udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Bartha Lajos

1993. április 30.

Van már vonósnégyes utánpótlás, aki Ruha István, Ágoston András, Márkos András és Csaba Péter egykor oly magasrendű kamarazenei kultúrájának folyamatosságát megőrzik. A Brassóban megrendezett Wilhelm Berger vonósnégyes versenyén az első díjat a kolozsvári kvartettnek /Bartha Lajos, Bartah Mátyás, Szabó-Koréh István, Kostyák Előd/ ítélte. /Nagyhalmágyi József: Kitörő kolozsvári siker Brassóban. = Brassói Lapok, ápr. 30./

2004. július 7.

Második alkalommal rendezi meg Nyárádremete önkormányzata, a Maros Megyei Tanács és a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Mikházán, egy régi csűr előterében azt a színházi fesztivált, amely az idén a Csűrszínházi Napok nevet kapta. Szélyes Ferenc színművész, a rendezvény ötletgazdája közölte, Bartha Lajos Zsuzsiját Falusi szerelem címen adják elő. Lesz bábszínház, gyerekprogram is. Szélyes Ferenc szándéka az, hogy ezt a félreeső, elmaradott térségét kiemelje a névtelenségből. /Máthé Éva: Csűrszínházi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

2005. február 2.

A Fehér megyei RMDSZ 15 éve, 1990 januárjában alakult meg. Az évfordulós ünnepségre január 31-én a nagyenyedi Liviu Rebreanu Művelődési Központban került sor. A Fehér megyei RMDSZ választmánya az évforduló alkalmával emléklapot adományozott azoknak, akik a helyi szervezetek megalapításában részt vettek, a közösségépítő és szervező munkában helytálltak. Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök ismertette a 15 év megvalósításait, majd átadta Bakó Botondnak, a Fehér megyei RMDSZ első elnökének és jelenlegi választmányi tagjának munkája elismeréséért a “Szórvány magyarságért” díjat. A kitüntetettek nevében dr. Csávossy György mondott köszönetet. Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata Bartha Lajos: Zsuzsi című vígjátékát adta elő. /Molnár Irén: 15 éves a Fehér megyei RMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 2./

2006. július 11.

Harmadszor is újraindult Marosvásárhelyen a felsőfokú zenetanárképzés magyar nyelven. Először még Bernády György polgármestersége idején, mementóként ma is ott áll a Kultúrpalota első lépcsőfordulójában az óriási márványtábla. Másodszor 1961-ben a hároméves Pedagógiai Főiskola tagozataként. Harmadszor 2004-ben, a Színművészeti Egyetem fakultásaként. Most bemutatkoztak két évfolyam növendékei. Újra és újra bebizonyosodik Marosvásárhelyen, hogy az itt tanuló muzsikusok nem csak megértik, de meg is tudják szólaltatni a legválasztékosabb klasszikus zenét, ha biztosítják számukra a nyugodt, komoly, alapos munka kereteit. A jövendő általános iskolai zenetanárai olyan mesterek irányításával kapnak hangszeres és vokális képzést, mint Molnár Tünde, Kovács Zsuzsa, Bartha Lajos, Székely István, Orosz Edit és mindezt Csíky Boldizsár zeneszerzői tudása tereli kamarazenei megnyilatkozásba. /Csíky Csaba: Év végi hangverseny a Színművészeti Egyetemen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 11./

2015. május 25.

Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2016. február 6.

In memoriam Marosi Barna
„Újságíró vagyok, semmi más” – így vallott magáról Marosi Barna, holott mindannyian tudjuk: kiterjedt, több évtizedes publicisztikai és írói munkássága jóval túlmutat ezen. 
Marosi Barna a marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett magyar értelmiségi volt, egy nehéz kor krónikása, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindvégig sajátos értékeink megőrzésére törekedett. 
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ szervezésében február 12-én 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Marosi Barnára emlékeznek.
A rendezvényen Ötvös József református lelkész és Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista mond beszédet. Közreműködnek Farkas Ibolya, Györffy András és Barabási Tivadar színművészek, valamint Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka és Weber-Csíky Borka Boglárka, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészei.
Marosi Barna 1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben.
Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006). Népújság (Marosvásárhely)

2016. február 15.

Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették…
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék