udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Ágoston Attila Károly

2003. július 26.

Kalotadámos és Jákótelke kalotaszegi falvak, a két református gyülekezet jelenleg 370 lelket számlál, amelynek 60 százalékát kiskorúak teszik ki, jelentős részét a középkorúak, míg az öregek száma igen kevés, jellemezte a falvakat Ágoston Attila Károly helyi református lelkész. A két települést nem fenyegeti az elöregedés veszélye. Az itt élők nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. Ezekben a kis zárt közösségekben hagyományosan még mindig a bivalytenyésztést részesítik előnyben. A férfiak híres mesteremberek, kőművesek, ácsok, vasmunkások, míg a fiatalabb korosztály nagy része bánffyhunyadi asztalosműhelybe jár dolgozni. Kalotadámoson működik óvoda, ahová a jákótelki gyerekek is járnak, míg a kisiskolások a kalotaszentkirályi iskolában folytatják tanulmányaikat, később pedig a bánffyhunyadi középiskolában. Vasárnaponként a két falu lakosai közül 100-120-an hallgatják az igét. /Kismihály Hajnalka: Szeretnénk megmaradni. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék