udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
98
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-98
Névmutató:
Madonna (Madonna Louise Ciccone)
2017. július 8.
Félsziget-pótló fesztiválra készülnek Gernyeszegen
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)2017. augusztus 21.
Csodálatos, bizarr harmóniák Sipos László műveiben
Üvegkoronás királynővel, reneszánsz Madonnával, halas-madaras koronás Krisztussal, bajuszos múzsával, behúzottcipzár-szájú sárgabohóccal, papírcsákós tábornokkal találkozhatnak az érdeklődők Sipos László grafikus, festőművész Arcok – álarcok című tárlatán. A képzőművész kiállítását pénteken, a Barabás Miklós Céh galériájában nyitották meg, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatta, az est házigazdája Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke volt.
Kolozsi Tibor a megnyitón kifejtette: Sipos László igazi reneszánsz beállítottságú alkotó, ezt már akkor megállapította, amikor először járt a műtermében és látta, hogy a képzőművész nemcsak megmossa az összes ecsetét használat után, hanem be is csomagolja azokat, hogy a szálak ne törjenek meg és azok ne porosodjanak. – Ebből is, meg persze a képekből is látszik, hogy nagyon komolyan végzi munkáját –jegyezte meg a céh elnöke.
– Sipos László értékrendet teremtett. Sajátosat, egyénit, összetéveszthetetlent, múló divatoktól függetlent, amelyben a látszólagos összevisszaság sajátos rendezői elveknek engedelmeskedve teremti meg azt az összhangot, amely alkotásainak sava-borsát adja, és életművének egységét biztosítja – jellemezte a művészt Németh Júlia. – Csodálatos, bizarr harmóniákat láthatunk itt, de feltevődik a kérdés, hogy lehet-e egy harmónia bizarr? Lehet, mert Sipos László nem ismer lehetetlent, ha művészetről van szó – hangsúlyozta a műkritikius, aki szerint a képzőművész megalkotta sajátos, a bizarr harmóniák törvénytárát, amely megalkotásához „gondolati és művészi tisztánlátás egyaránt nélkülözhetetlen”. Munkáit algoritmusokhoz is lehetne hasonlítani, hisz Németh Júlia szerint minden alkotáson minden a helyén van és óraműpontossággal működik.
A tárlatmegnyitón a műkritikus külön-külön is elemezte a kiállított portrékat, így az érdeklődők segítségek kaptak a bizarr harmóniák megfejtéséhez, megérthették, hogyan kapcsolódnak egymásba a különböző portréelemek.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)2017. szeptember 9.
Folytatódnak a Szent László-évi események
Csütörtökön a Püspöki Palotában sajtótájékoztatót tartott Böcskei László megyés püspök, melyen ő és munkatársai azokat a rendezvényeket ismertették, melyeket a Szent László-év hátralévő részében szerveznek. Lesznek konferenciák, kiállítások, ünnepi szentmisék.
Böcskei László megyés püspök felidézte, hogy „A jó ember jó kincséből jót hoz elő!” (Lk 6, 45) mottóval Szent László király 1192-ben történt szentté avatásának 825. évfordulóját ünnepeli idén a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is. A jubileumi év egyik alappillérét képezik a regionális Szent László találkozók, amikor a szent király Nagyváradon őrzött ereklyéjét elviszik a plébániákra, hogy a hívekhez közelebb kerüljön lelkileg – életszentségének ismertetése és elmélyítése által-, de testileg is, a kegyelmet közvetítő koponyacsont jelenlétével. Eddig öt ilyen találkozó és imaalkalom volt az egyházmegye templomaiban (Nagyvárad-Székesegyház, Almásfegyvernek, Mezőbikács, Sólyomkővár, Székelyhíd) ,és minden ilyen ünneplés a hitben való megerősödést célozta meg. Az év legkiemelkedőbb momentumát a május 14-i Egyházmegyei Zarándoklati Nap jelentette, amikor 460 év után, egy napra ismét Nagyváradra – vagyis hazalátogathatott a Győrben őrzött Szent László-ereklye. A Szent László-év lelkipásztori jellegű, és kulturális, művészeti, értékeket bemutató, ápoló és továbbadó programjainak sora azonban még nem ért véget. Most vasárnap egyházmegyei zarándoklat lesz Szentjobbon. A főpásztor a régi hagyományokra alapozva, 2016-ban kiemelkedő szentélyé nyilvánította és egyben zarándokhelyként erősítette meg a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot. Évente két egyházmegyei zarándoklatot is elrendelt a kegyhelyhez: az első a papok és szerzetesek zarándoklata május 30-án (a Szent Jobb megtalálásának ünnepén), a második pedig a hívek zarándoklata Kisboldogasszony (Szűz Mária születése) ünnepéhez eső legközelebbi vasárnapon, idén szeptember 10-én. A 11 órakor kezdődő szabadtéri szentmisén a Boldogságos Szűzanya közbenjárását, Szent István és Szent László király oltalmát kérik. A szertartás főcelebránsa és szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti metropolita érsek lesz, és az áldást követően Szentjobb utcáin körmenetet tartanak a zarándokok a Brünn-i Fekete Madonna régi és felújított kegyképével. Folytatódnak a Regionális Szent László-találkozók is, szeptember 21-én a VI. találkozó, a román ajkú hívek számára a nagyváradi kapucinus templomban, majd szeptember 28-án a VII. találkozó Kárásztelken lesz. Október 5-én „Megújulás a gyökereknél” címmel a Szent László-év záró aktusaként és csúcspontjaként a nagyváradi vártemplomban kerül sor egy találkozóra, mely hitvallási formát ölt, és egyben az egyházmegye híveinek a Szent László által képviselt keresztény értékek megélésére való elköteleződést is fogja majd jelenteni. Minden régió képviselete, amely legalább 25 személyből áll, az ünnepélyes szentmisére elhozza Nagyváradra a regionális találkozók alkalmával megfogalmazott összegzéseket, ahol ősi hitünk melletti elköteleződés kifejezéseként Szent László egykori sírjának közelében ünnepélyes hitvallást tesznek.
Díjkiosztás
Csorba Sándor levéltáros arra hívta fel a figyelmet: október 14-én Egyháztörténelmi Konferenciát rendeznek, a címe: REX ADMIRABILIS – Szent László király műve és emlékezete. Az előadók: Marosi Ernő akadémikus, művészettörténész, Solymosi László, akadémikus, történész, Madas Edit, akadémikus, kódexkutató, az OSZK osztályvezetője, Klaniczay Gábor, történész, tanszékvezető, egyetemi tanár, Central European University, Jékely Zsombor, művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Október 18-án a Szent László freskókiállítást nyitják meg. (Athleta Patriae – Válogatás a kun legyőzésének Erdélyi falkép ábrázolásaiból), mely rendezvényen Böcskei László elmondása szerint a Szent László-évben kiadott egyházmegyei érem aranyozott bronz változatával díjazzák azokat a személyeket, akik az elmúlt időszakban az értékmegőrzést szolgálták Váradon, azt, hogy Szent László öröksége megmaradjon (művészek, médiamunkások, egyszerű emberek stb.). Micaci Cristian pasztorális referens arra hívta fel a figyelmet: október 14-15-én a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye zarándok elöljáróit, papjait és híveit fogadják Nagyváradon. A zarándoklatot, amely a Szent László Év programját képezi, a plébániák szervezik, körülbelül 500 fő jelenlétére számítanak. Szombaton este közös vesperást imádkoznak a zarándokok, vasárnap délelőtt pedig szentmisén vesznek részt, és megismerhetik a Szent László király által alapított város vallási és kulturális örökségét. November 25 –én a VI. Egyházmegyei Kórustalálkozón, Érmihályfalván Szent László tiszteletét az egyházzene területén is szeretnénk elmélyíteni. Az esemény 10 órakor kezdődik az érmihályfalvi Páduai Szent Antal plébániatemplomban. Olyan gyakorló egyházi kórusok lesznek jelen, akik rendszeresen nyújtanak liturgikus szolgálatot templomainkban. Két szabadon választott és három kijelölt darabbal/egyházi énekkel készülnek, utóbbiakat a fellépések végén, közösen adnak elő a kórusok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. november 10.
Jubileumi Kölcsey Képtár Eisele Szűcs Zoé munkáiból
Tizedik kiállításához érkezett a Kölcsey Képtár. A 2013-ben útjára indított tárlatsorozat keretében ezúttal Eisele Szűcs Zoé festőművész alkotásai kerülnek a falra az Aradi Megyei Múzeum szépművészeti osztályának kiállítótermében.
A nagyváradi születésű festőművész életmű-kiállítással várja a képzőművészet kedvelőit. Több mint harminc olajfestménnyel, valamint csaknem félszáz grafikával készül. A nemzetközileg elismert és díjazott alkotó festő, díszlettervező és grafikus. Emblematikus alkotásait válogatta össze 1969-től napjainkig. Alkotói pályafutásának szinte valamennyi periódusából tartogat valamit a látogatók számára.
Eisele Szűcs Zoé arra vágyik, hogy plasztikai formában tolmácsolja a ma emberének mindazt, amit a természet örök időktől fogva üzen nekünk. Ezért tájképeiben visszaköszönnek a világot felépítő őselemek, a föld, a tűz, a víz és a levegő, valamint az ötödik, összetartó erő, az esszencia. A képzeletbeli tájak mellett visszatérő motívumai a ló és lovasa, a bájos Madonna-arcok, az angyalok, az ábrándok, valamennyi misztériumba és erőteljes színekbe öltöztetve. Vörös és rozsda, mély- és égkék, tűz- és narancssárga, többnyire ezek a színek dominálnak munkáiban, amelyekkel mintha a valóságon túli, olykor ködös, máskor napfényes álmok világába invitálja a szemlélőt. Festményei elgondolkodtatnak, mi több zavarba hoznak, kizökkentenek a mindennapi életből. Mert Eisele Szűcs Zoé kicsit különc, kicsit más, bölcs, mégis fiatalos, egy Művész álmos aradi világunkban.
Ha sikerült kíváncsivá tenni az olvasót, akkor jöjjön el és fedezze fel Eisele Szűcs Zoé érzelmekben gazdag ábrándvilágát. A szervező Kölcsey Egyesület és az Arad Megyei Múzeum szeretettel vár minden művészet rajongót kedden, november 14-én 18 órakor az Aradi Múzeum szépművészeti részlegének Ovidiu Maitec Termében (Gh. Popa de Teiuș utca 2–4. sz., II. emelet). Pálfi Kinga / Nyugati Jelen (Arad)2017. november 13.
Interjú Vetró András szobrásszal
„Az alkotás több mint szenvedély”
Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én, majd miután 1973-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán diplomát szerzett, Kézdivásárhelyre telepedett, ahol a mai napig alkot, emellett 40 évig a Nagy Mózes Líceum rajzosztályaiban tanított. A magyar örökség ápolásáért júliusban Ex Libris díjban részesült alkotóval műtermében beszélgettünk életpályájáról.
– Mikor dőlt el, hogy szobrász lesz?
– Vetró Artúr szobrászművész fiaként, mondhatni, kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba mozduljak, mégis nagyon későn döntöttem el, hogy édesapám nyomdokaiba lépek. A Brassaiba jártam reálosztályba, majd a középiskola elvégzése után kicsit komolyabban kezdtem dolgozni apám műtermében. Görög gipszfejeket mintáztam, így készültem a felvételi vizsgára, ami elsőre nem sikerült a román nyelv miatt. Az az év azonban jót tett nekem, alaposabban felkészülhettem mintázásból és rajzolásból, így következő évben bejutottam. Szerencsém volt, mert én még hat évet végeztem, nem sokkal azután négy évre szűkítették le a tanulmányokat.
– Mi volt a meghatározó a pályaválasztásában?
– Talán az, amikor láttam édesapámat dolgozni. Rájöttem, nagyon kell ismerni azt, akit megformálsz, nagyon el kell mélyülni az illető nagyság szellemi bűvkörében. A Nagyváradon álló Ady-szobor elkészítésekor például egy színész barátja a legkeményebb Ady-verseket szavalta, közben meg a halotti maszkot tartotta, így a fizikai képmásból és a szellemi szférából egyaránt inspirálódhatott, és a kettőből egy új dolog született.
– Nagyapja is készített szobrokat…
– Valóban, bár vasutas volt, titokban, magának szobrászkodott. Erre sem édesapám, sem én nem jöttünk rá. Apámnak akkor esett le az álla, amikor a fiókjából domborművek kerültek elő Ernst Barlach német expresszionista művész körszobrairól, akinek a munkáit én is nagyon kedveltem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon bennem van-e valami, és kipróbáltam magam. Akkor kezdődött az egész. Édesapám semmit nem mondott erre, azt sem, hogy „segítek neked, gyúrjad”, de azt sem, hogy „ne”. Ebből annyit értettem, hogy érdemes csinálnom. Az alkotás örömteli dolog, ugyanakkor sok vívódással, lemondással jár. Több mint szenvedély, és ő ezt csendben átadta nekem anélkül, hogy nógatott volna.
– Kik voltak a mesterei?
– Édesapám, emellett az egyetemen Lövith Egon volt a mesterem, akitől ugyancsak sokat tanultam. Bretter György filozófus és Földes László esztéta rakta le azt a szellemi alapot, amiből nagyon sokat építkeztem a későbbiekben. Az első lépéseknél a tanár hatása még nagyon érezhető, az egyéniség, a stílusjegyek később jelennek meg. Ahogy kikerültem az egyetemről, egy Kőrösi Csoma Sándor emlékére rendezett közös kiállításon vettem részt Kovásznán, ahol a szobrom a Lövith Egon munkája mellé került. A nézők meg voltak győződve, hogy mindkét alkotást ugyanaz a kéz készítette. Aztán jött Alexander Archipenko, Henry Moore, az egyiptomiak meg a görögök, és az ő formaviláguk ugyancsak rányomta a bélyegét a stílusomra.
– Hol a határ a szobrászatban?
– Felvetődhet a kérdés, hogy Auguste Rodin vagy Michelangelo tökéletes szobrai után lehet-e még valamit csinálni. Ahogy a zenében, ugyanúgy a képzőművészetben is végtelen variációs lehetőség adott. A téma örök, ám mindig lesz új megfogalmazás. A művész az általános érzelmet egyedi módon festi, rajzolja vagy mintázza meg. Míg a fényképész az adott pillanatot rögzíti, a szobrász több száz arcot rak egybe. Emiatt, ha élő modellről rajzolok, az első pillanatban nem ismer magára, ami nem csoda, hiszen az elkészült rajz nem fotószerű. Benne van a modell magatartása, belső kisugárzása. Nem naturalista ábrázolásra törekszem, a műalkotás eszmeiséggel telítődik. Emiatt a végeredmény nyilván nem egy hű másolat akkor sem, ha fotóról kell dolgoznom. Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet. Hétfalu rendelt tőlem egy Luther Márton-szobrot. Kezembe adtak egy festményt, amelyről dolgozzam. Ám azon egy puhány figura volt látható, míg Luther kemény ember volt, és az én dolgom ezt ábrázolni, hozzátenni. A bizottság lefotózta a szobor agyagváltozatát, közben kiöntettem a szobrot, majd hívtak telefonon, hogy az orrától lefelé módosítsam, hiszen nem hasonlít. Azt válaszoltam, egyrészt ki van öntve, másrészt meg amúgy sem változtatnék rajta, hiszen ez az én alkotói szabadságom velejárója.
– Hogy került Kézdivásárhelyre?
– Apósom sokat járt Háromszékre, hogy a Herbák cipőgyár számára faanyagot szerezzen be. Ő mondta, hogy Kézdivásárhely egy gyönyörű város, és ha egy módom lesz rá, jöjjek ide, hiszen egyetlen szobor van a településen. Ez volt az első jelzés, amely erre irányított. A második az volt, amikor egy bizottság, melynek tagjai között volt a szoborállító Sylvester Lajos és Plugor Sándor, a nagy grafikus, bejött édesapám kolozsvári műtermébe, ahonnan elkérték az Integető lány nevű szobrát Sepsiszentgyörgy számára. Akkor kérdezték meg, mennék-e én is Sepsiszentgyörgyre? Tudtam, hogy közel van Kézdivásárhelyhez, és bár akkora általánossal végeztem, hogy nagyvárosba is mehettem volna, igent mondtam. Aztán Kosztándi Jenő bácsiék megtudták, hogy szobrász érkezik, és a rajziskolában egy szobrászati katedrát létesítettek, így kerültem ide.
– Emlékszik még az itt kiállított első szobrára?
– Hogyne. A Szacsvay János utca sarkán található, kissé Henry Moore-os, égre néző, fekvő kőfigura, amelyet az 1977-es földrengés környékén készítettem. Aztán, főleg 1989 után, jöttek a többiek.
– Meséljen, kérem, a rajziskolás évekről.
– 1973-tól tanítottam négy évvel ezelőtti nyugdíjazásomig. Saját felépítésű módszert alkalmaztam, kicsi alkotókat próbáltam nevelni. Az évek során megfigyeltem, mi az, ami a gyerekeknek megy, amit könnyedén végeznek, és annak megfelelően állítottam össze a munkatervet. A hangsúly a fantázián van, az dominál, hiszen amikor alkotunk, a semmiből készítünk valamit. Minden csoportban akadtak tehetséges gyerekek, és feleségemmel együtt büszkék vagyunk azokra az egykori tanítványokra, akik alkotóművészekként befutottak. Ugyanakkor a többiek is fel tudták használni tevékenységi területeiken a rajzolási vagy plasztikai formáló készséget, amelyet a rajzosztályban tanultak. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány egykori kedves tanítványt: Vargha Mihály, Illés Rudolf szobrászok, Héjja István műépítész, Máthé László festőművész, Sárosi Mátyás, Szabó Kriszta, Martini Yvette, Gábor Beáta, Fésűs Tamás, Héjja Tamás, Borcsa Imola. Azonban nem csak ők tanultak tőlem, visszahatásról is beszélhetünk, hiszen például a Szent György-szobraim sárkányát gyerekmunka inspirálta. Számomra élvezet a gyerekekkel dolgozni, ezért örülök, hogy a Csiszár Dénes Tanműhelyben hetente egyszer taníthatok. Meg kell fogni a kezüket, el kell érni, hogy nyíljanak ki, aztán nem szabad megfékezni őket, szárnyalni kell hagyni a fantáziájukat, nem szabad letompítani a gyermeki észt.
– Jelenleg min dolgozik?
– Faszobrokon. A tavalyi Famadonnák című kiállítás óta született öt vagy hat újabb szobrom, nagyon szeretek a fával dolgozni. Édesapám figyelmeztetett, hogy minden anyagot próbáljak ki, ne csak eggyel dolgozzam, hiszen abba bele lehet fásulni. Egy törzsből dolgozom, hagyom, amit megenged a fa, csak akkor használok ragasztást, ha valami hiányzik, vagy a fa kilyukad.
– Elégedett-e eddigi művészi pályájával?
– Valószínűleg minden művész örökké elégedetlen. Ám vannak olyan dolgok az életemben, amelyekről úgy vélem, „jó mulatság, férfimunka volt”. Elégtétel számomra, hogy minden nap elmegyek a szobraim mellett, ezeket karbantartom, ám vannak árnyoldalak is: a „szunnyadó szobraim”, amelyek a műteremben porosodnak, ahelyett, hogy méltó helyükre kerülnének, mint például a Molnár Józsiás vagy az említett Luther, és még sorolhatnám. Legutóbb a Csomópont Egyesület kért fel Jakabos Ödön portréval ellátott emléktáblájának elkészítésére, november 10-én egyéni kiállításom nyílt a brassói Reménység Háza kiállítótermében, és úgy néz ki, nemsokára Kolozsváron lesz egy Szent István-mellszobrom a templom udvarán. Emellett a megújult kézdivásárhelyi jégpálya elé kerül a Jégkorongozóm. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. november 22.
Élő falu a Kárhágó alatt
Zsákutcaszerű település a sepsiszéki Szacsva. Legközelebb fekszik a Bodzafordulói-hegyek erdőrengeteg borította központi részéhez, az ezer méter magasságot meghaladó Szeredő-ponkhoz. Itt ered Szeredő kútjából a Szacsva pataka. Kétoldalt erdős hegygerincek követik, lejtők szegélyezte mély völgye vadaskertnek ad helyet. Egy mellékgerinc meredek hegyormán a régmúltról hallgatnak a szacsvai vár kora középkori romjai. Lisznyópatak felől, Vadalma pusztáját érintve, a Kárhágó göröngyös lejtőjén érjük el azt a helyet, ahol hat irányba ágaznak el a mezei utak: itt emelkedik a Templomdomb.
Veszélyben a műemlék templom
Kissé megfeledkezett a történetírás Szacsváról, nevét csak a XVI. század derekán említik, holott a dombot koronázó protestáns templom északi falának vakolata alól a kunokkal verekedő Szent László királyunk tekint le a ma emberére olyan falképről, amely a XIV. században már létezett. A közelmúlt kisebb földingásai azonban éppen elegendőek voltak ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az épület nyugatra néző, de későbbi bővítés eredményeként születő részének repedései. Így a templom mentése újból anyagiakat, sürgős beavatkozást igényel, annál is inkább, mert műemlékké teszi az 1791-ben készült falfreskója és a vidék egyik legszebb késő reneszánsz kori kazettás mennyezete.
Szacsva az egerpataki református anyaegyház leányegyháza. Nem csoda, hogy Dezső László Levente lelkipásztor és Gáll Zsigmond szacsvai gondnok minden lehetőt megmozgatott a hozzáértő mentés-javítás pénzbeli fedezetéért, ami messze meghaladja az alig 130 lelket számláló eklézsia anyagi lehetőségeit.
– Az egykori lelkészi lakás egy része összeomlott, a megmaradt két szobát ebben az esztendőben önerőből felújítottuk, bebútoroztuk, hogy legyen, ahol tartani az istentiszteletet – tájékoztatott a gondnok. – A hívek anyagi lehetősége kimerült, a templom tatarozásra vár, a bútorzatot védett helyre raktároztuk, s várjuk a jóakaratot. A paplak kőművesmunkáját Barabás Dénes végezte, s naponta aprómunkásként segített mindenben Tuțuianu Kosztika és Kovács Elemér Roland. Nemrég jöttünk haza a kolozsvári püspökségtől, anyagi segítség felől érdeklődtünk. – Ígéretet kaptunk mindenhol – mondta a beszolgáló fiatal lelkipásztor. – Számíthatunk a megyei és a községi tanács támogatására, felvettük a kapcsolatot a kultuszminisztériummal, ígéretet kaptunk az egyházkerülettől. Számítunk a magyar kormány segítségére, a dokumentációt szeretnénk letenni a Teleki László Alapítványon keresztül a Rómer Flóris Tervhez, de más környékbeli intézmények is jelezték, hogy segítségünkre lesznek.
A művészettörténész szemével
Jánó Mihály művészettörténészt arra kértem, összegezze a szacsvai falfestménnyel kapcsolatos véleményét.
– A templomhajó északi falán föltárt falkép a középkori magyarországi falfestészet sajátos ikonográfiai témája, a Szent László-legenda ún. üldözés jelenetét ábrázolja. A XIV. századi technikával készült falfestménytöredék azt a helyi szóhagyományt látszik megerősíteni, miszerint a mai templom helyén egy korábbi, középkori kápolna állt. A töredék a szent király glóriával övezett koronás fejét őrizte meg a leányrabló, menekülés közben visszanyilazó, föveges kun ábrázolásával együtt. Az eddig feltárt jelenet töredékessége ellenére igen gazdag a részletek és utalások tekintetében, pl. László király glóriája körvonalán kettétörnek a kun nyílvesszői, a két ellenfél, miközben egymással küzd, fölfelé tekint, ugyanarra a pontra, ahol a jórészt elpusztult falfelületen ruharedő alsó foszlányai sejlenek. E részlet a Dubnici krónika szövegére emlékeztet, amelyben a két küzdő hős fölött – László király és seregei védelmére – a Madonna jelenik meg. A Szent László-legenda üldözésjelenetének hasonló ábrázolását a bögözi és a maksai református templom XIV. századi ciklusaiban azonosítottuk. Ez a legendaváltozat feltételezhetően egy olyan történelmi eseménnyel hozható kapcsolatba, amely a székelyek és a tatárok 1340-es évekbeli gyakori küzdelmei során vált ismert hagyománnyá. 2004-ben a hajó déli oldalán és az északi oldal lábazati részén újabb falképtöredékek kerültek napvilágra, ezek festéstechnikája, szín- és formavilága megegyezik az északi falon látható, XIV. századi Szent László-legenda sajátosságaival. Feltehetően egy külön keretben megfestett Szent Erzsébet-kompozícióról van szó, ami azonban nem ismeretlen Erdélyben.
Múlt mellett az élő szacsvai jelen
Nem kérdés, hogy menteni kell templomunkat, s csak türelem meg kitartás a feltétele, hogy megújuljon. Ha nem is növekedő, de nem is apad a festői helyen fekvő Szacsva lakossága, s lám – ellentétben az elnéptelenedő falvakkal –, óvodája és iskolája is működik még. Igaz ugyan, hogy egykori iskoláját a lepergett évek során nem sikerült tatarozni, romossá vált, s miként Dombora Lehel, Réty község polgármestere elmondta, valószínű, hogy le kell bontani. Egy teljes létszámú I–IV. osztályt tanít itt évek óta Varga Erika tanítónő. A kultúrházban berendezett két osztályteremben megfelelő körülmények között folyik a tanítás. Hét kis óvodás mosolygott ránk, nem törődve a jövő gondjaival: várják a havat, a téli ünnepeket. – Mi mindig közösen szoktunk ünnepelni az iskolával – mondta a tanítónő és Csősz Ildikó óvónő. A vakációban itthon lesznek az V–VIII. osztályosok is, akik a rétyi Antos János-iskolában tanulnak. Rendeztek Márton-napokat, készítettek töklámpást, adventi koszorút állítanak össze, hangos énekléssel megkántálják a falut, és közösen készülnek karácsonyi iskolás műsorral. Biztató, hogy az elmúlt esztendőkhöz képest egyre több hétvégi ház épült fel a legfestőibb falurészeken. Több személygépkocsit is láttunk a zsákutca-faluban, s egy-két „jövevénnyel” beszélgetve az is kiderült, ha megkezdik a templom tatarozási munkálatait, őreájuk is számíthat az a faluközösség, amely befogadta őket. Nem ritka errefelé a hétvégi bakancsos turista sem, akik a Bodzai-hegyeket választják túrázásra. Viszont szereti ezt a szép és csendes helyet medve koma is.
Bekopogtattunk a sepsiszentgyörgyi Juhos család nyári üdülőházába, ahol a tulajdonos Juhos Csaba vállalkozó és felesége, Juhos Réka fogadott. A gyerekes és unokáknak is örvendő család tájba illő, kényelmes hétvégi házát terjedelmes gyümölcsös övezi, amelynek fái már termőre fordultak.
– A gyümölcsöst édesapámmal, Juhos József Barátoson élő nyugalmazott tanítóval telepítettük 2000-ben – részletezte vendégfogadónk. – A terület egy részét nagyenyedi csemetékkel ültettük be, a többit édesapám telepítette olyan magoncokkal, almákkal, körtefajtákkal és más gyümölcsfélékkel is, amelyeket barátosi kertjében nevelt. Nem igaz, hogy nem szereti a gyümölcsfa ebben a völgyben: gondozni és kezelni kell, meghálálja a munkát. A házigazda pincéjében megtekintettük almás polcait, ahonnan a legszebb pónyik-, batul-, tányéralmák, starkingok, kisasszony- és árpával érő almák mosolyogtak felénk. Terem itt egy pálinkának való leves körtefajta is, melyet papkörtének neveznek. Kellemes családi fészek ez, különösen, amikor megtölti a népes család. A tágas nappaliban távcső is várja az érdeklődő családtagokat, akik tiszta éjszakákon a Szaturnusz holdjait is megláthatják lencséin keresztül. Juhosék mesélték, hogy egy alkalommal gyümölcsösüket a medve koma is meglátogatta, de mert a kerítést azonnal visszaépítették, azóta nem tette tiszteletét.
A pomológus Juhos József tanító urat egy kézszorításra Barátoson mi is felkerestük. Ez év december elején tölti életének 90. esztendejét, amihez a legjobbakat kívánjuk. Sok barátosi egykori iskolás tanulta meg tőle a szemzés-oltás titkait és szerette meg a pomológiát.
Vendégház a bejáratnál
A Szacsvai domb nevet viseli az a vendégház Szacsva bejárati övezetében, mely nem csak a vadászni szerető közönséghez szól. Egy dombtetőn helyezkedik el, ahonnan Háromszék és a környező gyönyörű vidék számos része belátható. Kalauzunk, Kelemen Szilárd, az egység vezetője elmondta, ettől az évtől a vendég- és vadászház a kor minden elvárásának megfelelő, korszerű építmény, amely várja azokat az igényes vendégeket, akik a vad természet ölén, az erdők sűrűjében, a napsütötte, avagy a havas hegyi tisztásokon szándékoznak magas kényelmi szinten eltölteni szabadidejüket, megismerni a környék szépségeit és értékes épített örökségét is. Kellemes hangulatú szobák, kandallók, mesterszakács által készített ételek marasztalják az ide érkezőket, akik a szabad természet ölén nemes-míves élmények birtokába juthatnak – olvastuk a ház többnyelvű bemutatójában. A legkülönbözőbb szállítóeszközökkel járhatják be a környéket, szabadon sétálhatnak, és páratlan élményben lehet részük azoknak, akik a Szacsvai vadaspark állatai, szarvasok, őzek, muflonok, vaddisznók között szabadon sétálhatnak. A sétákat szolgáló terepkocsikat egy olyan jó állapotban levő Land Rover is kiegészíti, amelyet az egykori román államelnök, Nicolae Ceaușescu használt vadászatai alkalmával. Sárkány Árpád az Abies Hunting vezető tulajdonosaként elmondta, hogy készséggel támogatni fogja a kis település műemlék templomának mentő-védő munkálatait is. Dombora Lehelt, Réty község polgármesterét arról kérdeztük, számíthatnak-e a szacsvaiak az új esztendőben valamelyes más előrelépésre-fejlesztésre.
– Bukarestben letettük a 4000 méter hosszú szacsvai bekötőút tervezetét, készül az egerpataki és a szacsvai kultúrház teljes felújítási tervezete is. Kivitelezésükre reményeink szerint 2018-ban számíthatunk. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 11.
MIÚJSÁG.ZIP
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi diákjai Miújság.zip néven diáklapot szerkesztenek. A hatodik évfolyamhoz érkezett kiadvány megjelentetését a Népújság kezdetektől abban a reményben támogatja, hogy a magyar médiának és kommunikációs térnek felkészült és hiteles szereplői lesznek az itt publikáló diákok. A lap főszerkesztőjét, Szász Gyopárt arra kértük, hogy egy újságoldalnyi írással vendégeskedjenek a Népújságban. Reméljük, lesz folytatása, és rendszeresen jelen lesznek lapunkban.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő
Emlék a ködben
Figyeltem, ahogyan a köd beveszi a várost, küzdelem nélkül, lassan mindent beborít, mindent eltakar, minden titkot, minden hazugságot. Figyeltem, ahogyan valaki átmegy az úton, ahogyan valaki az ablakból ülve kémleli a világot, vajon arra gondolt, amire én, vajon ő is érezte már azt, amit én most? Mit láthatott az ablakból, láthatott engem, láthatta az úton átmenő alakot? Egy csendes dallamot susogott a szél, ismeretlen tájakról, hangos emberekről, fáztam, belebújtam a sálamba, úgy éreztem, most senki sem láthat, sem a bácsi az ablakból, sem a szél, sem az úton sétálók. Eltűntem mindenki elől, s most kívül-állóként figyelhetem őket. Néha annyira elfoglal a saját életünk, hogy el is felejthetjük mások jelenlétét, nem gondolunk arra, hogy mások sokkal nagyobb gonddal kell megküzdjenek, haragszunk, ha nem viszonozzák mosolyunk. Nem gondolunk arra, hogy mi is vagyunk morcosak, hogy mi is tévedünk. Néha azt hisszük, hogy mindenki élete kellemesebben telik, mint a sajátunk, hogy nem azt érdemeljük, hogy többre vagyunk hivatottak. Néha elfelejtünk élni, ellustuljuk az egész napot, nem beszélünk senkivel, nem teszünk semmit, mert épp nincs kedvünk rá, ülünk a szobában, régi számokat hallgatunk, elmerülünk emlékeinkben, hagyjuk, hogy a köd a nyitott ablakon becsődüljön a szobába, hagyjuk, hogy a hideg szomorúság lefagyassza szívünk. Nehéz mindig boldognak lenni, nehéz hinni a szépben, amikor annyi rosszat látunk, amikor mindenki azt mondja, végünk, innen nincs kiút, már semmit sem tehetünk, semminek sincs értelme. Hagyjuk, hogy lassan minden elvesszen, mert azt hisszük, már rég elveszett.
Figyeltem, ahogyan a bácsi nagyot sóhajt, nem hallottam, túl messze voltam, az út másik oldalán, a padon, de talán a szél megsúgta nekem, mire gondolhatott. Figyeltem, ahogyan a lámpák lassan felgyúlnak, ahogyan a fény megerősíti a homályt, ahelyett, hogy feloszlatná azt. Éreztem, hogy fázom, éreztem, hogy fel kellene kelnem, hogy el kellene indulnom, haza. De nem tehettem, nem volt rá erőm. Néha jobb más zavarát figyelni, akkor elfelejtjük a sajátunk. Néztem a bácsit, ő az eget kémlelte, nem láthatott semmit, semmi olyat, amit más is láthatott. Felnéztem az égre, szürke volt, fénytelen, akár egy kísértet, egy rémálom, mely elterült a városon, belemarta magát a szívekbe. Figyeltem az eget, látni akartam azt, amit ő lát, érezni azt, amit ő, talán neki jobban fáj. Furcsa, de más fájdalmából erőt merítünk, milyen gyarló.
Láttam a várost magam előtt, a hatalmas tömbházakat, a rengeteg ablakot, a fényt, árnyakat az ablak előtt. Láttam, ahogyan valaki elhúzza a sötétítőt, s hogy valaki a balkonon cigarettázik, ahogyan két ember ölelkezve az úton sétál, láttam, ahogyan valaki ül a padon, majd feláll, felül az autóbuszra, s elmegy. Láttam, ahogyan a köd mindent el próbál takarni, egyre közelebb jön, egyre sűrűbb lesz. Arrébb léptem, leültem a székre, az ablakot nyitva hagytam, hadd jöjjön be a levegő, elővettem egy könyvet, kinyitottam az első oldalra, majd felálltam, megkerestem olvasószemüvegem, s akkor meglátom őt. Mosolyog, egyenesen a szemembe néz, engem bámul, felemelem a képet, s viszonzom tekintetét. Hallom, ahogyan lelkem görcsbe rándul, s emlékek százai futnak át eszemen. Elmosolyodom, lerakom a képet, megsimogatom a kedves arcot, az ablakhoz lépek, beszívom a friss levegőt, s mielőtt becsuknám, észreveszek egy lányt, ahogyan az eget bámulja, a képen lévő személyre emlékeztet, nem látom arcát, de tudom, hogy mosolyog, nem hallom hangját, de tudom, mire gondol, felnézek a szürke burokra, s keresni kezdem azt, amit ő. Majd meglátom, s egy könnycsepp fut le arcomon. Nézem még a tájat, nézem, ahogyan a csillagok megtagadják ragyogásuk, ahogyan a sűrű köd felfedi összes félelmem, nézem, ahogyan egy kislány játszik a labdával, hallom, ahogy nevet, ahogy azt suttogja, „apa”.
Felálltam, beszálltam a most érkező járműbe, leültem, s még utoljára felnéztem a bácsira, láttam, ahogyan mosolyogva felveszi mobiltelefonját, egy kézzel becsukja az ablakot, tudtam, kivel beszél, tudtam, hisz a szél elárulta, kire gondol.
Boldizsár Hanna
Az elnök beszéde
S mit gondol most, Madonna?
Húzzunk hát a vadonba hőn szeretett erdőnkből,
Hogy zsályát csak kenőcsből lássunk, s
Ember által készíttetett maradjon padlásunk?
Az ősi elvándorlás
Az emberi közösségek többségükben egy-egy lételem kötelékéből, egy-egy fontos erőforrás környékéről vándoroltak el, így Ön ezen erőforrások hátrahagyásával lett az az ember, aki ma is fel-feltűnik az utcákon, a hivatalokban, vagy éppen a büfében. Innen a történelem legősibb konfliktusa: stabilitás vagy kaland? A kérdés ma is széles körben vitatott, s bármerre is nézzünk, az egyik vagy másik oldalt támogató, esetleg elvető nézetekkel találkozunk.
…és ami maradt belőle
Egyszer, régen, egy messzi-messzi galaxisban új társadalmi rend volt születőben, és akkor az újat képviselő közeg átvette a hatalmat. Megszületett a liberalizmus, és vele egy időben a konzervatív szemlélet. Pontosabban fogalmazva: lejátszódott a jelenség, melynek hozadéka a két egymással ellentétes nézet megszületése volt. Minden kétségen kívül áll a tény, miszerint a világtörténelem alakulásában ezen nézetek által kiváltott folyamatok működése és egymásra hatása központi szerepet töltött be.
Éppen ezért, mint egy politikai játszma „áldozatai”, szereplői, s közvetve vagy közvetlenül, de támogatói vagy elutasítói vagyunk. Főleg Európában mindenki egy politikai játszma áldozata, elsősorban a személyes érték- és eszmerendszerek szempontjából. A liberális és konzervatív kettősségének igájában éljük mindennapjainkat, olyan végletek között tehát, melyek mindegyike egy ősi döntés hozadéka, még a föntebb fölvázolt döntésé. Kaland vagy „nem kaland”? Maradás az erdőben, az Édenben, vagy a biztonság otthagyása? Megállunk és építkezünk, vagy rohanunk előre, mint az állatok, hogy… Trump uram, Önnek meg van kötve a keze, de az arcáról még mindig ad jelzéseket. Ön forradalmat akar, Mr. Trump? Azt jól teszi. Mert ha csak rohanunk előre, kedves nép, s ó, Madonna, akkor nem lesznek fogódzóink. Mert fölugrunk, mert kiugrunk. Mr. Soros, Ön ezt nagyon jól tudja, de nem tehet mást, igen. Érthető. De próbáljon megállni egy percre. És nézzen körül. Nem-nem, ott. A szobában. Mit lát? Bőrkanapé? Az van? Vagy kandalló? Na igen. Látja, Ön most ott van. Nem kell többet elérnie. Amit keres, az nem fölfelé van, hanem lefelé. Csak merjen lenézni. Tudom, magasan van. És gyerekkorában sem szeretett fára mászni. De higgye el, ami alatta van, az az igazi. Az elismerés. Tőle. Remélem, tett a felhőkarcolójára biztonsági zárat, mert arra most szüksége lesz. Mert a társadalom dobta föl, de ha a társadalomnak futnia kell, hogy Önt elkapja, és aztán még magasabbra dobja, akkor Ön mikor fog megtanulni LEESNI? Úgy igazán. Hogy aztán erős emberként állhasson talpra. A társadalom egyszer elfárad! És akkor Ön felkészületlenül zuhan le, nem lesz, aki elkapja. Tudom, a suliban Ön mindig a sarokban figyelt. Néha meg-megverték. De azonkívül nem néztek Önre. Inkább ez fájt, mint a verés. De semmi baj. Tudja, egy barátom sokszor azt mondja: Az akkor volt.
De az iskolának hamar vége lett. És azon a bizonyos kis szakaszon, mikor fiatalok lehettünk, nem tudtunk megszabadulni a mintáinktól. Ezért úgy maradtunk félig: gyerekként. Még mindig az iskolában. A félelemben. A kételyben. Így vagyunk vele mind, emberek?
Térjünk vissza Mr. Trumphoz! Mr. Trump, Obama elnöknek szüksége volt arra, hogy boldogságot adjon a népnek. Napjainkban ciklikusan változik a boldogság és a lehangoltság, a kiugrás és az építkezés időszaka, ezért Önnek most a sarkára kell állnia. Mert ha nem, az amerikai nép felkészületlenül zuhan le. A csodából, a magasból, a páholyból. És az nagyon fog fájni. Ha a nép még nem engedi, nem baj. Akkor majd az Ön után következő. De gondoskodjon róla, hogy maradjon Ön után következő. Önnek csak ez a dolga. Tegyen hát így. Mint Géza fejedelem. Nézzen utána. Vétel vége.
Látják? Önök máris a barátaim. Viselkedésükkel segítenek megfejteni önnön valóságukat. Úgyhogy, ahogy a nagypapám mondaná: tanuljanak meg viselkedni!
Tisztelettel, Hölgyeim és URAIM,
…ööö…. ki is?
Hát ÉN. Ferencz Alpár / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 22.
Vértanúság és aranygömb
Tange Kenzó Mária-katedrálisa Tokióban – monumentális belső tere a nyugati katedrálisok hangulatát idézi
A másfél hónapra kalibrált ünnepi csillogás, vásárlási láz amerikai mintára már Európában is a fekete péntekkel (black friday) veszi a kezdetét, és nyomokban tartalmaz csak elcsendesedést, bűnbánatot és adventi várakozást, mint szóját a tejcsokoládé.
1.
Az újabban „szerethető betontömbökkel” és páncélozott járművekkel biztosított, bőségben és kavalkádban egymással versengő vásárokban minden az ölünkbe csöppen, ha nem sajnáljuk rá a pénzt, ezért könnyen megfeledkezünk azokról a karácsony-környéki történetekről, amelyek a szenvedésről és mártíromságról szólnak. Pedig az ünnepkör tanulságosan van összerakva. Karácsony másodnapján István diakónus őskeresztény vértanúságára emlékezik az egyház, akit a csőcselék a hite miatt kövezett agyon. Jeruzsálemben az ő nevét viseli az István-kapu mind a mai napig. János apostolról, a szeretett tanítványról a rá következő napon szólnak a szentbeszédek. Egyedüliként az apostolok közül János nem volt ugyan mártír, de a majdani nagy megpróbáltatásokról az ő tollából értesülhetett az utókor. Ez A jelenések könyve. Aprószentek napjának nem csak az ártatlanul felkoncolt betlehemi gyermekek bármely kultúrában kapitális bűnnek számító esete adja a súlyát, de közvetlenül kapcsolódik hozzá a napkeleti bölcsek látogatása (Vízkereszt) után az üldöztetés elől Egyiptomba menekülő Szentcsalád képe is.
2.
Megválasztása óta Ferenc pápa többször hangoztatta abbéli meggyőződését, hogy a keresztényüldözések első évszázadaiban sem haltak meg annyian a hitükért, mint manapság. Nem véletlen, hogy az Olaszországban 2016 januárjában közzétett társadalmi célú hirdetés, amely a napjainkban zajló keresztényüldözésre kívánta felhívni a figyelmet, épp az ő gondolatával indult, melyet egy Úrangyala-imádság után a Szent Péter-téren egybegyűlteknek mondott: „Testvéreink vérüket áldozzák pusztán azért, mert keresztények.” Később egyik, a pápa lakhelyéül szolgáló vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli homíliájában, amelyet a katolikus sajtó nem rejtett véka alá, csak épp azok nem hallották meg, akiknek szánta, bővebben is kifejtette mondanivalóját: „Ami Szent István első vértanúval, aztán az aprószentekkel megtörtént, az ma is folytatódik megannyi keresztény halálával, akiket a Krisztusba vetett hitük miatt ölnek meg. Létezik ugyanis vérszomjas keresztényüldözés: például amikor vadállatok tépték szét a keresztényeket a nézőtéren helyet foglalók örömére, vagy amikor a szentmise után, a kivonuláskor felrobbantott bombával röpítették a levegőbe őket. Van azonban »fehér kesztyűs« üldöztetés is, mely a kultúra álarca mögé rejtőzik, és a társadalom egyik szegletébe szorítja vissza az embert, egészen odáig menően, hogy elveszik a munkáját, ha nem alkalmazkodik a törvényekhez, melyek a Teremtő Isten ellenébe mennek.” (Erre rezonál a 2006–2016 között Erdő Péter magyar bíboros által elnökölt Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tavaly októberi, monacói gyűlésén megszövegezett állásfoglalása, amely Európát olyan kontinensnek látja, „ahol számos társadalmi és kulturális hatás nyomására a kereszténységet mindinkább perifériára szorítják hátrányos megkülönböztetés révén”.)
3.
A kultúra álarca: nagyon érdekes szókapcsolat. Karácsony táján érdemes elgondolkodni, vajon erről van-e szó, amikor a közterekről bírói ítélettel vagy civil nyomásra kitiltott betlehemekről hallunk, mivel azok sérthetik a más vallásúak vagy másként gondolkodók isten tudja, miféle érzékenységét egy olyan kontinensen, ahol a néhai Antall József magyar miniszterelnök sokat idézett bonmot-ja szerint „még az ateista is keresztény”? Erről van-e szó, amikor abszurdba hajló érveléssel II. János Pál pápa köztéri emlékművének megcsonkítására tesznek kísérletet, mondván: igen feltűnő azon a kereszt? Erről van-e szó, ha azért bélyegeznek „túlságosan vallásosnak” egy karácsonyi reklámot, mert annak a mottója „Christmas begins with Christ”? Erről van-e szó, ha média-hatóságok betilthatnak egy keresztények kivégzéséről szóló beszámolót, mivel azt „erőszak-keltőnek”, sőt „pornográfnak” minősítenek? És erről van-e szó, ha nyögvenyelős nyelvészkedéssel bizonygatják, hogy sérti a gendersemlegesség ideológiáját, ha Isten nevének említésekor egyes európai nyelvekben a hímnemű személyes névmást is ejteni kell? Szinte mindegy, melyik esetet melyik haladó társadalom gyöngyözte ki magából, elég annyi, hogy európai példákat citáltam a közelmúltból.
4.
Mielőtt megnéztem volna Martin Scorsese Némaság (Silence) című, ez év tavaszán bemutatott filmjét, bevallom: keveset tudtam a japán kereszténység megrázó történetéről. Jártam ugyan Tokióban Tange Kenzó csodálatos Szűz Mária-katedrálisában, amely rendkívül népszerű esketési helyszín a nyugatos menyegzőkért bolonduló japánok körében, múzeumi tárlóban láttam taposóképet, amely a Tokugava-sógunátus hírhedt, keresztényellenes rituális tárgya volt, sőt: ismertem a Mária-kannon, azaz a buddhista Madonna ábrázolásmódjának jelentéstartalmát is, összefüggéseiben azonban mégsem tudtam értelmezni a Japánban látottakat. Szégyen vagy sem, a sok vizuális inger egyszerűen elnyomta bennem a gondolkodó embert, a Némaság tehát olyan volt, mint egy megvilágosodás. Kartográfusok érezhettek hasonlót, amikor végre kiszínezhettek térképeiken a tenyérnyi ismeretlent. A monumentális alkotás cselekményéről nem ejtek szót, hozzáférhető már a különféle adtahordozókon, ínyenceknek viszont Endó Súszaku azonos című, magyarul is megjelent regényét, esetleg az 1972-ben Cannes-ban is bemutatott Némaságot (Chinmoku) ajánlom, amely Shinoda Maszahiró munkáját dicséri. Kis leleményességgel ez utóbbit is könnyen elérhetjük online, érdekes tanulmány lehet a két filmes látásmód összevetése. A lényeg azonban az, ami a történet vertikalitásából fakad: a szélsőséges környezetben megélt hit ereje, amely a folyamatos fenyegetettségnek és állandó életveszélynek való kitettség, a nyilvános vallásgyakorlás lehetetlensége, valamint a totális üldöztetés ellenére is képes évszázadokon át összetartani, megőrizni egy közösséget. Valami távoli, sejtelmes bizonyosság pisla fénye világít a mindennapi gyarlóság, reménytelenség és megalázottság sötétjében. Erős a párhuzam a közel-keleti kereszténység másfél évezreden át megélt, és napjainkban már a végkifejletéhez érkező tragédiájával. Noha Scorsese több évtizeden át dédelgette tervét, egyértelmű, hogy ez adja a Némaság filmes adaptációjának aktualitását.
5.
Az Open Doors (!) nevű keresztény emberi jogi szervezet kimutatásai szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a kereszténységük miatt üldözöttek száma, ezzel párhuzamosan pedig megduplázódott a keresztény templomok ellen elkövetett támadások száma is. A holland civil szervezet a 2016-os adatok alapján mintegy 215 millióra teszi a hitük miatt üldözött vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülő keresztények számát. A száraz statisztikáknak sokféle, a hétköznapi emberek száma is értelmezhető képlete jelent meg a sajtóban: minden öt, vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, minden öt percben legalább egy keresztényt megölnek a hite miatt, minden tizenkettedik keresztény valamilyen diszkrimináció, üldöztetés vagy fizikai erőszak áldozata lesz a kereszténysége miatt. A helyzet súlyát jelzi, hogy a témában számos nemzetközi konferenciát szerveznek már évek óta, legutóbb például Budapesten (január és október), Genfben (március) és Washingtonban (május) került sor hasonlóra. Szakemberek az üldöztetés legfőbb okát a szélsőséges iszlám terjedésében látják, és úgy gondolják, hogy a közel-keleti válság legnagyobb vesztesei maguk a Krisztus-hívők, hiszen őket azokban az országokban is hátrányos megkülönböztetés vagy fizikai erőszak éri, ahol a hatóságok egyébként szigorúan lépnek fel a szélsőségekkel szemben. Ennek szomorú példái voltak a legerősebb és legnépesebb közel-keleti keresztény közösség, a nagyjából 10 milliós egyiptomi kopt ortodoxok templomai elleni virágvasárnapi merényletek, amelyek három hónapig tartó rendkívüli állapotot eredményeztek az országban. Ferenc pápa egyiptomi látogatását is ennek árnyékában sikerült tető alá hozni, az Al-Azhar nevű legfőbb egyiptomi szunnita központ pedig szokatlanul éles hangon szólalt meg a tragédia kapcsán. Henri Boulad, a tudós egyiptomi jezsuita páter a merényletek után alig pár órával tartott alexandriai szentbeszédében szinte dacosan reagált a történtekre: „A gyűlöletünket nem kapjátok meg! Szeretünk titeket!”
6.
Júniusban vetítette a magyar köztelevízió Övék a mennyek országa című dokumentum-sorozatának első, észak-iraki üldözött keresztényeket bemutató epizódját, amelynek létrejöttében Böjte Csaba ferences szerzetes tevékeny részt vállalt. Az egyiptomi kopt keresztényekről szóló fejezetet már a szeretet ünnepének közeledtével, advent harmadik vasárnapján tűzték műsorra, talán jelezve: karácsony elmúltával feltartóztathatatlanul közeledik a keresztáldozat, és nem telhet el úgy az ünnep, hogy nem gondolunk a szükséget szenvedő, másfélezer éven át kitartó, most mégis a szemünk láttára kipusztuló ősi keresztény közösségekre. Vajon hányan vesszük ma komolyan – akár egy ima erejéig – Boulad atya krisztusi szeretetben gyökerező, dacos fogadalmát, amely a modern kori mártíromság és a megbocsájtás erejébe vetett hit jelmondata egyaránt lehetne? És vajon mi, kényelmes európaiak, akik a vásári karácsonyok ragyogásában fürdőzünk heteken át, ugyan hány esztendeig volnánk képesek kitartani egy olyan környezetben, ahol az ádventnek mintha már sohasem akarna vége lenni? Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)