udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Áros Levente

2004. június 8.

Brassóban az RMDSZ 6,9 százalékkal két helyre számíthat a városi tanácsban, amelyet Gábor Imre és Kovács Attila tölt majd be, a megyei tanácsban Markó Gábor, Szakál András, Aranyosi István és Áros Levente képviseli a szövetséget. Brassó megyében az RMDSZ Apácán diadalmaskodott, Bölöni Gyula polgármesterjelölt 75 százalékkal nyert. Ürmösön és Tatrangban a második fordulóban dől el, hogy Gergely János és Kis József tölti-e be a polgármesteri hivatalt. Rákoson és Négyfaluban az RMDSZ-nek nem lesz polgármestere. Nagyszebenben újabb polgármesteri mandátumot szerzett Klaus Johannis: az eddigi adatok szerint a jelenlegi polgármester a szavazatok alig kevesebb mint 90 százalékát magáénak tudhatja. Több voksot kaptak az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének jelöltjei, mint 2000-ben, ennek ellenére mégsem sikerült sokkal több magyar tanácsost bejuttatni a képviselő-testületekbe. Winkler Gyula parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök elmondta, sikerült megőrizniük a két petrozsényi tanácsosi mandátumot, emellett a lupényi és petrillai önkormányzatban is van egy-egy képviselője a szövetségnek. „A Zsil völgyében 60 százalékkal több szavazatot kaptunk, mint négy évvel ezelőtt, Déván pedig 30-cal. A megyeszékhelyen és Vajdahunyadon egyaránt két tanácsosunk van” – tájékoztatott Winkler. A szórványvidéken a folyamatos apadás miatt az RMDSZ várhatóan elveszíti képviseletét a Hunyad megyei tanácsban. /K. M., R. Sz.: Német dominancia Szebenben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék