udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 448 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-448

Névmutató: Péntek János

2015. január 10.

Szép és igaz könyv – életünk legnagyobb eseményéről
"Ha pedig a helyeket nézem, az erdélyi településeket: akkor nemcsak Harasztosnak volna oka ünnepelni Murádin Lászlót, mivel ott született; és nem is csak Kolozsvárnak, ahol él; és nem csupán iskolái színhelyének: Gyulafehérvárnak, Marosvásárhelynek; és nem csak Csíkszépvíznek, felesége falujának, ahol nyaranta otthon van, gondolom, most mint egyetlen örmény származású lakosa a hajdani örmény fészeknek. De otthon volt és otthon van abban a száznál jóval több erdélyi és moldvai magyar faluban is, ahol nagy munkájának, A romániai magyar nyelvjárások atlaszának anyagát gyűjtötte. A magyar dialektológusok közül vitathatatlanul Ő végezte a méreteiben legnagyobb és minőségében leghitelesebb adatgyűjtést, Ő szerkesztette és szerkeszti a legnagyobb magyar nyelvi régió nyelvatlaszát: több mint háromezer térképlap, 11 kötet, ebből öt már megjelent a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában. Kevesebbet beszélünk erről a kitűnő munkáról, noha értéke és nagysága méltó párjává teszi az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak. És ez nem a múlt, vagy még nem a múlt, hanem az erdélyi jelen élő nyelvi gazdagsága." (Péntek János: Murádin László köszöntése. Részlet a tudós 70. születésnapjára, a Nyelvőrzés Díjának átadásakor, 2000. december 1-jén elhangzott köszöntésből)
Az újságíró kolléganő, Németh Júlia a kolozsvári napilap 2010. november 30-i számában így beszél a nyolcvanéves Murádin Lászlóról: "Húsz éve élünk Murádin Lászlóval összezártan, de békés egymásmellettiségben egy szabadságos újságoldalon, aminek a neve Művelődés. Igaz, oldalszerkesztőként, nyelvművelő rovatostól együtt én csak átörököltem őt hajdani jeles film- és színikritikus kollégámtól, Krizsán Zoltántól. Murádin László ugyanis a legrégibb és leghűségesebb munkatársa az egykori Igazságból kinőtt Szabadságnak. Népszerű, jó fél évszázados Nyelvművelése pedig sikerrel túlélt mindenféle és fajta belső és külső rendszer- és hatalomváltást. S ha volt is változás, merthogy mozgó világban élünk, az ki is merült abban, hogy a kettőnk anyagait tartalmazó, a nyelvészet és a művészet időszerű kérdéseit taglaló »nyelv-művészet« szombatról átkerült szerdára, legújabban pedig keddre."
Kosztolányi Dezső szerint: Mi a nyelvünket, melyet ükapáinktól örököltünk, úgy beszéljük, mint a kisgyermek. Sok mindenre nem emlékszünk. De a nyelv, rejtetten, mindenre emlékszik.
Ezeknek a nyelvi rejtelmeknek a nyomába eredt jó fél évszázaddal ezelőtt Murádin László, s erről az útról mai napig sem tért le… Ahelyett, hogy a nagyvilágot járta volna, Batsányival ellentétben azt hangoztatta: vigyázó szemetek előbb szűkebb környezetetekre vessétek… De ennél többről is árulkodik a szerző hazai tájakhoz és emberekhez való szoros kötődése: a tudós, a nyelvész és az erdélyi ember kisebbségi helyzetben lévő sorstársai iránti felelősségérzetéről, a magyar nyelv ápolásának, az azt megakadályozó tényezők kiküszöbölésének szükségességéről. E célból születtek az erdélyi és partiumi magyar helységneveket, azok eredetét és román fordításainak történetét taglaló, rendkívül hasznos és hiánypótló kötetei is. A honfoglalás kori magyar helységnevek román változatait, amelyek csak hangalakilag különböztek az eredetitől, az 1918-as főhatalomváltozás nyomán javarészt megváltoztatták. A magyar eredet végleges eltüntetése végett ezek a települések új nevet kaptak – hangsúlyozza.
A friss nyelvművelő kiadvány, a Hókuszpókusz*, "a legújabb bűvészmutatvány", melyet elénk tár 452 oldalon Murádin László, a nyelvbűvész. Méghozzá azon a fülünknek oly kellemes "hangszeren", amelyet magyar nyelvnek, anyanyelvünknek nevezünk.
Az igényes kivitelezésű, tetszetős könyv Murádin László 253, tudományos alaposságról és közírói, újságírói gyakorlatról árulkodó, ötletes, színes nyelvművelő írását tartalmazza. A színesség a tematikára és a sajátos fordulatokban bővelkedő nyelvi megjelenítésre egyaránt vonatkozik.
"Aki szépen beszél magyarul, az tiszteletben tartja a magyar nyelv nyelvtani, szerkezeti szabályait, a hangképzést, a hangsúly és hanglejtés sajátosságait, szókincse és stílusa a beszédhelyzetnek megfelelő. Arra törekszik, hogy nyelvhasználata az irodalmi nyelv képviselte nyelvi eszményt minél inkább megközelítse – olvassuk az Előszóban. "A nyelvművelés célja az, hogy a nyelvi közösség tagjait ennek az egységes, nyelvi eszményként számon tartott nyelvváltozatnak, az irodalmi nyelv szabályainak elsajátítására, helyes használatára buzdítsa. A nyelvművelés tehát nemcsak nyelvvédelem, elsősorban nem a nyelvi hibák, vétségek kimutatása, tiltó szabályok felállítása, hanem az anyanyelvi műveltség emelése, az anyanyelvi öntudat ébren tartása. A hangsúly az anyanyelv szellemének az elsajátításán van. A nyelvileg művelt ember nem csupán így vagy úgy, jól-rosszul megérteti magát, hanem a nyelvet gondolatokat, érzéseket, hangulatokat híven tolmácsoló hangszernek tekinti." A nyelvművelés nem a nyelvészek, a nyelvtanárok "kizárólagos ügye", hanem társadalmi kérdés, különösen itthoni tájainkon az. "Beletartozik az anyanyelvű iskolai oktatás, a köz- és művelődési élet lehetősége és gyakorlása, a magyar nyelvű napisajtó, a rádió és televízió, az irodalom hatékonysága, egyszóval azoknak a forrásoknak az irányítása, ahonnan a társadalom tagjai anyanyelvi ismereteiket merítik. Egy-egy tudománynépszerűsítő, a nyelv lehetőségeit felvillantó, a hibákra figyelő nyelvművelő rovat valamely napilapban csak parányi része a nyelvművelés összetett kérdéskörének. Az erdélyi magyar nyelvművelés ma már küzdelem: küzdelem nyelvünk fokozatos elrománosodása, elrománosítása ellen, küzdelem a magyar nyelvért, a magyar nyelv megőrzéséért. Egyik oldalon ott áll a magyar közösség, mely természetes módon küzd mind nemzeti öntudatának, mind anyanyelvének megtartásáért, a másik oldalon ott áll a hatalom, amely mindent megtett és megtesz az egységes nemzeti állameszmény érdekében a nemzetiségek, elsősorban a jelentős magyar kisebbség elsorvasztásáért, elrománosításáért. S szomorúan be kell vallanunk: az elmúlt csaknem száz esztendő alatt újabb és újabb hadállásokat vesztettünk. Igaz, e tekintetben ma még óriási különbség van az egy tömbben élő magyarság, például a székelység, a bihari és a Szatmár vidéki magyarság és a szórványmagyarság nyelvállapota között; nagy a különbség az ugyan még nyelvjárást beszélő, de zártabb falusi közösség és a románsággal keverten élő városi lakosság nyelvállapota között."
Az elszórványosodás, a nyelvromlás elleni tudatos fellépés értelmiségünk egészének halaszthatatlan, állandó feladata. A lapok, folyóiratok hasábjain megjelenő írások csak a legjobb esetben – ilyen a kolozsvári tudós "esete" – jutnak el szélesebb közönséghez, válnak népszerűekké. A magukra hagyott nyelvművelők voltaképpen egy valódi szélmalomharc magányos lovagjai, sokak szerint a hiábavalóság donkijotéi.
Tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy önazonosságunk egyik fontos, talán legfontosabb ismérve a nyelv – figyelmeztet a jelenkori magyar nyelvészet doyenje. "Az a tény – idézi Kosztolányit –, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatok meg igazán. Naponta gondolok erre. Éppen annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok." Nyelvművelő cikkeim felsorakoztatásával – mondja Murádin László – az olvasóban a fenti érzést szándékozom, kívánom erősíteni.
* Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2014
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

2015. január 17.

Riportkötet jelent meg Kalotaszegről
A 2014-es újságírótáborban született riportokból szerkesztett kötetet mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei, első marosvásárhelyi sajtóklubjában.
Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben azok a kalotaszegi riportok olvashatók, amelyekhez a tavaly júniusában szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László és e cikk szerzője írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.
Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról olvashatunk riportot, vagy beszámolót a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a megvalósított kezdeményezésekről, amelyek ma Zsobokon számos munkahelyet biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról.
Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és közel húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnas „ötven százalékos falu”, ahogy Balázs Bence kolozsvári riporter fogalmaz. Mert Zsobok teljesen magyar falu, Farnas csak félig az. De a kettő közötti különbség jelképe lehetne akár az is, hogy Zsobokon gyermekotthon, Farnason öregotthon működik. A két falu életében jelentős szerepet tölt be Molnár Irma lelkész, mindkét otthon megálmodója és irányítója. Ezekről az intézményekről ír Gáspár Sándor marosvásárhelyi riporter a Segíts magadon, s az Isten is megsegít című riportjában, aki nemcsak a lelkésznővel, de a szakácsnőkkel és a bentlakókkal is elbeszélgetett. Az öregotthon legidősebb lakója a 91 éves Judit, aki egykor a Kolozsvári Rádiónak volt a belső munkatársa. Ugyanott él Margit, a kerekes székkel közlekedő Éva, Anna, aki mankóval tud járni csak, Ernő, az egykori virágkertész. Velük Simon Judit nagyváradi újságíró beszélgetett.
Inaktelkén a ’70-es-80-as években Rózsa Sándorról, a 19-ik században élt híres betyárról neveztek el egy „betyársereget”, amire 2014-ben már szinte senki sem akar emlékezni. Ennek a seregnek a nyomát, az emlékeit próbálja kinyomozni Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró. A kötetben az élő hagyományokról olvashatunk még, a tiszta szobáról, a nemzedékekről nemzedékekre szálló népviseleti örökségekről, arról, hogy az asszonyoknak köszönhetően hogyan kaptak aszfaltot a zsoboki utcák, vagy a falu legidősebb házaspárját mi tartotta össze 67 éven keresztül.
Antal Erika
maszol.ro

2015. január 31.

Almási István 80 éves
Dr. Almási István erdélyi magyar népzenetudós 1934. december 8-án született Kolozsvárt. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Elemi Iskolában végezte 1945-ben. Utána a nagy múltú Református Kollégium diákja, majd a tanügyi reform után a 2. számú Fiúlíceum tanulója volt, ahol 1951-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1951 és 1956 között a kolozsvári George Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol akkor Jagamas János folklórt, Major Ferenc szolfézst és zeneelméletet, Nagy István pedig karvezetést oktatott.
Már diákévei alatt cselekvően bekapcsolódott a Jagamas János által irányított erdélyi terepkutatásokba. A hírneves zenetudós irányításával első ízben, 1953-ban a Nádas menti Türében gyűjtött népdalokat, majd a következő évben közölte első szakcikkét a Művelődési Útmutatóban. Habár már 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, a jól ismert kisebbség- és tudománypolitikai viszonyok miatt végül is csak 1989-ben nyerhette el a zenetudományok doktora címet a kolozsvári zeneművészeti egyetemen. A Romeo Ghircoiaşiu professzor irányításával megvédett disszertáció címe Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).
Almási István fél évszázadon át, 1957-től egészen 2004-es nyugdíjazásáig a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetében dolgozott. Annak keretében 1957 és 1960 között előbb próbaidős kutató, 1960 és 1969 között szakkutató, majd 35 éven át I. fokozatú tudományos főmunkatárs volt egészen 2004. december 1-ig.
Népzenekutatóként elsősorban olyan tájegységeken gyűjtött, ahol korábban mások kevésbé vagy egyáltalán nem folytattak kutatásokat: például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Több mint 130 erdélyi és partiumi faluban végzett rendszeres, szakszerű terepkutatásokat. Összesen 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött össze, közülük körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnószalagról, azokat pontosan tipologizálta. Szakszerűen összeállított kartotékai a kolozsvári Folklór Intézet aranytartalékát alkotják.
Tudományos kutatásai során elsősorban a népi dallamok osztályozásával, rendszerezésével és tipologizálásával, az etnikai kölcsönhatásokkal, a népdalgyűjtés módszertani problémáival és az erdélyi népzenekutatás történetével foglalkozott. Terepgyűjtéseiből és tudományos kutatásaiból 11 egyéni, részben társszerzőkkel írott könyve jelent meg az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, illetve az Európai Tanulmányok Alapítvány kiadójánál. A rendszerváltozás előtt írásait rangos hazai szaklapok (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor) publikálták, majd utána különböző magyarországi és európai tudományos periodikák. Összesen 157 tanulmányt, szakcikket, könyvismertetést közölt elsősorban tudományos és művelődési kiadványokban. Különböző hazai, magyarországi, ausztriai és németországi tudományos, közművelődési és oktatási rendezvényeken 166 előadást tartott a népzenetudomány, a zenetörténet és az egyházi zene kérdéseiről magyar, német, angol és román nyelven. Kiemeljük, hogy idegen nyelvű tanulmányait és előadásait saját maga állította össze, fordította. Különböző folkloristák és muzikológusok 33 tanulmányát és szakcikkét fordította le németből magyarra vagy románra és viszont, illetve magyarból románra és viszont. Az 1989-es rendszerváltozást követő évtizedekben ritka pontossággal és szakmai igényességgel összeállított előadásaival már különböző hazai és külföldi tudományos rendezvényeken is részt vehetett. Számos kiváló népzenei tárgyú műsort készített a kolozsvári és a budapesti rádió hallgatóinak. A kolozsvári bábszínház rendezőinek felkérésére népi dallamok felhasználásával összesen 7 bábjáték kísérőzenéjét állította össze.
Népzenei gyűjtéseit különböző forráskiadványokban adta közre. 1957-ben jelentette meg Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával közösen A lapádi erdő alatt című nagysikerű gyűjteményét. 1969-ben pedig Olosz Katalinnal együtt adta ki a Magyargyerőmonostori népköltészet című kötetét. Iosif Herţeaval közösen jelentette meg 1970-ben Marosvásárhelyen 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien című gyűjteményét. Tudományos igénnyel szerkesztette meg az 1971-ben kiadott Dalosfüzet-ét, valamint az 1972-ben és 1982-ben megjelentetett Tavaszi szél vizet áraszt című nagysikerű népzenei antológiáját. Almási István gondozta a Kányádi Sándor által magyarított Erdélyi jiddis népköltészet (Európa Könyvkiadó, Budapest 1989) című kötet zenei anyagát. Bogdán János 1906-os magyargyerőmonostori gyűjtését Monostori sugár torony című kötetében adta közre 2003-ban, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Kolozsvárt.
Nagyfokú igényességgel és szakszerűséggel összeállított tanulmányaiban elsősorban az erdélyi népzenei örökség rendszerezésével, kölcsönhatásaival, gyűjtési módszereivel, valamint a magyar népballadákkal foglalkozott. Almási István egyik kedvelt területe az erdélyi népzenekutatás története. Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal együtt készítette kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című nagysikerű kötetet, mely 1974-ben jelent meg. Ő rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című, 1984-ben kiadott tanulmánykötetét. Bartók Béla erdélyi népzenekutatásaival kapcsolatban számos kiváló tanulmányt közölt a Korunkban (1965/10), Zenetudományi írások (1977), valamint a Bartók dolgozatok (1974) című tanulmánykötetekben. A népzene jegyében című, nemrég (2009) kiadott könyvében gyűjtötte, válogatta össze legkiválóbb írásait, tanulmányait és dolgozatait. A magyar népzenekutatás egyik legsikerültebb regionális népzenei szintézisét a Szilágysági magyar népzene (1979) című könyvében valósította meg. Két év múlva, 1981-ben a Román Akadémia a rangos Ciprian Porumbescu-díjjal jutalmazta szakszerű, tudományos monográfiáját.
A rendszerváltozás után Almási István cselekvően bekapcsolódott a hazai, a magyarországi és az európai szakmai életbe. 1990. március 18-án ő is aláírta a Kriza János Néprajzi Társaság alapító okiratát, 1990 és 1992 között annak tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes (2005), a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli (2007), a Magyar Néprajzi Társaság levelező (1989), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000). Továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság cselekvő tagja.
Fiatalabb korában a kolozsvári Kétágú református templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Közvetlenül a hazai rendszerváltozást követő bonyolult években, 1990-1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
Almási István három hazai középiskolai zenei tankönyv fordításában működött közre. Az 1990-es években igen jelentős szerepet játszott a Péntek János által alapított néprajzi és magyarságtudományi doktori iskola tevékenységében, melynek keretében számos disszertáció, referátum, vizsga igényes, objektív és szakszerű referense volt. Almási István az 1989-es fordulat után szakszerű előadásokat tartott Nagyváradon, a Partiumi Keresztyén Egyetem Egyházzene, illetve Zenepedagógiai Tanszékén (2001–2005), Kolozsvárt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának Zenepedagógiai Intézetében (2003–2013), a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén (1993–1994, 2006–2007), valamint Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán (2005–2010). Rendszeres egyetemi előadásaival jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar zenetanári képzésben, egy újabb népzenekutató nemzedék kinevelésében. 2004-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén, 2011-ben pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Intézetében tartott rendszeres egyetemi előadásokat a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről. Felkért, hivatalos opponensként összesen 17 véleményezést írt doktori disszertációkról, ugyanakkor 11 végzős egyetemi hallgató diplomadolgozatát irányította. Kivételes szakmai tudását és megbecsültségét tükrözi, hogy ő lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., valamint a Paksa Katalin által szerkesztett XII. kötetét.
Almási István kórusvezetői tevékenységét 1970-ben Romániában a Kulturális Érdemrenddel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki zenetudományi munkásságának elismeréseképpen. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2004-ben, újraalakulásának 10. évfordulóján, a Jagamas Jánosról elnevezett díjat adományozta Almási Istvánnak. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnökétől 2007-ben, Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmával a Kodály Zoltán-emlékdíjat vehette át a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2009-ben Arany János-éremmel jutalmazta tudományos eredményeit, munkásságát. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa 2010-ben a doctor honoris causa (tiszteletbeli doktor) címet adományozta neki.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmával a kolozsvári Folklór Intézet, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék tagjainak nevében Almási Istvánnak jó egészséget, hosszú életet kívánunk.
Művelődés (Kolozsvár)

2015. március 16.

Bemutatkozik a Magyar Nyelvstratégiai Intézet Kolozsváron
Szerdán mutatják be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. A rendezvény keretében sor kerül a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Egyesület együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására. Az intézmény céljait és működését annak igazgatója, Bencze Lóránt professzor ismerteti. A vendégeket Mile Lajos főkonzul köszönti, a találkozó során az alábbi kiadványokat is bemutatják:
Sorbán Angella: Kisebbség és kétnyelvűség. A kétnyelvűség szociológiai aspektusai az oktatásban és a munkaerőpiacon. Bemutatja Péntek János professzor, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szakmai igazgatója, a Termini Egyesület társelnöke.
Gróf Annamária, N. Császi Ildikó, Szoták Szilvia (szerk.): Sokszínű nyelvészet – nyelvi sokszínűség a 21. század elején. Írások Kolláth Anna tiszteletére. Bemutatja Szoták Szilvia, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet főtanácsadója, a Termini Egyesület elnöke.
Benő Attila: Kontaktusjelenségek az erdélyi magyar nyelvváltozatokban. Bemutatja Máthé Dénes egyetemi docens. Időpont és helyszín: 2015. március 18., szerda 17.00 óra, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa (Kolozsvár, Főtér 23. szám, belső udvar).
maszol.ro

2015. március 23.

Hosszú távú, nagy ívű nyelvstratégiát dolgoznának ki
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Egyesület vezetői, Bencze Lóránt és Péntek János professzorok múlt héten Kolozsváron, a magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
A jelenlévőket Albertné Simon Edina konzul köszöntötte, hangsúlyozva: örömmel vállalták a felkérést, hogy befogadják a könyvbemutatóval egybekötött eseményt, a Széchenyitől ránk maradt szállóige ugyanis napjainkban is időszerű – ma is nyelvében él a nemzet. – Nemzeti önazonosságunk egyik lényeges alkotóeleme az anyanyelv, a nyelvhasználat. A főkonzulátus is lényegesnek tartja, hogy a magyar nyelv és nyelvhasználat kutatásának minden aspektusa megvilágításba kerüljön, a Kárpát-medence regionális sajátosságaira is odafigyelve – mondta.
Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója kifejtette: a budapesti székhelyű hivatal egyedülálló, hiszen ez az első ilyen Magyarországon.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 22.

A nyelv hálás a háborgatásért
A Kultika Irodalmi Fesztivál első napján Péntek János nyelvész, egyetemi tanár tartott előadást kedden a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
Az első alkalommal megszervezett Kultika Irodalmi Fesztivál megnyitóján, kedden délután Derzsi Ákos a rendezvény alapítója elmondta, hogy Sorbán Attila íróval közösen hozták létre a Kultika kulturális portált, mellyel azt célozták meg, „hogy a világban különböző részekre elszakadt magyarok hogyan élik meg magyarságukat. És az volt a tapasztalat, hogy ami mindegyik magyart összeköti, az a nyelv” – fogalmazott Derzsi Ákos, aki a továbbiakban kijelentette, hogy az első Kultika fesztivál kimondottan a fiatalokra, az általuk beszélt nyelvre fókuszál. A házigazda Veres-Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „kell mennyei segítség ahhoz, hogy a magyar nyelv megmaradjon ugyanolyan szépnek és kifejezőnek, ahogyan és amilyennek azt örököltük.
Digilektus
A köszöntők után Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke tartott előadást Új nyelvi dimenziók a robbanó időben címmel. Elsőként nyelvek, dialektusok és regiszterek meghatározását adta, majd felhívta a figyelmet a legújabb kor nyelvi jelenségére, a digilektusra, ami az elektronikus média nyelvhasználati módja. A továbbiakban kifejtette az írás felmérhetetlen hatását a nyelv alakulására és fejlődésre, majd elmondta, hogy teret hódít a digitális kommunikáció, melynek sajátossága az, hogy az interperszonális kommunikáció helytől és időtől függetlenné válik, illetve felgyorsul. Kifejtette: a nyelvre rendkívüli hatással voltak és vannak a különböző kommunikációs technológiák; amilyen mértékben a könyvnyomtatás elősegítette a kultúra demokratizálódását és a nemzetek kialakulását, ugyanolyan mértékben segíti elő a globalizációs folyamatokat a digitális kommunikációs technológia. Ez az új technológia visszahat magára a nyelvre is, különböző változásokat idézve elő benne, ugyanakkor a társadalmi-politikai életben is nagy hatással vannak az újfajta kommunikációs csatornák. Ez utóbbi vonatkozásban Péntek János példaként említette meg azt, hogy 1996-ban a Pro Tv kereskedelmi tévé, 2014-ben pedig a facebook hatása volt a döntő abban, hogy Emil Constantinescut, illetve Klaus Iohannist államfővé választották Romániában. Az új kommunikációs lehetőségek új dimenziókat nyitnak meg előttünk, megjelennek a másodlagos nyelvek. Hozzátette, hogy a digitális kommunikáció köztes változata az írott-beszélt nyelv, mint amilyen az sms és a csetelés. Mindezeket figyelembe véve még nyilvánvalóbbá válik az a tézis, hogy a nyelvben nincs abszolút helyesség, sokkal inkább helyénvalóságról kell beszélni nyelvhasználati szituációktól függően.
Félelmek
Előadása utolsó részében a nyelv jövőjéről és a félelmekről értekezett Péntek János. Leszögezte, hogy vannak domináns, expanzív nyelvek – legelsősorban az angol –, és vannak a regresszív, visszahúzódó nyelvek. Péntek János kijelentette, hogy a magyar nyelv nincs veszélyben, viszont vannak veszélyeztetett magyar közösségek. Hozzátette, hogy jelenleg még mintegy ötezer élő nyelv van, de a nyelvkihalási folyamat felgyorsul jobbára a digitális kommunikáció térhódítása miatt, és az egyre inkább eluralkodó digitális térben, illetve technológiában a nyelvek száma kétezerre fog csökkenni. A magyar nyelvet nem fenyegeti a kihalás veszélye, hiszen, mint az előadó elmondta, jelenleg nemzetközi szintű a magyar nyelv- és beszédtechnológia (gépi fordítás, gépi olvasás, kivonatolás, beszédfelismerés stb.) de fontos ezt a szintet meg is tartani. A digitális kommunikáció térhódításának jelentős következménye az anglicizmusok megjelenése minden nyelvben, ezért az angolon kívül gyakorlatilag minden nyelv jelenleg az angol kifejezések anyanyelvűsítésével foglalkozik. További következmény az ismeretszerzés megkönnyítése, illetve a tudástermelés növelésének a lehetősége, viszont kevesebb a garancia az információk pontosságára, igazságértékére vonatkozóan. A következmények közé sorolhatók az emberi kapcsolatokban mutatkozó változások, amelyeknek vannak pozitív de negatív vetületei is, ugyanakkor etikai problémák is felmerülnek, hiszen összemosódik a közszféra és a magánszfélra közötti határ, és megjelent immár az online bűnözés is. Az új médium szabadságot és határtalanságot biztosít, de ez is generálhat negatív hatásokat, például a szabadság és a felelősség konfliktusát, a tömegesedést, a globalizálódást, amelyben a közös nevezőt a kulturálisan, nyelvileg alacsonyabb, igénytelenebb szint jelenti. Mindazonáltal Péntek János optimista hangnemben zárta előadását, amikor Szörényi László irodalomtörténész szavait idézte: „a nyelv szereti, ha háborgatják, hálásan felel rá.”
Pap István
erdon.ro

2015. április 22.

Eredményhirdetés a Kultika fesztiválon
A Kultika Irodalmi Fesztivál első napján zajlott le a Nyelvhekkelés 3D-ben elnevezésű, középiskolásoknak meghiredetett irodalmi pályázat eredményhirdetése.
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ volt a helyszíne kedden a Kultika Irodalmi Fesztivál nyitórendezvényeinek. A fesztivált megnyitó köszöntő beszédek után Péntek János nyelvész, egyetemi tanár tartott előadást, majd a fesztivál szervezői által Nyelvhekkelés 3D-ben címmel középiskolásoknak meghirdetett irodalmi pályázat eredményhirdetése következett. Pető Csilla tanfelügyelő ismertette a pályázatot és annak lebonyolítási módját. Elmondta, hogy középiskolás diákok nem saját névvel, hanem jeligével ellátott alkotásokkal pályázhattak, feladatuk az volt, hogy három, egyenként 500-1000 karakter terjedelmű írásban megfogalmazzanak három teljesen más közeg számára a közegeknek megfelelő nyelvezetben egy történetet, ami arról szólt, hogy diákok órán felveszik egy tanár megviccelését és a felvételt feltöltik az internetre. A három közeg a tanári kar, a szülők, illetve a barátok, akiknek éjjel csetelve írják le a történetet. Pető Csilla elmondta, hogy mintegy két tucatnyi pályamunka érkezett be, ezek közül tizenegyet választott ki és rangsorolt a négytagú zsűri, melynek tagjai Pető Csilla, valamint Tóth Márta, Szabó Zsuzsanna és Zalder Éva iskolaigazgatók voltak.
Értékelés
A továbbiakban a diákok felolvastak három pályamunkát; mint később kiderült, az első három helyezett munkái hangzottak el, majd Tóth Márta, a váradi Ady Endre Líceum igazgatónője értékelte magát a pályázatot, kiemelve, hogy a zsűri nagyon egyéni megoldásokkal és értelmezésekkel találkozott, a diákok nem akadémikus módon fogták fel a feladatot, hanem eredeti, kreatív módon készítették el írásaikat. „Választékos fogalmazás, általában jó helyesírás, nyelvhelyesség, kitűnő szórend jellemző a beküldött munkákra. A diákok jól érzékelték, hogy a mgszólított személy meghatározza a beszélő nyelvi attitűdjét” – emelte ki Tóth Márta, aki hangot adott azon ellenérzésének is, hogy az alkotásokból az tűnt ki, hogy a tanárokat a diákok mindig közellenségnek tekintik, és így is viszonyulnak hozzájuk, ugyanakkor beismerte, számára kissé fájdalmas volt, hogy az írásokból az szűrődött le, hogy a diákok át akarják verni a szülőket. Végezetül a zsűri nevében hozzátette: „Örülünk, hogy volt ilyen felhívás, örülünk annak, hogy a tanárkollégák partnerek voltak ebben, illetve, hogy a diákok is szívesen elfogadták ezt a lehetőséget.” Az értékelés után következett a díjkiosztás: először a dícséretben részesülőket szólították, majd az első három helyezés kihirdetése következett. Harmadik díjat kapott Mărcuţiu Rácz Dóra, a második helyezést a Hofmann Anna, Hoffman Gergő, és Hoffmann Pál ikerhármas érdemelte ki, az első díjat pedig Kajántó Beáta kapta meg.
Pap István
erdon.ro

2015. május 14.

Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma

2015. május 17.

A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom
dén a kolozsvári Igen, tessék! Mozgalom kapta meg a Nyelvőrzés Sütő András Díját. Az elismerést az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke, Péntek János adta át Szatmárnémetiben szombaton, a Magyar Nyelv Napjai keretében. A mozgalom beszámolója szerint a Dinu Lipatti Filharmóniában megtartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért.
Az Igen, tessék! Közölte: eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti, és kiemelten ösztönzőnek tartja a díjat. „Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Hálásak vagyunk a több mint 400 partner-vállalkozásnak, illetve a szakmai és anyagi segítséget nyújtó alapítványoknak, szervezeteknek” – írják közleményükben.
A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak. A Magyar Nyelv Napjai keretében a nyelvőrzési díj átadása mellett évente más városban szakmai konferenciát szerveznek, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő döntőjét tartják meg.
maszol.ro

2015. május 18.

A nyelv az egyik legfontosabb identitásképző tényező
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro

2015. május 18.

Identitásőrzés Kazinczy szülőföldjén
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.
"A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe" – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.
Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit", hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita" – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. "Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű" – fogalmazott Tőkés.
Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. "A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét" – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.
"Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is" – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.
Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.
A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom a "bátorságáért, fiatalságáért, önszervezkedéséért és terjeszkedéséért a Szatmárnémetiben a hét végén tartott Magyar Nyelv Napjai keretében. A rendezvényen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) osztotta ki éves díját. Az elismerést Dr. Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke adta át. A Dinu Lipatti Filharmóniában tartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! mozgalom kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. Az Igen, tessék! mozgalom eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti a díjat, és kiemelten ösztönzőnek tartja azt – írták közleményükben a mozgalom vezetői. "Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Lekötelezettek vagyunk azok irányába, akik a gazdasági érvekkel alátámasztott nyelvvédelmet néhány éve megalapozták, elindították. Részben huszonéves fiatalok alkotjuk a csapatot, éppen azért köszönetünket fejezzük ki a türelmes, támogató hozzáállásért szüleinknek és egyetemi tanárainknak is" – olvasható a közleményben. Az AESZ közölte, a mozgalom nyilvánvalóvá teszi a magyar nyelv és a kétnyelvűség gazdasági értékét, alakítja a nyelvi tájképet – közölte az AESZ. A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 15.

Az anya vagy a tanár nyelvét tanulja-e a gyermek?
„Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni” – beszélgetés Málnási Ferenc nyugalmazott kolozsvári magyartanár-nyelvészdoktorral.
– Nem kérdéses, hogy az anyanyelv fogalma akkor is a családi környezetre utal, ha esetleg nem az édesanyjától tanulja a gyermek az első szavakat. A család viszont egy nagyobb közösségben él, úgyhogy mire iskolába kerül, már egészen szép nyelvi útravalóval rendelkezik a kicsi. Röviden: úgy beszél, ahogy az ő mikrokozmoszában (majdnem) mindenki. Az iskolában aztán megkezdődik ennek a gazdag útravalónak ha nem is a fosztogatása, de egyféle csereberéje. Egy-egy hangról kiderül, hogy nem úgy kell ejteni, az otthonos szavakat jobb, ha elfelejti, mondatának szórendje nyakatekert, helyére kell csavarintani. Adódik tehát a kérdés, hogy az anyanyelvének hitt hang-, szó- és fogalomhalmazból mi marad meg az édesanyától tanultakból, és mennyire változik át „tanárnyelvvé"? Más szóval: a sokat emlegetett globalizáció begyűrűzik-e az anyanyelvhasználat esetleges egységesítésébe, elszíntelenedésébe, vagy épp fordítva, megengedett lesz minden rendű és rangú beszédforma?
– Már Apáczai Csere János is figyelmeztetett az „anyjok tejével szopott nyelv", illetve az „anyai nyelv" fontosságára: „...oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna". A nyelv az ismeretszerzés, az ismeretközvetítés megkerülhetetlen eleme, s erre az anyanyelv, a beszélő elsődleges nyelve a legalkalmasabb, a leghatékonyabb.
A világ birtokbavételét azonban megelőzi a nyelv birtokbavétele: az anya, a család anyanyelvére – vagy a családban használt nyelvekre – épül rá az óvoda és az iskola nyelve, amely egyben más világot is jelent, hisz a nyelv írott formája, s Erdélyben a második nyelv tanítása is belép a gyerek életébe. A feladat: úgy átvezetni a diákokat a közös nyelvi változatba, majd az írás-olvasásba, hogy ne sérüljön az elsődleges változat, a szűkebb anyanyelv, például a nyelvjárás.
Később úgy ajánlatos átvezetni a második nyelvbe, majd a továbbiakba, hogy ne csökkenjen az anyanyelv elsődlegessége, fontossága, hiszen köztudott, hogy más nyelvet is csak az anyanyelvre építve lehet megtanulni.
Ehhez rengeteg tanítói, tanári tapasztalat kell, megfelelő programok, tankönyvek, segédeszközök, térképek, szótárak stb. S itt kerül előtérbe a tanári nyelv kérdése, de ha az említett tankönyvek stb. nincsenek tekintettel a tanulók elsődleges nyelvváltozatára, nyelvjárására, akkor nagy baj van. Gondoljunk arra is, hogy vannak diákjaink, akik hallási, látási nehézségekkel küszködnek, beszédhibásak, később az olvasással, a szövegértéssel kapcsolatos nehézségek is előtérbe kerülnek/kerülhetnek.
Péntek János professzor intelmét tartom irányadónak, aki az Anyanyelv és oktatás című művében feltett szónoki kérdésre, miszerint Milyen magyar nyelvet tanítsunk?, a következőket válaszolja: „Nem az üres, nem a konzerv, nem a túlszabályozott köznyelvet, hanem a változatos, a kifejező, a sokhúrú, a beszélőre, a tárgyra, a helyzetre szabott magyar nyelvet". Az ideál a természetes változatosság, a heterogén harmónia, vagyis összhang a változatosságban.
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban mi a legújabb nyelvművelési divathullám? Csak egyetlen példát említenék, az ikes igét: székelyföldi hajszálpontos használata maga mögött hagyja talán még az akadémiai előírásokat is. Az emigrációs, idegen nyelvi közegben Faludynak – tanúsítja az Óda a magyar nyelvhez című verse – épp az ikes ige az anyanyelvi szabadság egyik biztosítéka, Budapesten viszont egyértelműen nyelvjárási sallangnak tekintik, szinte tudomást sem véve róla – ezt pedig József Attila verse, a Tiszta szívvel igazolja, melynek rímhelyzetbeli, iktelenül használt „eszek"-je erősítette egyetemi elbocsátásának casus bellijét. Mit mond ezzel kapcsolatban a mai nyelvjárástan?
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban fel-felbukkannak nyelvművelési divathullámok, melyek feltornyosulnak, szökőárként letarolnak sok mindent, de a szüleink ajkán szóló magyar nyelv, az otthoni hangok íze, a nyelvi táj változatossága, ahonnan származunk, azt nem homályosíthatja el semmiféle divathullám, ha az oktatás megismerteti, felcsillantja, megőrzésre méltónak tartja a nyelvjárásokat.
Kodály Zoltán „a magyar nyelvet is tanulni kell" gondolata mellett azt is írta: „A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, törhetetlen. A városi hanghordozása tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű, a falusiaké kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben."
Ezt ajánlom fiatal kollégáim figyelmébe is, akik a globalizáció hatására beszélgetés közben angol vagy román szavakat idéznek rokon értelműként, holott használhatnának magyar tájszavakat is, különösen, ha mindketten székelyek, mezőségiek, kalotaszegiek, bihariak. És Reményik parancsszavát se feledjük: „Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, / Mintha imádkozna".
– Málnási Ferenc munkásságának gerince a különböző osztályok számára összeállított munkafüzetsor. Nincs-e ezeknek is egységesítő, elszíntelenítő szerepe? Az általános iskolás ugrásra készen csap le minden újdonságra, és nagyon szívesen veszi, ha az órákon szabadon megnyilvánulhat, elmondhatja saját véleményét, vagyis ösztönösen hajlik az interaktivitásra. A félig-meddig „előrágott" feladatokhoz hogy viszonyultak?
– Az anyanyelvi munkafüzet, tankönyv nekem vesszőparipám. Takács Etel ajándékozott meg anyanyelvi munkafüzeteivel, ennek nyomán sikerült a hazai tanterv alapján megírni és 1973–74-ben megjelentetni általános iskolai munkafüzeteimet. Abból indultam ki, hogy ma már az anyanyelvi nevelést biztosító tantárgy nem a nyelv leírása, hanem a nyelvről való helyes gondolkodás, a nyelvhasználati készség fejlesztése egy társadalmi nyelvművelés igényével. (Sajnos tankönyveink nem ilyen céllal készülnek.)
Kuszálik Piroska 1975-ben javasolta, hogy a nyelvi feladatok, játékok, fejtörők megfejtése, a gyakorlatok megoldásainak számtalan variációja, az átalakítás, a hibás szövegek javítása, az átírás, a nyelvvel való bíbelődés, munka lehet csak a nyelvtanulás cselekvő útja. Ugyanakkor Szende Aladár szerint is az anyanyelvi nevelés-oktatás alapvető módszertani egysége a feladat. Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni.
Már Comenius is hangoztatta: sapere, agere, loqui, vagyis megérteni, cselekedni, beszélni, egy kínai közmondás pedig azt tartja, hogy amit olvasok, elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom. Nos ezen a nyomon elindulva, az anyanyelvi tankönyvek (olyanok, amilyenek) mellett kitűnő segédeszközként használtam és használom ma is a munkafüzeteimet, amelyek a tanításnak, tanulásnak és ellenőrzésnek is eszközei.
A munkafüzet olyan készletet kínál, amelyből az osztály igényeinek, a tanulók munkatempójának megfelelően válogatni lehet. Megteremthető a szóbeli és írásbeli feladatmegoldás egyforma aránya, összhangja, hiszen a gyakorlatok megoldásakor, a különböző vélemények meghallgatásakor a tanulók körében kialakulhat beszélgetés, megbeszélés – ez a mozzanat fontosabb, hatékonyabb, mint önmagában a feladat megoldása, leírása. Véleményem szerint tehát az anyanyelvi munkafüzet akkor válik a tanár, az oktatás számára jó baráttá, ha meri és tudja a többi között eszközként, módszerként használni.
A lényeg az alkotó felhasználás. A mai digitalizált világban Balázs Géza professzor például helyesírást is oktatott a televízióban, a világháló nyújtotta lehetőségekről nem is szólva. Nagyon széles körű, közös munka ez, melyben kísérletező kedvű tanerőkre, jobban megírt tankönyvekre, anyanyelvi munkafüzetekre van szükség, gyakorlati kipróbálásukra és ami mindennél fontosabb: anyanyelvünk és tantárgyunk szeretetére!
– Saját tapasztalatból tudom, milyen titáni feladat magyart tanítani olyanoknak, akik nem magyar ajkúak. Olyan kérdésekkel lepik meg a tanárt, amelyek esetleg soha fel sem merültek benne, mivel édesanyjától tanulta a nyelvét. Segédeszköz viszont alig van, ami pedig van, azon megérződik, hogy a szerzők maguk sem sokat foglalkoztak más szerkezetű nyelvet beszélők magyarra tanításával. Ennek a hiányosságnak a pótlására nem gondolt, esetleg tegyem többes számba: nem gondoltak?
– Igen, a nem magyar ajkúak számára írt magyar nyelvkönyvek – bár nem sok –, de léteznek. Balázs János kolozsvári tanár nyelvtankönyve mellett nekem is van egy háromkötetes, Erdős József, Kozma Endre, Prileszky Csilla, Uhrman György szerzők Színes magyar nyelvkönyve és munkafüzete. Magam is oktattam a révi román kollégáimat e könyv alapján.
– Végezetül szeretném még az előbbiekhez nagyon sokban kapcsolódó fordításról, a köznyelvi, szaknyelvi, irodalmi fordításról megkérdezni, hogy ezek külön területei a nyelvművelésnek? Vagy oldja meg minden fordító, ahogy tudja? Nyelvészként mi erről a véleménye?
– A fordításhoz is tanári szempontok alapján szólnék hozzá. A szövegértés itt még fontosabb, mivel a fordítónak egyszerre kell figyelembe vennie a két nyelv szerkezetét, rendszerét, hangállományát, szójelentéseit, mondatszerkesztését és a szövegek világát is a köznyelvi, a szaknyelvi és az irodalmi szövegek fordítása során is. Legendás annak a lengyel fordítónak az esete, aki elakadt a „Sári itatja az egereket" mondatnál. Szó szerint sehogy sem „akart" hangzani. Felhívta a szerzőt, aki érthetőre fordította, magyarról magyarra: Sári sír. A fordítónak pedig azonnal eszébe jutott az ennek megfelelő lengyel szófordulat.
Málnási Ferenc
1940. július 14-én született Kolozsváron, 1965-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1990-ig a Bihar megyei Gyantán és Réven, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanított. 1998-ban szerezte meg a filológiai tudományok doktora címet. Nyugdíjba vonulása után óraadó tanárként dolgozik, illetve folytatja a hosszú évek óta kezdett munkafüzet-összeállítást, szakoktatással és nyelvműveléssel foglalkozó írásainak közreadását. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének tagja a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 18.

Komoróczy György: tíz napig bírom Udvarhely nélkül
Komoróczy Györgyöt elsősorban nyelvművelőként, anyanyelvápolóként ismerik nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem Erdély- és Kárpát-medence szerte. Volt sajtószóvivő is a városházán a kilencvenes években, de legfőképp állandó nyelvművelő rovatai, kötetei tették ismertté a nevét. Származása miatt nagyon nehéz gyerekkora volt és egyetemi diploma nélkül lett Székelyföld talán legismertebb nyelvművelője. A ma már nyugdíjasként élő Komoróczy Györggyel otthonában – mondanom sem kell: hatalmas könyvespolcok alatt – beszélgettünk.
A Szatmár megyei Domahidán született 1942-ben, a negyvenes évek végén pedig úgy került Székelyudvarhelyre, hogy földbirtokos családját kitelepítették. Hogyan élte meg ezt gyerekfejjel?
Nem volt könnyű és még most sem jó rá visszagondolni, mert szörnyű nagy ijedtséggel járt ez gyereknek, szülőknek, nagyszülőknek, egyaránt.
Egy Moszkvából irányított, összehangolt sztálinista módszerrel az országban ugyanabban az időben egyszerre, éjjel fél háromkor behatoltak a portákra, udvarházakba, kastélyokba az akkori rendszer emberei. Közölték, hogy fél óra alatt el kell hagyni a lakást, a mi esetünkben a nagyanyámék kúriáját, és minden marad, csak egy harminc-negyven kilós csomagot lehetett vinni. Megmondták, hogy a két szomszédos tartomány, Nagybánya és Nagyvárad kivételével mindenhova lehet menni az országon belül a szélrózsa minden irányába.
A pénzt is elvették, csak útiköltséget hagytak, illetve annyit, amennyiből két hétig, amíg munkát talál az ember, meg lehet élni. Zilahon be kellett jelenteni, hogy hová megyünk.
Miért Székelyudvarhelyt választotta a család?
Nekem a fél lábam székely, anyám Patakfalván született, a Molnár család miklósfalvi eredetű, dédnagyapám ott volt tanító. Anyámnak még egy bátyja élt és ideérkeztünk Miklósfalvára. Egy hét múlva kijött egy szekus és közölte, hogy csak városon lehet lakni, akkor anyámnak egy másik rokona fogadott be Udvarhelyen, ott laktunk egymás hegyén-hátán. Kényszerlakhely volt, nem volt szabad elhagyni a város területét.
A szülei hogyan dolgozták fel ezt a helyzetet?
Ki volt adva az is, hogy szigorúan csak fizikai munkát lehetett végezni. Anyámról ahányszor megtudták, hogy kitelepített, annyiszor rúgták ki. Aztán felvették irodai munkára, könyvelésben dolgozott, de ha olyan volt a vezető, rögtön menesztette.
férfiak csak fizikai munkát végezhettek, szegény apám az Építkezési Vállalatnál lapátolt és talicskázott, mint sok más sorstársa. Olyanok voltak, hogy két-három egyetemi diplomával is istállót takarítottak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. Az apám élete erre rá is ment, 54 éves korában szívinfarktust kapott, mert nem tudta feldolgozni, hogy egyik percről a másikra utcára tesznek és elveszik a vagyonodat. Anyám más eset volt, másképp fogta fel, mert 105 éves koráig élt. Több olyan sorstárs is volt a nők között, akik megérték a 100 év körüli életkort.
Gyakorlatilag kettétörte a gyerekkorát a kitelepítés.
Anyai nagybátyám, aki Érmelléken volt magyar-történelem szakos tanár, segített rajtunk. Én Érsemjénben, Kazinczy Ferenc szülőfalujában jártam ki az általánost, mert itt nem vehettek fel. Székelyhídon „becsempésztek" az ottani gimnáziumba és így már átvehettek az udvarhelyi gimnáziumba, itt jártam ki a középiskolát.
Az érettségin viszont megbuktatott az elnök, mert belenézett a dossziémba. „Hogy kerültek Szatmárból Székelyudvarhelyre?" – kérdezte, majd feltett tizenkét kérdést, hozzá se szagoltam. El voltam nagyon keseredve, de nagybátyám a sarkára állt és leültetett, a nyarat ott töltöttem és tanultam reggeltől estig. Ősszel egy másik elnökkel simán ment minden.
Aztán Resicabányára került, vegyésztechnikus lett. Miért ment oda?
Azért, mert ott békén hagytak. Voltak diáktársaim, akik tudták ezt, ott a kutya sem foglalkozott velünk. Erdélyben az akkori értelmiségiek, akiknek szavuk lehetett volna, nem mutattak a párt ellen ellenállást, irányunkban pedig támogatást. Resicán magyarul felvételizhettünk, nem bajlódtak. Egyetemre akkor még nem mehettem, mert csak 1965-ben jelentették be, hogy vége az osztályharcnak, de akkor olyan nehéz helyzetben voltunk apám halála után, hogy már nem tudtam menni.
Mi szeretett volna lenni, ha mégis lehetősége lett volna?
Gimnazista koromban jogra szerettem volna menni, de hamar változtattam rajta. Érmelléken a Kossuth Rádió Édes anyanyelvünk műsorát mindig hallgattam, ugyanakkor ott találkoztam marosvásárhelyi gyerekekkel és feltűnt, hogy mennyire másképp beszélgetnek, mint a bihariak. Kezdtem kérdezősködni az irodalomtanár nagybátyámtól és lassan-lassan felkeltődött az érdeklődésem, illetve az is hangsúlyt kapott, hogy ez Kazinczy Ferenc szülőfaluja. Megerősödött bennem, hogy ebbe az irányba kellene mennem.
Udvarhelyre hogy került vissza?
A család itt volt, ott pedig nem szerettem, az egy szörnyű gyárváros volt. Szerződést írattak velünk alá, hogy az iskola után három évet ott kell maradni. Maradtam, de nem töltöttem ki, idehaza a József Attilában (ez a mostani Septimia helyén állt egykori fémipari gyártelep, ami a Matricagyárhoz tartozott – szerk. megj.) volt egy laboratórium, oda kerültem, majd a Matricában dolgoztam az irodában.
A nyelvművelői érdeklődésem addig ment, hogy 1970-ben már megjelent az első cikkem az akkori Hargita napilapban. Voltak kolozsvári családi ismerőseink, Gálffy Mózes, Bakó Béla, illetve Cs. Gyimesi Éva egyetemi oktatók. Könyveket küldtek, megmondták, hogy miket tanuljak. Eleinte ők láttak el tanáccsal, útbaigazítással. Szerencsém is volt, mert az egyik budapesti rokonom, Komoróczy Géza ókortörténész, nyelvész egyetemi tanár ellátott a magyar szak egyetemi jegyzeteivel és tankönyveivel még a '70-es évek elején.
Egyre többet kezdett írogatni, aztán nyelvművelő rovata is lett. Milyen visszajelzéseket kapott akkor, milyen hatást értek el a cikkei?
Nem tisztáztam soha magamban, hogy milyen hatást értek el, de voltak visszajelzések, sokan jöttek a matricagyárban az irodisták, mérnökök, műszaki értelmiségiek akkoriban az ötletekkel, mert minden szakszó románul volt, és nem volt kitől megkérdezni a helyes magyar szakkifejezéseket. Idővel az olvasók érdeklődését is felkeltette a rovat, és számos érdekes nyelvi kérdést feltettek. Felismerték, hogy ebben volt egyfajta anyanyelvi, nemzetitudat-erősítő, ennek volt jelentősége.
Amikor Fülöp Lajossal, a keresztúri múzeum igazgatójával megalakítottuk a Nyelvbarátok Körét, akkor nagyon sok felnőtt hallgatónk lett, hiszen helyesírási, nyelvtörténeti versenyeket is rendeztünk. A résztvevők közül később többen szavalók, újságírók lettek vagy a Népszínházban játszottak. Még a bukaresti magyar adás is készített a körről anyagot, de aztán megelégelte a Securitate és meg kellett szüntetni.
A rendszerváltás után többet publikálhatott, kötetei jelenhettek meg.
Még azelőtt, 1976-ban megjelent egy Anyanyelvünk művelése című kötet, amit két egyetemi tanár, az említett Gálffy Mózes és Murádin László szerkesztettek és beválogatták egy írásomat abba – ez pedig nagy ösztönző erőt adott, mert Beke Györgyöt és engem kivéve mindenki egyetemi tanár volt a szerzők közül. A nyolcvanas években Szilágyi Sándor kolozsvári nyelvész a Kriterion szerkesztője volt és elvittem neki egy kötetre való kéziratomat, de akkor minden néprajzi, történelmi, nyelvészeti dolog megjelentetését lefújta a „négy elemis akadémikus asszony". Így nem lett semmi belőle, nem sikerült akkor önálló kötetet kiadni, csak a rendszerváltás után, Magyar szavaink nyomában címmel jelent meg az Erdélyi Gondolatnál, Péntek János lektorálta. Később megjelent az Édes anyanyelvünk című könyvem a Pallas-Akadémia kiadásában.
A helytörténet felé is fordult egy idő után, hiszen udvarhelyi anekdota-gyűjteménye is jelent meg. Mennyire szerette meg ezt a várost? Az említett kötetből az látszik, hogy a város múltja is érdekelte.
Udvarhelyt első perctől megszerettem, itt nőttem fel, itt voltam gimnazista. Ha valahova elmegyek külföldre, tíz nap, amit bírok Udvarhely nélkül. Ha elmegyek az Alföldre – mert apai ágon magyarországi a családom – akkor is alig várom, hogy hazajöjjek, négy-öt nap után már kívánkozok haza. Nem tudok meglenni Udvarhely nélkül. Annak idején hallottam a sok sztorit, régi iparosok, melósok, műhelyvezetők történeteit vagy a kocsmában a tanárok, orvosok, kereskedők, az udvarhelyi polgárok sztorijait, ezeket fiatalon hallgattam és megjegyeztem.
Már felnőtt korunkban össze-összeültünk újságírókul egy-egy sörre, beszélgettünk Lőrincz Gyurkával és Oláh Pistával, s akkor jött az ötlet, hogy ezeket le kellene írni. Az igazi lökést Schiau Cornel főgépész adta, szintén kitelepített sorstárs volt, aki azt mondta a Fényes Vendéglő söntésében: „Te, Gyuri, az mind szép, mind jó, hogy te írni a magyar nyelv az újságba, le a kalap! De meg kéne írni az a sok sztori, az a sok átverés, a sok kib...ás, ami történt! Kórház, kocsma, iskola!" Két kötet is megjelent, valószínű, hogy lesz belőle egy harmadik is.
Írt életpályakötetet Maszelka Jánosról és Mátéffy Béláról is, illetve előkészületben van egy hasonló néhai Hegyi István lelkipásztorról is. Azt sajnos még nem tudta megjelentetni.
Ugyanabban a sorozatban lenne, mint Mátéffyról és Maszelkáról, ugyanis megrendelésre készítettem ezt is, a Székelyudvarhelyért Alapítvány sorozata ez udvarhelyi, köztiszteletben álló emberekről. De elfogyott a kiadásra szánt pénz, nem tudom, hogy mikor fog megjelenni. Pista bácsi nagyon megérdemelné, hogy megjelenjen, mert nagyon jó szövegeket mondott, nagy élettapasztalata volt, jártas volt nagyon sok kérdésben, nem véletlenül kapott a magyar miniszterelnöktől Kisebbségekért-díjat.
Melyek azok a nyelvi hibák, amelyek gyakran előfordulnak a hétköznapokban? Amelyek még a közéleti szereplők és az újságírók szájában is fel-felbukkannak?
Három nagyobb bajt is említhetnék. Az egyik az, hogy sokan nem tudnak szabadulni a román nyelvi hatástól, sok a szószerinti fordítás, ez sokszor nem jó. Ilyenek az iskolanevek, az intézménynevek. Például a líceum szó magyarul a felekezeti leányközépiskolát jelölte, ilyen iskolatípus ma már nincs. A román liceu mást jelent, az elméleti líceum nálunk gimnázium helyesen. A pedagógiai líceum sem helyes, mert az tanítóképző. Magyar nyelvi kérdésben mindenképpen Budapest felé kellene igazodnunk.
Olyan televízióssal is találkoztam, aki azt mondta, hogy Romániában vagyunk, nem lehet úgy mondani... A másik nagy baj az angol hatás, ezt Budapest rovására írom. Sok a fölöslegesen használt angol szó, mint például a team, like, pub stb. Se szeri, se száma a divatszavaknak, az idétlen szórövidítéseknek, igazándi, én úgy gondolom, hogy...; zacsi, ubi, tanci stb. Sajnos, maholnap minden nyelvi rétegbe betör a szleng. A nyelvi bajok kezelésére talán az anyanyelvi ismeretterjesztés a legjobb módszer.
A közember, akinek szakmailag nincs köze a nyelvműveléshez, mit tehet ezen a téren? Van igénye rá?
Ha kimész Székelyvarságra, és szóba állsz egy olyan atyafival, akit nem érintett meg a város szele, az úgy beszél, hogy öröm hallgatni. A legfelsőbb réteggel, az irodalmi nyelvvel sincs baj. A sajtónyelv azért más, mert minden nyelvi réteggel érintkezik, ott arra kell vigyázni, hogy ne érje káros, nyelvünk szellemének ártó román hatás. A szülő azt teheti, hogy figyelmezteti gyermekét, hogy a fűtőtest az fűtőtest és nem kalorifer vagy a tasak/zacskó nem punga, a bérlet nem abonament, a járdaszegély/útszegély nem bordúra és így tovább Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2015. július 31.

„A zsoboki tábor menedék, kedvesség, szeretet”
VII. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor
„A nyelv nem lehet »egyszerű«, mert az ember nem »egyszerű«, aki beszéli.” – olvashatjuk Kosztolányi Dezső idézetét a hetedik zsoboki tábor programján.
Az első ízben egy teljes hétre szervezett táborban a Georgius Aranka Társaság fiatal csapata (Antal Orsolya, Barazsuly Viktória Adrienn, Ecsedy-Baumann Brigitta, Oláh Csilla, Tasnádi István, valamint jómagam, Széman Emese Rózsa), a Kosztolányi-idézet szellemében, ismét olyan programot igyekezett összeállítani, amelyben mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő előadást, foglalkozást. Az előadók, (előadásaik sorrendjében) Péntek János akadémikus, nyelvészprofesszor (Kolozsvár), Kerekes Barnabás Kazinczy- és Lőrincze-díjas gimn. tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) alelnöke (Budapest), Wacha Imre Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai docens (Budapest), Demény Péter író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató (Kolozsvár–Zilah), Széman Rózsa játszóházvezető, művelődésszervező (Szilágysomlyó–Kolozsvár), Bordi András Kazinczy-díjas rádióbemondó (Budapest), Sipos Gábor történész-levéltáros, egyetemi oktató (Kolozsvár), Juhász Judit, az ASZ elnöke (Budapest), Katona Szabó Erzsébet textilművész (Budapest), Szabó-Reznek Eszter doktorandusz (Kolozsvár), Albert Júlia színművész, egyetemi oktató (Kolozsvár), Szebeni Zsuzsa színháztörténész (Budapest), Tóth Orsolya operatőr, gyártásvezető, egyetemi oktató (Kolozsvár), valamint Sediánszky Nóra dramaturg, rendező, fordító (Budapest) a nyelvészettől a szép kiejtésen és színház-, valamint irodalomtörténeten keresztül a textilművészetig, animációs film készítéséig és drámajátékokig számos témát lefedtek. Munkánkat segítették az Anyanyelvápolók Szövetsége képviselői (Muszka Ágnes és Terjéki Tamás), valamint Kerekes Barnabás szakmai táborvezető.
Az együtt töltött egy hétről a 25 táborozó egyike, Nagy Izabella számol be.
Széman E. Rózsa
Július 13-án több tucat turista, lelkes kiránduló, jókedvű gyerek nyüzsgése honolt a kolozsvári állomás főbejárata előtt. A tömegben mindenki a saját kis csapatát, az ismerős arcokat kereste; így történt ez az erdélyi anyanyelvápoló fiatalokkal is, akik végül, a szervezőket megpillantva egy csoportba gyűltek. Hova indultunk? Az úti cél nem más volt, mint a Kalotaszeg szívében található Zsobok, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort. Érkezésünk után Ősz Előd levéltáros, segédlelkész, a zsoboki templomban tartott áhítattal ünnepélyesen megnyitotta a tábort, majd Péntek János nyelvész, akadémikus Helyzetek és ideológiák a nyelvművelésben. Lőrincze Lajosra emlékezve című előadását hallgattuk meg. Idén is voltak első bálozók és visszatérő diákok, tehát, a csapat összerázódásának érdekében, az est hátralevő részét játékos ismerkedéssel töltöttük.
A zsoboki reggelek rendszerint szakmai előadásokkal indultak, ámde ezek nemcsak anyanyelvhez fűződő témákat vonultattak fel, több művészeti ágat is felkaroltak, mint például a textilművészet, színház.
Kedden Kerekes Barnabás a Te döntesz kérdéskörrel kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Ezt Wacha Imre Nyelvzavar és nyelvértés, szót-értés. Babilon–Pünkösd című előadása követte. Az előadások sorát pedig Demény Péter Szeretem a Facebook-ot. Léleklájkolások című korszerű, a közösségi oldalak pozitív és negatív attribútumait latolgató fejtegetés zárta.
A következő napirendi pontként a kézműves foglalkozás volt feltüntetve. Kedvünk szerint gyöngyöt fűzhettünk, sőt még a tűnemezelés csínját-bínját is eltanultuk Széman Rózsa játszóházvezetőtől. Ha már Kalotaszegen tartózkodtunk, kihagyhatatlan volt a jellegzetes tisztaszoba és a népviselet megtekintése, melyet páran, nagy örömükre magukra is ölthettek. A tábor második napját Bordi András rádióbemondó meghitt, hangulatos gitárestje, és az általa vezetett drámajátékok zárták.
Nagy Izabella, XII. oszt. tanuló, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 31.

Megjelent a romániai magyar tudományosság újabb tizenkét évét összefoglaló tanulmánykötet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság kiadásában.
A Sapientia Alapítvány – Kutatási Programok Intézete által 2001-ben megjelentetett Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről című kiadvány folytatásaként a Kolozsvári Akadémiai Bizottság megjelentette a Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között /Ábel Kiadó, Kolozsvár/ című kötet. A Péntek János, Salat Levente és Szikszai Mária által szerkesztett kötet összefoglaló tanulmányai huszonnégy tudományterület tevékenységét mutatják be.
kab.ro

2015. november 12.

Az elmúlt 12 év romániai magyar tudományos munkásságát összefoglaló könyvet mutattak be csütörtök este Magyarország kolozsvári főkonzulátusán.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keretében működő Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) koordinálásával elkészült A magyar tudományosság Romániában 2002 - 2013 között című háromkötetes munka 24 szakterületi összefoglalót tartalmaz, és 1729 romániai magyar kutatót említ név szerint, akik 16 állami és hat magánegyetem keretében végeznek kutatói munkát.
Salat Levente politológus, a KAB elnöke elmondta, a tudományos publikációkat közlő romániai magyarok száma imponáló, és azt jelzi, hogy az erdélyi magyar tudományosságnak sikerült ledolgoznia azt a hátrányt, amely a 12 évvel ezelőtt kiadott korábbi összegző könyvben megmutatkozott. Hozzátette azonban, hogy a kutatási területek alapján óriási aránytalanságok mutatkoznak. A romániai magyar kutatók 65 százaléka a társadalomtudományok területén tevékenykedik, és csak 35 százalékuk a természettudományok és a műszaki tudományok területén.
Salat Levente szerint ez az aránytalanság nem tesz jót egy olyan közösségnek, amely önálló társadalmat kíván alkotni Romániában. Érthetőnek tartotta, hogy a kisebbségi léthelyzettel összefüggő tudományok dominálnak az erdélyi magyar tudományosságban, de problémának nevezte, hogy a kutatási eredmények nem hasznosulnak. Hozzátette, a magyar kutatási eredmények hasznosítását a román államtól nem lehet elvárni, a magyar állam pedig nem rendelkezik a romániai hasznosítás eszközeivel.
A könyv bírálatára felkért Kiss Tamás szociológus úgy vélte, a külső tényezőkön túl az erdélyi magyar politikai elitnek is nagy felelőssége van abban, hogy az erdélyi magyar tudományosság "hasznosíthatatlan tudást termel".
Péntek János nyelvész, a KAB korábbi elnöke úgy vélte, hogy a könyv "inkább leltár lett, mint önreflexió". Ezt többek között annak tulajdonította, hogy az erdélyi magyar tudományos szférában generációváltás történt, és a fiatalok munkásságában még nem volt meg az a távlat, amely az önreflexióhoz szükséges.
Amint Péntek János emlékeztetett: korábban 1981-ben és 2002-ben jelent meg a romániai magyar tudományosság eredményeit összegző hasonló könyv.
Előzmény: Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről /Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2002
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti- MTI

2015. november 17.

Tizenkét év a romániai magyar tudományosságban: eredmények és hiányosságok
Az elmúlt 12 év romániai magyar tudományos munkásságát összefoglaló könyvet mutatták be csütörtök este Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. A Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között című, háromkötetes munka a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keretében működő Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) koordinálásával készült el, Péntek János, Salat Levente és Szikszai Mária szerkesztésében. A három kötet 24 szakterületi összefoglalót tartalmaz, és 1729 romániai magyar kutatót említ név szerint, akik 16 állami és hat magánegyetem keretében végeznek kutatói munkát.
A Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságainak alapvető szerepe az, hogy az adott terület kutatásait összefogják, és azokat ösztönözzék – fejtette ki Péntek János nyelvész, a KAB előző elnöke. Emlékeztetett: korábban 1981-ben és 2002-ben jelent meg a romániai magyar tudományosság eredményeit összefoglaló hasonló könyv. Megállapítása szerint, az elmúlt évtizedben nemzedékváltás történt, a fiatal kutatók pedig új kényszerekkel szembesülnek a tudományos pályán: immár nagyobb jelentősége van például annak, hogy hol, milyen nyelven jelenik meg egy publikáció, mint a kutatás belső indíttatása.
A nyelvészprofesszor elmondta: a kötetek fontos tudományos eredményeket ismertetnek, és egyfajta „kompetenciatárnak” is tekinthetők. Mindamellett, illúzió a teljesség megvalósulását feltételezni, a szintézisnek objektív és szubjektív okokból adódó hiányosságai egyaránt vannak – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 28.

Születésnap – 85. születésnapján köszöntjük Murádin László nyelvészt
Bűvészinas a mesteréhez
Hogy tudományos kutatói munkája mellett hány nyelvművelő cikket írt és közölt az   Igazságból Szabadsággá változott kolozsvári napilapban Murádin László, nem tudnám megmondani, de hogy ezrek többszöröséről, sőt nagyon sokszorosáról van szó, annyi bizonyos. Hiszen 1958 óta heti rendszerességgel jelentkezik egy-egy nyelvi bűvészmutatvánnyal. S ez nem túlzás. Vajmi kevesen tudják ugyanis oly magas szinten megszólaltatni azt a fülünknek oly kellemes muzsikát szolgáltató „hangszert”, anyanyelvünket, mint ahogyan Ő teszi. Tudományos igényességgel, de ugyanakkor játszi könnyedséggel, eleganciával, ötletességgel, nem ritkán finom humorral is. Merthogy a magyar nyelvnek, anyanyelvünknek mestere, sőt bűvészmestere Ő. „Hókuszpókuszain” – ezt a címet adta legutóbbi, több mint 450 oldalas, gyűjteményes kötetének – nemzedékek nőttek fel, cizellálták nyelvtudásukat, beszédstílusukat, íráskészségüket.
És elégítették ki kíváncsiságukat. Méghozzá élvezettel, hiszen kit ne érdekelne egy-egy sajátos nyelvi fordulat, szállóige, szólásmondás története vagy akárcsak legegyszerűbb, állandóan használatos, hétköznapi szavaink eredete, kialakulásuknak, esetleg más nyelvekből való átvételüknek, meghonosodásuknak a módozata.
Németh Júlia
Hat évtizedes szakmai pálya
Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy a nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogyan korábban elképzelni sem lehetett volna, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett.  
Életének lexikális adatai: 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Iskoláit szülőfalujában, majd a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte. A Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben. Már egyetemi hallgatóként gyakornoka, rövid ideig tanársegéde a Magyar Nyelvészeti Tanszéknek. 1957-ben került át a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetébe.
Három területen végzett egészen kivételes munkát. Az erdélyi magyar nyelvi tájak terepmunkásaként 1959–1966 között gyűjtötte össze A romániai magyar nyelvjárások atlasza anyagát. A kutatásra kiválasztott falvak, a meglátogatott kutatópontok (136 település) átfogják a romániai magyarság egész lakóterületét, a mintegy 3400 kérdés pedig kiterjedt a hagyományos falusi élet teljes fogalomkörére, a szókészlet legfontosabb elemeire. A következő három évtizedben az anyag szerkesztésével foglalkozott (a kiadás reménye nélkül), és sorban közölte elemző tanulmányait, jórészt szintén az atlasz anyagából (ezekből utólag két kötete is megjelent: Nyelvjárási tanulmányok. Székelyudvarhely, 1996.; Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nagyvárad, 2010.). Az atlasz kiadása végül a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatásával, Juhász Dezső budapesti professzor és munkacsoportja közreműködésével vált lehetővé. A számítógépes technika órákra, napokra rövidítette le hónapok, évek munkáját. 1995-ben jelent meg az I. kötet, 2010-ben pedig az utolsó, a XI. (minden kötetben háromszáznál több nyelvtérkép!). Most már elmondható, és ezt elsősorban Murádin László nyugtázhatja nagy elégtétellel, hogy ez az atlasz egyedülálló a maga monumentalitásában, a kutatópontok számában, a nyelvi anyag egyöntetűségében és hitelességében. Méltó párja a 14 kötetes Erdélyi magyar szótörténeti tárnak. Nyelvjárástani munkásságáért a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1974-ben Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki, a Román Akadémia 1996-ban a P. Haşdeu-díjjal jutalmazta.
Péntek János
Szabadság (Kolozsvár)

2015. december 16.

Karácsonyi könyvbemutatók és könyvvásár az Erdélyi Múzeum-Egyesületben
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület idén is megtartja hagyományossá vált karácsonyi könyvbemutatóit. Bemutatásra kerülnek a következő kötetek:
Péntek János: Történések a nyelvben a keleti végeken
Sorbán Angella: Ó, a Nyugat, a Nyugat! Migráció és gazdasági kultúra.Az erdélyi perspektíva
Papp Kinga: Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17-18. századi Erdélyben
A könyveket bemutatják: Tánczos Vilmos, Szilágyi N. Sándor, Luffy Katalin Helyszín és időpont: EME székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca utca 2-4, 2015. december 18., péntek, 17 óra
eme.ro/servlet/eme

2016. január 19.

A magyar kultúra napját ünneplik
Formabontó képzőművészeti kiállítást nyitottak meg kedd délután a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A magyar kultúra napja alkalmából számos eseményt szerveznek Hargita megyében.
Számos érdeklődő tekintette meg kedden a székelyudvarhelyi fiatal alkotók grUnd nevű tárlatát. Berze Imre, a tárlat kurátora érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiállításba választott darabok többsége ősszel a budapesti Vármegye Galériában volt kiállítva. A most megnyitott tárlaton hasonló gondolkozású, udvarhelyi képző- és iparművészek spontán csoportosulása fedezhető fel, akiket a város köt össze. A kiállítás címe, valamint a nagy U is Udvarhelyre utal. A kurátor szerint a hasonló gondolkodás és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában szerzett tapasztalat visszacseng az alkotásokban, de ugyanakkor a különböző egyetemek jellegzetességei is érezhetőek.
Nyitottak a székelyudvarhelyiek a kortárs művészetre – véli a kiállítás kurátora, szerinte jobban kellene vezetni őket erre a rendezvényekkel. A kiállításmegnyitón Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a képzőművészet terén is a helyi értékeket fogják előtérbe helyezni. A grUnd kiállítást a következő négy hét alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak az emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez alkalomból szemléztünk a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi magyar kultúra napi programkínálatból.
Székelyudvarhely
Ambrus Lajos A sünkirályfi című mesés könyvét mutatja be szerdán este héttől P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A mesékből részleteket olvas fel Sarkadi Zoltán színművész, az est házigazdája Gálovits Rózsa könyvtáros. A Forró Ágnes rajzaival illusztrált vaskos könyvben a mesék mellett sok vidéki történet is helyet kapott. Utóbbiak közül több a szerző szülőhelyén, Korondon és környékén esett meg.
Múzeum plusz címmel tartanak előadást szerdán a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A 17 órakor kezdődő eseményen  Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. 19 órától a Hargita Megyei Tanács által támogatott dokumentumfilmeket vetítik le a Városi Könyvtárban. Bemutatják Bocskor-Salló Lilla szerkesztő „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című filmjét. Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha címmel a szerkesztő-rendező és operatőr Szabó Károly filmje az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálja. A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalácssütés folyamatát örökítette meg. Este kilenctől pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban.
A vasárnapig tartó rendezvénysorozat ideje alatt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyének előtérben a Népi hagyományok Hargita megyében című fotókiállítást lehet megtekinteni. Az intézmény fotográfusa, Balázs Ödön által készített néprajzi tárgyú felvételeket láthatnak az érdeklődők, az alkotó válogatásában.
Csíkszereda
A Csíki Székely Múzeum északnyugati bástyatermében szerdán délután 18 órától mutatják be A székelység története című kiadvány második, javított kiadását. A Kájoni János Megyei Könyvtárban csütörtökön 17 órától kerül sor Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetének bemutatására, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat ismerteti. Szintén 17 órától (csütörtökön) tartják a Székelyföld kulturális folyóirat januári lapszámának bemutatóját a Székelyföld Galériában. Az eseményen Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, etnográfus tart előadást az oktatás mai helyzetéről.
Csütörtökön a nagyszebeni Orth István grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás 18 órától a Lázár-ház dísztermében (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). A tárlatot Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja. Pénteken délelőtt 11 órától a Hargita Megyei Kulturális Központban tartanak nyílt napot, hogy a központ ez évi tevékenységét, programjait ismertessék az érdeklődőkkel. A részvételi szándékot a 0266-372044-es telefonszámon vagy a kultura@ccenter.ro e-mail címen lehet jelezni.
Egy éve indult az Olvasókör a Kájoni János Megyei Könyvtárban, az idei év első találkozóján nem csak az egyéves születésnapot ünneplik a kör tagjai, hanem a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek. A pénteken 16 óra 30 perctől kezdődő találkozó programjában szerepel a múlt év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is.
A csíkszeredai F'10 fotóklub által 2015-ben meghirdetett IV. „Best 100” –  A legjobb száz fotó nemzetközi fotóművészeti pályázat kiállítását csütörtökön 18 órától a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum aulájában (Szabadság tér 18 sz.) Bács Béla János nyitja meg, közreműködik a Sunshine mandolin együttes.
Gyergyószentmiklós
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban január 22-én, pénteken 17 órától könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. A gyergyóditrói Gergely Géza nyugdíjas magyartanár Nevetni jó! című könyvét Zöld János mutatja be. A kötetet Biró Zsuzsa képzőművész illusztrálta, a grafikákból kisebb tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők.
A Tarisznyás Márton Múzeumban január 22-én 18 órától nyitják meg a Márton Árpád festőművész jubileumi kiállítását. A tárlatot megnyitja Bajna György újságíró és Ferencz-Mátéfi Kriszta  művészettörténész-muzeológus, ezt követően Márton Árpád festőművész rendkívüli tárlatvezetést tart. A rendezvény házigazdája Csergő Tibor András múzeumigazgató. A megnyitón lehetőség lesz az igényes kiállítási katalógus megvásárlására is.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a magyar kultúra napján Cseh Tamásra emlékezik, a zeneszerző 73. születésnapján. Az emlékestre 19 órától a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben kerül sor. Az eseményen  György László gitározik és Korpos Szabolcs zongorázik.
Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro



lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-448




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék