udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Anouilh, Jean

2001. december 18.

A kolozsvári magyar színházbarátok dec. 8-án vitafórumot rendeztek a színház áldatlan helyzetének ügyében. Meghívásuk ellenére, az intézmény vezetősége nem jelent meg. A vitafórum állásfoglalást adott ki. Eszerint a kolozsvári Állami Magyar Színház nem magántulajdonban lévő intézmény; műsorpolitikája nem lehetnek egyetlen személy ízlése szerinti. Ez a színház a magyar nyelv temploma, a magyar és egyetemes színiirodalom anyanyelvű tolmácsolója kell hogy legyen ismét. Nem fogadható el, hogy a színháznak sincs semmi köze a közönség elvárásaihoz, az sem, hogy kizárólag Tompa Gábor főrendező művészi felfogása érvényesüljön minden másfajta művészi koncepció ellenében. Tiltakoznak az önkényes, diktatórikus vezetői "stílus" ellen. Ez az önteltség sajnos, együtt jár az előző korszakok művészi (színészi, rendezői) teljesítményei többségének a becsmérlésével, lefitymálásával. Így válik - a jelenlegi vezetés unosuntalan hangoztatott, terjesztett megítélésében - Jókai Mór, Csíky Gergely, Madách Imre, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Herczegh Ferenc, Németh László, Illyés Gyula, Zilahy Lajos, Máray Sándor, Sütő András, Páskándi Géza stb., stb. híg magyarkodóvá, vitézkötéses-pitykés bokacsattogtatóvá, s így válnak (utólag!) a Pirandello-, Beckett-, a Thornton Wilder-, Anouilh-, Max Frisch-, Arthur Miller-, Pavel Kohut-, Dürenmatt-, Brecht-előadások ósdi, elavult, vásári csepűrágássá - hacsak nem az egyetlen boldogítóvá, korszerűvé kanonizáló Tompa Gábor-féle felfogás, kísérletezés, rendezői koncepció árnyékában kerülnek színre. Kolozsvár egyetlen magyar színháza nem "szakosodhat" egyetlen stílusra, koncepcióra. A fórum részvevői azt kérik az RMDSZ-től, hogy segítsenek az áldatalan kolozsvári állapotok felszámolásában. Az első lépés: Tompa Gábor igazgató-főrendező igazgatói székből való mielőbbi eltávolítása és átmenetileg egy megbízott vezető kinevezése. Az aláírók között van dr. Csetri Elek történész, akadémikus, Csomafáy Ferenc, újságíró, Dr. Józsa Nagy Mária egyetemi docens, Koós Ferenc egyetemi tanár, dr. Kozma Dezső egyetemi tanár, Máté Árpád tanár, Zenelíceum aligazgatója, Molnos Lajos író, városi tanácsos, Pillich László újságíró, városi tanácsos, Simon Gábor igazgató, Állami Magyar Opera; Solymosi Zsolt lelkész, Szőcs István író, színikritikus; Szőcs Judit RMPSZ-alelnök, dr. Vekov Károly történész, parlamenti képviselő. Az állásfoglaláshoz csatlakozott többek között Dáné Tibor Kálmán, Csép Sándor újságíró, Ferenczy Miklós lelkész, Bálint Tibor író; Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, dr. Kása Zoltán, egyetemi tanár, a BBTE rektor-helyettese, Fodor Sándor, író, Wolf Rudolf igazgató, Apáczai Cs. J. Líceum; Szilágyi T. Júlia igazgató, Római Katolikus Líceum; Tőkés Elek igazgató, Báthory István Líceum; Kósa Mária igazgató, Brassai S. Líceum; Popa Márta igazgató, Unitárius Kollégium; Bálint Kelemen Attila tanár; Mózes Árpád evangélikus püspök; Dr. Czirják Árpád pápai prelátus, érseki helynök; Dr. Szabó Árpád unitárius püspök; Dr. Wanek Ferenc docens; Dr. Horák József egyetemi tanár. /Állásfoglalás a kolozsvári Állami Magyar Színház ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

2016. július 15.

Rendhagyó sajtótájékoztató
Rejtélyes viszonyok Mikházán
Csütörtök délben rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Szélyes Ferenc színművész Mikházán, annak kapcsán, hogy július22-én, pénteken 20 órától bemutatják Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című darabját. A helyszín is különleges volt, hiszen saját mikházi portáján fogadta az újságírókat.
Szélyes Ferenc elmondta: a darabot 14 évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciójaként már játszották mostani szereplőtársával, Nagy Istvánnal. A rendező akkor Cristian Ioan, a Nemzeti akkori igazgatója volt. A vezetőcserét követően levették műsorról a kétszemélyes drámát, annak ellenére, hogy jó előadás készült belőle. "Abban egyeztünk meg Nagy István kollégámmal, hogy mivel akkor nem játszottuk ki a darabot, valamikor újra színre visszük. Hosszú előkészület után végül úgy döntöttünk, hogy a Csűrszínházi Egyesület saját produkciójaként az idén újra színpadra állítjuk" – mondta Szélyes Ferenc.
Valójában családi produkciónak is mondható, hiszen a darabot Nagy István fordította, ő alakítja Abel Znorkót, míg a rendező Szélyes Ferenc, aki Erik Larsent játssza. Díszlet- és jelmeztervező Szélyes Andrea. "Szerepet kap" benne Bálint Károly Marosvásárhelyi szobrászművész alkotása is, amely nemcsak a plakáton, hanem a darabban is megjelenik. A turnészervezést az Artecotur Egyesület vállalta fel.
A csűrszínházi bemutatót követően 23-án, szintén 20 órától lesz még egy előadás, utána a nyárádszeredai napokon láthatja újra a közönség, majd ősztől a Jazz & Blues klubban adják elő rendszeresen. Van egy turnéztatható díszletváltozat is, s mivel kétszereplős, remélik, hogy több erdélyi településen is megfordulnak majd. Ha meghívást kap a Csűrszínházi Egyesület, akkor külföldre vagy a nyugati szórványba is ellátogathatnak vele.
Nagy István elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, ezért utólag osztotta meg velünk gondolatait a darabról. Kifejtette: 14 éve, május 13-án mutatták be a Nemzeti Színház Kistermében a Rejtélyes viszonyokat, Szélyes Ferenc 50. születésnapjára. Akkor már ment ez az előadás a román tagozaton Ritiu Ioan és Dan Radulescu szereplésével, egy nagyon puritán – jégvilágot idéző – díszletben. Az előadás rendezője, Cristian Ioan, akkori vezérigazgató felvetette, hogy megcsinálná a magyar tagozaton is, ugyanazzal a díszlettel és koncepcióval. Elkezdték próbálni a darabot – Makk Károly fordításában –, és a rendező csakhamar rájött, hogy az elképzeléseihez nem idomul, sőt, sok helyütt eltér a román fordítástól. Így leállt egy időre a munka. Nagy István újrafordította a szöveget, felhasználva Paola Bentz-Faucci román átültetését. Az előkészítő munka, az újrakezdett próba folyamata több saját ötletet is felszínre hozott, amelyeket a rendező elfogadott, beépített, majd kedvet kapván, elvetette az előző koncepciót, és a román előadástól teljesen különböző produkció jött létre. "Nagyon kellemes emlékek fűznek hármunkat az akkori közös alkotó munkához" – mondta Nagy István, majd arra a kérdésre, hogy most miért az új köntös, az új díszlet és miért új koncepcióban állítják ismét színpadra a darabot, kifejtette: "talán éppen az eltelt 14 év miatt. Én akkor 43 évesen egy olyan 50-en túli alakot próbáltam megformálni, amelyik már tetemes élettapasztalatot halmozott fel, és akinek emberi és szakmai státusa meghatározó. Mostanra, azt hiszem, a magam kora, élettapasztalata, emberi és talán szakmai státusom is közelebb áll a megoldandó feladathoz. A régi előadásból a tisztázott viszonyrendszert használtuk fel, és néhány akkori saját játékos ötletet. A mostani előadás új térben, új koncepcióval készült. A produkció létrejöttét támogatta többek között Kiss Péter vállalkozó, Orbán László, az Osli stúdió tulajdonosa, a Népújság és súgóként Súgó Erzsébet.
Néhány szó a szerzőről és a darabról. Eric-Emmanuel Schmitt francia-belga dramaturg, író, filmrendező 1960. március 28-án született. Lyonban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1980-1985 között Párizsban filozófiában szerzett egyetemi diplomát. Három évig a cherborgi Chambéry egyetem tanára volt. Elzásziként szülei hatására ateista, aztán agnosztikus volt, majd évek múltán tért keresztény hitre. 2002-től Belgiumban él, 2008-tól belga állampolgár. Drámaírással kezdte, majd később novellákat is írt. A Rejtélyes viszonyokat 1996-ban írta. Azonnal siker lett, forgatókönyv és film is készült ennek alapján. A kétszemélyes darabban két eltérő életfilozófiájú és életpályájú férfi története bontakozik ki.
Schmittet a Francia Akadémia a színházművészetért járó aranydíjjal tüntette ki 2001-ben. Darabjait több mint 50 országban játsszák és 40 nyelvre fordították le. A szakértők Samuel Beckett, Jean Anouilh és Paul Claudel mellé sorakoztatják fel a szerzőt, aki novellákat és rövid tudományos- fantasztikus történeteket is írt. 2010-ben Goncourt- díjat kapott az Emlékkoncert egy angyalért című novellájáért. 2016-ben a Goncourt- bizottság egyöntetűen tagjai közé választotta, Edmonde Charles-Roux helyét vette át. 33 éve a belga királyi francia nyelvű irodalmi akadémia tagja, székét korábban Sidonie-Gabrielle Colette és Jean Cocteau foglalták el.
A Rejtélyes viszonyok című darabban Abel Znorko Nobel-díjas író visszavonultan él Norvégiához közel, egy szigeten. Tíz éve nem fogad a takarítónőjén és az alkalmanként a házhoz rendelt prostituáltakon kívül semmiféle látogatót. Aztán egyszer egy idegen érkezik, akiről a későbbiekben furcsa dolgok derülnek ki. Így hívja beszélgetésre hosszú évek hallgatása után egy jellegtelen kisváros jellegtelen lapjának riporterét. A szokványos kérdésekkel és közhelyes okoskodásokkal induló interjú során azonban egyre különösebb titkok derülnek ki egy cseppet sem hétköznapi szerelmi kapcsolatról, egy rejtélyes harmadik személyről, akinek említése miatt mindketten levetkőzik évtizedek óta alakított pózaikat, megismerik egymás életfilozófiáját, belátják, hogy ez csődhelyzetbe juttatta őket, ennek köszönhetően őszintén kitárulkoznak egymás előtt. A Rejtélyes viszonyok francia ősbemutatójának főszere-pét Alain Delon játszotta. 2002-ben a norvég Kjetil Bang-Hansen, majd 2005- ben Volker Schlöndorff készített tévéfilmet a darab nyomán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék