udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 84 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-84

Névmutató: Gáspár Sándor

2015. január 17.

Riportkötet jelent meg Kalotaszegről
A 2014-es újságírótáborban született riportokból szerkesztett kötetet mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei, első marosvásárhelyi sajtóklubjában.
Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben azok a kalotaszegi riportok olvashatók, amelyekhez a tavaly júniusában szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László és e cikk szerzője írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.
Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról olvashatunk riportot, vagy beszámolót a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a megvalósított kezdeményezésekről, amelyek ma Zsobokon számos munkahelyet biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról.
Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és közel húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnas „ötven százalékos falu”, ahogy Balázs Bence kolozsvári riporter fogalmaz. Mert Zsobok teljesen magyar falu, Farnas csak félig az. De a kettő közötti különbség jelképe lehetne akár az is, hogy Zsobokon gyermekotthon, Farnason öregotthon működik. A két falu életében jelentős szerepet tölt be Molnár Irma lelkész, mindkét otthon megálmodója és irányítója. Ezekről az intézményekről ír Gáspár Sándor marosvásárhelyi riporter a Segíts magadon, s az Isten is megsegít című riportjában, aki nemcsak a lelkésznővel, de a szakácsnőkkel és a bentlakókkal is elbeszélgetett. Az öregotthon legidősebb lakója a 91 éves Judit, aki egykor a Kolozsvári Rádiónak volt a belső munkatársa. Ugyanott él Margit, a kerekes székkel közlekedő Éva, Anna, aki mankóval tud járni csak, Ernő, az egykori virágkertész. Velük Simon Judit nagyváradi újságíró beszélgetett.
Inaktelkén a ’70-es-80-as években Rózsa Sándorról, a 19-ik században élt híres betyárról neveztek el egy „betyársereget”, amire 2014-ben már szinte senki sem akar emlékezni. Ennek a seregnek a nyomát, az emlékeit próbálja kinyomozni Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró. A kötetben az élő hagyományokról olvashatunk még, a tiszta szobáról, a nemzedékekről nemzedékekre szálló népviseleti örökségekről, arról, hogy az asszonyoknak köszönhetően hogyan kaptak aszfaltot a zsoboki utcák, vagy a falu legidősebb házaspárját mi tartotta össze 67 éven keresztül.
Antal Erika
maszol.ro

2015. január 30.

Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezete
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban.
Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van.
Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal.
Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban.
Antal Erika
maszol.ro

2015. február 25.

Riportkötet a Felső-Maros mentéről
Magyarok az Istenszéke lábánál
Hosszú vajúdás után végre napvilágot látott az a különleges riportkötet, amelynek "nyersanyagát" 2013 tavaszán rögzítették a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete marosi szervezetének Ratosnyán tartott riporttábora résztvevői. A MÚRE – korábban is szervezett – riporttáborainak az a célja, hogy a tagság bejárjon egy erdélyi tájegységet, és az újságírói műfaj révén bemutassa az érdeklődőknek.
Azért esett a választás a Felső-Maros mentére, mert a nagyjából Déda és Maroshévíz közötti szorosban fekvő települések lakói "szórványszigetet" alkotnak a Székelyföld, Nyárádmente és Marosvásárhely között, ahol tömbben élnek a magyarok. A Felső-Maros mentére többnyire nyaralni, kirándulni járnak a Kelemen- és a Görgényi-havasok szépségével "fertőzöttek", de ilyenkor nincs idő és alkalom arra, hogy "mélyebben" is betekintsenek az itt lakók életébe, múltjába, a jövőbeli lehetőségek mérlegelésére. Az előző táborok hagyományát folytatva, nemcsak megyénkbeli újságírók (Bodolai Gyöngyi – Népújság, Bögözi Attila – www.vasarhely.ro, Gáspár Sándor – Marosvásárhelyi Rádió, Szucher Ervin – Krónika, Vajda György – Népújság) barangolták be a településeket, hanem más lapok munkatársai (Bajna György – Gyergyói Kisújság, Czirják Károly – Maroshévízi Hírlap, Mózes László – Háromszék, Sarány István – Hargita Népe, Sarány Orsolya – egyetemi hallgató) is eljöttek alaposabban megismerkedni a vidékkel. A MÚRE gondozásában, a Juventus Média és a Népújság támogatásával megjelent kötetet Szucher Ervin szerkesztette.
A könyv első bemutatóját, a szerzők jelenlétében, az elmúlt vasárnap délben, az istentiszteletet követően a jódtelepi református templomban tartották. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE korábbi elnöke elmondta, külön érdekessége a kötetnek, hogy igen sokszínűen, több témát is felvetve tükrözi a vidék lakóinak mindennapjait. De nemcsak a Déda és Maroshévíz közötti települések kerültek be, hanem Marosvécs és Magyaró község is szerepel benne, mert – bár ezek a települések nem tartoznak közvetlenül az említett övezetbe –, életükkel, mindennapi tevékenységükkel kötődnek a Kelemen- és a Görgényi-havasokhoz. Karácsonyi Zsigmond külön megköszönte a vendéglátást Nagy Ferenc református lelkésznek és feleségének, Editnek, ugyanakkor minden egyes alanynak is, hogy történeteikkel, elbeszéléseikkel hozzájárultak a kötet megjelenéséhez.
A rövid felvezető után a könyv szerzői ajánlották a kötetet, írásaikat. Vajda György és Gáspár Sándor több évtizede "hazajár" Ratosnyára, Jódtepelre. Kifejtették: bár a környéket jól ismerik, hiszen mindketten barangoltak eleget, a kollégák kötetbeli írásait olvasva sok újdonságot felfedeztek, s ez talán azokra is érvényes lehet, akik alanyként szerepelnek a könyvben, de nem igazán hallottak vagy tudnak információkat a szomszéd településekről. Szucher Ervin szerkesztőként a munkáról beszélt, megköszönve a munkatársak hozzájárulását. Kifejtette, megérte kivárni, hiszen mind tartalomban, mind pedig külalakban szép kötetet sikerült szerkesztenie. Bodolai Gyöngyi nem a táborban, hanem később kapcsolódott be a munkába. Pozitív kicsengésű riportjai hőseinek sorsa (Fickó és Holtmaros) azt igazolja, hogy bár nehéz, érdemes vállalkozni, dolgozni és helyben maradni. Bajna György a jódtelepi egyház könyvében kutakodva érdekes részleteket tárt fel a helybéli magyarok történetéről, nemcsak az egyházról, hanem a hajdanán működött egyházi iskoláról is. S ezen a vonalon maradva Disznajó kulturális örökségébe is betekintett. Bögözi Attila nagy prózai témát választott. Riportja a megélhetésről szól: a gödemes-terházi borvíztöltödét és a "maffia" által elkótyavetyélt kőfejtőt veszi górcső alá. Sarány István a nemesi családok (Kemény, Éltető) tulajdon-visszaszolgáltatási küzdelméről írt. A könyvbemutatón pedig egy idézettel is ösztönözte a szórványban élőket arra, hogy büszkén viseljék sorsukat.
A riportkötet az ötödik könyv, ami erről a vidékről szól. Mi több, a házigazda Nagy Ferenc tiszteletes megígérte, hogy ezen felbuzdulva hozzáfog Ratosnya monográfiájának megírásához. Sarány Orsolya egyetemistaként vett részt a táborban, és örömmel jelentette ki, hogy ez az első megjelent riportja, ami nagy lendületet ad a további íráshoz.
Nem volt jelen a bemutatón Mózes László, aki igen érdekes családi történeteket jegyzett le, illetve Czirják Károly, aki többek között a maroshévízi Urmánczy család kevésbé ismert sorsát vetette papírra.
A könyvbemutatón részt vett Rácz Éva, a MÚRE elnöke is, aki többek között elmondta, a szervezet örömmel támogatja a riporttáborok szervezését, korábban Kalotaszegen is készült egy ehhez hasonló kötet, amelyeknek célja, hogy az újságírók szemszögéből dokumentálják, leírják az adott vidéket, és úgy rögzítsék a jelent, hogy az a jövőhöz is szóljon.
A kötetet legközelebb március elsején, vasárnap 11 órakor a fickói református egyházközségben, ugyanaznap 15 órakor Holtmaroson is bemutatják. A marosvásárhelyiek március 4-én 17 órakor a Bernády Házban ismerkedhetnek meg a kiadvánnyal, míg március 6- án, pénteken 15 órára a disznajói óvodába várják az érdeklődőket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 9.

Élet az Istenszéke lábánál
Két hét alatt öt településen mutatták be a Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet. Miután a jódtelepi, fickói és holtmarosi olvasóközönség kézbe vehette a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által kiadott könyvet, a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády Házban, majd a Disznajón összegyűltek ismerhették meg a kiadványt.
Három székelyföldi megye hét különböző sajtótermékénél dolgozó újságíró – Szucher Ervin, Bögözi Attila, Vajda György, Bodolai Gyöngyi, Bajna György, Czirják Károly, Sarány István, Sarány Orsolya, Gáspár Sándor, Mózes László és Karácsonyi Zsigmond – összefogásával született a hiánypótló kórképnek is nevezhető kötet, amely a Felső-Maros mentét igyekszik bemutatni.
A kötet nem afféle turistakalauz akar lenni – mondta a marosvásárhelyi könyvbemutatón lapunk munkatársa, Szucher Ervin – a csodálatos, helyenként akár vadregényes vidékről, hanem az ott élő magyarság életét, problémáit próbálja bemutatni.
Jódtelepen a MÚRE 2013 nyarán szervezett riporttábort, amelynek keretében Vajda György például a funtineli boszorkány nyomában járva a jelenkori pásztorkodás sajátosságait is megörökíti, Szucher Ervin pedig az elnémuló Felső-Maros menti harangokra, a falvak kiürülésére, a magyarok létszámának csökkenésére figyelmeztet.
Bögözi Attila a borvízről és a kőről, mint haszonforrásról közöl oknyomozó riportot, Sarány István a dédai vasútvonal „magyarvilágbeli” építését idézi fel, Gáspár Sándor a gyógynövénytermesztéssel foglalkozó, fiatalkori álmát megvalósító Boros Erzsébet történetét meséli el. Bodolai Gyöngyi Lélekfa című riportjában a hangszerkészítő vállalkozásról ír.
A könyv szerkesztője, Szucher Ervin arról beszélt a kötet marosvásárhelyi bemutatóján, hogy annak dacára, hogy szinte minden marosszéki valamiféleképpen kötődik a Felső-Maros mentéhez, a legtöbb ember számára a régió csupán a kirándulási, túrázási lehetőséget jelenti.
„Mi egy másik oldaláról próbáltuk bemutatni a térséget, mégpedig az ott – helyenként tömbben, helyenként szórványban – élő magyarság szempontjából. Abból a magyarságéból, mely valamikor a Görgényi- és a Kelemen-havasok birtokosa volt, mára viszont elenyésző vagy teljesen alárendelt szerepbe szorult azokkal szemben, akiket másfél-két évszázaddal ezelőtt nemeseink telepítettek a hegyek lábához” – magyarázta.
A disznajói eseményen megjelentek például örömmel nyugtázták, hogy falujuk gondosan ápolt néphagyományai és a település kulturális mozgatórugói fontos helyet kaptak Bajna György írásában
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

2015. március 23.

Visszatekintés és jövőkép
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az RMDSZ pénteken szervezett szemináriumot a 25 évvel ezelőtti véres márciusi események emlékére. A kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke, Frunda György miniszterelnöki tanácsos, Novák Zoltán és László Márton, A szabadság terhe című könyv szerzői, Sorin Rusu színikritikus, Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Vasile Cernat, a Petru Maior Egyetem előadótanára, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Káli Király István, Gálfalvi György, Kolozsváry Zoltán és Gáspár Sándor, a 25 évvel ezelőtti véres események résztvevői.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke szerint 25 év elteltével eljött az ideje, hogy új lapot kezdjünk a romániai magyarság és a román társadalom együttélésével kapcsolatban. A szemináriumon részt vevő magyar és román személyiségek egyetértettek abban, hogy a különböző nemzeti közösségeknek közeledniük kell egymáshoz, jobban meg kell ismerniük egymás kultúráját, gondolkodásmódját. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Marosvásárhely modern város legyen, valóban befogadó társadalommal. Mint mondta, a legsúlyosabb hiba, amit Marosvásárhely és az ország lakossága elkövethet a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események kapcsán, a felejtés. Mielőbb fel kell fedni a pogromkísérlet értelmi szerzőinek kilétét, az igazságszolgáltatásnak mindent meg kell tennie, hogy a konfliktus kitervelői és manipulálói feleljenek tetteikért.
Románia a korrupció hálójában vergődik
Emil Constantinescu szerint az ultranacionalista, szélsőséges retorika csak rövid távon működhet, ám hosszú távon garantált a kudarc. – Bárhol megfordultam a világban, mindenhol azt kérdezték tőlem, hogyan valósult meg a románok és a magyarok közötti megbékélés a kilencvenes évek eseményei után. – Úgy gondolom, döntő szerepe volt ebben a ’90-es évek után kialakult értelmiségi elitnek, amelynek sikerült megakadályoznia a szélsőséges retorika terjedését. Ma mind Romániának, mind Magyarországnak, de az egész Európai Uniónak is az a legnagyobb problémája, hogy nincs átfogó történelmi projektje. Az EU-nak azért vannak problémái, mert bürokratikus struktúrává vált. Hiányoznak a közös projektek, a közös sikerélmények, amelyek összekötnének minket – mondta egyebek között, hozzátéve, hogy a romániai kisebbségnek és a többségi társadalomnak is közös projektekre lenne szüksége. Jelen pillanatban Romániának, amely a korrupció hálójában vergődik, morális forradalomra lenne szüksége – állapította meg Constantinescu.
Aggasztó a demokrácia állapota
Markó Béla szerint az 1990 márciusában történtek azt mutatják, hogy Romániában sokan, főként a régi rendszer emberei, abban voltak érdekeltek, hogy az etnikai kérdést, a román–magyar viszonyt konfliktusos útra tereljék: az volt a cél, hogy egyszer és mindenkorra gátat vessenek a romániai magyarság jogköveteléseinek, annak, hogy a közösség a többséggel egyenlő jogokat vívjon ki magának. Azonban mégsem a konfliktus, hanem az etnikumközi párbeszéd érvényesült. Kijelentette: 1996 történelmi pillanat volt az ország és a magyarság számára, amikor az akkor hatalomra kerülő jobboldali pártszövetség bevette az RMDSZ-t a kormányba. Ez olyan pozitív történelmi precedenst jelentett, amely hatással volt a román politikai élet további alakulására, és hat nehéz év után elkezdődhetett a nemzetiségi kérdés megoldásának folyamata. Nem ment könnyen, a Demokratikus Konvencióval közös együttműködés során is számos vita volt a kisebbségi jogok kapcsán, ám létezett szándék a román–magyar viszony rendezésére.
Markó ma kevésbé optimista a kisebbségi jogok és a demokrácia állapotát illetően, mint tíz évvel ezelőtt. Romániában jelenleg sorra megkérdőjeleződnek a demokratikus értékek és intézmények, általában aggasztó a demokrácia állapota, ez pedig kihat a kisebbség–többség viszonyára, a kisebbségek jogérvényesítési lehetőségeire.
Demokrácia demokraták nélkül?
Smaranda Enache a civil társadalom szerepét emelte ki a román–magyar párbeszéd elindításában. Jó volt az együttélés a két nemzet között, mégis kirobbanhatott a konfliktus szikrája, mondta a márciusi eseményekről. Véleménye szerint a történészek és a szociológusok feladata az igazság kiderítése. A rendszerváltás után a civil szervezetek megalakulásával folytatódott az "igazi" forradalom. – Ma demokraták nélküli demokrácia van Romániában, és ennek a találkozónak az lehetne a célja, hogy újra mozgósítsuk a civil társadalmat, a demokrata politikusokat, hogy újraépítsük a valós demokráciát. Folytatni kell a párbeszédet, nem szabad helyet adni a szélsőségeseknek – mondta a Pro Európa Liga elnöke.
Frunda György szerint is előre kitervelt pogromkísérlet volt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. A Szekuritáté tenni akart valamit, és a legérzékenyebb pont a magyar kérdés volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csak magyarokat és cigányokat ítéltek el az események után, a legsúlyosabb ítéletet pedig Cseresznyés Pál kapta, akinek éppen Emil Constantinescu kegyelmezett meg. Mint mondta, vannak az együttélésnek pozitív jelei, jobb a helyzet, mint 10-20 évvel ezelőtt, de a parlamentben még mindig nem sikerült elfogadtatni a magyar jogköveteléseket tartalmazó törvényeket, nem sikerült kiharcolni az autonómiát, nem fogadják el a magyarság szimbólumait, a törvények alkalmazásával is baj van, ezeket meg kell oldani.
Káli Király István a bizalmat emelte ki. Az egyéni és közösségi érzésekről, az előítéletekről, egyéni kálváriájáról szólva, amikor mondvacsinált indokokkal törölték a polgármesterjelölt-listáról, beszélt négy román barátjáról, akik azokban a napokban és években sokat segítették. Kijelentette: nem hisz a hivatalos dokumentumokban, nem hisz semmiféle hatalomban, de a négy barátjában ma is megbízik.
Kolozsváry Zoltán a sajtó szerepére világított rá. Kijelentette, fáj neki, hogy az egyik marosvásárhelyi román napilap ma is a magyargyűlölet szításának az eszköze.
Karácsonyi Zsigmond szerint a magyarellenes uszítás nem vásárhelyi specifikum, országos jelenség. Példának az egyik kereskedelmi hírtelevízió március 15-i műsorát hozta fel, amikor a Kultúrpalota mellől "élőben" arról beszéltek, hogy a magyarok le akarták és le akarják választani Erdélyt Romániáról.
Sorin Rusu a színház példáját hozta fel, ahol a magyar és a román tagozat előadásait feliratozzák, nem azért, mintha nem értenék meg, hanem egymás iránti tiszteletből.
Külön konklúziókat nem fogalmaztak meg, de Emil Constantinescu szerint a pénteki volt a legszínvonalasabb szeminárium, amelyen ebben a témában részt vett. Véleménye szerint nem kell a kontextusból egy eseményt kiemelni, mert a fekete március sem volt egyedi eset. 25 év után el kellene kezdeni megírni az újkori történelmet. Ebben nagy a történészek felelőssége.
A délutáni program keretében bemutatták a márciusi események Fehér könyvét, majd az 1990. március 19., 20., 21-én készült képekből összeállított fotókiállítást nézhették meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat filmvetítéssel ért véget Marosvásárhely fekete márciusáról.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 16.

Huszonöt éves a MÚRE (GALÉRIA)
Megalakulásának helyszínén, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának nagy aulájában ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Üvegcsillár, posztmodern, szoc-reál stílusú épületbelső, sok kis asztal körül cigarettázó emberek, lelkes hozzászólások, elképzelések, tervek ismertetése, egyeztetések, viták – valahogy így kell elképzelni azt a miliőt, amelyben 25 évvel ezelőtt a MÚRE megalakult.
A Bukaresti Román Televízió Magyar Adásának két munkatársa, Kacsó Sándor és Bartha Ágnes egy 25 perces filmet készített az elmúlt két és fél évtized felvételeiből. A filmkockák a kezdetektől a tavalyi riporttáborig felelevenítették a legfontosabb eseményeket az újságíró-egyesület életéből. Sok ismerős arc tűnt fel, olyanok, akik ma is aktív tagjai az egyesületnek, olyanok, akik valamiért elmaradtak, vagy eltávoztak már az élők soraiból.
A Sapientia nagy aulájában Sarány István csíkszeredai újságíró, a MÚRE Hargita megyei területi képviselője házigazdaként szólította mikrofon elé a meghívottakat, társszervezetek képviselőit, egykori elnököket, munkatársakat, vendégeket.
A felszólalók között elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az újságírókat, aki a MÚRE és az RMDSZ 25 éves fennállása között vont párhuzamot. Györffy Gábor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa beszélt az újságírói szak megalakulásáról, majd Kövér Tamás, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének delegáltja, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Léphaft József, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének képviselője, Havasi János, az MTVA- és Tripolszky János, a sajtószakszervezet részéről, Kassai Péter, az egykori szárhegyi MÚRE-rendezvények házigazdája, valamint Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke mondott köszöntő beszédet.
„25 év, 133 díjazott” - mondta Rácz Éva, a MÚRE elnöke, majd a volt elnököket, alelnököket szólította mikrofon elé: Hecser Zoltánt, Gáspár Sándort, Karácsonyi Zsigmondot, Boros Zoltánt, Simonffy Katalint, Ambrus Attilát.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének üdvözletét Bartha Réka olvasta fel. Üzenetben köszöntötte az ünneplőket Vincze Loránt és Ágoston Hugó, majd a legvégén a MÚRE Press-ing focicsapata vonult a pódiumra és jelentette be, hogy öt háromra győzte le a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapatát.
A rendezvény szombaton szakmai tanácskozással folytatódik: Bodonovich Jenő Médiabiztosi ajánlások a köz érdekében címmel tart előadást, Turos Lóránd a romániai médiaszabályozásról, Kövér Tamás a Média Önszabályozó Testület tapasztalatairól, Szucher Ervin Kihívások előtt a MÚRE Becsületbírósága témát járja körül.
Antal Erika
maszol.ro

2015. június 16.

Nem értenek szót Parászka Borókával
Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségében az újságírók többsége és Parászka Boróka szerkesztő között.
A nézeteltérések gyökere Parászka három évvel ezelőtti, külsős munkatársként való alkalmazásáig nyúlik vissza, ugyanakkor a jelek szerint egyáltalán nem segítette a konfliktusok elsimítását, hogy a szerkesztő tavaly főállású státust kapott a csatornánál.
A közszolgálati rádió területi stúdiójában 2012 tavaszán debütáló Parászka Boróka kezdetben a KultúrPresszó című műsort készítette Kiss Dénessel, a „társbérlet" azonban kudarcba fulladt. Úgy tudjuk, a két társszerkesztő között nézeteltérés támadt amiatt, hogy Parászka úgymond a baloldali beállítottságú meghívottakat preferálja, így a műsor kompromisszumos megoldásként szétvált.
Parászka az Értsünk szót című vélemény- és háttérműsorral folytatta, kollégái körében azonban itteni tevékenysége is felháborodást váltott ki. A Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat, és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.
Munkatársai felróják a szerkesztőnek, hogy nem tartja tiszteletben a közszolgálatiság alapkövetelményeit, műsorai mellőzik a kiegyensúlyozottságot és pártatlanságot, továbbá téma- és alanyválasztásában is részrehajló. „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (...) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (...) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak" – szerepel egyebek mellett a rádiósok lapunk birtokába került panaszában.
Az aláírók mellékelték a rádióhallgatók különböző csatornákon eljuttatott visszajelzéseit is, amelyek élesen bírálják Parászka műsorát. „A rádió honlapjára és sms-ben érkeztek bíráló levelek, sőt az utcán, a piacon megállítottak hallgatók, hogy miért engedjük be a rádióba" – számolt be a Krónikának Kádár Zoltán, a rádió munkatársa.
Kollégái szerint Parászka a Mozgó Világ című kulturális-közéleti havilapban 2012-ben közölt, A köz szaga című tárcájában becsmérli a csatornát, amikor például azt írja a közszolgálati rádióról, hogy „ez az állami állat táplálkozik, emészt, kipárologtat: önálló hormonháztartása van, jellegzetes szaga". Ugyanakkor szemére vetik Parászkának azt is, hogy képtelen a csapatmunkára, kollégáival arrogánsan, minősíthetetlen hangnemben beszél, sőt szerkesztőségi viták során olyan szidalmakra ragadtatja magát, mint „menj az anyád p...ba", vagy „csókoljátok meg a seggemet".
Parászka vádlói a mai napig nem kaptak választ két évvel ezelőtti beadványukra. Ennek fényében Kádár Zoltán a rádió munkatársainak arculcsapásaként értékeli kolléganője tavalyi, versenyvizsga nélkül történt munkakönyves alkalmazását, különös tekintettel arra, hogy szerinte „sorban álltak" az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál.
A Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld!, valamint a Kispad műsorok szerkesztője a szerkesztőségben uralkodó jelenlegi hangulatról elmondta, „párhuzamosan" dolgoznak egymással, az újságírók többsége beszélő és köszönő viszonyban sincs Parászkával. A rádiónál veteránnak számító Gáspár Sándor lapunktól értesült arról, hogy kolléganőjüket főállásban alkalmazták.
„Szomorú lenne. Remélem, nem igaz" – válaszolta a magyar adás egykori vezetője, aki művelt, intelligens emberként írta le Parászka Borókát, aki viszont szerinte is elfogult, egyoldalúan tájékoztat. Hozzátette ugyanakkor: az utóbbi hónapokban nem tapasztalt botrányos műsort a részéről.
Szász Attila főszerkesztő megkeresésünkre elismerte, voltak konfliktusok a szerkesztőségben Parászka körül, szerinte meglehet, hogy egyesekben maradtak tüskék, ám úgy véli, ma már „béke van". „Kusza, személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések, de az ellene korábban felhozott vádak nagy része nem áll" – jelentette ki lapunknak Szász. Hozzátette: mivel Parászkát meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni, ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.
Kollégái kritikáira, szakmai tevékenységével kapcsolatos kifogásaira Parászka Boróka nem kívánt reagálni lapunknak, tartva magát ahhoz az elvhez, miszerint ami a szerkesztőség falain belül történik, az a munkaközösség belügye, amit megbeszélnek a szerkesztőségi üléseken. Szerinte az újságírók munkáját a rádió szakmaifelügyelő-testületei hivatottak elemezni, ami meg is történik a csatornánál.
„Nyitott embernek tartom magam, a mi szakmánk a kommunikáció, és ha itt létezik kommunikációs kudarc, akkor azon dolgozni kell. Senki és semmilyen kritika elől nem zárkózom el, nincs az a hallgató vagy kolléga, akinek ne válaszolnék a legjobb tudásom szerint" – válaszolta az Értsünk szót szerkesztője arra a kérdésünkre, hogy munkatársaival meg tudják-e beszélni a nézeteltéséreket.
Mivel a közszolgálati média belső szabályzata értelmében az újságírók kizárólag vezetőségi engedéllyel dolgozhatnak más csatornáknál is, megkérdeztük az Erdélyi Magyar Televízióban külpolitikai műsort vezető szerkesztőt, hogy kapott-e erre engedélyt.
Parászka Boróka elmondta, már bedolgozó újságíróként közölte a rádióval, mely lapokban, rádióknál, tévénél dolgozik még, és eddig semmiféle jelzés, kifogás nem érkezett hozzá arról, hogy esetében összeférhetetlenség állna fenn. A Mozgó Világban három évvel ezelőtt közölt, munkatársai által szintén kifogásolt írása kapcsán úgy vélekedett: pesszimista, metaforában és jelképekben beszélő tárcáját irodalomként kell olvasni, és nem az állásinterjújához csatolt szándéknyilatkozatként.
Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét
Elbocsátotta a Kolozsvári Rádió a román szerkesztőség ama munkatársát, aki kifogást emelt az ellen, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Vasile Luca márciusban összeférhetetlenség gyanújával tett feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA), feltárva, hogy az Országos Rádiótársaság (SRR) három hónappal meghosszabbította Debreczeni Hajnalkának a bukaresti közszolgálati televíziótól való áthelyezését.
Debreczeni – aki évente mintegy 44 ezer lejes fizetést kapott a rádiótól – közölte, feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, amit folyamatosan végzett. Kelemen Hunor sajtótanácsosa az ankét nyomán áprilisban lemondott a közszolgálati tévé kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról, ezáltal megszűnt a rádiótársasághoz való áthelyezése is.
Luca a Ziar de Cluj lapnak elmondta, május 27-ei hatállyal azzal az indokkal bontották fel a munkaszerződését, hogy együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta a rádiós műsorait. Szerinte azonban ez csak ürügy volt a Debreczeni-ügy kirobbantása miatt, mivel a tévécsatornával való együttműködését – amely nyolc hónappal ezelőtt amúgy is megszűnt – korábban engedélyezte a rádió vezetősége. Luca bírósághoz fordul elbocsátása miatt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2015. szeptember 13.

Óradnai Magyar Napok – Nem magyarul magyarok
Tizedik alkalommal szervezték meg Óradnán a Magyar Napokat. Ez alkalommal mutatták meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete kiadásában napvilágot látott Nem magyarul magyarok című riportkötetet is.
Mezőbergenyéből érkeztek a Domahidi-lányok, - Kata, Zsuzsa, Sára és Anna - akik előadásával vette kezdetét a szombat délelőtti eseménysorozat Óradnán.
A művelődési otthonban székelyudvarhelyi, salgótarjáni és marosvásárhelyi vendégek előtt mutatták be a MÚRE-táborban született riportokból szerkesztett kötetet, amelynek szerzői többek közt a magyar tannyelvű oktatást, az anyanyelv-használat korlátait és a nyelvcserét, Óradna és Radnaborberek jelenlegi gazdasági helyzetét járták körül.
Ahogy Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője fogalmazott, kilométerszámban nincs nagyon távol, a tudatokban mégis messze fekszik az a vidék Marosvásárhelytől, Kolozsvártól, Sepsiszentgyörgytől, vagy Brassótól. De leginkább azoktól a tömbmagyar településektől, ahol mi sem természetesebb, mint az anyanyelvű kommunikáció, a magyar oktatás az óvodától az egyetemig.
Arra is kíváncsiak voltak az újságírók a júniusban szervezett riporttáborban, hogy a bányák bezárása ellenére miért maradnak otthon a radnaiak, illetve a borberekiek, miből élnek, miből építik nagy és szép házaikat, és főleg mire, milyen jövőre számíthatnak.
A könyvről, amelyben 18 szerző írása olvasható, és amelyet Szűcs László szerkesztett, elsőként Rácz Éva, a MÚRE elnöke beszélt, aki elmondta, voltak újságírók, akik már többször is megfordultak Óradnán és Radnaborbereken, míg másoknak a két hónappal azelőtti tábor jelentette az első alkalmat.
A kötet létrejöttére alig két hónap állt a szerzők és szerkesztők rendelkezésére, ezért gyorsan kellett dolgozniuk, annál is inkább, mert elhangzott az ígéret: az Óradnai Magyar Napok alkalmából kerül sor az első könyvbemutatóra. A riportjaik témájáról, a vidékkel való találkozásról a jelenlevők, Bögözi Attila, a vasarhely.ro, Szucher Ervin, a Krónika, Gáspár Sándor és Gáspár Melinda a Marosvásárhelyi Rádió, Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió, valamint e tudósítás szerzője, a Maszol munkatársa beszélt.
A kötetben olvasható többek közt Szekeres Attila riportja az óradnai beszélő kövekről, Sarány István Ahol az Úr lépked hallgatag című írása, Ambrus Attila Ami arany, arany marad című riportja, Farkas-Ráduly Melánia Óradna elmozdult a holtpontról című riportja.
Deák Gyöngyi és Maksay Magdolna arról írt, hogy a borbereki víz visszavár, Sarány István és Sarány Orsolya a bányászfeleségekről, Kovács Péter az Ünőkőről, Moldován Zenkő a besztercei magyarokról kérdezte Antal Attila tanácsost, Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a borbereki és óradnai gasztronómiáról írt színes riportot.
maszol.ro

2015. szeptember 23.

Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro

2015. október 11.

Székelykaput avattak a kakasdiak
A település első írásos említésének 500. évfordulóján tartották meg falunapi ünnepségüket Székelykakasdon. Az esemény alkalmából székelykaput avattak a falu bejáratánál.
A szombati eseményt a Pro Veritas Egyesület szervezte, a maroskeresztúri önkormányzat és lelkes adakozók segítségével. Az esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, majd a falu bejáratánál, az út fölött átívelő, 12 méter széles és 6,5 méter magas székelykapu felavatásával folytatódott.
Itt Csegzi Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ez a kapu mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt. A kapun belül van a mi kis világunk, rajta kívül van a gonosz nagyvilág. Megerősít hitünkben, hogy vagyunk és leszünk” – fogalmazott Czegzi Attila, majd a kapura rótt motívumokat, szövegeket, valamint a méreteit és a felhasznált anyagmennyiséget ismertette. Ezt követően Botha Dániel Töhötöm, az egyesület alelnöke, önkormányzati képviselő megköszönte azoknak az adakozóknak a hozzájárulását, akik támogatták a kapu felállításának költségeit.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
„Egy település első írásos említésének dátuma nem azonos a település megalakulásának a dátumával. Székelykakasdot is, bár az eddig megtalált történelmi dokumentumok 1515-ben említik először, a nyelvtörténészek legalább nyolc-kilencszáz vagy ezer évesnek vélik” – fejtette ki a helytörténész.
Az ünnepség díszebéddel, a székelykakasdi kisiskolások műsorával, majd a magyarországi vendégek tiszteletére hajnalig tartó bállal ért véget.
Székelyhon.ro

2015. október 28.

„Nem magyarul magyarok”
Beszterce megyében, Óradnán és Radnaborbereken tartotta idei riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az ott született riportokból kötet jelent meg Nem magyarul magyarok címmel, amelyet kedd este mutattak be Marosvásárhelyen.
A sokadik alkalommal megszervezett riporttábor helyszíne ez alkalommal olyan vidék volt, ahol nagyon sokan vallják magukat magyarnak, ám ennek ellenére nagyon kevesen tudnak magyarul. Az újságírók – az írott sajtó, a rádió, a televízió és az online média képviselői Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából – arra keresték a választ többek közt, hogy hogyan történt a nyelvcsere, melyek voltak az előzményei és a kiváltó okai, illetve azt kutatták, hogy a jelenlegi helyzetből van-e kiút, visszafordítható-e a mostani állapot.
A tizennyolc szerző írását Szűcs László szerkesztette kötetté, az előszavát Rácz Éva, a MÚRE elnöke írta. A fő téma az anyanyelvhasználat, az iskola, a magyar közösség nyelvcseréje, illetve az azzal közvetve, vagy közvetlen módon összefüggő templomok, temetők és sírkövek, a bányák bezárása, a bányászfeleségek története, a felszámolt vasút, a törpe vízi erőművek és a környezetrombolás, a turizmus, a Reményik Sándor emlékház, a helyi ízek.
A kedd esti bemutatón Rácz Éva ismertette a kötet előzményeit, azt, hogy mit jelent egy-egy ilyen tábor az újságíróknak, ahol az alatt a rövid idő alatt, ami a rendelkezésükre áll, hogyan kell dolgozniuk, információt, „anyagot gyűjteniük”, egyeztetniük, mert a témák összefüggnek, egymásba kapcsolódnak, nem lehet pontos határvonalat húzni egyik, vagy másik között. A riportoknak a hely, az adott vidék, vagy település jelenét kell rögzítenie úgy, hogy az akár a múltat is magába foglalja, esetleg a jövőbe is előre tekintsen. A szerzők közül a legtöbben marosvásárhelyiek: a Marosvásárhelyi Rádió, a Vásárhelyi Hírlap, a Krónika, a Vásárhely.ro, Maszol.ro munkatársai, egyetemi hallgatók, köztük olyanok, akik már korábban is jártak Beszterce megye ezen településein, ismerték az ottani állapotokat, illetve, akik most ismerkedtek ezzel a vidékkel és lakóival.
Szucher Ervin Reményik intelmével élt élet című riportjában annak a Bauer Ilonának állít emléket, aki „egy évre jött, egy életen át maradt”, aki fél évszázadot töltött az anyanyelv és az identitástudat-mentés szolgálatában. Gáspár Sándor és Gáspár Melinda Az Ördög-szorostól az Ünőkőig című riportban a természeti látnivalókat örökítik meg, a faluképet, amely a Radnai-havasok lábainál húzódik, a szorost, amelyet az ördögről neveztek el, vagy azt a hegygerincet, ahová nem túl nehéz feljutni, ám annál könnyebben el lehet téveszteni az oda vezető utat. Bögözi Attila oknyomozó riportot készített, amelynek a Magas hegyek gonosz törpéi, huss! címet adta, és amelyben azokat a törvénytelen vállalkozásokat írja le, amelyek elsősorban a környezetet rombolják, de ezáltal a közösségnek is rosszat tesznek. Moldován Zenkő interjút készített azzal az Antal Attila besztercei tanácsossal, aki a Besztercén tervezett magyar iskola igazgatója lett volna, ha az iskolaindítás az utolsó pillanatokban, a tanévkezdés előtt nem hiúsul meg. E cikk szerzője a nyelvvesztés útját tárja fel riportjában.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. november 10.

Erdélyi művészeti kalauz
Az Erdélyi Művészet folyóirat – főszerkesztője Veres Péter – legújabb, 49. számában Gáspár Sándor a jeles marosvásárhelyi művészházaspár, Kákonyi Csilla és Bálint Zsigmond közös kiállítását méltatja. A festészeti illetve fotótárlat különböző termekben, de egyazon épületben, a Bernády-házban kapott otthont. „Kettős kiállítás, férj és feleség kiállítása, amelyek ugyan külön-külön is nagy élményt jelentenek, de együtt, vagyis egymás után megtekintve a műveket olyan többlettel gazdagodunk, amelyre máshol, máskor nem tehetünk szert” – véli a szerző.
Az az álmom, hogy festhessek és vigyázzak másokra – Máthé László festőművész szavai ezek, akivel Lőrincz Ildikó beszélgetett, Kudor Duka Istvánt pedig Szuszámi Zsuzsa faggatta művészete lényegéről. „Számomra a legfontosabb az eredetiség, az egyediség. Szerintem egy művész akkor igazán művész, ha minél többet és minél újszerűbben tud elmondani” – nyilatkozta a festő.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 9.

Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)

2016. március 17.

Székely szabadság napja: súlyos pénzbírságok
Megbírságolta a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi megemlékezés, felvonulás és tiltakozás szervezőit a csendőrség.
Az MTI az érintettektől megtudta, hogy Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének a nevére 10 ezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet, László Györgynek, a Marosszéki Székely Tanács elnökének a nevére pedig hatezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet kézbesítettek szerdán.
Csendőrség: a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre
A román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége ugyanakkor közleményben tudatta csütörtökön, hogy a székely szabadság napja néven rendezett marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés videofelvételeinek a tanulmányozása után 84 személyt bírságoltak meg, összesen 70 800 lej értékben.
A közlemény szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek".
A csendőrség tájékoztatása szerint 34 embert csendháborításért bírságoltak meg összesen 9800 lej értékben. A csendőrség veszélyes tárgy viselésének a tettenéréseként számolt be közleményében arról az esetről, amikor egy résztvevő a zsebkésével faragta le a zászlórúdja hegyesnek talált végét. A hatóság közölte, hogy az illetőt átadták a rendőrségnek.
Ciprian Călușer, a csendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, más hatóságok bevonásával azonosították azokat a felvételeken látható személyeket, akik nevére bírságot állítottak ki. A szóvivő most is megerősítette a székely szabadság napja estéjén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.
Rekordbírság Marosvásárhelyen
A szóvivő elmondta, Marosvásárhelyen még soha semmilyen rendezvény kapcsán nem róttak ki ennyi bírságot, mint most. A zászlórudak begyűjtésére vonatkozó kérdésre Ciprian Călușer elmondta, a csendőrség javaslatára, a szervezőkkel egyetértésben gyűjtötték össze a rendezvény területének a bejáratánál a hosszabb, vastagabb, vagy hegyes végű zászlórudakat. Arra a kérdésre, hogy március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen, és december elsején, a román nemzeti ünnepen is hasonlóképpen járnak-e el, a szóvivő kijelentette, nem hasonlíthatók össze ezek az események a székely szabadság napjával.
Múlt csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek.
A csendőrség Izsák Balázsnak azt rótta fel, hogy nem iktatta a csendőri egységnél is a rendezvény előtt legkevesebb 48 órával a rendezvény lezajlásáról szóló nyilatkozatot, és a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után „engedély nélkül szervezett” felvonulást a prefektusi hivatal elé.
László Györgynek – aki a szervezők által biztosított önkéntes rendfenntartók munkáját irányította – azt rótták fel, hogy szervezőként részt vett az „engedély nélküli” felvonuláson. A csendőrség írásos figyelmeztetésben részesítette Gáspár Sándort, a székely szabadság napjának programjáért felelős szervezőt is.
Izsák Balázs mindenképpen megtámadja a bírságolási jegyzőkönyvet
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, hogy több alkalommal is egyeztettek a csendőrség vezetőivel a megemlékezés és a felvonulás lezajlásáról. Az egyeztetések egyikén személyesen adta át a csendőrség parancsnokának a városházán bejelentett forgatókönyvet és a bírósági határozatot, mely a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. Hozzátette, mindezt a csendőrséggel folytatott megbeszélés jegyzőkönyvében is rögzítették. „Ha egy általuk is aláírt jegyzőkönyv tartalmazza, hogy tőlem az iratokat átvették, de ezeket nem iktatták, akkor a felelősség az övék” – jelentette ki Izsák Balázs.
Hozzátette, hogy mindenképpen megtámadja a bírságolási jegyzőkönyvet a bíróságon. Elmondta, hogy a két évvel ezelőtti felvonulás után 12 ezer lejes bírságot róttak ki az SZNT nevében szervezőként eljáró Siculitas egyesületre. Azt is megtámadta a bíróságon, de még elsőfokú ítélet sem született a perben.
László György az MTI-nek elmondta, hogy egyértelmű megfélemlítési akciónak tartja a bírságot, amelyet maga is peres úton készül kifogásolni. „Így próbálják befogni a szánkat!” – magyarázta az SZNT jegyzői tisztségét is betöltő László György.
Múlt csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek. Az SZNT a korábbi évek tapasztalatából tanulva több mint egy évvel a rendezvény előtt jelentette be a megemlékezést és a felvonulást a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál. A törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatta volna be a rendezvényt.
Dorin Florea polgármester tiltó határozat helyett csak levélben tájékoztatta a szervezőket arról, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezését kérő per végén kötelezte a polgármestert a törvényszék a bejelentés tudomásul vételére. A hivatal fellebbezett ugyan, de a másodfokú eljárásra nem került sor a székely szabadság napja előtt.
Lucian Goga prefektus két nappal a rendezvény előtti nyilatkozatában törvénytelennek minősítette a felvonulást. Álláspontját azzal magyarázta, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezése felfüggesztette a szervezők számára kedvező elsőfokú törvényszéki határozatot mindaddig, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 30.

Kincses Előd a március 10-i megbírságoltak jogi képviselője
Aláírták a megbízatási szerződést
Vetítéssel egybekötött találkozót tartott a Vártemplom Gótikus termében csütörtök este a Székely Kaszinó. A találkozón bemutatták Kerekes Péter Pál március 10-én, a székely szabadság napján készített fotóit, és megbeszélték a történteket. A találkozón közel ötven személy jelent meg, akiket a csendőrség a rendezvényt követően megbírságolt. Az érintetteket arra kérték, vigyék magukkal a személyi igazolványukat, valamint a jegyzőkönyv és a kézbesítési boríték másolatát is.
A Gótikus teremben megjelenteket Gáspár Sándor, az SZNT vezetőségi tagja fogadta, majd több mint 150 fotót vetített le a Székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésről, a felvonulásról, illetve a prefektúra előtti tüntetésről és a petíció átadásáról.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke elmondta, hogy a március 10-i rendezvényt megelőzően több egyeztetést folytattak a csendőrséggel, főleg a felvonulásról. Azt is elmondta – ami egyébként a fényképeken is világosan látszott –, hogy a csendőrök az útvonal mindkét oldalán felsorakoztak, és csak a közöttük levő sávon vonulhattak a résztvevők. Ennek ellenére sokan kaptak büntetést rendbontás, csendháborítás miatt, vagy egyszerűen azért, mert részt vettek a rendezvényen.
A jelenlevők között olyan személyek is voltak, akik Vásárhelyen tartózkodtak ugyan, de nem vettek részt a felvonuláson, de olyanok is voltak, akik szállodai vagy benzinkúti számlákkal, vonatjeggyel tudták igazolni, hogy a rendezvény idején több száz kilométerre voltak a várostól. Ennek ellenére megbírságolták őket, sőt a csendőrségi jegyzőkönyv szerint videofelvételek készültek róluk az adott időpontban.
Jogilag a helyzet tiszta
A találkozón jelen volt Kincses Előd ügyvéd, aki elvállalta a panaszosok jogi képviseletét, és röviden vázolta a jogi helyzetet. Tájékoztatott, hogy a gyülekezési törvény értelmében 48 óra áll a polgármester rendelkezésére, hogy betiltson egy bejelentett felvonulást. Amikor az SZNT letette az előzetes bejelentést, ilyen tiltás nem született a törvényes határidőn belül, az ügyvéd szerint semmilyen törvényes indokot nem talált erre, nem volt jogalapja. Kincses ezt próbálta elmagyarázni a csendőröknek, akik ennek ellenére engedélyeztetést követeltek.
"Jogilag a helyzet tiszta. A szervező a Siculitas, mást szervezőként – ahogy a büntetési jegyzőkönyvekben szerepel – megbüntetni nem lehet. A gyülekezési törvénybe belefér az éneklés, kiabálás, a csendháborítás különleges esetekre vonatkozik" – jelentette ki, hozzátéve, hogy kiabálás nélkül a tiltakozás értelmetlen.
A találkozón a megjelentek aláírták az ügyvédi megbízatási szerződést.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2016. április 6.

Csütörtökön, április 14-én 17 órától könyvbemutató a Jelen Ház nagytermében
Kiss Székely Zoltán: Az anyanyelv keresztje
De ki is a szerző, Kiss Székely Zoltán?
"Erdélyi magyar értelmiségi vagyok. Tanárember. Sem több, sem kevesebb.
***
Születtem 1951. január 3-án Marosvásárhelyen.
Az egykori Székelységben közlő Paál Elek festő keresztapám pallérozta első verseimet még a '60-as évek derekán. Aztán a'60-as évek végén Kapusi Ildikó tanárnőm bíztatott a Bolyai Farkas Középiskolában. Ott érettségiztem 1970-ben.
1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok; tucatnyi iskolában tanítottam: Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Diákjaim négy ország nyolc egyetemén szereztek diplomát. 1975-től botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytatok. És publikálok szak- és tudománynépszerűsítő írásokat két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk félezerhez közelít. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudománynépszerűsítő sorozatot – amolyan Odobescu-féle Pseudokinegeticost – írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban.
1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként is dolgoztam, ahova Gáspár Sándor hívott egykoron. A tudománynépszerűsítő adás, a Mikroenciklopédia, biológiai szakcikkeit jegyeztem. S küldtem verseimet az Igaz Szóhoz, Székely János biztatgatott. Ugyanez évben jelentek meg első verseim az Ifjúmunkásban. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Miután én is a Szülőföld, haza, testvériség pályázat győztesei között voltam, úgy tűnt kötettel indítanak minket, akkori fiatalokat. Aztán semmi sem lett belőle. Jómagam meg arra jutottam, hogy hagyom a szépirodalmat másnak. Hiába bíztatott Lőrinc József tanár-költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. Ez volt a hosszú hallgatás kezdete.
***
1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője lettem. 1990 áprilisától Magyarországon élek családommal. 1999-től a Szentendrei Református Gimnázium tanára vagyok. S néha megleptem-meglepem magam egy-egy verssel.
1997-ben a Névtelen írók antológiájába bekerült egy háromsorosom.
E tájt érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra.
Hiszem, hogy az igaz vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket.
***
2008 óta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. 2010-től a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő és a debreceni Tisztás hozta-hozza le rendszeresen verseimet. 2013-tól a PoLíSz, Turcsány Péter bizalmát és biztatását birtokolva, több alkalommal közölte versszövegeimet. Csíki Andrásnak, az EJKE elnökének köszönhetem, hogy most kötetté állt össze verseim egy része.
Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdett, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás.
Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat."

Nyugati Jelen (Arad)

2016. április 30.

Faragott képek és ikerszobrok
Most a tengerben kell a cseppet megtalálnunk, azt a cseppet, amely valószínűleg csak később, otthon kristályosodik bennünk ki, mert itt, most eláraszt bennünket Miholcsa József faragott képeinek és ikerszobrainak áradata.
Itt mindennek üzenete van, annak is, hogy csaknem száz olyan művet láthatunk együtt, amelyek közül bármelyik egymaga is képes betölteni egy falat, egy szobát, és annak is, hogy valamennyi alkotás fából készült. Egyik-másikba komponált a művész vasat vagy üveget, de – milyen érdekes – a fa mindig hangsúlyozottan fa, a vas viszont inkább lánc vagy kereszt, korona vagy kard. A fának az anyaga dominál – ez a természet, a fémnek a szerepe, ami a feladat.
Ha azokat az elemeket nézzük, amelyekből sok mű felépül, akkor úgy érezzük, visszaröpülünk az időben, olyan messzire, mint a táltos hátán gyermekkorunkban a mesében, oda, ahol erőt meríthetünk a győzelemhez. De ha előbb az egészet öleljük magunkba, akkor közelinek, élőnek érezhetjük, olyan művészetnek, amely a mienk, amelyiket magunknak teremtjük, magunk használjuk, bennünket vidít, bennünket erősít, nekünk varázsol.
Aligha van a teremben, aki első pillanatra ne ismerné fel, akárhol is lát egy ilyen faragott deszkát, hogy az Miholcsa-alkotás. Annyira egyéni, sajátos. De aligha találunk valakit is, aki ne látná azonnal, hogy ezek magyar alkotások.
A magyar nép, a magyari népek, a pusztai, nagyállat- tartó népek hagyományainak, az ősi jelképeknek a használata a magyar képzőművészetben immár több mint 100 esztendős hagyománnyal büszkélkedhet. Miholcsa József is 30-40 esztendeje faragja a deszkát önálló alkotássá, olyan elemek felhasználásával, amelyeket azelőtt kizárólag a díszítőművészet tartozékainak véltek. De korántsem a valamikori, ősi művészet utánzásáról van szó.
Meglepődhetnek, hogy jó néhány alkotást nem lehet a mitikus-mágikus magyar ősművészethez sorolni. Minden vonaluk, a kialakított formák, a mozdulatot sugalló ívek a mai, XXI. századi dinamikát szolgálják, a digitális világban átlényegült formákat. Modern, inventív alkotások, amelyek formájukban hoznak újat, miközben hagyományos anyagot használnak föl, sőt, formanyelvük is közvetlen, érthető, mégis friss és újszerű. Mégsem pusztán formai játékok ezek, hanem abból a grafikai világból kinövő művek, amelyek mikor látható, mikor láthatatlan gyökerekkel kapcsolódnak a több ezer éves pusztai hagyományokhoz, a több száz éves keresztény szimbolikához és ahhoz a népművészethez, amelyet büszkén vallunk a magunkénak.
Ábrázolni tudják az odaadást, a vágyat, a lendületet, a bátorságot, a harckészséget, a reményt, még a karcsúságot, a kecsességet is.
Ezen a kiállításon találunk olyan alkotást, amely az egész világegyetemet tükrözi, de olyat is, amely csak egyetlenegy elemét jelenti ennek a világnak, de arról a rendkívül egyszerű ívelt deszkadarabról is látni, érezni, hogy ennek a világnak egyik jelentéses darabja.
Felfedezhetjük, hogy milyen tágas világot hódított meg Miholcsa József a számunkra, hogy a fa természetes adottságait – erezetét, színét, a fatörzs formáját, a deszka körvonalait – a műalkotás meghatározó részeivé tegye. Fehér karokat formáz az alulról szélesedő deszka, amelyen megmaradt az öreg kéreg szelete is, egy piciny páccal máris láthatóvá lesz a magasság felé törekvő ember, akinek két karját szétfeszítené a távolság, ha az égből a reménység zöld madara nem segítene.
Ezek az életerőtől duzzadó alkotások mintha az idők kezdetében gyökereznének. Halhatatlanok, tehát a régmúltat is ismerik – talán látták is, de halhatatlanok, tehát örökké fiatalok is. A népművészetből ismerős pogány vagy csak profán motívumok mellett ugyanolyan természetesen épülnek bele az alkotásokba a keresztény szimbolika elemei is, ahogyan a magyar népművészetnek is szerves tartozékai a keresztény hit elemei.
A kifejezetten keresztény jelképek, elsősorban a kereszt, vagy Boldogasszony csillaga, de néhány szoborszerkezeti forma vagy ábrázolt alaphelyzet is ide tartozik, egyértelműen mintegy 10-12 alkotásban láthatóak, tehát a kiállított művek 10%-ában. Aki feledi, hogy keresztény nép vagyunk, meglepődhet, hogy közösségi szokásaink, alapfokú jelképeink jelentős része a keresztény jelképrendszerből fakad, de még a korábbi hagyományainkat is átitatta a kereszténység, és valójában az lenne a furcsa, ha a magyar művelődés hagyományaiban gyökerező művészetben mindez nem együtt lenne jelen. Körülbelül ugyanilyen arányban találunk olyan műveket, amelyek rendkívül egyszerű szerkezetűek, és olyanokat, amelyek részleteikben nem kapcsolódnak a magyar művelődés mélyrétegeihez, tehát több különböző csoportot is elkülöníthetünk a kiállítás anyagából, pedig hihetetlenül egységes hangulatú az egész, ugyanazt a világot, a természet beszédes, egységes emberi, fenséges, mesés világát tükrözi.
És még nem szóltunk a szobrokról, amelyek mindegyike legalább kettős üzenetet hordoz, a formák kettősségét mutatják, a testek eggyé olvadását, egymás kiegészítését. Ló és lovas, férfi és nő, sólyom és solymász – két lény, két ember, és mégis csak egy test. Még a faragott, megmunkált, tehát szép, bár megrepedt, megsérült gerendadarabot is egybe tudja komponálni a nyers, kérges tönkdarabbal. Ikerszobrok ezek, a világ kettősségéről szólnak, ugyanakkor a világ egységéről, amelyben a tűz lángja és a madár tolla vagy a csillag fénye lehet ugyanolyan, mégis összetéveszthetetlen. Vagyis ez a világ érthető, ismerős és megismerhető, de legalább érezhető, szerethető, ezért gratulálok Miholcsa Józsefnek, és köszönöm ezt az élményt, amelyet ez a kiállítás jelent nekem.
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján
Gáspár Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 24.

Anyanyelvünk ünneplőben
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 19.

Bemutatják az Új Kezdet 200. számát
A Marosvásárhelyi Várteplomi Református Egyházközség augusztus 28-án ünnepi keretek között bemutatja gyülekezeti lapja, az Új Kezdet 200. számát. A 10 órakor kezdődő istentiszteleten Kató Béla püspök hirdet igét. Az érdeklődők 11 órától kiállítást tekinthetnek meg az eddig megjelent kétszáz szám címoldalaiból. A kiállítást Gáspár Sándor nyitja meg. Fél 12 órától fórumbeszélgetésre kerül sor az egyházi újságírásról. Meghívottak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Rácz Éva, a MÚRE elnöke, Ambrus Attila, a Brassói Lapok és Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője. Ez alkalommal emléklapokat adnak át.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 30.

Új Kezdet – 200
Hála a begyűjtött szavakért
A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia.
Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök.
A folyóirat a jelen krónikája
Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz.
Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át.
Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának.
Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek.
Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli.
Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-84




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék