udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 53 találat lapozás: 1-30 | 31-53

Névmutató: Kálmány Lajos

2009. október 3.

Az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatába illeszkedő Alma Mater-napok és a X. Véndiák-találkozó keretében október 2-án megnyílt Aradon, a Csiky Gergely Iskolacsoportban a pécskai Laukó Katalin festménytárlata. A szervező pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, Nagy István köszöntő szavai után az iskola igazgatója, Király András méltatta az iskola életében premiernek számító eseményt. /Kiss Károly: Laukó Katalin tárlata a Csikyben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

2009. október 30.

A 90 évvel ezelőtt elhunyt Kálmány Lajos, a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusa – aki a városban káplán volt – lesz a Pécskán hagyományosan, novemberben megrendezendő Klebelsberg-nap középpontjában. A Kálmány Lajos nevét viselő helyi közművelődési egyesület 2008-ban már közreműködött Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzorának a folklórgyűjtő több mint fél évszázadon át írott tanulmányainak kiadásában. – Most Kálmány Lajosnak szétszórtan megjelent, szinte hozzáférhetetlen mitológiai és folklorisztikai írásait gyűjtöttük egybe – mondta Nagy István, az egyesület elnöke. A Péter László által szerkesztett, és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág címet viselő kötet a Szegedi tudósok címmel tervezett sorozat első kötete. A november 7-én Pécskán szervezendő Klebelsberg-napon Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tart előadást Kálmány Lajos gyűjtőmunkájának jelentőségről, majd Czégényi Dóra a kolozsvári BBTE Bölcsészkar, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék egyetemi tanársegédje beszél Kálmány hiedelemkutatásainak tudománytörténeti jelentőségéről, végül bemutatják az említett kötetet. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 30./

2009. november 9.

November 7-én Magyarpécskán, a hagyományos Klebelsberg-napon kevesebb szó esett a névadóról. Nagy István, a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke jelezte, a fő cél a méltatlanul elfelejtett, vagy háttérbe szorult pécskai szülöttek tevékenységének, munkásságának a bemutatása. Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tartott előadást Kálmány Lajos /1852–1919/ gyűjtőmunkájának jelentőségről. Elmondta, hogy Kálmány Lajos, mint magyarpécskai káplán, itt kezdte népköltészeti gyűjtését. Kálmányt nem hagyták hosszabb ideig egyetlen plébánián sem, sok helyre áthelyezték. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás a terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából. Értékes gyűjteményeit jórészt saját költségén adta ki. Jelentős kéziratos hagyatékának egy része több mint harminc évvel halála után látott napvilágot. Bemutatták Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzora szerkesztette Kálmány Lajos – Magyar hitvilág című kötetet, amely a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel közös kiadásban látott napvilágot. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2010. március 16.

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. 
Az emlékmű alkotója Dinyés László
Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. november 7.


Neves szülötteire emlékezett Pécska
A város neves szülöttei közül gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) magyar vallásügyi és közoktatási miniszterre és Mester János (1879–1954) jezsuita szerzetesre, tanítóképzői főiskolai tanárra emlékeztek szombaton Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület szervezésében.
A hagyományos Klebelsberg-napnak nemcsak az adott külön jelentőséget idén, hogy november 13-án lesz az államférfi születésének 135. évfordulója, hanem az is, hogy tíz éve állították fel a pécskai római katolikus templomkertben Jecza Péter néhai temesvári szobrászművész alkotását, a bronzból öntött Klebelsberg-szobrot. A jubileumi évfordulóra nem jöttek el olyan sokan, mint a szoborállítási ünnepségre – jegyezték meg az emlékrendezvények rendszeres résztvevői –, de azért voltak szép számban érdeklődő értelmiségiek a 2-es számú általános iskola dísztermében.
Klebelsberg Kunó ugyan Pécskán született, de utána nem sok köze volt a Maros menti nagyközséghez (ma már városhoz). „Két hónaposan vitték el innen, amikor huszárszázados édesapját lovasbaleset érte, amitől egy év és hat hónap múlva meghalt. Valószínű, hogy sosem tért vissza, de 12 éves korában valaki a családból járhatott erre, mert az anyakönyvi bizonyítványában, amit a román állami levéltár aradi fiókjában őriznek, van egy bejegyzés 1877-ből vagy 1878-ból. Bizonyára akkor kértek egy másolatot róla” – mesélte Nagy István főszervező, a közművelődési egyesület elnöke. Az elszegényedett grófi családból származó, részben tiroli gyökerű kultúrdiplomata emlékét őrzi Pécskán az 1996-ban a katolikus templom falán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet által elhelyezett emléktábla.
Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola tudományos rektor-helyettese előadásában kiemelte, hogy Klebelsberg fokozatosan emelkedett a ranglétrán, ezért ismerte a közigazgatás csínját-bínját, és hogy ő volt a Bethlen István-kormány egyetlen, mindvégig hivatalban lévő minisztere (1922 és 1931 között, de előtte bő fél évig belügyminiszterként is dolgozott). Az iskolahálózat kiépítése, az analfabetizmus visszaszorítása, a népművelés, az alacsonyabb rétegek szellemi felemelkedése köszönhető neki. Hangoztatta, hogy „a kulturális diplomáciának meg kell előznie a politikai diplomáciát”, és elérte, hogy a kultúra és a közoktatásügy az egyik legjobban finanszírozott ágazat legyen. „Mindezt nagyon nehéz időszakban, Trianon után, amikor a nemzetközi közvélemény is Magyarországot életképtelen államnak tartotta elveszített területei miatt. De ekkor több mint ötezer iskolát hozott létre, megalapította a külföldi magyar kulturális intézeteket, amelyekbe fiatal magyar művészeket küldött állami ösztöndíjjal” – világított ár Ujváry Gábor, majd az egykori minisztert idézte, aki szerint „a politikai Trianonba bele kellett mennünk, de a kultúrpolitikai fegyverletétel önkéntes lenne”. Aktív korában sok bírálat érte Klebelsberget a közművelődésre fordított vélt túlköltekezések miatt, de ő tartotta magát ahhoz, hogy inkább a kultúrára áldozzon az állam, semmint a fegyverkezésre, mert „a kulturális diplomáciával több mindent el lehet érni, mint a hagyományos diplomáciával”. Emellett kitartott, mert nem akart „kultúrpolitikai Nagymajtény, vagy Világos” részese lenni. „Lassan megtérülő befektetés az oktatás, de busásan megtérül” – mondta Ujváry Gábor. Klebelsberg államférfiúi nagyságát az jellemzi a legjobban – tette hozzá –, hogy tisztában volt a korlátaival, nem akart mindenben ő maga dönteni, hanem szakemberekkel vétette körül magát, és azokra hagyatkozott.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul köszöntő szavai után Horváth László, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója emlékezett a szoborállítás történetére. 1999-ben több mint egy tucat diákkal és Katona Kálmán akkori környezetvédelmi, közlekedési és hírközlési miniszterrel kerékpártúrát szervezett Aradra, a 13 vértanú kivégzésének 150. évfordulójára, és az emlékünnepség előestéjén Pécskán Heinrich József akkori plébános látta vendégül a csapatot. Továbbindulás előtt látta a templom falán a Klebelsberg-emléktáblát, és akkor megszületett az elhatározás a szoborállításra. A technikum akkori és volt diákjai adták össze a pénzt a szoborra, amit Pokorni Zoltán akkori magyar tanügyminiszter avatott fel. „A szobornak ma is olyan a kisugárzása, mint tíz évvel ezelőtt, és hű mása Kunónak, aki valóban egy ilyen morcos, kubista tekintetű kemény ember volt, aki ötezer iskolát kitalált, pénzt szerzett hozzá, és utána ellenőrizte. Azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy köszönjétek meg Klebelsbergnek, hogy ennyi tantermet épített, különben a nagyszüleitek analfabéták lettek volna, a szüleitek talán jártak volna iskolába, de belőletek biztos nem lett volna középiskolás vagy főiskolás hallgató” – mondta az igazgató.
A rendezvény második felében Mester Jánosra emlékeztek a jelenlévők, a pécskai és szegedi leszármazottak, hozzátartozók. Bella Ibolya, a 2-es iskola vallástanára és Pakott Géza farkaslaki származású szegedi jezsuita atya a rend történetéről és tevékenységéről értekezett, és előadást tartott a makói Bogoly József Ágoston irodalomtörténész. „1994-ben a Temesvári Ormós Zsigmond Társaság avatott emléktáblát a Pécskán született Ormósnak, 1999-ben a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület a névadójának, és ott éreztük a helyét Mester János emléktáblájának is, aki tavaly kapott egy emléktáblát, de az a családi háza helyén álló ház falára került – mondta Nagy István. – A sort folytatni fogjuk, hiszen a nagybányai festőiskola egyik jeles tagja, Nagy Oszkár is itt született. Ápolnunk kell a múltunkat, mert aki a múltját elfelejti, az elvész, és látjuk, hogy a múltunk elfeledtetéséért egyesek ádáz küzdelmet folytatnak.”
Mester János Pécskán született, de hatodik osztálytól Zádorlakra íratták iskolába, hogy németül tanuljon; Rómában végezte az egyetemet, Belgiumban volt szerzetes, de 1921-től 1950-ig Magyarországon oktatott pedagógiát, pszichológiát és filozófiát. Nagy István szerint a jezsuita szerzetes kedvenc mondása – amely az emléktáblára is felkerült – mindenkinek irányadó lehetne: „Úgy kell élnünk, ahogy hiszünk, mert különben úgy kezdünk hinni, amint élünk”.
Mester János életútját Oláh János szegedi nyugalmazott főiskolai tanár –, Mester János kutató – dolgozatának felolvasásával mutatták be. De minden jelenlévő megkapta azt az alkalomra készült füzetet, amely Mester Jánosnak a rendjéről 1941-ben írott tanulmányát tartalmazta, de Loyolai Szent Ignác életét és művét is bemutatta.
Az emléktáblát Dr. Horváth László budapesti és Bacsilla Sándor pécskai iskolaigazgatók leplezték le, és Király Árpád marosi főesperes és Czeglédi Ferenc helyi plébános áldotta meg.
A Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület köszöni a Nyugati Jelen médiatámogatását, valamint a Városháza és tizenhat pécskai család támogatását, amelynek köszönhetően megtarthattuk a rendezvényt, és emléktáblát helyezhettünk el Mester János emlékére, amelyet Tóth János kőfaragó készített. Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com
Mester János /Magyarpécska, 1879- Budapest, 1954/ Erdély.ma

2011. szeptember 30.

Arad vármegye monográfiájának digitalizált változata
Egy átfogó, szakmailag igényes, helytörténeti szempontból pedig egyedülálló és pótolhatatlan, mai napig értékes forrásként használt művet mentett át Nagy István az utókornak azzal, hogy digitalizálta Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiáját, amelyet annak idején a Kölcsey Egyesület adott ki, hisz a nyomtatott kötetekből már nagyon kevés példány rejlik a házi könyvtárakban. – 1884-ben Arad vármegye, a város és a Kölcsey Egyesület elöljárói elhatározták, kiadják a város és a megye monográfiáját, s a munka koordinálásával Jancsó Benedeket bízták meg, majd 1905-től Somogyi Gyula folytatta a szerkesztői teendőket – magyarázta a monográfia előtörténetét a Nyugati Jelennek Nagy István, aki csütörtökön délután a Tulipán könyvesboltban mutatta be a mű általa készített, digitalizált változatát. – Huszonegy év alatt a hatra tervezett sorozatból csak öt kötete jelent meg, mert Lóczy Lajos végül nem írta meg a geológiai részt. A Simonkai Lajos készítette növény- és állatvilág rész 1893-ban jelent meg – mondta Nagy István.
A Márki Sándor írta Arad szabad királyi város és Arad vármegye története két részben jelent meg, 1892-ben és 1895-ben. Ennek az 1475 oldalas, műnek tudományos alaposságát legjobban talán a törzsszöveghez kapcsolódó 8170 lábjegyzettel lehet érzékeltetni.
Dolgozott még a monográfián, többek között Mátyás Jenő (ipar, kereskedelem, pénzügy), Ipolyi-Keller István, (mezőgazdaság) Institoris István (közegészség), Bartucz Lajos (antropológia), Somogyi Gyula (történelem, népességi viszonyok, nemzetiségek), Gaál Ernő (közgazdaság).
A 3500 oldalas, 620 képet tartalmazó monográfia CD-változata könnyen kezelhető, a fejezetek egyszerűen elérhetőek és nyithatóak. Megvásárolható a Tulipán könyvesboltban, s ezek ellenértéke a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet támogatja, amelynek Nagy István az elnöke.
Irházi János
nyugatijelen.com. Erdély.ma

2011. október 7.

Magyar civilszervezetek fóruma
Egy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét
Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. 
Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében.
Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt.
Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak?
Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább.
Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is.
Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás.
Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből.
Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött.
Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni.
Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek.
Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni.
Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat.
Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek.
Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

2011. november 26.

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 3.

Kossuth a nemzet és Arad emlékezetében
Már születése előtt megjósolták tündökletes pályafutását és bukását, mondja a romantikus történelemírás, még élt, amikor már legendássá vált, s az idő múlásával, mint ahogy az történni szokott nagy személyiségeknél, a legenda tovább terebélyesedett.
Ma ritka az olyan település az anyaországban, ahol „Kossuth apánknak” utca, tér ne viselné nevét – a Trianon után határokon túl esett területeken igyekeztek minél hamarabb felszámolni emlékét –, számos mondatát szállóigeként idézik a magyarok a világ minden táján, mintegy hatszáz Kossuth-nótában él emléke. A magyar történelem egyik legszebb és legdicsőségesebb, egyszersmind a bukás miatt legtragikusabb mozzanata, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc – amelyben rendkívüli szerepet játszott – nem is említhető neve nélkül.
Kossuth Lajos életének és munkásságának felidézésére születésének 210. évfordulója kapcsán került sor Aradon, a Jelen Ház nagytermében hétfő délután a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének Tiszteld múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz közösségépítő programjának keretében. (Társszervező a Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a rendezvényt az Erdélyi magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete támogatta.) Nt. Baracsi Levente református tiszteletes, az est házigazdájának bevezetője után Olasz Angéla Márki Sándor-díjas ny. történelemtanár közel másfél órás, kitűnően dokumentált előadása teljes képet próbált felvázolni egy kivételes személyiségről, akiről az utóbbi másfél században könyvtárnyi anyagot írtak. Előadásában születésétől haláláig, sőt utóéletében is nyomon követte az Aradon kétszer járt Kossuth életútját és tevékenységét – beleértve ma is sokszor idézett mondatainak (Leborulok a nemzet nagysága előtt, Arad a magyar Golgota stb.) keletkezési helyét és idejét, az idős Kossuth, a „turini remete” hangját megörökítő egyetlen fonográf-felvétel megszületésének körülményeit, Aradot, ahol a temesvári vesztes csata után 1849. augusztus 10-én lemondott és átadta a fővezérséget Görgeinek. Nagy segítségére volt Murvai Róbert Dávid, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákja, aki az előadás illusztrálásaként részleteket olvasott fel Kossuth beszédeiből, leveleiből, kortársak és későbbi történészek munkáiból, s egy kevéssé ismert Jámbor Pál-verset is elszavalt, valamint Murvai Miklós, aki hónapokig tartó aprólékos munkával összegyűjtötte az internetről a Kossuthtal kapcsolatos vizuális emlékeket – a családi képektől szobrokig, a kézzel írott Országgyűlési tudósítások, a Kossuth főszerkesztésével megjelent nagy hatású Pesti Hírlap, a Kossuth-bankók reprodukcióit, filmrészletet stb. stb. Röviden: hétfőn este egy több ember közreműködésével létrejött emlékezetes előadásnak voltunk részesei (szó esett, például, az 1909-ben felállított, 1925-ben lebontott aradi Kossuth-szoborcsoportról is), amelyet egyszer már hallhattak aradi fiatalok, de érdemes lenne máskor, máshol is megismételni arról a személyiségről, aki a washingtoni Capitoliumban egyetlen külföldiként kapott szobrot, s akinek szellemisége ma is velünk, bennünk él.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2013. március 16.

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Nyugati Jelen (Arad),

2013. szeptember 28.

Digitalizált múlt
Mi kell a digitalizáláshoz? Fényképezőgép (lehetőleg állványos), lapolvasó, számítógépes képszerkesztő program, lapszerkesztő program, szövegfelismerő program, és az elhatározás, hogy hozzáfogjunk dolgozni – így kezdődött az a folyamat, melynek végeredményét, egy DVD-t vehettek kézbe tegnapelőtt délután az aradiak.
Az Aradi Magyar Napok keretében a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében került bemutatásra Nagy István pécskai fizikatanár „alkotása”, az Aradi magyar múlt című DVD-je.
A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke első körben a digitalizálás folyamatát ismertette a jelenlévőkkel, majd rátért a DVD tartalmának ismertetésére.
A korongon több fejezetben jelenik meg az aradi magyar múlt: az 1848-as részben benne van a Révai testvérek Irodalmi Intézete Rt. által 1898-ban kiadott 18negyvennyolcz – A magyar szabadságharcz 1848–49-ben című történelmi képes album (szerkesztői Jókai Mór, Bródy Sándor, Ignotus, Mikszáth Kálmán és mások), illetve Varga Ottó Aradi vértanúk albuma című 1890-es kiadványa.
Az aradi vonatkozású részben benne van Lakatos Ottó Arad története (I., II., III. kötet, 1881), és Némethy Károly Arad tanügyi története (I., II. kötet, 1890) című kiadványai. Az Arad vármegyei blokk Arad vármegye monográfiája és Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben (1835.3., Fábián Gábor) című feljegyzéseket tartalmazza.
A korongra felkerült még Somogyi Gyula Az Aradi Kölcsey Egyesület története 1882–1895, 1896című könyvével, a Kölcsey Egyesület titkári-jelentéseivel, és az 1884–1888. között megjelent, illetve az 1914–1915-ös évkönyvvel, valamint a Monografia Pecica (2007), Kovách Géza Fejezetek Pécska nagyközség történetéből (1995), illetve Nagyhalmágyi Sándor Magyarpécska múltjából (1998) című kötetek. Helyet kaptak Péter László Kálmány Lajos, válogatott tanulmányok, illetve Kálmány Lajos Magyar hitvilág című munkáival és Klebelsberg Kuno 11 kiadvánnyal.
A Nagy István által elkészített DVD minden bizonnyal hiánypótló kiadvány, az alkotó számos példányt ajándékozott a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2013. október 28.

1956-ra emlékeztek Pécskán
Magunkért és utódainkért
A Szentháromság téri emlékmű, sötétedés után, a mécsesekkel
„Március 15. óta másként tekintünk Pécskára: akkor állítottak méltó emlékművet 1956 áldozatainak” – mondta Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke pénteken délután a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola dísztermében megtartott 1956-os megemlékezésen, amelyet az In memoriam 1956 Egyesület szervezett az iskola együttműködésével és a helyi tanács támogatásával.
Arad alpolgármestere arra utalt, hogy idén március 15-én avatták fel a pécskai Szentháromság téren, a római katolikus templom mellett azt a szép emlékművet, amely az 1958-ban – az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsán, az ún. Szoboszlay-perben – kivégzett tíz romániai áldozat emlékének állított idén tavasszal (a Magyar Külügyminisztérium anyagi támogatásával) az In memoriam 1956.
A teljesen megtelt díszteremben tartott megemlékezésen Jámbor Ilona, az Egyesület elnöke jó húszperces előadásában az 1956-os magyarországi forradalom nemzetközi vonatkozásairól, a szabadságharc lefolyásáról, de főleg romániai – lugosi, aradi, suceavai, bukaresti, temesvári, kolozsvári, brassói, craiovai stb. – visszhangjáról szólt, az 1956-ot követő megtorlásokról, amelyek során Romániában 1956–1962 között, az eddigi kutatások szerint, több mint 28 ezer letartóztatás történt, 1957–59 között közel tízezer ítélet született, s csupán a Szoboszlay-per 57 vádlottjai közül tíz embert ítéltek halálra – az ítéletet végre is hajtották, máig ismeretlen helyen földelve el az áldozatokat –, a többiekre több mint 1300 év börtönbüntetést szabtak ki.
Az előadást követően Mester Zsófia szavalt, majd Szenes Andrea és András nagysikerű minikoncertje következett az alkalomhoz illő (Bródy János, Máthé Péter, Albinoni stb.)
zeneszámokkal. Bölöni György, a pécskai RMDSZ elnöke, megyei tanácsos többek között arról beszélt, hogy az idei pécskai városi tanácsi eseménynaptárban 34 pécskai és tornyai magyar vonatkozású rendezvény – az összes rendezvény több mint fele – szerepel, amelyeket a városi tanács jelentős összegekkel támogat. „De lehet pénz, önkormányzati jó szándék, ha nincs, aki e rendezvényeket életre keltse. De mindig voltak, akik tesznek azért, hogy meg is valósuljanak – a helybeli magyarokért. Ezért egy kicsit büszkék lehetünk magunkra” – mondta a szónok.
Az előadást követően az érdeklődők megtekinthették az 1956-tal foglalkozó könyvekből készült kiállítást, a szerző, Péterszabó Ilona dedikálta az 56 után 57-en… a temesvári perben c. könyvét.
Nagy István pécskai tanár, a Kálmány Lajos Egyesület elnöke a következő magyar rendezvényre, a november 23-i Klebelsberg-napra hívta fel a figyelmet, amelyet idén Ormós Zsigmondnak szentelnek temesvári, budapesti előadókkal, aradi, temesvári színészek közreműködésével.
Ezt követően a résztvevők kivonultak az ’56-os emlékműhöz, égő mécseseket helyeztek el talapzatán, majd a díszterembe visszatérve egy pohár üdítő, bor, sütemény mellett beszélgettek a forradalom és a mindenki által sikeresnek ítélt est eseményeiről.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2014. november 25.

25 magyar év értékelése Pécskán
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva? 
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. február 3.

Beszélgetés Bölöni György RMDSZ-elnökkel –
Működőképes pécskai magyar intézményrendszer
Arad– Bölöni György pécskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos társaságában vesszük számba az Arad megye legnagyobb vidéki magyar közössége körében, tavaly történt rendezvényeket, fejlesztéseket, illetve vázoljuk az idei elképzeléseket.
–Pécskán a magyar közösség milyen eredményeket tudott felmutatni az elmúlt évben?
– Ez attól függ, ki mit nevez eredménynek? Mert az RMDSZ-es városi tanácsosok kivételével, a többiek valószínűleg, a mi meglátásunktól eltérő szemüveggel értékelik az ottani eredményeket. Magam, RMDSZ-elnökként a magyar intézményrendszer működését tekintem a legfontosabbnak. Amikor intézményrendszerről beszélünk, a pécskai közélet minden működő szeletét értjük, az oktatási intézményeinktől, az egyházainkon át, a civilszervezeteinkig. A rendszer valóban működik, tudunk egymásról, együtt dolgozunk, sokszor közösen szervezzük a programjainkat, amelyek a pécskai magyar közösség sikereinek számítanak. E tevékenység sokszínűségének, gazdagságának a megítélése, másik szempont. Itt sem állunk rosszul, hiszen tavaly 41 magyar jellegű rendezvény volt Pécskán, illetve a hozzá tartozó Tornyán. E rendezvénysorozatban az oktatási intézményeink, a római katolikus, a református, a magyar baptista felekezet, valamint a civilszervezeteink, a Búzavirág Egyesület, az M-Kidsz ifjúsági szervezet, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Kolping Család, illetve Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület és a Tornyai Hagyományőrzők, továbbá az ugyancsak Pécskán székelő In Memoriam 1956 Egyesület. Amint a felsoroltak is szemléltetik, Pécskán igen színes, tartalmas a kulturális paletta, ami tulajdonképpen folyamatosnak is mondható, hiszen ha a 41 eseményt egész évre elosztjuk, 8–9 naponként történik valami. Szerintem, ennyi esemény elég, megtoldva a meghagyással, miszerint a tartalom és színvonal mindig javítható.
–A felsorolt pécskai civilszervezetek közül kimaradt a Humanitas Egyesület, amelyik több mint egy éve működteti a Hit és Fény közösségi programot, míg hosszú távon a fogyatékkal élő fiatalok számára napközi otthont kíván létrehozni Pécskán.
– Valóban, emlékszem, hogy egyszer már beszéltünk róla. Sajnos, még nem tudtam részt venni a szokásos programjaikon, de ami késik, nem múlik. Ha viszont hivatalosan bejegyzett, jogi személyiségű civilszervezetről van szó, jogosult az ő tevékenységüknek a támogatása is. Szerintem az ő programjaikat is iktatni kell a pécskai eseménynaptárba, aminek tavaly a 40%-a magyar volt. Remélem, a számarány idén sem lesz alacsonyabb.
Pénzforrások
–Támogatást említett. Honnan kerülnek elő a programok szervezési költségei?
– Több helyről kerülnek elő, hiszen a szervező civilszervezetek, a lehetőségeik szerint, maguk is hozzájárulnak, de igen nagy segítséget jelent a városi költségvetésből biztosított forrás, illetve a pályázati lehetőségek kihasználása is. Biztos helyről tudom, hogy tavaly a város kasszájából 146 500 lejt fordíthattak magyar kulturális programokra. Örvendetes, hogy a magyar civilszervezetek összefogva vagy külön is szervezik a jelzett programokat, ezért az RMDSZ helybeli szervezete is bekapcsolódott olyan programokba, amelyekhez nem volt szükség a helybeli önkormányzat támogatására, lévén, hogy politikai szervezetként nem pályázhat. Kiemelném az RMDSZ-en belül, az alig egy éve alakult Pécskai Nőszervezet munkáját, ami sokban gazdagította a helybeli magyar kulturális programot.
–A magyar programokra a helyi városi tanácsosok szerzik a támogatást?
– Természetesen, de nem csak azok, hiszen a Megyei Kulturális Központ is több pécskai magyar programot szokott támogatni. Tőlük, tavaly a Búzavirág Egyesület 4 ezer, míg az M-Kidsz 5 ezer lejes támogatást nyert, pályázati úton.
–Tudtommal, a pécskai magyar programoknak a többsége hagyományos. Lesz-e új színfolt az idei eseménynaptárban?
– Valóban, a legtöbb programunk több éves múltra tekint vissza, ezért meglehet, teljesen új elemekkel nem találkozunk. Nem is biztos, hogy változtatni kellene az olyan programokon, amelyeket az emberek megszoktak, megkedveltek, várnak. Az ilyeneket nem szabad megszakítani, esetleg félben hagyni. Minden civilszervezet vezetőségével leülünk, megbeszéljük az idei terveiket, hogy a politikai képviselet útján azokat támogatni lehessen. Ez az RMDSZ dolga, tehát most vagyunk a programkészítések fázisában, de már most is látható, hogy az utóbbi években meghonosodott gyakorlat, folytatódik. Itt elsősorban két dologra gondolok: egyik az utóbbi években Pécskai Élet címmel napvilágot látott időszakos kiadványunk megjelenésének a folytatása. Ha anyagilag nem ütközünk áthághatatlan akadályokba, nagyjából kéthavonta továbbra is megjelenhet, alkalmanként 1200 példányban, amit esetleg 100-200 példánnyal emelni lehetne. A másik, két évvel ezelőtt indult rendezvényt, a Pécskai Magyar Napot vagy Napokat is folytatni szeretnénk. Még azt kell mérlegelnünk, hogy a befogadó képesség szempontjából, nem sok-e a kétnapos rendezvény? Szerintem, célszerűbb lenne egy minden igényt kielégítő, tartalmas, egyetlen nap, amelynek a programjában minden pécskai találna magának vonzó eseményt.
–A helybeli magyar felekezeteket sikerült-e támogatni?
– A pécskai katolikus, református, de a magyar baptista közösséggel is sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk. Egyháztámogatás címén katolikus halottasház építésére, a református imaház harangtornyának az építésére, de a baptista gyülekezet épületének a javítására is sikerült támogatást szerezni.
–A magyar oktatási intézmények épületeinek a felújítását támogatták-e?
– E téren sok minden történt: a megyei tanács az utóbbi két évben 70-70 ezer lejjel járult hozzá a pécskai 2-es Számú Általános Iskola főépületének a felújításához. Ezt a pécskai költségvetésen keresztül folyatta. Ebből 2013-ban a bejáratot, valamint a földszint nagy részét újították fel, míg tavaly az összeget az egész körépület, a tornaterem, illetve az udvar teljes felújítási tervének az elkészítésére fordították. Azért kellett sürgősen a terv, mert e munkára EU-s forrásokat is megpróbálunk bevonni, hogy a kiíráskor, kész dokumentáció álljon rendelkezésre. A terv elkészült, már csak arra van szükség, hogy Pécska Város Tanácsa határozatban fogadja el. Nem lesz könnyű elfogadtatni, mivel nagy összegről van szó, ráadásul a város költségvetését alaposan megterheli a 2-es utca, illetve az ivóvíz- és szennyvízlefolyó-hálózat bővítése. Mindezekhez a városnak mintegy 15 millió lejnyi, saját hozzájárulást kell kifizetnie. Ezenkívül az új negyedben épülő iskola, illetve a Mustra óvoda épületeinek a befejezése is alaposan elhúzódik. Ugyanakkor a 2-es iskolának a kis épülete is két éve városi pénzen újul fel. Reméljük, idén az is befejeződik, de az évtizedek óta komoly befektetést nem kapott főépületnek a teljes felújítására is sor kerülhet. Nem csak az iskolaépületeken, hanem a diáktoborzáson is dolgozunk. A németszentpéteri RMDSZ, illetve Nicolaiciuc Katalin elnök közreműködésével az ottani magyar gyermekek egy iskolabusszal, az új híd jóvoltából Pécskán, magyarul tanulhatnak, ebédet kapnak, délután pedagógus felügyelete mellett készülhetnek fel másnapra.
RMDSZ-közbenjárás
–Az RMDSZ megyei tanácsosaként ön, vagy az érdekvédelmi szövetség hozzá tudott-e járulni a pécskai magyar érdekeltségű infrastrukturális beruházásokhoz?
– Természetesen, ez mindig is így volt, akkor is, ha Pécskán nem sokan tudják, hogy sok olyan beruházás volt és van, ami az RMDSZ közbenjárására valósult meg. Gondolok itt az ANL 20 lakásos tömbházára, ami azért került oda, mert az RMDSZ kilobbizta. A jelzett tömbház környékének az elrendezése, a parkosítása, a játszótér kialakítása körül is az RMDSZ helybeli, illetve megyei szervezete bábáskodott. Még jó néhány ilyen beruházást említhetnék, amelyek az RMDSZ közbenjárására jöttek létre anélkül, hogy a közvélemény tudna róla. A közelmúltba a piac sarkánál fúratott artézi kút is ide sorolható, amit annak idején Csepella János városi tanácsos az RMDSZ támogatásával indított el, ő felügyelte a munkálatokat is. Sajnos, fél-siker volt, mert a kutat megfúrták, de mikorra elkészült a felépítménye is, a hosszú idő miatt az eredeti furat bedugult, nem lehetett kidugaszolni, ezért újra kellett fúrni. Ez viszont semmit nem von le a kezdeményező érdemeiből.
–Milyen a kapcsolat a pécskai RMDSZ és a helybeli városvezetés között?
– Nem rossz, noha az RMDSZ-nek a 17 tagú városi tanácsban, csupán 2 tanácsosa van. Az előző mandátumban 3 tanácsosunk volt, de akkor nem sokat tudtunk elérni a tanács összetétele miatt. Most viszont, a 2 tanácsos nagyobb súllyal rendelkezik, mint az előbbi 3, ezért a szövetség a befolyását is jobban tudja érvényesíteni. A városvezetéssel, delegáció szinten, időről időre, konzultálunk. Ezen túlmenően, magam minden 2-3 hétben felkeresem a városházát, ahol a polgármestertől kezdve, az irodákban dolgozó emberekkel is elbeszélgetek. Ekkor az információgyűjtés mellett, elmondják mindazokat a törvénykezéssel kapcsolatos gondjaikat is, amelyeknek a megoldását, esetleg megyei tanácsi szintről is szorgalmazni lehet. Mindent összevetve, gyakran politikailag sem egyformán gondolkozunk a városvezetéssel, de felül tudunk emelkedni a legtöbb nézetkülönbségen.
–Idén a szervezet minden szintjén tisztújítást szerveznek. Szándékában áll-e újra megpályázni a pécskai elnöki tisztséget?
– Még nem gondolkoztam rajta, hiszen csak a hét végén döntenek a helyi tisztújító közgyűléseknek a programja felől, a költségvetés elkészítésének is most van a végkifejlete, de a tagdíjak begyűjtésére is összpontosítani kell. Ha túl leszek e fontos teendőkön, meggondolom, de a korom, illetve az egészségi gondjaim miatt is, ha kerül egy fiatalabb, tettre kész jelölt, szívesen átadom neki az indulás lehetőségét, ami nem jelenti a politikából való visszavonulásomat.
–Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 29.

Pécskai Magyar Napok
Hazajöttek a város fiai
Nyár van, falu- (Pécska esetében város-)napokat élünk, mint hosszú évek óta mindig, s ilyenkor a szervezők arra törekednek (olykor nem túl nagy képzelőerővel), hogy valami újszerűvel „feldobják” az amúgy olykor sablonossá vált 1-2 napos rendezvényt.
Pécskán, a magyar napok alkalmával, például, Bölöni György azt találta ki, hogy meghív néhányat a város „neves szülöttei” közül (a helységből származókat már máshol, máskor is találkozóra hívták egy-egy ilyen esemény kapcsán), és az elképzelést tett követte. Sőt, egy most újdonságként bemutatható ötlet: Nagy István pécskai tanár („mellesleg” a Kálmány Lajos egyesület elnöke, aki az évek során számos kiváló kezdeményezéssel állt elő) egy füzetet is összeállított a részvételre megnyert jelesekről: négy, különböző szakterületen eredményesen dolgozó egykori pécskait kérdezett meg életútjáról, tanulmányairól, tudományos eredményeiről, a pécskai magyarság jelenlegi helyzetének megítéléséről. Mindebből egy 22 oldalas füzet, értékes dokumentum kerekedett ki, amelyet a találkozó alkalmával a résztvevőknek kiosztottak.
A rendezvényre a Pécskai Magyar Napok nyitányaként, szombat délután négytől került sor az egykori Kaszinó, ma a Városháza díszterme szépen felújított épületében, teljesen megtelt terem előtt. Bölöni György nyitotta meg a találkozót, majd Király András oktatásügyi államtitkár, az összejövetel moderátora mondott rövid bevezetőt, hogy aztán a most visszatértek kapjanak szót – mert valamennyien elkerültek a szülőhelyről, van, aki a határon túlra – és tartsanak előadást szakterületükről.
A legfiatalabb közülük, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Régészet-Művészettörténeti Tanszékének tudományos segédmunkatársa a helybelieket közelebbről érdeklő témáról beszélt, az Arad–Nagylak autópálya nyomvonalán 2011 nyarától teléig végzett régészeti feltárásról. Pécska környékén 14 lelőhelyet azonosítottak (érdekes volt hallani, hogyan „közelítenek” meg a régészek egy-egy feltételezett lelőhelyet). Különböző korszakokból olyan leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a termékeny vidéket évezredeken keresztül lakták a különböző népek. A leletfeldolgozás még tart.
Dr. Kovács Gábor vegyész, kutató azzal kezdte: a sör, az autók üzemanyaga, a gyógyszerek is a vegyészet termékei, majd egy érdekes táblázatot mutatott be (valamennyi előadó vetített képeket is felhasznált), amelyen fel volt tüntetve az eddigi 13 Nobel-díjas magyar tudós neve – közülük 7 a kémiai munkásságával érdemelte ki a díjat. A magyar tehát kémiára termett – mondta előadásában, amelyet humora miatt is nagyra értékelt a közönség.
Dr. Novák Tibor szülész-nőgyógyász, szegedi egyetemi adjunktus két orvosi diplomát is szerzett, egyet Temesváron, egyet Szegeden. Beszélt a szakmájával összefüggő különböző problémákról, napjaink szülészeti-nőgyógyászati teendőiről, amelyek között nem kis helyet foglal el a fiatalok szexuális nevelése, a felkészítés a terhességre.
Dr. Köles János mérnök, egyetemi oktató munkásságát két szakkönyvben, 10 interneten publikált szakkönyvben és munkafüzetben, 27 tudományos dolgozatban lehetne, nagyvonalakban, összefoglalni. Automatika és társadalom c. előadása az automatika szabályainak bizonyos társadalmi alkalmazásairól, illetve annak (gyakran kihagyott) lehetőségeiről szólt.
Az előadásokat követően Király András érdekes kérdéseire válaszoltak az előadók, a találkozót az aradi magyar baptista kórus előadása zárta.
Közben a piactéren már folyt az Arany Griff Rend műsora – középkori harci fegyverek, harci viseletek, harcmodorok bemutatása (erről lapunk múlt hétfői, illetve szombati számában olvashattak beszámolót, illetve interjút), de a bemutatót a fent említett találkozón résztvevők nem láthatták, ugyanis a két esemény nagyjából egybeesett. Kár, mert mindkettő megérdemelte volna, hogy jelen legyenek rajta a pécskaiak.
A griffesek bemutatóját a Moustache Band leányzenekar követte, a szombati programban szerepelt Kun Zsolt humorista, őt a makói Metalstrom zenekar, László Attila, a Csillag születik verseny győztesének fellépése követte, majd diszkó zárta a napot.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 5.

XIII. Véndiák-találkozó
Bemutatták a Ficzay-könyvet
Több mint kétszázan látogattak el szombaton délelőtt a Csiky Gergely Főgimnáziumba együtt ünnepelni az Alma Mater Alapítvány által hagyományként szervezett XIII. Véndiák-találkozón. A vendégek – volt diákok, pedagógusok – örömmel, többen könnyes szemmel üdvözölték egymást, a jelenlevőket Hadnagy Éva iskolaigazgató, majd Nagy Etelka, az aradi Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a napsütésbe burkolt udvaron. Bognár Levente aradi alpolgármester arra kérte az egybegyűlteket, támogassák az iskolát és az alapítványt, hogy tovább folytathassák közösségépítő, nevelő munkájukat.
A találkozó hangulatát emelte a főgimnázium magyar népviseletbe öltözött diákjai által előadott zenés-táncos műsor, melynek középpontjában kétségtelenül a legkisebbek, a legifjabb reménységek: az előkészítősök álltak.
De nemcsak a Csiky udvarán találkoztak egymással a vén diákok, a hagyományoknak megfelelően, a vendégek egy része a volt Zárda (most Mihai Eminescu Általános Iskola) udvarán kívánta leróni tiszteletét egy kis ünnepség keretében egykori iskolája, tanárainak emléke előtt.
A Véndiák-találkozón, a Csiky Tóth Árpád Termében mutatták be azt a könyvet, melyet az iskola egykori tanára, a 30 évvel ezelőtt elhunyt Ficzay Dénes emlékére szerkesztett Nagy István pécskai fizikatanár. A könyvbemutató része volt Az iskola emlékezik neves tanáraira c. rendezvénynek, melyen Irházi János újságíró beszélt Ficzay hagyatékáról. A közönség megtudhatta, hogy idén egy osztálytermet neveznek el Ficzayról, egy másik terem pedig az iskola szintén rendkívüli egykori pedagógusának, Kovách Gézának a nevét fogja viselni. Irházi elmondta, megígérte Ficzay leszármazottjainak, hogy az általa vezetett Qult-Ar Egyesület révén igyekeznek ápolni az egykori tanár hagyatékát, és amit lehet, közkinccsé tesznek. Az emlékműsoron felszólalt még Ficzay egykori diákja, Szilágyi Mária, őt követte Baranyai Zsolt szegedi irodalomtörténész. Utóbbi szerint az újonnan kiadott könyv gondolkodásra késztet, és számos tényszerű adatot tartalmaz az utókor számára. Hozzátette, az a légkör, ahol a neves tanár mozgott, ahol aktivitását kifejtette, tökéletes kiindulás számára ahhoz, hogy egy épületes tanulmányt megírhasson Ficzay munkásságáról.
Nagy István tanár nem palástolt meghatottsággal beszélt az általa összeállított kötetről, annak történetéről, tartalmáról. Szavait idézve: „a könyv adósságtörlesztés”, tartozott vele egykori osztályfőnökének. A Ficzay Dénes –Kis irodalomtörténet c. könyv (Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület) egyébként két részre bontható. Az elsőben a szerkesztő azt a Ficzay-cikksorozatot adja közre, mely Kis irodalomtörténet címmel futott anno, 1970–1971-ben a Brassói Lapokban. A második részben az olvasó különféle történeteket, anekdotákat és többek között életrajzi adatokat talál Ficzyairól, az emberről. Nagy István elmondta, reméli, hogy a diákok közül is sokan fogják fellapozni a könyvet. „Mindenből, amit valaki elolvas, csak tanulhat, és ha amellett, ami a tankönyvben van, amit a tanár elmond, még hozzáolvas valahonnan, azzal csak kerekebb ember lesz és többet fog tudni” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek a szerkesztő, aki saját bevallása szerint az idei évben szabadidejét Ficzayra szánta.
„Az aradi iskola, a jövő iskolája”
S, hogy mit is jelent a most főgimnáziumként számon tartott iskola egykori diákjainak? Talán a legszebb választ egy ’36-os születésű diákjától kaptuk még a könyvbemutató előtt, az udvaron. A Bánságban született, jelenleg Aradon élő Koreck Aladár – aki hat évet töltött lányával és unokájával Kaliforniában – 1954-ben végezte az ún. Magyar Vegyes Líceumot, ami régen, szavait idézve „az akkori fiatalság, elitség fellegvára volt”. Az íróként is tevékenykedő egykori diák – harminc évig volt egy aradi nagyvállalat igazgatója –, lapunk érdeklődésére elmondta, második kötetének főszereplője ez az iskola lesz. „Ez volt az a hely, ahol négy évet töltöttem a legnagyobb biztonságban, szeretetben és nagy megpróbáltatások között, hiszen koldus szegények voltunk. A legnagyobb kívánságom az volna, hogy legalább egy tanárommal találkozzak. Hihetetlen, hogy milyen hangulat volt ebben az iskolában! Ez az aradi iskola mindig is a jövő iskolája volt és szerintem még ma is az!” – nyilatkozta Koreck Aladár, akinek nagy fájdalma, hogy egyre kevesebb a magyar diák és a magyar rendezvényeken is hiányzik a fiatalabb korosztály.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 8.

Nem jutnak el a szórványba az elméletek
Számos helytörténeti könyv születésénél bábáskodott. Ma is aktívan ír, szerkeszt és közösségi rendezvényeket hoz tető alá. A szórvány napszámosával, Nagy István magyarpécskai tanárral többek közt Klebelsberg Kunóról, a leépülő oktatásról, a politizálás kiúttalanságáról és a helybenmaradásról beszélgettünk.
– Pedagógus, helytörténész, közösségszervező – ez a három jelző illik leginkább munkásságára. Miként tudja manapság a szórvány megtartani értelmiségét?
– Temesváron kaptam fizikus diplomát, 1979 óta vagyok tanár. 12 évig voltam főállású RMDSZ-es alpolgármester Magyarpécskán. Közösségszervező tevékenységem 1989. december végén indult, évente szervezek valamit. Novemberben kerül sor a Klebelsberg-napokra, és évente társszerkesztek, szerkesztek vagy írok egy-egy helytörténeti könyvet. A helyi néptánccsoport hátterét biztosító Búzavirág Egyesületnek voltam az elnöke, és jelenleg a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet vezetem. A szórványban gyér a magyarság, így az őket kiszolgáló diplomás magyarok száma is folyamatosan csökken. Egyre kevesebb tanítóra, tanárra van szükség. Az orvosok – magyarok és nem magyarok – pacientúrája etnikailag vegyes, de a mérnökök munkájának sincs etnikai kötődése. A papok és tiszteletesek zömének nem csak magyar, hanem román és más nemzetiségű hívei is vannak, ezért van az, hogy szolgálatukon nem érhető tetten a magyar hangsúly. Az iskolákban tanító magyar tanárokat nem a közösség, hanem a román állam tartja meg. A magyar művészek vagy szabadúszók, vagy a román állam intézményeinek alkalmazottai. Az erdélyi magyarságnak nincs autonómiája, így bármiféle megtartó képességről értelmetlen beszélni.
– Említette a Klebelsberg Kuno-napokat: Magyarpécska mit őrzött meg a jeles államférfi szellemi hagyatékából?
– Semmit. Gróf Klebelsberg Kunónak nincs pécskai hagyatéka. A plébániai születési anyakönyvek – amelybe megkeresztelésekor bevezették – sem Pécskán, hanem az aradi állami levéltárban tekinthetők meg. Klebelsberg két hónapot élt Pécskán, amikor a császári és királyi huszár főhadnagy apja lovasbalesetet szenvedett, aminek következtében 16 hónap múlva meg is halt. 1875. november 13-án született, és december 5-én keresztelték meg. 1988-ban a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója, dr. Horváth László meglátta a plébánia falán az EMKE által 1996-ban elhelyezett emléktáblát, és megkért, hogy állítsunk a városba egy Klebelsberg-szobrot. Megkerestem egykori egyetemi rajztanárom, a neves szobrászművész Jecza Pétert, és 2000. november 11-én a szegedi és a temesvári püspökök – Magyarország tanügyminisztere és kulturális minisztériumának államtitkára jelenlétében – megszentelték a szobrot. Az esemény mindenkit megmozgatott: az adományozó budapesti iskolát, a Heinrich József esperes vezette pécskai római katolikus plébániát és a helyi RMDSZ-t, amelynek elnöke voltam.
– Magyarpécskának több híres szülötte és rangos múltja van. Ma a legjobban szórványosodó erdélyi régiók közé tartozik. Mi maradt meg a történelmi városból?
– Klebelsberg Kunón kívül Magyarpécskán született Ormós Zsigmond műgyűjtő, művészettörténész, politikus, Mester János jezsuita szerzetes, pedagógiai egyetemi tanár, Nagy Oszkár, a nagybányai festőiskola művésze. A település 1765-ben kapott önálló közigazgatási jogot, és hosszú időn keresztül járási székhely volt. Jelentős gabonatermő és állattartó hely, bútorgyártással és 5 malommal. 1925-ben, Erdély közigazgatási bekebelezésekor a Rovine nevet adták a településnek, majd 1960 szeptemberében összecsapták Románpécskával, és a két községből egy maradt, Pécska. Magyarpécska a 19. század közepétől 1919-ig mezőváros volt. Pécska 2004-ben lett város. A 2011-es népszámláson Pécskán 6293 románt, 1003 cigányt és 3076 magyart számoltak össze: húsz év alatt a magyarság 1500 fővel, azaz több mint 30 százalékkal csökkent.
– Sokféle elképzelés született az elmúlt évtizedben a szórvány megmentésére. Lát-e valamilyen javulást ezen a téren?
– Sokan beszélnek a szórványról, írnak róla, előadásokat tartanak, sokszor ugyanazt egymás után több helyszínen is elmondják, de az érintettekhez ezek az elméletek nem jutnak el. Elmélettel tele a padlás, szoktuk mondani. Minden elmélet annyit ér, amennyi meg is valósul belőle. A gyakorlati, mindennapi aprómunkára sem ember, sem elképzelés. Ez istrángszaggató tevékenység. Erős meggyőződés, nagy-nagy tűrőképesség, sok tudás, érvelési és vitatkozási készség kellene hozzá. Erre nehéz, majdhogynem lehetetlen képezni valakit. Ha nincs benne belső tűz, ami miatt ezt választja, akkor kár foglalkoznia vele. Ezt a munkát nem lehet megfizetni, pénzzel elintézni. Ahol van templom, de istentisztelet vagy mise csak havonta egyszer, ahonnan az apró gyermekeket a szomszéd településre utaztatják busszal, és a meglévő iskolaépületek mállanak, ahol 1-2-3 gyermek van egy évjáratban és 5-8-ban összevont osztályok – de szinte sehol a 21. századi elvárásoknak megfelelő bentlakások –, ott a magyarságukhoz lazán ragaszkodók a saját kényelmüket teszik előbbre, és a közelebbi, nem összevont osztályokkal működő román iskolákba járatják gyermekeiket. Ha lenne, aki elmondja a szülőknek, hogy árt a gyermeke lelki-értelmi fejlődésének, ha nem a családban beszélt nyelven taníttatja, akkor talán többen maradnának Erdélyben magyarok. Pécskán szórványmentő program nincs. Cigány felzárkóztatásra elég sok uniós pénzt költöttek, de az eredményei nem látszanak.
– Miért választotta a pedagógusi pályát?
– Érettségi után vegyészmérnök szerettem volna lenni, de csak a Temesvári Tudományegyetem fizika-kémia szakára jutottam be. Mire leszereltem, megszüntették a szakot, és mindannyiunkat beírtak a fizika karra. Ezt utólag nagy szerencsémnek tartom. Az egyetem elvégzésekor, 1979-ben, Pécskára helyeztek elektronika szakkörirányítónak. 1990-től van állandó, hibásan címzetesnek is mondott fizikatanári állásom, de 1979–85 között is azt tanítottam. A tanári pálya nem volt tudatos választás, de akkoriban Romániában szinte nem is volt tanárképzés. A 3 éves pedagógiai főiskolákat 1974-ben szüntették meg. A tudományegyetemeken tudósképzés folyt, kevés pszichológia és pedagógia, valamint szaktárgy-tanítási módszertannal kiegészítve. Ez a helyzet érdemben azóta sem változott.
– Ön szerint mi a romániai tanügy rendszerváltás utáni legnagyobb gondja?
– A tanügyben 1990 óta voltak reformok, de koncepció nem. Ha évenként váltják egymást a miniszterek, akkor nem is lesz. Az oktatás nagyon nagy rendszer. Itt egy gondolat kifutási ideje 4, 8, de leginkább 12 év. A romániai közoktatást azonban nem a gondolatok vezérlik, hanem a megfelelési vágyak és kényszerek. Ha váltják a minisztert, akkor cserélik a főtanfelügyelőt, és a minisztertől lefele minden vezetői tisztséget viselő fölfele néz, és lemond a gondolkodásról. Várja a széljárást. A romániai közoktatásban a ‘89-es változások nem hoztak, mert nem hozhattak érdemi változást. Ahol mindent a politika ural, ott az oktatás és a nevelés vergődik. Különösen hangsúlyos a vergődés, ha a politika tengere egyre gyengébb képzettségű és képességű politikusokat vet partra. 12 osztályos közoktatásunk állapotának hű tükre a 8. osztályosok tudásszintmérője, és az érettségi vizsgák eredményei, de a nemzetközi tudásszintmérők, a TIMSS és a PISA is. A káoszt és a fejetlenséget mutatják a szakmát és hivatást mindannyiszor megalázó, nyári tanítói és tanárvizsgák is.
– Alpolgármesterként egy ideig az RMDSZ-ben, majd a Magyar Polgári Pártban politizált. Aktív politikusként többet tehetett a helyi közösségért?
– Életem 14 évét az RMDSZ, az érdekvédelmi szervezet töltötte ki. 2008-ra annyira párttá vált a szerveztet, hogy kiléptem. Egy évig voltam a reményteljesen induló Magyar Polgári Párt tagja, ahonnan kilépésem másnapján kizártak. Ebben a pártban nem volt alkalmam politizálni. 2009-től nem vagyok párt tagja, és aligha leszek. A napokban voltam életem utolsó mozgalmi gyűlésén, ahova – mint kiderült – létszámnak hívtak meg. Az erdélyi magyarságért – amely nem közösség, mert nincsenek szervezettségi ismérvei – aktív politikusként és civilként is lehet tenni. Sajnos az erdélyi magyar politikum elmulasztotta a kezdeti lelkesedést közösségszervezéssel hasznunkra fordítani. Ez a politikusok sara, elsősorban a vezérkaré. Ma sincs romániai magyar kataszter, és nem voltak egyenlő, titkos, összmagyar belső választások. Egy-egy település magyarságáért sokat tehet az aktív politikus: amit tudtam, én is megtettem, de a felsőbb szint mulasztásait sosem tudjuk ellensúlyozni.
– Felmerült-e valaha a családban, hogy a szórványból el kellene költözni?
– Soha nem jutott eszünkbe Pécskáról elmenni. Azt szoktam mondani: ha 1990-ben nem mentem el Új-Zélandra birkapásztornak, akkor már sehova sem megyek. Találok magamnak itt is elég dolgot. A feleségem nyugdíjas magyartanár, fiúnk Kolozsváron informatikus, lányunk Temesváron geodéta.
Nagy István
Az Arad megyei Gyorokon született 1954. október 3-án. A Temesvári Tudományegyetem Fizika Karának elvégzése után 1979-ben helyezték Pécskára, ahol 1990 óta van állandó tanári állása. 1992 és 2004 között Pécska RMDSZ-es alpolgármestere. Ebben az időszakban szerkesztette a római katolikus plébánia égisze alatt megjelent Pécskai Újság című havilapot. Több helytörténeti kötet szerkesztője: Dr. Kovách Géza – Fejezetek Pécska nagyközség múltjából (1995), Nagyhalmágyi Stéger Sándor – Magyarpécska múltjából (1998), Apácai Bölöni Sándor – Cú vénasszony bábája (1997) és Betyárgyerek az erdőben (1999), prof. dr. Péter Lászkó – Kámány Lajos(2008) és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág (2009). A Monografia Pecica (2007), a Pécskai magyar oktatás (2010), a Tornyai tanulók és tanítók (2013), valamint Ficzay Dénes: Kis irodalomtörténet című könyvek szerkesztője és társzerzője. Önálló kötete a 2014-ben megjelent Nagyvarjasi harangszó. Nagy István digitalizálta és DVD-n kiadatta Arad vármegye hatkötetes monográfiáját, és további 19–20. századfordulós, Araddal és a megyével kapcsolatos munkákat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. október 15.

Kovách Géza kolozsvári néprajzi téma- és útkeresése
Kovách Géza aradi jó barátai, tanítványai előtt közismert, hogy a nemzedékek sorát szárnyra bocsátó, nagy formátumú pedagógusegyéniség kiterjedt helytörténeti és gazdaságtörténeti kutatásokat folytatott. Az talán kevésbé tudott, hogy ugyanilyen élénken érdeklődött a néprajz világa iránt is. Az életút ismeretében ez nem véletlen. Kovách Géza ugyanis 1948-ban Kolozsvárott a Bolyai Egyetem történelem–néprajz–földrajz szakán végzett. Sokáig úgy tűnt, a választott tudományterületek közül életre szólóan a néprajz mellett kötelezi el magát. Ezt igazolta az is, hogy tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott.
Gunda Béla viszonylag rövid ideig, 1943–1948 között volt a kolozsvári egyetem nyilvános rendkívüli tanára, állását pályázati úton nyerte el. A professzor tanári munkáját nagy aktivitás jellemezte. Kurzusai igen népszerűek voltak, előadásait a bölcsészek mellett jogász, közgazdász, geográfus hallgatók, sőt református és ortodox teológusok, román diákok is látogatták. Antal Árpád irodalomtörténész visszaemlékezése szerint az 1940-es években a kolozsvári egyetemen „a legtermékenyebb műhelyteremtő tanár kétségkívül a néprajzos Gunda Béla. Szakos és nem szakos diákjait egyaránt serkenti, munkaközösséget szervez (diákokból és tanárokból) Györgyfalva monográfiájának elkészítésére, s vasárnaponként munkatársaival gyalogosan is megteszi a nem csekély utat oda-vissza.” Maga Gunda Béla is szerényen így jellemezte ezt az időszakot egyik kései, 1989-ben megjelent emlékező írásában: „A kolozsvári évek alatt az egyetemi hallgatók körében a néprajzi érdeklődést sikerült ébren tartani, gyűjtőmunkára ösztönözni őket. Felejthetetlenek azok a tanulmányutak, amelyeket az erdélyi Érchegységben, a Gyalui- és Radnai-havasokba, a Retyezátba tettünk.” A tanulmányutak állandó tagjai közé 14 név szerint felsorolt hallgatóját, köztük Kovách Gézát, számlálta. „Mindannyian ma is tevékeny részt vállalnak Erdély kulturális, tudományos életében. Egyik legemlékezetesebb utunk – folytatta a professzor – a Gyógy-patak völgyébe vezetett, ahol a Remete körüli román havasi települések, a cătunok és a nemzetiségi szervezet kapcsolatát tanulmányoztuk. Többször meghajtottuk a fejünket Magyarigenben Bod Péter sírja előtt. Nemcsak a pásztorok, parasztok, hanem az egyik román kolostor szerzeteseinek vendégszeretetét is élveztük. A cătunokban szinte úgy éreztem, hogy a fa- és kőkorszakban járok.”
Gunda Béla a terepmunka mellett sokat publikált. Cikkeinek tematikájában központi helyet kaptak az erdélyi tárgykörök, a magyar–román összehasonlító néprajzi tanulmányok, az etnikumok együttélését, a néphagyományok és nyelvek kölcsönhatását leíró, elemző publikációk. Már ekkor megmutatkozott nagy ívű áttekintésre, lényeglátó összefoglalásra alkalmas szakmai felkészültsége, szintézisalkotó képessége.
Gunda nemcsak kiváló, elhivatott kutató, jó tollú tudós volt, emellett magával ragadó pedagógusegyéniségnek is tartották. Szilágyi Miklós emlékeiben szigorú és megfellebbezhetetlen tekintélyként, karizmatikus személyiségként élt. Alakját feltétlen tisztelet övezte diákjai körében, tudományos kérdésekben egyenrangú félként kezelte hallgatóit, korán kutatói elhivatottságot keltett bennük, gondolatébresztő beszélgetéseket folytatott velük.
Gunda kisugárzó hatása alól Kovách Géza sem vonhatta ki magát. Már 1947-ben egy néprajzi szemináriumon megbízást kapott tőle – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Körüljárta a szilágysági táplálkozás kérdéskörét is, vizsgálta a téma földrajzi, gazdasági-társadalmi hátterét, a kásaszerű ételek fogyasztása és a szegénység közötti kapcsolatot, az olaj étrendbe kerülésétől eljutott az olajütők tipizálásához, munkarendjéhez. Egy évvel később, 1948-ban a fazekasság és a piac kapcsolatát középpontba állító kutatásairól tájékoztatta professzorát. Figyelemre méltó megállapításokat tett a mázas és mázatlan edények társadalmi osztályokhoz kapcsolhatóságáról. Mindemellett foglalkoztatta a lábbeliformák kérdése és a lábbeliviselet. 1949-ben újból néprajzi kutatómunka várt rá, Gunda egykori gyakornoka, Faragó József fiatal etnográfus felkérésére néhány kalotaszegi településen (Sztána, Kis- és Nagypetri, Farnas) a Gunda-féle kérdőíves módszerrel gyűjtött, továbbá Bácsott és Szucságon feltérképezte a kalotaszegi népviselet elterjedtségét.
Kovách Géza eredményeit, kutatási tapasztalatait professzora – kényszerű 1948 őszi távozása folytán – már csak Debrecenből értékelhette. A kettejük között közvetlenül az elutazás után létrejött intenzív levélkapcsolat minden lényeges kérdést érintett. A legfontosabb, életbevágó és életre szóló döntésnek a tanítvány sorsának rendezése számított. Tanár és tanítvány közös célja Kovách Géza egyetemi vagy kutatóintézeti álláshoz juttatása volt, Gunda szerint – kizárólag végső esetben – történettudományi vonalon. 1949 áprilisában arra intette, hogy egykori diákját, „ne engedje magát átszippantani a történelemhez. Nézetem szerint a kelet-európai népi együttélés problémái, a találkozások, kölcsönhatások sokkal inkább megnyilatkoznak azon a területen, amelyet a néprajzi tudomány kutat, mint azon, amelyet a történelem vél magáénak. Napról napra jobban látom, hogy a történelem nem képes a mélybe látni, az izgalmas részleteket nem is képes felfogni. Gondoljon csak a fazekasságra, mint történeti jelenségre is. A történelem számára néhány cserépedény az egész, amit az oklevelek így-úgy számon tartanak. Számunkra: élet, mozgás, munkamód, művészkedés, keserves kenyér, költészet stb. Ez lebegjen a szeme előtt akkor is, amikor ide vonatkozó céh- és más dolgozatait csinálja.”
Az „átszippantás” végül – sajnos csak átmenetileg – mégiscsak megesett. Kovách Géza 1948–1951 között a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékén Jakó Zsigmond asszisztenseként dolgozhatott, de biztatóan induló tudományos karrierje Aradra helyezésével megfeneklett.
A Gunda-tanítványok közül jó néhányan – mint Faragó József, Kós Károly, Nagy Olga – a néprajzkutatás élvonalába kerültek, az 1970-es évekre az erdélyi magyar néprajz klasszikusaivá váltak, munkásságuk, könyveik visszahatottak magára a Mesterre is. Az egyetemi oktató élénk levelezésben állt egykori tanítványaival, csak a Kovách Géza-hagyatékban majdnem félszáz 1947–1991 között általa írt levél, üdvözlő- és levelezőlap maradt fenn. Gunda 1973-ban egy, a pásztorkodásról szóló szimpózium előadójául kérte fel tanítványát, aki két téma kidolgozására vállalkozott. Elsőként a mangalica sertéstenyésztés Körös-közi meghonosodását, és elterjedését ajánlotta, de emellett érdeklődést mutatott az 1848 előtt az aradi síkságon folyó korszerű juhtenyésztés iránt is. De témavázlatai között ugyancsak ott van a vertfalú alföldi ház. Gunda Béla 1978-ban az 1945 utáni erdélyi néprajzi kutatásokról írt nagyobb lélegzetű tanulmányt. Ehhez háttéranyagként tanítványai néprajzi vonatkozású bibliográfiájára is számot tartott. A Kovách Gézától kapott összeállításban kilenc tudományos publikáció és nyolc népszerűsítő cikk szerepelt a céhek, mértékegységek és a határhasználat témaköréből.
A néprajz iránti vonzalom Kovách Géza egész életművén belül határozottan jelen maradt – tudományos és népszerűsítő szinten egyaránt. Első nyomtatásban megjelent cikke, egy 1948-ban az Etnographiában közölt recenzió is ebben a témakörben született, első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló tanulmányát egy évvel később ugyancsak ez a folyóirat hozta. Kovách Géza a következő évtizedekben elsősorban népszerűsítő, ismeretterjesztő cikkek sorát szentelte ennek a témakörnek. Írásait, tárcáit főként a Művelődésben, a Vörös Lobogóban, Szabad Szóban, az Utunkban, a Falvak dolgozó népében olvashatták az érdeklődők. Foglalkozott Kálmány Lajos munkásságával, fennmaradt levelezésével, de a betyárvilág, a hozzájuk kapcsolható balladák, Rózsa Sándor alakja is vissza-visszatérő motívum maradt. A híres betyárvezérről 1985-ben még egy kétórás színes műsort is összeállított a temesvári színházban. Jó érzékkel nyúlt a népköltészethez, szellemi néprajzhoz, érdekfeszítően írt a ponyvairodalom körébe tartozó aradi kalendáriumokról, a magyar nótáról vagy a Borossebes környéki halottvirrasztáshoz kapcsolódó drámai és művészi játékokról, népszokásokról és karácsonyi kántálásról, a repszegi dobos kolindálásról. Legotthonosabban a tárgyi néprajz világában mozgott: aVörös Lobogóban 1981-ben futó cikksorozata egyes darabjai a pásztorkodás, teherhordás, szállítás, népviselet, parasztmesterségek, vásárok világát elevenítették meg. Kovách Géza céhtörténeti kutatásainak bravúros hozadéka, hogy néprajzi adalékaival, adatközléseivel finom egyensúlyt tudott teremteni a két tudományterület között.
Folyton hangsúlyozta, nem kell keseregni a régi hagyományok eltűnésén, a központi fűtés helyett nem kell visszasírni a búbos kemencét, oda kell figyelni az életformaváltás nyomán születő új hagyományokra. Ennek jegyében például ismertetést közölt az 1960-as évek végén a nyárvégi búcsúról és a hozzá kapcsolódó vásárról és esti bálról.
Szívesen recenzálta, szemlézte a gazdag, akár Magyarországon, akár Romániában kiadott néprajzi könyvtermést, a Korunk az 1950-es években két ide vágó kritikáját is közölte.
Kovách Géza az 1990-es években nyúlt vissza az 1946–1950 között részben általa, részben a zilahi református kollégium diákjai által összegyűjtött – s a hagyatékban hiánytalanul fennmaradt – karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, döntően magyar református és román görög katolikus szilágysági népszokásokhoz. A Szövétnekben 1998-ban közölt írásában 30 tövisháti, Kraszna-, illetve Berettyó-menti falu tradíciójával (a karácsonyi kántálástól és báloktól, a gyermekrigmusokon, újévi, István- és János-napi köszöntőkön át a betlehemezésig) ismertetett meg. Az anyag hű lenyomata a háború utáni évek megpróbáltatásainak: a gyűjtésből kiérződik a hadifoglyok visszavárása, az ősi valláshoz, anyanyelvhez való ragaszkodás, a szülőfalu szeretete. Kovách Géza több megye Mária Terézia-kori úrbérrendezését adatoló tanulmányában szintén átüt a néprajzi megközelítés. Részletesen ismertette írásaiban a hármas vetésforgót, a belső telkek nagyságának, rendszerének XX. századig kiható hagyományait. „Nemhiába, a Gunda-féle szemináriumok nemcsak rám, hanem sok velem egykorú itteni kutatóra hatottak – summázta témaválasztásairól 1982-ben Kovách Géza –, még ha más irányba is tereltek az adottságok és körülmények.” Ő azonban dacolt az adottságokkal és körülményekkel, s aktív tanárként is, főleg pedig nyugdíjas pedagógusként, faggatta a múltat, kitartóan gyűjtötte, rendszerezte és publikálta a forrásokat, tudományos és népszerűsítő szinten egyaránt. A pályája kezdetét, az indulását egyengető professzora, Gunda Béla gyakran mondogatta: „Debrecenben lakom – Európában élek! Ezzel azt szeretném mondani, hogy a Hortobágy széléről is be lehet kapcsolódni a teremtő, a szellemet frissítő gondolatok körébe” Ugyanez maradéktalanul áll Aradon alkotó tanítványára. Kovách Géza kutatási eredményei eljutottak Bukarestbe, Szegedre, Budapestre vagy éppen Milánóba, munkáira magyar, román, német publikációk sorában hivatkoznak. Legyünk büszkék rá!
Héjja Julianna Erika
Nyugati Jelen (Arad)

2016. január 28.

Olasz Angéla és Csanádi János laudációja
Halkan és szerényen, tudásuk legjavát nyújtva
Megtelt a Kamaraszínház nézőtere pénteken, január 22-én. A Kölcsey Egyesület minden évben a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjat két olyan embernek, akik egész életükben a magyarságért, a magyar értékekért, a kultúráért küzdöttek. Az ünnepélyes hangulatban telt rendezvény legelső mozzanata nemzeti imánk eléneklése volt. Rögtön ezután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána felszólalt Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke. A díjak átadása után Bognár Levente, Arad alpolgármestere is megosztott néhány gondolatot. Beszédeikben a felszólalók leginkább magyarságunk, kultúránk megőrzését emelték ki.
Éppen e két dologgal jellemezhető a két díjazott, Olasz Angéla és Csanádi János életútja. A díjak átvételekor mindkét kitüntetettet vastapssal ünnepelte a közönség, melynek soraiban a két nyugalmazott tanár kollégái, ismerősei, rokonai és volt tanítványai is jelen voltak.
Olasz Angéla történelemtanár laudációját Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője tartotta. 
„Amikor megtudtam, hogy engem ért az a megtisztelő feladat, hogy Olasz Angéla, volt tanárom, kollegám és remélem, nem bántom meg vele, ha azt mondom, kedves barátom munkásságát méltassam, mi tagadás, kissé megszeppentem. Hogy lehet röviden összefoglalni egy teljes életutat, amelynek minden perce, minden pillanata a tanítás, a nevelés, a diákok, az iskola szolgálatában telt? És telik még ma is, a közösség, történelmi és kulturális múltunk megőrzésének szolgálatában.
Olasz Angéla történelem szakos tanárnő 43 évet töltött a tanári pályán, 21 évet falun, Tornyán és Kisiratoson. Először Kisiratoson találkoztunk: én mint nyolcadikos diák és ő mint lelkes, diákok és szülők által nagy-nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő fiatal tanárnő, aki időt és energiát nem sajnálva készítette fel a diákokat a különféle versenyekre és előadásokra.
Az 1990-es év közelebb hozta őt ahhoz az iskolához, amelynek elődjében a 3-as számú Középiskolában eltöltött évek érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy történelem tanár legyen. Ismerve a mai fiatalok iskolához való viszonyát, engem még ma is meglep az a szeretet, alázat, amellyel a tanárnő mesél a volt iskolájáról, és az a lelkesedés, amellyel 22 éven keresztül dolgozott, tanított az 1-es számú általános iskola és a Csiky Gergely Főgimnázium osztályaiban több éven keresztül úgy, hogy mindkét intézményben osztályfőnök is volt egyben.
Saját szavai szerint „Nem vágytam többre, minthogy testtel és lélekkel tanári feladataimnak élhessek. Mert számomra ragyogó szemű tanítványaim szeretete, a szülők tisztelete, kollegáim megbecsülése mindvégig többet ért bármilyen kitüntetésnél.”
Pedig ilyenben is volt része, hiszen 2000-ben a Márki Sándor-díj, 2000-ben és 2004-ben a Megyei Tanfelügyelőség Érdemoklevelének boldog tulajdonosa lett, 2002-ben a Wieser Tibor Alap, 2013-ban pedig a Honismereti Szövetség elismerésében részesült.
És mégis, legféltettebb kincsei azok a fotók, felvételek, amelyek a különböző vetélkedőkön győzelmet aratott csapatokról, vagy az általa betanított műsorokban sikeresen szereplő diákjairól készültek. Pécs, Szeged, Nagymaros, Zagyvarékas, Mesztegnyő közönsége az aradi diákok sikeres bemutatkozásaiból alkothatott képet arról, hogyan ápoljuk mi, Arad megyeiek, a magyar kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat.
„Gyémántjaim csiszolását lehetőségem szerint folytattam, folytatom és folytatni is fogom, amíg erőm engedi.”– mondta a tanárnő nyugdíjaztatásakor, és azóta is töretlen lelkesedéssel és töretlen  hittel  készít fel diákokat versenyekre, előadásokra, vesz részt szervezőként vagy a zsűriben számos, a Csikyben tartott rendezvényen, versenyen. Az Alma Mater Alapítvány által szervezett Véndiák-találkozón vagy a  március 15-i ünnepségeken előadott műsorai pedig mélyen megdobogtatják a résztvevők szívét.
Olasz Angéla nyílt történelem óráit a Csiky testvériskoláinak diákjai és pedagógusai is ismerik, ezeken a tanárnő rendíthetetlen elhivatottsággal, „Arad szeretettel” mutatja be városunk építészeti örökségét és gazdag történelmi múltunk helyszíneit.
Azt talán meg sem kellene említenem, hogy még ma is az a Csikys tanár, akire bármikor számíthatunk, ha helyettesíteni kell, ha diákokat kell versenyre kísérni, ha segíteni kell bármiféle szervezői munkában. Olasz Angéla az az ember, aki folyton tevékenykedik. Teszi ezt halkan és szerényen, tudásának és szeretetének legjavát nyújtva, az aradi magyar iskola és az aradi magyar közösség szolgálatában.
1. Évente kerül megrendezésre Mesztegnyőn a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, amelyen Olasz Angéla vezetésével 11 éve vesznek részt aradi diákok, fiatalok, s minden augusztus 20-dikán nagy sikerrel mutatják be a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, magyarságunk megőrzéséről szóló műsoraikat.  
2. A tanárnő által felkészített diákok több éve mutatnak be helytörténeti és iskolatörténethez kapcsolódó dolgozatokat, legutóbb a Horgoson szervezett Ifjúsági Honismereti Konferencián.
3. Részt vesz a budapesti központú Honismereti Szövetség munkájában, a nyári akadémiákon, amelynek résztvevőit egy Arad megyei kiránduláson ismertette meg vidékünk értékeivel, de konferenciákon és szekcióüléseken részletesen tájékoztatja a Szövetséget a hon- és népismeret aradi eredményeiről. (Legutóbb Szegeden 2015-ben).
4. Történelmi előadásait hallgathatták az érdeklődők a Partium és Bánsági Műemlékvédő Társaság konferenciáin, a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének rendezvényein, Mesztegnyőn, a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón.
5. Írásai különböző folyóiratokban és kötetekben jelennek meg: munkatársa volt a Havi Szemlének, a Partiumnak, a vajdasági Bács ország című lapnak. Publikált a Honismeret, a megtartó erő és a 90 éves az iskolánk című kötetekben is. 
Eötvös József szavaival jellemezném munkásságát: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, amely hol lassabban, hol sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.” – Angéla, te sokaknak világítottál, és világítasz még most is!
Gratulálok a Kölcsey-díjhoz, tartós egészséget és számos, sikerekben gazdag évet kívánok! Tudom, hogy az az ember, aki végigkísért életed fontos állomásain, de most nem lehet itt köztünk, ott fenn, a jobbik világban, most nagyon büszke rád!” 
Csanádi János irodalomtanár laudációját Ujj János nyugalmazott tanár, helytörténész tartotta.
„A régebbi generációk számára alma materünk igen erős összetartó erővel bírt. Szó szerint értve: az egész iskola egy emberként szurkolt sportcsapatainknak, képviselőinknek a ki mit tud versenyeken, tapsolt népi táncegyüttesünknek a városi, rajoni, tartományi fellépéseken. Sok százan nézték végig évzáró előadásainkat az iskola udvarán vagy egy standionban.
Ez az összetartás azóta is megmaradt: még most is számon tartjuk egymás sorsát, büszkék vagyunk mindegyikünk (és családtagjaink) sikerére. És rendszeresen találkozunk is, nem csak kerek évfordulók alkalmával.
E bevezető után talán nem tűnik dicsekvésnek, ha elmondom, hogy milyen „feldobott” vagyok ma, amikor egykori iskola- és osztálytársam, barátom, volt pedagóguskollégám (mondhatnám céhtársam), halálunkig harcostársam laudációját olvashatom fel. Immár másodszor, mert 2004-ben, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjának odaítélésekor is nekem jutott a megtiszteltetés, hogy az akkor kitüntetett Csanádi Jánost laudálhassam. 
Az ilyen értékelő szövegben most következne a születési helye és dátuma, iskoláinak, karrierjének ismertetése. Engedjék meg, hogy eltérjek ettől, ne évszámokkal töltsem az Önök fejét. Ha megkérdeznénk egykori zerindi, később aradi osztálytársait a volt Magyar Vegyes Líceumból, majd 3-as sz. középiskolából (a teremben is akadnak néhányan), avagy volt kollégáit a tanári karból, milyen emlékeik maradtak meg róla, valószínűleg a szorgalma, felkészültsége mellett mindenki a szerénységét emelné ki. Csendesen meghúzódott, mint az erdei ibolya az öles fák árnyékában – fogalmazta volna róla egy jó tollú (ma már nem divatos) romantikus regényíró a 19. század második felében.
Én az előzőekhez még mindenképpen hozzátenném a szülőföldje szeretetét. Azt, hogy az aradi középiskola elvégzését követően hazament tanítani. Mert a nagyzerindi iskolának éppen szüksége volt anyanyelvet oktató tanárra. Akkoriban ugyanis a Fekete Körös partján még olyan bő volt a gyermekáldás, hogy párhuzamos osztályokat indíthattak. Nagyzerindi, feketegyarmati, anti diákok százaival szerettette meg az anyanyelvű irodalmat. S a tanítással párhuzamosan elvégezte az egyetemet, magyar szakos tanári diplomát szerzett. Igaz, szülőfalujában egy olyan jó pedagógus közösségbe csöppent, amelynek tagjai egy irányba húzták a település képzeletbeli szekerét: a tanári kar állt össze begyűjteni a helységben a megmaradt néprajzi tárgyakat, ugyanott létrehozták az ország első falusi képtárát, megalakították a citerazenekart, a dal- és tánccsoportot, majd az Olosz Lajos Irodalmi Kört.
Csanádi János kapcsolatot teremtett a Körösköz legjelentősebb költőjével, Olosz Lajossal, majd halála után irányította, a mai napig szívügyének tekinti emlékének ápolását. Az 1991-es Olosz-centenárium alkalmával hat emlékoldalt közölt. Összegyűjtötte, és Szeplőtelen oltár címmel sajtó alá rendezte a poéta istenes verseit, válogatta és bevezető tanulmányt írt a költő 200 „remeklését” tartalmazó Percek közt virágok című kötetéhez, de a költő értékes információkat tartalmazó lágerlevelezéséből is összeállított egy kötetnyit. 
Valakinek (talán a Fennvalónak) a sugallatára szülőhelyén elsőként folklórgyűjtésbe is belekezdett. Neki köszönhető, hogy megyénkből a pécskai és környékbéli (Kálmány Lajos, majd Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán) és kisiratosi (Kovács Ferenc) folklórgyűjtemény megjelenését követően a Körös-mente folklórhagyománya is közkinccsé válhatott Bús gerlice csengő hangja (1998) címmel. Nem egyedüli kiadványa e műfajban!
Tevékenysége elismeréseként a már említett Fényes Elek-díjon kívül megkapta az RMPSZ megyei szervezetének Márki Sándor-díját, a Megyei Tanfelügyelőség Ioan Slavici- és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Árpád-díját. Az EMKE országos szervezete pedig a Kun Kocsárd-díjat adományozta neki.
Mikor nyugállományba vonult, bizony sokan sajnálkoztak, hogy Csanádi János a megyében csak egy volt. Tanár, irodalomtörténész, folklórgyűjtő, kultúraszervező egy személyben. Én hozzáteszem: és egy van! Mert a nyugdíjas éveiben sem tette le a lantot, most is tevékeny, vezeti az erdőhegyi Körösmente Irodalmi Kört, rendszeresen állít össze irodalmi és megemlékező műsorokat, írogatja és közölgeti kutatásainak eredményeit a különböző lapokban, évkönyvekben. Ahogyan ereje, egészségi állapota engedi. Reményeik Sándort idézve: „ahogy lehet”. Adja a Mindenható, hogy sokáig tehesse. 
Őszintén gratulálok neki a Kölcsey-díjhoz.” 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2016. február 18.

Nagy István elnök természetesnek tartja kultúránk támogatását
Két program a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületnél
A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület évente november második felében szokta megszervezni a Klebelsberg-napot, ami tavaly elmaradt. Az oka felől, illetve az idei tervekről kérdezem Nagy István elnököt.
– Tavaly miért nem szervezték meg a Klebelsberg-napot?
– A megszervezéséhez minden elő volt készítve, csakhogy eltörtem a kezemet, ezért a tavalyi, Nagy Oszkárnak szánt rendezvény elmaradt. Azt 2016 márciusában kívánjuk megtartani. Az eseményre emléktábla készült, amit már fel is rögzítettünk a katolikus templom falára. A programban tudományos ülésszak szerepel, amit Nagy Oszkárnak, a Magyarpécskán született festőművésznek kívánunk szentelni. Ebből a célból kapcsolatba léptem egyik tanítványával, Ütő Ágostonnal, aki 85 éves, ezért nem ígérte biztosra, de megpróbál a rendezvényre eljönni.
– Idén talán nem szerveznek Klebelsberg-napot?
– Dehogy nem, azt is megszervezzük a szokásos időben, november második felében, amikor a programot éppen Kálmány Lajosnak szenteljük abból az alkalomból, hogy elkészülte után 101 évvel a budapesti Balassi Kiadó megjelentette Kálmány Lajos Alföldi gyűjtés című kötetét. Az 1914-ben nyomdakész volt, csak közbejött a háború, ezért nem jelenhetett meg. Most azonban két szerkesztő kézbe vette a megjelentetését, egy magas tudományos színvonalú, tetszetős kötet született a gyűjtésből. Tehát az új kötetet fogja bemutatni novemberben a két szerkesztő.
– Tudtommal az Egyesület könyvkiadással is foglalkozik…
– Annyiban foglalkozunk, amilyen mértékben magam felvállalom bizonyos kiadványoknak az istápolását. Tavaly a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület neve alatt jelent meg Ficzay Dénes Kis irodalomtörténet című kötete, amit egykori osztályfőnökömnek, a magyar középiskola közismert néhai magyartanárának szántam. Ebben a könyvben jelent meg az a cikksorozata, amit a Brassói Lapok közölt 1969–70-ben. Azt mi, tizedikes diákokként, a tankönyv segédanyagaként hasznosítottuk, de további írásokat, Ficzay Dénessel készült beszélgetéseket is tartalmaz a kötet, ami a halálának a 30. évfordulójára jelent meg.
– Azt is hallottam, hogy bizonyos kiadványoknak a betördelését önkéntes alapon végzi…
– Valóban, az Aradi Kölcsey Egyesületnek az utóbbi két évben megjelent kiadványait én tördeltem, de a Szabadság-szobor Egyesület egyik kiadványának az újratördelésére is engem kértek meg, mert az első kiadvány nem olyanra sikerült, mint ahogy azt a szerző szerette volna. Az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy készítenek egy utánnyomást, más kivitelben. Ilyen munkákban szívesen segítek azoknak, akik erre megkérnek. Jelenleg a Kölcsey Egyesület Csanádi Jánosnak szentelt kötete van munkában, de idén valószínűleg más kiadványuk is készül.
– A kultúráért kifejtett önkéntes munka mindenképp dicséretes. Miért vállalja?
– Ha valamiben segíteni tudok, miért ne tenném meg? Az anyanyelvű kultúránk bármilyen formájának a támogatását természetesnek tekintem.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert és kitartást kívánok a kultúratámogató munkájához!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-53




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék