udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Bangó Margit

2000. június 26.

Jún. 24-én Budapesten tizenkilencedik alkalommal osztották ki a Magyar Örökség kitüntető címet. Mádl Ferenc, augusztusban hivatalba lépő köztársasági elnök, valamint hét kitüntetett kapta az elismerést. Posztumusz kapta Ferencsik János karmester, Szentágothay János professzor, az idegrendszer-kutatás elismert tudósa, Levendel László orvos és Sinka István költő. A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelet Mádl Ferencen kívül Bessenyei Ferenc színművész, Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszó, a Száztagú Cigányzenekar és Bangó Margit énekes vehette át. /Magyar Örökség-díjak tizenkilencedszer. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2013. augusztus 25.

Olyan „bangómargitos” koncert Diószegen
A tizenhetedik alkalommal megrendezett Bihardiószegi Községi Napokon szombaton köszöntötték az aranylakodalmasokat, este pedig az egész környékről érkeztek a nézők Bangó Margit koncertjére. Az est zárásaként helyi tehetségek kaptak lehetőséget a megmutatkozásra.
Szombaton délelőtt teremfoci bajnoksággal és bográcsosfőző versennyel indult a rendezvény, mindkettő eredményét a délutáni megnyitó alkalmával hirdették ki, a focipályán. Változott ugyanis a helyszín, most már nem a Zichy-kertben, hanem a labdarúgó pályán állították fel a színpadot, ott ütöttek tanyát a lacikonyhások és a vurstli is. Szóval a focibajnokságban hat csapat versengett, a győzelmet a Gyros King szerezte meg, és a cég nevét viselő még egy csapat a főzőverseny eredményhirdetésekor is örülhetett, hiszen a sertésbográcsos kategóriában lettek elsők, míg a babgulyás kategóriában a Bakator, az egyebeknél a Diószegi Nyulászok diadalmaskodtak 12 csapat 15 féle ételének mezőnyében. A községi nap megnyitóján elsőként Mados Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, egyebek mellett elmondva, hogy a jelenlegi községvezetők sok mindent másképp tesznek, mint elődeik, például a rendezvény helyszínén is változtattak, ugyanakkor megköszönte a szervezők munkáját. Biró Rozália szenátor úgy vélte, hogy a szervezőknek a legnagyobb köszönet a sok résztvevő, ami egyúttal arra is utal, hogy jövőre is számítanak a rendezvényre.
A szeretet szövetsége
Cseke Attila képviselő – ugyancsak az új helyszínre utalva – emlékeit elevenítette fel, amikor margittai focistaként járt a diószegi „arénában”. A szónokok románul és magyarul is elmondták beszédeiket, mint ahogyan két nyelven köszöntötték ezt követően a község aranylakodalmukat ünneplő házaspárjait is. Ez a momentum már hagyományosan része a diószegi községi napok megnyitójának. Mados Attila beszédében elárulta, hogy ő 10. házassági évfordulóját ünnepelte ebben az évben, és példaképül szolgálhatnak az ennek ötszöröse óta együtt élők a fiatalabbaknak. A 14 párnak gratulált Biró Rozália, Cseke Attila, illetve Sabău Constantin alpolgármester is, továbbá a szlovákiai Diószegről érkezett Katona Edit helyi tanácsos, aki Szabó Antal ottani polgármester üdvözletét tolmácsolta. Az egyházi vezetők közül Gellért Gyula református lelkipásztor kért áldást a párok további életére. Esküvőjük, 1963 óta sok minden megváltozott, de férjet és feleséget megtartotta a szeretet szövetsége – a titok a megbocsátásban van, hiszen elválásra naponta lenne ok, fejtette ki a lelkipásztor.
Ismét Szömörce
Az ünnepeltek tiszteletükre készült zenés-verses műsort is megtekinthettek, majd kezdődött a színpadi produkciók sora. Elsőként Mohácsi Brigitta koncertezett két táncosa, Edina és Zsolt társaságában, majd utaztak is tovább Szatmár megyébe. Rockkoncerthez képest szokatlan időpontban, késő délután zendített rá a szalontai Basic Faces együttes, a Bonanza Banzai, Ákos, Kerozin, Edda, Quimby-dalokat leginkább a sörsátrak alól hallgatta a közönség. A székelyhídi Tini Dance Táncstúdió apraja-nagyja színpadra lépett: a TDC, a B612, a Monster Dance, a Táncmanók, a Gézengúzok, és már előadásuk közben megérkezett az este sztárfellépője, Bangó Margit, aki lazán, sportcipőben és edzőnadrágban szállt ki a kocsiból, olyan közvetlenül társalogva, mintha legalábbis hetente érkezne Diószegre. Kicsit leült a focipálya színpad mögé eső egyik kispadjára, majd az öltözőbe távozott. Közben a 3 hónapja ismét újraalakult helyi Szömörce néptánccsoport kicsinyei felcsíki táncokat mutattak be.
Mindenből egy kevés
Utánuk a Nagyvárad Táncegyüttes következett mintegy egy órás, a népzenét és néptáncot szeretőknek nagy örömet okozott műsorral, benne marossárpataki, nádasmenti, kalotaszegi, magyarszováti és ördöngősfüzesi táncokkal. Utóbbi előadások alatt már erőteljesen megszaporodott a publikum, bár a nagyobb tér miatt más volt a hatás, mint régebben a Zichy-kertben. Este fél tíz előtt öt perccel lépett színpadra Bangó Margit, és előzőleg szinte egy produkciónyi időt vett igénybe díjainak, kitüntetéseinek, pályája kimagasló állomásainak felsorolása. A művésznő elmondása szerint műsorában szerepelt mindenből egy kevés, ami olyan „bangómargitos”, amit hálásan is fogadott a közönség, melynek soraiban a tágabb környék is képviseltette magát. Következett a fiatalok örömére Corina, aki a román könnyűzenei élet egyik aktuális csillaga, ezt bizonyítja, hogy a legnagyobb videómegosztón több milliós a klipjeinek nézettsége. Az est zárásaként – a program megfogalmazása szerint – helyi tehetségek kaptak lehetőséget a megmutatkozásra.
Rencz Csaba
erdon.ro



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék