udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 51 találat lapozás: 1-30 | 31-51

Névmutató: Hegyi Sándor

2003. december 10.

Csereháti Napot tartottak dec. 9-én Székelyudvarhelyen, a Varga Katalin utcai református templomban. Hegyi Sándor lelkész elmondta, a gyülekezet évente megemlékezik az 1997 decemberében történt Csereháti eseményekről. A találkozón az autonómia és a kettős állampolgárság kérdése is előtérbe került. /Csereháti nap. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

2004. október 7.

Csíkszeredában okt. 6-án a Millenniumi-templomban szentmisén emlékeztek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjaira. Székelyudvarhelyen szavalatok hangzottak el diákok előadásában, majd a Magyar Polgári Szövetség képviseletében Szakács István Péter mondott beszédet. A szervező Rákóczi Szövetség részéről Hegyi Sándor református lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Gyergyószentmiklóson a köztemetőben emlékeztek meg a 13 aradi vértanúról. A Volt Politikai Foglyok Gyergyói Fiókja által kezdeményezett megemlékezésen az egybegyűltek koszorút helyeztek el Kiss Antal ezredes, a szabadságharc őrnagya kopjafájánál, délután pedig az örmény katolikus templomban emlékeztek a forradalom áldozataira, majd Czetz János honvéd tábornok emlékére állított emléktáblát szenteltek és koszorúztak meg. /Megyénkben is megemlékeztek a szabadságharc mártírjairól. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./

2004. november 3.

A Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége székelykeresztúri körzetének tagjai október 21-én megtartották első találkozójukat. Megjelentek a Keresztúron, Fiatfalván, Rugonfalván, Alsóboldogfalván élő volt lapátos katonák, akik a kommunista diktatúra idején a tényleges katonai idejüket kényszermunkával töltötték. Buzogány Dénes, a szövetség elnöke vázolta a szövetség eddigi eredményeit és terveit. /Hegyi Sándor, Székelykeresztúr: Volt munkaszolgálatos katonák találkozója Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

2005. április 6.

Továbbra is kérdéses a Székelyudvarhelyen felállítandó, egész alakos Rákóczi-szobor kivitelezése. Hegyi Sándor lelkipásztor, a székelyudvarhelyi Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, a szoborállítás gondolata már a helyi alakulat létrejöttével egy időben, 2001 októberében megfogalmazódott. Ugyanakkor művészekkel egyeztettek, a helyet is kijelölték a kezdeményezők, 2002-ben pedig a költségvetés-tervezetet is elkészítették, melyet elküldtek az anyaországi Rákóczi Szövetségnek. Anyagi okok miatt megtorpant a kivitelezés. A tervezett lovasszobor a város Boldogfalva felőli kijáratánál, a Rákóczi út elején kapna helyet. /Szász Emese: Egyelőre álom a Rákóczi-szobor. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 6./

2005. június 8.

Székelyudvarhelyen, a Vasszékely szobránál emlékeztek Trianonra. Thamó Csaba, a Magyar Polgári Szövetség udvarhelyszéki elnöke, majd Hegyi Sándor református lelkész, a Rákóczi Szövetség helyi elnöke beszélt. A lelkész kifejtette, a magyarság jogai csorbulnak, nemcsak a Vajdaságban, hanem Sepsiszentgyörgyön is vannak magyarverések, s a Trianon-film vetítése miatt meghurcolták az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetőjét. Hegyi szerint ki kell harcolni az autonómiát, igényt kell tartani a kettős állampolgárságra. /Trianonra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

2005. október 21.

A magyarországi Vegyépszer Rt. ajándékaként két új hidat adtak át október 20-án ünnepélyes keretek között Székelyudvarhely árvíz sújtotta szombatfalvi városrészében. A székelyudvarhelyiek nevében Szász Jenő polgármester mondott köszönetet az adományozóknak, a kivitelezőknek, illetve az átadáson jelen lévő Farkas Lászlónak, a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettesének. A kishidat Kovács Sándor római katolikus főesperes, valamint Hegyi Sándor református lelkipásztor áldotta meg. (Szász Emese): Magyar segítség Szombatfalvának. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./

2005. december 25.

Nemeskürty István budapesti író-történész, Léstyán Ferenc gyulafehérvári vikárius, Makovecz Imre budapesti műépítész, Kasza József szabadkai politikus, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf galántai népművelő és Perka Mihály szabófalvi történész-néprajzkutató tanár a Julianus-díj idei kitüntetettjei. A magyarságtudat fejlesztéséért és ápolásáért kifejtett tevékenységükért jutalmazta őket a magyarok őshazáját elsőként felkutató barát nevét viselő csíkszeredai alapítvány. A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságukért 1993 óta összesen hetvennégyen érdemelték ki az elismerést. Az idei díjátadási ünnepségre december 10-én a csíksomlyói kegytemplomban került sor. Bevezetőként az Árvácska együttes karácsonyi előadását tekinthették meg a jelenlévők. Ezt követően Boros Károly főesperes, csíktaplocai plébános és Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkész mondta el ünnepi gondolatait. Beder Tibor tanár, a Julianus Alapítvány elnöke szólt azokról a személyiségekről, akik az anyanyelv őrzéséért és megmaradásunkért többletmunkát vállalnak itthon, a történelmi Magyarország területén, a Kárpát-medencében, vagy éppen a nagyvilág távoli pontjain. „Valóságos mozgalommá nőtte ki magát a másság védelme. Ebben az esetben a magyar nyelv és kultúra védelme nem ismer határokat. Egyformán fontos ez az erdélyi és a belgiumi, a felvidéki és a délvidéki, a magyarországi és az amerikai magyarnak. A magyar nyelv és kultúra nemcsak magyar, hanem európai érték is egyben, mint minden más nyelv és kultúra Európában. Ennélfogva nincs semmi különös abban, hogy ennek védelmét egy román, egy holland vagy éppen egy török ember is feladatának tekinti” – mondotta ünnepi beszédében az alapítvány elnöke, majd hozzátette: „Közismert tény, hogy mind Magyarországon, mind a határainkon túl is tragikusan fogy a magyar nemzet lélekszáma. Mindehhez hozzájárult a történelmi Magyarország területének trianoni szétdarabolása, majd a kommunizmus közel fél évszázada alatt a magyar határokon kívül rekedt nemzetrészek ügyének elhallgatása. Ma is napirenden van a Trianon idején még több mint négymillió, ma már alig több mint két és fél millió magyar ember sokszor megalázó, évtizedek óta tartó hátrányos megkülönböztetése, kisebbségi jogainak csorbítása. Nem egymást kell szidnunk mi, magyarok, határon innen és túl, és nem egymást kell kiközösítenünk, hanem az olyan politikusokat, akik tétlenül nézik beolvasztásunkat és a magyart a magyar ellen uszítják. Magyar nép csak egy van, és a székely népből sincs kétféle. Csak politikusokból van többféle. A szülőföld, amit mi magyar nyelvnek nevezünk, ma végső menedéke minden magyarnak. Mert más nemzetekkel ellentétben a magyarság azonos anyanyelvével!” – hangsúlyozta Beder Tibor. Végül a szentegyházi 150 tagú Gyermekfilharmónia karácsonyi előadása köszöntötte a kitüntetetteket. /Csúcs Mária: A nemzet szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 25./

2006. február 27.

Székelyudvarhelyen a Szombatfalvi Református Egyházközség adott otthont február 26-án, vasárnap a székelyudvarhelyi református gyülekezeti kórusok negyedik találkozójának. Hegyi Sándor, a gyülekezet lelkésze elmondta, az évente más-más helyszínre vándorló találkozót négy évvel ezelőtt hagyományteremtés céljából a házigazda egyházközség indította útjára. Az idei találkozón a fellépők köre kibővült a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium énekkarával. /Szász Emese: Gyülekezeti kórustalálkozó Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 27./

2006. március 3.

Az erdélyi magyar földbirtokos és történelmi családok 1949-es kitelepítésére és meghurcoltatására emlékeztek március 2-án Székelyudvarhelyen. A Ferenc-rendi templom melletti emlékműnél a szervező Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi szervezete részéről Pál László elnök, valamint Komoróczy György titkár mondott beszédet, a társszervező Rákóczi Szövetség nevében pedig Hegyi Sándor lelkipásztor, a szövetség székelyudvarhelyi szervezetének elnöke szólt a hallgatósághoz. A történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla levélben üdvözölte a székelyudvarhelyi megemlékezőket. /Szász Emese: A kitelepítésre emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

2006. március 6.

Március 4-én tartotta éves közgyűlését Csíkszeredában a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége. Buzogány Dénes elnök beszámolójából kiderült, 2005-ben kézzelfogható eredménynek tekinthető a Katonasors című könyv megjelentetése, amely a munkaszolgálatos katonák sorsát mutatja be. A szövetség Maradandót hagyni jelszóval elindította a Gyergyói-medence munkaszolgálatosainak emlékére felállítandó emlékmű kivitelezésének előkészítését. A vezetőtanács odaadó munkájukért elismerő oklevelet adományozott a tusnádfürdői Tánczos Frigyesnek, a kászonújfalvi Péterfi Sándornak, a székelykeresztúri Hegyi Sándornak és a csíkszeredai Lajos Antalnak. Elismerő oklevéllel és érdeméremmel jutalmazták Keller Vilmost, Pataki Imrét, Hubbes Mártont és Gábor Zakariást. /Kovács Attila: Elismerés volt munkaszolgálatosoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 6./

2006. április 14.

A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába – vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője nem látja jónak, hogy „mi innen akármilyen vonatkozásban átszóljunk”. Kántor Lajos örült, hogy az MDF elérte az öt százalékot. Varga Gábor író, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz. Ő maga drukkolt, hogy a két kis párt – az SZDSZ és az MDF – bejusson a parlamentbe. Különösen örült annak, hogy az MDF-nek ez sikerült. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban kell lenni. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi, belpolitikai vitákba. Számára rokonszenves Dávid Ibolya etikus politikai magatartása. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja – sikertelenül – a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása. Már a Fideszen belül is kételyek merültek fel személye iránt, az újabb vereség nyomán le kell mondania” – vélte a politológus. Bányainak meggyőződése, hogy Dávid Ibolya ki fog tartani. Gálfalvi Zsolt úgy vélte: néhány önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletes és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat. Gálfalvi Dávid Ibolyának és politikustársainak kipróbált felelősségtudatáról beszélt, akik nem mondanak le „pártjuk átgondoltan és távlatosan képviselt értékeiről egy-két vesztésre álló és vagdalkozó, kapkodó népvezérjelölt hatalmi érdekeiért”. Két napja huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus levélben fordult Dávid Ibolyához, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Az aláírók: Albert István P. Leánder OFM, csíksomlyói házfőnök; Boros Károly felcsíki főesperes; Gergely István csíksomlyói esperes; Hajdó István, a Gyergyói Kerület főesperese; Kovács Sándor, a Székelyudvarhelyi Kerület főesperese; Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztor; Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor; Kedei Mózes, a Székelyudvarhely Unitárius Egyházkör esperese; Dancs Lajos, énlaki unitárius lelkipásztor; Beder Tibor, a Julianus Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Dániel Sándor, a csíki Nagycsaládos Egyesület elnöke; Farkas Csaba, az SZNT alelnöke; György Attila író; Komoróczy György író, nyelvművelő; Lőrincz György író, az EMIA elnöke; Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere; Sándor Krisztina, a MIT elnöke; Sógor Csaba RMDSZ-szenátor; Soós Sándor, az EMI elnöke; Szakács István Péter tanár, író; Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere; Zsidó Ferenc író, a Polgári Élet főszerkesztője. /Simon Judit: Erdélyi üzenet az MDF-nek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

2006. május 2.

Ünnepi istentisztelet keretében öregek otthonát avatta április 30-án Székelyudvarhely legfiatalabb református egyházközsége. Hegyi Sándor, a szombatfalvi 2-es számú református egyházközség lelkésze évekkel ezelőtt határozta el, hogy korszerű öregek otthonát hozza létre. Az építési munkálatok 2001 augusztusában kezdődtek holland egyházi segítséggel és a gyülekezet hozzájárulásával, valamint a helyi vállalkozók támogatásával. A létesítmény egy-, illetve kétágyas szobákkal, társalgókkal, étkezdével 30–40 rászoruló személynek tud ellátást biztosítani. /Szász Emese: Öregotthont adtak át Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 2./

2006. június 5.

A trianoni békediktátum megkötésének 86. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a magyar lakta vidékeken. Zebegényben a történelmi egyházak képviselői ökumenikus imát tartottak a határon innen és túlról érkezett jelenlévőkért. Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan vettek részt az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Polgári Szövetség által szervezett trianoni megemlékezésen a belvárosi park egykori országzászlótartójának közelében. A rendezvény a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött. A rendezvényen beszédet mondó Gazda Zoltán, MPSZ sepsiszéki elnök kiemelte: a közelmúltban összeomlott a szovjet birodalom, megszűnt Csehszlovákia, Jugoszlávia, s nemrég tartottak népszavazást Montenegróban. „Ott a Székelyfölddel azonos nagyságú tartomány függetlenségéről döntöttek” – mondta Gazda. Hozzátette: Koszovó is előbb-utóbb rendezni fogja jogi státuszát, és Romániában is megnyugtatóan kell megoldani a kisebbségi kérdést. A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői. A békeszerződés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. /Trianon – megoldásra váró kérdések. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Székelyudvarhelyen június 4-én javarészt magyarországi zarándokok-turisták és látogatók társaságában emlékezett az igazságtalan trianoni békediktátumra az MPSZ udvarhelyszéki szervezete, illetve a Rákóczi Szövetség a központi szoborparkban. Hegyi Sándor református lelkész a „mert nem félelemnek lelkét adta nekünk az Isten“ jelmondat elmélyítésére kérte az egybegyűlteket, majd dr. Szakács István Péter, az MPSZ udvarhelyszéki elnöke emlékezett. /mlf: Trianon-megemlékezés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./

2006. december 8.

Székelyudvarhelyen a II. Re­formátus Egyházközség december 9-én immáron kilencedik alkalommal rendezi meg kistemplomában a Csereháti Napokat. „Gyülekezetünkben minden évben megemlékezünk a Cserehát 1997-es decemberi eseményeiről” – jelezte Hegyi Sándor lelkész. „Úgy néz ki, hogy Udvarhely polgárai úgy belemélyültek a politikába, hogy a Cserehátról megfeledkeztek, pedig ebben Udvarhely jövője van benne. A honfoglalók jönnek, és Udvarhely mint székely főváros el fog vérezni, akárcsak Marosvásárhely” – fogalmazott képletesen a lelkipásztor. /Megfeledkeztünk a Cserehátról? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 8./

2007. március 5.

A teljes vagyonelkobzással járó kitelepítésről emlékeztek meg az érintett családok tagjai Hargita megyében. 1949. március 2-án éjszaka kényszerlakhelyre, esetenként kényszermunkára hurcolták el a kommunista hatóságok a kulákokat, gyárosokat és nemeseket. Az áldozatok között sokan voltak, akik nem élték túl a megpróbáltatást, leszármazottaik gyűltek össze a Székelyudvarhely központjában levő emlékműnél. Komoróczy György, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) udvarhelyi titkára elevenítette fel az 58 évvel ezelőtt történteket. Komoróczy a dobrudzsai munkatáborok megpróbáltatásairól és a megbélyegzettek gyermekeinek hátrányos megkülönböztetéséről beszélt. Balogh Zoltán magyarországi országgyűlési képviselő, az emberjogi bizottság tagja és egyben a megemlékezés díszvendége szólt az egybegyűltekhez. „Az áldozatok ereje az emlékezésben rejlik” – hangoztatta a képviselő. Végül Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkész mondott beszédet. Gyergyóalfaluban március 3-án a szentmisét követően a Pofosz küldöttsége megkoszorúzta a kommunista rendszer áldozatává vált Lukács Irén emléktábláját, majd a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében kiállítás és előadás várta az érdeklődőket. Az iskola diákjainak dolgozataiból keserű emberi sorsok körvonalazódtak: Gyergyóalfaluból a Lukács és Ágoston családot vitte el a hírhedt fekete autó az éj leple alatt 1949 márciusában. Lukács Irén fia arra is kitért, hogy a jogfosztás az egykori kommunista alkotmány szerint is törvénytelen volt. /Kiss Előd Gergely, Jánossy Alíz: Emlékezésben az erő. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./

2007. október 8.

Október 6-án a 13 aradi vértanúra emlékezett néhány székelyudvarhelyi a Politikai üldözöttek és áldozatok emlékművénél. Hegyi Sándor református lelkésszel a kis gyülekezet kivonult az emlékműhöz. Pál László, a Volt Politikai Foglyok Udvarhelyi Szövetségének elnöke szólt a hallgatósághoz, majd Kroó Ádám, a Nézőpont Színház színésze egy Wass Albert-verset szavalt el. /(B. B.): Koszorúzás az emlékműnél. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 8./

2007. november 30.

Székelyudvarhely egyik legfájóbb pontja még mindig a Cserehát, ahol a hatalmas épületben immáron tíz éve a fogyatékos gyerekek helyett román görög katolikus apácák élnek. A történetnek nincs vége: december 5-én újabb tárgyalásra kerül sor. Hegyi Sándor református tiszteletes szerint, aki idén tizedik alkalommal szervez Csereháti Napokat, kemény átjátszás történt, Szász Jenő polgármester szerint az épület még mindig eszköz a román nacionalisták kezében. Székelyudvarhely önkormányzata 1993-ban bérbe adott az akkor még lakatlan Csereháton a svájci Basel Hilft segélyezésekkel foglalkozó alapítványnak egy jókora területet, melyre a környékbeli fogyatékos gyerekeknek kisegítő iskola építését tervezték. Ferenczy Ferenc, a város akkori polgármestere 1994-ben találkozott Cyrill Bürgellel, a Basel Hilft képviselőjével, aki a Szeplőtelen Szív Kongregáció, vagyis egy görög katolikus apácarend nővérének társaságában érkezett. Tíz nap múlva levelet kapott a polgármester, amelyben Bürgel közölte: nem fogyatékos otthon, hanem a kongregáció épülete lesz a csereháti ingatlan. A város és vezetése rádöbbent: tenni kell valamit, ha nem, elveszítik a csereháti épületet. Ferenczy számtalanszor Svájcba utazott, a városi tanács pedig arról döntött, hogy egyoldalúan felbontják a szerződést az alapítvánnyal. 1996-ban a csereháti ügy miatt Ferenczy elveszítette a választásokat, közben számos kormányváltás is történt, mindegyik a maga során igazított egyet a történeten, de végső megoldás nem született. A csereháti probléma 1997-ben, vagyis tíz évvel ezelőtt csúcsosodott. Májusban az apácák igyekeztek beköltözni az épületbe, az udvarhelyi tiltakozók viszont megakadályozták a jogtalan birtokbavételt. Azután 1997 decemberében, Remus Opris kormányfőtitkár látogatását kihasználva, kétnapos „ostrom” után, kilencedikén kommandósok segítségével bevették az épületet. Pert per követett, a városi tanács Csereháti Bizottságot alakított, Szász Jenő új polgármester pedig abban bízott, hogy a magyar-román csúcstárgyalások eredményhez vezetnek. Az Udvarhelyi Híradó 2000. május 23-án „Miénk lesz a csereháti iskola” címmel azt írta, hogy Szász Jenőt Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára arról biztosította, hogy megvan az udvarhelyiek számára a visszavásárláshoz szükséges pénzösszeg. Szász utólag úgy érvelt, ha 2002-ben a Fidesz nyeri a választásokat, akkor a pénzt is megkapják. Ezután a csereháti ügy javarészt a tárgyalótermekben folytatódott. Udvarhelyt Eckstein-Kovács Péter, Hajdú Gábor és Kincses Előd ügyvédek képviselték a különböző perekben. Elmondta, még mindig az a per van folyamatban, amelyet Eckstein-Kovács Péter kezdett el, majd miután kisebbségi miniszter lett, ő vette át. Ebben a székelyudvarhelyi tanács megtámadta a koncessziós szerződést, amit az Aris Industrie-val kötött, és megtámadta az ajándékozási szerződést is. Jelenleg sincs a hatalmas épület teljesen belakva. Mindössze tizenegy apáca tevékenykedik benne, többek között egy óvodát működtetnek. Az épületben a román Marin Preda Líceum bentlakása is helyet kapott. Hegyi Sándor református lelkész azt fájlalja, hogy az udvarhelyiek közömbösek lettek a közügyek iránt, így a csereháti eseményeket is lassan elfelejtik. /Máthé László Ferenc: Tíz éve költöztek be az apácák a Cserehátra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 30./

2010. december 11.

Tizenhárom éve tart a csereháti ügy
Tizenharmadik éve annak, hogy a székelyudvarhelyi Csereháton kisegítő iskolának tervezett épületbe egy görög katolikus apácarend költözött. Az akkori történések, úgy tűnik, lassan feledésbe merülnek, Hegyi Sándor lelkész viszont kitart: minden évben Csereháti Napot, vagyis egy megemlékezést szervez, hisz mint mondja, akkor gyalázatos esemény történt, melyet nem szabad elfelejteni.
A kilencvenes évek elején a Basel Hilft svájci humanitárius szervezet vezetője, Cyril Burgel azzal kopogtatott be a székelyudvarhelyi önkormányzathoz, hogy ha telket adnak, felépít egy korszerű házat, iskolát a térség árvái és fogyatékos gyerekei számára. Udvarhely egyik domboldalában, a Csereháton kilencvenkilenc évre bérbe is kapott egy kéthektáros területet, azzal a kikötéssel, hogy a házat majd egy helyi alapítvány fogja működtetni. Egy bukaresti vállalkozás hozzá is látott az építkezéshez, a négymillió dollárra saccolt beruházás végén viszont a történetben jelentős fordulat állt be: az építkezési vállalkozás a Szeplőtelen Szív Kongregációnak, vagyis egy görög katolikus apácarendnek adományozta az épületet, 1996-ban pedig a leköszönő Văcăroiu-kabinet a területet is a görög katolikusoknak adta. Bár az új kormány hatályon kívül helyezte ezt a rendeletet, a város és lakói számára kedvező előrelépés nem történt az ügyben. A lakosok szakszervezeti buzdításra tiltakozásba kezdtek, felvonultak az épület előtt, megpróbálták kilakoltatni az apácákat. Ekkor a távozni nem akaró apácákat többen a karjukban vitték ki az épületből, majd az ajtót le is pecsételték. Ez a pillanat jelentős port kavart a román sajtóban, minden újságban Apácaverés címszó alatt emlegették, az eseménynek etnikai színezetet adtak, és úgy igyekeztek beállítani az akkor történteket, hogy a székelyudvarhelyi magyarok a románok ellen léptek fel. A csereháti ügy legutolsó és talán legfontosabb momentumára 1997. december 8-án és 9-én került sor: a román kormány (Remus Opriş államtitkár a helyszínen követte végig az eseményeket) és a karhatalmi erők segítségével a Szeplőtelen Szív Kongregáció újból birtokba vette a csereháti kisegítő iskola épületét, melyben azóta is tevékenykednek. A város az eltelt évek alatt perek sorozatát indította, a lakók többször is aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, érdemi fejlemény viszont nem történt.
Az apácák kilakoltatásában segédkező székelyudvarhelyi Bardóczy Csaba ellen – egy fényképet használva fel bizonyítékként – különben 2000-ben eljárást indítottak, három év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték – Bardóczy még ennek kihirdetése előtt elhagyta az országot, és azóta is a körözöttek listáján szerepel. Sajtóinformációk szerint ugyanakkor a csereháti ügy mögött egy Cyril Burgel által vezényelt pénzmosás állt.
1997 óta minden december 9-én Hegyi Sándor lelkész Csereháti Napot tart a szombatfalvi református templomban, vagyis egy megemlékezést szervez. Ő is tudja, hogy az ügyet ez nem lendíti előre, azt mondja: „Ez csak azért van, hogy ne törlődjön ki az emberek agyából, hogy akkor milyen gyalázatos esemény történt.” Hegyi szerint most már nem sokat lehet tenni, „imádkozni kell, hogy megtisztuljon a társadalom, ennyi, amit tenni tudunk. Az Isten a bűnt megbocsátja, de a gyarlóságokat, emberi hülyeségeket nem. Nagy önvizsgálatra van szüksége minden erdélyi vezetőnek, mert ott egy olyan átverés történt, amelyben például az egyházakat is felhasználták” – érvelt a lelkész, majd azt üzente: „A pillanatnyi dicsőségek, hatalmi örömök elmúlnak, hamu lesz mindenből, gondolom, a Cserehátból is.”
Máthé László Ferenc, Hargita Népe (Csíkszereda)

2016. február 2.

Történelmi vagy kortárs? Szoborvita Udvarhelyen
Nem mindenki ért egyet azzal, hogy Román Viktor Szekér című szobrát állítsák fel a székelyudvarhelyi 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződéséhez tervezett parkban. Erről vitáztak is a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, ám a terveket végül elfogadták.
Gálfi Árpád MPP-frakcióvezető akkor úgy vélekedett: az nem kérdés, hogy szükség van Román Viktor Bükkfalváról elszármazott művész szobrára, csak más helyszínen. Tudomása szerint a Rákóczi Szövetség már évek óta kérvényezte a hivatalnál, hogy II. Rákóczi Ferencről mintázott szobrot helyezzenek el a kialakítandó köztér helyszínén, ám ezt figyelmen kívül hagyták. Gidó Csaba RMDSZ-es képviselő azt a magyarázatot adta az előterjesztett tervekre – amelyeket később megszavaztak a városatyák –, hogy Rákóczinak már van szobra Udvarhelyen.
Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója lapunknak azt nyilatkozta, a szobor kiválasztása előtt velük is egyeztetett a hivatal. Ő helyesnek tartja, hogy a kortárs, nonfiguratív szobrokat alkotó Román Viktor mű másolata kerüljön a térre. Mint mondta, a Szekér esetében nem feltétlenül az a fontos, hogy megtudjuk, mit szimbolizál, hiszen az alkotás a hagyományos formák újraértelmezéséből született. Úgy véli, ideje nyitni a modern szobrászat irányába, hiszen az elmúlt években csak történelmi személyekről formázott műveket állítottak Udvarhelyen.
Meg kívántuk szólaltatni az udvarhelyi Rákóczi Szövetség elnökét is, ám Hegyi Sándor, ismerve a városatyák döntését, nem nyilatkozott lapunknak. „Most már a képviselőkre és az újságírókra bízom az ügyet” – fogalmazott.
Több mint 1100 négyzetméteren végeznek majd területrendezést az 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésében: kukákat, kerti bútorokat és új lámpatesteket helyeznek el, valamint zöldövezetet is kialakítanak. A beruházás több mint 700 ezer lejbe kerül, a projektet belefoglalták az idei költségvetés-tervezetbe, és a teljes összeget elkülönítették a megvalósításhoz.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

2016. augusztus 26.

„A győzteseknek is fel kellene vállalniuk a háborús bűnöket”
Amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűneiket, amíg a román prefektusok nem koszorúznak az áldozatok emlékére tartott megemlékezéseken Nagyenyeden, Abrudbányán, Szárazajtán, Csíkszentdomokoson vagy éppen Etéden és Siklódon, amíg nem beszéljük ki a múltat, addig valós megbékélésről nem lehet beszélni – fejtette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hozzátéve, hogy a múlt közös feldolgozásának igénye, most, a Román Királyság 1916. augusztus 27-i hadba lépésének és Magyarországra való betörésének centenáriumán különösen időszerű. A politikus elmondta, hogy üknagyapja, Hegyi Sándor egyike volt annak a 15 siklódi civilnek, akiket száz évvel ezelőtt, 1916 októberében román katonák lőttek agyon.
A Hegyiek nyughelye Siklód határában az árnyas cserefák alatt, a Bakó-kertben lassan eggyé válik a természettel. Hegyi Sándor homokkő síremlékét a kommunista rendszerben valaki összevágta, így eredeti felirata –„Itt nyugszik Idős Hegyi Sándor, ki élt 82 évet, meghalt 1916. október 2-án a Román Hadjárat alatt ölés által. Béke poraira!” – megsemmisült, de a család új táblát helyezett el, a történet pedig, ha nagy kiesésekkel is, de nemzedékről nemzedékre száll. A Csíkszeredai Hegyi Géza, az egyik ükunoka úgy tudja, hogy amikor Siklódon a betörés elől el nem menekült idős embereket összeszedte a román katonaság, és Székelyudvarhely felé akarták meneteltetni, Hegyi Sándort, aki nem tudott menni, egy puskatussal megütötték, s így lemAradt. Amikor pedig a Mátyus-patakból inni akart, hogy magához térjen, s éppen neki volt térdelve a forrásnak, egy arra járó katona, aki meglátta, hogy mozog, lelőtte. Egy másik változat szerint az idős ember lábát csizmával együtt levágták, az öregember fájdalmában sírt, ordított, és ekkor egy tiszt lelőtte.
Az írástudó fölműves halála
Egyik unokája, az 1894-ben született Hegyi Géza az 1970-es években írott feljegyzéseiben örökítette meg a történteket. „Az én nagyapám, Hegyi Sándor született az 1833-dik évben, meghalt 1916-ban – írta Hegyi Géza. – Ismertem jól, neki sem volt gomb a ruházatján, kötővel kötötte meg az ing nyakát, bár később már lehetett volna, de nem kellett. Azt mondta, hogy neki jól van, ahogy eddig jó volt, pedig írástudó ember volt, szeretett olvasni. Még 80 éves korában is nagyon szeretett Petőfi költeményekből, újságokból és más régi könyvekből olvasni. 1914–15-ben sebesült szabadságon voltam haza a harctérről, s akkor vallotta Petőfivel, hogy „egy gondolat bánt engemet, ágyban, párnák közt halni meg…”, de bizony nem párnák közt halt meg szegény.
1916-ban a román hadüzenet után a román hadsereg egész Siklódig vonult előre, mikor még nem volt, aki fenntartóztassa őket. És amikor már visszakényszerült vonulni, az öregeket összeszedték, vagy 32-t (…). Egy részit, 5-6-ot a falu közt, másokat a falu szélén agyonlőttek és a legcsúnyább dolgokat csinálták velük. A többit hajtották át a havasokon Bakó felé, az én nagyapám is el volt indítva, de mikor a siklódi hegyet hagyták volna el, az egyik katona mondta, hogy eresszék vissza, mert nem tudott menni a többivel, a másik egy barázdán belökte és otthagyták. Mikor a többit átkísérték a hegyen, ő aztán megindult hazafele, át Küsmezőn, ki Cserefalán, míg beért a Küsmöd felé vezető útba, azon áthaladva a Margitvölgy alatti forráskútnál egy román lovasjárőr rálőtt vagy négyet, mert a ruháján és testén annyi lövés látszott. Így végződött 83 éves korban élete. (…) A többit hajtották tovább, ki az úton, ki ott helyben, Bakóban éhen, szomjan, tetvesen meghaltak. Nagyon kevesen jöttek haza, de itthon is rövid élet után meghaltak.”
„Szigorúan meghagyom az utódoknak”
Id. Hegyi Géza, aki már korábban felgyógyult sebesüléséből, ezekben a napokban, egészen 1917 áprilisáig a hegyekben, a román fronton harcolt. „1917 márciusában sokszor megpróbáltak támadni, de nem sikerült. Nagyon nagy veszteségeik voltak, egymáson feküdtek előttünk a halott román katonák, feketére feldagadt testtel, mivel mi jól felszerelt állásban voltunk. Látva a sikertelen, hiábavaló támadást, visszahúzódtak és védőállásba helyezkedtek el. Mi akkor kíváncsiságból a halottak közé előrementünk, melyek feldagadva egymáson feküdtek a vassisak alatt, és már oszlani kezdtek a testek. Én a holtak között járva, cigarettát cigarettáról gyújtva – mert már szag is nagy volt – nézelődtem közöttük. Egyszer egy köpennyel betakart katonát pillantottam meg, amelynek a sárga homloka kevéssé kilátszott, és mivel nem volt olyan fekete, mint a többi, odaléptem közel hozzá. Ahogy takarom ki az arcát, reám néz félve, bágyadt szemével. Én is sajnálattal néztem rá, s kissé megbátrodott, látva, hogy cigaretta van a számban, ő is a zsebéből kikotor egy cigarettavéget, s kéri, hogy adjak tüzet. Én arra elővettem egy egész cigarettát, odaadtam és meggyújtottam. Arra szegény még jobban megbátrodott, kérte, hogy adjak vizet, de előtte meg kellett győződjem, hogy hol van megsebesülve, mert aki haslövést kapott, annak nem szabad vizet adni. Megnézem, hát ágyékon van keresztüllőve gyalogsági golyóval, de már a nyüvek nyüzsögtek az élő ember sebében, és az ujjával a seb körül vakarta, biztos fájt és viszketett, de ennél többet nem tudott segíteni magán. Adtam neki vizet és azonnal az egészségügyiekkel előrehozattam, küldték az elsősegélyhelyre, ahonnan visszavitték a kórházba.”
1917 áprilisának végén a Kézdivásárhelyi kórházban találkozott ismét a magyar katona és a felgyógyult román hadifogoly, aki köszönte Hegyi Gézának, hogy megmentette az életét. „Én ezzel nem végeztem hazaárulást – folytatódik a visszaemlékezés –, mert embertársam életét mentettem meg, nem első és nem utolsó esetben csak a törvényt tartottam be. Szigorúan meghagyom az utódoknak és mindazoknak, akik ezt elolvassák, hogy minden ilyen alkalomkor így cselekedjenek, mert csak így érdemlik meg ők is Istennek gondviselő jóvoltát.”
Az utódok
– Hegyi Géza, a visszaemlékezés írója nagyapámnak, Hegyi Péternek volt testvére – mesélte Hegyi István nyugalmazott Csíkszeredai református lelkész. – Talpraesett, egyenes székely embernek ismertem, aki mindig fehér harisnyában járt, köténnyel védte a székely ruháját: egy köténnyel a méhek között, egy másik köténnyel az asztalosműhelyben. Mindig példaképemnek tartottam. De a családban a régi dolgokról, az üknagyapámmal történtekről hallgattak. Már rég pap voltam, amikor édesapám, aki szintén református lelkész volt, beavatott azzal, hogy a sírfeliratot leírta és ideadta. Én aztán az 1990-es évek közepe táján elvittem a családomat is Siklódra, megmutattam a sírt, elmondtam, amit tudok.
– Bennem harag, bosszúvágy nincsen, de egy nagy-nagy fenntartás, távolságtartás van. Sajnálom, hogy későre tudtam meg, és csak lassan bontakozik ki mindez, mert ha korábban megtudom, többet tehettem volna, hogy az emléke jobban megmAradjon. Egyébként azt vallom, amit Martin Luther King is, aki azt mondta, hogy „A fehér embernek testvére akarok lenni, nem a sógora.” Szóval, úgy gondolom, nem kell összekeveredni. Pedig mostanában könnyen vegyülünk… – válaszol azon kérdésre, hogy miként tudta feldolgozni a történetet.
– Az embernek nem esik jól, hogy így végezték – vélekedett ifj. Hegyi Géza, aki méhészként nagyapja nyomdokaiban jár. – Ebből is láthatjuk, hogy visszamenőleg még rosszabb idők voltak, mint amilyen időt most élünk. Rosszul esik, de rajtunk kívül kinek fáj?
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő édesanyja révén szintén Hegyi-leszármazott, de üknagyapjának történetét nagyon hosszú ideig nem ismerte.
– Nem mondták el nekünk, gondolom azért is, hogy ne érintsen bennünket érzelmileg. Így is kaptunk elég pofont, hiszen a gyerekkoromat szórványban töltöttem. Olyan 25 éves lehettem, amikor megtudtam, és néha elgondoltam, hogy megtörténhet, hogy annak a katonának is a dédunokája ott ül a román parlamentben, aki fejszével szó szerint feldarabolta nagyapámat…. Nagyon nehéz dolog lezárni ezeket a történeteket, amíg nincsenek feldolgozva, amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűnöket, amíg nincsen közös feldolgozása a múltnak. Nem véletlenül találták ki például a magyar–szerb, vagy a magyar–román vegyes bizottságokat, mert amíg nincsenek közös megemlékezések és közös főhajtások, addig még sok türelemre és főhajtásra van szükség. Sógor Csaba egy franciaországi mártírtelepülés, Oradour-sur-Glane példáját hozta fel, amelynek lakosságát 1944. június 10-én kegyetlenül meggyilkolták a németek, és csaknem hetven évnek kellett eltelnie, amíg 2013. szeptember elején Joachim Gauck német államfő és François Hollande francia elnök együttesen az egykori mészárlás helyszínére látogatott és a templom romjainál megemlékezett az áldozatokról. Gauck ekkor „minden német nevében” köszönetet mondott a franciáknak, akik a második világháború szörnyűségei ellenére „a megbékélés szellemében” fordultak Németország felé. – A románok mindig felróják nekünk Ipp és Ördögkút tragikus eseményeit, de hallani sem akarnak az 1848–49-es vérengzések helyszíneiről, Sárdról, Nagyenyedről, Abrudbányáról, de mondhatnám a Maniu-gárdisták által elkövetett atrocitásokat Szárazajtán és Csíkszentdomokoson, vagy említhetem Köröstárkányt is, Etédet vagy Siklódot is, ha már az első világháborúnál tartunk. Akkor kezdődik el a múlt lezárása, ha a román prefektus is eljön Csíkszentdomokosra vagy Szárazajtára koszorúzni. De addig nagyon sok türelemre, kitartásra és közös munkára van szükség a megbékélés útján. Nemcsak a sebek feltépése miatt van szükség a megemlékezésekre, hanem azért is, hogy kezdődjön el a szembenézés, és egy valós megbékélés.
A képviselő szerint, amíg a románok nem is tudnak arról, hogy mi történt ebben az országban, addig hiába várjuk, hogy szembenézzenek. Nem tudnak ezekről az esetekről, nem értik mi a magyar közösség problémája.
– Az októberre tervezett etédi megemlékezés is része lehet ennek a folyamatnak – tette hozzá Sógor Csaba. – A síremlékek, a koszorúzások, a közös történelmi megbeszélések és kibeszélések után még sok munka vár ránk – lásd például a közös német–francia tévéadót –, mert a valódi multikulturalitás azt jelenti, hogy a kultúrák találkoznak. Az igazi megbékélés ott kezdődik, ahol nemcsak a győztesek írják a történelmet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ezek a háborús borzalmak kell hogy figyelmeztessenek, bennünket, hogy lehet szidni az EU-t, de az, hogy ma béke van, az éppen a háborúknak és a civil áldozatoknak köszönhetően történhet meg, mert belátták a győztesek is, hogy nem lehet másképp egy békés Európát felépíteni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)



lapozás: 1-30 | 31-51




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék