udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Barabás András

2002. december 20.

Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Ezüstfenyő-díjat adományoz azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében. A következő személyek részesülnek Ezüstfenyő-díjban: Bálint Elemér Imre polgármester, Oroszhegy, Udvarhelyszék; Barabás András polgármester, Nagyajta, Háromszék; Barcsa Márton mezőgazdasági ügyvezető alelnök, Szecseleváros, Brassó megye; Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Bölöni Dávid polgármester, Csernáton, Felső-Háromszék; Burkhardt Árpád alprefektus, Marosvásárhely, Maros megye; Csóka Tibor alprefektus, Zilah, Szilágy megye; Cziszter Kálmán a megyei RMDSZ szervezet alelnöke, Arad megye; Elek Barna volt parlamenti képvislő Marosvásárhely, Maros megye; Eőry László volt megyei tanácsos, Déva, Hunyad megye; Fodor György erdőmérnök Székelyudvarhely, Udvarhelyszék; Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Gerstmayer József RMDSZ-elnök, Máramarossziget, Történelmi Máramaros; Hajdú Menyhért Gábor volt egészségügy-miniszter, Csíkszereda, Csíkszék; Joó János polgármester Árpástó, Beszterce-Naszód megye; Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Maros megye; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad,; Köble Csaba prefektúrai főtitkár, Nagyenyed, Fehér megye; Kolumbán László közbirtokossági elnök, Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Lázár Mária közbirtokossági elnök, Gyergyótölgyes, Gyergyó terület; Lengyel Ferenc, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Márton Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Náznán Jenő, a Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatója, Marosvásárhely, Maros megye; Oláh Badi Álmos polgármester, Maksa, Háromszék; Olosz Gergely alprefektus, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Pete István szenátor, Nagyvárad, Bihar megye; Pethő Zsigmond, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Kolozsvár, Kolozs megye; Puskás Bálint szenátor, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Ráduly Róbert parlamenti képviselő, Csíkszereda, Csíkszék; Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokosság Érdekvédelmi Szövetség elnöke, Tusnád, Csíkszék; Rancz Sándor közbirtokossági tanácsadó, Kézdialmás, Felső- Háromszék; Riedl Rudolf alprefektus, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Seres Dénes szenátor, Zilah, Szilágy megye; Sztranyiczky Szilárd , a Megyei Kataszteri Hivatal jogtanácsosa, Kolozsvár, Kolozs megye; Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék; Téglás Lajos alpolgármester, Koltó, Nagybánya terület; Tempfli József megyéspüspök, Nagyvárad, Bihar megye; Verestóy Attila szenátor, Székelyudvarhely, Udvarhelyszék. A díjátadásra dec. 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényen kerül sor. /Marosvásárhelyen adják át az RMDSZ Ezüstfenyő-díjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2004. március 20.

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt /PRM/ elnöke bemutatta a párt helyhatósági választásokon induló magyar jelöltjeit. A magyar jelöltek között van Erdély Zoltán, egykori Olt megyei alprefektus, Tókos József, a párt Ürmös községi (Brassó megye) polgármesterjelöltje, Barabás András baróti polgármesterjelölt, valamint Richárd Renáta, hosszúmezei (Máramaros megye) polgármesterjelölt. /A PRM bemutatta magyar jelöltjeit. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 20./

2004. június 28.

Immár öt erdélyi megye önkormányzatát vezeti az RMDSZ, miután a Szatmár és a Bihar megyei tanácselnöki tisztségek megszerzését követően Hargita, Maros és Kovászna megyében is megőrizte vezető pozícióját. Maros megyében a kormánypárttal működik együtt, Háromszéken pedig abszolút többsége van a szövetségnek, elnöknek ismét Demeter Jánost választották meg, míg az alelnöki tisztségben Baka Mátyás és Vajda Lajos bizonyíthat újabb négy évig. Barót új polgármestere Nagy István, aki mandátumát függetlenként nyerte el, az RMDSZ jelöltjét, Pál Szilágyi Zoltán mérnököt választották alpolgármesterré. Bardocon továbbra is Balázsi Dénes és helyettese, Kolumbán Sándor, az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárók vezetik a községet, Vargyason maradt az Ilkei Ferenc (RMDSZ) polgármester – Csíki János (független) alpolgármester kettős, Baconban pedig továbbra is az RMDSZ-es Bardocz Csaba polgármester és helyettese, Konsza László vezetik a hivatalt. Bölön új polgármestere a független Sikó Imre, helyettese Rudolf Béla, Nagyajtán a szintén független Brotea Olga vezeti a községet, elődje, Barabás András (RMDSZ) alpolgármester lett. /Antal Erika, Benkő Levente: Öt megyei tanácsot irányít az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

2007. február 14.

Az Iskola Alapítvány pályázati űrlapjának kiadását Nagyajta alpolgármestere, Barabás András az RMDSZ európai parlamenti választásokon való indulását támogató aláírástól tette függőé. Közölte, hogy akik Tőkés Lászlónak aláírtak, az idén elesnek a nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatástól. A postahivatalban dolgozók megerősítették ezt, de nevük elhallgatását kérték. Később Barabás András /az újságíró előtt/ tagadta a vádakat, ha mondott is olyat, viccből tette – állította. Barabás pert helyezett kilátásba a nyilatkozók, valamint a Háromszék ellen, ha jó hírnevét csorbítják. /Hecser László: Feltételhez kötik a pályázati űrlapok kiadását (Incidens Nagyajtán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

2007. november 21.

Altorján Tőkés László független jelölt ötven kerítésekre rögzített plakátjából tizenkettőt-tizennégyet letéptek. Sorra tépték le a Tőkés-plakátokat, de az RMDSZ-eseket nem bántották. November 18-án Kézdivásárhelyre érkezett a plakáttépő brigád, Tőkés-plakátokat tépték le. Amikor észrevették, hogy valaki megpróbálja lefényképezni őket, pillanatok alatt autóba ültek, és elhajtottak. Az RMDSZ-es plakátok közül egyet sem téptek le. A plakáttépés éjszaka is folytatódott, Kédiszék több települését is felkereste a Tőkés-plakátok eltüntetésére szakosodott kommandó. Tőkés László és Orbán Viktor baróti látogatása előtti éjszaka ismeretlen tettesek Nagybaconban, Bibarcfalván és Baróton leszaggatták a független jelölt választási plakátjait, helyükre RMDSZ-es propagandaanyagot ragasztottak. Az erdővidéki MPSZ feljelentést tesz Nagyajta alpolgármestere, Barabás András ellen, aki Tőkés Lászlót népszerűsítő plakátokat szaggatott le. /(Hecser): Plakátháború megyeszerte. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

2009. március 3.

Sára Sándor, a neves filmrendező Illyés Gyulát idézve mondotta az egyik tévéműsorban: „A magyar asszonyok ma sem szülnek tehetségtelenebb gyermekeket, mint korábban.” A magyar filmiparban ma sincsenek kevésbé jó rendezők, operatőrök, vágók, hangmérnökök, mint korábban. Nem ez az oka annak, hogy manapság a magyarok nem készítenek olyan sikeres filmeket, mint régen. Hova tűntek a kimagasló eredményeket elérő erdélyi magyar sportolók? – tette fel írásában a kérdést Ujj Jánoss Az atlétikában olyan romániai bajnokok, mint a világcsúcstartó, olimpiai bajnok magasugró Balázs Jolán, az olimpiai helyezett futó Vámos Zoltán és Barabás András, a gerelyhajító csúcstartó Bizim Sándor. Olyan, aki vallja is nemzetiségét, nem mint a közelmúltban a magyarul megszólalni sem akaró Szabó Gabriella. Nincs elfogadható magyarázat arra, hogy egy másfél milliós nemzeti közösség nem tud kitermelni bajnokokat, példaképeket. Mint alig néhány évtizeddel ezelőtt. Amikor az erdélyi városok kosár- vagy vízilabda együttese jószerével szinte csak kisebbségiekből verődött össze, de az első osztályú labdarúgó csapatok mindegyikében két-három magyar fiú volt. A nemzetiségi fiatalok nem szívesen járnak edzésre. Számukra idegen környezetbe, idegen nyelvű edző keze alá! Ahol sokszor még társai is ellenségesen viszonyulnak hozzájuk. Évekkel ezelőtt egy igen tehetséges aradi rögbiző azért hagyta abba a sportolást, mert társai valamennyien csak bozgornak szólították. Minden játékostársának volt becsületes neve a csapatban, csak neki nem! Létre kellene hozni az erdélyi városokban a nemzetiségi sportklubokat, javasolta a cikkíró. Gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Hogy megyei szinten vagy iskolás bajnokságban szurkolni lehessen magyar fiataloknak. A két világháború között Aradon létezett a városban a soraiból nemzetisége, anyanyelve miatt senkit ki nem tiltó AAC, ATE, AMTE sportegyesület, a Turista Egylet, a román fiatalok számára mégis létrehozták a Gloriát, a zsidó fiataloknak pedig a Hakkoah nevű egyesületet. Jó lenne végiggondolni az ötletet. Néhány év múlva ismét lehetnének országos bajnokaink, írta Ujj János. /Ujj János: „A magyar asszonyok…” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./

2016. július 13.

Tettre kész Nagyajta
Mintha szemérmesek lennének a nagyajtaiak: ha riportútja során az újságíró benyit valahová érdeklődni, első válaszként általában azt kapja, biza rosszkor ment, mert mostanság nem történt semmi érdemleges. Aztán egy kávé – vagy Fekete Levente unitárius lelkésznél frissen facsart narancslé – mellett az elejtett szavakból mégiscsak érdekes történetek bontakoznak ki. Kiderül, miért haragszik a polgármester a labdarúgócsapat szurkolóira, mekkora összeget remélnek a templomvár felújítására, mi játszott közre a gólyák újbóli szaporodásában, milyen érzés, amikor a dédapai örökséget kell átvenni.
Milyen az igazi szurkoló?
A választások nemrég jártak le, utózöngéi még érződnek, mi más is kerülne hát először szóba, amint benyitunk a polgármester irodájába. Nagyajta harmadszor megválasztott elöljárója, Bihari Edömér saját sikeréről nem mesél, de az új tanács összetételét hajlandó elemezni. Örvend, hogy az RMDSZ-nek sikerült hatról hétre emelnie képviselői számát, s főleg annak, hogy köztük hárman újak – Simon Albert Mihály, ifj. Barabás Mihály és Benkő Dániel –, akikről úgy véli, friss szemléletmódot hoznak a tizenegy tagú testületbe. „Jónak tartom, hogy fiatal, felelősen gondolkodó emberek kerültek az új tanácsba. Simon Albert Mihálynak és ifj. Barabás Andrásnak kiváltképp örvendek, mert ők egyházi emberek – előbbi a középajtai református, utóbbi a nagyajtai unitárius egyház gondnoka –, tehát már végeztek közösségi munkát. Az önkormányzatnak és az egyházaknak közös dolgai is vannak, hiszen a temető és a falut szolgáló egyházi épületek is szóba kerülhetnek üléseinken, de akár a kultúra és sport vonatkozásában is együttműködhetünk, szóval, igencsak hasznosnak vélem a velük való jövőbeli munkát” – mondotta a polgármester. Ha egy szó erejéig úgy általánosságában említettük a sportot, szinte kötelező, hogy hosszabban beszélgessünk a múlt század elejétől jegyzett labdarúgócsapatról. Az együttesre évek óta komolynak mondható összeget szánnak – az önkormányzattól pályázat útján harmincötezer lejt kapnak –, ennek az eredménye is látszik, hiszen idén is tisztességesen helyt álltak, sokkal nagyobb települések klubjait utasították maguk mögé. Az elöljáró a kilencedik hely megszerzésénél fontosabbnak tartaná viszont, ha a szurkolók igazi szurkolóként viselkednének, s nem szidnák, ha rászolgáltak, ha nem, a színeiket viselőket. „Nem méltó, ahogy a meccsre kilátogatók hangadói viselkednek: akkor sem tapsolnak, örvendenek, ha nyerésre állunk – inkább játékosainkat, a bírót és ellenfeleinket szidják. Megmondom őszintén, többször felmerült már bennem, egyáltalán szükségünk van-e erre? Az egyetlen dolog, amiért még mindig igent mondok, az, hogy gyermekeink igen elkötelezettek, s néhány év múlva elég érettek lesznek, hogy a nagyok között is bemutatkozhassanak. Abban bízom, változtatni tudunk ezen a méltatlan helyzeten, ha zömében nem máshonnan igazolt játékosok, hanem a mi gyermekeink lépnek pályára. Saját véreinket csak nem fogják szidni és ócsárolni?” – bizakodott az elöljáró.
Megmenteni a várat
Az unitárius gyülekezet háza tája most éppen csendes. A konfirmálás – amelyen öten tettek hitet vallásuk mellett – a pünkösd előtti héten járt le. Az év első öt és fél hónapjában Fekete Levente lelkésznek ötször kellett gyászszertartást tartania, keresztelőre két alkalommal került sor. Öröm viszont, hogy júliusra még két keresztelőt bejelentettek. Sajnos, esküvőből sem tartanak sokat, s ami van is, később, nyár derekán esedékes.
Hogy mi dolga akkor a lelkésznek? Hát van azért bőven. Istentiszteletekre és szertartásokra készülni, vallásórákat tartani, az egyesült államokbeli és hollandiai testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolni, a nyári egyházi ifjúsági programokat – azaz a konfirmációi mozgótábort és az amerikai ifjúsági csoport részére szervezendő összejövetelt – előkészíteni, a vártemplomot és a Kriza-múzeumot látogatókat fogadni, az építendő ravatalozó ügyében együttműködést keresni az önkormányzattal, a Gazdag Miklós Polgári Daloskör elnökeként kijárni egy egyesület bejegyzését – sorolja, és mosolyogva mondja –: aztán itt a kert, s a becsületes gazda azt is rendezi. Kell-e még több? Mert bizony van: évek óta azért küzdenek a vezetőséggel együtt, hogy a vártemplomot (fotó) teljes egészében felújítsák. Hét éve már, hogy a cél érdekében pályázati iratcsomót állítottak össze, a kiíráson jól is szerepelt, a minisztérium elismerte, jó munkát végeztek, majd pénz helyett sajnálkozó levelet küldtek: járni jár, de nem jut. Pedig igencsak szükséges lenne, hogy az évszázados falak megerősítést kapjanak, mert néha vederméretű kövek hullnak le, félő, előbb-utóbb nem lesz, amit megmenteni. Most ismét felmerült az EU-s pályázási lehetőség, de ezzel egyidőben derült ki, ahhoz újabb akadályt kell legyőzniük. A 2009-es pályázáskor ugyanis elegendő volt a társtulajdonos, a református egyházközség beleegyezése, most viszont egy törvénymódosítás következtében nem szerepelhet két tulajdonos nevén a javítandó ingatlan. Ez nem jelent megoldhatatlan gondot, hiszen a két egyház jól megérti egymást, ha tehetik, segítik a másik munkáját, de az adminisztrációs többletteher senkinek sem hiányzik. „A templom, a tornyok, a várfalak és a bástyák – a kijavított északnyugati kivételével – sajnos teljes felújításra szorulnak. A délkeleti bástya tragikusan rossz állapotban van, és a várfal teteje is bomlik; sokat rontottak a falak általános helyzetén az elmúlt években a kisebb földlökések is. Felújítjuk a régi iratcsomót, és egymillió euróra pályázunk. Tennivaló sok van, jól jönne több pénz is, de ennek az összegnek is nagyon fogunk örvendeni, ha Isten is úgy akarja, és megadják. Jó hír, hogy a kétszázalékos önrészünk, azaz húszezer euró már megvan, úgyhogy nem kell kilincselnünk érte” – mondotta Fekete Levente.
A gólyák barátai
Erdővidéken a legjelentősebb, mintegy százötvenre-kétszázra tehető gólyapopuláció Nagyajtán él. Gazdag Géza tanítónak köszönhetően talán már a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől számon tartották a fészkeket és a szaporulatot is. Az évente egyszer-kétszer biztosan kiöntő Olt szabályozása és a környékén levő mocsarak lecsapolása, azaz szinte teljes életterük felszámolása olyan negyven éve oda vezetett, hogy negyedére, azaz tíz körülire essen vissza a fészkek száma. A sokáig fennálló áldatlan helyzetet éppen a pénztelenség és a gondatlanság oldotta meg – árulja el a Gazdag Géza stafétáját átvevő Péter Géza tanár. Mert e két dolog kellett ahhoz, hogy a természet ismét gyakorolhassa jogait: a vízelvezető csövek elöregedése és eldugulása, illetve ki nem takarítása, meg nem javítása. A víz előbb-utóbb megtalálta útját, és szántókat-kaszálókat öntött el, ott pedig hamarosan nádasok is kialakultak. „A gazdák megpróbálták menteni földjeiket, volt, ahol sikerrel is jártak, de a gyengébb minőségű kaszálókat idővel felhagyták, ami igencsak kedvezett a gólyáknak” – magyarázza „tanárosan” Péter Géza, mi kellett, hogy ismét élettérhez jussanak az igencsak hasznos, egereket és bogarakat bőségesen fogyasztó madarak.
Manapság mintegy harminc fészket tartanak nyilván a diákok segítségével. A gyermekekre bízzák, hogy számba vegyék, megjöttek-e a gólyák régi helyükre, választottak-e párt a fiatalok, tettek-e új fészket, illetve hány fióka kelt ki. Nemcsak szóban és írásban tartják számon ezeket az adatokat, de fényképek is készülnek, a fészkeket pedig egy kis térképen – amelyen minden ház be van jelölve – fel is tüntetik. A diákok feladata az is, hogy a télire itt mAradt madaraknak segítsenek, s a könnyebben elérhető helyeken ételt helyezzenek el. „Bár köztünk is akad, aki a gólyapiszok miatt leveri a háza környékén épülő friss fészket, de azért kijelenthető: a nagyajtaiak nagyon szeretik a gólyákat, s elismerik hasznukat, védik és gondoskodnak róluk” – mondta Péter Géza.
A dal családi hagyomány
Az 1881-ben Nagyajtai Polgári Daloskör néven alakult, 1998 óta legjelentősebb vezetője, Gazdag Miklós nevét viselő vegyes kar élén másfél éve Fehér Orsolya áll, aki a karnagyi pálcát a dalosokat mintegy húsz évig szolgáló Péter Gézától vette át. A Baróton élő fiatal zenetanárnő helyzete különleges: Gazdag Miklósban, illetve 1948-ban nyomdokába lépő fiában, Gazdag Zoltánban dédnagyapját, illetve nagyapját tisztelheti.
Nagyajta kulturális életének szervezésére és irányítására 1874-ben létrehozott Polgári Olvasóegylet égisze alatt és támogatásával született meg a kezdettől nagy népszerűségnek örvendő – a ránk mAradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tagság létszáma ötven körüli, továbbá húsz-huszonöt pártoló és tiszteletbeli taggal számoltak! – daloskör. A bölöni Gazdag Miklóst 1925-ben hívták Nagyajtára unitárius kántortanítónak, majd még abban az évben az eltávozott Erdős Mihály helyett karnagynak választották. Az 1925. november 29-én fogalmazott jegyzőkönyv szerint azért, mert „(...) rövid itteni tartózkodása alatt máris tanújelét adta a Dalárda iránt meleg érzéseinek, rokonszenvének és rátermettségének”. Hogy Gazdag Miklós jó választás volt, ahhoz kétség nem fér: a férfidalárda mellett ifjúsági, női és vegyes kart is szervezett, évente nyilvános dalesteket tartottak, eljártak dalos találkozókra és versenyekre, a környék dalárdáival gyümölcsöző kapcsolatot ápoltak. Adja magát a kérdés: mit jelent a neves előd nyomába lépni? Fehér Orsolya nem titkolja, érzelmi szálak is közrejátszottak, hogy a feladatra igent mondott: addig csak női kórust, a baróti Rozmaringot vezette, vegyes kart még soha, de a kihívást nem háríthatta el, ha egyszer arra kérték, folytassa a családi hagyományt.
Az elmúlt hónapok próbái, a közös gondolkodás és cselekvés, a fellépések élményei után már lelkendezve mesél a nagyajtaiak összeforrottságáról és az énekléshez való lelkiismeretes hozzáállásáról – úgy véli, ez az összetartás, közösségben való dolgozás a titka, hogy a nehéz idők ellenére hosszú éveken keresztül meg tudták őrizni a kórust. Hétről hétre átlagosan huszonöten járnak próbára; köztük fiatal házasok, idősebbek és nyugdíjasok is, de a különböző nemzedékek kitűnően megértik, sőt, kiegészítik egymást, a sokszínűség a társaság épülésére van. A falu életében eseménynek számító kosaras bál szervezésekor is jól leosztják a feladatokat, gördülékenyen megy minden. „Nagyon tudok örvendeni, hogy nemcsak az éneklést, de az egyéb feladatokat is nagyon komolyan veszik, s a hétköznapokban is családként viszonyulnak egymáshoz – nagy ajándék ez a kórusnak is” – mondotta lelkendezve Fehér Orsolya.
A kórus rövid távú céljai között szerepel repertoárjuk frissítése és változatosabbá tétele, s igyekeznek eleget tenni minden meghívásnak. A fiatal karnagy úgy véli, a más kórusokkal való együtt éneklés, egymás meghallgatása nemcsak szórakozás, de tanulás is. Felmérhetik, szakmailag hol állnak, mire kell odafigyelniük, miben kell javulniuk, s mindeközben új dalokkal ismerkedhetnek, új kottákat szerezhetnek be – mert egy százharmincöt éves kórusnak is javára válik, ha néha-néha megújul.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék