udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Bányai Aranka

2005. február 21.

Arad, Hunyad és Temes megye magyartanárai tanácskoztak a hét végén Temesváron Murvai László minisztériumi vezérigazgatóval, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. A szakmai megbeszélést a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Temes megyei szervezete kezdeményezte, és a helyi elnök, Halász Ferenc vezette. A rendezvényen részt vett Matekovits Mihály, Arad megyei helyettes főtanfelügyelő, Máthé Márta, a Hunyad megyei, valamint Kiss Ferenc, a Temes megyei magyar oktatásért felelős tanfelügyelő. A tanácskozás részvevőit a házigazda intézmény igazgatója, Virginás-Tar Judith köszöntötte. A fő téma – a magyar nyelv- és irodalomtételek a képességvizsgán és az érettségin – tárgyalását három előadás előzte meg. Kiss Ferenc tanfelügyelő Helyzetkép a Temes megyei oktatásról c. beszámolójában ismertette a megye jellegzetességeit: az iskolák és oktatási központok szétszórtságát, a gyermeklétszám 50 százalékos csökkenését az 1990-es évek elejétől napjainkig, valamint a magyar nyelv választott tantárgyként való oktatását olyan településeken, ahol nincs magyar iskola. Bányai Aranka a képességvizsga, Mészáros Ildikó az érettségi tételeivel kapcsolatos észrevételeit, kifogásait vázolta fel. A vita során hangoztatták, hogy a líceumi osztályokban siralmas a tankönyvhelyzet: a tizenkettedik számára egyáltalán nem írtak tankönyvet, az előző három osztályé eltér a tantervtől. Hiányzik az anyanyelvtanítás koncepciója az első osztálytól az érettségiig. Stilisztikai és szövegtani fogalmakat kell tanítani, holott szabatosan beszélni és fogalmazni sem tud a gyerekek többsége. Képzett tankönyvíró-csapatra lenne szükség. Murvai László kifejtette, hogy nincs a minisztériumban a magyar oktatást hosszabb távon tervező tanfelügyelő, a magyar tanfelügyelők nem vállalják a bukaresti létet. A tételek bírálata jogos, ennek orvoslására tételjavaslatokat kér az ország minden megyéjéből. /Szekernyés Irén: Siralmas tankönyvhelyzet. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./

2005. augusztus 24.

A Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója, Maria Toghina bejelentette, hogy általános átszervezés vár a közszolgálati adóra. Nicolae Dolanga, a temesvári területi stúdió igazgatója kijelentette, hogy sem a román, sem a kisebbségi műsorok nem szenvednek kárt. Bartha Csaba, a Temesvári Rádió Magyar Adásának szerkesztőségvezetője viszont aggódik, hogy a vezetőség tovább kurtítja büdzséjüket, kevesebb mozgásterük lesz. Valamennyi területi stúdiónál – a román és magyar nyelvű adásoknál egyaránt – voltak leépítések bukaresti utasításra. Mindenütt tiltakoztak ez ellen, csak a Temesvári Rádió igazgatója hajtott fejet. A “fénykort” az jelentette, amikor 16-an dolgoztak a magyar nyelvű adásnál, jelenleg már csak öt fizetett munkatárs maradt a temesvári magyar adásnál: Bartha Csabán kívül Lehőcz László rovatvezető és Erdély Rita riporter főállású, Koczka György és Molnár Krisztina külsős. Megszűnt többek között a Temesvári séták című helytörténeti rovat (Szekernyés János), A szó és az ember (Bányai Aranka, Szekernyés Irén), az Utazás a zene világába (Ohanovics Miklós) és a gyermekműsor is, amit a mesefelolvasás “pótol” (Kiss Anikó). /Pataky Lehel Zsolt: Aggodalom a temesvári magyar rádióadásért. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék