udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 305 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-305

Névmutató: Barra Réka

1994. április folyamán

Brádon a református gyülekezet 131 fős, Kőrösbányán már nincs gyülekezet, a templom romos állapotban van. Kristyoron 1983-ban tartották az utolsó istentiszteletet. /Juhász Endre: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr. - Közéleti lap - I. évf. 2. sz., felelős szerkesztő: Barra Réka/

1995. február folyamán

A Hunyadvármegye felelős szerkesztője Barra Réka. A mostani számból megtudhatjuk, hogy a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület febr. 11-én nagy sikerrel vendégszerepelt a lakodalmas jelenettel Pusztakalánban, majd Igazfalván. /Hunyadvármegye (Déva), febr. - II. évf. 2. sz./

2000. február 19.

Csernakeresztúr Hagyományőrző Csoportja a magyar iskola osztálytermében tartotta próbáját. A csoport február végén részt vesz a kézdivásárhelyi farsangi felvonuláson, majd rövid turnéra indul a környékbeli falvakba. Csernakeresztúron mindig volt tánccsoport, énekkar, az idetelepedett bukovinai székelyek őrzik hagyományaikat. Hivatalosan 1994-ben jött létre a Hagyományőrző Egyesület és ugyanabban az évben, november 19-én, Szent Erzsébet napján felavatták a Tájházat. Az egyesületnek nem engedték meg, hogy a kultúrotthonban próbáljon, ezért a magyar iskolában folynak a próbák. A csoport legtöbbször Magyarországon lépett fel, de Erdély számtalan településén is jártak már. /Gáspár Barra Réka: Bukovinai székely hagyományőrzés Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./

2000. május 27.

Máj. 27-én Magyar Házat avatnak Vajdahunyadon: alapítványok, egyházak támogatásával a Hunyadi János Humanitárius Társaságnak sikerült egy esztendő leforgása alatt használhatóvá tenni az épületet. A földszinti részben a HJHT irodáját, az RMDSZ-székházban működő orvosi rendelőt és könyvtárat szeretnék működtetni, a manzárd rész pedig vendégfogadásra szolgál. Az ünnepélyes avatáson jelen lesz Takács Csaba, az országos RMDSZ ügyvezető elnöke, Winkler Gyula Hunyad megyei alprefektus, a testvérváros Szombathely küldöttsége, az Illyés Alapítvány képviselője és számos más közéleti személyiség. /Gáspár-Barra Réka: Vasárnap magyar házat avatnak Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./

2000. szeptember 2.

Déván hosszas huzavona után a Hunyad Megyei Tanács is jóváhagyta a Dévai 3-as számú Általános Iskola új megnevezését: az iskola, melyben a magyar tannyelvű osztályok működnek, az Eminescu-Petőfi nevet viseli. Októberben végre megtarthatják az iskola névadó ünnepségét. Egyelőre "nem is sikerült önálló magyar tanintézményt létesítenünk a városban, megpróbáltuk legalább az egykori Petőfi iskola nevét és rangját visszaszerezni." - mondta a tanévnyitót követően Orbán Mária, Hunyad megyei kisebbségi tanfelügyelő. /Gáspár-Barra Réka: Huzavona után megtörtént a csoda. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./

2000. október 3.

Déván a 3-as Számú Általános Iskola hosszas huzavona után végre megkapta az Eminescu-Petőfi Általános Iskola nevet. Patrascu Magda aligazgatónő hivatkozott arra, hogy alig pár évtizede volt itt egy oktatási intézmény, amely Petőfi Sándor nevét viselte: az 1960-as évek második felében Déván önálló magyar középiskola viselte a nagy magyar költő nevét. Az iskola tanárai, diákjai az alkalomhoz méltó műsorral idézték a két nagy költő szellemét. A Dévai Művelődési Ház nagytermében előadott műsorban követték egymást a román, magyar és német néptánc, a kedves gyermekkórusok előadásai. /Gáspár-Barra Réka: Névadó ünnepség a dévai magyar oktatásnak otthont adó általános iskolában. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

2000. október 10.

Okt. 8-án Déván a Melite házban megnyílt Mátyás József dévai festőművész, grafikus tárlata. A kiállításon Schreiber István EMKE-elnök és Winkler Gyula, a napokban leköszönő alprefektus köszöntötte a művészt. /Gáspár-Barra Réka: Mátyás József-kiállítás a Melite házban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

2000. november 4.

A Hunyad megyei RMDSZ e heti sajtótájékoztatóján ismertette a szervezet országos kampányprogramjába foglalt Hunyad megyei célkitűzéseket. Elsőrendű feladat az önálló magyar iskola létrehozása Déván, egy általános szórványvidéki oktatási program kidolgozása, illetve - ha lehetőség adódik - egy szórványkollégium kialakítása a Zsil völgyében. Fontos helyet foglal el a tervek között a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió működésének fejlesztése, Hunyad megye rácsatolása az autópályára, illetve Piskit a Zsil völgyével összekötő gyorsforgalmi út kivitelezése. Gazdasági téren a szervezet a testvérvárosi és egyéb magyarországi kapcsolatok révén szolgálhatná a megye lakóinak javát. /Gáspár-Barra Réka: A Hunyad megyei RMDSZ célkitűzései reálisak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./

2000. november 21.

Testvérvárosi kapcsolat kezd kibontakozni a magyarországi Szigetvár és Déva között. Négytagú szigetvári küldöttség érkezett Dévára, élén Mozsgai Péter polgármesterrel. A delegációt fogadta Mircia Muntean dévai polgármester, majd Szőts Lajos alprefektus és a dévai RMDSZ választmánya. Két éve műkődő kapcsolat létezik a két város általános iskolái között. Elsősorban személyes kapcsolatrendszert kívánnak kialakítani. Szőts Lajos alprefektus is pozitívan értékelte a szigetváriak látogatását. /Gáspár-Barra Réka: Alakulóban a Szigetvár-Déva testvérvárosi kapcsolat. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./

2001. január 29.

Jan. 26-án Petrozsényban tartotta parlamenti fogadóóráját Winkler Gyula, Hunyad megyei képviselő, jelen volt Orbán Mária megyei kisebbségi tanfelügyelő is. A petrozsényi, vulkáni, lupényi, urikányi magyarok legégetőbb problémája az anyanyelvű oktatás sorvadása. A legjobb megoldást az egyházi iskolák újraszervezése jelentené. Winkler Gyula szeretné rendszeresíteni a Zsil-völgyiekkel való kapcsolatát. /Gáspár-Barra Réka: Anyanyelvi oktatás és szociális gondok. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./

2001. február 9.

Déván az Eminescu-Petőfi Általános iskolában febr. 7-én tartották meg az idei Vörösmarty Mihály-szavalóverseny körzeti is szakaszát. A rendezvényen dévai és vajdahunyadi tanulók vettek részt. /Gáspár-Barra Réka: Vörösmarty-szavalóverseny Déván. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

2001. február 16.

Déván febr. 16-án tartják a Petőfi Sándor Kulturális Egylet alakuló ülését. A kezdeményező bizottság nevében Illés József, László Anikó és Zsók Béla felhívással fordul a dévai magyarsághoz, jelezve, szeretnék feléleszteni, újraindítani a nagy múltú kulturális mozgalmat, amely működött itt, Déván. /GBR [Gáspár-Barra Réka]: "Hisszük... hogy odaadó szeretettel támogatják" = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

2001. február 21.

Febr.16-án tartotta alakuló ülését Déván a Petőfi Sándor Kulturális Egylet. Céljai között szerepel a dévai magyarság hagyományainak újjáélesztése, tánccsoport, színjátszókör, kórus, zenekar, szavalókör létrehozása és helyi vonatkozású kiadványok megjelentetése. Megválasztották az öttagú igazgatótanácsot: elnök Zsók Béla, alelnök Kásler Gábor. /Gáspár-Barra Réka: Megalakult a dévai Petőfi Sándor Kulturális Egylet. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./

2001. július 11.

Déván 11 esztendeje működik önálló állami magyar óvoda a város központjában. Egyre többen íratják gyermeküket a jól felszerelt óvodába. Idén sikerült komoly összeget kieszközölni a városi önkormányzat költségvetéséből, és kívül-belül felújítják az óvodát. - Tizenegy évi álmomat látom most valóra válni - mesélte Mazilu Gizella, az óvoda igazgatónője. Az elmúlt évtizedben sokat segített a római katolikus, a református egyház, a Caritas, a hollandok és talán legtöbbet a szülők. Az előző évben hatvan gyermek járt ide. /Gáspár-Barra Réka: Felújították a dévai magyar óvodát. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./

2001. július 20.

A Hunyad megyei RMPSZ dévai fiókszervezete és a Szent Ferenc Alapítvány pályázatot nyújtott be az Apáczai Csere János Közalapítványhoz, melyben támogatást kért a megye magyar iskolahálózatának fejlesztéséhez. A pályázatot elfogadták. Orbán Mária, Hunyad megyei kisebbségi tanfelügyelő ismertette a pályázatot: a megye magyar tannyelvű osztályaiban tanuló diákok ingázásának anyagi fedezése, az ifjú tanárok egyszeri konkrét pénzbeli támogatása, a továbbtanuló pedagógusok támogatása, anyanyelvőrző táborok megszervezése, tanfelszerelés az idei tanévre minden magyarul tanuló diáknak és még jó néhány olyan elképzelés. Hosszú távú terveik között szerepel a zsil-völgyi szórványkollégium létrehozása és a dévai szórványkollégium további fejlesztése. /Gáspár-Barra Réka: Támogatás a Hunyad megyei magyar oktatásnak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./

2001. július 20.

A Hunyad megyei Tanfelügyelőség közzétette a középiskolai helyek elosztását. A dévai Traian Elméleti líceum két, 25-ös létszámú magyar tannyelvű osztályában szinte minden hely betelt. Az informatika-matematika szakra 25-en jelentkeztek, az intenzív angol osztályba pedig 22-en. Azonban kiderült: a diákok egyharmada román nemzetiségű. A román nyolcadikat végzett diákok valószínűleg sokadik opcióként beírták a Traian líceum magyar osztályait is és így alakulhatott ki a zűrzavar. Ezt a helyek újraelosztása alkalmával fogják orvosolni - mondta a tanfelügyelő. A magyar osztályba iratkozott román diákokat természetesen át fogják irányítani más osztályokba, és máshonnan kiesett magyar diákok jelentkezhetnek az így felszabadult helyekre. /G.B.R. [Gáspár-Barra Réka]: Tegnap derült ki... = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./

2002. február folyamán

A maroknyi hátszegi gyülekezet tavaly önerőből felújította templomát, sőt a pestényi műemléktemplom belsejét is restaurálták. /Gáspár-Barra Réka: Hátszegi medence, szórványgyülekezet. Százszázalékos templomlátogatás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./

2002. április 15.

Ápr. 14-én Vajdahunyadon Petőfi-szobrot avattak, a bronz mellszobor Balázs Tibor képzőművész munkája. Többéves álmunk válik ma valóra, teljesedik ebben az emlékműben ? hangzott el Doboly Beatrix, helyi EMKE-elnök köszöntő beszédében. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke nagyra értékelte ezt az összefogást, a vajdahunyadi magyarság munkáját. A Szombathelyről, Bukarestből, Magyarországról és a környékről érkező vendégek csodálattal vették tudomásul, hogy olyan szoboravatáson vehetnek részt, amelyet egy szórványban élő maroknyi közösség teljesen önerőből rendezett meg. A szoboravatáson részt vett többek között Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Markó Béla RMDSZ-elnök, Takács Csaba szövetségi ügyvezető elnök és Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője. Petőfi sűrített mintavétele a magyar léleknek. Ha más népek fiai megkérdeznék tőlünk, hogy mutassátok meg magatokat, kik vagytok, milyenek vagytok, kik akartok lenni a jövőben, habozás nélkül azt válaszolnánk, hogy Petőfi Sándor ? monda Markó Béla szövetségi elnök. Markó Béla leleplezte le a mellszobrot. /Gáspár-Barra Réka: Ami örök, azt nézem én, a szellemet. Petőfi-szobrot avattak Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./

2002. június 12.

A dévai Magyarok Nagyasszonya kollégiumban zajlott a KÖDAK (Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémiai Intézet) harmadik idei képzése.  A KÖDAK a Magyar Középiskolások Országos Szövetségével (MAKOSZ) közösen 1995 óta szervez évente egy-két elitvezető-képző tanfolyamot középiskolások számára, közölte Debreczeni Sándor országos MAKOSZ-elnök. A mostani képzésre meghívták Winkler Gyula parlamenti képviselőt, illetve Kofity Magda megyei RMPSZ-elnököt, kisebbségi tanfelügyelőt. /Gáspár-Barra Réka: KÖDAK-képzés Déván. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./

2002. július 18.

A minisztériumi közbelépéssel engedélyezték Déván a Traian Elméleti Líceum második magyar tannyelvű kilencedik osztályát. Kofity Magda tanfelügyelő és Hauer Erich aligazgató közölte: mind a líceumi, mind a szakiskolai osztályokba jelentkező diákok száma már elérte azt a küszöbértéket, amellyel ősztől gond nélkül működhetnek ezek az osztályok. A Traian Elméleti Líceum matematika-informatika osztályába 28 diák jelentkezett, az angol intenzív osztályba 15, a Transilvania Iskolacsoport elektronika-automatika és alkalmazott informatika osztályába pedig szintén tizenöt diák iratkozott be. Remélik, hogy a 18 pótképességvizsgázó magyar diák is a szabad helyekkel rendelkező magyar tannyelvű kilencedik osztályokban fog továbbtanulni. /Gáspár-Barra Réka: Három magyar kilencedik indul Déván. = Nyugati Jelen (Arad), júl.. 18./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-305




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék