udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Névmutató: Balogh Mihály

2000. szeptember 19.

Közel harminc szilágysági magyar önkormányzati vezető vett részt a Kárásztelken rendezett szilágysági millenniumi napokon, amelynek egyik fő programja volt a polgármesterek találkozója. Dr. Pete István mezőgazdasági államtitkár, Seres Dénes szenátor, Vida Gyula parlamenti képviselő és Szigeti János, a magyarországi földművelési és vidékfejlesztési minisztérium főtanácsosa válaszolt a kérdésekre. Dr. Pete István hangsúlyozta: a hazai mezőgazdaság csődhelyzetben van. A visszaadott földek egy része megműveletlen, a másik felébe gyenge minőségű vetőmag került, és korszerűtlen a megművelés. Romániában nem alakult ki az agrárpiac. A legnagyobb érdeklődést kiváltó téma a vidékfejlesztést érintő SAPARD-program volt. Október 27-én kezdődnek a tárgyalások az Európai Unióval a programhoz kapcsolódó pénzügyi szerződés aláírásáról. Az államtitkár szerint Erdély és a Partium mindenképpen részt vehet a programban. A pályázás alapfeltétele az, hogy az illető kistérség rendelkezzen a beruházáshoz szükséges összeg felével. /Kulcsár Andrea: Önkormányzatisoknak a mezőgazdaságról. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 19./ A Kárásztelki Fiatalok Társasága szervezésében tartották meg szept. 15-17-én a Szilágysági Millenniumi Napok elnevezésű háromnapos rendezvénysorozatot, melynek fővédnöke Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter volt, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. Évtizedek óta a szentkeresztnapi búcsú az az esemény, amelyen megháromszorozódik a község lélekszáma, amelynek hírére hazajön szinte minden elszármazott. Kárásztelek az egyetlen szilágysági magyar település, amelyet nem tudott meghódítani a reformáció, mindmáig őrzi az ősi katolikus hitet. Lélekszáma jelenleg a másfélezret sem haladja meg. Emléktáblát helyeztek el a templom belsejében az elszármazottak emlékére, melyet Markó Béla, az RMDSZ elnöke leplezett le, szept. 17-én. Az ünnepi szentmisén fellépett a nagyváradi bazilika Szent László Ének- és Zenekara Balogh Mihály karnagy vezényletével. Noha a szétszakítottság a Kárpát-medencében örök sajátossága lett nemzetünknek, együtt maradtunk meg nyelvünkben és kultúránkban, mondta Markó Béla táblaavató beszédében; szerinte bárhol is éltünk/élünk, évszázados elszigeteltségünk ellenére is megőriztük ezt a kapcsot más népekkel ellentétben, vereségek ellenére is nyelvben és kultúrában együtt tudunk lenni. A magyar kereszténység ezer esztendejére emlékezve látjuk: házat és hazát teremtettünk, ezt mutatja a kárásztelkiek együttléte, és ahogy körülülünk egy nagy asztalt, az figyelmeztet: az új évezredben is feladatunk házat és hazát építeni. - A helyi iskolában képzőművészeti kiállítás volt. szavalóversenyt is rendeztek. /Szilágysági Millenniumi Napok Kárászteleken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

2010. április 5.

Krisztus él, közöttünk van!
Nagyvárad – Húsvétvasárnap ünnepi miserend volt a Bazilikában. A délelőtt 10 órakor kezdődött latin nyelvű főpapi misét Exc. Böcskei László megyés püspök celebrálta. Az evangélium Szent János könyvéből szólt.
Húsvétvasárnap
 délelőttjén ismét zsúfolásig megtelt a nagyváradi Bazilika. A 10 órakor kezdődött latin nyelvű ünnepi főpapi szentmisét Exc. Böcskei László megyés püspök celebrálta. Bevezetőjében rámutatott: a Valóban feltámadt az Úr, Halleluja! Övé az öröm, övé a dícsőség! kijelentés a világtörténelem legnagyobb és legfontosabb eseményének hírül adását jelenti. A Feltámadt az Úr! Az Úr él, köztünk él! nem csupán egy értesítés, amit tudomásul lehet venni vagy sem, hanem egy hír, hirdetés, melyben mi is benne foglaltatunk. Ezért örömmel ünnepeljük a húsvétot, mint Krisztus győzelmének ünnepét, és egyben a mi életre kelésünknek a napját, hiszen a feltámadás által mi is új életet nyertünk.
Emberi méltóság
Az evangélium Szent János könyvéből szólt. Szentbeszédében az egyházmegye főpásztora kiemelte: húsvétkor szent öröm járja át a keresztény világot, mely azt ünnepli, hogy Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, győzedelmeskedett a gonosz felett, és meghirdette az új életet. Ez reményt, erőt és lendületet, új kilátást, örömöt, szeretetet és békét jelent számunkra. Arra figyelmeztet, hogy beteljesült az igéret: Krisztus valóban él és köztünk van. Ez adja a húsvét misztériumának örök aktualitását, ez a hit és lelkesedés járta át annak idején az apostolokat és a jámbor asszonyokat is, akik közelről tapasztalták meg a történteket. Meglepetésszerű tapasztalatuk az örök sír láttán aztán az idők folyamán milliók hitét alapozta meg. Keresésük és a látottak hírül adása az örömhír elindítója volt, melyet azóta Krisztus követői megszakítás nélkül továbbadnak.
Az apostolok nem csupán tanúi voltak tehát a feltámadásnak, hanem első hirdetői is, mivel visszataláltak a krisztusi híváshoz. Ez a küldetés kétezer éve tart, mert Üdvözítőnk feltámadása örök nyomokat hagyott: azt hirdeti, hogy az életet kincsnek és értéknek fogadják el az emberek, hogy tudjuk értékelni egymás Isten képét. “A húsvét üzenete azért nem illeszkedik önző, elnyomó vagy diktatórikus rendszerekbe, mert az emberi méltóság igazi értékét adja vissza. Vegyük észre ezeket a nyomokat, a mellettünk haladó élő Krisztust”, hangsúlyozta a megyés püspök.
Az ünnepi szertartás fényét a Székesegyház Szent László Ének- és Zenekarának közreműködése emelte. Elhangzott Schubert: G-dúr mise, Handel: Cantate Domine ésMascagni: Regina coeli című szerzeménye. Szólistaként Májerkuk Mária, Nagy Sándor és Tempfli Csongor lépett fel. Orgonált Kristófi János, vezényelt Balogh Mihály karnagy.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2011. március 13.

Út a vértanúsághoz
A tavaly októberben boldoggá avatott, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben mártírhalált halt egykori váradi püspökre, Bogdánffy Szilárdra emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából március 11-én, péntek délután és szombat délelőtt a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai a meghívott vendégekkel és a hívekkel együtt.
Pénteken a vértanú püspökért tartottak vesperást a váradi székesegyházban; a közös imádságon közreműködött a Szent László Kórus Balogh Mihály karnagy vezényletével. Szombaton a római katolikus püspöki palota dísztermében tartottak jubileumi emléknapot. Akár az előző estire, erre az eseményre is sokan érkeztek: a váradi egyházmegye papjain kívül – akik közül megemlítjük Tempfli József nyugalmazott megyés püspököt, illetve Fodor József általános helynököt – jelen volt két vendégpüspök is, Schönberger Jenő szatmárnémeti és Martin Roos temesvári főpásztorok. A görög katolikus egyházat Virgil Bercea képviselte, Sofronie Drincec ortodox püspök küldötteként pedig Cristian Rus, a váradi görög keleti püspökség vikáriusa jelent meg. Az egyházmegye szerzetesrendjei is képviseltették magukat: Fejes Rudolf Anzelm premontrei prépost prelátus és néhány vincés nővér is megtisztelte jelenlétével az eseményt.
Böcskei László megyés püspök házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, beszélt a mártíromságot vállalt Bogdánffy Szilárd életútjáról és üldöztetéséről, kiemelve, hogy a boldoggá avatott püspök emlékének ápolására elsősorban a mai embereknek van szükségük, ugyanis így szembesülnek azzal a múlttal, amely egyértelműen igazolja, hogy Isten útját, azaz az emberség és a szeretet útját kell követni minden akadályoztatás ellenére. Kifejtette, hogy XVI. Benedek pápa Bogdánffy boldoggá avatásával követendő példát mutatott arra, hogy a múlt bűneit nem szabad elfeledni, azonban ezt nem bosszúállásként kell kezelni, hanem – Jézus tanításait követve – hálás szeretettel kell emléket állítani azoknak, akik hitükért, népükért merték vállalni a halált is. Így az egykori mártírok emlékének ápolása nemes és szent hagyaték marad, amiből erőt meríthet a mai modern és gyakran kusza világ embere is.
A püspöki köszöntőt követően előadások hangzottak el Bogdánffyról. Tempfli Imre egyháztörténész Történelmi kép című előadását a nagykárolyi Resszer Mihály atya olvasta fel. A kommunista korszak egyházellenes politikájában szó szerint élet-halál harc folyt a papság és a kommunista rémterror végrehajtó-apparátusa között, amelyben az üldözöttek mindig a papok és az istenhívő emberek voltak, derült ki az igen érdekes előadásból. Másodikként Lakatos Attila történész kapott szót, aki Bogdánffy Szilárd életútja címmel próbálta megismertetni a jelenlevőkkel annak a kutatómunkának az eredményét, érdekességét, amelyet aközben tapasztalt, míg a mártír püspök életéről készült dokumentumfilmjéhez keresett adatokat. Ez az előadás sajnálatos módon túl hosszúra és kissé csapongóra sikerült, elmondhatjuk, hogy a kevesebb bizonyára több lett volna. Ezt igazolja az a tény is, hogy a beszámoló alatt a jelenlevők közül többen elvesztették türelmüket, s távoztak a rendezvényről. A majd kétórás beszéd után három tehetséges fiatal, Costin Ágnes, Oláh Boglárka és Bogdan Cocora adott elő komolyzenei számokat. Ezután Emődi Tamás levéltáros Titkosszolgálati dokumentumok címen értekezett, Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója pedig Bogdánffy Szilárd Szinoptikus apokalipszis című doktori disszertációját ismertette.
A jubileumi emléknap utolsó eseményeként bemutatták a mártír püspök tiszteletére összeállított emlékkötetet, melynek címe: Út a vértanúsághoz. A kivitelezésében is igényes, kétkötetes művet a váradi római katolikus püspökség adta ki. Böcskei László rövid ismertetőt tartott a könyvről, megköszönve mindazok munkáját, akik segítették a püspökséget abban, hogy a beatifikáció magasztos emlékű eseménnyé váljon az egyházmegye hívei számára. A rendezvény végén az emlékkönyvet 100 lejes áron meg is lehetett vásárolni.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Út a vértanúsághoz: Bogdánffy Szilárd emlékkötet: I-II /szerkesztette Emődi András/ – Nagyvárad: Római Katolikus Püspökség: Varadinum Script Kiadó, 2011
Erdély.ma

2012. október 22.

Magyar ügynökök óhajtása
Megfogadtam az elnökválasztási kampány hivatalos startjának napján – amúgy nem hivatalosan, sőt nem is csak titkosan, de a kampány már hónapokkal a törvényes határidő előtt megindult Romániában, de ez a kutyát se érdekelte, törvényesség? ne tessék, kérem, itten viccelni! –, szóval megfogadtam akkor, hogy én Kelemen Hunor semmitmondó, kincstári szövegeléseivel nem foglalkozom.
Tudom ugyanis róla, hogy egyetlen saját gondolatot, meglátást, ötletet nem tud vagy nem mer a nyilvánosság előtt prezentálni. Vagy legalább néha egy-egy eredeti, jóízű, jópofa mondást, egy-két őszinte, keresetlen szót megengedni magának. Legalább pár dakota közmondást vagy hazulról hozott bölcs góbéságot. Nem, Kelementől csak arra lehet számítani, hogy mikrofonba mondja mindazt, amit neki is korábban mikrofonba mondtak vagy amit mostanság betanultattak vele.
Hát, istenem, nem mindenki született orátor, még kevésbé rétor, s pláne nem karizmatikus prédikátor. De annyi elvárásom csak lehetett volna egyszerű erdélyi magyar választópolgárként, hogy ha már a leckefelmondástól és handabandázástól Kelemen nem is tartóztathatja meg magát – hiszen elnökjelölt, muszáj neki szónokolnia, ha kérdezik, ha nem –, akkor legalább szagos sületlenségeket ne vágjon a fejemhez. Mint minap is, amikor azzal állt elő, hogy meggyőződése szerint az RMDSZ-be se a magyar, se a román titkosszolgálat ügynökei nem férkőztek be. Ami teljesen valószínűtlen, de hát Hunorka sietett leszögezni azt is: ez a személyes meggyőződése, konkrét információi azonban egyik ország hírszerzésére vonatkozóan sincsenek. No már most: ki a fenét érdekel az, hogy neki mi a személyes benyomása, sőt meggyőződése? És mi-ki-hogyan győzte meg erről őt, ha egyszer semmilyen konkrét információt senkitől, semmiről, sehogyan nem kapott arról, hogy az RMDSZ-ben kik a beépített román és magyar és más ügynökök? És egyáltalán: ha nem tudja, miért nem kérdezte meg az illetékest, a titkosszolgálatokat hosszú évek óta „felügyelő” Verestóy Attilát arról, hogy pl. hány román ügynök van beférkőzve a pártjukba? Mert azt mindenki tudja széles e világon, hogy nincs olyan zug ebben az országban, ahová a román titkosszolgálatok be ne épültek volna, már csak azért sincs, mert a száz lakosra eső titkos ügynökök száma épp Romániában a legnagyobb.
Nem is az a borzasztó, hogy Kelemen belenevet a képünkbe és hülyének néz minket, ezt a politikusoktól már megszoktuk. A durva az, ahogyan maszatol. Figyeljük csak meg! Egyszerre hárítja el a román és magyar ügynököket, puszta meggyőződésből. Egyenlőségjelet téve közéjük. Nem az lett volna a normális válasz, még ha provokálták is a román újságírók, hogy elmagyarázza: nem lenne semmi különös abban, ha a román titkosszolgálatok beépültek volna az RMDSZ-be is? Hiszen mindenhová beépültek, minden pártba, intézménybe, közösségbe, minden szinten és minden vonalon, ez a dolguk. Ha nem tudtak beépülni, akkor nem kell tartani őket. Nem kell folyton tetemes költségvetési kiutalásokkal kistafírozni őket, ha arra sem képesek, hogy beépüljenek mindenhová. Azért szavazza meg maga Kelemen is, a román hadsereg tartalékos ezredese minden évben azokat az iszonyú összegeket a büdzséből a megszámlálhatatlan román titkosszolgálatnak, hogy képesek legyenek mindenhová beszivárogni és felderíteni – például a társadalom alapszövetét pusztító korrupciót.
És nem az lett volna normális, ha beismeri: igen, a mi sorainkban, az erdélyi magyar közösségek és szervezetek soraiban is ott vannak a román titkosszolgálatok ügynökei, csak hát ők „természetesen” ugyanolyan magyarok (azaz magyar nemzetiségűek, de legalábbis magyar nevűek és magyarul beszélők), mint mi, mint én, Kelemen Hunor, mert máskülönben hogyan tudnának közénk beépülni, a zsoldjukat megszolgálni? Hogyan lehetne egy fekete bőrű, busmanul beszélő hottentottát beépíteni a székelyudvarhelyi RMDSZ-be például? (Bár ma már ezzel is meg lehet próbálkozni a Sorosék által oly nyitottá tett társadalomban…)
Summa summarum: Kelemen akkor tudott volna végre egy frappáns, egy magyar nemzetiségű román elnökjelölthöz méltó választ adni a provokatív kérdésre, ha rávágja: igen, valószínűleg az RMDSZ-be is beszivárogtak a román titkosszolgálatok magyar nemzetiségű ügynökei, sőt, benne voltak a kezdetektől. És utána rögtön vissza is kérdez: milyen magyar titkosszolgálatról tetszik beszélni? Hiszen maga az RMDSZ csupa magyar ügynökből áll, az erdélyi magyar ügy szolgálóiból, ilyen értelemben minden RMDSZ-es magyar ügynök. Remélhetőleg.
De ne álmodozzunk…
[R. Balogh Mihály]
itthon.ma/szerintunk

2014. október 22.

Magyar ügynökök óhajtása
Megfogadtam az elnökválasztási kampány hivatalos startjának napján – amúgy nem hivatalosan, sőt nem is csak titkosan, de a kampány már hónapokkal a törvényes határidő előtt megindult Romániában, de ez a kutyát se érdekelte, törvényesség? ne tessék, kérem, itten viccelni! –, szóval megfogadtam akkor, hogy én Kelemen Hunor semmitmondó, kincstári szövegeléseivel nem foglalkozom.
Tudom ugyanis róla, hogy egyetlen saját gondolatot, meglátást, ötletet nem tud vagy nem mer a nyilvánosság előtt prezentálni. Vagy legalább néha egy-egy eredeti, jóízű, jópofa mondást, egy-két őszinte, keresetlen szót megengedni magának. Legalább pár dakota közmondást vagy hazulról hozott bölcs góbéságot. Nem, Kelementől csak arra lehet számítani, hogy mikrofonba mondja mindazt, amit neki is korábban mikrofonba mondtak vagy amit mostanság betanultattak vele.
Hát, istenem, nem mindenki született orátor, még kevésbé rétor, s pláne nem karizmatikus prédikátor. De annyi elvárásom csak lehetett volna egyszerű erdélyi magyar választópolgárként, hogy ha már a leckefelmondástól és handabandázástól Kelemen nem is tartóztathatja meg magát – hiszen elnökjelölt, muszáj neki szónokolnia, ha kérdezik, ha nem –, akkor legalább szagos sületlenségeket ne vágjon a fejemhez. Mint minap is, amikor azzal állt elő, hogy meggyőződése szerint az RMDSZ-be se a magyar, se a román titkosszolgálat ügynökei nem férkőztek be. Ami teljesen valószínűtlen, de hát Hunorka sietett leszögezni azt is: ez a személyes meggyőződése, konkrét információi azonban egyik ország hírszerzésére vonatkozóan sincsenek. No már most: ki a fenét érdekel az, hogy neki mi a személyes benyomása, sőt meggyőződése? És mi-ki-hogyan győzte meg erről őt, ha egyszer semmilyen konkrét információt senkitől, semmiről, sehogyan nem kapott arról, hogy az RMDSZ-ben kik a beépített román és magyar és más ügynökök? És egyáltalán: ha nem tudja, miért nem kérdezte meg az illetékest, a titkosszolgálatokat hosszú évek óta „felügyelő” Verestóy Attilát arról, hogy pl. hány román ügynök van beférkőzve a pártjukba? Mert azt mindenki tudja széles e világon, hogy nincs olyan zug ebben az országban, ahová a román titkosszolgálatok be ne épültek volna, már csak azért sincs, mert a száz lakosra eső titkos ügynökök száma épp Romániában a legnagyobb.
Nem is az a borzasztó, hogy Kelemen belenevet a képünkbe és hülyének néz minket, ezt a politikusoktól már megszoktuk. A durva az, ahogyan maszatol. Figyeljük csak meg! Egyszerre hárítja el a román és magyar ügynököket, puszta meggyőződésből. Egyenlőségjelet téve közéjük. Nem az lett volna a normális válasz, még ha provokálták is a román újságírók, hogy elmagyarázza: nem lenne semmi különös abban, ha a román titkosszolgálatok beépültek volna az RMDSZ-be is? Hiszen mindenhová beépültek, minden pártba, intézménybe, közösségbe, minden szinten és minden vonalon, ez a dolguk. Ha nem tudtak beépülni, akkor nem kell tartani őket. Nem kell folyton tetemes költségvetési kiutalásokkal kistafírozni őket, ha arra sem képesek, hogy beépüljenek mindenhová. Azért szavazza meg maga Kelemen is, a román hadsereg tartalékos ezredese minden évben azokat az iszonyú összegeket a büdzséből a megszámlálhatatlan román titkosszolgálatnak, hogy képesek legyenek mindenhová beszivárogni és felderíteni – például a társadalom alapszövetét pusztító korrupciót.
És nem az lett volna normális, ha beismeri: igen, a mi sorainkban, az erdélyi magyar közösségek és szervezetek soraiban is ott vannak a  román titkosszolgálatok ügynökei, csak hát ők „természetesen” ugyanolyan magyarok (azaz magyar nemzetiségűek, de legalábbis magyar nevűek és magyarul beszélők), mint mi, mint én, Kelemen Hunor, mert máskülönben hogyan tudnának közénk beépülni, a zsoldjukat megszolgálni? Hogyan lehetne egy fekete bőrű, busmanul beszélő hottentottát beépíteni a székelyudvarhelyi RMDSZ-be például? (Bár ma már ezzel is meg lehet próbálkozni a Sorosék által oly nyitottá tett társadalomban…)
Summa summarum: Kelemen akkor tudott volna végre egy frappáns, egy magyar nemzetiségű román elnökjelölthöz méltó választ adni a provokatív kérdésre, ha rávágja: igen, valószínűleg az RMDSZ-be is beszivárogtak a román titkosszolgálatok magyar nemzetiségű ügynökei, sőt, benne voltak a kezdetektől. És utána rögtön vissza is kérdez: milyen magyar titkosszolgálatról tetszik beszélni? Hiszen maga az RMDSZ csupa magyar ügynökből áll, az erdélyi magyar ügy szolgálóiból, ilyen értelemben minden RMDSZ-es magyar ügynök. Remélhetőleg.
De ne álmodozzunk…
[R. Balogh Mihály]
itthon.ma/szerintunk

2014. december 1.

Ide jutottunk, itt tartunk
Egy, a Wikipédia szerint „költő, író, szerkesztő” kolozsvári pennarágó, akiről ne kérdezzék, hogy mit írt eddig, mert életműve számomra és a romániai magyarok 99,99 százaléka számára teljességgel ismeretlen, nos, ez a szerencsétlen flótás egyetlen dologról híres vagy inkább hírhedt, tudniillik arról, hogy pár évvel ezelőtt balliberális elánnal rontott rá a nemzet sorsa iránt aggódókra azzal, hogy neki nem fáj Trianon. Mert azon ő és eszmetársai, sőt egész nemzedékük már rég túltette magát.
Olyannyira, hogy újabban még hozsannázza is Trianon átkos, máig ható következményeit. Mint amilyen az erdélyi magyarság elnemzetlenítése, asszimilációja. A fickó az RMDSZ központi szócsövében (hol másutt) azon morfondírozott a minap, hogy a nyelv- és identitásvesztés köztes állapotában vergődő erdélyiek számát gyarapítani kellene. Nyilván a teljes elrománosodásig, beolvadásig a többségi nemzetbe. Ezt írja egy elmélkedő cikkében: »„Te pup, drága lelkem.” Erdélyben (és a Partiumban meg a Bánátban) sokan élnek olyanok, akik így búcsúznak el, és nem volna jó, ha a számuk csökkenne.« Lelkendezve dicséri a vonaton elkapott eme mondatot is: „Stai liniştită, nu sunt aşa de adormit. Szia! Puszikállak.” Merthogy ez az igazi transzszilvanizmus bizonyítéka, a többnyelvűségé, multikulturalizmusé, toleranciáé. Szerinte.
Pedig nem az. A kevertnyelvűség annak a csángósodási folyamatnak a jele, ami például a moldvai magyarság elrománosodásához vezetett, s amely immár a vége felé közeledik. Ez a fajta nyelvromlás az interperszonális kapcsolatokban vert gyökeret, főleg a vegyes házasságokban, családokban. Az erdélyi magyarság drasztikus fogyásának egyik oka – bár ezt szemérmesen még  a demográfusok is el-elhallgatják – az asszimiláció, s ennek legfőbb útja a magyar fiatalok beházasodása népes és virulens román családokba, ahonnan már főként román nemzetiségű, tudatú, kultúrájú utódok kerülnek ki, akik nyomokban még őrzik magyar anyjuk vagy apjuk nyelvét.
A „kolozsvári értelmiségi” által idézett fenti öszvérmondatok egyértelműen jelzik: egy román és egy magyar ember szoros, érzelmi alapú kapcsolatában hangzanak el, amelyben a magyar kifejezések már csupán udvariassági formulák, afféle „engedmények”. Amelyek idővel kikopnak a domináns fél szókincséből…
Nem volna jó, ha csökkenne az ilyen „transzszilvánok” száma? Senki vesztét nem kívánhatjuk, de sajnos a történelmi tapasztalat az, hogy a kettős identitásból előbb kétes identitás, majd pedig többségi identitás lesz, Romániában pedig ez szinte mindig egyet jelent: elrománosodást.
Márpedig nekünk, Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban (nem Bánát, mert az nem magyarul van, író úr!) élő magyaroknak meg kell maradnunk őseink vérén, nyelvén, hitén, ahogy a románoknak is ez a céljuk. Ettől mi még beszélhetünk a románokkal románul, s a románok beszéljenek velünk magyarul. Ha nem tudnak, tanuljanak meg, mi pedig segítsük hozzá őket.
[R. Balogh Mihály]
Kiegészítés: A cikkíró Demény Péterre célzott, akinek idézett írása: maszol.ro, 2014. november 28., Demény Péter: A látens transzszilvanizmus
itthon.ma

2015. február 10.

Románia egy szekus állam?
Napok óta csak Elena Udrea és szövevényes-zavaros ügye folyik a romániai médiából, ami egyrészt azért nem baj, mert a politikusnő – ellentétben a legtöbb itteni politikussal és más fennforgóval – egy rendkívül dekoratív jelenség, ráadásul jól neveltnek és illedelmesnek tűnő ember, akinek semmilyen mocsok, semmilyen alpári sértés, szitok, blődség nem hagyja el a száját akkor sem, ha egyesek igyekeznek felbosszantani.
De azért sem baj, hogy sokat szerepelt mostanság, mert olyan dolgokat mondott ki a ma regnáló hatalomról, a szuverén, egységes, oszthatatlan román nemzetállamról, amiket szinte mindenki tudott-sejtett, de nem kevesen mertek kimondani.
És azért érdemes odafigyelni arra, hogy mit mondott és mit mond Udrea, amíg még mondhat, mert hosszú évek óta belülről látta-látja ennek az államnak, ennek a velejéig korrupt, romlott, degenerált maffiarendszernek a bugyrait. Amit tudatosan vagy csak óvatlanul, esetleg félelmében kikotyogott, az mind megerősíti ama tudásunkat, hogy ezt az országot 1989-ben a kommunista politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg és irányítja azóta is. A Securitate és utódszervezetei az élet minden területét behálózták Romániában, és behálózzák ma is, sőt dominálják, irányítják és alakítják. Egy szerteágazó politikai bűnszövetkezet tartja kezét a társadalom nyakán, s ha kell, fojtogatja, de persze meg nem öli, mert élősködik rajta és profitál belőle.
Elena Udreát azért kell bezárni és elhallgattatni, hogy ne „fecsegjen” tovább. A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) pedig azért kell tisztára mosni, mert ez a szervezet és vele együttműködő klikkek szervezik és működtetik az államot, ami talán rögvest összeomlana, ha megszűnne a korrupció, ha érvényesülne a társadalmi igazságosság és a jogbiztonság, ha elkezdene valóban működni a politikamentes igazságszolgáltatás. Ha megtörténne a múlttal való szembenézés és leszámolás. Márpedig a „maffiának” egyetlen célja: a törvényesség látszatát keltve a háttérben működtetni azt a gépezetet, ami kívülről egy demokratikus jogállamot láttat, belül viszont a pénz, vagyon, hatalom, szigorú hierarchia világa, masinériája.
Egy fecske nem csinál nyarat, s hát maga Elena Udrea sem egy Szent Johanna, de azért már akadt tegnap olyan fővárosi román újság, amelyik le merte írni: csak a vak nem látja, hogy ebben az uniós országban valójában a titkosszolgálat felügyeli az ő felügyeletével megbízott parlamenti bizottságot, sőt az egész törvényhozást és az állami apparátust. És miért lenne ez alól kivétel a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás? Vagy az élet bármely pászmája?
R. Balogh Mihály
itthon.ma

2015. április 9.

A Markó-féle sajtókabaré
Van neki elég baja szegény fejének, nem szeretném csak azért köszörülni rajta a nyelvemet, mert most ez „trendi”. Ha ugyanis csak a fele igaz mindannak, amit Markó Attiláról leírtak, el- és bemondtak a román médiában az elmúlt hetekben-hónapokban, már akkor is nagy slamasztikában vergődik – mert még az sincs kizárva, hogy a román hatóságok a „közvélemény” nyomására nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene. 
Köröztetik az Interpollal, kiadatását kérik Magyarországtól, hazacsempészik egy rabomobilban – pontosan nem is tudom, hogy mi az ilyenkor szokásos eljárás, nem vagyok se prókátor, se zsandár. Csak gyanítom, hogy köröztetni mégsem kell, hiszen megvan, ő maga ismerte be, hogy immár életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik, és nem is kíván visszatérni Romániába addig, amíg itt el lehet ítélni valakit azért, mert teljesíti a kötelességét. Markó ugyanis – akit a román sajtó nagy része, de a magyar közvélemény jelentős hányada is Markó Béla rokonának tart, pedig nincs köztük vérségi kötelék – azért kapott több évnyi felfüggesztett börtönbüntetést, mert jogszerűen és a jó erkölcsnek megfelelően „illetékes elvtársként” egyetértett a Székely Mikó Református Kollégium restitúciójával.
Tehát csak a kötelességét teljesítette, „csak egy tollvonás volt a bűne” – mint  a 48-as mártír Szacsvay Imrének, aki jegyzőként csupán  kötelességszerűen ellenjegyezte a forradalmi magyar országgyűlés trónfosztó határozatát. Szacsvaynak ez a fejébe került, a párhuzam azért sem tűnik erőltetettnek, mert a román hatalom – miként annak idején a Habsburg – „ellenforradalmi megtorlásként” sújtott le Markó Attilára, amiért az visszaadatta a magyar református egyháznak azt az ingatlant, amit a román állam attól elvett.
Egyre kevesebb kétségünk lehet afelől, hogy justizmord történt. Amit a román igazságszolgáltatás nem akar és nem fog soha beismerni, sőt, éppen azon van, hogy még jobban elmaszatolja: újabb törvénytelenséggel leplezze az előzőt. Mégpedig úgy, hogy bebizonyítani próbálja: Markó egy sokkal nagyobb bűnöző, mint amiért elsőre elítélték, valójában könnyen megúszta a feltételessel. Ezért aztán távollétében vádat emeltek ellene is – azokkal együtt, akikkel a restitúciós és kártérítési hatóságnál intézték a jogtalanul államosított vagyonok ügyét –, mondván: nagy kárt okoztak az államnak azáltal, hogy túl magas kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején elbitorolt ingatlanokért. Ha másodszor is sikerülne elítéltetni, az első büntetést is le kéne ülnie, nem úszhatja meg a dutyit.
A címbeli sajtókabaré abból adódik, hogy a nyilvános térben annyi butaság jelent meg írásban, szóban, képben azokról az ügyekről, amibe Markó Attilát belekeverték, no meg magáról a személyről és eddigi pályafutásáról, hogy ezeken ő maga is igen sokat hüledezik. Miközben folyton hangoztatja: hazugságok tömkelegéről van szó. De nehogy azt higgyük, csak a román sajtó „tájékozatlan”! A minap egyik megyei napilapunk adta hírül: letartóztathatják M. A.-t. Hogy kiderüljön: csak valami parlamenti szakbizottság véleményezett egyet, ami az RMDSZ-képviselő mentelmi jogát nem érintette. Aztán megírták, hogy a képviselőház „ma plénumban meg fogja szavazni a letartóztatását”. Nem úgy lett. Nem volt hozzá kvórum. És különben is: a parlament csak a letartóztathatóságáról dönthet (azaz mentelmi jogának visszavonásáról), előállítása és lefogása már ügyészi-bírói-rendőri intézkedést követel, megvan ennek a rendje-sora. Mert lehetne ez egyszerűbb, ugyanis a politikus már lemondott a mandátumáról s az ezzel járó mentelmi jogról, de még ez sem érvényes egyelőre, hiszen nem személyesen tette. Nem is fogja, hiszen megmondta: ő Romániába önszántából nem jön, mert nem érzi biztonságban magát. Egyelőre patthelyzet van.
Aminek nyomán újabb hisztériakeltés indult meg a bukaresti bulvártévékben: Markó már fél éve „szökésben van”, mégis felveszi a képviselői gázsit, vagyis a román állam finanszírozza a magyarországi dekkolását! Ha ugyanis nem fogadták el a lemondását, akkor tovább kell fizetni őt, mint parlamenti képviselőt. Nem is beszélve a korábbi üléspénzekről, amiket a restitúciós bizottságban kapott, no meg a feltételezhető csúszópénzekről, jutalékokról, jattokról – inszinuálnak sokan és egyre többen és egyre vehemensebben. Miközben ő folyton állítja: soha egyetlen fityinget sem tett zsebre törvénytelenül.
Nincs okunk kételkedni a szavaiban még akkor sem, ha tudván tudjuk, hogy a világhíres romániai korrupció csúcsán jórészt politikusok sütkéreznek. Már-már sajnálkozva mondjuk: a közszereplőnek nem elég becsületesnek lennie, annak is kell látszania. Feltéve, ha egyáltalán ad a látszatra.
R. Balogh Mihály
itthon.ma

2015. szeptember 8.

A publicista paráznasága
Megint tele lett az internet a Kárpát-medencei magyar médiatársadalom egyik… majdnem azt írtam: fenegyerekével, de hát a képzavart elkerülendő muszáj lesz egy idétlen truvájjal élnem: feneleányával, Parászka Borókával.
Akinek az olvasóktól kapott parodisztikus „beceneveit” hadd ne soroljam fel most, mert nem mindegyik tűri a nyomdafestéket, ám az egyik, amit már évekkel ezelőtt ráaggattak, és amit azóta sem tudott levedleni – a Magyargyűlölő Amazon – vélhetően mégiscsak zavarja, mert imitt-amott néha megpróbálja „igazi magyar” voltát demonstrálni. Ám mivel ezt csak különféle lábjegyzetekben, replikákban, kommentekben teszi, miközben cikkeiből csöpög a zsigeri magyarellenesség, Parászkával kapcsolatban folyton felmerül a kérdés: kinek, minek az ügynökeként garázdálkodik a nyilvánosságban?
Rövid wikipédiás életrajza szerint Parászka Boróka Gyergyószentmiklóson született 1976-ban, „Bossányi Katalin-díjas újságíró, publicista, kritikus”. Parászka Miklós fogarasi születésű főiskolai hallgató lányaként jött a világra, apja Szatmárnémetiben volt színész, majd társulatvezető és rendező, aztán Marosvásárhelyen főiskolai tanár, jelenleg az egyik Hargita megyei önkormányzati teátrum, a Csíki Játékszín igazgatója, aki a nyilvános térben többször is megvédte a bírálatok kereszttüzébe került lányát. Boróka Debrecenben és Budapesten tanult filozófiát és esztétikát, pályafutása RMDSZ-es hátszéllel indult.
Dolgozott külügyi referensként, tanárként, irodalmi szerkesztőként. 2008-as megszűnéséig a Bukarestből Marosvásárhelyre és a világhálóra „mentett” hetilap, A Hét felelős szerkesztője volt, azután a szintén a keze alatt kimúlt Manna.ro liberális bulvárportálban folytatta publicisztikai ámokfutását, párhuzamosan több magyarországi szoclib lapban, köztük a Magyar Narancsban, a Mozgó Világban, a 168 Órában publikált. Megnyilvánulásai a folyamatos botránykeltés és provokáció jegyében zajlottak, mivel a „nekem semmi sem szent” felfogású véleményformálók közé tartozva úgy tetszelgett a külső megfigyelő pózában, hogy közben vörös posztóként lebegtek a szeme előtt a „nemzet”, a „magyarság”, a „polgári” fogalmak.
A mértéktartó szakmabeliek ítélete is megoszlik: eszerint Parászka vagy feltűnési viszketegségben szenved, vagy megbízást teljesít. Bár a kettő nem zárja ki egymást, az világos, hogy szélsőséges liberalizmusa sosem került ellentétbe sem a magyarországi baloldallal, sem a mindenkori román főhatalommal és annak erdélyi reprezentánsával, az RMDSZ-szel. Nem is kerülhetett, hiszen egzisztenciálisan függ ezektől: Parászka Boróka jelenleg minimum hármas elkötelezettségben tesz eleget – teljesen „szabadon és elfogulatlanul” – a vele szemben támasztott elvárásoknak: szerkesztő-műsorvezető a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádióban, illetve az ultraliberális budapesti Magyar Narancs és az RMDSZ-szócső nagyváradi Erdélyi Riport publicistája.
Neve legutóbb a rádióbeli mesterkedéseit kísérő, összeférhetetlenségét és politikai elfogultságát leleplező botrány kapcsán merült fel, de ezt a felsőbbségek eltussolták, a liberális körök kedvenc drámaírójára, azaz férjére, Székely Csabára való tekintettel is, aki szintén megszólalt neje védelmében.
Ám Parászka Boróka csak tegnapig volt képes többé-kevésbé türtőztetni magát: a domináns közösségi hálón egy olyan, magyarul, angolul és románul is megfogalmazott „állásfoglalást” tett közzé, ami azóta is széles körben terjed –magyar embertől származó felelőtlen magyarellenes támadásként. Ami nemcsak a hivatalban lévő polgári-nemzeti magyar kormány ellenfeleinek szolgáltat muníciót, hanem az egész magyar nemzet és a magyar állam ellenségeinek is. Az amúgy is napok óta gyalázkodó román nacionalisták és a gátlástalanul fröcsögő bukaresti média máris diadalittasan propagálja Parászka nyilatkozatát, ami így hangzik:
„A romániai magyar kisebbségi közösség tagjaként kijelentem, hogy nem lépem át Magyarország határát mindaddig, amíg azt az Európai Unión belül határfallal barikádozzák el. Elítélem a magyar kormány menekült-ellenes politikáját, amely egyszersmind kisebbségellenes politika is. Szeretném kifejezni mély szolidaritásomat mindazokkal, akik most Magyarország határainál szenvednek.”
A jelenleg Marosvásárhelyen élő újságírónő egyenes folytatója annak az akciónak, ami a székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa gesztusával vette kezdetét, s amelynek célja az egész erdélyi magyar közösség áttolása abba a táborba, amely az orbáni nemzetpolitika ócsárolója. E táborba a nemzetközi fináncoligarchiától a kisantant-államokig sokan beletartoznak. Mint ismeretes, az említett „erdélyi leány” azzal hívta fel magára a figyelmet és tette közmegvetés tárgyává a közösséget, amelyből vétetett, hogy dörgedelmes nyilatkozatok közepette lemondott arról a magyar állampolgárságáról, amit a kedvezményes honosítás lehetőségével élve maga igényelt nemrég. „A Babeș-Bolyain végeztem újságíróit, aztán a kalandvágy kivitt Angliába”, nyilatkozta korábban az Orbán-kormány ellen tüntető internacionalista Nágó, aki a migránsok pátyolgatásában véli megtalálni életcélját. Parászka Boróka azzal überolja eszmetársát és kolléganőjét, hogy nemcsak menekültellenesnek, hanem kisebbségellenesnek is nevezi az ország határait és állampolgárainak biztonságát őrző magyar kormányt – miközben még a fogalmakkal is manipulál: falnak nevez egy ideiglenes drótkerítést, menekülteknek a gazdasági bevándorlókat és kisebbségeknek meg nem határozott entitásokat.
Szellemi paráznaságában nemcsak Magyarország és az összmagyarság ellenségeivel adja össze magát, hanem azokkal is, akik „a romániai magyar kisebbségi közösség tagjaként” ennek a közösségnek az elemi érdekei ellen munkálkodnak.
A Facebook-bejegyzése kiváltott reagálások között nemcsak olyanok vannak szép számmal, amelyek kitessékelnék Parászkát abból a közösségből, amihez tartozóként „hülyeségeket beszél”, hanem olyanok is, amelyek ironikusan vetik fel: akkor most hogyan fogja felvenni a Júdás-pénzt Pesten, ha hosszú évekig nem fog Magyarországra utazni?
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk

2015. október 1.

Rádiós sikerpropaganda szépséghibával
Ezekben a napokban járja be a Kárpát-medencét az RMDSZ-es propagandagépezet újabb kommunikációs blöffje.
Íme a bombasztikus címek, csak az erdélyi sajtóból: „Beindul az egész napos magyar adás a Kolozsvári Rádióban”, „Egész nap szólhat jövőre a Kolozsvári Rádió magyar adása”, „24 órás lesz jövő márciustól a Kolozsvári Rádió magyaradása”, „Rostás-Péter: már műsorrácsa is van az egész napos adásnak” stb. Még a Magyar Távirati Iroda is besétált óvatlanul a zsákutcába: „Új frekvenciát kapott a Kolozsvári Rádió, egész napossá válik a magyar adás”. Ha viszont beleolvasunk a közölt anyagokba, kivillan a lóláb a hurrázó jelentésekből, a helyesírási és fogalmazási bakik mellett. Az egyik pártorgánum el is kottyintja cikkének felvezetőjében: „A ma megszavazott frekvencia kisebb kapacitású, tehát ugyan lesz egész napos műsoridő, de egyelőre kisebb területen lesz lefedettség.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a majdani kolozsvári adást az marosvásárhelyi egész naposhoz hasonlítják, akkor vastagodik a diverzió: a Marosvásárhelyi Rádió ugyanis nem sugároz egész nap, hanem csak kb. 13-14 órát. Márpedig egy nap Romániában, Erdélyben, sőt még a Székelyföldön is 24 órát tart! Egész napos közszolgálati rádió- vagy tévéadás nem létezik magyar nyelven Romániában. Csupán egyes magántulajdonú helyi rádióállomások sugároznak 24 órás műsort úgymond magyarul, de estétől reggelig csakis zenét, felvételről, megszakítás nélkül. Ezekben napközben is csak a hírek és a reklámok szólnak magyarul, vagy többé-kevésbé magyarul…
Nos, az átlagolvasó nem egykönnyen igazodik el a röpködő számadatok, frekvenciát, terminusok és paraméterek, meg mindenféle más technikai adat között, amelyekkel a rádiós illetékesek dobálóznak, a lényegi mondanivalójuk úgyis az, hogy a bukaresti Audiovizuális Tanácsban az RMDSZ által delegált Turos Lóránd tag javaslatára megszavazták: lehet majd egész napos magyar adás a kolozsvári állami rádióban. „A Kolozsvári Rádiónak ítélte keddi ülésén az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a 98,8 Mhz-es ultrarövid hullámú frekvenciát. A döntés révén ezen a hullámhosszon – Marosvásárhelyhez hasonlóan – Kolozsváron is beindulhat a huszonnégy órás magyar nyelvű rádióadás” – írja az Itthon.ma portálon is olvasható Krónika-cikk (https://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=9899). Az RMDSZ érdekérvényesítő képességét és törődését kidomborítani hivatott tudósítások annyiban hamisak, hogy a döntés csak kivetít a jövőbe egy majdani lehetőséget. Nevezett Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese már kénytelen volt árnyalni a döntést: hivatalosan a kisebbségi (tehát nem feltétlenül magyar nyelvű) adások szórására igényelt és kapott új frekvenciát a CNA-tól. Ráadásul majd csak jövő év márciusára tervezik azt az ominózus „egész napos adást”, ami nem lesz egész napos, hiszen Marosvásárhelyen sem az. Utóbbi városban 2013 márciusában indították el az „egész napos magyar adást”, nagy csinnadrattával és politikai öntömjénezéssel, ahhoz, hogy kiderüljön: napkeltőtől napnyugtáig voltak csupán képesek lefedni a naptár szerinti egy napra eső 24 órát. Ráadásul ez mind a mai napig így van: munkanapokon 6-tól 21 óráig, szombaton 8-21, vasárnap 8-22 óra között sugároz az állami Román Rádiótársaság vásárhelyi stúdiója magyar nyelvű műsort
lásd: https://marosvasarhelyiradio.ro/musorrend).
A kolozsvári rádiósok szerint az „egész napos magyar adás” (tehát a max. félnapos) csak a kincses városban és szűken vett környékén lesz hallható a 98,8 Mhz-es frekvencián. A jelenlegi, megszokott 95,6-os frekvencián pedig csak román nyelvű adást sugároznak majd 24 órában.
Tehát a Kolozsvári Rádió valójában továbbra is ugyanúgy fog sugározni, mint eddig: középhullámon Erdély és a Partium 8 megyéje felé, illetve egyes megyeszékhelyek és nagyobb városok vételkörzetében ultrarövid hullámon, felváltva a magyar és a román nyelvű adásokat. A magyar adás jelenleg a nap 24 órájából egyharmadnyit sem fed le. Ráadásul hiába hirdeti azt az adó, hogy vételkörzete lefedi Közép-Erdélyt és a Partiumot, és hogy a Romániában élő magyar 34 százalékához jut el, mert ez egyszerűen valótlanság. Hiszen az említett nyolc megyének nem minden részébe-fertályába jut el az adás, s ahová mégis, ott sem mindenütt élvezhető minőségben.
A hiszékeny sajtónak mindenesetre bemesélték: „kemény lobbi” áll a döntés mögött. Vagyis a nesze semmi, fogd meg jól mögött.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//erdelyorszag

2016. április 26.

Tényfeltárás igencsak „átlátszóan”
Az erdélyi magyar egyházi, oktatási és civil szférának nyújtott magyarországi támogatások „leleplezésével” igyekszik az Orbán-kormány és annak nemzetpolitikája ellen hergelni az adófizetőket az RMDSZ-közeli média.
A romániai magyar parlamenti párt, az RMDSZ közvetlen irányítása alá tartozó Transindex.ro (az Index.hu erdélyi pandanja) köreiből formailag kivált Sipos Zoltán kolozsvári újságíró az ugyancsak magyarországi Átlátszó.hu „tényfeltáró portál” erdélyi különítményeseként működteti az Átlátszó Erdély című blogot, amelyen gyakran jelennek meg az RMDSZ ellenzékét lejáratni próbáló összeállítások. Ritkábban olyan anyagok is, amelyek a párton belül dizgráciába esett vagy épp meggyengíteni akart politikusok viselt dolgait, múltját feszegetik. A Maszol.ro és a Transindex.ro portálokon kívül az erdely.atlatszo.hu-nak is feladata az, hogy a magyar polgári kormányt üsse. Messzire vezetne annak elemzése, hogy éppen milyen érdekek mentén kell uszítani a magyarországi adófizetőket és a határon túli magyarokat az Orbán-kormány ellen.
Maradjunk csak a legfrissebb példánál. Miközben az anyaországi balliberális média a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzgazdálkodását firtatva próbálja fölhergelni a közvéleményt, nyomban megjelent az erdélyi tulipános sajtóban is a „szörnyű hír”: jó néhány erdélyi szervezet is kapott támogatást az MNB egyik alapítványától, és horribile dictu: nincs köztük az RMDSZ!
Az Átlátszó Erdély előbb azzal kelt hangulatot az MNB és alapítványai ellen, hogy „a magyarországi médiában érthető módon a legnagyobb visszhangot az kapta, hogy például a vs.hu portált kiadó cégcsoport, a New Wave összesen kis híján 650 millió forintot kapott az MNB alapítványaitól, az Eiffel Palace-t felújító cég 103 millió forint támogatásban részesült, vagy például Matolcsy titkárnőjének Matolcsyról írt könyve kiadására és fordítására elképesztően sok pénzt ítéltek meg”. A pesti bulvármédiából átmásolt mondatot még annyival sem volt képes kiegészíteni az „erdélyi szerkesztő”, hogy megmagyarázza: ki az a Matolcsy és mi az az Eiffel Palace. Ám rögtön azzal folytatja, hogy az MNB (amelynek ez a bizonyos Matolcsy György az elnöke) a határon túli támogatások kezelésére létrehozott Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványa révén több százezer euróval támogatta a Sapientia-EMTE-t, a Partiumi Keresztény Egyetemet, valamint az Erdélyi Református Egyházkerületet. Ami nyilván ugyanolyan „botrány”, mint amilyen a „Matolcsy titkárnőjének” könyvére adott kiadói támogatás odaítélése…
Sipos cikkében tételesen szerepelnek azok a – valójában – szerény összegek, amelyek java része a román állam által egyáltalán nem támogatott erdélyi magyar oktatási intézményeinknek jutottak, de még az Erdélyi Református Egyházkerületnek megítélt ötvenmillió forint is oktatásfejlesztési programok támogatására érkezett, nem pedig papi fizetésekre. Egyértelmű, hogy az erdélyi magyar felső- és közoktatásra szánt támogatásokkal az a baj, hogy azok nem az RMDSZ-en keresztül jutnak el a címzettekhez…
A helyesírásra nem sokat adó portálon megjelent egy táblázat is a „húsz, legnagyobb összegű támogatásban részesült, erdélyi programmal pályázó és/vagy erdélyi szervezet a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) által közzétett szerződéslista alapján, 2014. július 15. és 2016. március 31. között.” Ebből kiderül, hogy a „botrányosan” kedvezményezett szervezetek között olyanok is vannak, mint a Kallós Zoltán Alapítvány, Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Egyesület, a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány, a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány, Bartók Béla Alapítvány. Pfúj!
A közzétett listán néhány kevésbé ismert, titokzatos intézmény szerepel kisebb összegekkel, de azokat a cikkíró nem emeli ki, mert lehet, hogy mögöttük az RMDSZ és annak vezetői, politikusai, aktivistái bújnak meg, hiszen köztudott: a romániai magyar civil szféra nagyrészt ennek a pártnak a vazallusa. Számtalan példa igazolja az elmúlt évekből, hogy a „civileknek” szánt magyarországi vagy romániai támogatások jó része végül az RMDSZ köreiben és zsebeiben landolt.
A „nagy leleplezés” azzal zárul, hogy a PADOC – eléggé el nem ítélhető módon – 49 ezer eurót adott az RMDSZ-től független Magyar Ifjúsági Tanácsnak és a Pro Minoritate Alapítványnak 2014-2015-ben, hogy megszervezzék a tusványosi szabadegyetemet és diáktábort. Helyben vagyunk…
A nagy tényfeltáró-leleplező cikk közepén pedig ott virít vörös betűkkel: „Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!”
Ezek után?
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk

2016. június 8.

Fogy a magyar, fogynak a szavazók
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk

2016. augusztus 23.

Zöld ág és harangszó (Templombúcsú Árkoson)
Néhány év múlva kétszáz esztendeje annak, hogy kis, zsindellyel fedett katolikus kápolna épült Árkoson, amelyet főpásztori megbízásból Szent István királyunk emlékére szentelt fel 1825-ben pünkösd harmadnapján Balogh Mihály, a sepsikőröspataki anyaegyház és az árkosi filia plébánosa.
1825 után öt alkalommal javították, eleinte a báró Szentkereszty család támogatásával. Azóta sok víz folyt le a falupatakán. Időközben 1911-ben harang is került a toronyba, amelyet a híres Temesvári Novotny céggel öntettek, mert az azelőtti két harangot a haza védelmében elrekvirálták 1916-ban. Nos, ez a Novotny-harang hívta ünnepi szentmisére a helyieket s számos környékbelit. Nyírfaágakkal díszített ösvényen vonultak a teljesen felújított és megnagyobbított templomba a hívek. Keresztény államalapító királyunk tiszteletére virágba borult az oltár, ünnepi szentmisét celebráltak, s Szent István életéről és intelmeiről prédikált a népes közönségnek Gábos Zoltán málnásfürdői plébános. Miként azt Duka Antal gondnoktól megtudtuk, nyilvántartásuk szerint 380 katolikus hitben élő lakik Árkoson. Fekete József volt sepsikőröspataki plébános nyugalomba vonulása után a kovásznai születésű Ráduly István volt kőhalmi plébánost nevezte ki ft. nm. Jakubinyi György a sepsikőröspataki anyaegyházba, amelynek Árkos a filiája. Ráduly plébános a Zsil-völgyi Petrozsényben, majd Csíkszentdomokoson káplánként kezdte papi pályafutását, 2001-től volt ez év augusztus elsejéig a kőhalmi katolikusok plébánosa. Mind a mater, mind a filia hívei megkülönböztetett szeretettel fogadták a fiatal lelkészt. Szentmise után a templom udvarán kínálmáció közben ismerkedtek, kerültek közelebb egymáshoz a filia hívei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 12.

RMDSZ-kongresszus: fontos lenne tükörbe nézni
„Iránymutató” kongresszust tart az RMDSZ szombaton Zilahon, legutóbb 2015-ben tartottak egyet Kolozsváron, „újratervezés” jelszóval. Ami aztán teljes mértékben elmaradt, mert se az újratervezés és reform, se a megújulás és megtisztulás nem lett úrrá a szervezeten. Ellenben egyre több benne és körülötte a korrupció.
Az előző kongresszus óta annyi történt az RMDSZ-ben, hogy kicserélték az időnként főtitkárnak nevezett ügyvezető elnököt: a marosvásárhelyi klikk embere (Kovács Péter) helyett Kelemen Hunor elnöknek sikerült beültetnie ebbe a funkcióba a saját emberét (Porcsalmi Bálint). Ettől függetlenül, a pártot továbbra is Verestóy Attila – Udvarhelyszéken megválasztatott bukaresti szenátor – vezeti, aki negyedszázada „felügyeli” a román titkosszolgálatokat, s aki az RMDSZ éléről csak akkor fog eltűnni, amikor a román hatalom megtalálja az utódját. Sokan kész tényként, hogy a szövetség „normalizálta viszonyát” a magyarországi kormánypártokkal, aminek viszont az a legbaljóslatúbb jele, hogy Verestóy egy ideje igencsak bejáratossá vált a budapesti főhivatalokban.
Ami a zilahi iránymutatást illeti: a hírek szerint a kongresszuson módosítják a szövetség alapszabályát, programját, és egy stratégiai dokumentumot fogadnak el, amely a következő két évre határozza meg a szövetség cselekvési prioritásait. Tisztújításra nem kerül sor. Hogy mit rejt a politikai tolvajnyelven megfogalmazott szándék? Megfigyelők szerint semmi érdemlegeset, a szokásos izmozáson és öndicséreten kívül aligha lehet számítani másra. Az RMDSZ legfontosabb problémája: a női képviselet. Több nőt a helyi, regionális és országos politikába! Helyi szinten egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára! Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezeti jelöltjeinek...
Komolyra fordítva: egy marosvásárhelyi tanácskozáson nemrég azt mondta az RMDSZ elnöke, hogy „nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről”. Ezzel félszájjal elismerte: tragikus a helyzet. Ám a nyílt, egyenes beszéd elmaradt. Nem úgy a propaganda: „Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.” A magyar párt legnagyobb gondja: a román nyelv oktatása és a román nyelvű könyvek minősége! S noha a romániai magyar gyermekek, fiatalok közel egyharmada nem tanul az anyanyelvén (egy részük még az anyanyelvét sem tanulja már, a nyelvvesztés, a többségi asszimiláció fázisába jutott), noha azok sem élvezhetik a teljes körű anyanyelvű képzést, akik magyar tannyelvű iskolákban, tagozatokon vagy osztályokban tanulnak (a tantárgyak egy részét románul oktatják nekik magyarul nem tudó oktatók), noha a román nyelvet anyanyelvi szinten tanítják nekik és kérik tőlük számon, noha a magyar nyelvű tankönyvek egy része románból fordított, borzalmas minőségű, használhatatlan segédanyag, noha a magyar nyelvű képzést választó szülők, gyermekek száma évről évre csökken (a hangzatos „minden magyar számít” kampányok dacára), noha magának az anyanyelvű oktatásnak is drasztikusan esett a színvonala (a szakmai kontraszelekció következtében: gyengén képzett, rosszul fizetett, hivatástudat nélküli, politikai aktivistákká degradált oktatók árasztották el a tanügyet), noha hosszan sorolhatnánk még a negatívumokat – az RMDSZ-től a „rendszeres egyeztetésnél és tervezésnél”, illetve különféle „fontos dokumentumok” gyártásától több nem telik.
És akkor még nem szóltunk az állami magyar egyetem teljes hiányáról, a magyar orvos- és gyógyszerészképzés agóniájáról, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium kálváriájáról (aminek egyetlen megoldását a centralizációban, azaz a bukaresti kijárásban-kegykeresésben látja a párt!). Az oktatási törvény örökös, állandó csűrésében-csavarásában-módosítgatásában látják az RMDSZ politikusai a romániai magyar oktatás, az ifjúság jövőjét… meg a tej-kifli-melegétel-programban… meg „a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetésében”, ami prioritás…
Jó félévvel ezelőtt indított országos petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel három erdélyi értelmiségi: a romániai magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére, valamint a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekezték felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét. A petíciót alig hétszáz személy, többségében tanár írta alá, de sok történelmi múltú iskola oktatóinak, vezetőinek visszajelzése maradt el éppúgy, mint az erdélyi magyar sajtó prominenseinek állásfoglalása és a politikum reakciója. Ami azt jelzi: az erdélyi magyar társadalomban vagy a fásultság dominál, vagy a félelem. Vagy mindkettő. A mindenkori hatalomból való kiábrándulás és a felsőbbségektől való rettegés. A hatalom etnikai színezete ez esetben nem perdöntő: a többség diktatúráját és az azt kiszolgáló kisebbségi szervezet dominanciáját egyként kezeli a ma embere Erdélyben.
A szóban forgó petíciót a tavalyi választások után kiértékelő nyílt levelükben ekként fogalmaznak a hármak: „Politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a választási kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték. A számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be – egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást. (…) Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében ennek épp ellenkezőjét várjuk el.”
Lefordítom: a romániai magyar oktatásban szinte ott tartunk, ahol 1990-ben, vagyis amit akkor ki tudtunk harcolni „forradalmi elánnal, áldozatok árán”, nagyjából annyival is maradtunk. Az RMDSZ egyik legnagyobb kudarca ez, de sem erről, sem a többiről, az élet minden területén bekövetkezettekről nem nagyon szabad és nem nagyon lehet beszélni-írni-olvasni, mert a nyilvánosságot is uralja a párt. Amely a 13. kongresszusát tartja május 13-án, önelégülten, semmitől sem zavartatva...
R. Balogh Mihály / itthon.ma/szerintunk

2017. október 19.

Díjátadó ünnepség volt a katolikus püspökségen
A 2017-es Szent László Jubileumi Év alkalmából kiadott Szent László-emlékérem aranyozott változatával és oklevéllel ismerte el Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök a Bihari Napló közössége és Rais W. István főszerkesztő munkáját is.
Az október 18-án, szerda délután az Athleta Patriae – Válogatás a kun legyőzésének erdélyi falkép ábrázolásaiból című kiállítás megnyitója előtt a Püspöki Palota dísztermében zajlott gálán az egyházmegye főpásztora nagyrabecsülését fejezte ki azon személyek és intézmények felé, akik/amelyek sokak véleménye szerint kitartóan munkálkodnak Szent László örökségének megőrzése és továbbadása terén.
Beszédében Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: egy sajátságos, személyesebb jellegű momentuma ez a Szent László-évnek, és természetesen kötődik azokhoz az eseményekhez, melyek az elmúlt hónapokban sokakat megszólítottak, megérintettek, és amikre később szívesen emlékezünk majd vissza, hogy erőt merítsünk, táplálkozhassunk ezekből. Sokféle rendezvényekkel próbálta ugyanis a püspökség a figyelem központjába helyezni Szent László vonásait, erényeit, kiválóságait annak érdekében, hogy tanuljunk tőle, és felvállaljunk valamit mindabból, amiben az élen járt. Ebben az összefüggésben ugyanakkor közben említésre kerültek olyan emberek és intézmények is, akik/amelyek ilyen vagy olyan formában őrzik az örökséget, illetve az elmúlt időszakban partnerként közreműködtek. A csúcspont az egyházmegyei zarándoklati nap volt, amikor sok protokollvendég is tiszteletét tette Szent László városában, hogy a gyökereknél való megújulás jegyében közösen és méltóképpen ünnepeljen, ami sikerült is. Itt voltak a magyar kormány jeles képviselői, több ország püspökkari konferenciáinak méltóságai, a polgármesteri hivatal és kulturális intézmények vezetői, reprezentánsai, akiknek a megfelelő időben már kinyilvánították a köszönetüket a támogatásukért, a helyt- és kiállásukért.
Ez az ünnepség most viszont egy olyan lehetőségre ad alkalmat, hogy azok odaadó tevékenységét is elismerjék, akik mindezidáig nem kerültek említésre, reflektorfénybe, de szükség van erre, hiszen az elmúlt években, évtizedekben ők is jeleskedtek abban, hozzájárultak a munkájukkal ahhoz, hogy Szent László mint példakép álljon előttünk. Így született meg az a gondolat, hogy egy őket tartalmazó névsor is legyen összeállítva, mindazokról a személyiségekről és közösségekről, akik az élet különböző területein dolgozva szintén fontosnak tartják, hogy Szent László öröksége vonzó és követhető legyen. Ezzel tulajdonképpen nem csak az egyházat szolgálják, hanem a várost és a régiót is, s ezen teljesítményüket mások is értékelik, hiszen ez a valóság.
A kitüntetettek
Huszonegyen vehettek át a Szent László-év alkalmából kiadott jubileumi emlékérem aranyozott változatát, és az ehhez kapcsolódó oklevelet, a laudációkat Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense olvasta fel.
Íme a lista: H. Kolba Judit régész, muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főosztályvezetője, Balogh Mihály, a nagyváradi Székesegyház nyugalmazott karnagya, Emődi János régész, helytörténész, Pásztai Ottó premontrei öregdiák, vegyészmérnök, dr. Boka László irodalmár, irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, Péter I. Zoltán helytörténész, megyei tanácsos, dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, Dukrét Géza helytörténész, nyugalmazott tanár, műemlékvédő, Voiticsek Árpád és Ilona nyomdászok, vállalkozók, Raáb Rudolf fogtechnikus, műgyűjtő, dr. Budaházy István főgyógyszerész, gyógyszerészet-történész, Ovi D. Pop fotóművész, dr. Ramona Novicov műkritikus, művészettörtész, a Tibor Ernő Galéria alkotóközössége, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar Deé Róbert tanár vezetésével, a Bihari Napló és Rais W. István főszerkesztő, az Erdélyi Mária Rádió Szatmári Ferenc elnök vezetésével, a Reggeli Újság napilap, Benedek Ramóna hitoktató, módszertanos, a Partiumi Háló Egyesület Konrád Katalin vezetésével, Erdei János szilágysomlyói történelemtanár.
Mellettük külön elismerésben részesült a püspök részéről (egyházmegyei érdemérem bronz fokozata kitűzővel) Zalder Éva magyartanárnő, volt igazgatónő a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ügyéért végzett szolgálatáért.
Három kitűző
A rendezvényen a zenei momentumokról Oláh Gabriella és Székely Boglárka (hegedű) gondoskodtak. Az együttműködés jegyében kitűzőt és Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életéről szóló DVD-t vehetett át Angela Lupşea (Vár- és Várostörténeti Múzeum), dr. Aurel Chiriac (Körösvidéki Múzeum) és Mihai Jurca (Nagyvárad Önkormányzata, A Régió és a Város Turizmusát Népszerűsítő Egyesület – APTOR). Szót kapott még Pásztai Ottó, aki köszönetet mondott a püspöknek, premontrei öregdiáktársainak és a feleségének. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro



lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék