udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Porumbescu (Golembiovschi), Ciprian

2003. augusztus 22.

Aug. 22-én Szatmárnémetiben, a székesegyházban a szatmári filharmonikusok előadásában, a marosvásárhelyi orgonaművész, Molnár Tünde közreműködésével Terényi Ede orgonára írt Requiemje hangzik el. Molnár Tünde orgonaművész 1978-ban kezdte pályafutását a brassói Fekete-templomban történő bemutatkozásával. Később felkerült Bukarestbe, a Ciprian Porumbescu Zeneakadémiára, ahol folytathatta orgonatanulmányait, majd Magyarországon Ella István, Lehotka Gábor, Gergely Ferenc tanította meg koncertszervezésre. Az egyetemi diploma megszerzése után két Csíkszereda melletti faluban volt zenetanár 1982-ig. Később Marosvásárhelyen lehetősége volt együtt dolgozni olyan nagy egyéniségekkel mint Csíky Boldizsár és más hasonló zeneszerzők és karmesterek. Molnár Tünde vallja, hogy az orgona egy művészi alkotás is, nagyon sok mű eljátszása és megértése az orgonakészítéstől függ. Misztótfaluban született, gyerekkorában sokat járt az orgonaépítő nagyapjánál. /Elek György: "Nekem a véremben van a hangszer szeretete és a zene". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 22./

2005. július 23.

Július 29-én ünneplik Romániában a román himnusz napját. Andrei Muresanu brassói dilettáns költő (1816–1863) Desteapta-te romane (Ébredj, román) kezdetű tizenegy szakaszos verse törvény szerint 1990 januárjában vált állami himnusszá. A parlament 1998-ban szavazta meg, hogy július 29. legyen a születésnapja, ugyanis akkor volt 150 éve, hogy a makedón Anton Pann dallamával első ízben csendült fel egy népünnepélyen. Romániának az utóbbi ötven év alatt hat himnusza volt, és most készül a hetedik változata: Adrian Paunescu június elején törvénytervezetet nyújtott be a szenátusba, hogy a himnuszként szolgáló szöveg eddigi négy szakasza csökkenjen kettőre, hogy könnyebben lehessen megtanulni, éneklése kevesebb időt vegyen igénybe, és katonák, tengerészek, iskolások minden hétfőn ezzel kezdjék a hetet. A javaslatra Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora rálicitált azzal, hogy a községi, városi, megyei tanácsok üléseiket szintén ezzel kezdjék. A legrégebbi román himnuszt Eduard Hübsch német karmester dallamára énekelték az iskolában: Traiasca Regele... – tehát királyi himnusz, amely utolsó négy sorában brit mintára Isten áldását kéri a koronára. Ez himnusz 66 évet élt. A köztársaság kikiáltása után, 1948-ban ezt követte Aurel Baranga költeménye, a „Zdrobite catuse in urma raman”, ezt magyarul is lehetett énekelni, benne volt korabeli tankönyveinkben: „Lehulltak a láncok, a régi igák, /A munka s a munkás az élen. /Most fölfele, a csúcs felé dobban a láb, /A végzet nem úr már a népen. /Hogy éljen, kívánjuk a Köztársaságunk, /Előre, előre tovább, /Közös utat a dolgozók alkotó, hű keze vág” stb. Dallamát Matei Socor, a bukaresti zsidó hitközség tagja szerezte. Hat évig énekelték ezt, akkor a párt felfedezte a súlyos fogyatékosságot, hogy nem szerepel benne a Szovjetunió, ezért új himnuszt kellett rendelni. Dan Desliu és Eugen Frunza megírta a szöveget: „Te slavim Romanie, pamant parintesc,” dallamát komponálta ugyanaz a Matei Socor. Később éppen az lett a baja, amiért született: hogy szerepelt benne a felszabadító szovjet nép. Akkor ugyanis kimondták, hogy az országot a román hadsereg szabadította fel. 1977 júniusában ezért új himnusz született: Ciprian Porumbescu (eredeti családnevén Golembiovschi) „Trei culori cunosc pe lume” kezdetű dalába Nicolae Ceausescu saját kezűleg a szocialista köztársaságot éltető sorokat plántált. Ez három hónapig élt, ugyanis – bizonyára moszkvai figyelmeztetésre – módosították olyan értelemben, hogy a kommunista internacionalizmus szellemét is tükrözze. – Ezt váltotta fel a Desteapta-te romane. /Barabás István: Kinek ébredjünk? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./

2005. augusztus 6.

Molnár Tünde orgonaművész a bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémia elvégzése óta számtalan hazai és külföldi fellépést tudhat maga mögött. A művésznő július 7-től Marosvásárhelyen nyáresti hangversenyekkel lép fel. Kiváló elődjének, Kozma Mátyásnak, a Marosvásárhelyi Filharmónia egykori orgonistájának köszönhető, hogy sikerült az orgonát restaurálni. – Molnár Tünde szerint Terényi Ede a huszadik század egyik legjelentősebb erdélyi zeneszerzője, szívesen játszik műveiből. Legjobban azokra az ősbemutatókra büszke, melyeken itthon vagy külföldön a neki dedikált műveket játszotta. Molnár Tünde nemrég doktorált, doktori tézisének témája: A huszadik századi orgona Erdélyben. Két könyve megjelent, most készül harmadik kötete. Molnár Tünde Nagyváradon, a Partium Egyetemen orgonát tanít, de az előadóművészet sohasem fog háttérbe szorulni életében. /Mészely Réka: A marosvásárhelyi orgona lelke tartotta itt – interjú Molnár Tünde orgonaművésszel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./

2006. november 20.

Csíkszeredában tartották a IX. Prímástalálkozót. A Szamosújvárról érkezett Gherman József a Pacsirtát fordítva tartott hegedűvel is eljátszotta, majd a vonót a combjához szorítva, immár a hegedűjét húzogatva rajta, adta elő Ciprian Porumbescu közismert szerzeményét. Fellépett többek között a péterlaki Csiszár Aladár és zenekara, a nemzetközi sikernek örvendő gyimesi Zerkula János, továbbá Varga István Csipás és zenekara. /Horváth István: Prímásbravúrok Csíkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

2013. szeptember 6.

Az RMDSZ is reagált Dorin Florea kijelentéseire
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete határozottan elutasítja dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének azon kijelentéseit, amelyekkel egyrészt etnikailag megkülönbözteti a város lakosságát, másrészt figyelmen kívül hagyja a kisebbségekre vonatkozó nyelvi és kulturális jogok gyakorlását.
Az RMDSZ ismételten kihangsúlyozza, hogy a Vásárhelyi Forgatag egy színvonalas kulturális rendezvényt nyújtott Marosvásárhely minden lakosa számára. Öt nap alatt, kilenc helyszínen, 160 program zajlott le. A Vásárhelyi Forgatag felkeltette a marosvásárhelyiek érdeklődését. A rendezvények minden esetben telt ház előtt zajlottak (nem csak a Maros parton), hozzávetőleg 35.000 magyar és román anyanyelvű résztvevővel.
A szervezet felhívja a polgármester úr figyelmét arra, hogy a multikulturalitás adott tény térségünkben, ahol különböző nemzetiségű közösségek élnek együtt. E közösségek tagjai saját nyelvükön beszélnek és saját kulturális hagyományaikat ápolják, tiszteletbe tartva a többiek hasonló értékeit. A multikulturalitás éppen a kulturális sajátosságok, értékek elismeréséről szól és e sokszínűség megőrzését ösztönzi világszerte, nem pedig ezek önnön hatalmi érdekek alá helyezését.
„Pontosan ez történt a Vásárhelyi Forgatagon is, ahol a magyar kultúra értékei nyilvánultak meg és közben felcsillantak a román kultúra gyöngyszemei is, hiszen a Kultúrpalotában a megnyitó gálaműsor Ciprian Porumbescu „Balada pentru vioară” művével kezdődött, a Tiberius vonósnégyes előadásában, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia az ismert Eminescu románcot „Pe lângă plopii fără soţ” is előadta. A Nemzeti Színház román és magyar társulata közösen mutatta be a Carmina Burana c. darabot, szintén a Forgatag keretén belül. Vasárnap este Koszika és a Hot Shots modern zenei feldolgozásban román népdalokat adtak elő. Ezen kívül minden helyszínen biztosítva volt a magyar-román nyelvű fordítás. A Forgatag programjának összevont ismertetőjét, a hasonló magyar nyelvű ismertetővel együtt, a román nyelvű sajtó a rendezvény kezdete előtt, sajtóközleményben román nyelvű fordításban is megkapta. Úgy véljük, a marosvásárhelyieket sokkal jobban megzavarta a polgármesteri hivatal támogatásával szervezett, kimondottan a Forgatag ellehetetlenítését megcélzó ellenrendezvény és a köré épített hamis vádaskodás.” – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
„A Vásárhelyi Forgatag egy, a marosvásárhelyi civilek által kezdeményezett kulturális rendezvény, amely köztéren kívánt megnyilvánulni és ebben jogtalanul megakadályozta az a bizottság, melynek elnöke maga a város polgármestere. Miközben a város polgármestere egy magyar jellegű kulturális rendezvényt igyekezett megakadályozni, folyamatosan rágalmazva a kezdeményezőket és magát a rendezvényt, jogi, erkölcsi és minden valószínűség szerint anyagi támogatásban részesített egy ad hoc megszervezett ellenrendezvényt. Ez a tény is világosan mutatja, hogy a polgármester úr önös érdekek alapján felállított kritériumok alapján megkülönbözteti a város lakosait. Ez és más típusú megkülönböztetések hosszú távon a város összes polgárait is negatívan érinthetik nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, rányomva bélyegét a gazdasági fejlődésre is. Mindezt egy városvezetőhöz nem méltó viselkedésként értelmezzük, ami ellen, minden jogi és más rendelkezésünkre álló eszközt felhasználva, a továbbiakban határozottan fellépünk.” – áll az RMDSZ közleményében.
marosvasarhelyi.info
Erdély.ma

2014. december 11.

Átadták a Pro Cultura díjakat
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. január 31.

Almási István 80 éves
Dr. Almási István erdélyi magyar népzenetudós 1934. december 8-án született Kolozsvárt. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Elemi Iskolában végezte 1945-ben. Utána a nagy múltú Református Kollégium diákja, majd a tanügyi reform után a 2. számú Fiúlíceum tanulója volt, ahol 1951-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1951 és 1956 között a kolozsvári George Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol akkor Jagamas János folklórt, Major Ferenc szolfézst és zeneelméletet, Nagy István pedig karvezetést oktatott.
Már diákévei alatt cselekvően bekapcsolódott a Jagamas János által irányított erdélyi terepkutatásokba. A hírneves zenetudós irányításával első ízben, 1953-ban a Nádas menti Türében gyűjtött népdalokat, majd a következő évben közölte első szakcikkét a Művelődési Útmutatóban. Habár már 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, a jól ismert kisebbség- és tudománypolitikai viszonyok miatt végül is csak 1989-ben nyerhette el a zenetudományok doktora címet a kolozsvári zeneművészeti egyetemen. A Romeo Ghircoiaşiu professzor irányításával megvédett disszertáció címe Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).
Almási István fél évszázadon át, 1957-től egészen 2004-es nyugdíjazásáig a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetében dolgozott. Annak keretében 1957 és 1960 között előbb próbaidős kutató, 1960 és 1969 között szakkutató, majd 35 éven át I. fokozatú tudományos főmunkatárs volt egészen 2004. december 1-ig.
Népzenekutatóként elsősorban olyan tájegységeken gyűjtött, ahol korábban mások kevésbé vagy egyáltalán nem folytattak kutatásokat: például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Több mint 130 erdélyi és partiumi faluban végzett rendszeres, szakszerű terepkutatásokat. Összesen 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött össze, közülük körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnószalagról, azokat pontosan tipologizálta. Szakszerűen összeállított kartotékai a kolozsvári Folklór Intézet aranytartalékát alkotják.
Tudományos kutatásai során elsősorban a népi dallamok osztályozásával, rendszerezésével és tipologizálásával, az etnikai kölcsönhatásokkal, a népdalgyűjtés módszertani problémáival és az erdélyi népzenekutatás történetével foglalkozott. Terepgyűjtéseiből és tudományos kutatásaiból 11 egyéni, részben társszerzőkkel írott könyve jelent meg az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, illetve az Európai Tanulmányok Alapítvány kiadójánál. A rendszerváltozás előtt írásait rangos hazai szaklapok (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor) publikálták, majd utána különböző magyarországi és európai tudományos periodikák. Összesen 157 tanulmányt, szakcikket, könyvismertetést közölt elsősorban tudományos és művelődési kiadványokban. Különböző hazai, magyarországi, ausztriai és németországi tudományos, közművelődési és oktatási rendezvényeken 166 előadást tartott a népzenetudomány, a zenetörténet és az egyházi zene kérdéseiről magyar, német, angol és román nyelven. Kiemeljük, hogy idegen nyelvű tanulmányait és előadásait saját maga állította össze, fordította. Különböző folkloristák és muzikológusok 33 tanulmányát és szakcikkét fordította le németből magyarra vagy románra és viszont, illetve magyarból románra és viszont. Az 1989-es rendszerváltozást követő évtizedekben ritka pontossággal és szakmai igényességgel összeállított előadásaival már különböző hazai és külföldi tudományos rendezvényeken is részt vehetett. Számos kiváló népzenei tárgyú műsort készített a kolozsvári és a budapesti rádió hallgatóinak. A kolozsvári bábszínház rendezőinek felkérésére népi dallamok felhasználásával összesen 7 bábjáték kísérőzenéjét állította össze.
Népzenei gyűjtéseit különböző forráskiadványokban adta közre. 1957-ben jelentette meg Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával közösen A lapádi erdő alatt című nagysikerű gyűjteményét. 1969-ben pedig Olosz Katalinnal együtt adta ki a Magyargyerőmonostori népköltészet című kötetét. Iosif Herţeaval közösen jelentette meg 1970-ben Marosvásárhelyen 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien című gyűjteményét. Tudományos igénnyel szerkesztette meg az 1971-ben kiadott Dalosfüzet-ét, valamint az 1972-ben és 1982-ben megjelentetett Tavaszi szél vizet áraszt című nagysikerű népzenei antológiáját. Almási István gondozta a Kányádi Sándor által magyarított Erdélyi jiddis népköltészet (Európa Könyvkiadó, Budapest 1989) című kötet zenei anyagát. Bogdán János 1906-os magyargyerőmonostori gyűjtését Monostori sugár torony című kötetében adta közre 2003-ban, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Kolozsvárt.
Nagyfokú igényességgel és szakszerűséggel összeállított tanulmányaiban elsősorban az erdélyi népzenei örökség rendszerezésével, kölcsönhatásaival, gyűjtési módszereivel, valamint a magyar népballadákkal foglalkozott. Almási István egyik kedvelt területe az erdélyi népzenekutatás története. Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal együtt készítette kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című nagysikerű kötetet, mely 1974-ben jelent meg. Ő rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című, 1984-ben kiadott tanulmánykötetét. Bartók Béla erdélyi népzenekutatásaival kapcsolatban számos kiváló tanulmányt közölt a Korunkban (1965/10), Zenetudományi írások (1977), valamint a Bartók dolgozatok (1974) című tanulmánykötetekben. A népzene jegyében című, nemrég (2009) kiadott könyvében gyűjtötte, válogatta össze legkiválóbb írásait, tanulmányait és dolgozatait. A magyar népzenekutatás egyik legsikerültebb regionális népzenei szintézisét a Szilágysági magyar népzene (1979) című könyvében valósította meg. Két év múlva, 1981-ben a Román Akadémia a rangos Ciprian Porumbescu-díjjal jutalmazta szakszerű, tudományos monográfiáját.
A rendszerváltozás után Almási István cselekvően bekapcsolódott a hazai, a magyarországi és az európai szakmai életbe. 1990. március 18-án ő is aláírta a Kriza János Néprajzi Társaság alapító okiratát, 1990 és 1992 között annak tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes (2005), a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli (2007), a Magyar Néprajzi Társaság levelező (1989), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000). Továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság cselekvő tagja.
Fiatalabb korában a kolozsvári Kétágú református templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Közvetlenül a hazai rendszerváltozást követő bonyolult években, 1990-1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
Almási István három hazai középiskolai zenei tankönyv fordításában működött közre. Az 1990-es években igen jelentős szerepet játszott a Péntek János által alapított néprajzi és magyarságtudományi doktori iskola tevékenységében, melynek keretében számos disszertáció, referátum, vizsga igényes, objektív és szakszerű referense volt. Almási István az 1989-es fordulat után szakszerű előadásokat tartott Nagyváradon, a Partiumi Keresztyén Egyetem Egyházzene, illetve Zenepedagógiai Tanszékén (2001–2005), Kolozsvárt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának Zenepedagógiai Intézetében (2003–2013), a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén (1993–1994, 2006–2007), valamint Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán (2005–2010). Rendszeres egyetemi előadásaival jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar zenetanári képzésben, egy újabb népzenekutató nemzedék kinevelésében. 2004-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén, 2011-ben pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Intézetében tartott rendszeres egyetemi előadásokat a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről. Felkért, hivatalos opponensként összesen 17 véleményezést írt doktori disszertációkról, ugyanakkor 11 végzős egyetemi hallgató diplomadolgozatát irányította. Kivételes szakmai tudását és megbecsültségét tükrözi, hogy ő lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., valamint a Paksa Katalin által szerkesztett XII. kötetét.
Almási István kórusvezetői tevékenységét 1970-ben Romániában a Kulturális Érdemrenddel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki zenetudományi munkásságának elismeréseképpen. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2004-ben, újraalakulásának 10. évfordulóján, a Jagamas Jánosról elnevezett díjat adományozta Almási Istvánnak. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnökétől 2007-ben, Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmával a Kodály Zoltán-emlékdíjat vehette át a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2009-ben Arany János-éremmel jutalmazta tudományos eredményeit, munkásságát. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa 2010-ben a doctor honoris causa (tiszteletbeli doktor) címet adományozta neki.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmával a kolozsvári Folklór Intézet, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék tagjainak nevében Almási Istvánnak jó egészséget, hosszú életet kívánunk.
Művelődés (Kolozsvár)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék