udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 388 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-388

Névmutató: Szabó Béla

2016. május 28.

Orvosegyetem: harc az elviségért (Beszélgetés dr. Szabó Bélával, a MOGYE szenátusának alelnökével)
Kötelező reménykedés és hivatástudat, illetve bénító kilátástalanság között vergődik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói gárdája. Az „egyetembejáráson” dr. Szabó Béla, az egyetem szenátusának alelnöke volt a kísérőnk.
– Újra nyakunkon az egyetemi iratkozások. Idén mivel csábítaná Marosvásárhelyre az orvosnak tanulni készülőket?
– Talán azzal, hogy nem az igazi, nem az, ami megillet bennünket, de ez a részleges magyar nyelvű oktatás is indokolttá teszi, hogy fiataljaink ide jöjjenek tanulni. Az orvosegyetemek megszaporodásával kissé átrajzolódott a térkép, a Partiumból kevesebben jönnek Marosvásárhelyre. Nagyvárad amúgy is próbál nyitni, meglebegtette a magyar oktatás kérdését, de a sorok között olvasva úgy tűnik, ők sem akarnak mást, mint ami itt van. Nem beszélve arról, hogy nem rendelkeznek humán erőforrással, mert ha komolyan vesszük az akkreditáció kérdését, az nem megy, hogy egy debreceni professzor szabad délutánján átmegy Váradra, megtartja az előadásait, s már indul is haza. Messze állnak annak az előírásnak a teljesítésétől, hogy az oktatói kar hetven százalékának főállásúnak kell lennie. Oktatási színvonal tekintetében a hazai legmagasabb nívót hozzuk, magyar orvostanhallgató diákélet szempontjából pedig itt találkozik kihagyhatatlan lehetőséggel. – Az átalakuló világ orvosképzési elvárásaival is tartják a lépést?
– Hitem szerint ebben a tekintetben sincsenek különösebb lemaradásaink. Az orvosképzés kétségtelenül átalakult. Míg 20–25 évvel ezelőtt a hatéves egyetem befejezése után az államtól kapott munkahelyről különösebb továbbképzés nélkül bárki elaraszolgatott a nyugdíjig, ma rezidensvizsga nélkül szinte semmit sem lehet kezdeni az orvosi diplomával. Ennek visszaütője azonban az a mentalitás kialakulása, miszerint nem töröm össze magam, majd a rezidencia alatt megtanulom, amire ténylegesen is szükségem lesz.
– Mégis hiányérzetekkel küszködünk, ha a magyar nyelvű orvosoktatásra gondolunk. Ön szerint kihozzák a maximumot a pillanatnyi helyzetből?
– Ez már egy másik történet, hiszen megilletne minket, amiért évek óta küzdünk, s aminek mérsékelt sikeréért – vagy sikertelenségéért – elég sok szemrehányást kapunk. Elgondolkodtató azonban e jelenség körüli pszichózis: amikor tavaly abban csúcsosodott a gyógyszerészeti egyetem körüli akkreditációs botrány, hogy nem is hirdetnek meg helyeket, elgondolkodtató reakciók követték a blöff szintjén bedobott hírt. Nem az erdélyi magyar közvélemény jogos felháborodása következett – mi az, hogy nincs felvételi? –, hanem egyfajta pótcselekvést érzékelhettünk: ebben az esetben az erdélyi fiatal elmegy Kolozsvárra, a partiumi Magyarországra, a székelyföldi pedig nem gyógyszerész lesz, hanem vegyészmérnök. Holott az egész nem volt egyéb, mint a rektor újabb próbálkozása, hogy meddig lehet elmenni, hol húzódik a magyarok tűréshatára.
– Leltározzunk: mennyi valósult meg máig a két fél által aláírt hétpontos egyezményből, amely teljesítése előfeltétele volt annak, hogy a magyar tagozat visszatérjen az egyetem szenátusának vezetésébe? – A dolog máshonnan indult: egyszerűen „eladhatatlan” volt, hogy az egyetem vezetésében nincsenek ott a magyarok, ezért volt szükség a megállapodásra. A rektorhelyettes és a dékánhelyettesek kijelölésében egyetlen pontnál nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Egy másik pont – a magyar rektorhelyettes meghirdetheti a megüresedett állásokat, amelyekre van jelöltünk – egyáltalán nem valósult meg. Az első perctől kezdve arra igyekeztek leegyszerűsíteni a kérdést, hogy itt nem magyar főtanszékek létrehozása a cél, hanem a magyarok fel akarnak venni egy-két embert. A magyar tanársegédeknek járó nyelvi kompetenciák esetében azt hozták fel, hogy egyetlen fajta tanársegéd van. Amíg a helyzetünk nincs intézményesítve, rendszerint az történik, hogy az arányosságok miatt néha feltűnik egy-egy állás, de amint konkrét jelentkezőnk akad, máris eltűnik vagy tovább vándorol a meghirdetett munkakör. És mi tagadás, az emberek kezdtek belefáradni ebbe a szélmalomharcba. – Ezek az apró csetepaték részben mintha a magyar főtanszékek létrehozása elviségének feladását is jeleznék… – Valóban egyre kevesebbet beszélünk az eredeti törvényről. Még tagozati szinten is versenyfutássá alakult az egész, hogy a meglévő oktatók felnőjenek az előléptetési követelményekhez, míg a tagozat intézményes rendezésének ügye kissé háttérbe került. A hetedik pont egyébként éppen a főtanszékek létrehozása az akkreditáció után, nos, e pont bevitelén két órán át vitatkoztunk. A tárgyaláson jelen lévő miniszter asszony egy idő után maga ellenőrizte, mi kerül be a megfogalmazásba, mert előtte többször előfordult, hogy megegyeztünk egy dologról, s egészen mást láttunk papírra rögzítve. Viszont a tárcavezető másnap sajtótájékoztatón kijelentette, hogy főtanszékekről szó sem volt, holott ott szerepel a hetedik pontban. A mi végleges akkreditációnk 2014-ben érkezett meg azzal a zárójellel, hogy az akkreditációs bizottság, a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság bizonyos dolgokban még ellenőrző vizitet tart, de ettől még végleges maradt, ellenkező esetben a teljes egyetem akkreditációját is visszaminősítette volna. Habár a felsőoktatási minőségbiztosítási hatóság honlapján az szerepel, hogy végleges akkreditációval rendelkezünk, a felmérő vizitre hivatkozva az egyetem szenátusa nem tekinti azt véglegesnek, és nem hajlandó megalakítani a magyar főtanszékeket.
– Célt érhet ez a kifárasztásos technika?
– Fennáll a veszély. Arra mindig vigyáztak, hogy az oktatói létszám ne csökkenjen, inkább hozzánk arányították a diáklétszámot. A konfrontációt, a román kollégákkal be-beálló mosolyszünetet azonban mindenki másképp viseli. A legutóbbi, 2016. januári szenátusi választások egy dolgot mindenképpen bizonyítottak: a régi vezetés újratermelte önmagát, néhány kivétellel ugyanazok az emberek szavaztak ugyanazokra. Lélekben tehát változatlanul ugyanazt akarja a közösség, csak épp a mindennapok fáradsága halmozódik. A vezetőségből való korábbi kivonulásunkkal nem akartunk egyebet, mint feldobni a labdát – ami azonban a levegőben maradt, sőt, egyesek ellenünk fordították, mondván, hogy a kivonulásunkkal megszűnt a tárgyalási lehetőség. Amúgy szerintem túl sokat nem veszítettünk a másfél éves távolmaradásunkkal, a vezetőség nem állt le, összeállította például az akkreditációs dossziét, a tagozat tovább működött.
– Elképzelhetőnek tart bármilyen további visszarendeződést? Mi kölcsönözhetne az eddiginél erősebb hátszelet a harcukhoz?
– Elméletileg szinte bármit elképzelhetőnek tartok, de úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi az az állapot, amelyet a román többség még eladhatónak tart a közvélemény felé. Mindent kézben tartanak, a mi szenátusbeli 30 százalékos jelenlétünk számukra legitimáló és kényelmes, hiszen kétharmados többséggel bármit át lehet vinni. Minden egyes állásért hosszas tárgyalások zajlanak, s akár sikertörténetnek is eladhatnám, hogy kértünk öt állást, megkaptunk egyet-kettőt. Sok esetben azonban olyanokat vesznek fel, akiknek a magyar tagozat iránti elkötelezettsége már nem töretlen, a magyarnyelv-tudásuk is hiányos, de a magyar tagozat kötelékébe kerülnek. Egyesek még a diákoknak is igyekeznek elmagyarázni, hogy nem jó, ha csak magyarul tanulnak. Mi viszont azt az álláspontot képviseljük, hogy az előadások nyelve kizárólag magyar legyen, a gyakorlati oktatás pedig kétnyelvű, úgy, ahogy az a gyakorlatban régebben is zajlott, amikor a tanársegédek zöme még beszélte a magyar nyelvet. – Létezik új stratégia? Mit kellene másképp csinálni, ha az eddigi módszerek csak részeredményekhez vezettek? – Tárgyalásokkal legfeljebb néhány gyenge engedményt tudunk elérni. A törvény által is előírt lényegi dolgok esetében rendre befagynak a vizek. Változást január óta sem tapasztalunk, a javaslataink többségét az új szenátus is változatlanul leszavazza. 2011-ben, amikor az egyetem chartáját dolgoztuk ki, az a megegyezés született, hogy az orvosi karon három román és három magyar főtanszék legyen. A jelenlegi rektor, az akkori dékán 5:3-as változatot terjesztett a Kari Tanács elé, míg aztán az egészet le nem szavazták. Magánbeszélgetések során többen is igazat adnak nekünk, de amikor szavazni kell, ezek a voksok már nem léteznek. A megbélyegzést senki sem kockáztatja. – A diákok miben szenvedik meg leginkább ennek a kötélhúzásnak a következményeit? – A legelső chartakidolgozási ülésen az akkori rektorhelyettes asszony elénkbe tett egy olyan passzust, hogy az idegen nyelven tanulók negyedévtől kötelesek tudni románul. Mire én azt válaszoltam, hogy a mi diákjaink nem idegen nyelven, hanem anyanyelven tanulnak, román nyelvből pedig hasonló értékű érettségi vizsgát tettek, mint a román anyanyelvű fiatalok. Egy hónapra rá megjelent az a passzus, miszerint az orvos-beteg kapcsolattartás csakis román nyelven történhet. A magyar diákok többsége talán ismeri a román irodalmi nyelvet, a konyhanyelvet kevésbé, jönnek is rosszízű megjegyzések a gyakorlatok során. Kevésbé lenne traumatikus, ha a diák anyanyelvén kezdené el a gyakorlatot, s később tanulná meg a román szaknyelvet. Ennek ellenére immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a MOGYE-n törvényesen tartják a magyar tagozaton tanuló hallgatók számára is román nyelven a gyakorlati oktatást.
– Miben reménykednek, mi billentheti jó irányba ezt a folyamatot?
– Csakis a tagozat intézményesítése. Abban az esetben ugyanis a mi jelenlegi 30 százalékunkon belül megilletne az állások bizonyos százaléka, így tudnánk némileg tervezni. Azaz nem rögtönözni kellene, hanem egy-két év alatt ki tudnánk nevelni egy embert egy bizonyos munkakörre. Kiküszöbölhető lenne annak a veszélye, hogy ránk mutogassanak: ott az állás, de nincs emberetek rá. Elméletileg rendelkeznünk kellene harminc szükséges végzettségű ifjúval, akik azért tengődnének, hátha egyszer lehetőségük nyílik beugrani a képletbe. Valljuk meg, ez nem életszerű, és nem is
elvárható. – Milyen jövőképet kínálnak ma a MOGYE iránt érdeklődőknek?
– Egy gyönyörű hivatás perspektíváját, illetve azt, hogy nem lesz kevesebb hely magyar oldalon, mint az elmúlt években, azaz 135 a medicinán, 40 a gyógyszerészetin, 35 a fogászaton, illetve 15 az asszisztensképzőn. A többi mindannyiunkon múlik.
DR. SZABÓ BÉLA
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának alelnöke, szülész-nőgyógyász szakorvos, orvosi szakíró, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár. Nagyváradon született 1957. szeptember 25-én. Középiskoláit Margittán, egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI általános orvosi karán végezte (1983). 1985-ig Marosvásárhelyen rezidens, utána a marosvásárhelyi szülészeti és nőgyógyászati klinika tanszékén gyakornok, tanársegéd (1991), adjunktus (2000), előadótanár (2003), majd egyetemi tanár (2006), 2008-tól tanszékvezető. Az orvosi kar dékánhelyettese, a MOGYE szenátusának 1990-től a tagja. A Román Szülészet-Nőgyógyászati Társaság tagja, 2003–2005 között ügyvezető elnöke, 2006-tól regionális alelnöke a Román Perinatológiai Társaságnak, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak (1996), választmányi tagja az EME Orvostudományi Szakosztályának (2001), a European Menopause and Andropause Societynek (2003). Maros és Hargita megye szülészeti és nőgyógyászati ellátásának fő metodológusa (2002), az Egészségügyi Minisztérium Nőgyógyászati Szakbizottságának tagja (2006). Díjak, elismerések: a Román Oktatási Minisztérium (2004) és a Swiss Agency for Development and Cooperation emlékplakettel jutalmazta.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 19.

Elballagtak a marosvásárhelyi orvosisok
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem központi ballagási ünnepségét idén a Színház téren, a magyar végzősök búcsúztatóját pedig hagyományosan a Vártemplomban tartották pénteken.
Az elmúlt évek negatív tapasztalata után idén nem a sportcsarnokban, hanem a Színház téren ünnepelte 887 végzősét a MOGYE. Mindenkinek jutott hely és levegő, a felszólalókat pedig két óriáskivetítőn követhették azok is, akik hátrább, árnyékba húzódtak.
A ballagókat Leonard Azamfirei rektor román nyelven, Angela Borda rektorhelyettes angol nyelven búcsúztatta, és szólt hozzájuk a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, illetve Lucian Goga prefektus is. Az intézmény magyar rektorhelyettese, Nagy Előd elmondta, a tanárok igyekeztek a diákokat az egészségtudomány, a diagnózis és a terápia világába vezetni. „Tanulmányaitok végeztével belépőjegyet váltottatok a gyógyítás világába, ami hatással van az egyénre, a családra és a társadalomra egyaránt. Ezután folyamatos helytállásra van szükség, a tanulás sosem szűnik meg, mert lépést tartani a konkurenciával, a fejlődéssel csak akkor lehet, ha folyamatosan képezitek magatokat. Alkalmazkodni kell a modern orvosláshoz” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Ezután a három szak – általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti – tagozatonkénti évfolyamelsői búcsúztak tanáraiktól, az egyetemi közösségtől és egymástól, mondtak köszönetet oktatóiknak és családjaiknak.
A hippokratészi eskü
A hippokratészi eskü szövege egyetemenként kisebb mértékben változik, kifejezésekben eltér. A Magyar Orvosi Kamara által megalkotott Magyar Orvosetikai Kódex az orvosi esküre a következő szöveget javasolja: „Én, … esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az … egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.”
A hippokratészi eskü szövegét mondatonként, párhuzamosan olvasták fel román, magyar és angol nyelven, majd üdvrivalgással, ölelésekkel, fotózkodással ért véget az ünnepség.
A mintegy 80 perces ünnepség után a magyar tagozat végzősei és hozzátartozóik a Vártemplomba mentek, a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett rendezvényre, amelyet a magyar tagozat sajátjának tekint, és amelyet a várkertben óriáskivetítőn, illetve interneten is élőben lehetett követni.
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a fiatal szakembereket a MOGYE vezetősége és a Studium-Prospero Alapítvány nevében. „Önök a gyógyítással jegyezték el magukat, ez egy olyan kiváltság, amely kötelez is, szolgálatot jelent. Ne feledjék, hogy önökre a legnagyobb szükség éppen abban a közösségben van, amelyből származnak, ezért maradjanak itthon” – fogalmazott.
A MOGYE magyar tanárai nevében Jung János többek között Petronius („Nem egyéb az orvos, mint a lélek vigasza.”) és Bolyai („Nemcsak valamiből, hanem valamiért is kell élnünk.”) szavaival adott tanácsokat a hivatásról, a végzősök nevében pedig Tubák Nimród szólt az egybegyűltekhez.
„Elvégeztük. Egy magyar szó, mégis oly sok mindent jelent, mindenkinek mást és mást. Az, hogy itt állhatunk, ez az egész közösség érdeke: évfolyamunk jelentős része maradni szeretne, itthon, saját szülőföldünkön akarjuk gyógyítani saját népünket” – mondta, majd a szülőknek is üzent: „hadd engedjék, hogy repüljön a madár, hiszen az a madár, amely szereti itthon, az gyakran hazajár”Díjak, elismerések A magyar tagozat évfolyamelsőinek az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke, Szabó Béla adta át az oklevelet és pénzjutalmat jelentő Csőgör Lajos-díjakat: az általános orvosi karon Izsák Júlia, a fogorvosi karon Komporály Dénes, a gyógyszerészeti karon Benedek Brigitta, az asszisztensképzőn pedig Pál Ildikó Izabella érdemelte ki az elismerést. A MOGYE végzős gyógyszerészhallgatói számára idén alapított Dr. Formanek Gyula Emlékdíjat Gál Rékának ítélték. A rendezvény végén az összes végzős átvehette a Studium-Prospero Alapítvány díszoklevelét, végül a közösség elénekelte a magyar és székely himnuszt.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2016. június 30.

Megbénítja az alapellátást az orvosmigráció
Veszélybe kerülhet a romániai egészségügyi alapellátás az orvosok kivándorlása miatt. Az orvosi kamara nemrég nyilvánosságra hozott felmérése szerint tíz fiatal orvos közül nyolc tervezi azt, hogy külföldön próbál szerencsét – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Kovászna megyében eközben a nyugdíjkorhatárt elérő háziorvosok nem tudnak visszavonulni, mert nem találnak utódot, aki átvenné a praxisukat.
Tíz százalék maradna
Az orvosi kamara által megrendelt felmérésből kiderül, hogy az orvosi egyetemek hallgatói és a rezidens orvosok elégedetlenek a fizetésükkel és a munkakörülményekkel, a túlórázás és a kutatás alulfinanszírozottsága miatt panaszkodnak. Az online kérdőíveket 700 fiatal orvos töltötte ki, és 29,5 százalékuk mondta azt, hogy külföldön szeretne munkát vállalni, míg 52,8 százalék már fontolóra vette, hogy kivándorol. Mindössze 10 százalék nyilatkozta azt: fel sem merült benne, hogy elhagyja az országot. A felmérés szerint a fiatal orvosok többsége az Európai Unió valamelyik tagországában vállalna munkát, de a kivándorlók körében az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, az Arab Emirátusok és Új-Zéland is népszerű.
Szülői segítségre szorulnak
Évente 3000 orvos végzi el tanulmányait és kerül be a hazai egészségügyi rendszerbe, ezzel párhuzamosan azonban 3500-an lépnek ki évente, mert nyugdíjba vonulnak, vagy külföldön vállalnak munkát. A felmérés arra is rámutat, hogy a fiatal orvosok többsége anyagilag szülői segítségre szorul. Éppen ezért elsősorban azt várják az államtól, hogy már a rezidensképzés kezdetétől olyan fizetést biztosítson számukra, amely szavatolja az anyagi függetlenségüket.
Érvelésük szerint azok a fiatalok, akik más hivatást választottak öt-hat év tanulás után már el tudják tartani a családjukat, miközben az orvosok még évekig tanulnak. Másrészt társadalmi elismerésre is vágynak, hiszen, mint rámutatnak, munkavégzés közben nagy nyomás nehezedik rájuk, az orvoshiány miatt kénytelenek sok ügyeletet vállalni, és nem utolsósorban az egészségüket kockáztatják.
Nem vonzó az alapellátás
A fiatal orvosok elvándorlása leginkább az alapellátásban fejti ki negatív hatását, amely néhány év múlva veszélybe kerülhet. Kovászna megyében a nyugdíjkorhatárt betöltött orvosok már most nem tudnak visszavonulni, mert nem találnak utódot, aki átvegye a praxisukat – hívta fel a figyelmet Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvosok egyesületének elnöke. Kifejtette, a megyében jelenleg 108 háziorvos dolgozik, ám közülük csak nyolc 45 év alatti, az orvosok kevesebb mint fele 45–55 év közötti, a legtöbben pedig idősebbek. Néhány orvos szeretne visszavonulni, vannak akik egészségügyi okokból mennének nyugdíjba, azonban nem tehetik meg, mert nem találnak utódot, akiknek átadhatnák a praxisukat. A fiatalokat nem vonzza az alapellátás, ráadásul kevesen költöznének vidékre, részletezte az okokat a Krónikának Seres Lucia.
A sepsiszentgyörgyi orvos szerint a jelenség oka, hogy az alapellátás mindig háttérbe szorul, kevés a finanszírozás, alacsonyak a fizetések. Miközben a kórházi alkalmazottaknak az elmúlt időszakban két ízben is emelték a bérét, az alapellátásban nem növelték a pontok értékét, mondta. Hátrányt jelent ugyanakkor, hogy a rendszer nem kiszámítható, például idén fél év alatt sem írták alá az új keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral. A helyzetüket nehezíti, hogy a háziorvosoktól jogosítványokat vontak meg, nem írhatnak fel különböző gyógyszereket, orvosi ajánlásért szakorvoshoz kénytelenek küldeni a beteget, ami a tekintélyüket is csorbítja, sorolta a nehézségeket Seres Lucia. A szakember szerint az említett tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok nem választják a háziorvosi hivatást.
Hiányszakmák vannak
A kórházakban inkább hiányszakmák éreztetik hatásukat, az általános orvoshiány egyelőre nem annyira jellemző, állapította meg lapunknak Antal Álmos. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója példaként elmondta, hogy nehezen találni onkológust. Ugyanakkor rámutatott, hogy a Székelyföldön nem annyira súlyos a helyzet, mint a kilencvenes években volt, mennek el ugyan orvosok, de a többség marad, és jönnek újak, fiatalok, összegzett.
Antal Álmos szerint az orvoselvándorlást az orvosit végzettek nagy száma kompenzálja, mivel hazánkban sok az orvosi egyetem, pluszba is képeznek szakembereket, így bár sok fiatal kivándorol, a kórházakban nem mutatkozik meg olyan súlyosan a hiány. Azt azonban elismerte, hogy az alapellátásban sokkal nagyobb gondok vannak. Amióta az állam „levette a kezét az ágazatról", gyakorlatilag magánvállalkozásként működnek a háziorvosi rendelők, és egyre kevesebb fiatal választja ezt a szakmát, holott háziorvosként sok terhet levehetnének a kórházakról, sürgősségekről.
„Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni"
A bérezés és a munkakörülmények javítása a kulcsszó a kivándorlás megállításában – jelentette ki a Krónikának Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának alelnöke. Az orvosprofesszor felháborodottan sorolta a nehézségeket: nincs altatószer a kórházakban, és mivel fél éve nem írták alá a keretszerződést, a kórházigazgató nem tud állásokat meghirdetni, így nincs elég műtősnő. „Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. Ne csodálkozzunk, hogy a fiatalok elmennek külföldre" – szögezte le lapunknak az osztályvezető főorvos. Meglátása szerint az egészségügyi rendszer finanszírozását kellene növelni, illetve nagyobb rugalmasságra lenne szükség, hogy a betegellátást zökkenőmentesen megszervezzék. „A szándékot értjük, hogy a túlzott szabályozással próbálják megfékezni a korrupciót, de a közbeszerzés annyira bonyolult és merev, hogy például az egész országot egyetlen beszállító látja el altatószerrel, ezért fordulhat elő, hogy kifogy a szer, és nem tudunk műteni. Eltelt egy fél év, és még mindig nincs keretszerződés, érthetetlen, hogy ezt nem tudják időben megoldani. A kórházakban nem lehet előre tervezni, nincs kiszámíthatóság, csak hiánypótlás – ezért mennek el a fiatalok" – összegzett Szabó Béla – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. június 30.

Áder Jánosig is elmenne az RMOGYKE elnöke a panaszával
Amennyiben nem bizonyulnak eléggé hatékonynak a magyar tagozat céljainak megvalósításában, Magyarország köztársasági elnöke előtt számoltatná el a marosvásárhelyi orvosi egyetem választott vezetőit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE). A fenyegetést afféle zsarolásként fogja fel Szabó Béla, az egyetem szenátusi alelnöke.
Áder János köztársasági elnökhöz készül fordulni Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, ha nem bizonyulnak eléggé hatékonyaknak az oktatási törvény betartatásáért és az anyanyelvű oktatás kibővítéséért folyó harcban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) újonnan választott magyar vezetői. A hónapok óta Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntető fiatal orvos úgy érzi, az egyetem magyarellenes vezetőségének néhány másodrangú tisztség felajánlásával sikerült betörnie a vezető magyar oktatókat.
Amennyiben a szóban forgó professzorok nem hajlandók szembeszállni Leonard Azamfirei újraválasztott rektorral és a román többségű szenátussal, és nem lépnek fel határozottan az oktatási törvény tiszteletben tartásáért, Ádám Valérián a magyar állami kitüntetésük felülvizsgálását fogja kérni. „Ha a következő tanév kezdetéig nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása érdekében, arra fogom kérni Magyarország elnökét, számoltassa el a vezetőket azért a kitüntetésért, amit néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál államfőtől vehettek át” – nyilatkozta lapunknak az RMOGYKE vezetője. Ádám nem érti, miért ennyire visszafogottak a néhány hónappal ezelőtt választott vezetők. Megérti, hogy jól jövedelmező állásaikat és tisztségeiket féltik, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyéni érdekeket a közösségi érdek fölé helyezzék.
Amennyiben az intézmény vezetősége a 2016–2017-es egyetemi évtől sem biztosítja a teljes körű anyanyelvű oktatást, az RMOGYKE utcai tüntetésre és ülősztrájkra hívja a diákságot. A tervek szerint a tiltakozó akció szeptember 28-án a Színház téren kezdődne; a tüntetők a főtérről az egyetem elé vonulnának. „Mivel az eddigi jelek szerint a diákság támogatná a tiltakozó akciót, de az oktatók elzárkóznak a konfrontációtól, felhívással fordulok az erdélyi magyarokhoz, különösképpen a marosvásárhelyiekhez, hogy biztassák a vezető professzorokat, név szerint Szabó Bélát, Nagy Elődöt, Frigy Attilát, Sipos Emesét, Mártha Krisztinát, illetve a diákszövetség elnökét, Ladányi Emánuelt, hogy ne hagyják cserben a hallgatókat és a magyar oktatás ügyét!” – mondta Ádám Valérián. Az elmúlt napokban az RMOGYKE elnöke felkereste Szabó Bélát, a szenátus alelnökét és Nagy Előd rektorhelyettest, azonban, mint mondta, mindketten elzárkóztak a tiltakozóakcióban való részvételtől.
A lapunk által megkeresett Szabó Béla afféle zsarolásként értékeli Ádám Valérián fenyegetését. „Ezt már 2014-ben is elsütötte, akkor SMS-ben fenyegetett azzal, hogy a budapesti Sándor-palota elé vonul, és kéri a kitüntetésünk visszavonását. Mi egyetértünk az RMOGYKE céljaival, viszont az eszközeivel semmiképp nem tudunk azonosulni” – nyilatkozta Szabó professzor. A szenátus alelnöke azt nehezményezi a leginkább, hogy Ádám nem konzultál a magyar oktatók vezetőivel, és csak akkor fordul hozzájuk – akkor is jobbára fenyegetőzve –, amikor „a bicskája kezd beletörni”. „Ha valaki azt hiszi, azzal, hogy Ádám Valérián utcára vonul és beleordít a hangosbemondójába, a román többségű román vezetés megijed, és másnaptól tiszteletben tartja a jogainkat, az más világon él” – vélekedett Szabó Béla.
Mindemellett a szenátus alelnöke belátta, hogy a helyettesi tisztségek felajánlása csak látszatmegoldás volt a román többség részéről. A néhány évvel ezelőtt történt testületi kivonulás után ezeket azért volt tanácsos mégis elfogadni, mert a magyar oktatók kétharmada úgy vélte, csak demokratikus módszerekkel, a párbeszéd útján lehet eredményeket vagy legalább részeredményeket elérni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2016. július 8.

Az RMOGYKE tiltakozást és tüntetést tervez a magyar tagozat önállóságáért
Az egyetem választott vezetői az eszközökkel nem értenek egyet
Nem adhatjuk fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának az önállóságáért és bővítéséért folytatott küzdelmet, miközben érvényben van az a törvény, amely a magyar nyelvű oktatás fölötti önrendelkezést lehetővé teszi, és a másik két multi-kulturálisnak nyilvánított egyetemen a vonatkozó előírásokat életbe ültették – állítja dr. Ádám Valérián.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke március óta az egyetemmel szembeni járdán, a Győzelem téri parkban, időközben pedig Bukarestben az Oktatásügyi Minisztérium és az Egyesült Államok nagykövetsége előtt tüntetett, óriásplakáton és hangosbemondón hozva a hivatalosságok és a járókelők tudomására, hogy a MOGYE román vezetősége elzárkózik a 2001-es közoktatási törvény 135. cikkelyének az életbe ültetésétől.
– Akkor sem mondhatunk le az önállóság érvényesítését célzó törekvésekről, ha az egyetem magyar oktatói belefáradtak ebbe a küzdelembe. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetem vezetőségéből való kivonulás s a visszatérés nem oldotta meg a magyar tagozat helyzetét, ahogy az RMDSZ közvetítésével kicsikart és az akkor tisztségben levő miniszterekkel megkötött megállapodást sem tartották be. A magyar oktatók az idén befejeződött egyetemi választások nyomán csak másodrendű tisztségeket foglalhattak el a MOGYE vezető testületeiben, és hiába vannak jelen az egyetem szenátusában, a többséggel szemben nem érvényesülnek a szavazataik, az önrendelkezésre vonatkozó kérések pedig szóba sem jöhetnek. A diplomáciai útról, a jelenlegi vezetőség által színlelt együttműködésről, a korábbi ígéretekről újra bebizonyosodott, hogy nem vezetnek eredményre, ezért a rendszerváltás nyomán kivívott egyéb demokratikus eszközöket – mint a tüntetés és az ülősztrájk – kell igénybe vennünk jogaink érvényesítésére – állítja Ádám Valérián.
Elképzelései szerint, ha nem tér jobb belátásra az egyetem román vezetősége, szeptember 28-án nagyszabású gyertyás utcai tüntetéssel és ülősztrájkkal kell a törvény biztosította jogokat követelni a külön intézetekben működő teljes körű és önálló magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás megvalósítása érdekében. Csángó származású orvosként úgy látja, hogy szülőföldjén, ahol nem küzdöttek időben és minden eszközzel a magyar nyelv érvényesítéséért, egy adott ponton túl nagyon nehéz, talán már nem is lehet a kialakult helyzetet visszafordítani. Ezért szeretné megértetni a magyar tagozat vezetőivel, hogy vegyenek részt a szeptemberre tervezett tüntetésen és ülősztrájkon, amelyet a civil szervezetként működő RMOGYKE kezdeményez. Bár a diákszövetség jelenlegi elnöke is elzárkózik az együttműködéstől, a kérdőívet, amelyet a MOGYE-n folyó magyar nyelvű oktatás jelen- és jövőbeli stratégiájának kialakítása érdekében indítottak, 700 hallgató írta alá. 95 százalékuk pozitívan válaszolt a kérdésre, hogy amennyiben az egyetem vezetősége a jövő egyetemi évtől sem tesz eleget a 2001-es tanügyi törvény előírásainak, szeptember 28-án a Színház térről induló tiltakozó gyertyás felvonulással, majd az egyetem épületében sorra kerülő ülősztrájkkal követelnék a jogszabály vonatkozó előírásainak a betartását. Az egyesület egyik fő tevékenysége az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés megerősítése, amelynek érdekében 150 neves magyarországi egyetemi tanárt hívott meg előadásokat tartani, több mint 700 hallgatónak szervezett részképzéseket, és közel 40 Erdélyben dolgozó rezidens számára tette lehetővé a munka mellett a doktori képzést anyaországi egyetemeken. Az RMOGYKE tevékenységének másik fő területe az érdekérvényesítés. Ennek keretében vállalta és vállalja a peres eljárások mellett az utcai tiltakozást kis számú, de lelkes önkéntesek segítségével, mint legutóbbi hűséges segítőtársa, Kürti Jenő fogtechnikus.
Elsősorban a magyar oktatók közösségét irányító és az egyetem vezetőségében részt vevő tanárokat szeretné meggyőzni arról, hogy az elutasítás helyett álljanak melléjük. Mivel a folyamatos visszautasítások után nehezen kicsikart párbeszéd nem vezetett eredményre, tegnaptól Marosvásárhely lakóinak a körében kezdtek aláírásgyűjtésbe. A helyi magyarságtól azt várják, hogy aláírásukkal erősítsék meg a kérést, hogy a magyar oktatók lépjenek túl a személyes érdekeken és sértődésen, és vegyenek részt a tüntetés és ülősztrájk megszervezésében. Ha nem sikerül meggyőzni őket, Tusványoson, s ha ott sem járnak sikerrel, Magyarországon fogják kérni, hogy a magyar állam szüntesse be a támogatását azoknak, akik nem vállalják, hogy minden eszközzel kiálljanak a törvény biztosította jogok érvényesítéséért. Az egyesület ugyanakkor levelet intézett Áder Jánoshoz, Magyarország elnökéhez, hogy kérje számon az elődje, Schmitt Pál elnök által kitüntetett magyar oktatóktól, köztük a megválasztott vezetőktől, hogy mit tesznek a magyar tagozat önállóságáért.
Az Ádám Valérián által megfogalmazott vádak kapcsán dr. Szabó Béla egyetemi tanárt, a MOGYE szenátusának alelnökét kérdeztük, hogy miképpen vélekednek azokról, és a továbbiakban hogyan akarnak érvényt szerezni a magyar tagozat önállóságának és a gyakorlati oktatást is magába foglaló teljes körű anyanyelvi oktatásnak.
Amint a válaszából kiderült, a napokban sorra kerülő sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjukat.
– Ádám Valérián céljaival tudunk azonosulni, de a megválasztott eszközökkel nem – szögezte le Szabó Béla professzor. Hűbelebalázs módjára nem lehet komoly eredményeket elérni. Mivel nem veszik komolyan, és látja, hogy nincs támogatottsága, minket, oktatókat támad. Bár megígérte, hogy nem zavarja meg a Tudományos Diákköri Konferencia munkálatait, ennek ellenére, ahogy elkezdődött a diákok szervezte tanácskozás, a Kultúrpalotával szemben folytatta a tüntetést.
Ami a felvonulást és az ülősztrájkot illeti, szeptember 28-án még nem lesznek Marosvásárhelyen a hallgatók, a többévi tapasztalat szerint a csonka hétre nem érkeznek meg. Tagozatvezetőként pedig elvárnám, hogy csak azután hirdessen meg egy közösre tervezett akciót, amelyben szeretné, hogy mi, oktatók is részt vegyünk, miután együtt megbeszéltük és egyetértettünk a részleteket illetően – mondta többek között Szabó professzor.
– Nem veszünk részt a tervezett tüntetésen, mivel nem egyeztettünk ebben a témakörben és a módszereket illetően sem értünk egyet Ádám Valériánnal – nyilatkozta dr. Nagy Előd rektorhelyettes, aki korábban tagja volt a Romániai Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesületnek.
Az indulásakor nemes célnak éreztem a magyar oktatás fejlesztésére irányuló törekvéseket, de az RMOGYKE lassan egyszemélyes egyesületté válik, a tudományos súlyát kezdi elveszíteni, és a menedzsment módszereit sem tudom elfogadni. Ezért léptem ki, és azt gondolom, hogy mindenki járja a saját útját – fogalmazott a rektorhelyettes, aki Szabó professzorhoz hasonlóan azt ígérte, hogy a sajtó képviselőivel szervezett jövő heti találkozón beszámolnak terveikről.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. július 19.

A magyar sérelmeket továbbra sem orvosolják
Állag- és állománymegőrzésre rendezkedik be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) magyar tagozata azt tapasztalván, hogy hátrányos helyzetének fenntartása országos ügy Romániában, és a Bukaresti kormányzat részéről nincs politikai akarat a magyar sérelmek orvoslására – mondták az egyetem magyar tagozatának vezetői tegnapi Marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon.
Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt időszakban történtek ugyan a magyar oktatást célzó látszatintézkedések, de a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítéséről hallani sem akar az egyetem román vezetése, mely továbbra is a megtűrt státusban kívánja tartani a magyar orvos- és gyógyszerészképzést az intézményen belül. Szabó Béla a pozitív látszatintézkedések közé sorolta, hogy személyében magyar alelnöke van az egyetemi szenátusnak, és Nagy Előd egyetemi docenst az intézmény rektorhelyettesévé nevezték ki, valamint azt, hogy megszüntették a fegyelmi eljárást Sipos Emese volt dékánhelyettes ellen, aki korábban megtagadta a gyógyszerészeti kar magyar tagozata számára hátrányos akkreditációs dosszié aláírását. Szabó Béla emlékeztetett arra, hogy a Victor Ponta volt miniszterelnök jelenlétében elkezdett tárgyalások végén 2012 szeptemberében aláírt hétpontos megállapodás magyar szempontból legfontosabb pontját a román fél máig nem tartotta be. A dokumentum 7. pontja azt rögzítette, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen. Hozzátette, az önálló magyar struktúrák máig nem jöhettek létre. A tagozatvezető elmondta, 2014 áprilisában emiatt nyújtották be lemondásukat az egyetem kinevezett magyar vezetői. Akkor azt gondolták, hogy gesztusukkal áttörést érhetnek el, de csalódottan kellett megállapítaniuk, hogy a magyar közvélemény gyorsan elfelejtette a MOGYE-ügyet.
Nagy Előd docens, az intézmény magyar rektorhelyettese hozzáfűzte, a magyar tagozat önállósága nélkül aligha sikerülhet megőrizni az intézmény magyar tanári állományát, hisz az egyetem 53 doktorátusvezetői jogosultsággal rendelkező oktatója közül 17-en magyarok, ebből 11-en már nyugdíjasok vagy egy éven belül nyugdíjba vonulnak.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 19.

Áthatolhatatlan falakba ütközve
Magasabb erők beavatkozására várnak
A MOGYE-ügy továbbra is megoldatlan, és sajnos egyre kevesebbet beszélnek róla… A magunk részéről meg vagyunk győződve arról, hogy a tagozat intézményes elismerése csak külső segítséggel lehetséges, amihez megfelelő politikai akarat és az egyetemi szintnél magasabb erők pozitív hozzáállása szükséges – hangzott el a dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője és a dr. Nagy Előd egyetemi docens, rektorhelyettes által tartott tegnapi sajtótájékoztatón.
Az egyetem képviselői kiemelték, hogy a meghirdetett oktatási programokra továbbra is lehet magyar nyelven felvételizni, a helyek száma a gyógyszerészeti karon öttel nőtt, a többi fakultáson változatlan mAradt.
Mivel továbbra sem történik előrelépés az önállósulás irányában. Miközben a MOGYE-ügybe mindenkinek beletörött a bicskája, a sikertelenségről senki sem szeret beszélni, és próbálja a másik félre hárítani a felelősséget. A politikai vezetők az egyetemi tisztségviselőkre, akik az elmúlt időszak történései alapján úgy érzik, hogy nem egy helyi problémáról van szó, ezért megoldása csak a legfelsőbb szintekről vezérelt társadalmi összefogás alapján lehetséges. Az ugyanis, hogy számba se vegyék a törvényt, és a magyar fél a törvényesség betartását kérő pereket sorra elveszítse, központi támogatás nélkül elképzelhetetlen lett volna.
A törvényt megerősítendő 2012-ben hiába született a volt kormányfő és három miniszter jelenlétében megállapodás a magyar oktatás rendezésére, a román többség, arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat akkreditációja nem végleges, ellentétben a rektor évi jelentésével és a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) honlapján közölt adatokkal, nem ültette életbe a magyar főtanszékek megalapításáról szóló egyezséget. Holott a bizottság döntése szerint az akkreditáció végleges volt, csupán egy éven belüli látogatást helyeztek kilátásba a kisebb hiányosságok ellenőrzéséért. A visszautasítás késztette arra a magyar tagozat vezetőit, hogy 2014 áprilisában felfüggesszék tevékenységüket az egyetem szenátusában, a kari tanácsokban, lemondjanak a dékánhelyettesek és a rektorhelyettes is – tekintett vissza Szabó professzor a két évvel ezelőtt történtekre. A kivonulással azt akarták érzékeltetni, hogy a magyar tagozatnak továbbra sem biztosítják a törvény által garantált jogokat. Sajnálattal kellett tudomásul venniük, hogy kivonulásuk nem váltott ki semmiféle reakciót, sőt egyesek ellenük fordították a történteket, azzal vádolva őket, hogy a gesztus fölösleges volt, és ily módon nem lehet megoldást elérni. A kialakult nehéz körülmények idején is próbáltak helytállni, elkészítették az akkreditációs dossziékat, és a gyógyszerészeti kar akkreditációja körüli újabb visszaélés kapcsán vívott csatában az oktatók dicséretes módon összefogtak. Mivel a magyar szak külön akkreditációjáról hallani sem akart az egyetem vezetése, dr. Sipos Emese dékánt, aki nem volt hajlandó a két szak közös akkreditációját aláírni, írásbeli megrovásban részesítették, majd a törvénynek ellentmondó megoldás született (egy program két nyelven).
Mivel a kivonulás nem hozta meg a várt eredményt 2015 őszén, a magyar tagozat közgyűlésén, úgy döntöttek, hogy újra beépülnek az egyetem vezetőségébe, részleges eredményekben reménykedve. A választások azt igazolták, hogy a régi vezetőikben megbíznak a magyar oktatók, mivel kevés kivételtől eltekintve újraválasztották őket. A román fél részéről történt nyitás látszatintézkedésnek bizonyult, ahogy feltételezték. A felajánlott tisztségek mellett, amelyek korlátozott jogkörű, reprezentatív funkciók, az elmúlt félév történései azt igazolták, hogy a magyar tagozat alapvető problémáinak megoldásáról a román fél továbbra sem akar érdemben dönteni.
– A magyar főtanszékek létrehozása, a külön gyakorlati csoportok és álláskeretek problémája áthatolhatatlan falba ütközik. A jövő évi tantervekben és oktatási struktúrákban utalás sem esik arról, hogy az egyetemen magyar oktatás is létezik. Az erre irányuló módosítási javaslatokat a román fél menetrendszerűen egyhangúlag elvetette – hangsúlyozta Szabó professzor. Az akkreditációs bizottság az ígért egy év helyett két év után tett látogatása során, amikor a magyar és az angol nyelvű oktatást ellenőrizte, hiába talált mindent rendben, a honlapján (ahol a MOGYE megkapta a legmagasabb szintű besorolást) megjelent döntések között a magyar nyelvű oktatás nem szerepel. A tisztségben levő tanügyminiszter átvette ugyan a MOGYE magyar tagozata által összeállított beadványcsomagot, de a sajtó képviselői előtt tett ígérete ellenére sem válaszolt azokra.
Mindezek után a magyar tagozat vezetői úgy érzik, hogy a megoldás nem az ő kezükben van. Ezért döntöttek úgy, hogy amíg magasabb szinten nem oldódik meg a helyzet, állagmegőrzési, tagozaterősítő és fejlesztő intézkedésekre összpontosítanak. Igyekeznek összefogni a tanári kart, a szenátusban próbálnak a magyar nyelvű oktatás számára előnyös rendelkezéseket elfogadni és a kedvezőtleneket visszautasítani, de áttörésről szó sincsen. Megpróbálnak élhető egyetemi légkört teremteni, vonzóvá tenni az intézményt a hallgatók számára. Igyekeznek ellenszélben is lehetőséget biztosítani az oktatók szakmai továbbfejlődéséhez különféle pályázati lehetőségek révén, megkönnyíteni a magyarországi egyetemekkel, kollégákkal és munkacsoportokkal való kapcsolatfelvételt. Részt vesznek a Magyar Rektori Konferencia határon túli felsőoktatási bizottságában, ahol az egyetem problémáit is szóvá teszik. Kiemelt feladatuknak tekintik a hallgatói létszám biztosítását az egyetem népszerűsítése által a diákszövetség segítségével. Emelték az Erasmus-ösztöndíjak számát, amelynek keretében 47 hallgató számára biztosítanak féléves magyarországi továbbképzést, a csereprogramok átszervezése során sikerült megtartani a Balassi-ösztöndíjat is. A hallgatók Tudományos Diákköri Konferenciáját bekapcsolták a magyarországi TDK rendszerébe.
– Állag- és állománymegőrzés – egészítette ki a Szabó professzor által elmondottakat Nagy Előd rektorhelyettes, aki szerint ez volt a visszatérés indítéka is, mert a bekövetkező nyugdíjazások miatt az 53 doktorátusvezető között levő 17 magyar tanárból 11 nyugdíjas konzultáns professzor, és van, aki hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt. Ezért rövid időn belül meg kell oldani az utánpótlást a doktori iskola szintjén, mert csak a doktori fokozat birtokában lehet egyetemi állásokat megpályázni. Személyes feladatának tartja a tagozat megerősítését, a tagozati öntudat és önmeghatározás fenntartását azáltal, hogy önálló életet éljenek (kapcsolatok, pályázatok, kutatási témák) az egyetemen belül. Ennek fontos feltétele a rendszeres kommunikáció a megválasztott vezetők között egy olyan időszakban, amikor rengeteg szabályzattal merevítik az egyetem belső életét, és ezek nem mindig kedvezőek számunkra – tette hozzá a rektorhelyettes. A következőkben szó esett az új tantervi és szerveződési átalakításról, amelynek az elfogadása kapcsán sok csapdát sikerült elkerülni. Ennek életbe ültetésére önálló departamentum alakult, amelyben a magyar tagozat képviselői egyelőre még nem kaptak helyet.
A rektorhelyettesek számát a valamikori kettőről négyre emelik, ami a feladatkör szűkülésével jár. A kutatásfejlesztésért és oktatásért felelős rektorhelyettesek mellett Nagy Előd docens például az akadémiai fejlődésért és a diákügyekért felel. Dr. Szabó Béla professzor a szenátus alelnöke, dr. Frigy Attila adjunktus az általános orvosi kar, dr. Donáth Nagy Gabriella docens a gyógyszerészeti kar és dr. Mártha Krisztina docens a fogorvosi kar dékánhelyettese.
A beszélgetésen szó esett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnökével való kapcsolatról, ennek során az egyetem vezetői kifejtették, hogy nem vállalják az együttműködést dr. Ádám Valériánnal, aki az utóbbi időben Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntetett, mivel sok tekintetben kifogásaik vannak vele szemben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. július 19.

„Állagmegőrzés” a vásárhelyi orvosi magyar tagozatán
Továbbra is „megtűrt státusban kívánja tartani” a magyar orvos- és gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) román vezetése.
„Állag- és állománymegőrzésre” rendezkedik be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata azt tapasztalván, hogy hátrányos helyzetének fenntartása országos ügy Romániában, és a Bukaresti kormányzat részéről nincs politikai akarat a magyar sérelmek orvoslására – mondták az egyetem magyar tagozatának vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon.
Az MTI beszámolója szerint Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője a Marosvásárhelyi tájékoztatón elmondta: az elmúlt időszakban történtek ugyan a magyar oktatást célzó „látszatintézkedések”, a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítéséről azonban hallani sem akar az egyetem román vezetése. Mint kifejtette, így továbbra is „megtűrt státusban kívánja tartani” a magyar orvos- és gyógyszerészképzést az intézmény keretében.
Pozitív „látszatintézkedések”
Szabó Béla a pozitív látszatintézkedések közé sorolta, hogy személyében magyar alelnöke van az egyetemi szenátusnak, és Nagy Előd egyetemi docenst az intézmény rektorhelyettesévé nevezték ki, valamint azt, hogy megszüntették a fegyelmi eljárást Sipos Emese volt dékánhelyettes ellen, aki korábban megtagadta a gyógyszerészeti kar magyar tagozatának számára hátrányos akkreditációs dossziéjának az aláírását.
Szabó Béla emlékeztetett arra, hogy a Victor Ponta volt miniszterelnök jelenlétében elkezdett tárgyalások végén 2012 szeptemberében aláírt hétpontos megállapodás magyar szempontból legfontosabb pontját a román fél máig nem tartotta be. A dokumentum 7. pontja azt rögzítette, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen. Hozzátette, az önálló magyar struktúrák máig nem jöhettek létre.
A tagozati vezető elmondta, 2014 áprilisában emiatt nyújtották be lemondásukat az egyetem kinevezett magyar vezetői. Akkor azt gondolták, hogy gesztusukkal áttörést érhetnek el, de csalódottan kellett megállapítaniuk, hogy a magyar közvélemény gyorsan elfelejtkezett a MOGYE-ről.
Veszélyben a magyar tanári állomány
Nagy Előd docens, az intézmény magyar rektorhelyettese hozzáfűzte, a magyar tagozat önállósága nélkül aligha sikerülhet megőrizni az intézmény magyar tanári állományát. Példaként említette: az egyetem 53 doktorátusvezetői jogosultsággal rendelkező oktatója közül 17-en magyarok, akik közül 11-en már nyugdíjasok, vagy egy éven belül nyugdíjba vonulnak.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között, mert az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Jelenleg az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.
Krónika (Kolozsvár)

2016. augusztus 25.

Politikai szónoklatok és koncertek: megkezdődött a 4. Vásárhelyi Forgatag
A rendezvénysorozat fővédnöke, Kövér László magyar házelnök jelenlétében kezdődött el szerdán este a Kultúrpalota nagytermében 4. Vásárhelyi Forgatag.
A Kultúrpalota nagyterme ez alkalommal is megtelt, az ünnepi nyitógála meghívottja Tompos Kátya színész-énekes volt. A koncertet egy órán át tartó szónoklatok előzték meg, a meghívott vendégek, házigazdák, politikusok követték egymást a színpadon, és osztották meg hosszabban-rövidebben gondolataikat.
Megköszönték Floreáéknak
A két főszervező: Portik Vilmos és Soós Zoltán köszönetet mondtak szervezőtársaiknak, támogatóiknak, külön megemlítve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak azt a gesztusát, hogy beengedte a forgatagot a város szívébe. „Ritkán adatik meg, hogy köszönetet mondjunk a hivatalnak” – fogalmazott Portik. Kiemelte: a helyi tanácsosoknak és elsősorban az RMDSZ-képviselőknek köszönhető, hogy az idén első alkalommal sikerült a Maros-partról a Ligetbe költöztetni az eseményt. Soós Zoltán szerint is értékelendő a gesztus, de a jogok tiszteletben tartására is figyelni kell.
Portik Vilmos azt kérte Kövér Lászlótól: ha lehetséges, járjon közbe annak érdekében, hogy Marosvásárhely és Budapest között naponta legyen egyórás járat. Soós Zoltán kihasználva az alkalmat, köszönetet mondott a választóknak, mert, ahogy fogalmazott, különleges év volt számára a 2016-os esztendő, ám úgy érzi, ha nem is sikerült megválasztani polgármesternek, két, vagy négy év múlva ez még sikerülhet, tehát nincs ok elkeseredésre, nem szabad feladni, összefogással sikereket lehet elérni. A Vásárhelyi Forgatag megmutatta, hogy „erő van bennünk” – mondta, meggyőződése pedig az, hogy az idén azért sikerült behozni a városba, mert „nem hagytuk magunkat”.
A teremben az RMDSZ megyei vezetősége mellett jelen voltak az EMNP és az MPP országos vezetői, illetve a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előljárói is. Külön köszöntötték a műsorvezetők Magyarország Csíkszeredai és Kolozsvári főkonzulátusainak vezető konzuljait, Zsigmond Barna Pált és Barabás Jánost, baja és zalaegerszeg testvérvárosok küldöttségeit, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem rektorát, Dávid Lászlót, és Szabó Bélát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának vezetőjét, illetve Péter Ferencet, a megyei tanács elnökét és Nagy Zsigmond alprefektust.
Kövér: Budapest Bukarest szövetségese
A felszólalók között Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, majd Zatykó Gyula, az EMNP nevében köszöntötte a jelenlevőket, házigazdaként pedig Péter Ferenc mondott ünnepi beszédet. Végül Kövér László házelnök lépett a mikrofon elé, aki az erdélyi magyarság fogyatkozásáról beszélt, arról, hogy 1918. decemberében 100 ezer román gyűlt össze Gyulafehérváron, ahogyan 1990. februárjában 100 ezer magyar Marosvásárhelyen. Az 1918-ban elhangzott ígéreteket nem váltották be, a februári gyertyás tüntetésen a magyarok a megújulásért tüntettek. Arra a kérdésre, hogy van-e elég magyar ezek után is Marosvásárhelyen, a forgatag válasza az, hogy igen, van – fogalmazott Kövér.
A házelnök arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a decemberi romániai parlamenti választásokon, illetve a magyar (kettős) állampolgárok az október 2-i népszavazáson is, és szavazzon nemmel a Magyarországra tervezett erőszakos betelepítések ellen. Kijelentette: rá kell jönnie a román államnak arra, hogy az erdélyi magyarok nem ellenségei a románoknak, ahogy Magyarország is szövetségese a román államnak. Ami a 19. és 20. században nem sikerült, az összefogás a 21. században sikerülhet – mutatott rá Kövér László.
Cigány dallal indított Tompos Kátya
A politikai szónoklatokat Tompos Kátya előadása követte. A színész-énekesnő a 2013-ban megjelent lemezéről mutatott be dalokat a Keresztül Európán zenekarral, ám előtte elmondta, hogy magyarul, angolul, franciául és oroszul énekel, mert ezekhez a nyelvekhez kötődik. Előadását egy Sepsiszentgyörgyi cigány dallal indította, majd sorra következtek a más-más nyelven előadott énekek.
Ugyancsak a forgatag nyitónapján, szerda este a Teleki Téka udvarán is koncert várta az érdeklődőket. Ott a Magyarországról érkezett Four Bones harsonakvartettnek tapslot a szépszámú közönség.
Antal Erika
maszol.ro

2016. október 4.

Új orvosi szakkollégium Marosvásárhelyen
Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium névvel új intézmény nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyen, az Erdő utca 7B szám alatt. A Bod Péter Diakóniai Központ épületében létrejött egészségügyi szakkollégium célja hozzájárulni, elősegíteni a magyar szakemberek szülőföldön maradását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa által alapított marosvásárhelyi Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Református Nővérképző Főiskola diákjainak nyújt otthont, jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja.
Az intézmény lelkész-igazgatója, Les Zoltán az avatóünnepségen elmondta, a szakmai és lelki képzés alapja a 19. században élt Gecse Dániel példája lesz, aki életét, tudását és vagyonát is a közösség gyógyításának vetette alá. Dénes Loránd tanulmányi igazgató szerint szakmai vonalon a MOGYE három karának tanáraiból álló vegyes bizottság létrehozását, valamint tutor-mentor program elindítását is tervezik, utóbbiban a felsőbb évfolyamokon tanuló vagy már végzett hallgatók osztanák meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal. Ezenkívül belső konferencián, amolyan elő-TDK-n is bizonyíthatnának a bentlakók, és teret adnak a hallgatók önszerveződésének is. A MOGYE magyar tagozatának választott vezetője, Szabó Béla szerint a szakkollégium hungarikum, ahol az esélyegyenlőség, kibontakozás, szerveződés jegyében az alma mater mellett szakmai, értelmiségi közösség épül.
Mészáros János, a magyarországi egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. „Legyen példa Gecse Dániel élete, képviseljenek ugyanolyan értékeket, mint amilyeneket ő képviselt. Minél több Gecse Dániel vegyen részt a munkában a hivatástudat, a közösségszolgálat, az emberszeretet és az áldozatkészség jegyében, mert a segítség megtérül, és a most elvetett mag hozzon gazdag termést” – mondta.
A szamosújvári szórványkollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a magyarlapádi szórványkollégium létrehozása, illetve felújítása után a magyar kormány 477 millió forintos hozzájárulásával a magyarságot szolgáló intézménnyel gazdagodott Marosvásárhely is – ismertette Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos. „A kollégiumban lakó mintegy 100 diák kötődik a MOGYÉ-hoz, márpedig Magyarország támogatja az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés ügyét. A legjobb otthon élni. A magyarul tudó és gyógyító orvosok közösségünk aranytartalékai, az Erdélyből elvándorlók pedig dupla veszteséget jelentenek” – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla elmondta, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és hamarosan Sepsiszentgyörgyön is létesül szakkollégium, mert „a külföld pénzzel, anyagi javakkal kecsegtet, ehelyett mi a közösséget kínáljuk, mert szakmailag és emberileg itt találnak egymásra a fiatalok. Az orvos, a lelkipásztor és az értelmiségi mind a népet szolgálják, csak más-más eszközzel, de a fennmaradásért mindannyiunkra szükség van” – mondta.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 

2016. október 5.

Felújították a Gecse Dániel Szakkollégiumot
Legfontosabb a közösségépítés
Hétfőn délután az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a magyar kormány képviselőinek jelenlétében adták át a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium felújított épületegyüttesét. Az ünnepségen elhangzott: az intézmény a bentlakó diákok szakmai fejlődéséhez nyújt megfelelő körülményeket, ugyanakkor lelki felkészítés, közösségi élet is zajlik e falak között.
Az ünnepség résztvevőit Les Zoltán református egyetemi lelkész, a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium igazgatója köszöntötte, aki röviden ismertette dr. Gecse Dániel marosvásárhelyi orvos pályafutását, áldozatos, a magyar oktatás támogatásáért kifejtett tevékenységét, példamutató életét.
– Áldozathozatala százszorosan megtérült azokban az orvosokban, akiket támogatott. Időben azokban is megtérül majd, akik e kollégiumban laknak, itt tanulnak, formálódnak közösséggé. Ugyanis nemcsak szakmai, hanem lelki felkészítés is zajlik e falak között – hangsúlyozta, majd köszönetet mondott Magyarország kormányának, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának az épület felújítására nyújtott támogatásért.
Az épület felújítási munkálatait még nem fejezték be teljesen, azonban már lakható, a kollégiumi hitélet elkezdődött, előadásokat, tudományos konferenciákat szerveztek már – tudtuk meg dr. Dénes Loránd egyetemi adjunktustól, tanulmányi igazgatótól. Hozzátette: a 100 férőhelyes kollégium feltöltöttsége majdnem teljes, a MOGYE mindhárom karáról, illetve az asszisztensképzőből vannak hallgatóik. Idei terveik közt szerepel a képzési programok kiterjesztése, vegyes összetételű szakmai bizottság alakítása, tutor-mentor program működtetése, tanulói csoportok kialakítása, a hallgatói önkormányzat támogatása, a belső konferencia létrehozása a bentlakó diákok tudományos tevékenységének támogatására. Az "elő-TDK"-ként értelmezhető belső konferencián díjazzák majd a kiemelt teljesítményt nyújtó hallgatókat, oktatókat.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának vezetője az egyetemen zajló "állóháború" közepette fontos eredménynek nevezte a szakkollégium létrehozását, felújítását. Mint ismeretes, a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumot tavaly alapította meg az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa, a szakkollégium jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja. A korszerűen felújított épület a MOGYE-hallgatók és a Református Asszisztensképző diákjai számára nyújt bentlakási lehetőséget.
– Egyesek ezt hungarikumnak tartják. A kollégiumi élet elősegíti az egyéni önmegvalósítást, a tehetségek kibontakozását, segíti a közösséggé formálódást – mondta dr. Szabó Béla, majd a MOGYE magyar oktatói nevében mondott köszönetet a magyar kormánynak.
Dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének üdvözletét adta át. Felidézte Gecse Dániel példamutató szellemiségét, hangsúlyozta, ennek jegyében kell őt követő elmék formálódjanak, ugyanolyan értékeket képviseljenek.
– Teremtő műhely ez, amelynek falai között minél több diák, minél több Gecse Dániel vegyen részt a teremtő munkában, az egész nemzet javára. Érdemi, tudományos igényességű munka folyjon, egymás iránti nyitottság, önzetlen tudásátadás jellemezze a bentlakókat – hangsúlyozta.
A mezőségi szórványkollégium, a nagy múltú nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium felújítása után a magyar kormány támogatásával újulhatott meg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium. A beruházást a magyar kormány mintegy 470 millió forinttal támogatja, hiszen fontosnak tartja a marosvásárhelyi gyógyszerész- és orvosképzést – mondta dr. Grezsa István miniszteri biztos, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyetemi autonómiára hivatkozva Románia a saját törvényeit nem tartja be. Az orvoselvándorlás jelensége közepette fontosnak tartja az erdélyi magyar orvosok szülőföldön maradását.
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint "ha már amit tenni kellene, nem lehet, megtették azt, amit lehet".
– A református egyház szakkollégiumot hozott létre, felhasználva a visszakapott infrastruktúrát. Kiemelten fontosnak tartjuk az ifjúság oktatását, a gyógyszerész- és orvosképzést, a legfőbb cél: a közösségépítés – jelentette ki. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, terveik között újabb háttérintézmények létrehozása is szerepel, hiszen ezek a közösségünk fennmaradását, az erdélyi szellemiség továbbvitelét jelentik.
Az ünnepség zárómomentumaként dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ volt vezetője adta át az Egészségtudomány című szaklapot, amelyben Gecse Dániel (1768-1824) Marosvásárhely humanista orvosa címmel jelentetett meg írást, reményét fejezve ki, hogy méltó módon sikerül majd megünnepelni 2018. március 7-én Gecse Dániel születésének 250. évfordulóját.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

2017. február 6.

Elhunyt Kósa Bálint
Teremtett világunkban, lám, a vadkörtefa deszkákba vésett metszetek megálmodásának is vége szakadt, mesterének le kellett tennie éles acélpengéjét, amellyel leheletfinom rajzai, csodaszép virágai, pillangós metszetei művészettörténeti értéktár részeivé válnak, s egy megpróbáltatásokban sem szűkölködő alkotó életet a kór befejezetté kényszerített. A Kormos mente sajátos hangulatú fa- és linómetszeteinek mestere már a Tortoma irányába emelkedő olaszteleki temető lakója.
Vonzó, színes, szépségükben hiteles könyvjelzőink alkotója biológus is volt. A tavaszi kökörcsinek, az árvalányhaj, a virágokon pihenő pillangók cáfolják azt az érzést, hogy egy halálra ítélt műfaj részei volnának, olyan kis grafikai alkotások, amelyek miniatűr voltukban, színesen tündökölve értékei hazai képzőművészetünk eme ágának. Kósa Bálint ex librisei, hisz ezekben csúcsosodott ki művészete, immár féltve őrzött kötetek, legdrágább könyveink értékei, s ember legyen, aki egy csokorba tudná szedni azokat a dedikált példányokat, amelyek egy-egy verses- vagy éppen történelmi könyv értékes jegyei Erdővidéken, jelesen Baróton, Kolozsváron és szerte a Kárpát-hazában. Metszőjük a kis remekművek révén állt be a nagy fametszők sorába, ahol mestere a bitai gyökerekkel is rendelkező Gy. Szabó Béla és a magyar sors üldözöttjeként a műfaj ragyogó művelője, Kósát oly messziről is biztató-ösztökélő, Floridában élő Petry Béla volt. Kósa műhelyében készültek a helybeli nemes családok festett címerei, amelyeket a református templom portikuszában őriznek, a magyar nemzet jeleseinek portréi, Székelyország tündérszép tájainak, várainak képmásai, s szobám falán pedig kedvencem, a szúrósan is szelíd és szép mácsonya. Kósa Bálint évtizedekig vegyészként vezette a szénipari vállalat laboratóriumát, rajongója, mestere és egykor tagja is a bányász-fúvószenekarnak, keresztkomája e búcsúsorok írójának s az Erdővidék Kultúrájáért-díj immár örök tulajdonosa.
Legyen neki könnyű a szülőfalu hantja.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 18.

GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők

2017. március 4.

Amikor a Szent Mihály-templom tornya is kilengett…
Negyven éve, 1977. március 4-én több mint másfél ezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított Romániában, az 55 másodpercig tartó rengés leginkább Bukarestet érintette. A földmozgást Kolozsváron is lehetett érezni, különösen a tömbházak felső emeletein lakók körében keltett riadalmat. Az egykori Igazság napilap szerint voltak olyanok is, akik látták, hogy a rengés másodpercei alatt a főtéri Szent Mihály-templom tornya kileng. „Lesznek nemzedékek, amelyek már csak hírből, leírásból, dokumentum-film összeállításból, talán éppen játékfilmből tudnak a március 4-i szerencsétlenségről” –olvastuk egy jegyzetecskében ugyancsak az Igazság hasábjain. Szerencsére az azóta felnőtt generációk valóban csak hírből ismerik az ilyen erősségű földrengéseket, nem kellett átélniük hasonló természeti katasztrófát itt, az országban. Számukra készült alábbi összeállításunk az egykori kolozsvári napilap számaiban tallózva.
A román köztévé silány kínálatának Édeskeserű című bolgár filmje sokunk számára emlékezetes maradt, és nem elsősorban művészi értékéért: este 9 óra 22 perckor a kolozsváriak többsége először adáshibára gyanakodva, majd a félbeszakadt közvetítésből, a csillárok lengéséből, poharak koccanásából következtethettek valami rendellenesre. Bukarestben viszont más volt a helyzet, a fővárosban és környékén hatalmas pusztítást végzett a földrengés. Az 1.578 halálos áldozatból 1424-et a Bukarestben regisztráltak. A sebesültek száma országszerte 11.300 volt, 32.900 épület súlyos kárt szenvedett. A pusztítás ereje felért az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba tízszeresével – írta annak idején a France Press, amelyet az Adevărul idéz az évforduló alkalmával készült összeállításában. A Világbank 1978-as jelentése kétmilliárd dollárra becsülte az anyagi károkat.
„Kiakadt az egész hálózat”
– Azon a napon, ügyeletes szerkesztőségi titkárként a nyomdában irányítottam a tördelést, szerkesztettem az Agerpres hírügynökségtől telexen érkező híreket-anyagokat – emlékezik vissza az akkori eseményekre Dózsa Sándor kollégánk.
– Úgy este kilenc óra körül hirtelen elsötétült a tv-készülék és leálltak a telex gépek. Az áramszolgáltatás nem szakadt meg. Azonnal hívtam a postai telex-ügyeletet. Kérdésemre, hogy miért állt le az adás, ők sem tudtak válaszolni. „Kiakadt az egész hálózat”, mondta a telex-műhely főnöke. A kolozsvári telefonok működtek, de Bukarest nem válaszolt. A făcliás kolléga a brassói lapot csengette, azok telefonon válaszoltak ugyan, de a telex-tv-hálózat ott sem működött, viszont az ottani szerkesztő jelezte, hogy valami nagy baj lehet a Kárpátokon túl, mert ők is éreztek valami rezgéseket.
Máskor is előfordult rövidebb-hosszabb adásszünet, de hogy telefonálni sem lehetett, az Agerpresnek, arra nem volt rá példa. Megpróbáltam telefonálni Mag Máriának, az Agerpres magyar adása vezetőjének a lakására, de minden telefon néma volt.
Közben valami rádióhírből kiderült, hogy a fővárosban hatalmas földrengés pusztított. Ez már nagy gond volt. Minket annyiban érintett, hogy félig üres volt az első oldalunk és a külpolitikai hírek is hiányoztak. Átgondoltam a helyzetet, átcsoportosítással, képekkel be tudtam volna fejezni a lapot, de még korán volt, tehát várakoztunk. A Honvéd utcai katonai parancsnokságon nagyon jól ismertem még lugosi sorkatonaságom idejéből egy hiradós vezérkari századost. Hirtelen ötlettel felcsengettem otthonában telefonon és röviden elmondtam, mi a problémám, vagyis, hogy szeretnék telefonálni az Agerpresnek. Meghallgatott, azt mondta visszahív. Meg is tette, úgy negyedóra múltán közölte: a hadsereg rádió-telefonján kapok öt percre egy vonalat, azon hívhatom az Agerpres számát. Néhány perc múlva csengett a telefon és bejelentkezett egy híradós, hogy beköt a vonalba. Én máris hívtam az Agerprest, de nem válaszolt.
Erre gondoltam egy merészet és felhívtam volt főszerkesztőm, Kovács András Drumul Taberei utcai lakását. Ő jelentkezett. Azt kérdeztem, ÉLTEK? – Igen, élünk – mondta csak apróságok törtek össze, az óriási robaj azonban nagy bajt jelezhet, de.....és itt megszakadt a beszélgetés. Én ennek a röpke szóváltásnak is nagyon örvendtem, megbizonyosodtam, hogy Kovácsék túlélték a katasztrófát – elevenítette fel a negyven éve történteket Dózsa Sándor.
Szükségállapotot vezettek be
Az Igazság másnap végül címoldalán közölte öles betűkkel az elnöki rendeletet a szükségállapot bevezetéséről. A Ceauşescu-házaspárt nigériai látogatásán érte a tragédia híre, értesülések szerint a vizitet azonnal félbeszakítva indultak haza. „Tekintettel az 1977. március 4-én este történt földrengésre, amely emberi áldozatokat és jelentős anyagi veszteséget okozott, annak érdekében, hogy biztosítsák a földrengés következményeinek felszámolását és meggátolják újabb károk keletkezését, az egész gazdasági-társadalmi tevékenység normális feltételeinek megteremtése érdekében, Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya 75. szakasza 13. pontja alapján, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, a Fegyveres Erők főparancsnoka kihirdeti a szükségállapotot” – állt a rendeletben.
Az Agerpres tájékoztatása szerint, amelyet az Igazság is átvett, a földrengés epicentruma Vrancea térségben volt, a rengésfészek körülbelül 100 km mélységben helyezkedett el a földkéreg alatt. A kéregmozgás erősségét a Richter skála szerint 7,2 fokozatra becsülték, ami azt jelenti, hogy a legerősebbek közé tartozott Romániában. A földrengés érezhető volt az ország egész területén, de még a szomszéd országokban is, Bulgáriába 120 halottja volt a katasztrófának. Utórengéseket regisztráltak március 5-re virradó éjjel, ez a szakemberek véleménye szerint azt jelenti – idézzük továbbra is a négy évtizeddel ezelőtti hírügynökségi jelentést -, hogy a földkéregben és a kéreg alatt felgyülemlett és a március 4-ei földrengést előidéző energia legnagyobb részt felszabadult, hasonló földrengés tehát nem várható. Egyébként a világszerte regisztrált hasonló kéregmozgások vizsgálata azt mutatja, hogy az erős rengéseket rendszerint nem követik újabb rengések – igyekeztek valamelyest megnyugtatni a pánikban levő lakosságot az idézett szakemberek.
Kolozsváron a toronyházakban csaknem mindenki érezte
Bár Kolozsváron is lehetett érezni a bukaresti földrengés jellegzetes kísérőjelenségeit, sérülések, anyagi károk nem keletkeztek. A csillárok, a falra akasztott lámpák ingaszerűen mozogtak, az ingaórák megálltak, a vitrinekben elhelyezett edények, üvegpoharak összekoccantak, a falon levő képek kissé elmozdultak. Erre az erősségi fokra az is jellemző – olvasható dr. Xantus János ismert földrajztudósnak a kolozsvári lapban közölt cikkében –, hogy az utcán járók nem észlelik, a házakban tartózkodók, különösen a magas emeleten lakók, vagy fekvő helyzetben lévők azonban igen. Ezért a toronyházakban csaknem mindenki érezte. Sokakon szédülés vett erőt, mások hányingerre panaszkodtak. A kolozsvári földmozgások erősségének érzékelését az egyéni érzékenység is befolyásolta, emellett pedig az is számított, hogy az illető épület milyen altalajra épült. A laza szerkezetű kavicsos-homokos rétegek veszedelmesebbek – írta.
„Igen érdekes egyik olvasónknak az a megfigyelése – folytatja a szerző –, hogy Szent Mihály-templom tornya kilengett. Az ablakkerethez viszonyítva észlelte többekkel együtt ezt. Ingaórájának elmozdulásából, illetőleg megállásából igen helyesen három szeizmikus hullámot állapított meg”.
Romániában hasonló intenzitású földrengés csak 1802-ben és 1940-ben történt (mindkét esetben 7,4-es erősségű), több utórengéssel, az utóbbinál ezek hetekig tartottak, de a lakosság már nem érezte meg. Erdély területén 1170 és 1909 között 127 földrengésről számolnak be a krónikák, ezek közül Kolozsvárt csak egynéhány érintette komolyabban, annál több azonban Brassót és a Barcaságot. Néhány példa: az 1620. november 8-i, majd 1782. február 15-i rengés során templomtornyok dőltek le, épületek omlottak le. Az 1802-es és 1832-es rengések erőssége meghaladta az 5-6-os fokozatot. 1880. október 3-án a rengések a Szilágyságra is kiterjedtek, akárcsak az 1885. május 26-i földmozgások, amelyeknek központja Zsibó környékén volt.
Tíz nap után is találtak túlélőket
A tragédiát követő napokban a lapban is kezdtek megjelenni a Bukarestben élő kollégák – rádiósok, tévések, újságírók – személyes beszámolói annak az 55 másodpercnek egy életre szóló rémületéről: „A föld bömbölt, ijesztően dübörgött aztán csend lett, bántóan nagy csend és nyugalom, sötétség” – olvasható az egyikben. A szerző megjegyzi: a földrengés nyomai jobban megrendítették a bukarestieket, nagyobb hatással voltak mindenkire, mint a közel egy percig tartó hánykolódás, amikor az ember tudja, hogy menekülni kéne, de nincs hova.
A mentések több mint tíz napig tartottak – nem hiába. Egy 58 éves tanárnőt tíz nap után találtak meg élve a romok alatt. A nő egy zsebrádió segítségével értesült arról, hogy a mentési munkálatok folynak, ezt tartotta benne a lelket, a reményt, hogy őt is kimentik. Szerencséje volt, még időben érkeztek a mentőalakulatok. Keringtek történetek olyanokról is, akik csodával határos módon menekültek meg. Egy egyéves kisfiú például az összeomlott épület hetedik emeletéről szánkózott le ágyacskájának matracán és a romok közt téblábolt az éjszakában. Később anyját és apját is megmentették. Sok gyerek azonban árván maradt. A sajtóban is megjelent a felhívás, amelyben örökbefogadásra buzdítja azokat, akik segíteni akarnak a kicsiken.
Érkeztek azonban más hírek is: az Igazság halálozási rovatában A Hét munkatársától, Dankanics Ádámtól és kisfiától búcsúztak a megrendült hozzátartozók, ismerősök, mindketten a bukaresti katasztrófában vesztették életüket.
A Ceauşescu-házaspárnak a mentési akciókban és a nyugalom helyreállításában kifejtett „fáradhatatlan, önzetlen” tevékenységéről a pártpropaganda ontotta a dicshimnuszokat a javából, ezeknek az „árnyékában” azért meg-meghúzódott egy-két emberibb hangú jegyzet, amely a bukarestiek tragédiáját átérző szolidaritásról szólt. Az egyik ilyen írás például arról szólt: Gy. Szabó Béla a legelsők között volt, aki adományt ajánlott fel. Nem kis összeget, hanem tízezer lejt. Akárcsak az 1970-es árvíz pusztítása idején …
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár),

2017. április 10.

Az orvostudomány magyar nyelvű műveléséért (Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Közel hatszáz résztvevő, négy plenáris előadás, százhuszonhét tudományos dolgozat, tizenkilenc továbbképző előadás, kiosztott díjak és sok-sok óra kötetlen beszélgetés – összegezhető számadatokban a Kovásznán szombaton zárult háromnapos orvostudományi ülésszak, amelyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya. A szervezők úgy vélik, az eredmény ellenben nem a számokban rejlik, hanem abban a tudásban, amelyet a résztvevők magukkal visznek, illetve az emberi kapcsolatokban, amelyeknek nemcsak a szakma művelői a haszonélvezői, hanem a betegek is.
A csütörtöki megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlőbeszédében az orvosok aktív részvételét kérte a háromszéki gyógyturizmus szakmai megalapozásában és népszerűsítésében, ismertette, hogy az idei esztendő a Turizmus éve Háromszéken, és megköszönte azt az egységes kiállást, amelyet 2015 áprilisában megtapasztaltak, amikor tíz nap alatt több mint harmincezer ember írta alá a beadványt a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének visszaállítása érdekében. A megyei önkormányzat elöljárója szerint Székelyföld akkor tud fejlődni, ha a szakmai elit itthon vállal munkát, köztük az orvosok is. Az alkalommal Tamás Sándor elismerő oklevelet adott át dr. Szabó Béla marosvásárhelyi szülész-nőgyógyász professzornak, az EME ülésszakot szervező szakosztálya elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért. A résztvevőket köszöntötte dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője és Gyerő József, Kovászna polgármestere, majd megkezdődött a kétnapos maratoni előadás-sorozat.
Dr. Szabó Béla professzor lapunk érdeklődésére elmondta, mindig örvendenek, ha Marosvásárhelyen kívül is van jelentkező az évente tartott ülésszak megrendezésére, és szerinte a sepsiszentgyörgyiek idei kínálata igazán megfelelt az elvárásoknak. „Az EME célkitűzésének megfelelően megvalósul itt a tudomány magyar nyelvű művelése, egymást jobban megismerjük, és a kialakult kapcsolatok hasznosak számunkra és a betegek számára is” – hangsúlyozta az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály elnöke. A rendezvényen ezúttal is osztottak ki díjakat: a Csőgör Lajos-díjat dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvosnak ítélték gazdag szakmai, tudományos és szervezői munkásságáért, a Lencsés György-díjat dr. Süveges Ildikó budapesti szemész, egyetemi tanár, akadémikus kapta, a Dr. Kopp Elemér-díjban Bába László István, Bálint Hajnalka Zsófia és Ferencz Adél gyógyszerészhallgatók részesültek, előadásdíjat Pálosi Tímea kapott a kísérletes orvostudomány kategóriában.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 15.

Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 19.

Nyelvhasználat: meddig várjon a magyar beteg?
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője úgy véli, az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság szabályának.
Sokan szkeptikusak a romániai egészségügyben és a szociális ellátásban a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát biztosító jogszabály gyakorlatba ültetésének esélyei kapcsán. A bukaresti képviselőház által a múlt héten elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbségek nyelvén beszélő dolgozókat alkalmazni.
Az indítványt beterjesztő RMDSZ szerint több, szórványnak számító erdélyi nagyvárosban is kötelezővé válik a magyar nyelv használata az egészségügyben, például a betegek Aradon, Kolozsváron, Brassóban, vagy Temesváron is magyarul fordulhatnak orvoshoz. Sokak szerint viszont kérdéses, miként lehet majd magyar nemzetiségű vagy magyarul is beszélő szakember alkalmazására kötelezni a kórházakat, szociális vagy öregotthonokat, amikor a versenyvizsga során diszkriminációnak minősül a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét 2013-ban éppen amiatt sújtotta pénzbírsággal a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a megyeszékhely főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás.
„Egy törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mivel az ördög a részletekben rejlik, attól tartok, hogy ellehetetlenítik a jogszabály alkalmazását" – nyilatkozta lapunknak a 2018-ban hatályba lépő előírás kapcsán Szabó Béla, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője. A szülész-nőgyógyászati klinikai vezetőt főleg annak kapcsán fogják el a kételyek, hogy az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző romániai bizottság által rögzített szabálynak. Amely történetesen megtiltja a magyar nyelven zajló klinikai oktatást, sőt a diák-páciens viszonylatban is csak a román nyelvet engedi használni.
„Szép és jó a törvény, de ha a MOGYE szemüvegén keresztül szemlélem, nem tudom, mi fog megvalósulni belőle. Mivel az anyanyelvű képzést akadályozzák, és a kompetencia elve a domináns, szerintem legfeljebb tolmács alkalmazását fogják előírni" – jelentette ki kérdésünkre a MOGYE szenátusának alelnöke. Szabó Béla a magyar orvosok számának növekedésére sem lát sok esélyt, a szakemberek elvándorlása ugyanis egyforma arányban sújtja a magyar és román orvostársadalmat. Ráadásul a vásárhelyi egyetem az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Romániában, ahol az erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit, ám a román vezetőség folyamatosan elutasítja a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítését.
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Keddi közleményében a kolozsvári szervezet arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata.
„Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport. Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült olaszteleki lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire.
„A kolozsvári kórházban egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni a most módosított törvény előírásainak. Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem, ha Kolozsváron 50 ezer magyar él" – állapította meg az AGFI, amely korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez. A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosították: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 5.

Lövéte ma, képekben
Tavaly tavasszal Lövétén és környékén készültek azok a fotók, amelyekből kiállítás nyílik holnap Székelyudvarhelyen, a Hagyományőrzési Forrásközpontban. Akkor volt a 33-dik alkalom, amikor néhány fotós Orbán Balázs szemével figyelte és örökítette meg a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községének mindennapjait.
Lövétei hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen. A megyei önkormányzat és a Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben elnevezésű 2016-os dokumentációs fotótábor válogatott anyagát mutatja be a tárlat. A megnyitó holnap 17 órakor kezdődik a Forrásközpont kiállítótermében, Róth András Lajos könyvtárőr mond beszédet, és népdal-összeállítással lépnek fel a lövétei iskolások. A kiállítás anyaga Lövéte és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A 33. fotótáborban Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), és Vitos Hajnal (Csíksomlyó) vett részt, és „hagyományukhoz híven átfésülték a falut” tavaly tavasszal, 2016. április 22–29. között, miközben vizuális értékmentést végeztek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem.
Lövéte az egykori Udvarhely vármegye egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoródmentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. A föld megmunkálása mellett a helybéliek számára az állattartásból származó jövedelem és az erdőgazdálkodás, a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás – foglalja össze a település történetét a Forrásközpont közleménye. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás lehet vonzó, hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette.
A holnap megnyíló, a község mindennapjait, épületeit, a mesterségeket, tájat, embereket bemutató tárlat egészen július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. május 13.

Lövétei hétköznapok
2017. május 4-én nyílt meg a Lövétei hétköznapok című fényképkiállítás Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében. Az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben című, tavalyi dokumentációs fotótábor válogatott anyagának az utóbbi intézmény biztosít helyszínt (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. szám, 2. emelet), a tárlatot Róth András Lajos könyvtárőr (Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára, Székelyudvarhely) nyitotta meg, az eseményt népdal-összeállítással lövétei iskolások tették hangulatosabbá, emlékezetesebbé. A kiállítás anyaga Lövétének és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést, ad ízelítőt változatos életképeken és tájrészleteken keresztül. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A mulandósággal számot vetve, a megőrizhetetlen megőrzésére tett kísérletként is felfoghatjuk ezeknek a képeknek a létrejöttét, megszületését. A fényképészek a folyton változó-haladó életből ellesték, kiválasztották az általuk rögzítésre érdemesnek ítélt pillanatokat, melyeket képekké alkottak. A kép dokumentatív funkcióján túl a mindenkori céljuk az, hogy esztétikusan örökítsék meg, adják vissza a látottakat: a népélet mindennapjait, az ember által alkotott és alakított környezetet. Mindemellett a tábor résztvevői fényképezőgépeik lencséivel, a kétajtójú jelent is pásztázva, annak nemcsak a múltba tor-kolló, hanem a jövőre nyíló ajtóin túlra is átkandikáltak. A 33. fotótáborban részt vevő fényképészek: Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíksomlyó), „hagyományukhoz híven átfésülik a falut” és vizuális értékmentést végeznek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem.
Lövéte Hargita megye délnyugati részén terül el, és az egykori Udvarhely vármegye (1876. évi megyerendezés előtt Udvarhelyszék) egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoród mentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. Fekvése, „mely magas, sűrűn egymás mellé és egymás fölé épített házaival, különösen a távolból festőileg szép tájat alkot”, viszonylag kedvezőnek mondható. Alaprajzát tekintve a község halmaztelepülés. Vagyis belsőségei és házai rendszertelen összevisszaságban állnak, telkei és telektömbjei többnyire szabálytalan alakúak, utcái zegzugosak (kivételt képeznek az 1913. évi, valamint az 1970–72-es földcsuszamlások után épült falurészek, mint Pósfalu, Tófalva vagy Újnegyed). A telkek felaprózódása következtében, besűrűsödés útján vált halmazfaluvá. Jellegzetes emeletes kőházai régebb építészeti szempontból is érdekessé tették. Manapság egyre kevesebbet látni belőlük. A XIX. század elején még a rideg és félrideg állattartás dívott itt. Ökrök, tehenek, lovak, juhok, kecskék, disznók nagy számban legeltek a nyomáshatáron és a tágas füves havasi legelőkön. A teleltetés a havason gyűjtött szénával folyt. Ez új havasi szállások, tanyák építéséhez vezetett (Vargyas völgye, Kékvize, Gyepü pataka, Szerepreze, Gyékoskő, Cifrabükk, Vészmező stb.). Ezek rendszerint az irtásokon jöttek létre. Az irtásföldek az erdős, bokros területek kaszálókká való átalakítása során keletkeztek. A kezdetleges „nyári szállások” a későbbiekben, mivel a széna hazahordása túl költséges lett volna, s az állatok trágyájára a sovány füvű havasi kaszálókon is nagy szükség volt, állandóan lakottá váltak. Az állattartásból származó jövedelem mellett az erdőgazdálkodás (deszkametszés, zsindelykészítés, szénégetés, hamuzsírfőzés, fafaragás), a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. Mindezek ellenére a legbiztosabb megélhetési alapnak, bármilyen szűkös is volt a jó szántóföld errefelé, a földet, a földműves munkát tartották évszázadokon át. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szenkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás. A község I–VIII. osztályos iskolája 1993-tól hivatalosan a Székely Mózes nevét viseli. A névadás nem volt véletlen, ugyanis az iskolaépületek a Lövétét egykoron birtokló Székely Mózes, az egyetlen székely származású fejedelem udvarházának „romjai” szomszédságában állnak (Udvarkert). Lövéte határa a megye turisztikai zónáinak szerves része. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás vonzza ide a turistákat (a leghíresebbek Kirulyfürdő környékén törnek a felszínre), hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Aki csak egyetlenegyszer is ellátogatott Lövétére, a Vargyas völgyébe (Székely-Szeltersz), vagy aki Sólyomkő sziklabércéről betekintett Tolvajos (Kéruly vize) haragoszöld völgyébe, az újra visszakívánkozik erre a vidékre.
Az Orbán Balázs nevét viselő 33. dokumentarista fotótábor Lövéte község önkormányzatának, valamint Hargita Megye Tanácsának a támogatásával kerülhetett megszervezésre 2016. április 22–29. között. A képanyag 2017. július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen, majd ezt követően Lövéte falu következik, ott kerülnek bemutatásra a fényképek. Népújság (Marosvásárhely)

2017. június 10.

Újabb nyertes MOGYE-csata
Egyre többen választják az itthon maradást
Amikor több irányból, hosszú távon sérelem éri a romániai magyar oktatást, és ennek „csatatere” a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is, öröm látni, tapasztalni, hogy újabb végzős diákok hagyják el reményteljesen az intézmény padjait az általános orvosi (160 diák), fogorvosi (64), gyógyszerészeti (38) és általános orvosasszisztensi (27) karon, szakon. A ballagási ünnepség pénteken délelőtt volt a Vártemplomban. 
A rendezvény, amelyet az egyetem az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályával – a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – és a Studium-Prospero Alapítvánnyal szervezett, hálaadó istentisztelettel kezdődött, amelyen fohászt mondott Les Zoltán református egyetemi lelkész. Nagy László unitárius lelkész a bibliából idézve tisztességre, becsületességre, szelídségre és lelkiismeretes munkára ösztönözte a végzősöket, akiknek az útját mindenben a tisztelet, a szeretet és a reménység kell vezérelje. Azt kívánta, cselekedjenek ezentúl felelősséggel Isten, ember és önmaguk iránt, és soha ne felejtsék el az „ősi alma matert” és a szülőföldet, bárhol is járjanak a világban.
 – Az alapokat megkaptátok, amire építeni kell, és mindig az értékteremtés vezéreljen utatokon – mondta többek között a lelkipásztor, aki a sorok között kiemelte, kisebbségi helyzetben is igen fontosak ezek az útravalók. Ezután Jakabos Barnabás jezsuita egyetemi lelkész mondott imát a fiatalokért. Az istentiszteleten az idén is a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete, a MIFIKE tagjai zenéltek, énekeltek. 
Az áhítatot követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a diákokat. Elmondta, hosszú és fáradságos utat zárnak le. Megköszönte a tanárkollégáknak a munkát, és a diákoknak, hogy kitartottak. E hivatáshoz többek között cselekvőkészség, bátorság és empátia kell – mondta, majd arra intette a fiatalokat, hogy soha ne adják fel önazonosságukat, ne feledjék, hogy magyar orvosként végeztek, hiszen ez egyfajta közszolgálatot, felelősséget is jelent számukra. – A jövőben arra törekedjetek, hogy itthon, anyanyelven gyakoroljátok a szakmát! – hangsúlyozta a rektorhelyettes, majd elmondta, dr. Kikeli Pál az idén is egy serleget adományozott a végzős évfolyamoknak, amelybe, értékes papírra írva, a Wass Albert-vers idézet mellett, a végzős diákok névsorát is „elrejtették”. 
Dr. Mártha Krisztina, a fogorvosi kar előadótanára szívhez szóló beszéddel búcsúztatta diákjait. Több mint 5000 elméleti és gyakorlati órán vannak túl, de a MOGYE-s diákélethez tartoztak a bulik is, a diáknapok és mindaz, amivel a fiatalok az egyetemi évek alatt néha felrázták az álmos kisvárost. A tanárnő elmondta, hogy az orvosi szakma a legszebb hivatások egyike. Aki erre a pályára lépett, szolgálja felebarátait hittel és emelt fővel, majd Kosztolányi Dezsőt idézve a következő szavakkal engedte el diákjai kezét: „legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot”. 
A diákok nevében Király Adina végzős asszisztensképző szakos hallgató köszönte meg a tanárok munkáját, az útravalót, amellyel a képletes batyut telerakták. 
Dr. Szabó Béla professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke kiosztotta a végzős évfolyamelsőknek járó, dr. Csőgör Lajosról, az egyetemet alapító rektorról elnevezett díjakat és jutalomösszegeket. Az általános orvosi karon Benedek Ildikó Annabell, a fogorvostan-hallgatók közül Kész Blanka, a gyógyszerészeti karról Tóth Imola-Ida, míg az orvosi asszisztensek legjobbjaként Sztojka Alexandra vette át az érdemoklevelet. 
Dr. Sipos Emese professzor, a gyógyszerészeti kar tanára a Dr. Formanek Gyula-emlékdíjat kézbesítette. Elmondta, hogy a tavaly adták át először a Kanadában élő család által felajánlott díjat. Az orvos 1931 és 2015 között élt, és 1959–1997 között a MOGYE gyógyszerészeti karának megbecsült professzora volt. A díjra az idén hárman pályáztak, közülük Koncz Szabolcs vehette át az elismerést. 
Az emlékokleveleket az általános orvosi kar hármas évfolyamfél végzőseinek dr. Kovács Judith, dr. Frigy Attila, majd a négyes évfolyamfélnek dr. Pávai Zoltán és dr. Egyed Zsigmond Imre, a fogorvosi karon végzetteknek dr. Bukhari Csilla és dr. Nagy Előd, a gyógyszerészetiseknek dr. Sipos Emese, az általános orvosi asszisztens szakos ballagóknak pedig dr. Kovács Judith tanár adta át. 
A Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, dr. Vass Levente parlamenti képviselő bátorságra, őszinteségre és korrektségre intette a diákokat, azt mondta, higgyenek az ügyükben, szakmájukat végezzék hittel és szeretettel. 
Az ünnepséget orgonakísérettel a székely és magyar himnusz eléneklése zárta. 18 órától a Színház téren tartották meg a MOGYE összes végzősének ballagási ünnepségét. Az idén összesen 842-en tették le a hippokratészi esküt Marosvásárhelyen. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-388




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék