udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 36 találat lapozás: 1-30 | 31-36

Névmutató: Furu Árpád

2017. március 7.

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 19.

A politika nem egyértelműen műemlékbarát, a társadalom egyre inkább
Szakemberekre, anyagi keretre, politikai akaratra és társadalmi igényre is szükség van ahhoz, hogy hatékony műemlékvédelemről beszélhessünk, de még így is közbeléphetnek olyan gazdasági érdekek, amelyek ellen egyik szereplő sem tud mit tenni – derült ki a Műemlékvédelmi Világnapon szervezett, fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
A találkozót az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte a Reményik Sándor Galériában, a meghívottak Máté János Mű (vagy már csak) emlék című fotókiállításának környezetében beszélgettek.
Oláh Emese először köszönthette a résztvevőket Kolozsvár alpolgármestereként, beszédében kiemelte: Máté János száz fotója által is archivált műemlékek nemcsak épített örökségünk részét képezik, hanem évszázados történelmi események tanúi is. A kiállítás „emlékeztet, és mellbevágóan figyelmeztet erre a soha el nem múló kötelességre”, miszerint megőrizni, ápolni, helyreállítani kell, nem pedig elveszni hagyni ezeket a szimbólumokat, mondta. Hozzátette, rengeteg munka van még a műemlékvédelem terén. Köszönetet mondott az Örökségünk őrei – Fogadj öröke egy műemléket mozgalomnak, amely az alpolgármester szerint azt mutatja, hogy a résztvevő iskolák, pedagógusok, szakemberek, civil szervezetek elsődleges feladatuknak tekintették az épített örökség megóvását.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke felszólalásában úgy fogalmazott: Románia nagyvonalúan bánik a műemlékeivel. „De mi nem így gondolkodunk”, hangsúlyozta, hiszen a műemlékek a műveltségünk, kultúránk, identitásunk részét képezi. „Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, amit sajnos ezek a képek tükröznek, hogy az enyészetnek engedjük át pusztuló műemlékeinket” – mondta. Felelősséget kell vállalni, hiszen a püspök szerint fontos tudatosítani, hogy ezek az épületek a jövő generáció tulajdonai.
Dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök tájékoztatott: a rendszerváltás után megpróbált a romániai műemlékvédelem talpra állni, de a teljes talpra állás a mai napig nem sikerült. 1977-ben ugyanis Ceaușescu megszüntette az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt, szélnek eresztette az ott tevékenykedő szakmai csoportot. „Onnantól kezdve azt láttuk, hogy városrészek, városképek pusztulnak”, magyarázta a szakmérnök, a kastélyok, kúriák és az ezeket létrehozó társadalmi osztály, a történeti városkép, a népépítészet mind feketelistára került a diktatúra idején.
Szakértelem – anyagi keret – politikai akarat – társadalmi igény
A műemlékvédelem többsíkú tevékenység, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Eredmény akkor érhető el, ha vannak szakemberek, anyagi erőforrások, ha van politikai akarat és társadalmi igény, ami a műemlékvédelem esetében nélkülözhetetlen. Furu szerint ez a képlet ma a következőképpen írható le: az anyagi, gazdasági oldal elsétál a téma mellett, a politikai akarat nem egyértelműen műemlékbarát, viszont a társadalmi igény ébredezik, főleg a fiatal generáció esetében.
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója folytatta a szakmérnök gondolatát: jelenleg azt látja, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatalban lelkes csapat dolgozik, de a kezük kötve van, a politika nem engedi őket tevékenykedni, pedig lenne rá anyagi keret. A kormányváltás előtti hat hónapban viszont volt mozgolódás a művelődési minisztériumban, elmondása szerint lehetett a tisztségviselőkkel beszélgetni, egyeztetni, ami nagy segítséget jelentett például az EU-s pályázatokban, de az utóbbi időben „sajnos a mélypontok győznek” – fogalmazott Maksay.
A fiatalokat érdekli a műemlékvédelem
Gál Zsófia művészettörténész ennél pozitívabb tapasztalatokat osztott meg a hallgatósággal. A Korzo műemlékvédelmi egyesület képviselőjeként azt látja, hogy a gyerekek és fiatalok körében határozottan magas az érdeklődés a műemlékvédelem iránt, nagyon pozitív visszajelzéseket, támogató megjegyzéseket szoktak kapni. „A tevékenységek végén nem egyszer ragyogó szemeket látok” – mondta, ami szerinte bizakodásra ad okot. Tevékenységeikkel, városnéző sétáikkal segíteni akarják az épített örökség iránti kötődés kialakítását, tette hozzá.
Lehetetlen minden épületet megmenteni
Dr. Furu Árpád továbbá arról beszélt, hogy a műemlékvédelem esetében azt is el kell ismerni, hogy lehetetlen minden épületet megmenteni. Kérdés azonban, hogy hogyan történik a szelekció. „Ez mindig nagy dilemma, szakmai, társadalmi szempontból is” – magyarázta. A szakma általában prioritási listákat állít össze, viszont az épületeknek használati értékük van, ezeket pedig össze kell egyeztetni a társadalmi igénnyel. Tulajdonképpen erről szól a kulturális örökség fogalma, amely a közösség értékrendszerére alapozva méri fel az épületek fontosságát – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó épületekről Maksay Ádám elmondta: a 600 épületből 300 műemlék jellegű, amelyből legalább százat a pusztuló templomok közé soroltak – például azokat, ahol a gyülekezet 100 fő alatt van, hiszen ez azt jelenti, hogy nincs anyagi háttér egy felújítás megkezdéséhez. Az egyházkerület ma egy 15 templomot tartalmazó lista alapján fejti ki tevékenységét a műemlékvédelem terén.
Egyértelmű törvényekre van szükség
„Egy olyan országban élünk, ahol az építkezéssel kapcsolatos törvénykezés, engedélyeztetés hihetetlenül szövevényes és bonyolult. Azt látjuk, hogy a többféleképpen értelmezhető törvényeket félnek az egyes tisztségviselők értelmezni és hatékony módon elemezni” – mutatott rá Furu, aki szerint ebben a kérdéskörben a politikumnak van feladata. Úgy véli, kisimítani, egyértelműsíteni kell a törvénykezési rendszert.
A szakszerű helyreállításhoz elengedhetetlen az építési engedély megszerzése is, figyelmeztetett Maksay. Ugyanakkor úgy véli, a pusztuló templomok sorsa elsősorban nemzetpolitikai ügy, nem az egyházkerületek dolga kellene legyen. „Át is gondolták több vonalon, hiszen a Rómer Flóris Terv erről szól” – magyarázta Maksay. A magyarországi terv java része a Kárpát-medencei pusztuló templomokat célozza meg, ahol a gyülekezeteknek nincs lehetőségük a szükséges támogatást összegyűjteni.
Amikor az előadók megadták a hozzászólás lehetőségét a hallgatóság számára is, olyan témák merültek fel, mint a művészettörténeti és építészet-, valamint kultúrtörténeti tanulmányok fontossága a lelkészképzésben, a törvények egyértelműsítésének szükségessége, a gazdasági érdekek fölülkerekedése a kulturális értékek fenntartásával szemben, de például Kolozsvár általános városrendezési tervéről (PUG–Plan Urbanistic General) is beszélgettek, amely az alpolgármester szerint bár jobban áll, mint az 1999-es változat, van még rajta csiszolni való, nagyobb együttműködésre van szükség a törvényhozók és a szakmai csoportok között.
Dr. Furu Árpád szerint van ok a bizakodásra, pozitív példaként említette a Szamos-parti útszakasz kibővítése elleni etnikumon felüli civil összefogást, valamint a verespataki tüntetéseket. „Van egy ébredő ifjúság” – összegzett.
Tasi Annabella / maszol.ro

2017. április 19.

Műemléki világnap: jövőnk érdeke a múltunk megőrzése
Romániában még várat magára a műemlékek felleltározása
Műemléki világnapot ünnepeltünk tegnap, de a legfontosabb, hogy két világnap között se feledkezzünk meg műemlékeinkről, megőrzésükről. Műemlékek között élünk Kolozsváron is, példa erre a város főterének felújítása alkalmával végzett ásatás és kutatás, amely ismét „felszínre hozta” történelmünket. Ilyenkor is előtérbe kerül a műemlékvédelem fontossága, a műemlékek megismertetésének szükségessége a mai fiatalokkal és a jövő nemzedékeivel, hiszen a megőrzött, megmentett műemlék erőt ad és összetartja a közösséget.
A világnap alkalmából Guttmann Szabolcs és Maksai Ádám műemlékvédelmi szakembereket kérdeztük arról, hogyan állunk épített örökségünk megőrzése terén. Virgil Pop építész pedig beavatott elképzelésébe, hogyan lehetne a Főtéren most feltárt műemlékeket láttatni. Megismerhetik ugyanakkor civil szervezeteknek (Korzo Egyesület, Transylvania Trust Alapítvány) a világnap alkalmával szervezett programjait.
Múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség, történelmi hagyományaink megőrzése nélkül nincs saját jövőnk – ez lehetne a fő gondolata a műemléki világnapnak, amelyet 1984 óta április 18-án ünnepelnek, illetve megemlékeznek róla. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites, azaz a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye, 1965-ben Varsóban alapították) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire, szükségességére. Majd a következő évtől, 1984-től emlékeznek meg, immár 29 éve erről a kezdeményezésről, amely mondhatni világméretűvé nőtte ki magát. A világ legtöbb országában az ICOMOS által évente meghirdetett, adott témára szerveznek eseményeket, de az is lehetséges, hogy a hazai programok a helyi sajátosságokhoz, valamint az adott település műemlékvédelmi problémáihoz kapcsolódjanak. Az idei központi tematika a kulturális örökséget és a fenntartható turizmust emeli ki.
Kolozsváron a műemléki világnap alkalmából a Kolozs megyei RMDSZ és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett fotókiállítást tegnap délután Máthé János fényképeiből, amit kerekasztal-beszélgetés követett, amelyen szakemberek osztották meg véleményüket a kolozsvári műemlékek helyzetéről. A beszélgetés meghívottjai voltak: Gál Zsófia művészettörténész, Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, Maksai Ádám műemlékvédelmi szakember, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
Nyitott Kapuk Napja a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a bonchidai Bánffy-kastélyban Nyitott Kapuk Napot szervez a műemléki világnap alkalmából április 30-án, vasárnap. Délelőtt kiállítás megnyitó lesz, amely egy, a kastély főépületének 21 ablakába helyezett installáció. A kiállítás 21 művet tartalmaz, amelyek közvetlen vagy metaforikus módon viszonyulnak az emberiség évszázadaihoz. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Fotó-, Videó- és Számítógépes Képfeldolgozás Kar diákjai Kalló Angéla egyetemi adjunktus koordinálásával alkotásaikkal kifordított múzeumot hoznak létre, hiszen a bent kint lesz, a múlt pedig az újraértelmezés által jelenné válik. Vezetett sétákon ismertetik a kastély történelmét, román és magyar nyelven. Megtekinthető a kőtár és a tavaly ősszel megnyitott Művészetek és Mesterségek Központ, értesülhetnek az alapítvány 2017-es tevékenységeiről is, vagy csak egyszerűen kikapcsolódhatnak az erdélyi Versailles varázslatos környezetében.
#loveheritage! a Korzo Egyesülettel
„Manapság elég sok világnap van: kiemelt időpontban ünnepeljük világszerte a csókot vagy a költészetet, a kutyakekszet vagy a parkettcsiszolást. Hamarosan viszont kedvenceinket fogjuk ünnepelni, a műemlékeket! Tehát úgy is mondhatnánk, hogy szülinapjuk van az épületeknek, szobroknak, tereknek. Így a kolozsváriaknak is. Hurrá!” – olvasható a Korzo Egyesület honlapján (korzo.org.ro).
A várostörténettel, tematikus városnézéssel, múzeumpedagógiával foglalkozó, de a műemlék épületeknek is kiemelt figyelmet szánó civil szervezet április 18-a, a műemléki világnap alkalmából idén is játékos ünneplési ötlettel szolgált: kedden reggeltől estig 8 feladványra lehetett válaszolni, amelyek Kolozsvár régi épületeiről, azok részletéről szóltak, a helyes megfejtők között pedig ajándékokat sorsoltak ki. Aki pedig ellátogat kedvenc épületéhez vagy szobrához és készít (szelfi) vele egy képet, továbbá a kép mellé leírja, mi látható és hol, valamint használja a #loveheritage és a #korzo hashtageket, hogy meg lehessen találni, a fotót pedig közzéteszi április 18. és 23. között, részt vesz 24-én, hétfőn, három ajándékcsomag kisorsolásán. (Részletek a egyesület honlapján.)
Ami a régészeti ásatások után jön: műemlékeink bemutatása és megőrzése
Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője a főtéri ásatásokkal kapcsolatban lapunknak elmondta: bár a régészeti ásatások május végén véget érnek, Kolozsvár történetének most felfedezett új lapját illene valamilyen látható, műemléki formában is bemutatni.
A neves építész a nemrég feltárt barokk fogadalmi kapu alapjainak a vizsgálatakor érdekes felfedezésre tett szert. Megfigyelte, hogy a Főtér nyugati oldalán álló Plébániaház, Scheunig Géza címerével díszített főkapuja egyenes úttal összekötve kommunikál a barokk fogadalmi kapuval és a Szent Mihály-templom főbejáratával. Virgil Pop véleménye szerint, a Veress Ferenc fotóján is megfigyelhető összeköttetés a három kapu között egy olyan, vallási ünnepek alkalmával használt processzió útjára utalnak, amelyek összekötötték a Plébániaházat a Szent Mihály-templommal.
T. SZABÓ CSABA / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 5.

Ismeretlen értékekre bukkantak az unitárius püspöki ház felújítása során
500 éves ház története íródik tovább a volt Magyar utcában
Módos kolozsvári polgárok, főurak, püspökök szemlélték egykoron a volt Belső-Magyar utca nyüzsgését a 14. szám alatt álló ház tágas termeinek ablakaiból; bár a köztudatban unitárius püspöki házként ismert épület fölött több mint fél évezred pörgött le, a Magyar Unitárius Egyház értékmegőrző hozzáállásának köszönhetően várhatóan további évszázadokig lehet még részese a közösség életének, a város történetének. 2009-ben döntöttek úgy, hogy elkezdik az akkor még püspöki rezidenciaként szolgáló épület helyreállítását, nagyobb léptékű munkálatok elvégzése tavalytól válhatott valóra. A felújítás páratlan lehetőséget kínált a régészeti, művészettörténeti kutatások elvégzésére is: a középkori eredetű lakóháznak számos olyan építészeti részlete bukkant felszínre, amelyek a különböző építéstörténeti periódusokhoz kötődnek. Jövő nyártól már közösségi terek, valláskutató központ és egyházi múzeum is működhet a Vallásszabadság Házában.
Az unitárius püspöki ház átfogó, értékmegőrző jellegű felújításának lépéseiről, az épület további hasznosításának terveiről Dácz Tibort, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági előadótanácsosát kérdeztük, aki körbe is vezetett bennünket a lépésről lépésre megújuló épületben. Bár helyenként még állványzaton és deszkákon kellett átlépkedni, mindenütt látszott már az elvégzett hatalmas munka eredménye, hiszen valósággal megnyíltak, kitágultak a régi ház egykori reprezentatív emeleti helyiségei, kijavított falakkal, mennyezettel és boltozatokkal, a gyönyörűen felújított tetőtér. Különös érzés volt a megtisztított, helyreállított pincében lépkedni, látva az újra megnyitott fülkéket és szellőző nyílásokat, közben arra gondolva, hogy ezeket a köveket immár fél évezrede helyezték egymásra, hogy egy büszke kolozsvári polgárcsalád tárolhassa itt borait. A ház legrégibb korának emlékei valóságos kincsekként bukkantak elő az évszázadok során rájuk rakódott falazatok alól, például az egykor az emeletről a pincébe vezető keskeny középkori lépcsőház kőkorlátja, vagy a kapualjban feltárt hatalmas árkádívek, amelyek átjárást biztosítanak egy tágas földszinti helyiségbe a nyugati szárny alatt, és feltehetőleg egykor a földszint keleti oldala fele is nyitottak voltak. Az épületnek a keleti szárnyában, a kapualjtól balra eső helyiségben már működő bisztróban az elegánsan kihangsúlyozott középkori falak, boltozatok, építészeti részletek szemléletes példaként vetítik előre, hogy milyen lesz majd egy szakszerűen felújított középkori épület.
A Magyar Unitárius Egyház 2009-ben döntött úgy, hogy elkezdi az akkor még püspöki rezidenciaként működő ingatlan helyreállítását. – A kezdeményezés Bálint Benczédi Ferenc püspök úr részéről jött, aki látván a ház állapotát, lemondott arról, hogy beköltözzön, inkább a teljes felújítást választotta – mondta el Dácz Tibor. Az egyház vezetősége tudatában volt annak, hogy mindez nem lesz egy rövid távú történet. 2009 végén Guttman Szabolcs építésszel szerződtek a tervek elkészítésére. – Az első években szűkebb anyagi forrásaink voltak, kisebb beavatkozásokat végeztünk, majd a román állam támogatásával és más kisebb pályázatokból fogtunk neki nagyobb horderejű szerkezeti munkálatoknak – tájékoztatott az előadótanácsos.
Odafigyelés, speciális megoldások
Az épület nagyon rossz állapotban volt. A földszinten, a kapu bal oldalán levő helyiségben fennállt annak a veszélye, hogy a boltívek beszakadnak. Ennek folytán, az első felújítási szakaszban ezeket a szerkezeti beavatkozásokat kellett megejteni, az utcafronttól kezdve az épület hátranyúló udvari szárnyáig. Bár az utóbbi újabb korban épült, komoly aláalapozási munkákat kellett végezni, és meg kellett oldani a szétázott falak károsult tégláinak cseréjét is. Tekintettel arra, hogy az épület egyes részei 500 évesek, minden beavatkozás nagy odafigyelést és speciális műszaki megoldásokat igényelt – magyarázta az előadótanácsos.
2015 januárjában a Vallásszabadság napján született meg az ötlet, hogy a háznak a Vallásszabadság örökségét szolgáló rendeltetést adjon az Egyház. E cél megvalósításához sikerült megnyerni a Magyar kormány támogatását is, amely a Bethlen Gábor Alap útján jelentősen finanszírozta a beruházást – részletezte Dácz Tibor. Az új elképzelés az eredeti tervekhez képest funkcióváltást és a belső terek átrendezését is jelentette, amihez gyakorlatilag új terveket kellett készíteni. Ezzel a munkával Furu Xénia építészt és Dáné Rozália statikust bízták meg.
– 2016. májusától nagyobb lélegzetvétellel tudtuk folytatni a munkálatokat több fronton egyszerre, az elmúlt évben teljesen felújítottuk a tetőszerkezetet, a tető új héjazatot kapott, befejeztük a megerősítő jellegű, szerkezeti munkálatoknak a túlnyomó részét, a földszint keleti oldalának felújítását, ahol már működik is egy bisztró, építettünk egy új lépcsőházat az udvaron, cseréltük, illetve restauráltuk a nyílászárókat, részlegesen felújítottuk a belső homlokzatokat és a főhomlokzatot is – részletezte Dácz Tibor, hozzátéve, hogy a fővállalkozó mellett számos szakosodott alvállalkozó, szakértő, restaurátor munkájáért tartoznak köszönettel.
Mivel az épület ismeretlen volt számunkra, nem tudtuk, mi rejtőzik a vakolatok alatt, számtalanszor újra kellett tervezni és gondolni a műszaki megoldásokat, megnehezítve a tervezést és a kivitelezést is – tette hozzá Dácz Tibor. Mindamellett, az egyház és a felújításokat ellenőrző szakemberek számára mindvégig az volt a legfontosabb szempont, hogy a feltárt értékeket megmentsék és lehetőleg olyan építészeti megoldások szülessenek, hogy mindezeket a végén meg is tudják mutatni a közösségnek. Ezt a munkát az egyház részéről Furu Árpád műemlékes szakember koordinálta. Ilyen feltárt érték például a földszinten talált két középkori sütőkemence, amelyeket a vendéglőben most bárki láthat egy megvilágított üvegpadlón keresztül – magyarázta az előadótanácsos.
A tervek szerint az épületben helyet kap majd egy állandó jelleggel működő egyházi múzeum, egy valláskutató központ irodái, az egykori szalonok különböző rendezvények, koncertek, időszakos kiállítások szervezésére alkalmas közösségi terekké alakulnak 80 férőhellyel, a tetőtérben pedig vendégszobákat alakítanak ki. A földszinti terek továbbra is üzlethelyiségekként működnek majd, hozzájárulva a ház fenntartásához. A felújítási munkálatokat 2018. első felében szeretnék befejezni, és 2018 júliusában, a Magyar Unitárius Egyház 450. éves évfordulója alkalmával avatnák fel az új rendeltetést nyert épületet.
Az egykori Belső-Magyar (ma 21. Decembrie 1989) utca 14. szám alatt álló kétszintes épület utcai főhomlokzata négy nyílástengelyes, középen nyílik a címerrel zárt, csúcsíves kapu. A homlokzatot vízszintesen tagolja a kő épületlábazat, az övpárkány, az emeleten nyíló négy ablak könyöklője alatt végigfutó keskenyebb párkányzat, valamint a koronázópárkány; a felület függőleges tagolását a földszintet átfogó, az épületlábazatra támaszkodó kváderes falsávok adják, az emeletet pedig ezek folytatásában elhelyezett pilaszterek. Utóbbiak a portálé két oldalán húzódnak, valamint a főhomlokzat széleit zárják. A földszinten a kapu két oldalán egy-egy nagyméretű, kőkeretes, egyenes záródású ablak, ezek mellett pedig egy-egy hasonló keretű ajtó nyílik az utcára, előttük egy-egy alacsony lépcsőfokkal. Az udvarra vezető dongaboltozatos kapualjban hatalmas árkádívek láthatók mindkét oldalon, a nyugati szárny irányában már kibontották őket, így újra átjárás nyílt a földszinti helyiségbe. Az épület keleti része a 19. századi építésű szárnyban folytatódik az udvar irányába.
Az unitárius püspöki ház kapuja, nyugati része, és a keleti szárny alatti pincéje a 14. század második felében épülhetett – írja Kelemen Lajos.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

2017. november 6.

Korunk, 2017. november
Az erdélyi magyarság az elmúlt századok értékteremtő munkája során számtalan kiemelkedő alkotással gazdagította szűkebb és tágabb környezetét. A hungarikumok európai regesztrumában ott a helyük a sajátos erdélyi magyar értékalakzatoknak is. A tizenegy civil szervezet összefogásával Kolozsváron létrejött Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság vállalkozott az értékek beazonosítására, valamint ezek felterjesztésére. Az értékkategóriák átfogják az épített környezet, a kulturális örökség, az agrár- és élelmiszer-gazdaság, az egészséges életmód, az ipari és műszaki megoldások, a sport, a természeti környezet, a turizmus és vendéglátás területeit.
Az Erdélyi értéktár című lapszám ennek a regisztrációs munkának a folyamatát (annak nehézségeit) igyekszik bemutatni. A történelmi távlatot az Ezer éve Erdélyben, száz éve Romániában (Hegedüs Csilla – Újvári Dorottya), illetve a Szent László király útja (Kádár Magor) jelzi, az örökségvédelem és közösségépítés témáját Furu Árpád tárgyalja, ezek Kárpát-medencei összefüggéseiről Muhi Sándor értekezik. Péntek János nyelvészprofesszor megörökíti a néprajzoktatás és -kutatás harmadik újrakezdését. Irodalomtörténeti vonatkozásban ugyancsak „értékgyarapító” a Korunk értéktára, hiszen itt jelzi először Kántor Lajos az új „Kántor-Láng” (1918-2018) elkészültét, Cseke Gábor pedig az 1967-es Vitorla-ének „újratöltött” kiadását. Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 11.

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-36




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék