udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 38 találat lapozás: 1-30 | 31-38

Névmutató: Baross Gábor

1994. október 14.

A Magyarok Világszövetsége keretében működő Baross Gábor Társaság, amely a magyar vállalkozók szervezete, Marosvásárhelyen kétnapos tanfolyamot szervezett a magyar vállalkozók részére. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

1996. június 26.

A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága /VET/ elnöksége nevében Patrubány Miklós válaszolt Tibori Szabó Zoltánnak, a Szabadság fõszerkesztõjének a lapjában közölt, az MVSZ-t támadó cikkére. A világtalálkozóra meghívták az erdélyi sajtó képviselõit, ingyenes részvételt biztosítva. "A kongresszuson megjelent fõszerkesztõk névsora tanúsítja, hogy csak az nem jött el, aki nem akart." Az MVSZ nem sajtótámogató alapítvány, ezt a célt az Illyés Alapítvány szolgálja, mely az elmúlt években többtízmillió forintot juttatott az erdélyi magyar lapok támogatására, közöttük a Szabadságéra is. A fõszerkesztõ állításával szemben az MVSZ foglalkozik az anyanyelvápolás, a sajtó, a közösség és az egyén gondjaival is, így otthont ad és finanszírozza az Anyanyelvi Konferenciát, számtalan anyanyelvápoló versenyt rendez. Az MVSZ létrehozta a Külhoni Magyar Médiatársaságot, amelynek elnökségébe három erdélyi fõszerkesztõt is beválasztottak. Ezt a társaságot az MVSZ tízmillió forinttal támogatta. Az MVSZ 200 címbõl és 6000 kötetbõl álló, magyar- és világirodalmi oktatási segédkészletet juttatott el az erdélyi magyar iskolákba. Kárpátalja és Erdély falvaiba színes televíziókat és parabolaantenákat szállított, az MVSZ létrehozta és jelentõs pénzösszeggel támogatja Magyar Segélyszolgálat Alapítványt, az MVSZ által életre hívott Baross Gábor Társaság Erdély öt városában, három alkalommal, többszáz vállalkozó részére marketing és management tanfolyamokat szervezett. A példákat lehetne folytatni. Patrubány Miklós visszautasította a támadást, a hangot, a VET-tel szembeni lekicsinylõ, megkérdõjelezõ magatartást, megemlítve, hogy a fõszerkesztõ ötvenegy társával már egyszer feljelentette az MVSZ-t a magyar parlamentnél, abban reménykedve, hogy felszámolják, vagy legalábbis alaposan megnyirbálják azt. Tibori Szabó Zoltán a Magyarok IV. Világkongresszusa résztvevõit kollektíven "svihák" jelzõvel illette, rágalmaival, hangnemében kimeríti a "közösség elleni izgatás" tényállását. A VET romániai jogi személyiséggel rendelkezõ civil társadalmi szervezet. /Patrubány Miklós: /J'accuse! (avagy sajtóetika és objektív tájékoztatás a kolozsvári Szabadság hasábjain). = Szabadság, jún. 26./

1999. október 2.

Baross Gábor volt kereskedelmi miniszter emléktábláját szeretnék felállítani Sepsiszentgyörgyön, a vasútállomás épületére. 1891-ben futott be az első vasúti szerelvény Sepsiszentgyörgyre, Baross minisztersége idején. /Baross-emléktábla-avató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

2002. március 27.

Mádl Ferenc magyar államfő a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetéseket első alkalommal márc. 26-án adta át a parlamentben. Az elismerést tavaly novemberben alapította az államfő. A köztársasági elnök elsőként a volt államfő feleségének, Göncz Árpádnénak, Mikes Lilla színművésznek, Baross Gábor karnagynak, Korzenszky Richárd bencés perjelnek, Pethes György természettudós professzornak, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbinak, Stéhli Ferenc gimnáziumi tanárnak és Tonk Sándor történésznek, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorának adományozta a kitüntetést. Tonk Sándor történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektora, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az erdélyi magyarság szellemi felemelkedéséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az elismerést. /Magyar államfői kitüntetés Tonk Sándor professzornak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

2002. augusztus 12.

Aug. 9-től aug. 11-ig, vasárnapig zajlott idén a hagyományos Borszéki Napok rendezvénysorozat. Aug. 9-én a 110 éve elhunyt Baross Gábor "vasminiszter" emlékművének megkoszorúzására került sor. Fellépett Kilyén Ilka marosvásárhelyi előadóművésznő, majd szabadtéri diszkó zárta a napot. A "Borszék és Maroshévíz korabeli képeslapok fényében" című album bemutatója után a Barátság parkban sor került Zimmethangen Antal sírjának megkoszorúzására. Vasárnap fellépett a római katolikus egyházi énekkar, a borszéki iskola tánccsoportja, énekkara. /(Farkas Aladár): Sikeres Borszéki Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

2004. április 10.

Borszék és Maroshévíz között 1882-től 1887-ig épült meg az országút, részben állami segélyből, ezáltal valósult meg a közlekedés Magyarország és Románia között. Elődeink méltó emlékművet emeltek a borszéki hágó mindkét oldalán, amelyre 1998. aug. 14-én emléktáblát helyezett el a Baross Gábor Alapítvány, a Magyar Közlekedési és Közművelődésért Alapítvány, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a csíkszeredai Román–Magyar Baráti Társaság. Ezáltal adóztak Baross Gábor emlékének, akinek az idejében épült az út. A múlt hónap utolsó napjaiban vandál kezek összetörték a magyar nyelvű emléktáblát, ami a hasonló szövegű román tábla alatt található. /Farkas Aladár: Vandál kezek… = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 10./

2006. augusztus 17.

Idén újra kikerül a Kazán-szoros baloldali sziklafalára az a márványtábla, amely a Duna szabályozását kezdeményező gróf Széchenyi Istvánnak hivatott emléket állítani. Az eredeti, mintegy tíz négyzetméteres tábla, akárcsak a sziklába vájt egykori Széchenyi út a vaskapui vízi erőmű megépítése után a felduzzasztott folyam mélyére került. A Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet tagjai tavaly már elhelyeztek egy kis méretű táblát, de ismeretlen tettesek néhány hét után – a román, magyar és Széchenyi-zászlóval együtt – eltávolították. „Azon a tízezer forinton ne múljék, mi az idén is kihelyezünk egy kisebb méretű táblát. De erről lényegében a hatóságoknak kellene gondoskodniuk” – magyarázza Varga István, a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet ügyvezető alelnöke. Elmondta, hogy az 55x35 centis márványlapba annak a hatalmas táblának a szövegét vésették, amely a víz alá került. Gesztusukkal Széchenyi István előtt kívántak tisztelegni. A sziklafalat, melyre a táblát rögzítették csak a vízből lehet megközelíteni, egy hónap alatt mégis nyomtalanul eltűnt. „A szorosban nem ez az egy, pusztulásra ítélt emléktábla; mi a többinek a sorsát is felvállaltuk” – mondja Madaras Lázár, Mehedinti megye néhány hónappal ezelőtt lemondott prefektusa. Elszomorítónak tartotta, hogy a helyi románok közül kevesen ismerik a környék valós történelmét. Sokan nem tudják, hogy Mehedinti megyeszékhelyét, a ma Drobeta Turnu Severinként ismert Szörényvárt egy magyar szerzetesrend létesítette. Ezt idézi a város címerében található kereszt is. Ezeket a részleteket szerencsére a megyei múzeumban el is mondják a látogatóknak – jegyezte meg Madaras. – A Duna mentén kígyózó vasutat is a magyarok építették. 1860-ban Szörényvár lakóinak több mint fele német ajkúnak vallotta magát, de a magyarság számaránya is 20 százalék fölött volt. A románok aránya 10 százalék alatt maradt, a kiegyezéskor is alig érte el a 15 százalékot. Szörényvár mára jószerével színromán településsé vált. Madaras betegnyugdíjba vonulásával az a néhány tucat al-dunai magyar is elárvult. Lászlóvára határában most is ott áll az óriási méretű Baross-tábla, mely öles betűkkel hirdeti: „Az Aldunai vaskapunak és a többi zuhatagnak az MDCCCLXXXVIII évi XXVI t. czikkelye által elrendelt szabályozása megkezdetett I. Ferencz József uralkodása alatt Gróf SZAPÁRY GYULA miniszterelnök idejében BELLUSI BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi miniszter által MDCCCLXXXX (1890) évi szeptember XV-én. Isten áldása legyen e művön és megalkotóin.” A vasminiszternek is emlegetett Baross Gábor közlekedési miniszter Széchenyi örökébe lépve az Al-Duna szabályozásának és a gőzhajózásnak volt a szorgalmazója. Új-Moldova mellett a hegyoldalban egy másik emléktábla is megmaradt. Kopott betűkkel hirdeti, hogy a Vaskapu szabályozását már 1890-ban megkezdték Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége alatt. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es tábla Erzsébet királynénak állított emléket. Nisztor szerint a víz teljesen tönkretette. Szinice falu közelében a Duna medrében három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építményt fedezhetünk fel. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint, több al-dunai várhoz hasonlóan Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak, magas vízálláskor teljesen ellepi a folyam a legalacsonyabbat. Alacsony vízállásnál azonban le is lehet sétálni a tornyokhoz. 22 kilométerrel feljebb, Drenkovánál a vízben állnak Drankó várának a romjait. A Szörényi-Bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg lerombolták. A modern vonalú orsovai római katolikus templom falára 2004. május elsején került fel az a márványtábla, mely a magyar korona történetének e településhez kötődő részletére emlékeztet. „A Szent Korona Orsovánál volt 1849-től 1853-ig elrejtve. Az elásatás helyén, a Szent Korona ittlétének emlékére 1855-ben Koronakápolnát építettek. A kápolna a Duna vize alá kerülvén, emlékül a koronát tisztelők ezen táblát állították” – olvasható a márványlapon. A koronázási jelvényeket 157 évvel ezelőtt éppen augusztus 17-én rejtették el a Szemere Bertalan miniszterelnök vezette menekülők. A korona rejtekhelye fölé immár I. Ferenc József császár emeltette a kápolnát. A Duna felduzzasztása nyomán ez az emlékhely is víz alá került. A nemzeti értékek ápolására Temesváron megalakult a Szent Korona Szövetség. Ennek a szervezetnek a kezdeményezésére helyezték az új templom falára a háromnyelvű emléktáblát. A Baross Gábor által létrehozott tanintézetben 1927-ig folyt magyar nyelvű oktatás. Ha újraindítanák, ma már nem lenne diák, aki magyarul tanulhatna falai között. A magyar jellegű emlékek a Duna süllyesztőjébe kerülnek, közben Orsova mellett egy sziklatorony Decebal dák uralkodó hatalmas szobrává alakul. A műalkotás magassága 40, szélessége 25 méter. Az alkotás félkész állapotban várja befejezését. A munkálatokat a leggazdagabb románként emlegetett Josif Constantin Dragan pénzeli. A szekuritátés, korábban vasgárdista múlttal vádolt üzletember pénzhiányra hivatkozva állította le a kőfaragókat. /Szucher Ervin: Magyar emlékek az Al-Dunán. Víz alá kerültek a Vaskapu Duna-szorosait hajózhatóvá tevő magyar államférfiak emléktáblái. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2008. március 20.

Egy hónappal ezelőtt meggyalázták Marosvásárhelyen a Vár körüli Rákóczi Ferenc- és a Borsos Tamás-mellszobrokat. Március 20-a körül újabb magyarellenes falfirkák jelentek meg a város különböző pontjain. A Moarte bozgorilor! felirat a város szívében, az egykori Egressy Gábor utcából a volt Baross Gábor (ma Horea) utcába vezető átjáró falán jelent meg, egy másik, Fara bozgori a Ballada utca egyik házfalán. A jelenség a Marosvásárhely fekete márciusára való emlékezés előestéjén annál is inkább súlyosabb, mivel az 1990-es események is közvetlenül kapcsolódnak bizonyos feliratokhoz, még akkor is, ha ezek – a magyar közösség részéről teljesen jogos – kétnyelvűséget, anyanyelvhasználatot követeltek. Kincses Előd, aki egyike azoknak, akik akkor is kiálltak a magyarok ügyéért, a mostani falfirkákról elmondta: az ifjúság egy részének ez az ultranacionalista megnyilvánulása – amelynek az utóbbi napokban Kolozsváron és Bukarestben is tanúi voltunk, s amely oda vezetett, hogy egyre több fiatal ma már nyíltan Hitlerjugend-pólókat vesz fel, és tiltott fasiszta jelvényeket használ – a román oktatási rendszernek a bűne, annak a romantikus történelemszemléletnek, amelynek semmi köze a valósághoz. A nem túl intelligens fiatalok beveszik ezeket a szövegeket, és mindenkiben, aki nem román és nem ortodox, ellenséget látnak. Emlékeztetett: 1990. március 19-én vasvillával, botokkal felfegyverzett, leitatott Görgény-völgyi parasztokat hoztak be teherautókkal Marosvásárhelyre. A megvadult tömeg megtámadta és szétverte az RMDSZ székházát, és az ott tartózkodó Sütő Andrást mintegy 70 társával együtt előbb a padlásra szorította, majd a katonai vezetők és rendőrök szeme láttára megtámadta őket, és kiverte az azóta végképp eltávozott európai hírű író egyik szemét. „Megengedhetetlen, hogy az akkori véres eseményekért senki se feleljen” – hangsúlyozta a fekete március egyik főszereplője. – Erélyesen elítéli a falfeliratokat Csegzi Sándor alpolgármester is. Livia Popa rendőrségi szóvivő a Vásárhelyi Hírlaptól értesült a falfirkákról, s megígérte: megpróbálják minél hamarabb kézre keríteni a tetteseket, de az egy hónappal ezelőtti szoborrongálás kapcsán tett hasonló jellegű ígéretének sincs semmiféle kézzelfogható eredménye. /Bögözi Attila: A magyarellenes falfirkákban a fekete március szelleme kísért. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 20./

2008. november 29.

Vetró András szobrászművész 60 éves. Elmondta, hogy belépett a Magyar Polgári Pártba, s városa, Kézdivásárhely bizalmat szavazott neki, bekerült a helyi tanácsba. Ha lesz igény rá, elkészíti Molnár Józsiásnak, Kézdivásárhely egyik mecénásának mellszobrát, kijavítaná jégkorongozó-szobrát, amely meglehetősen megrongálódott, az új sportcsarnok elé is sportszobrot tervez. Nemsokára avatják egy kőszobrát, az Anyaságot, megvalósítás előtt vannak a műemléképületek oldalán elhelyezendő emléktáblák. Nagyobb lélegzetvételű terve a hármas lovas-szoborcsoport, amely a főtéri szökőkút mellett kaphatna helyet. Szeretne – István Sándor fafaragóval együtt – beindítani egy Mívesházat, egyfajta népfőiskolát, ahol fafaragást, bútorfestést, hímzést, tojásfestést, korongozást, szobrászatot és számtalan más dolgot tanulhatnának a gyerekek és felnőttek egyaránt. Baross Gábor, a „vasminiszter”, akinek jelentős szerepe volt a Sepsiszentgyörgy–Bereck vasútvonal kiépítésében, valamikor szobrot kapott ajándékba a várostól, ami azóta eltűnt. Vetró András újraöntötte, s az önkormányzat segítségével újra felállítanák a vasútállomáson. A hagyományos tárlat márciusban van Kézdivásárhelyen, amelybe bevonták a brassói, sepsiszentgyörgyi képzőművészeket is, így tisztelegnek a nemzet nagy ünnepe előtt. A kovásznai nemzetközi tárlat hasonlóképpen jelentős. Vetró feleségével, Vetró Bodoni Zsuzsával a Gyergyóalfalu melletti Vadárvácska művészeti táborban vettek részt. Ott kapott felkérést egy dombormű elkészítésére, amit már felavattak a borzonti templomban. Vetró Andrásnak Szolnokon feleségével együtt nagy tárlata volt, decemberben Pápán is kiállítást rendeznek – ez az ötödik együttes tárlatuk. Nemrégiben meghívást kapott Budapestre, a Reménység szigetére, amely mentsvár volt, Németh Géza lelkész alapította, és a nehéz időkben fogadták az erdélyi menekülteket. Emlékkertet állítottak, amelyben Erdély nagyjainak domborművei kapnak helyet, ezek elkészítésére kértek fel művészeket, jelenleg 13 munka elkészült, de 160-at terveznek. Vetró András a Kós Károly domborművet készítette. Édesapja, Vetró Artúr /Temesvár, 1919. aug. 30. – Kolozsvár, 1992. febr. 25./ Szabó T. Attiláról, a Szótörténeti tár megálmodójáról és kivitelezőjéről készített egy portrét, reméli, hogy ez is bekerül az emlékkertbe. Vetró szerepelt a Korunk Galéria retrospektív tárlatán is, amely az 1973–1986 közötti időszakot, a hőskorszakot eleveníti fel, és amelynek kapcsán megjelent egy gyönyörű könyv is. A szobrászművész foglalkozik a vértanúkkal is, elkészült a tizenegyedik. Tulajdonképpen ezt magának csinálja. /Farkas Imola: Aki alázattal uralkodik az anyagon Vetró András szobrászművész 60 éves. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2011. augusztus 12.

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt.
A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került.
Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket.
Magasabbra helyezik a táblát
„Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós.
Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni.
A határrendészekre gyanakszanak
A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt.
Az igazgató segítene, de nincs képben
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán.
A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású.
Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le.
A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 12.

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető.
Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt. Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került. Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket. Magasabbra helyezik a táblát „Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós. Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni. A határrendészekre gyanakszanak A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt. Az igazgató segítene, de nincs képben Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán. A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le. A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. október 6.

Múzsa az ezrediken
– e címmel szervezett lapunk munkaközössége hangulatos, nívós irodalmi estet kedd délután a Bernády Házban. Múzsa az ezrediken – ezredik számához érkezett a Népújság irodalmi-művészeti melléklete: ez alkalomból az ünneplő közönség, a lap barátai telt házas publikumként vették birtokba a Baross Gábor utcai épületet, amelynek földszinti galériáiban Nagy Miklós Kund főszerkesztő és Múzsa-szerkesztő fogadta a megjelenteket, munkatársakat és vendégeket – Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály és Bölöni Domokos meghívottakat, valamint Sebestyén Aba színművészt, aki méltó kezdésként Demény Péternek a Múzsához írott versét olvasta fel. Ezt Nagy Miklós Kund egy játékos limerickje követte, majd rövid beszélgetés vette kezdetét a megjelent írókkal, költőkkel.
Nagy Attila elárulta, nemrég fejezte be új verseskötetét. – Ez a kilencedik kötetem, szerkesztőként KAF szenvedte meg. A Kriterion fogja kiadni és lesznek benne részletek a készülő, Csillagköz című, versekből álló "regényből", amelyben a gyerekkoromtól a katonaságig telő éveket, a régi Vásárhelyt mesélem el – mondta a költő, majd a Csillagköz egyik versét, valamint az új kötetben megjelenő, John Donne-sorokra írt költeményei közül párat olvasott fel.
Sebestyén Mihály olyan szöveget hozott, amely korábban jelent meg a Múzsában, Kolbászverés című, vitrioltól sem mentes novellája kellőképpen felvidította a jelenlevőket, akiknek Markó Béla árulta el: egy pillanatig sem volt hűtlen a költészethez, csak ennek éppen nem volt látszata. – Egyszer már a politikát választottam, ezért jobban érzem magam itt, szépírók, irodalomkedvelők társaságában. Ami a választott, kötött formát illeti: vannak nagy elődeim, mint például KAF. Ő nem hagyta abba a költészetet, így az elődömmé vált. Amúgy 1980 körül történt az a furcsaság, hogy avantgárdot, szabadverset művelő poétaként porosnak tűnő formákat kezdtem használni. Ezeket kellett most is elővennem. Nagy kihívás, hiszen egy adott feltételrendszerben kell szabadnak lenni – hallottuk Markó Bélától, aki a De ki élte túl? című, a költészethez való visszatérésként jellemzett versét, illetve pár haikuját olvasta fel.
Bölöni Domokosról, aki maga is Múzsa-szerkesztő, egyrészt megtudtuk, hogy hajnali internetező, másrészt megállapíthattuk, hogy humora továbbra is töretlen: A tyúkcenzor látogatása című írása korábban jelent meg, de a tegnapi lapszámban is olvasható, már kezdő sora is – "Egyik hervadás jön a másik után, mint szeptemberben a tanítók." – leplezetlen felröhejt váltott ki a szépszámú hallgatóságból. A Múzsa hagyományaihoz híven, emlékezvén a régi nagyokra, Sebestyén Aba idézte meg a helikoni, a két világháború közötti, illetve egykoron kortárs alkotók alakját: Székely János és Tavaszy Sándor verseit, valamint Wass Albert Marosvécs című írását olvasta fel, utóbbit az író 1992-ben küldte a Múzsának. Végül Kovács András Ferenc szólt, a költő, aki talán a legtöbb verset küldte a Múzsának. Ő az ezredik számban megjelent, Naked Soul című versét, valamint Lázáry René Sándor három, a húszas években írott költeményét olvasta fel.
A svédasztalos agapé és koccintás előtt pedig Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke a tanács nevében egy oklevelet adott át a Népújságnak és egyet a Múzsa kiötlőjének. Hűségpezsgőt kapott továbbá az "ezredes úr", azaz Nagy Miklós Kund és "századosa", Bölöni Domokos, aki majdnem százszor szerkesztette a mellékletet az elmúlt évek, évtizedek során.
Nb.
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 24.

1956-os megemlékezések: fáklyás felvonulás Kolozsváron, politikamentes tisztelgés Nagyváradon
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 25.

Baross Gábor-emlékművet avattak Kézdivásárhelyen
Október 23-án avatták a vasútállomáshoz vezető bejáratnál, ünnepélyes keretek közt a Baross Gábor-emlékművet. Baross Gábor 1848-1892 közlekedési minisztert ábrázoló domborművet a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány adományozta Kézdivásárhelynek 2002-ben. Akkor a Román vasúttársaság nem engedélyezte az épület falán elhelyezni a domborművet. Közben a plakett elveszett. A most egy sínpár mellett függőleges sínre elhelyezett közlekedésügyi minisztert ábrázoló alkotás hű másolatát Vetró András szobrász készítette el. Az emlékmű mellett márványtábla is áll ezzel a szöveggel: „Baross Gábor miniszter emlékére, aki jelentősen hozzájárult a háromszéki vasúthálózat kiépítéséhez”.
A város lakóit nem mozgatta meg az esemény, a kisszámú helybeliek mellett jelen volt Hatvan és Gyöngyös testvérvárosok képviselői is. Rácz Károly polgármester méltató beszéde után Meltzer Medea harmadéves egyetemi hallgató Juhász Gyula Baross Gábor emlékezete c. versét szavalta el. Végezetül Vargha Béla kézdi-orbaiszéki rómaim katolikus főesperes megáldotta az emlékművet.
szek-helyek.ro
Erdély.ma

2011. október 25.

Emlékjel a vasminiszternek
Vasárnap a kézdivásárhelyi vasútállomás közelében felavatták a Baross Gábor-emlékművet.
A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány által Kézdivásárhelynek adományozott, Baross Gábor (1848–1892) közlekedési minisztert ábrázoló dombormű hű másolatát Vetró András szobrász készítette el, és azt az általa tervezett talapzatra – egy sínpár mellett függőleges sínre – helyezték el. Fehér márványtáblán magyar és román nyelven ez olvasható: Baross Gábor miniszter emlékére, aki jelentősen hozzájárult a háromszéki vasúthálózat kiépítéséhez. Kézdivásárhelyen először 2002-ben tervezték Baross-emlékmű felállítását, a város abban az esztendőben kapott ajándékba a Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítványtól egy, a minisztert ábrázoló domborművet, de a Román Vasúttársaság nem egyezett bele az emlékmű felállításába az általa birtokolt ingatlanon, a domborműnek pedig időközben nyoma veszett.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. augusztus 20.

Elsüllyesztett történelmi múlt
Emléktúra Széchenyi István és a Szent Korona nyomában - ezzel a mottóval szervezte meg a brassói Cenk Alapítvány azt a négynapos nyári kirándulást, amelynek célja az Al-Duna magyar történelmi emlékeinek a számbavétele, felfrissítése volt, nem utolsósorban figyelemfelhívás is a részben fakuló, helyenként ki-kihagyó történelmi tudatunk megerősítésére.
Brassó középkori latin neve Corona, németesen Kronstadt, s magyar király koronájához, a Salamonéhoz kapcsolódik a város címerében is megörökített történelmi legenda, hogy az ellenségei elől menekülő királynak egy bokorban fennakadt koronájára valahol a mai város területén találtak volna rá. Orsován viszont nem legenda, hanem a történelem része, hogy 1849–1853 között a korona valóban itt rejtőzött, elásva a mai katolikus templom alatt. Az történt, hogy a menekülő Kossuth Lajosék Orsovánál eveztek át a bizonytalan menedéket nyújtó török birodalomba, s az évezredes ereklyét, mindmáig a magyar államiság szimbólumát biztonságban akarták tudni, nem tehették ki változó politikai széljárásoknak.
Széchenyi István személyisége is összefogta a két vidéket. Széchenyi fiatal korában Brassóban is időzött, naplója tanúsága szerint szíve is lángra gyúlt, nagycenki szerelmei után a barcasági Cenk alatt is, és nem csupán az európai gótika legkeletibb városának a patinája miatt... A Széchenyi-kultusz ápolását Brassóban eddig is leginkább a Cenk Alapítvány karolta fel. Az Al-Duna, Orsova, a Kazán-szoros viszont a legnagyobb magyar gazdag életművének egyik kiemelkedő teljesítményére, a Duna vaskapui szabályozására, hajózhatóvá tételére emlékeztet. Emlékeztet, de sajnos a szemnek szánt emlékek nem gyönyörködtették, inkább szemét szúrták az „aranykorszak” névadójának, aki a vízi erőmű, a gát építésekor jobbnak látta a Széchenyi-emléktáblát, s persze a Széchenyi utat is sok-sok méterrel a gyűjtőtó víztükre alá elrejteni. A szomszéd ország vezérének, Titónak viszont nem volt kifogása Trajánus emléktáblája ellen, gondoskodott is róla, hogy a becses ókori emléket fennebb költöztessék a szerb partvonal hegyoldalában… Széchenyi tehát maradhatott odalent, a román oldalon viszont Decebal kőszobrát kezdték el kifaragni, igaz, már nem a Kondukátor, hanem Iosif Constantin Drăgan, a legionárius múltú lugosi milliárdos megrendelésére.
De a többségiek közül sem mindenki ilyen intoleráns. Az Al-Duna egyik „csillagában”, folyóparti csinos kis panzióban, ahol a sétahajónk kiköt egy halsültes gyorsebéd erejéig, Doru Oniga, a tulaj kissé titokzatosan irodájába invitál minket. Oniga úr régi jó ismerőse a túravezetőnknek, Madaras Lázárnak, aki viszont pár éve még Mehedinţi megye kormánybiztosa, prefektusa volt. Házigazdánk jól tudja, kik vagyunk, és miben is „sántikálunk”, s azt is jól tudja, hogy az ide-idetévedő magyar turistákat mivel sikerül elbűvölnie. Irodájában a Vaskapu-szabályozás mindkét, a 19. század harmincas éveiben Széchenyi István, majd a századvégen Baross Gábor „vasminiszter” nevéhez köthető második menetének gazdag kép- és fényképgyűjteménye fogad. Ennél részletesebb dokumentációt eddig még csak az esztergomi Duna Múzeumban láttunk, de ott sem kiállítva, hanem a muzeográfusok-restaurátorok munkaasztalain.
Amikor hajócskánk az orsovai öbölből kijut a folyam fő sodrásába, pillanatnyi csenddel adózunk a vízben éppen alattunk rejtőzködő Senki-szigetének a modellje, Ada-Kaleh emléke előtt. Azt sokan tudják, hogy Tímár Mihály világból való visszavonulását Jókai gyermekkorának egy titokzatos komáromi kereskedőjének az eltűnéséről mintázta, azt viszont már kevesebbet emlegetjük, hogy az Aranyember üzleti sikereinek a valóságban is élt modellje, éppen Széchenyi bankárja, Sina György volt. A legendás pénzember, aki a Vaskapu-szabályozás idején is képben volt már, később pedig a Lánchíd építésének a finanszírozásában vállalt oroszlánrészt, Balkánról felvándorolt macedo-román családból származott, s így lett a Rotschildok partnere, a Habsburg-birodalom egyik legbefolyásosabb pénzembere.
De az irodalomtörténetbe való belefelejtkezés helyett figyeljünk inkább exprefektus túravezetőnk bennfentes információira. Ada-Kaleh, az egykori török erődítmény tégláit-köveit szakszerűen szétszedték, az elsüllyesztett városka mását a közeli Şimian-szigeten kellett volna újra felépíteni. Hogy ez mostanáig sem történt meg, azt a privatizáció során felmerült, mindmáig megoldatlan birtokviták akadályozzák. Két világ, a németes pedantériával adminisztrált Habsburg-impérium és a sokkal lazább balkáni török közigazgatás különbözősége napjainkig visszaköszön. Például az egykori Szörényvár, ma Drobeta-Turnu-Severin kataszteri hivatalában. A mai város egyik részében már a 18. századtól rigurózus és megbízható volt a telekkönyvezés, az egykori határon túleső negyedekben pedig nyoma sem volt ennek... A visszaigénylők persze dühöngnek, a helyi ügyvédek pedig a perek sokaságán szépen híznak és gyarapodnak... A nyereséget igen sokan a part mentén felsorakozó üdülőházakba, villákba fektetik be. A telekárak persze itt is az égbe rúgnak, de Tímár Mihály, alias Sina György telekspekulációs zsenialitása napjainkban is folytatódik. A magántelkek ugyan méregdrágák, de a folyammenti keskeny sáv már az állami vízügy tulajdona. Újgazdagéknak pedig vásár helyett inkább megéri a telkeket állam bácsitól, jóval a piaci ár alatt, 99 évre kibérelni. Majd ha ez a kis idő letelik, akkor is ráérnek morfondírozni, hogyan is tovább. Emlékezzünk: Tímár Miháy is éppen ezzel az egyszerű trükkel mentette meg, úgyszintén 99 évre, a Senki-sziget lakóit a beszédes nevű kalandor, Krisztyán Tódor zsarolásai elől.
Amikor Dubova magasságában elhaladunk, a levegőben harangzúgás úszik felénk a partról. A kis ortodox templomot, ahonnan indul, még katolikusok maguknak építették. Maguknak, amikor itt még elegendő számban voltak. Megcsappant azóta a hívek száma, nemcsak a katolikusoké, de a reformátusoké, evangélikusoké is, hadd ne folytassuk a felsorolást... Elvándorlás, vegyes házasságok, alacsony népszaporulat, bizonytalan, majd változó identitás, ismert a képlet az Al-Duna mentén, itt és országszerte. Elsüllyedt – elsüllyesztett – történelmi múltunk nyomában indultak el az idei nyár brassói barangolói, s amit Szörényvártól Orsováig és tovább, a Kazán-szorosban tapasztaltak, valami olyasfélét érezhettek az úton visszafelé, Herkulesfürdőn is, a száz évvel ezelőtti „boldog békeidők” porladozó emlékeinél.
A múltat, a múltunkat is meg kell őrizni, és nem is csupán nosztalgiából. És ha erre az Al-Dunát felkeresők magukban rádöbbennek, máris léptünk egy nagyot annak irányába, hogy minderre másokat is rádöbbenthessünk.
(Ada Kaleh, a senki szigete
Ez az 1700 méter hosszú, 4–500 méter szélességű kis sziget Orsovától három kilométerre keletre helyezkedett el a Duna medrében, amíg az első – 1964 és 1972 között megépült Vaskapu I – erőmű építése miatti duzzasztás után víz alá nem került. 1689-ben Veterani császári tábornok ismerte fel stratégiai jelentőségét, és erődítmény építését javasolta. Az erőd a szigettel együtt számos alkalommal cserélt gazdát. Már 1691-ben elűzte onnan az osztrákokat, török segítséggel Thököly Imre, de azok hamarosan visszafoglalták. 1699-ben a karlócai béke nyomán török kézre került. 1716– 1718-ban az osztrákok foglalták el, 1738-ban négy hónapnyi ostrom után ismét a törökök szállták meg. 1789-ban újra az osztrákok hódították meg, de a következő béketárgyalások eredményeképpen török fennhatóság alatt maradt. 1923-ban, az első világháborút lezáró békék során lakói a Romániához csatlakozás mellett döntöttek. A vízerőmű építése miatti kitelepítés után lakóinak nagy része Törökországba, kisebb része Dobrudzsába költözött, ahol egyébként is él török kisebbség. A sziget egyik látványossága volt az erőd mellett az 1903-ban, egy korábbi ferences rendi kolostor helyén épült mecset. Jókai Mór Az arany ember című regényében szereplő Senki-szigetét az Ada Kaleh-sziget ihlette.)
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

2013. január 14.

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

2013. március 7.

Felsejlő legendárium
Jánosi Andrea tárlatáról
Öt év munkája öt városról, városonként öt-öt képen. A tárlatnyitóra pedig március ötödikén került sor a Bernády Ház földszinti galériáiban. De a véletlennek tűnő ötösök sorozata ismert alkotásokat takar: Jánosi Andrea színpompás, részletgazdag, humoros jelenetekben bővelkedő képeit igen sokan megismerhették a Koinónia Kiadó Kincses Képeskönyv sorozatából. A hatalmas sikert arató, történelmi adatokban és gyermeket-felnőttet elkápráztató illusztrációkban egyaránt gazdag kötetek különböző erdélyi, partiumi és magyarországi városokat mutatnak be, azoknak megalapításától napjainkig. A Bernády Házban – egyéni tárlatként – ezen könyvek illusztrációit láthatják az érdeklődők, a tárlatnyitóra kedden délután 6 órától került sor.
Mint azt a méltató Nagy Miklós Kund elárulta, Jánosi Andrea nem először van itt, de ez az első ilyen jellegű kiállítása a Baross Gábor utcai házban. – Kitartóan, következetesen és nagy elszántsággal dolgozik a könyvnek elkötelezett alkotó. E sorozatnak eddig öt kötete jelent, illetve jelenik meg, amelyek Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Segesvárt, Visegrádot és Nagyváradot mutatják be az olvasónak, és varázsolják elé egy-egy város történelmének fejezeteit. A könyveket elsősorban gyerekeknek szánták a szerzők és szerkesztők, de a felnőttek is nagy élvezettel olvassák őket. Jánosi Andrea illusztrációin legendárium is felsejlik, a legtöbb kép tele van apró mozzanatokkal, cselekvéssel, olyanok is, mint a városaink, meg nem is. Inkább álomképekhez hasonlítanak, néhányukról az a benyomásom, hogy a művész madártávlatból szemléli a tájat és a várost. Mindegyik képnél el lehet időzni, múltat felidézni. Az alkotónak el kellett merülnie a történelmi források kínálatában, és valószínűleg nagy szenvedéllyel, élvezettel tette ezt. Néhány olyan képet is láthatunk ezúttal, amelyek még nem kerültek nagyközönség elé, hiszen a Nagyváradot bemutató kötet pár nap múlva jelenik meg csupán. A többi kiadványból sincsen már túl sok, a kolozsvári kiadó nagyon sikeres sorozatot készített, amelynek kötetei szinte mind elfogytak – hallottuk a méltatótól, majd az alkotó, Jánosi Andrea vette át a szót és válaszolt Nagy Miklós Kund kérdéseire.
– A Marosvásárhelyt bemutató kötet elfogyott, a Kolozsvárt magyar nyelven ismertető is, az újranyomás esedékes. A képek készítését egy előtanulmányozási fázis előzi meg, amelyet az adott történészcsapat megtalálása, majd annak munkája követ. Ők felelnek a dokumentációért, majd megszületik a szöveg, én csak ezután, a már megírt szöveg alapján látok munkához. Megbeszéljük, hogy mi történhetett egy adott korban, egy adott város választott helyszínén, mi történhet az ezt bemutató képen. Mint kiderült, ezek a festmények nemcsak illusztrációként, hanem tárlaton bemutatható műalkotásként is működnek, sőt – itt nem takar beléjük a könyv szövege. Szépek ezek a festmények, de én elengedem őket, eladók. Sokan vásárolnak belőlük, fogynak, az elsőket már igen nehéz lenne összegyűjteni. Ezen a tárlaton (éppen emiatt) kiragadott periódusokat láthatunk, vannak hiányzó korszakok. Az azonos nézőpontból rajzolt, visszatérő perspektívákat főleg a gyerekek miatt használtuk, persze ezt nem lehetett mindig, mindegyik város esetében alkalmazni, 800 év alatt gyakran eltolódik, odébb tevődik a városközpont. A Marosvásárhelyről szóló kötet talán a legemberközelibb, ebben van a legtöbb szereplő – hallottuk az illusztrátortól, aki elárulta: az első kötetben bemutatott Kolozsvár, választott városa áll a szívéhez legközelebb.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

2013. december 12.

Petíció a marosvásárhelyi Kultúrpalotáért
A marosvásárhelyi lelkészi hivatalokban lehet aláírni azt a petíciót, amelyet a Kultúrpalota mögé tervezett emeletes parkolóház ellen indítottak.
A tiltakozó akció kezdeményezője, Kovács István Dávid azt reméli, hogy magyar és román lakosok egyaránt csatlakoznak az általa felvállalt ügyhöz, és sikerül megakadályozni, hogy az idén százéves Kultúrpalota és a mellette levő egykori Nyugdíjpalota veszélybe kerüljön.
Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a korábbi önkormányzati képviselők beleegyezésével versenytárgyalást hirdetett, és kiválasztotta azt a céget, amely a Kultúrpalota háta mögé egy ötszintes parkolóházat épít majd. Az építészek és műemlékvédő szakemberek azonban amiatt aggódnak, hogy a nagyméretű munkálatok során károsodik a szecessziós palota és a környező épületek is.
Kedd este kerekasztal-beszélgetést is szerveztek a témában, amelyen Kovács István Dávid bemutatta az általa szerkesztett és a római katolikus, unitárius és református lelkészi hivatalokban aláírható petíciót. „Nem értek egyet azzal, hogy a Kultúrpalota háta mögé emeletes parkolóházat építsenek” – áll a dokumentumban. Mint elhangzott: az akcióval nem a parkolóház építése ellen akarnak fellépni, hanem azt szeretnék megakadályozni, hogy Marosvásárhely büszkesége, a Kultúrpalota veszélybe kerüljön.
A beszélgetésen Keresztes Géza műépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy a parkolóház bevonzza majd a főtérre a gépkocsiforgalmat, így a zajártalom is jelentősen megnő majd. Benke István építész elmondta: tudomása szerint a Baross Gábor (jelenleg Horea) utcában levő, a parkolóház miatt lebontásra ítélt házak lakóit folyamatosan nyomás alatt tartják, hogy adják el házaikat.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelben két hely is van – a Színház mögötti parkoló, valamint a Sportcsarnok közelében levő terület –, ahova érdemes lenne emeletes parkolót építeni. „A Kultúrpalota háta mögé digitális könyvtárat vagy komplex kulturális központot kellene építeni, amire nagy szükség van” – hangoztatta a szakember.
Kérdésünkre, van-e reális esélye annak, hogy a két éve elfogadott, és azóta a tervezés szintjén részben megvalósított munkálatot megállítsák, Soós Zoltán elmondta: a versenytárgyaláson nyertesnek kikiáltott cég már befektetett az előtanulmányok és különböző engedélyek beszerzésébe, kártérítést lehetne felajánlani neki, illetve kijelölni egy másik helyszínt, ahol megvalósíthatja tervét. „Amennyiben az önkormányzati képviselőket meg tudnánk győzni arról, hogy a lakosság óhaja az, hogy legyen parkolóház, de máshol, akkor lenne esély visszafordítani ezt a folyamatot. Meg lehetne találni azt a kompromisszumos megoldást, amely nem sodorná veszélybe a város legfontosabb műemlék épületét” – mondta bizakodóan.
Az önkormányzati képviselő úgy tudja, hogy a Maros Megyei Tanácsnak is bele kell egyeznie abba, hogy a tulajdonában levő Kultúrpalota szomszédságában építkezzenek. Azt reméli, Ciprian Dobre tanácselnök a döntés előtt meghallgatja majd a szakemberek aggályait, és megvédi a palotát.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

2014. április 24.

Összetörték a Maroshévíz és Borszék között látható Baross-táblát
Darabjaira törték néhány napja azt a Maroshévízen található emléktáblát, amely a Baross Gábor minisztersége alatt épített, Erdélyt Moldvával összekötő országútnak állít emléket – adta hírül Pethő Melánia a kronika.ro portálon.
Az ismeretlen tettes a tábla darabjait a közeli hegyoldalon szórta szét. A rongálást a borszéki önkormányzat jelentette a rendőrségen, Mik József polgármester azonban nem bízik abban, hogy az elkövetőt valaha is sikerül azonosítani, elmondása szerint ugyanis az érintett útszakasz rendkívül forgalmas. „Az emléktáblát azonban mindenképpen visszaállítjuk. Márványtábláról van szó, nem az anyagi, sokkal inkább az eszmei értéke számít” – hangsúlyozta a borszéki elöljáró, aki szerint mivel a tábla kétnyelvű volt, nem kizárt, hogy az elkövetőt a magyar felirat sértette.
Az 1998 augusztusában felavatott plakettet egyébként nem először rongálják meg: néhány éve kitörtek belőle egy darabot, akkor szintén az üdülőváros önkormányzata, valamint a Borszékért Alapítvány pótolta a hiányt, 2012 őszén azonban ismét eltörték a táblát. A tetteseket azóta sem sikerült azonosítani.
A vasminiszterként ismert Baross Gábort egyébként a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megalapítójaként tartják számon: hat évig tartó minisztersége alatt megteremtette a magyar állami vasútrendszert, foglalkozott a Vaskapu szabályozásával, és kiépítette a fiumei kikötőt – számol be a kronika.ro. Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-38




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék