udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Bánfi Ferenc

2002. október 4.

A restitúciós törvények mielőbbi alkalmazását, a magyar egyházi és közösségi javak gyakorlatban történő visszaszolgáltatását szorgalmazta Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök okt. 3-án Bukarestben, a román parlament két házának elnökeivel és a parlamenti magyar baráti csoportok tagjaival folytatott tárgyalásán. Mádl Ferenc a bukaresti református Calvineum-temetőben katonai ceremónia keretében helyezte el az első világháborúban elhunyt magyar katonák leendő emlékművének alapkövét. Az ideiglenes kopjafát katolikus, református, evangélikus és ortodox lelkészek szentelték fel, tövéhez Mádl Dalma asszony helyezett virágcsokrot. A bukaresti egyetemen a magyar államfő a román-magyar együttműködés új perspektíváiról tartott előadást angol nyelven. A magyar államelnök megtekintette a dél-kelet európai bűnözés megelőzési központot (SECI), amelynek jelenlegi igazgatója Bánfi Ferenc magyar rendőrtábornok. A szenátus elnökénél Mádl Ferenc felvetette a csíkszeredai magyar konzulátus ügyét. Nicolae Vacaroiu a magyarországi románság helyzetének további javítására kérte a magyar elnököt. Valer Dorneanutól a magyar államfő az aradi Szabadság-szobor végleges elhelyezését és a magyar egyházi és közösségi ingatlanok gyakorlatban történő visszaszolgáltatását kérte. Bánfi Ferenc a Szabadságnak elmondta: a SECI-központ az első olyan bűnüldözési együttműködés a délkelet európai országok között, amely bizonyítja, hogy ezek az országok közös célokat képesek megfogalmazni, közös érdekeket találhatnak. A bukaresti SECI-központban 11 ország 18 összekötő tisztje dolgozik, küzdenek a kábítószer-kereskedelem, embercsempészet és terrorizmus ellen. Mádl Ferenc találkozott Emil Constantinescu volt elnökkel, ezt követően pedig Ion Iliescu államfővel négyszemközti záró megbeszélést folytatott. Mádl Ferenc magas magyar állami kitüntetéseket adott át Czédly Józsefnek, a Petőfi Ház igazgatójának (a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje), Paul Drumaru írónak, fordítónak a magyar irodalom romániai népszerűsítéséért (a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje), Lőrinczi Gyulának, a Petőfi Társaság elnökének a bukaresti magyar művelődési élet szervezéséért (a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje), Molnár Szabolcs egyetemi tanárnak, a bukaresti Hungarológiai tanszék vezetőjének a tanszéken végzett munkájáért (a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje), Maya Morgenstern színművésznőnek a magyar-román színházi és filmművészeti együttműködés fejlesztéséért kifejtett tevékenysége elismeréseként (a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje), Geo Serban irodalomtörténésznek a magyar irodalom romániai népszerűsítéséért (a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje) és Georghe Vida művészettörténésznek a modern magyar képzőművészet romániai megismertetésért végzett munkája elismeréseként (a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje). Mádl úgy értékelte, hogy a magyar-román viszonyban még sok a tennivaló a két ország és két nép jobb együttműködéséért és igazi megbékéléséért. /Tibori Szabó Zoltán: Román-magyar együttműködési perspektívák. Folytatódik Mádl Ferenc romániai látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

2002. december 10.

A nyilvánossági nap új kezdeményezés, amely a magyar nagykövetség, a sajtót támogató alapítványok és a sajtó reprezentánsai közötti dialógust és információáramlást próbálja elősegíteni - foglalta össze Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. Íjgyártó István meggyőződése, hogy a szélsőséges, már most sem jelentős megnyilvánulások Románia NATO-ba való meghívása után tovább fognak csökkenni. Az európai gazdaság recessziójának következtében a Magyarország és Románia közötti kereskedelem ebben az évben nem éri el 2001-es szintet. Az egymás országában élő kisebbségi közösségek tekintetében a Románia és Magyarország közötti viszonyt a folyamatos párbeszéd jellemzi. Bánfi Ferenc tábornok sikertörténetnek nevezte a SECI több európai országra kiterjedő bűnüldöző szervezet eddigi tevékenységét. A szervezet tavaly januárban kezdte meg működését, Bukarest székhellyel. Kelemen Hunor az RMDSZ média-nyilvánosság-politikájáról tájékoztatott. Az ideális az volna, ha lenne egy erdélyi magyar televízió és egy 24 órát sugárzó magyar rádióadás. Ha ez nem lehetséges, akkor a meglévő adások sugárzási idejének kiterjesztése a feladat. Jelenleg három magyar nyelven is sugárzó területi rádióadás is van Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron, Bukarestben pedig egy rövidebb adás. Danny Robertson, az USAID (United States Agency for Internatinal Development ) Romániai programjának igazgatója ismertette a szervezet eddigi tevékenységét és programját. Markó Attila kiemelte, hogy amikor a sajtó a roma nemzetiségűekről ír, nem mindig képes előítéletektől mentesen írni. A szenzációkra éhes román sajtóra inkább a partikuláris esetek általánosítása a jellemző. Cristina Guseth, a Freedom House igazgatója a szervezet tevékenységét ismertette. A Freedom House évente felmérést készít arról, hogy a világ országaiban mennyire tartják be az egyéni szabadságjogokat. A szervezet minősítése szerint a192 országból 86 szabadnak tekinthető, 59 részben szabadnak, 47 pedig nem tekinthető annak. Vincze Lóránd, a Román Rádió magyar adásának szerkesztője szerint a romániai magyar sajtó fejletlen, konkurencia nincs, a lapok példányszáma kicsi, a piac nem mutat fellendülést. /Szász Róbert: Nyilvánosság nap Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2007. február 13.

Az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa egyhangúan jóváhagyta, hogy az EU új moldovai különleges képviselője márciustól Mizsei Kálmán, Magyarország jelöltje legyen. Mizsei Kálmán kinevezésére Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tett javaslatot. A kinevezés a magyar külpolitika eredményességének elismerése – szögezte le Polgár Viktor külügyi szóvivő. Az EU első alkalommal nevezett ki az uniós külkapcsolati rendszeren belül kiemelten kezelt különleges képviselőjének magyar szakembert. A moldovai-ukrán határon állomásozó EU Határmegfigyelő Misszió vezetője szintén magyar szakember, Bánfi Ferenc rendőrtábornok. /Magyar szakember lett az EU új moldovai különleges képviselője. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 13./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék