhez”.
A nevelő tanításról
A nevelő tanítás Előszavát Csefó Sándor tanítóképzőintézeti igazgató jegyzi 1941 novemberében. A magvas, tartalmas írásnak csupán befejező gondolatait idézem, amelyekben olyan jeles pedagógusokat idéz mint Johann Friedrich Herbart, Adolph Diesterweg, Johann Heinrich Pestalozzi, és nem utolsó sorban a magyar közoktatásügy egyik legkimagaslóbb előharcosát, br. Eötvös Józsefet, az 1848-as és ’67-es idők közoktatási miniszterét, akitől Csefó a következőket idézi: „Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogyan tanítjuk. Amit az iskolában megtanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad”. E gondolatmenet folytatásaként írja aztán, hogy „erre minden elemi iskolai nevelőnek olyan nagy szüksége lesz, mint egy orvosnak vagy mérnöknek a műszereire, egy iparosnak vagy gazdának a legfontosabb műhelybeli vagy gazdasági szerszámaira”. Mindenezek egybevetéseként pedig e szavakkal zárta méltató értékelését: „Abban a reményben, hogy ez a munka, jelentőségénél fogva nagy keresettségnek és olvasottságnak fog örvendeni, elismeréssel szólva Erdélyi Gyula és Nemes János szerzőkről, akik nemcsak nagyon időszerű munkát végeztek, hanem azt alapos szaktudással és komoly lelkiismeretességgel hajtották végre, a munkát úgy hivatalos köreinknek, mint összes nevelő testvéreinknek meleg szeretetébe és pártfogásába ajánlom és kívánom, hogy ilyen természetű munkával még sokkal gyarapíttassék tudományos irodalmunk”.
E módszertankönyvek megírásával párhuzamban Nemes János népnevelő írásaival is gyakorta van jelen enyedi és vidéki időszaki lapokban. Ez alkalommal csupán a nagyenyedi Hangyaközpont Szövetkezés nevű rangos lapjában, 1941. május 1-jén közzétett: Az édesanya, mint nevelő című, tartalmas َírására hivatkozok néhány gondolat erejéig. Az Anyák Napja alkalmából szerkesztett és közzétett szöveg számos megszívlelendő intelmet, nevelési módszert, eljárást ajánl készséggel a gyermeküket nevelő édesanyák szíves figyelmébe. Miután gyönyörű szavakkal méltatja az anyáknak gyerekeik nevelése érdekében kifejtett áldozatteljes munkáját, s meggyőző példázattal idézi föl az édesanya sorsdöntő szerepét a gyerekek, a családi kör szeretetének, melegének s azon erényeinek kifejlesztésében, amelyek a továbbiak során az egész élet folyamán talizmánul szolgálnak, így folytatja gondolatmenetét: „Az édesanya ébresztheti fel a gyermekben a vallásosság, hazaszeretet, jóakarat, áldozatkészség, tisztelet s hála nemes érzelmeit. Szoktassa az édesanya feltétlen engedelmességre, szorgalomra, pontosságra, kötelesség teljesítésre gyermekét. Parancsaiban legyen következetes s azoknak teljesítését feltétlenül kívánja meg. Még karonülő kis gyermekét tanítsa meg imádkozni. Ha gyermekei kezét összekulcsolva, a kicsinyeket apjukhoz vezeti, áhítat lepi meg sokszor a leghitetlenebb férfi lelkét is”. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy a kisded már nevelése első pillanatától zsarnoka környezetének. Bármiféle körülmények közepette is a saját akaratát, igényeit törekszik érvényesíteni s kíméletlenül uralkodik szerető anyján, aki annyi gyöngédséggel s türelemmel nézi el mindezeket kisgyereke részéről. Viszont amikor 5-6 éves korában egész hosszában terül el a padlón, kapálodzik, veri sarkával a földet, ordít, sikolt a fulladásig, mert egy teljesٌíthetetlen kívánsága nem valósult meg, akkor – a szerző szerint – kevés anya gondol arra, hogy ez nem egyéb, mint téves nevelésének szomorú jelenete. „És hogyan törekszik a legtöbb anya ezt a bajt orvosolni”? – teszi fel a kérdést Nemes János. Válasza: „Csitító cirogatással, igérettel, cukorral és csókkal, ami olaj a tűzre. A kis zsarnok annál jobban sikolt, eldobja a cukrot s megesik, hogy dédelgető anyjára emeli kezét. S talán ezen merénylet megtorlatlan marad? Óh nem, mert a gyönge anyai szívnek fáj gyermeke fájdalma. Pedig ezen makacsságnak egyetlen gyógyító szere: ne vegyük számba. Hagyjuk tombolni kifáradásig: járjunk el mellette harag és békélgetés nélkül, ne lássuk, ne halljuk, éppen mintha semmi sem történnék. Ki fog merülni lassanként maga is és daca is. Igen, de hány anya van, aki azt mondja: »Hiszen, hogy lehessen még az oly kicsinnyel szigorúan elbánni, nincs még az ilyennek ahhoz esze!«. Az ilyen anya nem gondolja meg, hogy ha gyermekének nincs esze, legyen hát neki!”.
Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák leveléből
Az enyedi születésű Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák, hozzám intézett leveleiből nem egyszer idézgettem lapunk hasábjain megjelentetett írásaimban. Nos, ez alkalommal is ismételten van szerencsém őt idéznem azokról a világháborús eseményekről, amelyeknek zűrzavaros hangulatában volt kénytelen, VIII-os osztálytársaival egyetemben letenni a képesítő vizsgát 1944 áprilisában. Fontos erre hivatkoznom, ugyanis az esemény két fontos oktató, nevelő főszereplője nem más, mint Nemes János és Erdélyi Gyula. „Az 1943-44-es iskolai év nagyon sok nehézséggel, kellemetlenséggel kezdődött és telt el!” – jegyzi meg levélíró. Az történt ugyanis, hogy 1943. október 15-én a Siguranţa bérencei négyüket, politikai megtorlásként Besszarábiába vitte, ahonnan csak december közepén szabadultak. Így veszítettek két hónapnyi tanulást. 1944. március 1-jén a kollégium kényszerbezárásával osztálya még veszített két és fél hónapot a felkészülésből. „Elképzelhető, milyen megerőltető munkát követelt tanároktól, tanulóktól, hogy az évvégi képesítő vizsgát letehessük” – hangzik Sebestyén megállapítása. Majd tovább: „Szabad délutánunk csak a szombati volt. Este a díszteremben istentiszteleten vettünk részt. Vasárnap délelőtt pedig, 10 és 11 óra között a nagytemplomban hallgattuk Isten igéjét. Mint VIII-os képzősök az orgonakarzaton Nemes János kántor mellett ültünk. Nem egyszer Delly Szabó Géza zenetanárunk is az orgona mellett ült s csodálatos művészi orgonajátékával Bach-, és Beethoven-darabokat adott elő. Déneském, ezek az órák nekünk is, az enyedi református templomban levő hívek számára is felejthetetlen élmények maradtak! Ezzel kapcsolatban eszembe jutottak az 1938-39-es évek több vasárnapi istentiszteletei, vagy vallásos ünnepei (október 31), amikor Szabó Géza fiatal tanárunk Hollandiából hozott fiatal feleségével, aki szintén orgonaművész volt, négykezes orgona-darabokat adtak elő a templomi orgonán. A fiatal feleség, orgonaművésznő Enyedre kísérte el férjét, Delly Szabó Gézát, általunk is szeretett, csodált művésztanárunkat. A sorsuk velük is elég kegyetlen volt. Hollandiából hozzánk szakadt, fiatal művésznő életet adott egy fiucskának, ha jól emlékszem Ádámkának! A születéskor az anya meghalt. Elhagyta szeretett férjét, kisfiát. Elhagyta az enyedi híveket, a Bethlen Kollégium diákseregét, akik oly szeretettel, csodálattal fogadták maguk közé!”
A továbbiakban a képesítővizsga lépésről-lépésre zajló mozzanatai kerülnek fölidézésre, mely vizsga végeredménye: mind a 10 képzős osztálytársa sikeres képesítő vizsgát tett s ezáltal református tanítónak nyilvánította őket a vizsgáztató bizottság. S ekkor jött a derült égből villámcsapás. A bizottságnak a szakminisztérium által kinevezett román elnöke ekkor egy borítékot vett elő, amelyben az állt, hogy a szaktárca rendelete értelmében a felekezeti és magániskolák diákjai közül csupán 70% kaphat átmenő, azaz „Admis” minősítést, a többi 30% -ot pedig „Respins” minősítéssel kell lezárni. Magyarán mondva, a 10 átmenő diákból 3-at hivatalból el kellett vágni!
A levélíró erre így emlékezik: „Ha az istennyila ütött, csapott volna a vizsgáztató tanáraink közé, akkora meglepetést, mondhatom lelki fájdalmat nem okozhatott volna, mint ez az aljas, embertelen, magyargyalázó rendelkezés. Csefó Sándor felugrott a székről, román tudásával, tótos, németes, román kifejezésével törvénytelennek, embertelennek kiáltotta ki. Szinte ordítva fejezte ki tiltakozását... Mi a folyóson, az ajtó mellett hallgattuk. Hallottuk, amikor Csefó Sándor, testsúlyának megfelelően, döngő léptekkel az ajtóhoz jött, felrántotta, utána Elekes Viktor rektorprofesszorral az irodába siettek... Erdélyi Gyula és Nemes János is kijött az osztályból. Erdélyi Gyula a folyosón le-fel járva, egyik Golf-cigarettát a másik után szívta el! Nemes János, a folyosó egyik oszlopa mögé állva, az iskola udvara felé fordulva, Déneském, hidd el: sírt!. Zsebkendőjével könnyeit törülgetve: sírt! Sírtunk mi is. – Kit, mit siratott Nemes János 1944. április 5-én a Bethlen Kollégium folyosójának egyik oszlopának dölve: siratott minket? Siratta a Bethlen Gábor ősi kollégiumának akkori helyzetét? Siratta a dél-erdélyi magyar ifjúságot, a diákságot? Fájdalmas, akkori nyomorult életünket?”
Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák leveléből kiderül továbbá, hogy közben ismételten kénytelen volt összeülni a kollégiumi tanárokból álló vizsgabizottság, és végül három képzőst, akik 7-esnél kisebb osztályzatot értek el az írásbelin: „Respins”-nek kellett nyilvánítaniuk. Ők viszont a másnapi kántorvizsgán átmenő jegyet kaptak s mint református kántorok távoztak a Bethlen Kollégiumból. 1944 őszén aztán Észak-Erdélybe mentek, ahol Kolozsváron sikeresen képesítőztek s mint szakképzett tanítók nyomban álláshoz is jutottak. Sebestyén József ehhez kapcsolódóan különös elismeréssel sorakoztatja föl akkori tanárait, oktatóit: Csefó Sándor, Juhász Albert, Vita Zsigmond, Horváth Zoltán, Horváth Ida, Demény Zoltán, Constantinescu Maria, Elekes Viktor, Zalányi István, Delly Szabó Géza, I. Szász Árpád, Farkas Ferenc, id. Veress István, ifj. Veress István, dr. Fülöp Ferenc, Bereczki Sándor, Horváth Jenő. „Külön említem meg, nagy hálával emlékezünk mind a tíz, 1944-ben végzett tanítóképzős diák Erdélyi Gyula és Nemes János tanárunkra, mintatanítónkra. Csodálatos tehetséggel megáldott, diákszerető, szigorú, következetes munkával, szervezéssel tanították a tanítás módszertanát, a hospitálási órák beosztását, a mintatanításokat, a mi gyakorlati tanításainkat az elemi iskolában. Erdélyi Gyula lélektan-, gyermek- és általános lélektani, logikai órái, pedagógiája, a szigorú kritikai megjegyzései, vitaindító órái a gyakorlati tanításainkat alaposan, apró részletességgel előkészítő jegyzeteink bizonyították: jól felkészített, gyermekszerető tanítókat akartak az akkori nehéz politikai, háborús időkben, a magyar református iskolákba küldeni.”
Ezen eseménysorozat mintegy befejezéseként, ismételten a levélírónak adom át a szót, aki egy másik levelében a következőket írta nekem: „1954 nyarán, titokban, még akkor nem volt megengedve a véndiák találkozó megtartása a Bethlen Kollégiumban, mi 10-en, Nemes János segítségével, egy eldugott, a Kis Kollégium végén levő, Nemes János zenetermében, tanáraink közül Vita Zsigmond volt osztályvezetőnk, Demény Zoltán, Zalányi István, Szász Árpád és Horváth Zoltán (Tutuka), valamint volt gimnazista társunk, Császár Gyula jelenlétében, csak megtartottuk! Császár Gyuszi is eljött, meghívtuk, mert 1944-ben megszűnt a líceum, illetve bezárták s ő nem vehetett részt az osztálytársai által meg nem tartott 10 éves találkozóján. A mi képzős osztályunk diákjainak, nagyon jó, úgynevezett kebelbarátja volt, édesapja, Gyuszi bácsi, úgy kezelt minket, mint az édes fiait… Meglátogattuk Elekes Viktor rektorprofesszorunkat, Csefó Sándor volt igazgatónkat a lakásán. Ők hivatalosan ki voltak tiltva a Bethlen Kollégiumból (még 1954-et írtunk). Örömmel, szerettel fogadtak; virággal köszöntöttük. Ők maguk, mondták, nem jönnek el a találkozónkra; ugyis titokban tartjuk meg; nem akarnak a Bethlen Kollégiumnak, Nemes Jánosnak, mint titkos rendezőnek kellemetlenséget okozni. Ime, milyen szellemű nevelőink voltak! Tudomásunk szerint, a háború után, ha titokban is, de mi voltunk az első osztály, aki találkozót rendezett s ezzel megindítottuk a véndiák találkozók sorozatát...”
1959-ben Munkaérdemrenddel, 1963-ban Éltanítói címmel, 1972-ben pedig Érdemfokozattal honorálták Nemes János szakmai, emberi hozzállását. Alkotó, kitartó, fáradságot nem ismerő, lendületes tevékenysége közepette tragikus hirtelenséggel, 1972. december 7-én bekövetkezett végzete általános fájdalmat okozott kollégái, munkatársai, barátai, véndiákjai, tisztelői, helybeli és távoli ismerősei körében.
Csávossy György búcsúszavai
A sírnál, az enyedi református temetőben, Csávossy György, író, költő, borász, a szakma elsőrendű szakembere, az elhunyt jó barátja, aki immár szintén onnan a csillagokból tekintget le mireánk, mondotta a búcsúszavakat. Ime a saját versével kezdődő, tulajdonomban lévő, eredeti búcsúbeszéde a maga teljességében:
Ime az ember
Nemes János tanár emlékére
A puszta szó oktató igazát
szemléltetőn, ha volna oly plakát,
élet, a nagy ábra egy elképzelt falon,
most bizonyíthatná. Utolsó alkalom,
hogy elmondjuk a tisztáról, hogy tiszta,
hogy bízhatott, ki gondját őrá bízta,
hogy kézfogása melegét idézzük,
míg hunyt szemén az árnyék útját nézzük.
Mert megszürkült és elhervadt a lélek
tartós virága, arcán a mosoly,
szokatlan, hogy oly közönyös, komoly,
pár napja fekszik, annyit loholt,
nyers téli reggelen, míg ködben fuldokolt
a lámpafény, halk sóhajjal pihent el.
Ime az ember.
Már halott.
Példaként élt, úgy élt, hogy tanított.
Hitt a mesében, mint a régi hős, hogy aki jó,
csodával tehetős,
és nemesfémű kincsét, divatja múlt becsét
pazarlón osztogatta, tördelte szerteszét.
Ha fösvény, ma is élne. Más lenni nem tudott.
Ember volt. Hős volt. Példa. Nem szánni hivatott.
Kedves Barátom!
A megszólítás jelezni is hivatott azt a testületet, melynek képviseletében a megrendült Isten-hozzádot elmondani szándékozom.
A barátaid szóvívője vagyok.
Ha Nemes János, a Bethlen Kollégium fáradhatatlanul tevékeny aligazgatója, szíve vésztjelző aritmiájára számadást készít életéről, a zárómérleg nyereség oldalán legnagyobb számmal a barátait könyvelheti el. A kényszerű távollevőket megszámlálni képtelen kezem mozdulatával olyan tömegre mutathatok sírja körül, mely kerek igazságként tanusítja: olyan embert gyászolunk, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Milyen felsőfokkal minősített bizonyítványa ez az élet értelmének.
Egy sír körüli felsorakozás nem csupán a szertartásban való részvétele a közösségnek, lelkiismeretvizsgálat és tanuságtétel egyúttal. Lelkiismeretvizsgálat, hogy mit és mennyit tettünk meg egymásért, hogy mivel és mennyivel tartozunk annak az ügynek, melyet legjobbjaink életük megkurtításával szolgáltak és tanuságtétel, hogy ismerjük és megbecsüljük értékeinket.
Nem hiszek a sírok csodatevésében, Szabó Lőrinc szavával a halál a lélek ágya, párnája feledés, takarója csönd és végül legkedvesebb halottaink fölött is eloltjuk a gyertyákat. Hiszek azonban a munka és az áldozat értelmében, hiszem, hogy mindaz, amit Nemes János munkájával és példaadásával nemzedékek hosszú sorának adott, az élő oltóanyagként tovább erjed a tudatok felszíne alatt és ha számszerűen kimutathatatlanul is, de bizonnyal nem kevéssel gyarapítja egy hatalmas család minőségi értékét. A kidőlt fa nagyságát azzal érzékeljük, hogy mit hagy takaratlan, milyen területe e teendőnek maradt a kollégiumban és e városban barátunk kidölte után takaratlan, az ebben az órában még áttekinthetelen. Olyan űrt hagyott maga után, hogy teljes betöltésére fogadkozni a legjobb szándékú is restelkedik. Vegyük hát szellemi örökségét nem a szavak elpattanó buborékával, hanem munkálkodással.
Nevelő volt és e hivatás gyakorlóinak egyik legkiválóbb képviselőjének tartom: nem módszerei, a szíve tette azzá. Ezt a nagy és rajongó szívet, ezt a testileg fáradt, érzelmileg folyton hevülő szívet, mely végül is elragadta közülünk, többször kell még a továbbiakban felemlítenem. Az életét szentelte az iskolának, az ifjúságnak. Kerülni szeretném a nagy szavakat. Nemes János közismert szerénységéhez illően szeretnék itt róla megemlékezni, de akárha az iskolaalapító nagy fejedelemnek kellene jelentenem, nem mondhatnék hitem szerint mást: lehetett az ősi kollégiumnak 350 éves fennállása alatt számos nevesebb professzora, de adott lehetőségeihez képest senki a nagymúltú skola tanárai közül nem áldozott életéből többet az itt tanulókért, mint az elhunyt, senki sem élt több diákszív szeretetének övezetében, mint ő. Az ifjúság ügyében-dolgában mozgósított mindenkit, akit ismert, írót, zeneművészt, állami hivatalnokot, érettségiztető pályatársat, mindenkit, aki segíthetett, aki ilyen vagy olyan módon az oktatás és a nevelés szerteágazó kérdéseiben hasznos lehetett. Agitátor volt ebben az értelemben, áldozatos, nemcsak erkölcsi, hanem gyakorta anyagi értelemben, a saját terhére is.
Igazán nagy szenvedélye a munka volt. Ő aki oly végtelen odaadással szerette családját, még szerettei kedvéért sem hanyagolta el a kötelességen túlmenő hivatásgyakorlást és azok, akik szerették, ha aggodalommal is, pótolhatatlan szerepének tudatában szemlélték ezt.
Lankadatlan szorgalma emelte őt a sütői megfogalmazás szerinti elv, a szellem megmaradásának egyik tényezőjévé, a hagyományok éltetőinek sorába. Ő volt a kollégium bonyolult szerkezetében a hajszálrugó. Nem díszes mutató, nem világító számlap, nem a márka hivalkodó hordozója, hanem végtelen finomságú, értékes ötvözetű, a háttérben halkan működő vezérlő. A munkájának kijáró, azzal értéköszhangban lévő kitüntetést nem kapott. Mint ahogy a névtelen katonának csupán a sírja részesül az elismerés, a tisztelet gazdag megnyilvánulásában, Nemes Jánost is halála avatta közösségének megkoszorúzott tagjává.
Ne vegye senki zokon, ha életéből, arra oly jellemzően az alábbi kép él sokunknak emlékezetében. A Kollégium 350 éves évfordulóján, melynek előkészítésén, ma már sejtjük, hogy élete megrövidítésével fáradozott, a díszes emelvény háta mögött lámpalázasan nézte át beszédének jegyzetét. Látom az emelvényt virágosan, elől a díszelnökség széksorával, és jóval hátrább, a kárpit mögött, az aligazgatót, a 350 éves harc névtelen katonáját. Ha katonának nevezem, nem kisebbíteni akarom elismert rangját, csupán hangsúlyozni kívánom, hogy Nemes János nem a magaslatról vezénylők fajtájához tartozott, hanem maga is mindig rohamra indult a feladatokkal való közvetlen küzdelemben. Hogy ez mit jelentett, hogy milyen biztonságot a vezetés egészének, azt csak azok tudják, akik az enyedi iskolát az ő segítségével igazgatták. A névtelen katona szimbolummá kristályosodik népe tudatában. Ilyen szimbolummá válik számunkra Nemes János, akkor amikor az emberség és a munka nemcsak divatozó fogalma, de parancsoló szükséglete a kornak, és mindkettőt oly egyszerű természetességgel tette életével emlékezetes valósággá.
Érzelmekben gazdag lelkű volt. Művészlélek és kissé bohém, a nemes fajtából való. Idézettel élve, olyan aki „Percre feledte, ha orgona nyílt odakint”. A szívével közeledett mindenhez. Felgyújtották a versek és rabja volt a muzsikának. Társaságban ő volt a jókedv kovásza, észrevétlenül tudott fáradtan is kedélyt éleszteni. Oly könnyű az állítás: Nincs pótolhatatlan ember. De még ilyen érzelmi síkon is elénk ágaskodik számtalan kérdőjel. Aggodalommal kérdezik az enyediek, hogy mennyivel lettek e sír révén szegényebbek a kollégisták, hogy elképzelhető-e az iskola, a szülők, hogy miként festenek majd az összejövetelek, a véndiákok, hogy mivé hervadnak majd a találkozók Nemes János buzgalma, derűje, mindent beragyogó szelleme nélkül. E szemérmesség nem jelenti a szeretetrevaló szomjúság hiányát. Utolsó születésnapján meghívta egyik pályatársát, kérte, hozna magnót is magával. A zongorára két poharat állított, többre, mondjuk, feledékenységünk révén, nem volt szüksége. Ő, ki fél évszázadot töltött egyetlen intézményben, így ünnepelte magát. Koccintott, sorra játszotta elhunyt barátai kedvenc dalait és végezetül a magáét. Kinek hegedűje mellett annyi szívben lazult a gondnak szorítása, a személytelen időnek zenélt már. Az volt a hattyúdala. Ha ezután hallani kívánjuk, dallamait a csillagok zenéjéből szűrhetjük ki.
Amikor elbúcsúzom Tőle, nem feledhetem, hogy hasonló szerepet hányszor vállalt barátait sírig kísérő szívvel. Ma egy kölcsönös igérethez híven, én búcsúztatom. Az ő megemlékezéseihez képest sokkal szárazabb szavakkal, hogy azok idő előtt könnybe ne fulladjanak.
A búcsúzó személye esetleges szavával az kap hangot, amit a távozó, mint fenyő hullása, a visszhangjával megidéz.
Kedves Jancsi, feledhetetlen barátunk, a Te mindig érezhető szereteted visszhangjával búcsúzunk Tőled: Nyugodjál békében! Győrfi Dénes / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-42




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék