udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Barankovics István

1993. október 29.

Nov. 4-6-a között Venczel József /Csíkszereda, 1913. nov. 4.- Kolozsvár, 1972. márc. 13./ emléknapokat rendeznek Csíkszeredában, szülővárosában. Venczel József intézményszervező, pedagógus, sokoldalú tudós társadalomkutató volt. Sorra születtek meg alapvető munkái. 1950-ben letartóztatták, tizenkét évig ült börtönben, csak 1969-ben folytathatta tudományos munkásságát. /Gagyi József: A társadalomkutatás tudósa. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./ Venczel József pályaképét Antal Árpád rajzolta meg. /Antal Árpád: Venczel József életpéldája (1913-1972). = Keresztény Szó (Kolozsvár), nov., folyt. dec./ Magyarországon okt. 29-én Heves városában tudományos ülésszakon emlékeztek Venczel Józsefre, az előadók Kolozsvárról, Sövényfalváról, Csíkszeredából, Újvidékről, Saarbückenből, Budapestről érkeztek. Az emlékülésen az Országos Széchényi Könyvtár által összeállított dokumentációs kiállítás nyílt, majd felavatták Vetró András /Kézdivásárhely/ szobrászművész Venczel József-domborművét. Este pedig a helyi katolikus templomban bemutatták a csíksomlyói misztériumjáték Venczel-féle feldolgozását. /(lit): Venczel József-emlékülés Hevesen. = Új Magyarország, nov. 4./ A meghívón szerepeltek az emlékülés védnökei: Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, dr. Keresztes Sándor vatikáni magyar nagykövet és dr. Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az emlékülés támogatói - többek között - a Barankovics István Alapítvány, az Erdélyi Szövetség, az Erdélyi Világszövetség Magyarországi Szervezete, a Márton Áron Társaság és a Széchenyi Társaság.

2002. december 23.

Megjelent az Amerikai magyarok arcképcsarnoka /Médiamix Kiadó, Salgótarján/ c. könyv, amely másfélezer jelentős amerikai magyar személyiség életrajzát, pályafutását mutatja be képekkel gazdagon illusztrált formában. Szerepel a könyvben többek között Gábor Zsazsa, Andy Vajna, Soros György, Zwack Péter, Tom Lantos, George Pataki, Teller Ede, Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Márai Sándor, Pulitzer József, de azok sem maradtak ki a belőle, akik Magyarországon váltak híressé, de a történelem vihara a tengerentúlra sodorta őket, így például Karády Katalin, Szeleczky Zita, Bartók Béla, Claire Kenneth, Jászi Oszkár, Barankovics István, Pongrácz Gergely pályafutásával is megismerkedhetnek az olvasók. /Megjelent az Amerikai magyarok arcképcsarnoka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./

2009. január 19.

Az ökuménia és határok feletti szellemiség jegyében gyűltek össze Érd és Nyíradony után Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának dísztermében a harmadik Van kiút... elnevezésű fórum résztvevői. A magyarság felekezeteken átívelő lelki kohéziójáról szóló konferencia előadói között volt Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke, Tasó László, Nyíradony polgármestere, Papp Lajos szívsebész, Radnóti Zoltán főrabbi, Kiss Rigó László Szeged-csanádi római katolikus megyés püspök, Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Szeverényi János, az evangélikus misszió vezetője. Az előadók mindegyike a magyar társadalom morális válságáról értekezett, és az Istenhez való fordulásban, illetve a konzervatív értékek megerősítésében látták a kiút lehetőségét. Weisz Péter bejelentette: a Barankovics-műhely a Szent István és az Október 23. Alapítvánnyal együtt 300 ezer forintot ajánl fel a csángó gyermekek magyar nyelvre taníttatására. Jókai Anna írónő a konzervativizmus és az Istenhez való visszatérés fontosságát hangsúlyozta, Bene Éva, a Magyar Konzervatív Alapítvány képviselője pedig a Magyarországon zajló indirekt népirtásról beszélt, melyre egy esetleges „transzszilván transzfúzió” jelenthet megoldást. Mikola István volt egészségügyi miniszter az identitást, a szolidaritást, a családot és a hitet jelölte meg mint a nemzet lelki energiája visszanyerésének módját. Tempfli József megyés püspök az összetartás fontosságát, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök pedig azt hangsúlyozta: ideje lenne véget vetni az önsajnálatnak, „könnyekből nem lehet jövőt építeni. ” Szöőr Anna, az Október 23. Alapítvány vezetője a „vörös deviancia” elleni harc fontosságáról beszélt, Szeverényi János, az evangélikus misszió vezetője szintén a hit fontosságáról ejtett szót, majd zárszavában Székelyhídi Ágoston közíró, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 millió magyar ma már valójában körülbelül 13,6 millió. /Fried Noémi Lujza: Ökumenikus konferenciát szerveztek Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./ Világi és egyházi meghívottak fejtették ki álláspontjukat, megoldási lehetőségeket villantva fel a nemzetfogyás megállítására a Van kiút konferenciasorozat harmadik állomásán. Jókai Anna írónő elmondta, hogy ha spirituális gyökereinket elveszítjük, még a jó szándékú politikai cselekedet is meddő marad. Tőkés László püspök a határokon átívelő szellemi kapcsolat megnyilvánulásaként jellemezte a találkozót. Mikola István volt egészségügyi miniszter kifejtette, a nemzet legnagyobb gondja, hogy elfogytak kollektív tudattalanjából a nemzeterősítő energiák, a neoliberális irányzat éppen ezeket az alapvető értékeket kezdte ki. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök az összetartásban látta a megmaradást, míg Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök arra figyelmeztetett, hogy könnyekből nem lehet jövőt teremteni, ezért ideje felhagyni az önsajnálattal. /D. Mészáros Elek: Kiútkeresés táblaavatóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

2009. február 28.

Tompa Z. Mihály, a Népújság Magyarországra áttelepült egykori munkatársa regénye díjnyertes lett. A Hatvanban élő, Lőrinciben művelődési intézményt vezető újságíró, a Heves Megyei Hírlap munkatársa a Barankovics István Alapítvány kortárs szépirodalmi művek megírását ösztönző pályázatára nevezett be regényével, és a beérkezett 120 alkotás közül az ő pályaműve nyerte el a II. díjat. A kiírás kezdeményezői azt várták, hogy a pályázók a rendszerváltozást közvetlenül megelőző és az azóta eltelt időszak történéseit dolgozzák fel. Tompa Z. Mihály hatvanéves, a diktatúra természetrajzát megismerhette Erdélyben. /N. M. K. : Az állomásfőnök megkísértése. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./

2010. június 23.

Van megoldás - kereszténydemokrata szakértők a magyar külpolitikáról
Egy a nemzet, s e szemlélet jegyében a mindenkori magyar kormánynak kötelességei vannak és cselekednie kell - mondta Bába Iván, a külügyi tárca közigazgatási államtitkára a Van megoldás - Külpolitikai tanulmányok címmel megjelent kötet bemutatóján szerdán a fővárosban.
Bába Iván - aki mint elmondta, kisebbségi magyarként született - hangsúlyozta: a kötet azért értékes, mert azt a szemléletet tükrözi hiteles módon, hogy "egy a nemzet". Ez a felfogás összhangban van a mai magyar kormány szemléletével - jelentette ki az államtitkár.
A szomszédos országokban élő magyarság soha nem fogadta el - mutatott rá -, hogy ne ugyanahhoz a nemzethez tartozna. Ezt csak "bizonyos politikai körök vallják" - jegyezte meg.
A Trianon-szindróma a lelkekben mindig benne volt és most is benne van, s hosszú idő kellett, hogy a magyar politika megértse, erre megfelelő választ kell adnia: azt, hogy ugyanolyan üzenetet küldjön a határon túli magyarságnak, mint "amilyen érzelmi töltettel a szomszédos országokban élő magyarság fordul felénk" - fejtette ki Bába Iván. Hangsúlyozta: "a határokat átrajzolni nem tudjuk", de a helyzet mégis más, mint a hatvanas-hetvenes években, amikor a határon "órákon át gyötörték" az embereket egy-egy beléptetéskor.
A kötet a Barankovics István Alapítvány Van megoldás sorozatának újabb kiadványaként látott napvilágot. A tanulmányok a magyar külpolitika aktuális témáival, az európai és magyar kisebbségvédelem időszerű kérdéseivel, az európai autonómiatörekvésekkel foglalkoznak.
Mészáros József, a Barankovics alapítvány kuratóriumi elnöke, a kötet egyik szerkesztője kiemelte: a kötet jól illeszkedik a korábbi könyvek sorába. Fontos - mondta -, hogy Magyarország égető bajaira kereszténydemokrata válaszok szülessenek.
A kereszténydemokrata politikus a könyv előszavában úgy fogalmazott: "külpolitikánknak a nemzet egészének megmaradását kell szolgálnia." Az elmúlt hét év kormányzásának külpolitikai kudarcai után olyan politika alapvetését fogalmazzák meg - írta -, amely egy emelkedő nemzet sikeres nemzetközi szerepléséhez szükséges teendőket mutatja be.
A három éve indított sorozatban eddig megjelent könyvek többi között a családi adózás, a nyugdíjreform és földreform kérdését járták körül.
MTI

2014. december 13.

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 20.

Már a Bibliában megjelent a Gulág előképe
MTI - A Szovjetunióban az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték. Az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak - mondta Kun Miklós történész a Gulág-jelenségről csütörtökön, Budapesten tartott konferencián.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Gulág-jelenség gyakran ismétlődik a történelemben, és valamilyen formában ma is jelen van. Már a Bibliában is megtalálható - mutatott rá -, hiszen az egyiptomi rabszolgaság és a babiloni fogság is a Gulág előképe.
Hozzátette: Jézus kereszthalála, a megváltás nem változtatta meg sem az ember természetét, sem az anyagvilágot, sem pedig a történelem menetét, de megmutatta, hogy az üdvtörténet fényében hogyan nyerhet értelmet akár a legtragikusabb esemény is. A hívő ember tehát, egy jelenséget vizsgálva, megtalálhatja annak helyét az "abszolút dimenzióban".
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa köszöntőjében arról beszélt: az internálótáborok, az elhurcoltak emberi méltóságának megtörése állami érdeket szolgált, mivel a megtört társadalom könnyen irányítható. Igaz, az ilyen társadalom nem termel értéket, de nem is az értékteremtés volt a cél, hanem - csak és kizárólag - a hatalom megtartása.
Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFF) rektora azt mondta: a kommunista diktatúrák alatt az egyházak szenvedték el a legsúlyosabb üldöztetést, ennek részleteit azonban a szélesebb közönség máig nem kellően ismeri. Hozzátette, hogy GFF-en kutatási projektet indítottak deportáltak és munkatáborok címmel, amelynek célja az is, hogy ismertebbé tegyék a kommunizmus egyházüldözését. Erdődy Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese azt emelte ki, hogy a konferencia névtelen áldozatoknak állít emléket, akik a győztesek bosszújának kiszolgáltatva embertelen körülmények között küzdöttek életben maradásukért.
Kun Miklós történész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) oktatója előadásában arról beszélt, milyen fontos szerepe volt a Szovjetunió gazdasági életében a Gulágnak. 1951-ben az ország GDP-jének több mint 10 százalékát a Gulág állította elő - ismertette. Az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték - mondta - hozzátéve, hogy az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak. A Gulágon fogva tartottak dolgoztak a szénbányákban, a legnagyobb építkezéseken és a hadiipar melléküzemágaiban is. A szovjet gazdaság nem működött volna a Gulág nélkül - fűzte hozzá.
Andrea Dobes muzeológus, történész, a Máramaros Emlékközpont munkatársa a máramarosszigeti politikai börtönről szóló előadásában ismertette: 1950 és 1955 között összesen 700 ember raboskodott a börtönben. A 120 ember befogadására alkalmas épület többségében egyszemélyes celláiban őrizték a politikai és kulturális élet elítéltjeit és az egyház képviselőit. A ma már emlékközpontként működő börtönt, amelyben korábban köztörvényes bűnözőket tartottak fogva, több okból választhatták a politikai elítéltek börtönéül. Egyrészt közel volt a Szovjetunió határához, másrészt messze volt minden nagyvárostól, harmadrészt a sok egyszemélyes cella lehetővé tette a rabok izolált fogva tartását - ismertette a történész.
Andrea Dobes szólt arról, hogy a Máramarosszigeten őrzött politikai foglyok első csoportját azok a magas rangú tisztviselők alkották, akiket 1950. május 5-én éjszaka tartóztattak le. A második csoportot tagjai katolikus főpapok és egyházi személyek voltak. A görög katolikus egyház papjait 1848-ban először megpróbálták ortodox vallásra téríteni, majd az ellenállókat bebörtönözték, és betiltották az egyházat. A római katolikus egyházat - annak vatikáni kapcsolatai miatt - nem tudta felszámolni a kommunista rendszer, de számos papját letartóztatták. Összesen 58 klerikust, köztük 16 címzetes és titkos püspököt tartottak fogva a máramarosszigeti börtönben. Márton Áron gyulafehérvári megyés püspök 1951-től 1954 májusáig raboskodott ott - hangzott el. Ezeket a papokat rendszeresen felkeresték a Securitate, a román titkosszolgálat tisztjei, azt ajánlva, hogy ha áttérnek az ortodox vallásra, másnap szabadon engedik őket, de egyikük sem volt erre hajlandó - tette hozzá Andrea Dobes.
Horváth Attila, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense a magyarországi internálótáborokról tartott előadásában arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején Nagy Imre megszüntette az internálótáborokat, de az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-kormány visszaállította azokat, és 1960 áprilisáig újra működtek.
Szólt arról, hogy a Hortobágy vidékére történt deportálások annyiban különböztek a többi kitelepítéstől, hogy az ország más területeire kitelepített családokat házaknál - többnyire kulákoknál - helyezték el, a Hortobágyon viszont a néhány hónapos csecsemőtől az aggastyánig mindenki juhaklokban lakott. Ezek a táborok voltak a legkegyetlenebbek: októbertől májusig nem volt meleg víz sem, amivel az anyák megfürdethették volna csecsemőiket, és sokszor a gyerekeket is munkára fogták - ismertette.
Horváth Attila elmondta azt is: a kitelepítettek ingatlanjait a legmegbízhatóbb kádereknek adták oda. A kitelepítésből visszatérők sokszor azzal szembesültek, hogy bár a telekkönyvön még az ő nevük szerepelt, nem kaphatták vissza tulajdonukat. A hatalom még a polgári törvénykönyvet is módosította, hogy lehetetlenné tegye az ingatlanok visszaperlését. A rendszerváltozás után ezeket a lakásokat bitorlóik olcsón megvásárolhatták és rokonaikra írathatták - tette hozzá. A rendezvényt a GFF, a KKM, a Barankovics István Alapítvány, az ELTE és a KRE Kremlinológiai Intézete szervezte a Gulág Emlékbizottság támogatásával.
mult-kor.hu



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék