udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 11 találat lapozás: 1-11

Névmutató: Öllerer Ágnes

2001. február 26.

Febr. 24-én folytatódtak a Mátyás Napok Kolozsváron. Mátyás király szülőházában Öllerer Ágnes tartott előadást Hangzó kövületek - középkori reneszánsz dallamemlékek a magyar népzenében címmel. Ezután fellépett a Deák Endre vezette Collegium együttes Nagykárolyból. Febr. 25-én az Amaryllis folytatta az angol kultúrhangulat megteremtését. Febr. 26-án Horváth Andor tart előadást Mi az ember? - Hamlet 1601-2001 címmel. /László Bakk Anikó: A IX. Mátyás Napok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

2001. február 28.

Sikerrel folynak Kolozsváron a Mátyás-napok. Hangzó kövületek címmel Öllerer Ágnes (Bukarest) tartott előadást febr. 24-én. Az előadás a középkori és reneszánsz dallamemlékek és a magyar népdal között kereste a közös vonásokat. /Kulcsár Gabriella: IX. Mátyás-napok. Hangzó kövületek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2001. november 1.

A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság minden szerdán a Petőfi Házban összejövetelt tart. November 7-én Öllerer Ágnes zenetanárnő Magyarország és Erdély zenéje a XVI-XVII. században címen, 14-én pedig Kereskényi Sándor szenátor Sorskérdések a XX. századi magyar történetírásban címen tartanak előadást. November második felében, 21-én Gálfalvi Zsolt, a Hét főszerkesztője a televízió és a kultúra kapcsolatáról tart előadást, 28-án este Árvay Zsolt magyar népdalestet szervez. /A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság novemberi programja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

2002. április 13.

A bukaresti Petőfi Társaság a Bolyai-év alkalmából meghívta Kiss Elemért és Weszely Tibort, jelenleg mindketten a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karának tanárai. Bevezetőül Öllerer Ágnes, a bukaresti Ady Endre Iskolacsoport zenetanárnőjének vezetésével a Lyceum Consort régizene-együttes reformkori magyar műveket adott elő. Kiss Elemér Bolyai Jánosnak az utókor előtt eddig ismeretlen arcáról, utána Weszely Tibor apa és fia életművének hazai és külföldi fogadtatásáról beszélt. Kiss Elemér arra utalt, hogy a tudomány világa Bolyai Jánosban eddig csak a geometria zsenijét tartotta számon, holott kéziratos hagyatékából újabban kiderült, hogy a matematika más területein is alkotott újat. Dr. Weszely Tibornak 1974-ben magyar, majd román nyelven is megjelent Bolyai Farkasról szóló monográfiája. Napok kérdése, hogy Budapesten kikerüljön a nyomdából a Bolyaiak utóéletét bemutató nagyszabású munkája, előadása ebből nyújtott ízelítőt. /Barabás István: Nehéz tétel. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./

2006. március 21.

1991 elején Bíró István, az RMDSZ oktatási alelnöke, Lőrinczi Gyula matematikus, egyetemi tanár és Nagy E. József egyetemi adjunktus kezdeményezésére bizottság alakult, hogy a másfél évszázados bukaresti magyar közművelődési hagyományok folytatásaként intézményt teremtsenek. Március 6-án megválasztották a vezetőséget. Az elnöki tisztséget azóta mindmáig Lőrinczi Gyula tölti be. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság az 1857-ben alakult Hunnia Olvasóegylet jogutódjának vallja magát, a társaság jelenleg mintegy ötszáz tagot számlál. Céljuk a bukaresti magyarság művelődési és tudományos életének fellendítése és az Ady Endre Iskola támogatása. Alakulásuk után vissza kellett szerezniük a kommunista rendszerben államosított Petőfi Házat, noha azt a XIX. század derekán a bukaresti magyarok közadakozásból építették. Az RMDSZ vezetősége parlamenti úton szorgalmazta az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet megszavazását, ennek alapján 1999-ben a Petőfi Ház újból visszakerült, 2004-ben pedig sikerült a könyvtárat is visszaszerezniük, számolt be az elnök a társaság munkájáról. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője cím alatt eddig két kötet jelent meg, a harmadik, amely 2005-ig foglalja össze az intézmény történetét, a napokban kerül nyomdába. Munkájuk elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Berényi Dénes akadémikus javaslatára BPMT-t fölvette a határon túli magyar tudományos műhelyek jegyzékébe. A bukaresti és ezen felül az ókirályságbeli magyarság közművelődését és egyházainak történetét Bíró István, Takács Pál, Lőrinczi Gyula, Zágoni Albu Zoltán, Bányai László, Árvay Árpád, Árvay Zsolt, Adorjáni Dezső és Szász Ferenc tanulmányai örökítették meg. 2001-ben a BPMT pályázattal elnyerte az Arany János Alapítvány támogatását „A bukaresti magyar diaszpóra szellemi élete” című programjához. Molnár Szabolcs a Bukaresti Tudományegyetem magyar tanszéke, illetve az ennek folytatásaként beindult hungarológiai oktatás adatait dolgozta fel. Demény Lajos akadémikus levéltári felfedezések alapján új adalékokkal gazdagította a bukaresti református egyház és iskola 1848 előtti történetét. Lőrinczi Gyula az 1857-ben alakult Bukaresti Magyar Olvasóegylettel kezdődően a közművelődési szerveződéseket mutatja be korabeli jegyzőkönyvek, egyéb dokumentumok alapján, Bántó István, Tapodi Zsuzsanna, Bányai Éva és Szonda Szabolcs sajtótörténeti tanulmányokkal kapcsolódott a kutatói programba. Az érdeklődők tudják, hogy a Petőfi Házban melyik nap milyen rendezvény várja őket. A hétfői nap például a Petőfi Színköré: irodalmi megemlékezések, színielőadások teszik emlékezetessé az esteket; Kováts László, a kör vezetője tavaly az EMKE Szentgyörgyi István díját érdemelte ki. Baloghy Bibiánna divattervező minden ellenszolgáltatás nélkül készíti a színjátszók és a régizene-együttes jelmezeit. Szerda a tudománynépszerűsítő, nyelvművelő előadások napja, de működik itt komolyzenei klub is Árvay Zsolt vezetésével, ahol rendszeresen fellép az Öllerer Ágnes vezette Lyceum Consort régizene-együttes is. Egy nap az időseknek van fenntartva: klubjuk keretében találkoznak, szükség esetén ingyenes orvosi konzultációban részesülnek. A BPMT Kozma Kiss Tibor ügyvédnek köszönhetően ingyenes jogi tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére áll.. /Barabás István: Tizenöt év a bukaresti magyarságért. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ Emlékeztető: az első évkönyv: A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője 1991-1993 /Kriterion, Bukarest, 1995/

2007. március 15.

Bonchidára, Válaszútra, majd Zsobokra utazott március 14-én Sólyom László magyar köztársasági elnök, este pedig a kolozsvári Magyar Operában tartott március 15-i ünnepség díszvendége volt. Az elnököt és feleségét felállva és tapssal fogadták a jelenlévők. Az operagála előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Sólyom László ünnepi beszédet mondtak. Az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve mindketten a nemzet egységére hívták fel a figyelmet. Sólyom László magyar állami kitüntetéseket adott át jeles erdélyi közéleti személyiségeknek. A köztársasági elnök Nagyváradon vesz részt a március 15-i ünnepségeken, majd innen utazik tovább Budapestre. A bonchidai Bánffy-kastélyban Szabó Bálint, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke, üdvözölte az elnököt és feleségét. Szabó Bálint felhívta Sólyom László figyelmét: szükséges közös stratégiák kidolgozása a magyar tudományosságért, az épített örökség védelméért. Sólyom László elmondta: csak gratulálni tud a Transylvania Trust Alapítvány munkájához. Vallomása szerint bármikor szívesen visszajönne Bonchidára, megcsodálni az egykor „Erdély Versailleseként” számon tartott Bánffy-kastélyt. Válaszúton a szórványkollégiumot látogatta meg Sólyom László, majd megtekintette Kallós Zoltán néprajzkutató saját gyűjtésű néprajzi múzeumát is, ezután Zsobokra utazott, ahol a gyermekotthont látogatta meg. A kolozsvári Magyar Operában Markó Béla mondott beszédet leszögezte: 1848 szabadságharca után a nemzetállam eszméje legyőzte a nemzeteket, most pedig a nemzeteknek kell legyőzniük a nemzetállamot. Az Európai Unióban „végre együtt lesz, együtt lehet magyar a magyarral” – mondta. Markó az egységet hangsúlyozta: „Csak egymásnak ne ugorjunk!” Sólyom László beszédében hangsúlyozva: Magyarország nem fordított hátat a környező országokban élő magyar közösségeknek, hozzáfűzve, hogy az egyesülő Európában rohamosan nő a kisebbségvédelem joga. Elismerést nyert az is, hogy az anyaországnak joga van más államok kisebbségét képező nemzetrésze identitásának és kultúrájának támogatására, mondta az elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája magától érthető minimum, a kisebbségi jogok pedig ott, ahol minden feltétel és igény megvan rá, a területi autonómia lehetőségét is magába foglalja. Hozzáfűzte: korábbi hivatalos látogatásán már tolmácsolta, hogy ez a magyar kormány álláspontja is. Sólyom László kijelentette: csak érzelmi alapú politizálással nem jutunk előre, az új viszonyoknak megfelelő, az anyaországot és a többi nemzetrész jövőjét egységben látó nemzetstratégia kialakítása nem halogatható tovább. Sólyom László végül köszönetet mondott felesége és munkatársai nevében azért a szeretetteljes fogadtatásért, amelyben az erdélyiek részesítették. Ezek után a magyar államfő átadta a magyar állami kitüntetéseket, majd operagálával zárult az est. /Farkas Imola, Köllő Katalin: Európában a magyar nemzet megint egységes lehet. Sólyom László bármikor szívesen visszatér Erdélybe. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./ Díjazottak: Auch Sándor, a marosvásárhelyi izraelita hitközség elnöke – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Boér Ferenc, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Cs. Erdős Tibor képzőművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Gálfalvi György író – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Horváth Andor író – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió vezetője – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Márkos Albert hegedűművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Öllerer Ágnes zenetanár – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt; Szilágyi Júlia író – Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. /Díjazottak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2008. április 14.

Április 12-én a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Arról határoztak, hogy megreformálják az egyesület elnökségi összetételét és munkáját, a visszavonuló Kötő József elnök helyébe megválasztották Dáné Tibor Kálmánt, és április 12-ét erdélyi magyar közművelődési napnak nyilvánították. Kiosztották az EMKE 2008-as díjait. Kötő József elnöki beszámolójában áttekintette az EMKE tevékenységét, amely több ezer magyar civil szervezetet koordinál. Tavaly magyarországi alapítványi támogatásokból 10 millió forintot osztott ki a magyar házak kiépítésére (Nagyenyeden, Zilahon, Besztercén, Vajdahunyadon, Szilágysomlyón, Visón, Désen stb.). Fontos megvalósítás volt Kolozsváron a Szabédi-ház újjáépítése, ahol az Erdélyi Magyar Irodalom Kézirattára működik, valamint a Györkös-Mányi Albert Emlékház korszerűsítése. Az alapszabály módosítása nyomán megszűnt az ügyvezető elnöki funkció, és létrehozták a tanácsosi tisztséget. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnöki beszámolójában a tavalyi év eredményei közé sorolta a Pusztinai Csángó Kulturális Központ megteremtését, a www.emke.ro honlap beindítását, a hazai és magyarországi civil szervezetekkel kialakított kapcsolatokat. Idén július végén a Kolozsvár Társasággal megrendezik a kincses városból elszármazottak találkozóját, októberben pedig Kárpát-medencei konferenciát tartanak. A Szabédi-házban fog működni a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet. Matekovics Mária (Bánság) a szórványsorsban élő 120 civil szervezet munkáját dicsérte. Muzsnay Árpád (Partium) az országhatáron átívelő együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Kiss Jenő (Székelyföld) szerint tavalyi legnagyobb eredményük az uniós pályázatok számbavétele volt. Pozsony Ferenc (Kriza János Néprajzi Társaság) arra hívta fel az EMKE vezetőségének figyelmét, hogy lobbizzon a hazai múzeumokban jelentkező magyar szakemberhiány pótlása érdekében. A tisztújítás során a következőket választották meg: elnök – Dáné Tibor Kálmán; régiói tanácsosok – Matekovics Mária (Bánság), Muzsnay Árpád (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély), Kiss Jenő (Székelyföld), Szép Gyula (társadalomszervezés); főtanácsos – Kötő József, elnökségi tagok – Széman Péter, Guttman Mihály, Házy Bakó Eszter, Beder Pál. Megjutalmazták az erdélyi magyar közművelődésben jeleskedőket. Az EMKE 2008-as díjazottjai: Szilágyi Aladár (Spectator-díj), Háromszék Zenekar (Kacsó András-díj), dr. Bárth János (Bányai János-díj), dr. Széman Péter (Kun Kocsárd-díj), Öllerer Ágnes (Nagy István-díj), Székely Szabó Zoltán (Bánffy Miklós-díj), Balázs Attila (Kovács György-díj), Balázs Éva (Poór Lili-díj), Fazakas Mihály (Szentgyörgyi István-díj), Soó Zöld Margit (Szolnay Sándor-díj), Györffi Dénes (Monoki István-díj), Calepinus Alapítvány (Balázs Ferenc-díj), Irsay Miklós (gr. Mikó Imre-díj), Bálint Lajos (életműdíj), Laskay Adrienne (életműdíj). /Ördög I. Béla: Erdélyi magyar közművelődési számvetés. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

2008. április 30.

1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/

2014. szeptember 23.

KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro

2016. szeptember 12.

A színvonalas magyar oktatásért (országos tanévnyitó Sepsiszentgyörgyön)
Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmadszor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksomlyó, tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a Sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából – majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is – érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősségteljes munka igényel.
A közel négyórás eseményen tizennégy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hivatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybeli unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszélve – keresés és találás, oktatás és nevelés – az anyanyelvű oktatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az iskola egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való látást kívánt, és azt is bejelentette, hogy a perselybe gyűlt adományokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják.
A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-Háromszéki RMPSZ-elnök, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket: Zákonyi Botond Bukaresti magyar nagykövet mellett a Csíkszeredai és Kolozsvári konzulátusok, a magyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és Bukaresti parlamenti képviselői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügyelők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.
Szabó Margit sokféle biztató szóval fordult kollégáihoz, és kijelentette: ahol két-három tenni akaró ember összegyűl, ott csodák történhetnek. Mi állíthat meg bennünket abban, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben élni tudunk?
Erre a kérdésre több válasz is következett. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád úgy véli, a gyermekek oktatóin múlik, hogy milyen lesz Erdély a jövőben, és ha ezt a munkát az állam nem is értékeli megfelelően, a gyermekek annál inkább. A külső nehézségekről Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök beszélt: az oktatás nem olyan irányba fejlődik, mint remélték, lassan készülnek a tantervek, a tankönyvek sokszor hiányoznak, és ha megvannak, akkor sem a minőségi fejlődést szolgálják – így kell lépést tartania a pedagógusnak, a változást segítve lehetőségei szerint, és egyúttal a mAradandó értékeket közvetítve. A magyar oktatás közügy, és mindenkire szükség van a javításáért vívott küzdelemben – jelentette ki. Megköszönte a nyugdíjba vonulók munkáját, a szülők bizalmát, üdvözölte az új tanárokat, és azt kívánta mindenkinek: ültessék vállaikra a gyermekeket, hogy azok még messzebbre lássanak, mint elődeik.
Ma senki sem szeret iskolába járni, sem a diákok, sem a tanárok – szögezte le általános derültséget keltve Bukur Tamás, a magyar középiskolások országos szövetségének (Makosz) elnökségi tagja, és hozzátette: jövőnek lenni sem könnyű, egy diáknak fontos, hogy ne érezze magát alárendeltnek, és hogy tanárai példaképek legyenek. Társa, Mátyási Katalin a diáktanácsok jelentőségéről beszélt a közösségépítésben. Dönteni sohasem könnyű – figyelmeztetett Sipos Imre, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, a Székely Mikó Kollégium alapítási nehézségeivel példálózva. Most az a kérdés, hogy mit tanítsunk, mire lesz szükség 10–20–30 év múlva, és csak az biztos, hogy a széles körű, magas szintű tudás a fennmAradás alapja. Ebbe az irányba kell fejlődnie a határon túli magyar oktatásnak, ebben segít Magyarország is: a minőségi pedagógusképzés, tankönyvek, tanulmányi versenyek, magyar nyelvű szaktáborok, szórványoktatási kollégiumok, ösztöndíjak, utazási lehetőségek megteremtésével, támogatásával. Ünnepélyes pillanat következett: a magyar állam 82 nyugdíjba vonult pedagógust tüntetett ki, közülük kettőnek – Öllerer Ágnes Bukaresti és Dimény János erdővidéki RMPSZ-elnöknek – helyben át is adták a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet és oklevelet, a többiek számára külön rendezvényt szerveznek. Iskolába 30 évvel ezelőtt sem szeretett senki járni, de ha az akkori állapotokkal vetjük össze a maiakat, néhány eredményt azért elkönyvelhetünk az erdélyi magyar oktatásban – véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva, hogy semmit sem kaptunk ajándékba, és ezután sem fogunk ajándékba kapni semmit, rajtunk múlik, hogy mi lesz iskoláinkkal. A 26 éve folyó tanügyi reform jövőben is folytatódik, 2017-ben új köz- és felsőoktatási törvény várható, ezért sorsdöntő év lesz, és óriási kihívás is, hiszen meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és javítani kell az oktatás minőségén. Megoldást kell keresni a kis létszámú szórványiskolák fenntartására – ahol sokszor néhány gyermeken és szülőn múlik egy osztály indítása –, a pedagógusok továbbképzésére és a meglévő magyar oktatási hálózat megerősítésére, bővítésére is; mindebben partner a pedagógus szövetség és a magyar állam. Versenyképes tudást és szakképzettséget kell adni a diákoknak, jobb anyagi megbecsülést a tanároknak, el kell érni, hogy szeressenek iskolába járni.
Legyünk türelmesek és ragaszkodjunk szabadságunkhoz – kívánta Király András, a román Oktatási Minisztérium államtitkára, aki szerint a hazai oktatási rendszer folyamatos változása „nem biztos, hogy előrevisz”, de ez van, így is meg kell találni a módját, hogy a diákok fejlődjenek, és lehetőség szerint a szülőföldjükön boldoguljanak. 1989-hez képest biztató a romániai magyar oktatás helyzete, e napokban több mint 161 ezer óvodás és iskolás gyermek – megannyi csiszolatlan gyémánt – kezdi meg a tanévet 16 megyében, 1400 intézményben magyar nyelven, több tízezer pedagógus irányításával. Ahhoz, hogy ez a hálózat jól teljesítsen, a pedagógusokra, gyermekekre, szülőkre, egyházakra, politikai háttérre, az egész közösségre szükség van. Az új tanév örömet és reményt is jelent mindig, ugyanakkor az elmúlásra is emlékeztet. Rajtunk áll, hogy tartalmat adjunk az időnek, s bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, együtt kell terveznünk – jelentette ki Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, hangsúlyozva, hogy az oktatásban minden szintnek megvan a maga jelentősége, és egyik sem létezhet a másik nélkül. ElmAradottnak ítélt gyermek is lehet zseni – ez derült ki abból a pár perces filmből, amelyet Tamás Sándor hozott magával, és amelyből minden résztvevő kapott egy másolatot a székely jelképeket ismertető füzet mellé. A megyeitanács-elnök arra kérte a felnőtteket, hogy jól használják fel hatalmukat a gyermekek fölött.
A pályakezdő pedagógusokat Kiss Imre megyei főtanfelügyelő üdvözölte, és – a hivatástudat mellé, a változó igények, kihívások és a stabilitás közötti egyensúlyozáshoz – egy Exupéry-idézettel azt kívánta nekik, hogy a hajóépítéshez elsősorban a tenger iránti vágyat tudják felkelteni diákjaikban. Összetartásra, helytállásra, a gyűlölet szeretettel való helyettesítésére a Külhoni Magyar Oktatási Tanács nevében Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Márton Áron püspök több évtizede megfogalmazott, ma is érvényes szavaival biztatott. Végül Péter Sándor Kovászna megyei RMPSZ-elnök a pedagógusszövetség üzenetét adta át: az iskola az egyetlen hely, ahol a holnapot el lehet képzelni, és ahol utakat lehet építeni a tudás felé; azon kell lenni, hogy ezek az utak ne fogyjanak el a megalkuvás, közömbösség, rosszindulat miatt...
A beszédek között a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai – Sebestyén-Lázár Enikő, Oláh-Badi Alpár, Kőmíves-Bokor Zsuzsa –, a Váradi József Általános Iskola részéről Incze Melinda tanárnő és diákjai, valamint Taláz Teodor és Bíró Jessica Médea csángó kisiskolások, a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese és a Pro Musica kamarakórus szolgált magas színvonalú előadásokkal, végül a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult a templomi ünnepség. Ráadásként kézimunka-kiállítást is kínáltak a jelenlevőknek a szervezők – a Winkler Aranka által vezetett Szorgos kezek kör gazdag anyagát a templom udvaráról nyíló termekben rendezték el –, de ezt elfelejtették bejelenteni, ezért igen kevesen tévedtek be oda. A rendezvény a Kolcza vendéglőben tartott állófogadással zárult.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 12.

Kezdődik az iskola: Sepsiszentgyörgyön tartották az országos magyar tanévnyitót
Mintegy 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás számára kezdődik meg ma az új tanév. Az RMPSZ Sepsiszentgyörgyön tartotta az országos magyar tanévnyitót, amelyen több felszólaló kiemelte: a nemzet megmAradásának záloga az iskola, a diákok oktatásának minősége.
Népünk és közösségünk jövője attól függ, hogy milyen iskolát működtetünk – hangsúlyozta Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szombaton, a Sepsiszentgyörgyi unitárius templomban szervezett országos magyar tanévnyitó ünnepség keretében tartott áhítatban. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) immár harmadik alkalommal szervezte meg hasonló körülmények között a magyar tanévnyitót – tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templomban, míg 2014 őszén a csíksomlyói kegytemplomban köszöntötték egyházi elöljárók, politikusok és diákszövetségek képviselői az új tanévet.
Ezernégyszáz tanintézetben zajlik magyar oktatás
Hétfőn országszerte tizenhat erdélyi és partiumi megyében, Bukarestben, valamint a Csángóföldön összesen 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás kezdi meg az új, 2016/2017-es tanévet. Király András, az Oktatási Minisztérium RMDSZ-es államtitkára a rendezvényen rámutatott: 1400 tanintézetben zajlik magyar tannyelvű oktatás, köztük olyan iskolákban is, ahová mindössze 7-8 gyermek jár magyar tagozatra, de fontos, hogy nekik is lehetőségük legyen részt venni a magyar nyelvű oktatásban.
Házigazdaként Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a meghívottakat, az unitárius püspökhöz hasonlóan pedig ő is kiemelte: a pedagógusok kezében van, hogy milyen lesz Erdély, milyen kilátásai vannak a magyar közösségnek, ez pedig „hatalmas felelősség, és amit ezért cserébe az állam, a társadalom nyújt, nincs összhangban a felelősség mértékével”.
Ezzel Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke is egyetértett, elismerte, hogy a tanügyben a változások nem mindig olyan irányba haladnak, ahogyan az a pedagógusok számára ideális lenne. Mint kifejtette: az új tantervek lassan készülnek, a tankönyvellátás sok kívánnivalót hagy maga után, a bérek pedig alacsonyak, de szerinte a megtapasztalt nehézségek ellenére látni kell az előrelépéseket, és kihasználni minden lehetőséget, hogy a gyerekek megbízható rendszerben tanulhassanak.
„Senki sem szeret iskolába járni”
Komolyabb bírálatot fogalmazott meg Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) elnöke, aki úgy vélte: a romániai oktatási rendszer legnagyobb hibája nem a zsúfolt tanterv, illetve órarend, nem is az alacsony fizetések, hanem az, hogy „senki nem szeret iskolába járni: a tanár és a diák sem”. Mint rámutatott: a kis bérek miatt a pedagógusok frusztráltak, a tanulók pedig ennek közvetett áldozatai, hiszen senki sem vesz részt szívesen egy feszült tanár óráján, így adva van az ördögi kör. Összegzésként a Makosz elnöke hangsúlyozta: a jövő egyik legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott tanár-diák kapcsolat. Mátyási Katalin, a szövetség elnökségi tagja a diáktanácsok támogatására kérte a pedagógusokat.
Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet: a külhoni magyar fiatalok letéteményesei a határon túli magyarság megmAradásának, ezért a magyar kormány támogatja a határon túli magyar oktatás fejlesztését, figyel arra, hogy a diákság létszáma fenntartható, növelhető legyen. Szerinte ennek egyik fontos eleme a tanár- és óvóképzés biztosítása, tehát a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fenntartása, korszerűsítése, az RMPSZ támogatása, a szakmai intézményhálózat kiépítése, a magyar nyelvű tankönyvek, oktatási segédanyagok, tanulmányi versenyek biztosítása, az anyanyelvápolás, a szórványoktatás pályázati rendszerben történő támogatása.
A helyettes államtitkár átadta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Öllerer Ágnesnek és Dimény Jánosnak, az RMPSZ Bukaresti, illetve erdővidéki elnökének. Az elismerést összesen 82 nyugállományba vonuló pedagógus kapja majd meg egy külön rendezvényen.
Kelemen Hunor az elért eredményekről beszélt
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az erdélyi magyar oktatásban az elmúlt 26 évben elért eredményekre hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „semmit nem kaptunk ajándékba”. A szövetség vezetője rámutatott: a romániai oktatási rendszerben az elmúlt 26 évben folyamatosak voltak a reformok, 2017-ben pedig újabb tanügyi törvény lép hatályba. „A jövő esztendő ebből a szempontból mérföldkő lesz. Nem mindegy, hogy milyen lesz az új oktatási jogszabály, kijavítja-e a rendszer minőségére, a bérezésre vonatkozó hibákat” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ már kidolgozta javaslatát a kezdő tanárok bérezéséről, ennek nyomán kiszámítható pedagógusi karriert lehet majd építeni.
A politikus arról is beszélt, hogy a magyar kormány segítségével sikerült felépíteni az új szamosújvári iskolát, így a Mezőségen szórványközpont működhet, a következő hetekben pedig Nagyváradon létrejön a Pedagógus-továbbképző Központ. Rámutatott: folyamatosan olyan jelzések érkeznek hozzájuk, miszerint szórványban gyakran néhány szülőn múlik, hogy megalakulhatnak-e a kis létszámú osztályok, ezért mindenkit szolidaritásra szólított fel.
Pálfi József, a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora az oktatás különböző szintjei közötti szoros összefüggésről beszélt, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke pedig egy kisfilmet mutatott be Thomas Edison feltaláló életéről, akire az iskolában értelmi fogyatékosként tekintettek, de édesanyja zseniként kezelte, és „neki lett igaza”. Az országos tanévnyitón felszólalt Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, az RMPSZ alelnöke is, aki a pályakezdő pedagógusokat köszöntötte. A szombati rendezvényen összegyűlt perselyadományt a csángó magyar oktatás megsegítésére ajánlották fel.
Bíró Blanka, Hajnal Csilla |
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék