udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 249 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-249

Névmutató: Horea (Vasile Ursu Nicola) /román parasztvezér/

2016. május 27.

Tamási Áron a Bolyai Egyetemen 1956 októberében
Aki az 1956-os Magyar Forradalom napjait Kolozsvárt élte meg, annak számára minden bizonnyal emlékezetes marad Tamási Áron találkozása az egyetemi ifjúsággal a Bolyai Egyetem Horea úti épületének dísztermében, 1956. október 17-én.
Ez a látogatás önmagában is nevezetes esemény lett volna, hiszen Tamási, azt követően, hogy 1944 őszén Budapestre távozott, csupán egy évvel korábban, 1955 nyarán jöhetett haza (a háború utáni magyarországi közéletben vállalt szerepe miatt a kommunista hatalomátvétel után tilalom alá került, s csak Sztálin halálát követően, az „olvadás” éveiben jelenhettek meg újra könyvei, s kapott Kossuth-díjat is a Nagy Imre-kormánytól 1954-ben). Az első évben természetesen a szülőfalu, Farkaslaka volt az úti cél, majd 1956 januárjában édesanyja temetésére utazhatott haza. De a második 1956-os útja már az író hazatérését is jelentette: az Igaz Szó a szeptemberi és októberi számokban közölte új színdarabját, az Ördögölő Józsiást, az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó ígéretet tett könyveinek romániai kiadására, s Marosvásárhelyen október 11-én az Igaz Szó rendezésében sor került egy nagy visszhangot kiváltott irodalmi estre is, a Kultúrpalota dísztermében.
Kolozsvárra hazatérőben, 1956. október 15-én érkezett, feleségével, Basilides Adéllal. Jordáky Lajosék látták vendégül a Kőkert utcai családi házban, s Jordáky – akivel már az 1937-es Vásárhelyi Találkozó óta közelebbi kapcsolatban volt – a Kolozsvárt töltött napok számos eseményére elkísérte vendégeit, többek között a Bolyain lezajlott találkozóra is. Tőle tudjuk e néhány nap részleteit is, hiszen naplójába (amelyet Molnár Gusztáv közölt 1988-ban a Medvetánc című folyóiratban) pontosan bejegyezte a történteket, majd amikor Jordákyt a Dobai István-féle „ENSZ-memorandum”-perben szintén letartóztatták, a Securitaten történt kihallgatásai rendjén is többször faggatták Tamási találkozásairól.
Ezek szerint Tamási Áron érkezése másnapján, október 16-án délelőtt találkozott a kolozsvári írókkal (az Utunk egy rövid híre szerint a Művelődési Házban, ahol mintegy 40-en vettek részt), majd aznap este Jordákyéknál töltött szűkebb körben néhány órát Bartalis János, Jancsó Béla, Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos István, Nagy Géza, Nagy Imre, Abodi Nagy Béla és Nemes István (Nagy Imre ügyvéd-barátja) társaságában. Valószínűleg ezen a napon kereste meg őt két – akkor – IV. éves magyar szakos hallgató, Láng Gusztáv és Miess G. (Ritoók) János, akik meghívták a Bolyai Egyetem irodalmi körébe, találkozni a diáksággal.
Másnap, október 17-én Tamási Áron Jordáky Lajossal látogatást tett a Bolyai Egyetem rektoránál, Bányai Lászlónál, aki hivatalossá tette a diákság meghívását, aznap délutánra.
A délután 5 órára kitűzött találkozó a Bolyai Egyetem irodalmi körénél jóval szélesebbre sikerült. Nem csak az irodalmi köri tagok, sőt nem is csak a bolyaisták voltak ott „a díszterembe bezsúfolódott mintegy hétszáz diák” között (ahogy egyikük, Nagy Benedek, akkor II. éves, az első Bolyai-perben nemsokára 5 évre ítélt történészhallgató visszaemlékszik), hanem a Képzőművészeti Főiskola, sőt még a Protestáns Teológia irodalmi érdeklődésű hallgatói is. A hírveréshez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Utunknak épp az aznapi számában jelent meg, rövid bevezetővel, egy majdnem egész oldalas összeállítás a marosvásárhelyi irodalmi estről: Tompa László meleg hangú köszöntője, Tamásinak a Harmat és vér című novellája, a Tamásit a Romániai Írók Szövetségének elnöksége nevében köszöntő Radu Boureanu egy verse, József Attila fordításában, az oldalon Tamási és Boureanu fényképével.
DÁVID GYULA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 6.

Helyhatósági választások 2016
Szervezési hibák
Még szombaton délután több politikai alakulat adott ki közleményt arról, hogy szervezési hiba miatt választási csalás körvonalazódik a megyében.
Ugyanis a helyhatósági választások szervezéséért felelős prefektúrától jóval kevesebb szavazólap jutott el megyei önkormányzatok szavazókörzeteibe, mint ahányra szükség van. A hiányzó szavazólapok száma több ezerre tehető. A törvény értelmében a szavazóirodák a szavazást megelőző napon kell átvegyék a szavazócédulákat, a törvény által előírt számban.
Amennyiben a főispánságnak éjfélig nem sikerül mindenhol a hiányosságokat pótolni, választási törvénysértést is elkövet a prefektus.
A Maros Megyei Választási Iroda átiratban jelezte a Központi Választási Irodának a rendellenességet, továbbá tájékoztatást kértek a KVI-től arról is, hogy mi történik abban az esetben, ha a szavazólapok nem érkeznek meg időben.
A hiányzó szavazólapok jelentős része a marosvásárhelyi körzetekbe sem érkezett meg. Fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, olvashattuk a Soós Zoltán sajtóirodája által kiadott közleményben.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerint az elkövetett hibákért a prefektusnak azonnali hatállyal le kellene mondania.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kommünikéje szerint 37 település 134 szavazókörzete nem kapta meg a szükséges számú szavazólapokat, közöttük Marosvásárhely, Szászrégen, Segesvár, Dicsőszent-márton, Nyárádszereda, Nagysár-más, Nyárádtő.
Ugyanakkor jelezték, hogy a marosvásárhelyi 33. számú szavazókörzetben a reggeli nyitáskor 50, a Fehér megyei Horea községben érvényes szavazólapot találtak.
Ugyancsak a szavazólapok elégtelen száma miatt reklamált a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a rendellenességek azonnali kiigazítását, egyben a prefektus lemondását követelve.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége is szavazólapügyben tett le panaszt a megyei választási irodánál, azonban azt is jelezte, hogy olyan személyeket szállítottak Nyárádtőre szavazni, akik "hirtelen", utolsó pillanatban kaptak ide szóló tartózkodási engedélyt.
A Maros megyei 28-as számú választókerületi iroda (BEJ) magyarázatot kért a prefektúrától a szavazólapokat illetően, a prefektus azonban cáfolta az információt.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 21.

Mindkét nagy román párttal tárgyal az RMDSZ
A PNL-vel és a PSD-vel is koalíciós tárgyalásokat folytat az RMDSZ. Míg Bihar megyében a szociáldemokratákkal lépnek szövetségre, Kolozs megyében a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák képezik a tétjét az esetleges PNL-RMDSZ-megállapodásnak – számol be Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda és Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.
Mindkét nagy román politikai alakulattal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is tárgyalásokat folytat az RMDSZ az erdélyi megyei és helyi önkormányzatok megalakulása előtt. Míg megyei szinteken a PSD-vel kötött egyezség, a nagyvárosokban a PNL-vel való együttműködés kedvezne a szövetségnek.
Maros megyéhez hasonlóan Bihar megyében is a PSD-vel lép koalícióra a magyar érdekvédelmi szervezet, erről rövid közleményben tájékoztatta a sajtót. Eszerint az RMDSZ a Bihar megyei önkormányzatban a PSD-vel, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) lépett koalícióra, ezáltal alakítva többséget a választásokat megyei szinten is megnyerő PNL-vel szemben. A liberálisoknak ugyanis az egyszerű többséghez sem volt elég a megszerzett 17 önkormányzati képviselői mandátum, a PSD 9 és az ALDE 2 képviselője ellenben már többséget tud alkotni az RMDSZ 7 tanácsosával.
A szűkszavú közlemény szerint a megállapodást Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Ioan Mang, a PSD, és Traian Bodea, az ALDE megyei elnöke látta el kézjegyével. Ennek értelmében a Bihar Megyei Tanácsnak RMDSZ-es elnöke lenne, míg a két alelnök a PSD, illetve az ALDE tanácsosai közül kerülne ki.
Elúszott a váradi alpolgármesterség?
„Ha ez igaz, akkor egyértelmű, hogy Nagyváradnak nem lesz magyar alpolgármestere” – reagált lapunknak a hírre Huszár István. Nagyvárad leköszönő alpolgármestere, volt polgármesterjelölt a városi tanácsba nyert újabb mandátumot a szövetség színeiben, de mint leszögezte, a megyei szintű koalíciós tárgyalások nem tartoztak a hatáskörébe, nem ő írta alá az erről szóló döntést. Huszár úgy vélte, ezek után már városi szinten sincs amiről tárgyalni a PNL-vel, hiszen a váradi tanácsban többségben lévő liberálisok korábban egyértelművé tették: csak akkor engedik át a magyaroknak az egyik alpolgármesteri tisztséget, ha megyei szinten nem a szocialistákkal kötnek paktumot.
Lapunk információi szerint a párt legutóbbi ülésén Ilie Bolojan polgármester már egyértelművé tette, hogy a városnak két PNL-s alpolgármestere lesz, egyikük Florin Birta, aki a Városi Sportklubot irányítja. A váradi döntéshozó testületben egyébként a PNL-nek 18, a PSD-nek 5, míg az RMDSZ-nek négy tanácsosa van, kettővel kevesebb, mint korábban.
A Bihoreanul hetilap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a szövetség bihari politikusait megosztotta a koalíciós tárgyalási folyamat, és míg Kiss Sándor a PSD-vel, Szabó Ödön ügyvezető elnök és a párt fiatalabb tagjai a PNL-vel szerettek volna egyezségre jutni. Szabó Ödönt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Ragaszkodnak a kolozsvári helységnévtáblákhoz
Kolozs megyében eközben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséhez köti az RMDSZ, hogy melyik román párttal működik együtt a következő négy évben a megyei, illetve a helyi önkormányzatokban. Bár még múlt héten elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PNL megyei vezetése között, egyelőre nem sikerült megegyezni – erősítette meg a Krónikának Csoma Botond, a szövetség megyei elnöke a helyi román sajtóban megjelent értesüléseket.
Csoma Botond lapunknak elmondta: a szövetség megyei szervezete szabad kezet kapott az RMDSZ országos vezetéstől arra, hogy a lehető legkedvezőbb helyi megállapodást kösse. Elismerte azt is, hogy a koalíciós tárgyalásoknak a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezése is feltétele volt. A megyei elnök kedden Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnökkel közösen egy közleményt is szétküldött a sajtónak a koalíciós tárgyalások tárgyában. „Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – olvasható a kommünikében. „Publikussá fogjuk tenni a teljes megállapodást a végén” – ígérte Csoma Botond, hangsúlyozva, hogy még nincs végleges megállapodás.
A Ziua de Cluj ugyanakkor PNL-s forrásokra hivatkozva úgy tudja, a két politikai alakulat megegyezett arról, hogy amennyiben létrejön a megállapodás, a liberális Alin Tise lesz a megyei közgyűlés elnöke, cserében pedig az RMDSZ megkapja az egyik alelnöki széket és Horváth Anna megőrizheti a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.
A portál szerint emellett az is hátravan, hogy a felek megegyezzenek az aranyosgyéresi, bánffyhunyadi, szamosújvári, szászfenesi és gyalui alpolgármesteri tisztségről, illetve az együttműködés formájáról azokon a településeken, ahol többséget tudnak alkotni. Az RMDSZ eközben a PSD-vel is tárgyal, és sajtóinformációk szerint a szociáldemokraták a megyei önkormányzat elnöki tisztségét kínálták fel a szövetségnek, ha velük lép koalícióra.
PNL-s ajánlat Szilágyban
Szilágy megyében eközben a megyei önkormányzat elnöki vagy két alelnöki tisztségét ajánlotta fel az RMDSZ-nek a PNL, amennyiben vele alkot többséget, a szövetségnek ugyanis – akárcsak a többi megyében – a PSD is „udvarol”. A Szilágy megyei döntéshozó testületben a PNL-nek 10, az RMDSZ-nek 8, a PSD-nek pedig 12 tanácsosa van.
Az Agerpres beszámolója szerint Lucian Bode, a liberálisok megyei társelnöke kedden úgy nyilatkozott, ha az RMDSZ-nek van embere és programja a térség fejlesztésére, egy PNL-RMDSZ-egyezmény esetén elnököt állíthatna, ha ellenben nincs erre felkészülve, két alelnökkel vehetne részt a megye vezetésében. Hozzátette, hogy a PNL megyei vezetésének hétfői döntése értelmében az esetleges megyei együttműködést Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh önkormányzatára és nyolc községre is kiterjesztenék – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. június 21.

Lerepített templomtorony, tetőzet nélküli házak
Ítéletidő Kutyfalván
A vasárnap esti ítéletidő után kerestük fel a Marosvásárhelytől 36 km-re, Marosludastól öt kilométerre délkeletre fekvő Kutyfalva községközpontot, ahol helyszíni szemlénk során újra megbizonyosodhattunk a természet mindenható, romboló erejéről.
A helybéliek arról számoltak be, hogy olyan tornádószerű jelenséget éltek át, amilyenhez hasonlóban korábban sosem volt részük. A település bejáratánál összecsombolyított helységnévtábla jelezte, hogy az előző este ott áthaladó orkánerejű szél nem ismert határokat. A kifedett háztetőkön, a gyökerestül kicsavart diófákon, kettőbe hasított gyümölcsfákon mind ott maradt az óriási erejű vihar nyoma.
Krízisbizottság a községházán
A községközpont önkormányzatának székhelyén összeült krízisbizottság tagjai – Dorin Oltean ezredes, a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelőség vezetője, Lucian Goga főispán, Suta Ilie polgármester, valamint a tanácsosok – a legfontosabb teendőket tárgyalták, illet-ve a gyorssegély kiosztását elemezték. Amint kérdésünkre Lucian Goga prefektus elmondta, sürgősségi lépésként krízisbizottságot alakítottak, felmérni a legszükségesebb teendőket és a károkat, ugyanakkor a lakosságot próbálják nyugalomra inteni, mert nem lehet egyik percről a másikra helyrehozni azt a rengeteg kárt, amit a vasárnap esti vihar okozott. Nincs olyan ház, amelyről ne hiányozna tetőcserép, s valamilyen formában ne károsodott volna. "A Transelectricát és az Electrica áramszolgáltatót értesítettük, mert estig nagy teljesítményű generátorokat fogunk üzembe helyezni, ehhez azonban kell az Electrica felmérése és engedélyezése, az esetleges rövidzárlatokat megelőzendő. A vihar miatt Kutyfalva és Marosdátos teljes mértékben áramellátás nélkül maradt, illetve a környező települések áramellátását is érintette a hat darab magasfeszültségű villanyoszlop kidőlése" – mondta a főispán, hozzátéve, hogy mintegy 14.000 fogyasztót érintett az áramkimaradás, ez a szám a hétfő déli órákra hozzávetőleg hatezerre csökkent. Kérdésünkre, hogy gyorssegélyben részesülnek-e a károsultak, a prefektus hangsúlyozta, hogy jelenleg az önkormányzat alkalmazottai utcánként próbálják összesíteni a károk értékét, minden ingatlan tulajdonosával elbeszélgetnek, és feljegyzik a becsült kár mértékét annak érdekében, hogy a megyei főispáni hivatal a kormánytól gyorssegélyt igényeljen, aminek érkezése valószínűleg két hétbe is beletelhet.
Amint a község polgármestere Suta Ilie kifejtette, a csendőrök az egyedülálló időseknek, özvegyasszonyoknak, magatehetetlen embereknek próbálnak mindenekelőtt segíteni. "Megrendeltünk 2000 cserepet, ez természetesen nagyon kevés, most próbáljuk felkutatni a lehetőségeket, mert raktáron lévő cserép a környéken nincs elegendő. A környékbeli településekről, Marosludasról is érkeztek felajánlások. Hozzávetőleg száz megyei vészhelyzetis, csendőr és rendőr segédkezik a károk helyreállításában" – mondta az önkormányzat elöljárója.
Közösségi összefogás
Lukács Vilmos István református lelkipásztor elmondta, a tíz percet sem tartó vihar a paplakot is kifedte, a diófa alatt parkoló személygépkocsira zuhant egy jókora ág, mely azt is károsította. A református templom toronyrészének falba épített tartókoszorújából kiszakította a tartógerendákat, és úgy csapta a földre a tornyot, hogy – szerencse a szerencsétlenségben –, nem károsította a nemrég felújított templomhajó tetőszerkezetét. Amint a lelkipásztor elmondta, amit lehet, megpróbálnak önerőből helyreállítani. "Hálásak vagyunk a fizikai segítségnyújtásért, amely a kora reggeli órákban megérkezett. A szomszéd települések lelkészei, elöljárói az első órákban felajánlották a segítségüket, támogatásukat, amire igencsak nagy szükség lesz az elkövetkezőkben is, a költséges helyreállítási munkálatok során".
A főút melletti vegyeskereskedés üzemeltetője elmondta, az ő ingatlanában a legtöbb kárt a szomszéd tetőzetéből kitépett és átrepített gerendák okozták. Egyelőre a család önerőből próbálja a károkat helyreállítani.
Egy özvegyasszony a használaton kívül helyezett gáztűzhely eredeti helyét mutatja az udvarán.
"Csekély" négy méterre lódította arrébb a szélvihar, de gerendákat is repített a fémkerítésükre, a nyomuk jól látható. Könnyeit törölgetve legnagyobb aggodalmát sírta el nekünk: ha újra elered az eső, a kifedett tetőzeten tovább ázik majd a lakás mennyezete, mely beomolhat, de nincs kitől segítségre számítson. Gyermekei külföldön élnek, a településen mindenki a maga gondjával van elfoglalva, ottjártunkkor ő még nem került sorra az intézményes segítségnyújtásban.
*
Vasárnap este a Maros megyén végigsöprő orkán erejű vihar Kutyfalván és Marosdátoson okozott tetemes anyagi károkat. A Horea Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője, Gagyi Mihai kérdésünkre elmondta, községszinten több mint 300 ingatlan tetőzete megrongálódott, tizenkettő teljesen tönkrement, két templom tornya is megrongálódott. Az ítéletidő nyomán Kutyfalva községben hat magasfeszültségű villanyoszlop kidőlt, ezért áramellátás nélkül maradt a község, súlyosabb személyi sérülés nem történt, ketten könnyebb sérüléssel megúszták. Amint a szóvivő kifejtette, Kutyfalván 153 lakóház tetőzete részlegesen megrongálódott, hét teljesen tönkrement, ugyanakkor a községközpont tömbházának a tetőzete is megrongálódott, a református templom tornyát pedig teljesen kifedte a szélvihar. Marosdátoson 150 háztető rongálódott meg, öt tetőzetet teljesen újjá kell építeni.
Marosvécsen az orkán erejű szélviharnak – mely személygépkocsira döntött egy fát – halálos áldozata is volt. A járműben ülő kétéves kislány belehalt sérüléseibe, az édesapát a rohammentősök feszítővágóval szabadították ki, az édesanya és másik két kiskorú gyerek nagyobb sérülések nélkül megúszta.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 25.

Többnyelvű táblák: politikai akarat van, határidő nincs
Korábbi tisztségében marad Horváth Anna és Vákár István
Az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött megállapodása értelmében Horváth Anna marad Kolozsvár alpolgármestere, és Vákár István viseli a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségét: tegnap, a Kolozsvári Helyi Tanács illetve a Kolozs Megyei Tanács alakuló ülésén mind Horváth Annát, mind Vákár Istvánt meg is választották e tisztségekbe. Közben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetősége ismertette a sajtónak a négy évre szóló egyezményt, amely elsősorban elvek köré épül, így rendelkezik a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséről is azokon a településeken, ahol a két politikai szervezet alkot többséget. Csoma Botond és Horváth Anna alpolgármester azt nyilatkozta: úgy látják, létezik politikai akarat a román pártok részéről a többnyelvű városjelzők kihelyezésére, ám a határidőt azért nem szabták meg, mivel ezzel megkérdőjeleződött volna a román félbe vetett bizalom.
Két órás ceremónián iktatták be tegnap délelőtt a Kolozsvári Helyi Tanács 27 tanácsosát, köztük Horváth Anna újraválasztott alpolgármestert, Csoma Botondot, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnökét, Oláh Emesét, Rácz Leventét és a magyar egyházak javaslatára az RMDSZ-listán mandátumot szerző Gergely Balázst.
Az önkormányzat másik alpolgármestere a liberális Dan Tarcea lett; ő 21 szavazatot kapott, míg Horváth Anna 23-at. A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjére, Horea Nasra tanácsosra csak párttársai szavaztak, így meg kellett elégednie öt szavazattal.
Az ülés elejét a korelnök Ioan Pop (PNL) tanácsos vezette a két legfiatalabb tanácsossal, Rácz Leventével és Bachar Mohamad Molhemmel együtt. Pop meg is jegyezte, hogy a háromtagú ülésvezetés mennyire multietnikus és multikulturális, hiszen egy román, egy magyar és egy szír tanácsosból áll. Az is eldőlt: az ülésvezetői tisztséget az elkövetkező három hónapban dr. Florin Stamatian PNL-s városi tanácsos (volt prefektus) látja el.
A kolozsvári tanács 27 tagja közül egyébként ketten szíriai származásúak, és van egy olasz tanácsos is. A 24 éves Bachar Molhem (PNL) most kezdi első mandátumát; ő a szíriai Aleppó városában született, és hatévesen költözött szüleivel Kolozsvárra. Elvégezte a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karát, jelenleg a I. Haţieganu Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ötödéves fogorvosi hallgatója, aki román–szír kettős állampolgár. A 31 éves Horea Nasra szintén Szíriában született, szír nemzetiségű román állampolgár; ő nyolcéves kora óta él Kolozsváron és történelem szakon végzett; édesapja szír, édesanyja román, mindketten Bukarestben laknak.
Giacomo Dreoni olasz üzletember második tanácsosi mandátumát kezdte el a liberális párt színeiben; mivel a tegnapi alakuló ülésről hiányzott, ezért majd a következő alkalommal teszi le az esküt. 1999 óta él Romániában.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 7.

Az RMDSZ vezetőivel tárgyalt az MSZP elnöke
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták Marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

2016. július 23.

Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 1.

Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román nép
Kultúra, történelem és szellemi gyökerek nélküli népként jellemezte a „hegyeken túli testvéreket” Ștefan Ciocan újságíró a csütörtöki Glasul Hunedoarei lapban megjelent cikkben.
Szembeötlő
Nem ismerjük saját történelmünket, a jóval és rosszal együtt, jelentéktelenebbek is vagyunk, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Ha nincs is amire megemlékezzünk a múltból, legalább reménnyel és büszkeséggel nézhetnénk a jövőnk elé. Le kellene vetkőzzük a kisebbségi komplexusainkat a jelentősebb történelmi hagyománnyal rendelkező nemzetekkel szemben, és a saját jövőnk mellett kellene elkötelezzük magunkat. De képtelenek vagyunk erre, mert híján vagyunk a szellemi gyökereknek. Nem lenne szégyen beismerni, hogy a román nyelv latin betűkkel való írása, az első román nyelvű iskolák alapításának ötlete a Kárpátokon túl is, pont a magyarok által „elnyomott” tartományból, azaz Erdélyből eredeztethető. Megörököltük Erdély zászlaját, melyet büszkén szoktam felvonni. Az erdélyi zászló alatt harcolt Avram Iancu, Horea, Cloșca és Crișan. Ez alatt a zászló alatt elmélkedtek az erdélyi iskola korifeusai. Tulajdonképpen ez az a zászló, amely alatt a modern román nyelv megszületett. Az írott román nyelv.
És ezek ellenére sok Kárpátokon túli román elszakadáspártinak tart, azzal vádolnak, hogy el akarom lopni tőlük Erdélyt, hogy hálátlan vagyok velük szemben, pedig ők átkeltek a Kárpátokon, hogy felszabadítsanak minket a magyarok uralma alól. De nekünk, erdélyieknek, nem áll jogunkban saját történelmünk megismerése, nem áll jogunkban saját történelmi zászlónk használata, mint ahogy hőseinket sem tisztelhetjük. Gondoljuk csak a szebeni Felek szülöttjére, Lázár Györgyre (Gheorghe Lazăr), aki az első Kárpátokon túli román nyelvű iskolákat alapította, és akinek tevékenységéért szintén nem jár köszönet a hegyeken túli „testvéreink” részéről. Legalább az erdélyi iskolára gondolhatnának, mely ápolta a latinitást és a latin betűkkel való írást, mert Erdély zászlaját már csak ezért is tisztelhetnék. De a kisebbségi komplexust, melyet egy történelem nélküli, kultúra nélküli, szellemi gyökerek nélküli nép érez az erdélyiekkel szemben, még a száz éves együttélés sem tudta kigyomlálni.
Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ștefan Ciocan
(Glasul Hunedoarei)
itthon.ma//szerintunk

2016. szeptember 4.

Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - [email protected]), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro

2016. szeptember 12.

Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro

2016. szeptember 14.

Bekecsalji múltkövetés félezerrel
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 28.

Múzeum és irattár a Kolozsvári zsidóság történetéről?
MAradhat a holokauszt-emlékmű a Caragiale-parkban
Továbbra is elevenen él az a 2010-ben megfogalmazott óhaj, hogy zsidó közösségi központ létesüljön Kolozsváron: Aurel Veiner, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke tegnap jelentette be, hogy a Horea út 21–23. alatti ingatlanokba tervezett központ létrehozását a szövetség is támogatja.
Amennyiben sikerül eladni a Tordai úti zsidó temető szomszédságában lévő 24 ezer négyzetméteres területet, az érte kapott összeget a régóta áhított létesítmény megvalósítására fordíthatják. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke bejelentette, hogy hétfőn kapták kézhez a Caragiale parkban 2014-ben felavatott holokauszt-emlékmű végleges építkezési engedélyét. A jó hírekről a Kolozsvári Zsidó Hitközség által ötödik alkalommal megszervezett szimpóziumon, a Bánffy-palota Tonitza termében értesülhettek a résztvevők, ahol a nap folyamán a Kolozsvári orvoslásban jelentős szerepet betöltő zsidó személyiségek kerültek a figyelem középpontjába.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 3.

A ROMÁN SOVINIZMUSNAK NINCS HATÁRA
Betiltották a Székelyföldön előállított, Erdély-szerte és Magyarországon is igen népszerű Igazi Csíki Sör gyártását, palackozását és forgalmazását Romániában. A több évszázados eredeti receptúra alapján készített kézműves sör sírásója a Marosvásárhelyi Táblabíróság. A jogerős ítélet elrendelte a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra mindenfajta termékének megsemmisítését, amelyen magyar felirat van, a gyártó gépsortól kezdve a több ezer hűtőládán keresztül a palackok címkéjéig. Tette mindezt a táblabíróság annak ellenére, hogy a Lénárd András vezette manufaktúra nemzetközi fórumon tavaly decemberben másodfokon is igazat kapott az őt perelő multinacionális sörgyártóval, a Heineken Romániával szemben. A holland multi azt kifogásolta, hogy az Igazi Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az ő Ciuc Premium márkanevükhöz. A spanyolországi székhelyű európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal megállapította, a két elnevezés között sem megjelenésben, sem tartalmilag, sem kiejtésben nem áll fenn hasonlóság.
Miről van itt szó? Nem másról, mint a román sovinizmus tombolásáról. Ne legyen magyar nevű népszerű, jó minőségű termék. Ne legyen jól fejlődő székely vállalkozás, ne legyen 140 embernek munkahelye Csíkszentsimonban. A magyarok kirekesztéséért, ellehetetlenítéséért folytatott harcban az sem számít, hogy egy uniós nemzetközi szervezet kétszer is a székelyeknek adott igazat ebben a kérdésben. Az egész eljárás ellenkezik a józan ésszel, szembemegy az európai uniós gyakorlattal, negligálja egy nemzetközi szakmai szervezet másodfokú határozatát, állásfoglalását.
Mindez beletartozik abba a kampányszerű folyamatba, melynek során minden szinten támadják a magyar nyelv használatát, semmibe véve a hatályos törvényeket; rágalmazzák, lejáratják, perbe fogják a magyarság elismert, nemzeti érzelmű, sikeres társadalmi és politikai vezetőit. Horea, Closca, Avram Iancu, a Maniu-gárda, Nicolae Ceausescu utódai keményen dolgoznak. A XXI. században már nem tömeggyilkosságokkal akarnak teret és hazát nyerni, hanem kivándorlásra vagy asszimilációra kényszerítéssel. Talán humánusabb, de ez sem elfogadható.
A teljes Kárpát-medencei magyar politikumnak fel kell lépnie a dühöngő román sovinizmussal szemben. Elsősorban Székelyföldön, a Partiumban, Máramarosban, Nyugat-Bánságban. Nem tisztem innen Budapestről tanácsot adni egy ilyen konkrét ügyben (általános nemzeti sorskérdésekben annál inkább összmagyar egyeztetések és döntések szükségesek!), de minél szélesebb körű és elszánt a tiltakozás, annál sikeresebb lesz. A Heineken termékek bojkottja már elindult, de ez a politikát egyáltalán nem érdekli. Nagy létszámú tüntetések és kiterjedt polgári elégedetlenségi mozgalmak annál inkább. Erre az uniós környezet is felfigyel. A hír eljut Alicantéba, az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatalba, ami csökkenti Románia nemzetközi tekintélyét. Ez elősegíti a Csíki Sör Manufaktúra további jogorvoslati lehetőségét, és (részben) gátat szabhat további önkényes, soviniszta eljárásoknak.
Őszintén megvallom, részemről ennek a kérdésnek szubjektív oldala is van. Nagyon szeretem az Igazi Csíki Sört. Valódi kézműves termék, mely az eredeti, 1548-ban papírra vetett eljárás szerint készül, a régi, 1516-os bajor tisztasági recept betartásával, modern kémiai összetevők nélkül. Ennek megfelelően a 2014 óta gyártott székely sör csak árpamalátát, komlót, élesztőt és vizet tartalmaz. De nem akármilyen minőségű vizet! A Hargita lábainál fakadó tiszta források vizét. Aki szereti a sört – sokan vannak – és egyszer megkóstolta, nem felejti el kitűnő ízét, különlegesen tiszta zamatát. Rájön, most ivott talán először igazi sört. Egy ideje már Magyarországon is kapható. Meddig? Reméljük, az idők végezetéig.
Csóti György
A szerző a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója
Magyar Idők (Budapest)

2017. február 5.

Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket. 
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről. 
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni.  A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb. 
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539). 
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte. 
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert. 
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket. 
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján). 
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek. 
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek. 
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban. 
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.  
Simó Márton
eloszekelyfold.com

2017. február 12.

Műemlékek közt Dél-Erdélyben - Vajdahunyad várában (2.)
Hogyha Déva vára nem is annyira, de Vajdahunyad vára sokkal inkább fontosnak tűnik a románok számára. Mivel a dévaival ellentétben ez a várkastély viszonylag épen maradt fenn, sokkal könnyebb volt üzemeltetni és megteremteni a legújabbkori legendáriumát. Tény és való azonban, hogy elsősorban a magyar vonatkozásokra kell figyelni, illetve arra, hogy az erdélyi vajdaság, majd a fejedelemség korában is igen fontos szerepet töltött be. 
Luxemburgi Zsigmond (1369-1437)  magyar, német, cseh király, német-római császár Vajk kenéznek, Hunyadi János apjának adományozza ezt a területet, amely Hunyadi János kormányzósága idején válik birtokközponttá, ekkor épül fel az itteni lovagvár legkorábbi része. Később Bethlen Gábor végeztet jelentős felújítást és átépítést, majd Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin az 1600-as évek közepén. Az erdélyi e megszűnése után (1691) az osztrákok vasraktárt rendeztek itt be, majd 1725-től a kincstári uradalom hivatalait helyezték el benne. Katonai célokra 1784-ben használták utoljára, amikor a Horea-féle parasztfelkelés idején ide menekült a környék nemessége és polgársága, majd vizsgálati fogságuk idején a várbani rabosították a felkelés vezetőit. 1818-ban és 1854-ban tűz pusztította. Az 1848-1849-es forradalom idején nem jutott számára különösebb szerep. 
A kiegyezés után a magyar kormány kiemelt fontosságúnak tartotta a várat, és 1868-ban, Arányi Lajos kampánya során adományokat gyűjtöttek. Schulcz Ferenc majf Steindl Imre irányította a felújításokat (1870-1874), akik mindent a gótika stílusjegyeinek rendeltek alá, olyan átépítéseket is végeztettek, amelyeket később vissza kellett bontani. A 19. század végén már komoly állami pénzeket fordított a budapesti vezetés a várra. Az igazi és tudományos igényű felújítás 1907 és 1913 között zajlott Möller István vezetésével. Előtte azonban a Millennium alkalmából (1896) a budapesti Városligetben felépült a Vajdahunyad vára, amely tartalmazza az eredeti vár Nebojsza-bástyája és a Mátyás-loggia másolatát (ezek az épületek 1908-ra készültek el), amelyek révén a maradék Magyarországon ma is népszerűsíthető Vajdahunyad egykori szerepe és az ott felhalmozott érték. 
Az már a korábbi személyes emlékeimhez tartozik, hogy amikor először ott jártam - úgy 1970 körül - sokkal magasabbnak tűnt. Lehetséges, hogy nem volt viszonyítási alapom, hiszen ez lehetett az első középkori vár, amelyet meglátogathattam. Pontosan nem emlékszem arra, hogy milyen kiállítás volt látható benne, az épület bizonyos jellegzetességei, formái azóta ivódtak belém. 
Akkor még javában működött a városban és környékén a nehézipar. Éjjel-nappal világított a kohók tüze, a város fölött sodronypályákon szállították egyik üzemrészből a másikba az ércet, a salakot, a szenet. Valahogy jobban lenyűgözte fantáziámat az ipar, hiszen lépten-nyomon azt dicsőítették a tankönyveink, a szülők és a rokonságunk nagy része is valahogy a vasiparhoz, a nyersvas- és acélgyártáshoz, illetve a véle szorosan összefüggő bányászathoz kötődött. Én azt hittem akkor, hogy az ipar és a szocializmus örökéletű lesz, és a 2000. évre minden baj megoldódik, akkor már tulajdonképpen a kommunizmus áldásaiban részesülhetünk majd, s én 37 évesen boldog részese lehetek benne minden földi jónak.
Nem tudtam, hogy ennek az ipartelepítésnek milyen előzményei vannak, és miféle ördögi praktikákból származtatható az a népességvándorlás, amely a háborúknál is jobban szétdúlta a székelyföldi közösségeket. A jellegzetes szagra és a pernyeként aláhulló anyagrészecskékre is emlékszem, amelyek a Siemens-Martin kemencékből áramlottak ki a légtérbe. Akkortájt nem esett túl sok szó a légszennyezés ártalmairól, arról, hogy a levegőbe kijutó anyagrészecskék mindenre rátelepednek, hogy lassan elszínezik a háztetőket, a falakat, lerakódnak az élő szervezetekben, és gyakorlatilag elviselhetetlenné teszik azt a környéket. Óriási bűn volt a várkastély köré telepíteni ezt az üzemet...
A vár tornyai - tetőzete és oldalfalai - régi idők tanújaként, de a szürke minden árnyalatában, egészen a koromfeketéig szennyezetten, vastag lerakódás alatt húzódtak meg a többi (ipari) torony közt, amelyek azt a füstöt okádták huszonnégy órás folytonossággal, s amelyek emberek ezreinek biztosították a megélhetését. Mintha szükséges áldozat lett volna Vajdahunyad vára, amelyet feláldoztak az iparosítás oltárán.
Aztán eltelt több mint húsz esztendő: 1993-ban következett számomra a második hunyadi várlátogatás. Ekkor ébredtem rá, hogy a nagyipar egyáltalán nem örökérvényű. Az apámék generációja ekkor már - aki megérte - nyugdíjas éveit tengette, jó esetben odahaza a szülőföldön, rosszabb megoldásként pedig valamelyik iparváros peremén levő tömbházlakásban, s az utánuk következők - az alig ötvenévesek - pedig korengedményes kényszernyugdíjra várva asszisztáltak a nagyipar végső lebontásán. Akkor már közeledtünk az Európai Unió nevű soros-mennyországhoz, amely - érdekes módon - ismét a kapitalizmust tartotta etalonnak - éppen 30. éves voltam, hét évvel a kommunista mennyek ideje eljövetele előtt, amikorra több iskolai dolgozatban is írtam a napfényes jövő bekövetkeztéről -, és meg voltam győződve, hogy mégiscsak az EU a nyerő, ott számunkra is terem babér, és jut némi dollár, illetőleg az akkor formálódó euróból is csepegtetnek számunkra valamennyit. A vár siralmas állapotban volt, ám látszott rajta, hogy túlélheti ezt az átmeneti kort, még akkor is, ha fenntartói nem szánnak rá különösebben figyelmet és pénzt. Még szerencse, hogy Vajdahunyad várában nem volt túl sok vas, s hogy a követ, a fát, a cserepet nem lehetett értékesíteni az ócskavastelepeken, mert így megmaradhatott. 
Akkortájt Hunyad és környéke az ipar felszámolásán dolgozott, és készülődött kiáramlani a nagyvilágba, ahol szükség van arra a tudásra, amelyet a kohómunkások, a bányászok birtokolnak. Nem nagyon kellett az ilyen ember sehol, így vagy átképezték magukat, vagy eltűntek a térségből. Egy olyan generáció nőtt itt fel, amely alig-alig tudott megismerkedni a munka világával. Nem volt már szükség a 3 x 8 órás időbeosztásra, amelyet a Beatrice a szocializmus alkonyán énekelt meg 1989-ban. 
Hunyad megyében az 1990 és 2010 közötti időszakban a leggyakoribb bűnelkövetési formák a fémlopáshoz kapcsolódtak. Az ócskavasfelvásárlók mindent átvettek, ami valamilyen fémből készült, a delikvensek pedig mindent vittek, ami mozdítható volt. 
Egy rokonom, aki kohómunkásként dolgozott, s innen ment nyugdíjba, többször is mesélt az unokáiról. Egy ideig történetesen azt ecsetelte, hogy szegény fiataloknak milyen nehéz az életük, mert mindig éjszaka kell dolgozniuk, s hogy milyen sokat vannak úton. A nagyapa akkor még nem tudhatta, hogy a csemeték egyszerű fémtolvajok, az egész megyét feltérképezték, s azért járnak éjszakai gyűjtőkörútra, mert olyankor kisebb a lebukás esélye. Évekig folytatták ezt a bizniszt, mígnem aztán tetten érték őket, és egész hosszú bűnlajstromot bizonyítottak rájuk. Az öregúr aztán többet nem dicsérte a fiatalokat. Több alkalommal is ültek, és integrálódtak a bűn világához. Olyannyira, hogy időnként most is megjelennek falun a nagyszülőknél. Ezek a csak románul beszélő unokák talán megkérdezik az öregeket, hogy mi a helyzet, hogy szolgál az egészségük, de olyankor mennek, amikor nyugdíjkifizetések vannak, s mindjárt kölcsön is kérik, vagy egyszerűen csak elveszik az öregek pénzét.  
Aztán ismét eltelt több mint két évtized, mire látogatóként megint odajutottam. A vár átesett egy teljes felújításon. A Hunyad Megyei Tanács időben észrevette, hogy az ipar és a bányászat után itt a turizmus jelentheti a kitörés lehetőségét. Nagyon nehéz a romokon építkezni. Helyi és EU-s forrásokat mozgósítottak. A várkastélyt teljesen felúíjtották a 2007-2014 közötti időszakban. Talán soha nem volt az utóbbi két évszázadban ilyen jó állapotban, bár egyes részletei elnagyoltak, illetve bosszantó helyenként, hogy új- vagy újszerű anyagokat látunk. A falakat lemosták, eltávolították róluk a szennyeződéseket.
Ha kinézünk az ablakokon - körös-körbe - azt a várost látni, amely egykor a vasból élt, mindenütt kibelezett ipari monstrumok, amelyek ma már minden funkcionalitást nélkülöznek. Ahhoz, hogy valóban élhető és másoknak is megmutatható legyen ez a környék, új várost kellene építeni, új megélhetési és foglalatossági formákat kellene találni.
Egyelőre alig látni ilyen kezdeményezéseket.
Az EU komoly szerkezetátalakítást javasolt, ehhez forrásokat is ajánlott. A fénykorában 9000 fős foglalkoztató üzemet privatizálták és korszerűsítették. Ma 2000 fő körüli a vasiparban dolgozók létszáma a városban. Gond azonban, hogy a felhagyott gyárrészek és a romok 140 hektárt foglalnak el, amelyeket nem sikerült megtisztítani és ökologizálni. A teljes sikerre és az áttörésre még várni kell.
A várlátogatók bérelhetnek idegennyelvű tourist gide-ot, ami multimédiás eszközökkel, magyar nyelven is eligazít az ódon falak között. Mi is kértünk egy ilyent. Szakmailag nem volt különösebben baj a felolvasott szöveggel, kicsit túlhangsúlyozta a román vagy románnak is tartott vonatkozásokat, viszont bosszantó volt, hogy a narrátor olyan magyar, esetleg magyar nyelvet ismerő helyi lakos volt, aki itt szocializálódott és archetípusa a szórvány(rom)magyarnak, amely konyhanyelv szintjén töri és felejti el lassan az anyanyelvét. Tele volt a szöveg segédigés szószerkezetekkel, helyzeten szórenddel, olyan hangsúlyokkal, hangformálással, amely mellett a györgyfalvi negyedben élő másod- és harmadgenerációs magyarok szlengje üde Hargita-alji tájnyelvi érték...
eloszekelyfold.com

2017. március 5.

Amikor a szovjet terror román besúgással társul – Gulág-tragédia Kolozsváron
Kevesen tudják, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben még pusztítóbb volt a szovjet terror, mint a trianoni országrészben, ott ugyanis a szovjetek vérengzését tetézték a Vörös Hadsereg mellé csapódott román katonák kegyetlenkedései. Bár nem süthető bélyeg a teljes erdélyi románságra, mégis tény: Kolozsvárról és környékéről közel hatezer magyar férfit hajtottak el a Gulág-Gupvi táborokba, a román katonaság és a magyar-vagyonra ácsingózó helyi románok segítségével, egyharmaduk sosem tért vissza. Ugyanakkor voltak magyarokat bujtató román családok is. A Gulág Emlékév zárónapján Kolozsváron több kutató és túlélő is megszólalt, a borzalmas történetet a témát régóta kutató Erdélyi Eszkimó Péter írta meg a PestiSrácok.hu olvasóinak.
A szovjet katonai vezetés jó előre gondolt a rommá tett Szovjetunió területeinek helyreállításra. Ehhez viszont rengeteg férfi munkaerőre és szakemberre volt szükségük, de az emberveszteségeik miatt erre nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő. Ráadásul hadifoglyokból is kevesebbet ejtettek a tervezettnél, ezért találták ki a civilek számára a „málenkij robot” (kis munka) hazug intézményét, amelyet Kolozsvárt is alkalmaztak.
Nem elég, hogy 1944 őszén Tordánál a magyar hadsereg és német bajtársaik majdnem egy hónapig feltartották a román szövetségesekkel megerősített szovjet erőket, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul szervezetten voltak képesek visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. Sztálin dühödten sürgette Malinovszkijt, aki ebben a helyzetben még a Moszkva által megkövetelt hadifogoly kvóta töredékét sem tudta teljesíteni. Tehetetlenségük miatt kimondhatatlan feszült hangulat uralkodott a szovjet főparancsnokságon éppen úgy, mint a közkatonák körében. Malinovszkij pedig hazudni kényszerült a rettegett generalisszimusznak, amikor a hadifoglyok létszámáról tett jelentést.
A ROMÁN SZOMSZÉDOK ADTÁK A FÜLEST
– A többhetes lángoló tordai pokolnak azonban október 7-én vége szakadt és a szovjet-román erők elkezdhették féktelen szabadrablásukat, erőszakoskodásukat Tordán, Kolozsvárt és a környező falvakban, amely borzalmakat a békés lakosság málenkij robotra való elhajtásával tetéztek – fogalmaz Murádin János Kristóf erdélyi történész. – Október 12-15 között – teljesen törvénytelenül – hétszáz 17 és 55 év közötti magyar fiút és férfit ejtettek foglyul Tordán és környékén, illetve ötezret Kolozsvárt, majd hurcolták el onnan a szerencsétlen embereket a Szibériai lágerekbe. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyeikről, később a lakásaikból szedték össze a magyar áldozatokat. Gyakran a szovjet katonákat a román hatóságok, vagy éppen a román szomszédok irányították azokhoz magyarokhoz, akikkel szemben ellenérzéssel viseltettek.
– A Szentlélek utcában jártak először és szedték össze az embereket. Bejöttek utánunk az oroszok a házba. a pincéből hoztak ki apámmal (Kelemen Ferenc) és György Jakab Misivel, az egyik szomszédunkkal. Először a házak udvarára csalták ki az embereket, majd átvezettek egy műhelybe a Széchenyi tér közelében, ahol „átverifikáltak”, megnézték, milye volt az embernek és elvették tőle. Onnan egyenesen vittek a törvényszékre, a börtöncellába – mesélte a történészeknek Kelemen István, aki akkor 18 éves volt.
Nagyon fontos szempontként szerepelt, hogy az emberek összeterelése gyorsan, pontosan és a lehetőségekhez mérten ellenállás nélkül menjen végbe. Ezért az oroszul tudó foglyok kérdéseire a szovjet katonák általában nem mondták meg az igazat. Legtöbbször azt mondták, hogy „málenkij robotra”, vagyis kis munkára, a háborús károk eltakarítására kell a munkaerő. Mindezeknek dacára, az elfogottakkal úgy bántak, mint valami bűnözőkkel, vagy legalábbis hadifoglyokkal. A kolozsvári utcák zengtek a „davaj, davaj!” (gyerünk, gyerünk), „bisztro!” (gyorsan) és a „pasli!” (indulás) parancsszavaktól.
16 ÉVES GYERMEK VOLTAM…
– Az oroszok bevonulása után elszaladtam a műhelyünkbe, hogy megnézzem, nem törték-e fel a ruszkik? Nem volt feltörve. Indultam vissza, hogy vigyem meg a jó hírt, hogy a műhely sértetlen… Ahogy futottam visszafelé, a Széchenyi téren egy orosz katona meglátott, és rám kiáltott, hogy „davaj!”, „davaj!” – intve a géppisztolyával, hogy álljak be a sorba. Már vagy száz ember állhatott ott a sorban. Megijedtem. Nem akartam beállni, inkább futottam tovább. De az orosz figyelmeztetésül a lábam elé lőtt egy rövid sorozatot. Akkor láttam, hogy muszáj engedelmeskednem. Be kellett álljak a sorba. Még csak 16 éves gyermek voltam. Sírtam és vártam, hogy mi lesz – meséli Török Imre, aki túlélte a borzalmakat.
A szovjet járőröket román civilek és katonák segítették a magyarok összegyűjtésében. Aki nyíltan vállalta magyarságát és fizikailag is megfelelt a nehéz fizikai munkára, azt azonnal bevágták a sorba.
Vincze Sándor túlélő emígy emlékezik: – Jöttünk a város felé, s ahol most a Horeáék szobra áll, megpillantottuk a sorba terelt tömeget. Fegyveresek vették körül az egybeterelt civileket, Több volt a román katona, mint az orosz. Minket is bevágtak a testvéremmel együtt a sorba és faggatni kezdtek: „Ce esti roman sau ungur?” (Mi vagy, román, vagy magyar?). Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Na, akkor csak álljunk nyugodtan. Gyönyörű októberi nap volt, úgy is öltöztem kiskabátban, félcipőben. Azt mondták, hogy a felrobbantott hidakat kell felépítenünk – mondja könnyeivel küszködve Sándor, aki egyedül tért haza a három Vincze testvér közül.
A törvényszékre kísért civileket a két-négy személyes fogdákba lökdösték, néha egyszerre húszat-harmincat zsúfolva össze. – A cellában álltunk, mint a gyufaszálak a gyufásdobozban. Nem is tudtunk lefeküdni. Éjszaka két-három óra körül adtak egy kis paszulylevest. Jó meleg volt. Jól is esett, mert nagyion ki voltunk éhezve. Mivel kanalat nem adtak, a csajkából kellett meginnunk – sorolja a körülményeket Török Imre egykori rab. – Engem október 12-én kaptak el. Elkísértek a Honvéd utcai börtönbe és ott bezártak bennünket a cellákba. Amikor aztán hajnalban lezavartak sorba állni, ott láttam apámat, sok ismerőssel együtt. Édesapám Bitay József később Magnyitogorszkba került, és ott meghalt. Elhurcolásakor negyvenhárom éves volt – közli szomorúan Bitay László, aki 1944-ben szinte még gyermek volt.
NEM KELLETTEK SZEMTANÚK…
Hogy ne keltsenek feltűnést, ne legyenek szemtanúk, akik pánikot kelthettek volna a városban, hajnalban kiterelték, majd gyalogosan elindították a magyar férfiakat Torda felé, a vasút ugyanis járhatatlan volt, mert a visszavonuló németek megrongálták.
– Nagyon „dávájoztak” az oroszok – folytatja Török Imre. – Ijesztően sokan voltunk. Szuronyos oroszok járkáltak körülöttünk farkaskutyákkal. Valósággal elijesztettek bennünket még a szökés gondolatától is. Úgy meg voltunk félemlítve, hogy még félrenézni sem mertünk.
CSAK ÚGY ROPOGTAK A MAGYAR CSONTOK A MUNKAGÉPEK ALATT
Végül Tordán vasútra tették a magyarokat, persze marhavagonokba zsúfolva, ahol a padlóba vágott lyuk, vagy két konzervesdoboz szolgált latrinaként. A vonatok három napig mentek Foksányba, ahol megtörtént a férfiak ismételt átvizsgálása, majd innen az orosz földön használatos széles nyomtávú vasúton folytathatták halálútjukat a Szovjetunió valamelyik kényszermunkatáborába. Kölley Györgyöt például Karéliába szállították. Itt jegyezzük meg, hogy a flekktífuszban, vérhasban és egyéb betegségekben elhunytak holttesteit tömegsíírokba helyezték, majd a „felszabadulást” követően a tábor helyén munkáslakótelepet építettek. A szemtanúk szerint csakúgy ropogtak a magyar csontok a munkagépek alatt!
– Körülbelül 1900 embert összekötözött kézzel indítottak el marhavagonokban. Ez volt életem legborzalmasabb utazása.A hőmérő állandóan mínusz tíz fok körül mozgott, borzasztóan fáztunk és szinte teljesen védtelenek voltunk. Egy-egy vagonba száznyolcvan személyt tereltek be, és amikor megérkeztünk útcélunkhoz, általában száz-százharminc volt még életeben – meséli elszorult hangon Kölley.
Bien György a mérhetetlenül rossz ellátásra panaszkodott leginkább. – Az étkezés feketekenyérből és sós halból állt. Víz kevés volt, a szomjúság őrületig gyötört – mondta az idős túlélő. Gergely István is túlélte a lágert. A ma kilencvenes éveit taposó tősgyökeres kolozsvári öregúr meglepő részletességgel mesél negyvennégy őszéről. – Amikor esett az eső, a drótos ablakon kinyújtottuk a kanalunkat és az összegyűjtött pár csepp vizet a betegeknek adtuk. Legalább a kiszáradt ajkukat megnedvesítettük – mondja szomorúan.
“AZ ÉN CÉDULÁMAT EGY RENDES ROMÁN LÁNY TALÁLTA MEG”
Miközben utaztak, cédulákat dobtak ki, amelyekben családjainkat értesítettük arról, mi történik velünk. Érdekes módon ezek a papírfecnik legtöbbször célba is értek. – Az enyémet egy rendes román lány találta meg Medgyesen, ma is őrzöm – mosolyog Gergely.
Több sikeres szökésre is sor került. A bátrabbak sejtették, hogy nincs veszteni valójuk meglógtak őrzőiktől. – Az egyik vagonból sikeresen megszöktek a foglyok. Volt a közöttük vasutas, tudta, hogyan állítják össze a marhavagonokat és felszedték a padozatot, majd lefeküdtek a vonat alá és megvárták, míg elmegy felettük a szerelvény. Ez valahol Brassó környékén lehetett. Másnap reggel, amikor kinyitotta az őrség a vagont, hogy adjon nekik vizet, csak egy kis sovány borbélyt találtak ott, aki nem mert megszökni. Erre őt jól megverték az orosz őrök, hogy miért nem lógott meg ő is – meséli nekem a katonás kiállású férfiú, aki végül lerobbant munkaképtelenként tért haza két, munkatáborban letöltött szörnyű esztendőt követően.
Persze a holttesteket egyszerűen a sínek melletti árokba hajították, igaz, egy ideig nem jelentették őket, mert megkapták a fejadagjukat. Aki túlélte az embertelen utazást, azok is igen leromlott testi állapotban érkeztek meg a táborukba. – Amikor kiérkeztünk a Szovjetunió valamelyik munkatáborába, már ott volt egy csomó fogoly, akik a mi viszonyainkra azt mondták, hogy csak ne panaszkodjunk, most már pazar körülmények vannak a kezdetekhez képest – emlékezik Szőregi Béla egykori kolozsvári fogoly.
A lágerélet viszonylag jól ismert a nagyközönség előtt, elég, ha Alekszandr Szolzsenyicinre író munkásságára gondolunk. Mindennek a tetejébe a lágerekből szabadultak szenvedései Kolozsváron tovább folytatódtak, hiszen a hatóságok előtt ismertek voltak a „bűneik”, amelyek miatt alapvető egzisztenciális gondokkal néztek szembe, a környezetük előtt pedig kénytelenek voltak minderről hallgatni.
– A szovjet fogságot elszenvedő civilek kálváriája a kommunista Romániában tabu-téma volt, igaz kevesen is beszélhettek volna róla… Az elhurcolt ötezer magyar egyharmada, körülbelül ezerhatszáz-ezernyolcszáz fő elpusztult az úton, vagy a munkatáborban – teszi hozzá Murádin történész.
VOLTAK MAGYAROKAT BUJTATÓ ROMÁNOK IS
Murádin János Kristóf előadásában ugyanakkor kihangsúlyozta: ahogy a történelem általában, úgy a kolozsvári terror esete sem fekete-fehér. – Az erdélyi román lakosság egy része igenis segíteni próbált az elhurcoltatás előtt álló magyarokon. Volt több olyan eset is Kolozsváron, hogy a román szomszédok bújtatták saját lakásukban a magyar szomszédot egész családjával együtt, megmentve így a szovjet deportálástól. Általában ez olyan esetekben nyilvánult meg, amikor a magyar szomszéd korábban ő maga is segített román szomszédjának a magyar közhatalom négy éve alatt 1940 és 1944 között ügyes-bajos dolgaiban, hivatali ügyei intézésében, vagy kiállt mellette adott esetben, ha a magyar hatóságokkal valamilyen konfliktusa akadt – magyarázta el a történész.
AZ ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁS IS ELMARADT
Az egyre nagyobb eredményekkel járó kutatások nehézségeire jellemző példa, hogy az ötezer férfi neve közül mindössze hétszázötvenét sikerült feltárni. És végül még egy fontos megjegyzés: sem a román, sem az orosz politikai vezetés még elvi szinten sem kárpótolta a túlélőket a szovjetunióbeli szenvedéseikért. Ráadásul sok felelős ember még ma is úgy gondolja, hogy a kolozsváriak kényszertáborokba való elszállítása, rabszolga munkára való kényszerítése jogos tett volt.
„Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelem tanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak – jogtalanul. Minderről a GULÁG-év zárónapján esett szó február 25-én, amely rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm ősbemutatóját nézhettünk meg (Farkas György: „Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?”, Tóth Orsolya: „A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron”) valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésben vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is.
Erdélyi Eszkimó Péter
pestisracok.hu

2017. április 19.

Újabb zászlókitűzés lesz Nagyváradon, a román sajtó máris uszít
Újabb történelmi és közösségi jelkép kerül fel április 20-án délben Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodájának homlokzatára – közölte az eseményt beharangozó képviselői sajtóiroda.
A regionalizmus haladó európai gyakorlata és annak romániai meghonosítása, erősítése jegyében ezúttal az Erdély-zászlót tűzi ki a volt királyhágómelléki református püspök, az eseményre várják mindazokat, akik magukénak érzik a harmonikus együttélés regionális eszméjét – áll a meghívóban. A nemrég Kolozsváron „letartóztatott” történelmi szimbólumot pontban 12 órakor tűzi ki csütörtökön Tőkés László a Kálvin utca 1. szám alatti képviselői iroda erkélyére, a már ott lobogó forradalmi magyar (1956-os) és román (1989-es), az uniós, a székely és a partiumi zászlók mellé.
Noha a lobogó kitűzésének dátuma nem kötődik konkrétan semmilyen eseményhez vagy évfordulóhoz, vélhetően az európai parlamenti húsvéti szünet nyújt rá alkalmat, a nacionalista román sajtó mégis sietett provokációnak beállítani a gesztust, mivel hogy április 20-a a román királyi had Nagyváradra történő 1919-es bevonulásának napja. A Bihoreanul című bulvárportál például azt írta, hogy „amikor a nagyváradi románok annak a 98. évfordulóját ünneplik, hogy a Traian Moşoiu generális vezette Román Hadsereg bevonult és átvette Rimler Károly polgármestertől a város kulcsait, a román adminisztráció bevezetésének jelképeként”, akkor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy olyan eseményt szervez, ami lehet véletlen egybeesés, de inkább „provokációnak vagy a volt református püspökre jellemző excentrikus aktusnak tűnik”. itthon.ma/erdelyorszag

2017. május 3.

Helyben kell megoldani
Miniszteri ultimátum
Kedden többórás maratoni tárgyalás után, amelyből nem hiányoztak a magyarellenes felhangok sem, Pavel Năstase közoktatási miniszter ultimátumot adott: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a városi tanács és a tanfelügyelőség kell megtegye május 15-ig a szükséges intézkedéseket a Római Katolikus Teológiai Líceum működésének rendezése ügyében. Ha ez nem történik meg, miniszterelnöki vizsgálóbizottságot küld a helyszínre, hogy megállapítsa, ki a felelős a történtekért – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülők képviselője.
A miniszter azt is kijelentette, hogy ne várjanak minisztériumi határozatot egy olyan ügyben, amelynek a megoldása a helyi hatóságokra hárul. A tárgyaláson valamennyi érdekelt szerv, a polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség szakemberei, a prefektus, az RMDSZ szenátora, parlamenti és megyei szervezetének képviselője, városi tanácsosok, valamint az iskola szülői bizottságának megbízottai vettek részt. A megbeszélésen megjelent az Unirea Főgimnázium szülői bizottságát és érdekes módon a megyei szülői bizottságot képviselő Delia Peter és ügyvédjük, Horea Hădărău, valamint Marius Paşcan parlamenti képviselő, akik próbálták magyarellenes irányba terelni a beszélgetést. Zsigmond Imola a szülők nevében elmondta, hogy az Unirea Főgimnázium volt igazgatónője ajánlotta fel az iskolába járó gyermekek szüleinek a lehetőséget, hogy átiratkozhatnak a katolikus iskolába, tehát nem kényszerítette őket senki erre a lépésre.
A katolikus iskola ügyében kért szót Novák Zoltán RMDSZ-szenátor, Vass Levente parlamenti képviselő, Peti András városi tanácsos, Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. A Szabad Emberek Pártját képviselő Hermann Mark Christian városi tanácsos hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy adminisztratív kérdésről van szó, majd érdeklődésünkre elmondta, hogy kedden be is nyújtott három határozattervezetet, hogy május 4-i ülésén a marosvásárhelyi tanács visszatérjen korábbi kifogásolt határozataira és módosítsa olyan módon, hogy világos legyen: jóváhagyja és nem csak javasolja a Római Katolikus Teológiai Líceum működését.
Egyértelmű véleményként körvonalazódott, hogy a történtek büntetőjogi részét külön kell választani, és az esetleges adminisztratív hibát korrigálni kell és lehet. A miniszter és államtitkárának határozott véleménye is megegyezett abban, hogy amíg nincs az ügyben végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, addig sem az előkészítő osztályba való beiratkozást, sem a kilencedik osztályok indítását nem lehet felfüggeszteni, és az iskolát sem lehet a megyei hálózatból törölni – nyilatkozták a tanácskozás résztvevői.
Dr. Tamási Zsolt József iskolaigazgató hatósági felügyeletét sajnos meghosszabbította a Korrupcióellenes Ügyészség helyi szervezete.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 22.

7. Kolozsvári városnapok csütörtöktől
A város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be.
A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra.
A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget.
A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School.
A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások.
A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat.
A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők.
A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket.
Idei újdonságok:
A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek.
Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók!
Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik.
A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep.
A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 29.

Holokauszt-megemlékezés Kolozsváron
A volt Postakert (ma Caragiale) parkban található Holokauszt-emlékműnél kezdődött és a Horea utcai zsinagógában folytatódott a megemlékezés. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-249




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék