udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Teodorescu, Alin

2006. november 7.

Varujan Vosganian után az Egyesült Államokban élő Liviu Turcu egykori hírszerzési vezető újabb politikusokat vádol azzal, hogy együttműködtek a kommunista hatalmat kiszolgáló Szekuritátéval. Az érintettek többsége ellen nem először hangzik el ez a vád, de újdonságot jelent, hogy a kommunista külügyi hírszerzés volt igazgatója most már a bizonyító iratokat rejtegető katonai és hírszerzési egységek számjelzését is nyilvánosságra hozta. A listán nagy nevek találhatók, olyan politikusoké, akik meghatározták Románia politikai életét az elmúlt tizenhat évben. Turcu szerint Románia két volt miniszterelnöke, Adrian Nastase és Radu Vasile is kompromittálta magát azáltal, hogy együttműködött a kommunista hírszerzéssel, de a volt hadügyminiszter Mircea Pascu és a volt mezőgazdasági miniszter Ilie Sarbu, valamint a liberális Teodor Melescanu és Mircea Cosea politikusok is foltos múltúak lennének. A volt hírszerzési vezető még Alin Teodorescu, Eugen Dijmarescu és Gelu Voican-Voiculescu ellen fogalmazott meg hasonló vádat. Turcu szerint a dossziék megcsonkításáról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai is meggyőződhettek. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ azt állítja, mindent átszállított az átvilágítóknak, a több mint egymillió iratcsomónak azonban csak a fele rendelkezik kartotékokkal. Utóbbiak tartalmazzák azokat az útmutató adatokat, amelyek megkönnyítik a kutatók munkáját. Turcu szerint 1989 óta többször is megcsonkították az iratokat, ezért amikor a titkosszolgálatok jelenlegi vezetői úgy nyilatkoznak X vagy Y politikusról, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek a Szekuritátéval való együttműködésüket bizonyítanák, akkor azt jelenti, hogy ezeket valójában eltüntették. Az átvilágítók közölték, hogy megvizsgálják a Turcu által közzétett információkat. /Turcu listája: ismert politikusokat vádol együttműködéssel a volt hírszerzési vezető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

2014. december 4.

Etnikai szavazás a parlamentben
A jól végzett munka élvezetével lökték a rácsos cella ajtajába a magyar honatyát, miközben bajtársi sunyítással megmentették a demokrata-liberális képviselőt. Hát így néz ki a Johannis által bejelentett tisztességes politika forradalma Bukarestben. Az új, nagy, nemzeti liberális párt társvezére az államelnök-választási döntő ütközet előtt a politikai osztály purifikálását szorgalmazva fogadalmat tett arra, hogy az őt támogató pártszövetség egyetlen tagja sem bújhat el immunitásra hivatkozva az igazságszolgáltatás elől. Minden esetben a képviselői mentelmi jog megvonására fognak szavazni, állította a szebeni polgármester. Tegnap a képviselőházban nem ez történt. A szégyenletes malőr után a frakcióvezetők bőszen egymásra mutogattak, látványosan dobálták a döglött macskát. Végül a PDL-s képviselőt saját főnöke szólította fel a párt elhagyására. Az ügy érdekessége, hogy néhány politikai elemző a kormánytörő RMDSZ megbüntetését látja a Markó Attila elleni szavazatokban. Mások politikai tisztogatásról beszélnek. A magyar közösséget érzékenyen érintette ez a döntés, főleg az egy héttel ezelőtti, a Székely Mikó kollégiumot visszaállamosító ítélet után. Az egyenlőtlen bánásmódra bizonyíték, hogy miközben a képviselők jóváhagyták a korrupcióellenes ügyészség kérését, hogy Markó Attilát vizsgálati fogságba helyezhessék, addig Calin Teodorescu ezt megúszta. Enyhébb bírósági felügyeleti formára változtatták kérésüket az ügyészek. Ezt mindkét képviselő esetében megtehették volna már eddig is, hisz ebben az esetben szükségtelen a képviselőház beleegyezését kérni. Igaz, akkor elmarad a szappanoperás, agresszív, tévéstábos, nyilvános vallatóshow. A cirkusz. Mi többet várunk. Vagyonelkobzásokat és igazságos büntetéseket. De nem megrendelésre születő ítéleteket. És ami a jogállam alapja: a tisztességes védekezéshez való jogot. Markó Attila a minap levelet intézett az RMDSZ-es tisztségviselőkhöz, kollégáihoz, melyben előre látta az előzetes letartóztatást jóváhagyó képviselőházi döntést. Kiderül ebből, hogy a DNA az átkosbeli ügyészek módszereit meghazudtolva dolgoztatja meg a kiszemelt áldozatokat. Csak arra vigyáz, hogy lehetőséget se adjon a védekezésre. Jelen esetben figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a gyanúsított bizonyítható módon nem tartózkodhatott a "bűn-elkövetés" helyszínén – állítja a vádlott. Mindezek után kétkedve, de reménykedjünk az igazságszolgáltatás pártatlanságában. Bár a Mikó-ügy után az újabb kisiklás bizalmatlanná tesz minket.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

2014. december 8.

Mikó-ügy – Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak az amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítvány
Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt a New York-i központú Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF). A dokumentumot, amelyet a hétvégén ismertettek meg az MTI-vel, Hámos László, a HHRF elnöke pénteken mutatta be és adta át, amikor a Fehér Ház illetékesei fogadták az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) vezetőségét.
Az irat arról tájékoztatta az amerikai kormányt, hogy a ploiesti fellebbviteli bíróság helybenhagyta Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim hároméves felfüggesztett börtönbüntetését, amelyet azért szabtak ki rájuk, mert az egyházi vagyon restitúciójáért felelős különleges bizottság tagjaiként az ingatlant visszajuttatták „jogos tulajdonosának", a magyar református egyháznak. Az egyházra pedig súlyos bírságot szabtak ki a kollégium „törvénytelen" használata miatt.
A dokumentum megemlítette, hogy a román parlament korrupciós vádak alapján december 3-án megvonta Markó Attila képviselői mentelmi jogát, miközben meghagyta román kollégája, az ugyanabban az ügyben érintett Catalin Teodorescu immunitását. Idézte Kató Béla református püspököt, aki szerint Romániát nem a jogállamiság alapján kormányozzák, és hogy az ítéletet az Európai Emberi Jogok Bírósága elé fogják vinni.
A HHRF az európai bíróság eljárásának hosszadalmasságára hivatkozva sürgette, hogy a román kormány haladéktalanul, rendelettel állítsa vissza a magyar református egyháznak a kollégium feletti tulajdonjogát, és minden vád alól mentse fel Markót, Marosánt és Climet. Az alapítvány dokumentumában hangsúlyozza: a román kormánynak biztosítania kell, hogy a magyar történelmi egyházak eddig visszaszolgáltatott jogos tulajdonát ne államosítsák vissza, és minden akadályt el kell hárítania – szükség esetén törvénymódosítással is -, az összes, vagyis 5168 kisajátításban maradt romániai egyházi ingatlan tulajdon- és használati jogának helyreállítása érdekében.
A HHRF rámutat: az igazi bűncselekmény az, hogy Romániában az elmúlt 25 év alatt a kommunista rezsim által elkobzott egyházi tulajdonnak kevesebb mint az egyharmadát szolgáltatták vissza. A dokumentum szerint az a tény, hogy a négy történelmi magyar egyház a 2140 ingatlanából csak 1204-et kapott vissza, visszafordíthatatlan károkat okozott Románia legnagyobb, 1,4 milliós magyar kisebbségének, mert ezek az egyházak egy nemzedéken keresztül képtelenek voltak teljes körűen kifejteni tevékenységüket, és szolgálni közösségüket, ahogyan azt évszázadokon át tették.
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány emlékeztetett arra, hogy az amerikai képviselőház Tom Lantos és Tom Tancredo kezdeményezésére még 2005-ben egyhangúlag elfogadta a 191-es számú határozatot, amelyben sürgette, hogy Románia gyorsítsa fel a zsidó közösség, a magyar történelmi egyházak és a görögkeleti egyház tulajdonának visszaszolgáltatását. A román hatóságok a mai napig figyelmen kívül hagyják ezt a határozatot. A teljes dokumentum a HHRF angol nyelvű honlapján olvasható.
2013. június 13-án 21 amerikai képviselő levélben kérte mások között John Kerry külügyminisztert, hogy gyakoroljon „erőteljes" nyomást a román kormányra annak érdekében, hogy az vessen véget „az igazságszolgáltatás megcsúfolásának", és maradéktalanul szolgáltassa vissza az elkobzott egyházi vagyont. A képviselők azt is szükségesnek tartották, hogy Kerry tiltakozzon az egyházi tulajdon restitúciójáról meghozott új román törvény ellen is, amely még a 2002-es azonos tárgyú, „hibás" törvényhez képest is visszalépést jelentett, és hogy kísérje figyelemmel a Székely Mikó Református Kollégium sorsát.
A külügyminisztérium a július 9-i válaszában hangsúlyozta, hogy a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás „kulcsprioritás" az amerikai kormány számára, és ezt az ügyet már rég felvetette Romániának. Az amerikai nagykövetség képviselői találkoztak Markó Attilával, és 2013. június 27-én hivatalos megfigyelőként részt vettek a Román Legfelsőbb Bíróság általi meghallgatáson. A diplomáciai tárca levelében az ígérte, hogy szószólója lesz egy „józan, a jogállamiságon alapuló" bírósági ítélet meghozatalának.
Noha az amerikai külügyminisztérium szerint a román kormány azt hangsúlyozta, hogy nyitott az indítványaira a restitúciós törvény kiigazítása ügyében, Romániában nemcsak, hogy nem igazították ki a 2013. április 17-én elfogadott, 165-ös számú „retrográd" törvényt, de „az állítólagos bírói függetlenség mögé bújva" továbbra is üldözték a magyar református egyházat és a különleges bizottság tagjait.
2014. május 22-én a nyolc képviselő újabb levelet küldött Kerry külügyminiszternek, arra kérve őt, hogy az amerikai diplomáciai tárca továbbra is kövesse figyelemmel a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatban, valamint a Markó, a Marosán és a Clim ellen indított eljárást. MTI
Erdély.ma

2015. március 27.

Emlékezés egy gyógyszertárra
Megnéztem én is a múltkor a televíziós közvetítést Párizsból, ahogy európai államfők vagy miniszterelnökök, sőt, a világ számos más országának vezetői is kart karba öltve tüntettek a szólásszabadságért, a toleranciáért, és azóta is szinte naponta eszembe jutnak ezek a képek. Próbálom pontosan értelmezni, amit láttam. Látszólag erőt sugallt az a demonstráció, de mintha gyengeséget is ugyanakkor, hiszen tiltakozni nem a hatalmon levők szoktak, hanem azok, akik ellenzékben vannak.
Persze, ebben az esetben inkább a teljes szolidaritást kívánták bizonyítani a szervezők, talán az elrettentés szándékával is, viszont nem megy ki a fejemből, hogy sajnos, képmutatás is volt bőven ebben a tényleg világra szóló összefogásban.
Vagy legfeljebb – megengedem – nem a mai valóságot, hanem csak az elhatározást mutatta, hogy ilyennek szeretnénk a jövőt. Toleráns társadalmat, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk utódainknak – üzenték a párizsi felvonulók, és ezzel természetesen mindannyian egyetérthetünk.
Ám azzal az önelégültséggel nincs mit kezdenem, hogy sokak szerint máris ilyenek vagyunk, szemben a világ elvetemült részével, és hogy Európában például, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban máris megvalósult volna az ideológiák, vallások, kultúrák, nyelvek, etnikumok békés együttélésének eszméje. Nem csupán Ukrajnára gondolok, mondjuk, hanem saját néhány évtizedes tapasztalatomra, hogy a tolerancia nem istenadta képességünk, hanem megtanulható és elfelejthető.
Tulajdonképpen minden új helyzetben ismét el kell sajátítani. Hogy ma színes bőrű elnöke van Amerikának, és hogy néhány hónapja Romániában is német származású az államfő? Igen, ezek kétségtelenül fontos előjelei lehetnek egy majdani változásnak.
De hozott-e valami újat kisebbségjogi kérdésekben a washingtoni politika Barack Obama megválasztása után? Ígért-e szemléletváltást a többség-kisebbség viszonyában a romániai államelnök Klaus Johannis, aki egyelőre csak annyit mondott ország-világ előtt, hogy nálunk minden rendben van.
A választ minden újságolvasó tudja, de arról a magyar illúzióról, hogy akkor egy ilyen elnökkel az ország élén már Erdélyben is megoldódnak az etnikumközi problémák, érdemes lenne hosszabban értekezni. Most azonban egy látszólag tényleg múlttá vált pillanatot szeretnék fölidézni, mert emlékezni muszáj, éppen egy toleránsabb jövő reményében. 1990. március 16-ról van szó, amikor Marosvásárhelyen az egyik lakótelepi gyógyszertár kirakatüvegére a magyar gyógyszerészek fehér festékkel kiírták – a félköríves román felirat alá, szintén félkörívben –: gyógyszertár.
Marosvásárhelynek akkor majdnem százötvenezer lakosa volt, és ennek valamivel több mint fele magyar. Az általános eufóriával, a román–magyar megbékélés könnyes-romantikus ábrándjával induló újsütetű demokráciában, két és fél hónappal a Ceausescu-diktatúra bukása után, egy ilyen etnikai összetételű városban hiába próbálkoztunk kétnyelvű várostáblákkal, rögtön széttörték vagy lemázolták azokat, és nem volt még sehol – sehol! – egyetlenegy kétnyelvű cégtábla vagy más nyilvános felirat sem Marosvásárhelyen.
Azt gondolhatták a gyógyszerészek, hogy a kórház vagy a gyógyszertár bejáratánál ki-ki levetkőzi előítéleteit, faji, etnikai, netán nyelvi türelmetlenségét, hiszen a beteg embernek nincsen más identitása, mint a betegsége. Nem így történt. Hatalmas román tömeg gyűlt össze a tömbházak között, a tágas útkereszteződésben, és amikor többedmagammal odarohantunk a hírre, csak tisztes távolságból figyeltük a félelmetesen zúgó darázsfészket. Rémisztő volt.
Máig nem tudjuk, kik szervezték ezeket a tiltakozó akciókat. Viszont, ami a legfontosabb: európai emberek tették ezt a huszadik század végén.
Nem évszázadokkal ezelőtt, nem az inkvizíció, nem a boszorkányüldözések korában. Mint ahogy európai emberek okoztak mérhetetlen szenvedést európai embereknek a második világháborúban, európai emberek küldtek ki európai embereket a frontra, vagy deportáltak és pusztítottak el európai milliókat. Majd a kommunizmusban is hányféle rémségről tudtunk, vagy esetleg nem is tudtunk. A marosvásárhelyi gyógyszertári tüntetés után három nappal Budapesten egy román–magyar kerekasztal-beszélgetésen vettem részt.
Március 19-én és 20-án jelentős román értelmiségiek ,mint a költő Mircea Dinescu vagy Smaranda Enache, Gabriel Liiceanu, Marius Tabacu, Alin Teodorescu és romániai magyar vezetők, többek közt Domokos Géza, Kányádi Sándor, Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Béres András meg jómagam is, próbáltunk egyetértésre jutni éppen a nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, a magyar egyetem kérdésében. Ráadásul – horribile dictu! – Magyarország fővárosában próbáltuk ezt cselekedni, a külügyminiszter Horn Gyula és államtitkára, Szokai Imre jelenlétében.
Nem volt könnyű, de egy-két kérdésben már-már megegyeztünk, amikor az első nap estéjén jött a hír: Marosvásárhelyen vér folyik, Sütő András is súlyosan megsebesült. Dugába dőlt minden, csomagoltunk sürgősen, és ki ahogy tudott, utaztunk haza. A folytatás már valószínűleg mindkét országban benne van a történelem-könyvekben, bár más-más konklúziókkal, hiszen egyelőre még a történelmet, a régvolt tényeket sem vagyunk képesek egyformán látni.Hallani is vélem egyik-másik kommentárt: igen, a románok.
Nem mi voltunk az agresszorok, mondhatnánk megkönnyebbülten, mint az európai politikusok Párizsban. Így igaz, akkor Marosvásárhelyen tényleg nem mi voltunk. De tetszik, nem tetszik, akik ütöttek, éppen úgy európaiak voltak, mint akik védekeztek.
Vagy beszéljek arról, hogy „mi” magyarok mit gondolunk ma is a cigányokról, akik egyébként ezelőtt huszonöt évvel Marosvásárhelyen mellénk álltak? Hogy egyesek az elmúlt években is milyen szörnyűségeket követtek el velük szemben? Az nem a románok szégyene, hanem a miénk. Vagy egyezzünk meg: általában az európaiaké.
Mint a volt Jugoszlávia etnikai tisztogatásai, az ukrán–orosz konfliktus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a szélsőjobb pártok félelmetes előretörése, a lappangó fundamentalizmus, a kollektív jogok ostoba, szűk látókörű tagadása. Hinni szeretnék a német vagy francia vezetők toleranciaakaratában, és Európában minden bizonnyal már ma is sokkal jobb élni, mint a világ más részein, de azért nem felejthetem, hogy 1990-ben sem tudott nekünk hathatósan segíteni az akkori Európa, legfeljebb csak „szelíd” kényszereket próbált alkalmazni Romániával szemben, többek közt az integrációs feltételek megállapításakor.
Magunknak kellett megkeresni a megfelelő eszközöket, és később tényleg újrakezdődött más formában a román–magyar párbeszéd, meg is oldottunk számos vitás ügyet, viszont sokszor inkább gyengeségnek éreztem a kart karba öltő európai szolidaritást, nem igazi erőnek.
Néhány éve ismét azzal kell szembenéznünk Erdély-szerte, hogy a már kivívott jogokat próbálják sokan visszavenni tőlünk.
Mindennaposak a zászló-, felirat- és iskolabotrányok. Bár egyelőre úgy tűnik, Budapest nem fog nekünk román–magyar kerekasztalt szervezni, különben sem ez a dolga Magyarországnak, viszont sok másban segíthetne.
Ehhez viszont egy sokkal következetesebb szomszédságpolitikára lenne szükség, és minden bizonnyal el kellene felejteni azt az egészen különös külpolitikai koncepciót, amely elsősorban gazdaságról szól, és másodsorban sem igazán arról, ami minket nyomorít.
Utána talán Angela Merkeléket is meggyőzhetnénk arról, hogy „vigyázó szemüket” Párizsra vetve, reszkírozzanak néha azért ránk is egy-egy pillantást, mert attól, hogy német anyanyelvű elnöke van ma Romániának, nem oldódtak meg automatikusan oktatási és nyelvhasználati problémáink.
Mi több, sok román úgy érezheti, hogy ezzel a választással egyszer s mindenkorra bizonyította toleranciáját. Mint a párizsi tüntetők. Hogy példát is hozzak az ellentmondásra: egy adott pillanatban úgy tűnt, hogy a marosvásárhelyi gyógyszerészti karon az idéntől nem lesznek magyar helyek a felvételin. Ezt a veszélyt talán sikerült elhárítani, de nem kellene huszonöt év mérlegét a gyógyszerészettel kezdeni, és azzal is befejezni. Az intolerancia végül is gyógyítható. Csak ahhoz el kell ismernünk, hogy mi sem vagyunk immúnisak a fertőzésre.
Markó Béla
Népszabadság

2017. július 13.

RÖVID PÓRÁZON A ROMÁN KORMÁNY
BRÜSSZEL, WASHINGTON, JOHANNIS ÁLLAMFŐ ÉS A CIVILEK SZOROS EMBERFOGÁST ALKALMAZNAK
Izzadságszagúra sikeredett az utóbbi fél év a kormányzó román szociáldemokratáknak (PSD). A decemberben magabiztos választási győzelmet arató PSD képtelen megbirkózni a helyzettel, hogy a választási csalás miatt tavaly két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pártelnök a hatályos romániai törvénykezés szerint nem lehet miniszterelnök.
Ám Liviu Dragnea vezéri ambíciói továbbra is nagyok, így csak olyan kormányfő kerülhet a kabinet élére, aki hallgat a főnökre, s teljesíti elvárásait. Sorin Grindeanuval, a januárban hivatalba lépett miniszterelnökkel nem volt elég hatékony a pártelnök által elvárt szoros együttműködés, ezért júniusban némi párton belüli perpatvar közepette csere történt a végrehajtó hatalom élén. Mihai Tudose jelölése meglepetést keltett, az ellenzék és a média példátlan lejáratási kampányt indított a volt gazdasági miniszter ellen, de Klaus Johannis jobboldali államfő rábólintott a szociáldemokraták emberére.
Hogy Tudosénak sem lesz egyszerű dolga, az gyorsan kiderült. A baloldali román kabinet legnagyobb politikai ellenfele nem a parlamenti ellenzék soraiból kerül ki, hanem külföldről érkezik. Mihai Tudose egyik első elképzelése arra az egyenlőtlen helyzetre próbált megoldást találni, hogy a romániai cégek több nyereségadót fizetnek, mint a külföldi tőkével működők. A kormányprogramba utólag beiktatott terv szerint a nyereség helyett az üzleti forgalmat adóztatnák meg és szolidaritási illetéket vezetnének be.
Az ötlet olyan erőteljes tiltakozást váltott ki a Romániában remek piacra találó külföldi vállalkozások körében, de a mindig mindenhez vélemény fűző amerikai nagykövetségen is, hogy a kabinet jobbnak látta elvetni a tervezetet. A külföldről érkező nyomásgyakorlás azért is bizonyult hatékonynak, mert a szociáldemokraták hatalomra kerülésük első heteiben egyszer már alaposan megégették magukat a valóban szerencsétlenül előkészített igazságügyi reformmal. Akkor a Nyugat-Európában nagy és pozitív visszhangra talált tömegtüntetések miatt kényszerültek hátraarcot fújni, most már a külföldi dorgálás is elég volt a visszakozáshoz. Tudose első külföldi útja miniszterelnökként Brüsszelbe vezetett, ahol tárgyalópartnereinek megígérte, kormánya nem vezeti be a cégek bevételét alapul vevő új adónemet.
Liviu Dragnea, a román politika erős embere óvatos duhaj. Kerüli a nyílt ütközést Brüsszellel, az uniós intézményekkel, de amolyan szimbólumként időről időre élesen támadja Soros Györgyöt. Az amerikai milliárdos testesíti meg mindazt, ami a román érdeket próbálja háttérbe szorítani a külföldi, nemzetközi akarat érvényesítése érdekében. Tény ugyanakkor, hogy Romániában – a többi kelet-európai országhoz hasonlóan – huszonhét éve jelen vannak olyan szervezetek, amelyek finanszírozása az amerikai milliárdoshoz köthető. Ezek rendszerint a liberális elvek alapján viszonyulnak a közéleti témákhoz, azaz a jelenlegi bukaresti politikai felállásban az ellenzékhez és az államfőhöz állnak közel.
Az elmúlt napokban a RiseProject portál egy olyan cikket közölt, amely szerint a belügyminisztérium titkosszolgálatának egyik 2011-ben készített, később titkosított jelentése megállapította Dragnearól: a 2000-es évek elejétől, amikor Teleorman megyei közgyűlésének elnöke volt, hozzá közel álló személyekkel együtt szervezett bűnöző csoportot hozott létre. Egy cégen keresztül uniós pénzeket pályáztak meg és térítettek el eredeti rendeltetésüktől, állítja az írás. A belügyi tárca titkosszolgálata cáfolta, hogy a jelentést az intézmény készítette volna, Dragnea tagad.
A cikket azonos nevű portálján közlő Rise Project egy olyan nem kormányzati szervezet, amely Soros György Nyílt Társadalom Intézetén keresztül finanszírozott OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project) csoport tagja. Úgy tűnik, nem akármilyen médiumról van szó, a Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a cikk közlése után hivatalból kezdett vizsgálódni az ügyben.
Az a DNA, amelynek vezetőjét lemondásra szólították fel, miután egy olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyben arról szónokol az ügyészeknek: fel kellene gyorsítani a kormányzati szereplőket érintő ügyek felgöngyölítését. Laura Kövesi DNA-vezért és az általa vezetett intézményt a botrány kipattanása után azonnal védelmébe vette Johannis államfő és a fáradhatatlan amerikai nagykövet, Hans Klemm.
Ugyancsak néhány nappal ezelőtt egy televíziós interjúban Alin Teodorescu szociológus hosszasan beszélt Dragneáék állítólagos korrupciós ügyeiről, a pártelnök diktatórikus stílusáról és a szociáldemokrata párt rossz irányvonaláról. A „szakértő” az azóta korrupció miatt többéves börtönbüntetését letöltő Adrian Nastase exkormányfő tanácsadója, majd kabinetvezetője volt. Korábban, 1990 és 1996 között a Soros Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett, ezt megelőzően pedig 1989-ben döntött úgy, hogy belép Nicolae Ceausescu kommunista pártjába. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint az amerikai milliárdos hadjáratot indított a jelenlegi román kormány ellen, őt pedig a különböző korrupciós vádakkal akarja félreállítani.
Mi várható az új román kormánytól egy számára kedvezőtlen politikai környezetben, amikor Brüsszel és Washington gátlástalanul él a nyomásgyakorlás eszközével, az államfő pedig óriási kedvencnek számít e két fővárosban? Kompromisszumokkal teli próbálkozások gazdasági téren a romániai vállalkozások helyzetbe hozásáért, a háború folytatása az igazságszolgáltatás reformjáért, s azon belül a DNA óriásira nőt hatalmának megnyirbálásáért és – esetleges hangsúlyeltolódásokkal – folytonosság külpolitikában, ami az Egyesült Államok és az unió közötti egyensúlyozást jelenti, a két pólus viszonyának alakulását szem előtt tartva.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött parlamenti együttműködési megállapodás várhatóan tartós lesz. A szociáldemokraták és az ALDE kis liberális párt koalíciójának parlamenti többsége soványodott a decemberi választások óta, az RMDSZ szavazatai jelentik a stabilitást. De a Kelemen Hunor vezette pártnak sincs jelenleg túl nagy mozgástere, a megosztott ellenzék népszerűsége a baloldali kudarcok után sem nőtt, nincs értelme, s realitása sem valamiféle kormányellenes szövetségnek, a teljesen önálló ellenzékiség pedig a magyar formáció totális elszigeteltségét jelentené.
Pataky István / Magyar Idők



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék