udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 26 találat lapozás: 1-26

Névmutató: Comenius, Johannes Amos

1999. augusztus 26.

Aug. 26-án a Debrecenben, a 10. alkalommal rendezett Ady Akadémia záróünnepségén Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Comeniust idézte, miszerint a bűnök között a legnagyobb az anyanyelv elvétele. Mint mondta: határon túli honfitársaink az elmúlt 80 évben számtalanszor a saját sorsukban tapasztalhatták meg a comeniusi gondolat igazságát. Ahhoz - mondotta -, hogy a határon túli magyarok nemzeti közösségként maradjanak fenn, olyan saját intézményrendszer kiépítése szükséges, amely magában foglalja az oktatási, képzési és művelődési intézmények hálózatát az óvodától az egyetemig. Az Ady Endre Akadémiának idén minden korábbinál több, összesen 300 hallgatója volt. A résztvevők 75 százaléka Erdélyből érkezett. /Véget ért az Ady Endre Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

1999. november 27.

Nov. 27-én Babes-Bolyai Tudományegyetemen a Comenius Tudományos Diákkör szervezésében A hazai közoktatás reformja címmel pedagógiai értekezletet tartottak. Szilágyi Pál, az egyetem rektor-helyettese kiemelte, hogy a tanügy egyik legnagyobb megvalósítása az öt erdélyi magyar tannyelvű főiskolai szintű tanítóképző beindítása. A szatmári, kolozsvári, nagyenyedi, székelyudvarhelyi és kézdivásárhelyi főiskolai szintű intézmények a jövendőbeli egyetemi képződmények sejtjei lehetnek. Addig, ameddig létrejön az önálló magyar tannyelvű egyetem, a magyar tagozatok erősítéséért, az önálló karok létrehozásáért kell tenni. Murvai László tanügyminisztériumi vezérigazgató kifejtette, hogy 1989-ben Romániában 107 líceumban működött magyar tagozat, ez a szám 1990-ben 136-ra nőtt, 1989 előtt egyetlen magyar líceum sem működött az országban, addig ma 50 tanintézetben folyik csak magyar nyelven az oktatás. Szamosközy István, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományi Karának dékán-helyettese emlékeztetett: 1990-ben 8 tanár oktatott a magyar tagozaton, jelenleg 27 tanár áll a 152 magyar diák rendelkezésére. Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) országos elnöke a szövetség megalakulásáról és tevékenységéről beszélt, Szőcs Judit, az RMPSZ országos alelnöke pedig a pedagógusi életfelfogásról írt esszéjét olvasta fel. Bajcsi Ildikó, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző igazgatója jelezte, hogy Kovászna megyében jelenleg több mint ötszáz képesítés nélküli óvónő, illetve tanítónő tanít. Létszámuk jövőre visszaesik háromszázra. Sajnos, nem azért, mert utánpótlás érkezik, hanem azért, mert ennyire csökken a jövő évben a magyar gyerekek száma Kovászna megyében. /Szabó Csaba: A közoktatás reformjáról értekeztek a pedagógusok A reform kulcsa az iskolaigazgatók zsebében van. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2000. május 2.

Tíz évvel ezelőtt, az első rendezvényen, hatalmas tömeg emlékezett meg a szatmári béke megkötésének évfordulójáról. Immár tizedik alkalommal rendezték meg a zarándoklatot és hatodszor a történelmi tanácskozást Szatmárnémetiben, Az élő Rákóczi rendezvényt. A Majtényi síkon, mint az előző években is, Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész és együttese nyitotta meg a műsort. Szép Gyula, az RMDSZ országos elnökségének tagja arról beszélt, hogy a kurucoknak nem csak az osztrákokkal kellett harcolniuk, hanem a magyar labancokkal is. Így van ez ma is, emiatt nem tudják elérni céljaikat. Dr. Németi János előadásában kidomborította, hogy az erdélyi fejedelemség biztosította a magyar államiság folytonosságát. /Megemlékezés Szatmárnémetiben és a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 2./ A rendezvényre jöttek Kolozsvártól Nyíregyházáig, Nagyváradtól Eperjesig, de Máramarosszigetről is. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, a szatmári Kölcsey Kör elnöke volt a rendezvény főszervezője. Szatmárnémetiben, a Láncos templomban Tőkés László püspök hirdetett igét, ezután került sor a Lorántffy Zsuzsanna nevét viselő nőszövetségek találkozójára. A városban, a Scheffler János Lelkipásztori Központban kárpát-medencei történelmi találkozó volt. Reizer Pál szatmári megyéspüspök külön kitért az itteni katolikusok és reformátusok példaadó együttműködésére. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök felelevenítette annak a templomnak a történetét és működését, amelyet a múlt években közösen emelt a két egyház, a katolikus és a református, s nagy harmóniában közösen használ. A történelmi tanácskozáson Csetri Elek professzor az erdélyi fejedelmi hatalom XVII. századbeli gazdasági hátteréről értekezett, dr. Németi János Szatmár vármegye akkori helyzetét vázolta fel. Mandula Tibor a fejedelemasszony szatmári ténykedéséről beszélt, Zubánics László beregszászi történész Lorántffy Zsuzsanna Beregben címmel tartott előadást. Takács Péter debreceni professzor három erdélyi fejedelemasszony, Brandenburgi Katalin, Lorántffy Zsuzsanna és Báthori Zsófia életét vázolta fel. Sipos Gábor kolozsvári levéltáros az iskolaépítő-támogató Lorántffy Zsuzsannáról beszélt, kiemelve a fogarasi román iskola alapításának fontosságát. Kónya Péter eperjesi tanár Comenius ottani hatásáról beszélt, Tamás Edit sárospataki történész, muzeológus vetítéssel egybekötve elevenítette fel Lorántffy Zsuzsanna hagyatékát és ránk maradt tárgyi emlékeit. A hagyományokhoz híven most is majtényi zarándoklattal zárult az Élő Rákóczi ünnepségsorozat. /A Rákócziakra emlékezve: Ismét messze szólt a tárogató! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./

2004. február 20.

Bihar megye több mint 50 magyar tannyelvű, vagy magyar tagozattal is rendelkező iskolájába küldték el azt a kérdőívet, amelyben a tanintézetek vezetőinek pályázati szokásait és lehetőségeit vizsgálták, s amelynek eredményeképp lehangoló adatok láttak napvilágot. A felmérés szerint 45 válaszadóból 5-en vettek részt pályázatíró tréningen, 19-en írtak már pályázatot, de a megkérdezettek 44 százaléka, 20 tanintézet eddig még semmilyen projektben sem jeleskedett. A meglévő adatbázis szerint egyetlen magyar tanintézet, a tarcsai általános iskola vesz részt az Európai Unió Comenius programjában, a többiek többnyire az Illyés Közalapítványhoz és időnként az Apáczai Alapítványhoz fordulnak segítségért. Ezen a helyzeten szeretnének változtatni, a borsi iskola Bihar megyei magyar iskolaigazgatók vagy az általuk kinevezett személyek pályázatíró tréningjének megszervezésére vállalkozna. Rengeteg hazai és külföldi, főként európai pénzkeret lehívható pályázatok segítségével, ezért nagyon fontos megtanítani erre az iskolavezetőket: A borsi Tamási Áron Általános Iskola 1995 óta pályázik sikerrel. Ez Bihar megye egyik legjobban felszerelt iskolája. /(Balla Tünde): Tanítsuk pályázni az iskolaigazgatókat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), február 20./

2004. május 5.

Szerződést kötött a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség a Sapientia EMTE-vel, hogy a román-angol szakos diákok Kovászna megyei iskolákban végezhessék a pedagógiai gyakorlatot. Negyven egyetemi hallgató érkezett tanáraival, és Bereckben, a Comenius iskolában, valamint a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben végzik a gyakorlatot. /(Éltes Enikő): Szerződés a Sapientiával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./

2005. augusztus 29.

A második alkalommal megszervezett Berecki Napokon Dimény Zoltán polgármester magyarul és románul üdvözölte a jelenlevőket, köztük a magyarországi Hódmezővásárhely és Tótkomlós küldöttségeit. A berecki Comenius Általános Iskola diákjai népdalokat, népi táncokat mutattak be. Minifoci-bajnokságot rendeztek, volt favágóverseny is. A Szent Miklós-templom mellett található Petőfi–Bem-emlékhelyen díszfákat ültettek. /Bartos Lóránt: Falunapok Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

2006. július 26.

Murádin László terjedelmes, adatgazdag tanulmányában a tanulók pályaorientációt vizsgálva megállapította, hogy informatizálódó korunknak megfelelően vezető helyet foglal el az informatika, a kommunikáció, a média, az automatika, a marketing vagy a menedzsment. Sajnálatosan visszaszorulóban van a pedagógusi pálya. Ki kell mondani, következtetett a szakember: az iskola szerkezete elavult. Ma is a Comenius (1592-1670) által elgondolt/megteremtett, több mint 400 éves iskolaszerkezet szerint folyik az oktatás. Ez egész Romániára érvényes, hiszen a magyar oktatási rendszer a román országos előírások alapján áll. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek a kormány által jóváhagyott alapképzési szakoknak alig egyharmadát említik. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy a tanulók szakmai orientációja hiányos. A megkérdezettek magyar érettségizettek 73,54 százaléka anyanyelvén szeretné folytatni tanulmányait a felsőoktatásban is. Erre jelentős részüknek lesz is lehetősége. /Murádin László: Maturandusok dilemmái – 2006. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

2007. március 16.

Kolozs megye frissen kinevezett főtanfelügyelő-helyettese, Péter Tünde 1996-ban került a tanfelügyelőségre magyar szakos tanfelügyelőként. Új beosztásában a kisebbségi oktatással, az alternatív pedagógiákkal, a magánoktatással, EU-s programokkal, valamint a társult intézményekkel – Pedagógusok Háza, gyermekklubok – foglalkozik. A tanfelügyelőség több nemzetközi intézményfejlesztési programba (Comenius 2.) kapcsolódott be. Az iskolák közti kapcsolat fejlesztését elősegítő Comenius 1-es programra tavaly 48 iskola nevezett be. A magyar nyelvű szakiskolai oktatással nem lehetünk elégedettek, hangsúlyozta, néhány iskolában működik ugyan magyar osztály, de meglehetősen elszigetelten tengődnek. Ideális megoldás lenne az önálló magyar szakiskola. A szülők esetében elavult nézet az, hogy a gyengébb képességű gyermeket is líceumba kényszerítik, hogy érettségizzen. A kolozsvári magyar fiatalok 98 százaléka elméleti líceumban tanul. Hargita, Kovászna és Maros megyében ez az arány jóval kisebb: mindössze 60 százalék. Az újságíró felvetésére, hogy sokan hiányolják a magyar nyelvű állami bölcsődét, Péter Tünde rámutatott, eddig ezek az intézmények nem a Tanügyminisztérium, hanem a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartoztak. A gyermeklétszám csökkenése miatt idén Kolozs megyében hat vidéki tanintézmény magyar tagozata volt veszélyben, de mivel nem megoldható a gyerekek ingáztatása, az iskolák folytathatták tevékenységüket. A tankönyveknél a fordítási hiányosságok okoznak gondot, a szakoktatáshoz szükséges tankönyvek pedig nagymértékben hiányoznak. A gyereklétszám miatt elemi osztályok szűnhetnek meg, főleg a külvárosi iskolákban. /Nagy-Hintós Diana: Elsődleges fontosságú a kapcsolattartás a közvéleménnyel és a tanintézetekkel. Beszélgetés Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettessel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

2007. április 4.

Berecken nagyszámú közönség jelenlétében ünnepelték meg a Balogh András által főszerkesztett Berecki Harangszó századik lapszámának, valamint a Berecki Harangszó hetedik évkönyvének megjelenését. A megemlékezést Balogh András, a művelődési központ igazgatója, a lap főszerkesztője nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött a Comenius Általános Iskola énekkara és szavalócsoportja. Ezt követően Salamon Ferenc tanár, a kézdivásárhelyi Vigadó igazgatója ex libris gyűjteményét mutatta be, és vezette be a jelenlevőket a kisgrafika készítésének titkaiba. /Iochom István: Hármas ünnepség Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

2009. július 8.

„Tengert akarok Magyarország helyén!!!” címmel június 8-án a világ egyik legnépszerűbb közösségi internetes oldalán (Facebook) bizonyos Veronika Slobodová, a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója „nyíltvégű” csoportot hozott létre, hogy felmérje, mekkora az igény egy ilyen gondolatra. Az egyetemistát állítólag semmiféle mögöttes gondolat nem motiválta. Egyszerűen csak elképzelte magának: mi lenne, ha... Közel két hét alatt (!) a csoport június 23-ig majdnem hatvanezer tagot gyűjtött. Eddig a napig az 1084 hozzászóló többségének megjegyzései nyíltan vagy alig burkoltan magyarellenesek, primitívek és uszítók voltak. Nevüket és arcukat vállaló szlovák fiatalok nyilatkoztak. A Magyarországot és a magyarokat képletes módon elsüllyesztő projekt viharos sikere jelzésértékű. /”Tengert akarok Magyarország helyén!!!” = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./

2010. február 25.

Probléma probléma hátán – A romániai oktatás ma
Kósa András szociológus szerint "a román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket, melyeket átkötnek nemzeti szalaggal."
Kósa András Lászlót, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatóját, trénerét, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét előző beszégetésünkben arról faggattuk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában, és milyen ma. Most arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a sokat vitatott romániai közoktatásról.
Milyen oktatási rendszerek léteznek?
Két nagyon fontos kiindulópont van, mindkettő meghatároz egy-egy modellt: hol hozzák meg a működést meghatározó döntéseket (centralizált – ha egyszerűek akarunk lenni, akkor ilyen a román, vagy decentralizált – efelé tendál a magyar, de ilyen a skandináv, mindenek előtt a dán), illetve, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket (politikai – ilyen a magyar, vagy szakmai – ilyen a brit, ahol a magánoktatás dominál). De persze ezek csak tiszta típusok, mert teljesen pontosan, elméletnek megfelelően egyik sem valósul meg.
Van egy másik klasszifikáció, ami gyakran jelenik meg a nyilvánosságban, és a tekintélyelvűséget helyezi középpontjába (angolszász vs. porosz). Én ezt ma már bizonyos értelemben túlhaladottnak gondolom. De van egy aspektus, ami továbbra is megkerülhetetlen: a rend fogalmát érdemes körüljárni. A jezsuiták fogalmazták meg ide kapcsolódóan elsőként a Ratio Studiorumot (a jezsuiták hivatalos oktatási programja - szerk. megjegy.), majd előjött Comenius minőség-kérdése. Később a reál, majd a humán tudományok térnyerése diverzifikálta a képet.
Románia milyen modellt követ?
A román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket. Vagyis nem nagyon lehet tetten érni az elméleti modelleket a román közoktatás közpolitikai vitájában. És mindezt átkötik egy adag nemzeti szalaggal.
Ezt teszi az RMDSZ is, amikor az anyanyelvű oktatás mellett teszi le a voksát. Nem kell félreérteni, nem azt kérdőjelezem meg, hogy kell-e magyarul tanulni a történelmet vagy sem, mert ez szakpolitikai kérdésként nem is kerülhetne napirendre, hiszen nem oktatáspolitikai modell.
Melyek a román oktatási rendszer hibái és előnyei?
A működésből adódó egyik legfontosabb hibája a centralizáltság. De ez nem jelenti azt, hogy egy jelentős decentralizáció által máris jobbá válna, csak nagyobb az esélye annak, hogy levetkőzi a mindenféle problémákat. Például, ha annak kérdése, hogy a történelmet románul vagy magyarul tanulják a diákok, egy helyi, intézményi döntés lenne, akkor egyrészt a szülők civil mozgalomként tudnák ezt jelentősen befolyásolni, és nem a koalíciós algoritmus határozná meg.
Ebből a szempontból érdekes a napokban zajló, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum környékén kialakult vita. Kutatóként nagyon örülök annak, hogy a szülők rendkívül gyorsan „megszervezték” magukat, és elkezdtek egy érdekképviseleti mechanizmust működtetni. Az más kérdés, hogy a centralizáció kapcsán mindenki felfelé mutogat, és persze a diákok ezt megszenvedhetik (máris megjelent az iskolában egy nagyobb ellenőrző csoport, akik majd mindenfélét megvizsgálnak, minisztériumi mandátummal, elvileg a mostani vitától függetlenül – na ez a centralizáció nagy problémája), viszont tény, hogy mintaértékű lehet a mostani „összecsapás”.
Ha a szülők kerülnek ki győztesen, akkor várható, hogy az őszi iskola-összevonások kapcsán szintén lesz társadalmi elégedetlenség, ami a politikusok számára hoz majd forró napokat.
A román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok. Talán az – de ez éppen változóban van, hogy még mindig a legtöbb településen működik iskola. De ezt azért nem érdemes feszegetni, mert rögtön felvethető, hogy milyen a színvonal.
Ez is egy állandó dilemma: a lakhelyhez legközelebb legyen oktatási intézmény, vagy pedig a színvonal miatt jobb, ha iskolabuszok viszik-hozzák a gyerekeket. Azt gondolom, erről az elkövetkezendőkben komoly vitát érdemes folytatni, és nemcsak bukaresti vagy szakértői, hanem közösségi szinten is.
Mennyiben korszerű a román oktatás?
Ha technikailag nézzük, akkor egyáltalán nem korszerű. Sem az iskolaépületek, sem pedig a tantermek felszereltsége nem az.
Ha tartalmilag nézzük, akkor már lehet különbségeket tenni, hiszen nem biztos, hogy tartalmi szempontból annyira le lenne maradva a román közoktatás. Más kérdés, hogy hol tart ebben a folyamatban a pedagógus. Érdekes lenne egyszer ezt összehasonlító kutatásban megnézni.
Mi a legégetőbb probléma?
A pedagógusi életpálya-modell totális hiánya óriási probléma. Enyhe túlzással az mondható el, hogy vagy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának, vagy pedig olyan szinten elkötelezett, hogy az már-már a szakmai tudás rovására megy (ismerjük a világmegváltó pedagógus érzékenységét). Ezen egy politikai döntéssel, ha nem is gyors, de fokozatos változást lehetne elérni.
Mennyiben befolyásolja a romániai oktatás minőségét a korrupció, a nepotizmus?
A diplomavásárlások terén hatalmas problémák vannak. Nem utolsó sorban a romániai felsőoktatásban ezen a téren történt visszaélések kapcsán komolyan felmerült az EU-ban, hogy a diplomák kölcsönös elfogadásának irányelvén változtassanak.
Az év elején került sor a bukaresti oktatási kiállításra, ahol nyugati egyetemek jelentek meg, hogy hallgatókat toborozzanak, miközben a kolozsvári orvosi egyetem azzal büszkélkedik, hogy folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma. Érdemes mindkét kérdést fenntartásokkal kezelni.
Egyrészt ma már komoly „harc” van a hallgatók kegyeiért, az európai felsőoktatási piac mellett lassan a közoktatás területén is megjelent a diákokért folytatott határon átívelő licitálás. A romániai egyetemeket külföldi hallgatók inkább azért választják, mert olcsóbb, mint a nyugati felsőoktatási képzés.
Mi lenne a megoldás a korrupció visszaszorítására?
A már említett pedagógus életpálya modell kialakítása. Vagyis a rendszerbe bekerülő pedagógus pontosan lássa és tudja az előrelépés fázisait, és biztosítva legyen – minden értelemben – munkája elismerése. Ez az, ami közpolitikai beavatkozással megtehető.
Ezen túl a korrupció társadalmi jelenség, és mint ilyen, természetes, hogy az oktatás szférájába is bekerül. A kérdés inkább az, hogy mit kezd ezzel a társadalom. A nyugati minták – márpedig ide szeretnénk felzárkózni – azt mutatják, hogy a jelen lévő korrupciót egy bizonyos szint fölött a társadalom kiveti magából.
Azt nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi ez a küszöb, de biztos, hogy nem elegendők a törvények, hanem civil kurázsi kell hozzá. Az olasz maffia-rendszer „megrendszabályozása” is hasonló folyamat eredménye lett, de az ír szabálykerülés visszaszorításához is kellett egyféle társadalmi összefogás.
Azt hiszem, a korrupció bármilyen szinten történő visszaszorításához mindenek előtt az kell, hogy elfogadott legyen a társadalom alrendszerei közötti autonómia: a politikus ne akarjon vállalkozó vagy civil lenni, a vállalkozó ne küzdjön közhatalomért, és a civil se akarja átvenni a közhatalom helyét.
Miben különbözött, különbözik a magyarországi, romániai oktatás a más, fejlettebb országokétól?
A nyugat-európai oktatási rendszerek egyik fontos „előnye”, hogy az állami, önkormányzati intézményrendszer mellett a civil társadalmi (mindenek előtt alapítványi, vagy ha úgy tetszik magán – nem tévesztendő össze a magántanuló fogalmával, amivel kapcsolatban a napokban szólalt fel egy PD-L-s képviselő Bukarestben) oktatási formák már igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Ezek a tapasztalatok lehetővé teszik egyrészt az oktatás napi folyamatában a kiterjedt intézményi és pedagógusi autonómiát.
Másrészt pedig magában a közoktatási rendszerben inkább csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Néhány hete fejeztünk be egy nemzetközi összehasonlító kutatást a fegyelmezés intézményrendszerének szabályozásával kapcsolatban, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire hasonlítanak ezen jogszabályi keretek a legkülönbözőbb közoktatási rendszerekben…
Természetesen itt azért nem lehet megkerülni a pedagógus-képzés, pedagógus életpálya-modell stb. helyzetét sem.
Mit értesz pedagógusi, intézményi autonómia alatt?
Intézményi szinten az oktatás-szervezésnek a folyamatát, vagyis abban való önállóságot, hogy milyen formában történik az oktatás szervezése intézményen belül. Ugyanez a pedagógusnál, hogy saját óráját miként, milyen módszerekkel, technikákkal, eszközökkel működteti.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a pedagógus felébred reggel, és ez határozza meg, hogy mit tanít aznap, hanem rá kellene venni a pedagógust, hogy ne egyetemi disszertációnak tekintse a pedagógiai program megírását, hanem olyan lehetőségnek, amely keretet és ezáltal védelmet nyújt számára az oktatás folyamatában. Ha pontosan látjuk, hogy mit szeretne a pedagógus megtanítani, illetve azt milyen formában kéri számon, akkor megspórolunk egy rakás vitát.
Tehát a pedagógusi autonómia alatt nem azt értem, hogy a tanár olyan értékelést adhat a diáknak, amit nem tud saját pedagógiai programjával alátámasztani. Viszont a pedagógiai program tartalma – amennyiben megfelel a formai kereteknek – legyen a pedagógus autonómiája.
Milyen jogai vannak ma egy romániai pedagógusnak? Szükség lenne több jogot visszaadni a pedagógusnak, hiszen sokan panaszkodnak, hogy nincs a kezükben eszköz, hogy a gyerekeket fegyelmezzék?
Ezzel a kérdéssel ma a világ szinte bármely pontján szembesül a pedagógus. Vagyis durván fogalmazva az iskolai erőszak kérdésében nem vagyunk lemaradva. Év elején került bemutatásra az oktatási jogok biztosa által a témában kezdeményezett átfogó szociológiai vizsgálat. Az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt iskolai veszélyekről lehet beszélni, másrészt az iskolai erőszak elharapózódását jelentősen felnagyítja a nyilvánosság.
Az oktatás egy hatalmas társadalmi alrendszer, ráadásul az oktatás folyamatában sok ember vesz részt, és rengeteg időt tölt el benne. Ebből következik, hogy a konfliktusok jelenléte elkerülhetetlen. Az kérdés, hogy miként oldják fel a konfliktusokat.
A pedagógusok számára valóban nem állnak rendelkezésre korlátlan eszközök a diákok fegyelmezésére. Kérdés, hogy milyen eszközök kellenének. Nem hiszem, hogy megoldás lenne a pedagógusok „fegyverrel” való felvértezése (az is látszik, hogy a médiában megjelenő iskolai erőszakos cselekmények között a tanár-diák arányt is figyelembe véve valamivel több a pedagógus ámokfutó – a 100 főre jutó pedagógusok aránya nagyobb ebben a kérdésben, mint a 100 főre jutó diákoké, persze ettől még abszolút számban jelentősebb a „diákelkövetők” száma).
Az eszközök kapcsán én inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy legyen lehetősége a pedagógusnak, illetve az intézménynek alkalmazni olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik a fegyelmezetlen diákok „kezelését”. Ilyen forma például az úgynevezett Texas-szoba, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az órát zavaró diák pedagógus felügyelete mellett egy iskolai teremben „dühöngje” ki magát. Ebben a teremben akár egész órára, akár csak egy rövid időre elhelyezhető a diák, vagyis onnan saját döntése és a felügyelő megítélése alapján bármikor visszatérhet az osztályterembe.
Az iskolának van egy fontos szerepe a társadalmi együttélésre való nevelés kapcsán is. Vagyis az oktatásból valamilyen okból kizártak nem lesznek a társadalom, közösség együttműködő tagjai. Ebben az értelemben adnék eszközöket a tanárok kezébe, és nem abban az értelemben, hogy az oktatás rendszeréből eltávolítható legyen a renitens diák.
Természetesen ezek felvetnek finanszírozási és pedagógus-létszámbeli kérdéseket is. Viszont sokkal érdekesebbnek tartanám, ha ezekről a technikákról, módszerekről vitáznának a közoktatás döntéshozói. És persze a pedagógusokon túl rengeteg civil szervezet tudná segíteni a folyamatot. Mi annak idején a Bolyaiban ezt magunk között, a diákszervezetek (DéeSz) működtetésével, közvetítésével többnyire megoldottuk.
Milyen problémákkal küzd a mai európai és milyenekkel a romániai oktatás?
A tömegesedés az egyik legnagyobb probléma, de erre volt egy válasz az MBA képzések, mint elitképzések kapcsán, másrészt pedig éppen most indul egy érdekes magyar innováció: Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke indítana egy informatikai egyetemet, ami némileg új alapokra helyezné az egészet. Az Aquincum Institute of Information Technology (AIIT) néven futó intézmény alapvetően a hozzáadott értékekre fókuszál.
De ne menjünk át a határon, a napokban a Sapientia marosvásárhelyi karán jártam, ahol jónéhány olyan informatikai, fizikai innovációt mutattak meg nekünk, amelyek a világon egyedülállóak. Vagyis ezek a tendenciák afelé mutatnak, hogy lehet elitképzésben is gondolkodni, akár még erdélyi magyar egyetemen is.
A közoktatás területén jelentős probléma a gyermeklétszám csökkenése. Már most szembesülnek a döntéshozók, polgármesterek, szülők azzal a ténnyel, hogy a csökkenő gyereklétszám átalakítja az oktatási intézményi térképeket. Ez intézményi szinten egy komoly versengést hoz majd be: már általános iskolában is olyan plusz szolgáltatásokkal versengenek az intézmények, amelyeket figyelembe véve döntenek a szülők arról, hogy melyik intézményt válasszák gyereküknek.
Ugyanakkor a gyereklétszám csökkenése makroszinten közpolitikai döntést igényel: jelentős költségvetési erőfeszítések árán fenntartjuk-e a kisiskolákat, vagy pedig oktatási központokat hozunk létre. Nem fejtegetném az egyes álláspontok melletti vagy elleni érveket, mert nem az én dolgom, viszont az biztos, hogy késre menő vitákat generál már most is, és ezek a kérdések jelen vannak Magyarországon és már európai országokban is.
A tömegesedést nem lehet megakadályozni, milyen szűrőket lehetne bevezetni?
A tömegesedést nem biztos, hogy meg kell akadályozni. Inkább azt mondom, hogy jól el kell választani egymástól a tömegképzést és az elitképzést. És elitképzés alatt a szakképzést is értem.
Az egyetem elvégzése lassan ugyanolyan súllyal bír, mint régen az érettségi. Mi lehet a disztingváló elem manapság a diákok között? A mesteri, a doktori?
Igen, mindenképpen az MA és a PhD fokozatok tesznek különbséget, és nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kap az egyetem/felsőoktatási intézmény hírneve, elfogadottsága is.
Melyek a legújabb tendenciák az európai, nyugati oktatásban?
A projekt-szemlélet az egyik legfontosabb betörés az európai közoktatásba, illetve az életen át tartó tanulás immár folyamatos megjelenése és térkitöltése. Egyre több olyan oktatási folyamat indul el, ami felnőtteknek szól.
Az egyik európai szintű törekvés a Youthpass volt, és most érdekes, hogy például az önkéntességet kiterjesztették az ifjúsági korosztályról az öregekre is. Vagyis az 55 év felettiek is mehetnek önkéntesnek európai pénzen az egyik országból egy másikba.
Egy biztos, a tudásalapú társadalomban a szellemi teljesítmény felértékelődött, hiszen a piac szinte azonnal visszaigazolja azt. Vagyis ma már a materializmus ebben az értelemben mindenképpen véget ért, hiszen a szellemi teljesítmény azonnali hozzáadott értéket jelenít meg.
Látjuk ezt a marosvásárhelyi cégünknél, a Novocomnál is, ahol a munkatársak szinte állandó képzésben vannak, és itt nem valamiféle nyugati minta átadása (lásd a Team Building, most bemutatott filmben megjelenő dilemmát), hanem sokkal inkább a cégen belüli folyamatok kezelése érdekében.
Az oktatási jogok biztosa nagyon fiatal stábbal dolgozik, és a klasszikus közigazgatástól eltérően állandóan bátorítja a fiatal jogász kollegákat, hogy iratkozzanak be PhD-re, pályázzanak meg európai közigazgatási ösztöndíjat (most pl. van egy Bosch-ösztöndíjas kollegánk, aki a német közigazgatásba tekint be), csináljanak projekteket (vidéki út, EFOTT-on és Szigeten való megjelenés), kutatásokat (iskolai veszélyek vizsgálat, vagy a Fegyelmik a világban).
Tehát nem a tipikus közigazgatási életpályára ösztökél az ombudsman, ami azt jelentené, hogy lassú, de biztos előrelépésekkel a közigazgatás csúcsa fele törhet egy ambiciózus fiatal. Sokkal inkább a dinamizmusban hiszünk: menjen és próbálja ki magát a legkülönfélébb helyzetekben. Véleményem szerint ma erre a nyitottságra van szükség a közoktatásban is.
Mennyiben követi a romániai oktatási rendszer a nyugati példákat?
Természetesen átvételre kerülnek bizonyos minták, azonban ezek nem annyira mélységükben vannak vizsgálva, mint inkább a nyilvánosság számára is látható formák, éppen ezért nem is érdemes mélyebben belemenni.
Ilyennek tartom a minap a parlamentben felvetett magántanulóság kérdését. A képviselőasszony úgy beszélt róla, hogy közben nincs végiggondolva, hogy ez mit is jelent. A média pedig azonnal hozza, hogy márpedig az európai, erre szükség van.
Nem vitatom, de nézzük meg egy kicsit mélyebben a kérdést, ne azért vegyük át, mert európai. A magántanulóság Magyarországon jelentős problémákat vet fel, mert amikor kitalálták, akkor a sportolók és művészetekben aktív diákok számára találták ki, ma pedig már a problémás gyerekek „kezelését” látják benne. Lássuk be, egy olimpikon sportoló és egy hiperaktív gyerek nem ugyanazt az oktatási formát kívánja meg.
A változás lassan megy végbe, a román oktatási miniszterek az érettségin, a képességfelmérő vizsgákon változtatnak, de mire lenne igazán szüksége a romániai oktatásnak, hogy felzárkózzon a mai, korszerű oktatási rendszerek sorába?
Egy biztos: a román oktatás, mint közpolitikai vita ebben óriásit téved, hogy gyakorlatilag csak az érettségi kérdése jelenik meg. Bocsánat, még egy állandó napirendi pont van: több pénz kell az oktatásra.
A román oktatásnak (közoktatásnak, felsőoktatásnak és természetesen a szakképzésnek és felnőttképzésnek is) az első számú fontos lépése az kellene legyen, hogy valamilyen víziót fogalmazzon meg. Băsescunak volt egy ilyen jellegű kezdeményezése, azonban – ahogy ezt tőle megszoktuk – nem volt több szavazatszerzési törekvésnél.
Ha lenne ilyen előremutató vízió, amely zsinórmértékként szolgálna minden egyes konkrét oktatáspolitikai lépésnél, akkor az lehetővé tenné, hogy minisztereken, kormányokon túlmutató folyamatok indulhassanak el. Tudom, ez illúzió…
Sokat beszéltünk az elitképzésről, de mi a helyzet a szakmunkásokkal, róluk nagyon kevés szó esik általában a médiában, pedig sok cég humán-erőforrás problémákkal küzd?
Némileg átalakult a szakmunkás fogalma az elmúlt húsz esztendőben. Egyrészt a nagy ipari létesítményeket felszámolták (arról lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de jelen kérdés szempontjából nem érdemes), az ipari termelés jelentős része ma globális, Kínába és Indiába koncentrálódik.
Ugyanakkor a technológiai fejlődés oda vezetett, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásra van szükség. Mindezeket figyelembe véve, én nem azt mondanám, hogy a klasszikus értelemben vett szakmunkásokra van szükség, hanem azt, hogy szakemberekre. Persze tág még ez a fogalom is, és akkor úgy szűkíteném, hogy a humán értelmiségi túltengése mellett az egyensúly helyreállítása érdekében jó lenne több helyet biztosítani a felsőoktatásban a természettudományos képzésnek.
Ugyanez igaz a középfokú képzésre is. Ma Romániában a középiskola alapvetően líceumot jelent. Magyarországon ez némileg másként van. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés ad érettségi oklevelet. Előbbi elméletibb, utóbbi gyakorlatibb képzést nyújt (hogy ez a valóságban mennyire érződik, az leginkább iskolánként változik.)
Ezen kívül van egy szakiskolai vonal, ami jelentős támogatást kap a szakképzési alapból. Ennek a működése Romániában egyelőre kérdéseket vet fel, de a hozzá kapcsolódó EU normatívák miatt teret fog kapni. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon is van egy jelentős biznisz-vonala ennek. Vagyis a szakképzési alapból gyakorlati helyként részesülő cégek ezt úgy fogják fel, mint bevétel-kiegészítés, ezért közel sem a gyakorlati oldal kerül előtérbe. De erről sem mondható el, hogy mindent átható.
Hogyan lehetne a szakmunkásképző becsületét visszahozni?
Mindenek előtt a képzés színvonalával, illetve a képzés gyakorlati oldalának kidomborításával. Amikor Bojár Gábor arról beszél, hogy informatikai egyetemet indít Budapesten, akkor azt el is hiszi mindenki, hogy ott valóban színvonalas képzés lesz.
Ugyanez igaz lehet, ha a cégek még hangsúlyosabban elkezdenek részt vállalni a szakképzés folyamatában, ez egyszerre érdeke a cégnek, hiszen olyan munkaerőt kap vissza, aki az ő elvárásainak megfelel, és nem kell újraképezze, és érdekelt az oktatási rendszer is, hiszen az ő oldaláról forrásbevonás történik.
Sokat szidjuk a romániai oktatási rendszert, de külföldön többnyire megállják helyüket az itt végzettek. Mi a magyarázata ennek a tulajdonképpeni ellentmondásnak, hogy mindenki szidja a rendszert, de mégis sikeres embereket képez?
Ez azért egy nagy általánosítás, szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nem hiszem, hogy az egyéni eredmények az oktatási rendszer eredményei. Vagyis külön kell választani az elitképzést és a tömegoktatást.
Ha ezt nézzük, akkor nagy a szakadék a lemorzsolódó diákok és a tudományos világban jelentős teljesítményt felmutatni képes fiatalok között. Szerintem nem a rendszer képez sikeres embereket, hanem az egyes oktatási formák lehetővé tesznek kiugró teljesítményeket. Az oktatási integráció rákfenéje pedig éppen ez, hogy egyenletessé teszi a teljesítményt is.
Ha egy ciklusra te lehetnél a román oktatásügyi miniszter, mit tennél?
Az oktatási miniszter politikus kell legyen. Vagyis legfeljebb vizionálhatunk, és nem lenne jó, ha bármely potentát úgy érezné (mégiscsak az hangzott el a napokban, hogy az RMDSZ-ben annyi államtitkárjelölt van, hogy az EU 27 tagállama összes kormányának minden államtitkári székébe jutott volna egy romániai magyar), hogy bejelentkeztem erre a pozícióra.
De van néhány olyan lépés, amit igen gyorsan meg lehet tenni. Kérdés persze, hogy egy ciklus után mi marad meg. Ilyen például annak megfogalmazása, amiről fentebb is beszéltem, hogy milyen is a román közoktatás víziója, és ebből mit vállal a kormány.
Ha ez a keret megvan, akkor fokozatos munkával fel lehet rá fűzni azokat a közpolitikai döntéseket, amely a közoktatási struktúrát, a felsőoktatás formáit és a szakképzést is összerakják, és a finanszírozást megoldják. Szerintem nem kellene ezen túlmenjen egy miniszter. Maradjon meg politikusnak, és ne akarjon az ország főpedagógusává válni. Forrás: Transindex.ro

2010. május 30.

Iskolanapot és öregdiák találkozókat tartottak az Adyban
Nagyvárad – Az ősi schola-t Szenczy István babolcsai apát alapította 1772-ben, amikor Orsolya-rendi zárdát, valamint leányiskolát létesített. Az iskolában több évszázada zajlik nevelő tevékenysé
Szombaton iskolanapot és öregdiák találkozókat tartottak a nagyváradi Ady Endre Középiskolában. A rendezvények a Szent Anna templomban lezajlott ökumenikus imával kezdődtek, ahol Mons. Fodor József római katolikus általános helynök és Sándor Lajos várad-újvárosi református tiszteletes köszöntötte mindazokat, akik 1960-ban végeztek az akkoriban 3. számú középiskolának nevezett líceum XI. B és C osztályaiban. Természetesen egyéb osztálytalálkozókra is sor került a délelőtti órákban az Adyban. A csupán 2-3 évtizeddel ezelőtt elballagott öregdiákok az osztálytermeikben üdvözölték egymást, míg az 50, illetve 60 éve érettségizettek a tanári szobában gyűltek össze. Itt Tóth Márta igazgatónő, Fleisz Judit aligazgatónő, Závodszky Tamás, az Alma Mater Alapítvány elnöke, Matkovics Mária Emerica nővér és Soeur Marie de la Trinité Hubert, az orsolyiták győri, illetve váradi rendfőnöknője köszöntötte az ünneplőket, akik gyémánt és arany diplomákat vehettek át.
 Sportvetélkedők és kiállítás
 Ezzel párhuzamos számos tevékenység zajlott a tanintézet különböző szegleteiben. A sportpályán és a tornateremben Antal Károly testnevelési tanár szervezett sportvetélkedőket (sakk, staféta, asztalitenisz, streetball, női labdarúgás, tanár-diák focimeccs), a folyosón pedig Kapás Sára rajztanárnő koordonálásával Ungvári Oszkár és Sabău Cristian XII. A osztályos diákok állították ki fényképeiket, melyekkel a Communitas Alapítvány által támogatott Szecessziós Várad fotópályázaton vettek részt. A díszteremben a magyar katedra rendezett vetélkedőt, Tegnap a holnapban címmel, ahol Lakatos Balla Attila régész is előadást tartott.
 Tudományos diákkonferencia
 A fizikalabor a Puskás Ágnes és Ujvárosi Edit biológiatanárnő által meghirdetett és a X. F. által lebonyolított Zöld-ség elnevezésű megmérettetésnek biztosított helyszínt. A Pillepalackok (György Edina, Kiss Hajnal, Fekete Csilla és Tötős István) csapata nyert, maga mögé utasítva a Macskacápákat és a Delfineket. A X. D-sek egy olyan felmérés eredményeit ismertették, mely a Comenius-projekt keretében valósult meg, és azt kutatta, hogy az adysok mennyire élnek környezettudatosan.
Fél tizenegykor a könyvtár olvasótermében nyitották meg a Tárnoky György diákkonferenciát, melyet Puskás Ágnes biológia- és dr. Ambrus Attila földrajztanár szervezett. Érdekes és színvonalas előadások hangzottak el, melyek azt bizonyították, hogy a tanitézet falai közt napjainkban is élénk szellemi tevékenység zajlik, az Adyt nem hiába emlegetik elitiskolaként. A humán kategóriában két első díjat osztottak ki - Miron Vilidár Vivien és Pető Erzsébet Katalin -, második Csiki Katalin lett. A reál szekcióban Molnár Zsolt és Pető Ferenc diadalmaskodott, a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára Villás Krisztina és Csikos Adél állhatott. Különdíjjal Székely Ádámot jutalmazták. A dolgozatírók felkészítői András Emese, Takács Péter, Kozma Éva, Ujvárosi Edit, Bogdán Károly és István Zoltán tanárok voltak.
Az iskolanap alkalmából programokat rendezett még az angol és a történelem katedra, valamint az Ady Diáktanácsa is. (A biológia teremben például pillepalackokat zsugorítottak össz egy gép segítségével.) Színvonalas és érdekes események sora zajlott, a résztvevők csupán azt sajnálhatták, hogy ugyanazon időpontban nem lehettek jelen egyszerre több helyszínen is.
 Ciucur Losonczi Antonius
 erdon.ro

2011. július 27.

Büntetés a „revizionistáknak”
Bizonyos magyarországi szervezetekkel és hírportálokkal fenntartott kapcsolatokkal magyarázta Rudolf Chmel szlovák kormányfőhelyettes, hogy néhány szlovákiai magyar szervezet miért nem kapott pénzt az idei állami kulturális támogatások szétosztásakor.
A kisebbségi és emberi jogokat felügyelő politikus Berényi Józsefnek, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének bírálatára válaszolt.
Chmel szerint a jelenlegi kormány nagyra tartja a szlovákiai magyar közösség intellektuális erejét, vállalkozói kreativitását és állampolgári elkötelezettségét. „Ugyanakkor nem hunyhat szemet afölött, hogy a Jobbik is parlamenti párt lett Magyarországon, s értékrendjük az államhatárokon is átszüremlik. Azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy működnek szlovákiai magyar honlapok, amelyekről egy kattintással elérhető a Kuruc.info, a Barikád.hu, a Hatvannégy Vármegye és egyéb szélsőséges magyar honlapok” – írja közleményében Chmel.
Egy korábbi közlemény szerint „a megítélésnél mérlegelni kellett, hogy a pályázó ne működjön együtt olyan hazai és külföldi szervezetekkel, pártokkal és mozgalmakkal, amelyek pszichológiai revizionizmusukkal és irredentizmusukkal megkérdőjelezik Szlovákia integritását és konfliktusokat idéznek elő az együttélésben”. Berényi erre reagálva jelentette ki: az MKP-nak nincs tudomása arról, hogy bármelyik kisebbségi szervezet ilyen tevékenységet folytatna.
Összeköltöztetik a zselízi magyar és szlovák gimnáziumot
Költöznie kell a zselízi magyar gimnáziumnak. Bár a hét és félezer lakosú felvidéki város lakóinak több mint a fele aláírta a Comenius Gimnázium átköltöztetése elleni petíciót, s a város is javasolta, hogy támogatni fogja az intézményt, Nyitra megye közgyűlése nem járult hozzá ahhoz, hogy a magyar gimnázium az eddigi épületében maradhasson, ezért át kell költöznie a szlovák gimnázium épületébe.
Korábban a megyei önkormányzat figyelmen kívül hagyta Zselíz városának azon kérvényét is, hogy a magyar alapiskolát és a gimnáziumot összevont intézményként szeretné fenntartóként működtetni. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. augusztus 27.

Egységes Kárpát-medencei tudásteret szorgalmaz Répás Zsuzsanna
A XXI. század sikerességének kulcsa az intelligencia: egységes Kárpát-medencei tudásteret kell létrehozni, a külhoni magyar fiataloknak pedig versenyképes tudást szerezniük – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője Sárospatakon, a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Kara pénteken kezdődött doktorandusz táborának megnyitóján. Répás Zsuzsanna kifejtette: arra helyeznék a hangsúlyt, hogy a diákok szülőföldjükön folytathassák tanulmányaikat. Ennek érdekében bővíteni kell a lehetőségeket, a különböző szakirányokat, amelyeken a magyar nyelvű képzés keretében szerezhetnek ismereteket.
A helyettes államtitkár kitért arra, hogy szeretnék a kölcsönösséget és az átjárhatóságot biztosítani a külhoni és a magyar felsőoktatás között, a részképzések, a PhD képzésben való részvétel tekintetében. Megállapítása szerint ösztöndíj-, munka-, gyakornoki és publikációs lehetőségekkel, konferenciákon való részvétellel lehetne bevonni a fiatalokat a magyarországi és nemzetközi tudományos életbe. Mint kiemelte, a külhoni és a magyarországi magyarok egymásról való tudását is ki kell egyenlíteni, hogy a magyar fiatalok ne csak az iskolapadban tanuljanak egymásról, hanem személyes kapcsolatháló révén is megismerjék egymást. Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 28.

Bethlen Gábor szellemisége a kincses várostól az (egri) csillagokig
97 éves korában elhunyt Dr. Árkossy Sándor
Mint hajdani tanítványa nincs szándékomban méltatni egykori igazgatónk munkásságát. Azt megteszik majd szakavatott hozzáértők.
Erre a legjobb az egri példa. Dr. Árkossy Sándor már rég nyugdíjas volt, amikor 1987-ben áttelepült a Gárdonyi Géza által halhatatlanná tett városába. Eger városa még öt évig foglalkoztatta az Egri Gyermekvárosban nevelőként. Problematikus fiatalok voltak a gondjára bízva. Talán 1991 nyarán lehetett, hogy felkerestem. A munkahelyén találtam rá. Mint hajdanán, most is nyakkendővel és kifogástalan fehér köpenyben, örömmel üdvözölt: „Még pár perc és – remélem – mehetünk!”. Bő másfél óra lett belőle, hogy elindulhattunk a Kallómalom utcai lakása felé. Mert egyre jöttek hol csoportok, hol bizalmas tanácskérésre újabb fiatalok. Mosolyogtam. Akkor már jómagam is nyugdíjas tanár voltam. Hihetetlen tapintattal oldott meg igen rázós problémákat. Mint hajdanán, most is nyugodtan, a tanítványokban mindig tisztelve az embert, vidáman, magabiztosan, hihetetlen baráti hangnemben – amely nem volt sem bizalmaskodó, sem tolakodó, – rendezte a rendezhetetlennek tűnő kérdéseket. Nem csoda, hogy Eger városa 1992-ben Comenius-díjjal ismerte el mindössze ötévi munkásságát.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Abban az időben, amikor az iskola az erdélyi kollégiumok között a legszínvonalasabbak közé tartozott. Amikor még töretlenül őrizte a Bethlen Gábor-i szellemiséget. Azt, amelyik a szolgadiák Kőrösi Csoma Sándort a tibeti–angol szótár megírására késztette. Az Őrhegy tövében lévő „kollégiumi város” (ókollégium, kiskollégium, újkollégium), a tornakertbe felvezető út elején a tornateremmel, amelynek bejárata előtt ott strázsálnak a már öreg páfrányfenyők (Ginkgo biloba), különös hangulata beívódik az ember bőrébe, vérébe, agyába. És vele együtt Bethlen Gábor szellemisége: minden körülmények között, bármi áron, tenni azt, amit tenni lehet és tenni kell! Ezt a szellemiséget még a háború utáni nehéz „kommunista évtizedekben” sem tudták végleg kiirtani: sem a kollégiumból, sem hajdani diákjaiból. Mint búvópatak, a föld mélyén is utat tört magának. Pedig akkor már rég nem élt Elekes Viktor, a kollégium háború alatti rektora, Szabó Mihály, a gimnázium igazgatója, Csefó Sándor, a Tanítóképző igazgatója, és már nem rázta Magyari bácsi a kollégium messze szóló csengőit, amely után a fél város igazította a „pontos időt”.
Következtek a kolozsvári évek. Kevesen tudják, hogy 1948-ban, az úgynevezett „tanügyi reform” után, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója dr. Bodor András igazgató és dr. Árkossy Sándor, aki akkor aligazgatói tisztséget töltött be, a kollégium kegytárgyait (többek között három úrvacsorai kelyhet, 4 db. gyönyörű úrvacsorai terítőt stb.) jegyzőkönyvileg átadták a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalnak. Mivel László Dezsőt már 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elhurcolták, az átvételt Nagy Jenő és Csutak Csaba látta el kézjegyével. Ezt, – abban az időben – „kidriblizni” bizony csak sok bátorsággal és megfontoltsággal lehetett. Akkor a mindvégig helytálláshoz, a „tenni, amit kell” igényelte kitartáshoz valóban Bethlen Gábor szellemiségére volt szükség.
A „tanügyi reform” után kinevezték a volt Kolozsvári Református Kollégium igazgatójának. Minden diák örvendett ennek – bár el voltunk foglalva az egymással való ismerkedéssel. A két XI. osztály úgy született meg, hogy a „refektől” és a „piariból” a két osztályt megfelezték, és a „feleket” összecsapták. Egy napon arra ébredtünk, hogy Braver Samu angol tanár, összehívatott a rajzterembe és rövid szónoklattal a tanulók tudomására hozta: „Közlöm az elvtársakkal, hogy a megyei pártbizottság kinevezett igazgatónak. Mától mindenki »igazgató elvtársnak« szólítson!” Hangos felhördüléssel távoztunk. Egy 50 lapos iskolafüzetbe, az akkori kommunista diákszövetség (U.A.E.R.) titkára és titkárhelyettese végigjárták az osztályokat, és minden diák (a hiányzókat leszámítva) gondolkodás nélkül aláírta abbeli kérelmünket, hogy azonnal hozzák vissza az igazgatónkat, kérésünket mintegy 15 pontba foglalva indokoltuk. Aznap délben az „ifjúsági szervezet” részéről egy delegáció el is vitte a megyei pártbizottsághoz. Azt hiszem, életemben sohasem láttam annyira meglepődött párttitkárt. Két nap múlva hivatalosan visszahozták dr. Árkossy Sándort, igazgatónak. Fennen hangoztattuk, hogy az egyetlen iskola, amely anyagilag is talpra állt. Indoklásaink között olyanok szerepeltek, hogy a mi iskolánk az egyedüli egész Kolozsváron, ahol egyetlen diák sem dohányzik a líceum területén. Ez akkor hihetetlennek tűnt és ezt igazi pedagógiai fogással, fenyegetés vagy büntetés nélkül érte el. 1950-ben érettségiztünk. 62 éve! Az osztálytársak alig egy negyede él, együtt koptunk ki az időből. Az évtizedek során, Árkossy igazgató úrból lassan Sándor bátyánk lett.
A kollégiumban, amit átkereszteltek „2. számú fiúlíceumnak”, a „vityin” (ma étkezde, menza, kantin stb. a neve) állandóan „jó” volt a koszt (az akkori körülményekhez képest, hiszen 1948-ban sokan haltak éhen országszerte). Ezt ügyes gazdálkodással érte el. Disznókat tartott az ételmaradékokkal, zöldség- és burgonyahéjakkal, a disznókat saját maga, személyesen vágta le (kitűnően értett ahhoz is). Így a ballagáskor ingyen vacsorát kaptunk mindannyian, a tanárokkal együtt. Gondoljuk el: alig öt évvel azután, hogy 1945-ben „kitört” a béke. Amikor még mindent fejadagra („jegyre” vásárolhattunk). Pár év múlva mégis áthelyezték a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba. Ott is arról volt híres, hogy nagyszerű gyakorlati érzékkel azonnal leült és kiszámolta, hogy mi lehetséges. Élvezetes óráin még az olyanok is figyelgettek, mint Szakács Lajos, aki akkor már balkáni bokszbajnok volt a súlycsoportjában.
1949-ben egy autószerencsétlenség miatt hosszú ideig kórházban voltam Abrudbányán, ahol rászoktam a cigarettázásra. (Dr. Borzeát, a Kolozsvári Orvosi Fakultáson a sebészet professzorát politikailag megfúrták és egyik napról a másikra Abrudbányára száműzték. Nagy szerencsémre. Kitűnő sebészként, megmentette a bal karom.) Árkossy tanár úr éppen az ipari növények termesztéséről beszélt, amikor odavetette: „A hazai dohánytermesztés eredményeiről pontos adatokat Attila fog szolgáltatni nektek!” Az acéltermelés során Uray Zolitól azt tudakolta, hogy milyen acélból készülnek a tőrben és párbajtőrben alkalmazott pengék. Pontosan tudta, hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett. De ezt jószerével mindenkiről elmondható volt. Pontosan értékelte mindannyiunk erényeit, hibáit. A Bethlen Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium tanáraitól több pedagógiát tanultam, mint sok fejtágító előadáson vagy kurzuson. Szerencsés halandókként kezdtük az életünket. Olyan tanáraink és igazgatóink voltak, akik puszta személyiségükkel is nevelni tudtak. Nehéz idők jártak, de mindig élt bennem a sanda gyanú: nem igazán tudtuk őket túlszárnyalni.
Sándor bátyánkat különösképpen érdekelte a csillagászat. Sohasem mertem neki bevallani, hogy mindig titkos vágyam volt e témakörrel foglalkozni. De az élet rövid. Sok álom megmarad álomnak. Talán Ő, valahol a hadak útján, Csaba királyfi csillagösvényén, az Egri Csillagok hűségével, egy szorgos, helytálló élet nyomán messze illan a kék ég végtelenjébe.
az 1950-ben érettségizett hálás tanítványai nevében
Horváth Attila
Szabadság (Kolozsvár)

2013. március 2.

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. július 24.

Kárpát-medencei oktatás: honnan, hová?
Kosztolányi Dezső egyik ismert felvetése – a nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani a lehetőségeit – mottóval rendezték nemrég Csíkszeredában a 22. Bolyai Nyári Akadémiát. A Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a közoktatásban témakörben zajló rangos nyári pedagógusi továbbképzőn a szervező Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, Burus Siklódi Botond, Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Vörös Mária, a szervezet alelnöke és Fekete Attila, az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke segítségével igyekeztünk felvázolni a Kárpát-medencei magyar oktatás térképét.
Mi indokolta a rendszerváltás hajnalán az anyaországon kívül a magyar pedagógusszervezetek létrejöttét? Ami gyakorlatilag a rendszerváltással egy időben történt…
Jókai Tibor: Csehszlovákiában’89 novemberében történt meg a rendszerváltás, 1990. január 13-án pedig az akkori Nyitrai Pedagógiai Főiskola aulájában már meg is tartotta alakuló ülését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Akkoriban, még a pártállami időkből visszamaradva, a Csemadok volt civil szervezetként a magyar kulturális élet szervezője. A régebbi időkből azonban, még az I. Köztársaság idejéből – amikor Kárpátalja is Csehszlovákiához tartozott – Pozsony központtal már volt szövetsége a magyar pedagógusoknak. Ingatlannal rendelkezett, amit az ötvenes években a Beneš-dekrétumok nyomán elkoboztak, illetve államosítottak. Nyitrán az akkor még élő tagok egy része is megjelent, elfogadták az alapszabályt, májusban már be is jegyezték a szervezetet. Ekkortól számíthatjuk az SZMPSZ létrejöttét Komárom székhellyel. Az első demokratikus magyar kormány az oktatási tárcán belül már létrehozta a határon túli magyarok osztályát, 1991-től pedig már körvonalazódni kezdtek a működésünket lehetővé tevő anyagi források is.
Vörös Mária: Az akkori szlovákiai magyar közéletben pozitív hangulat volt érzékelhető, egyfajta várakozás, hogy jelentősen megjavul a magyarság helyzete, meglódulnak az események. Ennek a hangulatnak volt a része és következménye a pedagógusszövetség megalakulása is.
Hogyan zajlott a folyamat a Vajdaságban és itthon, Erdélyben?
Fekete Attila: Nálunk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete alakult meg először, 1993-ban Újvidék székhellyel. Nagyon sokan elégedetlenek voltunk a központosítással, hogy minden Újvidéken zajlik, holott a magyar többség központja Szabadka, így 1995-ben megalakult az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete. A célok adottak voltak, hiszen a háborúk után a kisebbségek kiszorultak a közéletből és általában a központi intézményrendszerből. A magyar pedagógusok számára ma sincs központi továbbképzés, csak amit a mi egyesületünk szervez.
Burus Siklódi Botond: A ’90-es évek eleje Erdélyben is a nagy reménységek és a nagy átalakulások időszaka volt. A pedagógustársadalom nagy felelősséggel igyekezett kezelni a magyar iskolák ügyét, sok olyan kezdeményezés látott napvilágot történelmi régiónként, amely egyre aktuálisabbá és elodázhatatlanabbá tette egy szakmai szervezet létrehozását. Egyeztető fórum keretében 1991-ben született a megállapodás olyan érdekvédelmi szervezet bejegyeztetésére, amely kimondottan a magyar oktatás, a magyar iskolák ügyét képviseli. Lászlófy Pál és Tőkés András ezt ’91 októberében bejegyezték, decemberben pedig már meg is tartottuk az alakuló ülést Sepsiszentgyörgyön. Megállapodás született, hogy a szervezet mindenkori székhelye Csíkszeredában legyen, hiszen itt adottak voltak a feltételek a támogatottság perspektívájában is. Első elnöknek Lászlófy Pált választották, aki húsz éven át vezette az RMPSZ-t, az ő vezetésével alakult ki az Erdély-szerte működő szerkezet.
Hogyan tekint vissza a pedagógustársadalom erre a negyedszázadra?
Fekete Attila: Úgy érzem, mindabból, amit megalakulásunkkor kitűztünk, amit csak emberileg lehetett, elvégeztünk. Abban viszont van hiányérzetem: miért van az, hogy ehhez a munkához anyagi támogatást szinte kizárólagosan Magyarországról kapunk. Pedig Szerbiában mi is adófizetők vagyunk, de az adónkból alig csurran-cseppen vissza hozzánk.
Jókai Tibor: Nekem a háttérintézményekkel vannak problémáim. Szlovákiában például minden megyében létrehoztak egy szlovák módszertani központot, nem hoztak azonban létre önálló magyar módszertani központot, hanem a szlovákon belül kreáltak egy magyar részleget Komárom székhellyel, minket meg sem kérdezve, nem konzultálva velünk. Szlovákiában is bevezették az EU irányelvei alapján a kötelező kreditrendszert, a pedagógusoknak kötelező évente részt venni olyan továbbképzéseken, ahol kreditpontokat lehet szerezni. A szlovák módszertani központok uniós forrásokból működnek, így ingyen tudják kínálni a továbbképzéseket, s ezáltal lépéselőnyben vannak. Mi különböző pályázati pénzek révén igyekszünk ingyenessé, de legalábbis olcsóbbá tenni képzéseinket. Idénre valahogy elértük ezek állami akkreditálását, ebben tehát már nem szenvedünk hátrányt. A szövetség létrehozta a Comenius Intézetét, de erre sem kapunk állami támogatást, ezért sok programunk esetleges. Mivel pedig az első szempontunk a szakmaiság, és ebből soha nem fogunk engedni, nagyon meg kell fontolnunk, mire költjük a pénzt.
Vörös Mária: Oktatási ügyekben szakmai szervezetként időnként kikérik a pedagógusszövetség véleményét – és ez jó. Különösképpen koncepciók, törvénytervezetek kidolgozásánál, módosításánál van ez így. Később azonban a parlamentben, ahol tulajdonképpen eldől e törvények sorsa, már nincs beleszólásunk a folyamatokba, és így nagyon sok esetben teljesen más, megcsonkított törvények kerülnek ki. Nincs egy olyan politikai párt, amely ténylegesen felvállalná az oktatás kérdését, így ez politikai alkuk tárgyává, rosszabb esetben könnyen mellőzhetővé válik. Kampányban fontos, utána már feláldozható.
Burus Siklódi Botond: A román kormány részéről mi sem kapunk támogatást. Van egy aláírt együttműködési szerződésünk az Oktatási Minisztériummal, ami arról szól, hogy tevékenységünk illeszkedik a román oktatási rendszer támasztotta feltételrendszerbe, hozzájárulunk a román oktatás fejlesztéséhez. Időnként még állami feladatokat is ellátunk – mindenféle anyagi támogatás nélkül. Amúgy a Nemzeti Kisebbségi Főosztállyal felhőtlen a viszonyunk, talán több kölcsönösséget igényelnénk. Egy humánerőforrás-központ felállítását már régóta szorgalmazzuk, de nem úgy néz ki, hogy meghallgatnák a szakmai érveinket. Valószínűleg politikai döntés születik, pedig sok érv támasztaná alá, hogy ennek a központnak itt lenne a helye. Egyértelmű hiányként hozhatom fel, hogy szövetségi szinten még mindig nem sikerült a szülőkkel való intézményes kapcsolat kialakítása.
Kihívások, tervek, perspektívák…
Burus Siklódi Botond: Nagyon sok a tennivalónk. Itt van például az egész román oktatási rendszer finanszírozásának kérdése: ha nem helyezzük új alapokra, meginoghat az eddigi rendszer, tagozatokat vonhatnak össze, iskolák szűnhetnek meg. A szakmai oktatás újragondolása terén is lenne mondanivalónk, amire – bár az egész oktatást érinti – különlegesen érzékeny a magyar nyelvű oktatás. Nagy feladatok állnak előttünk az iskolai autonómia kiterjesztése terén is, az oktatás alulfinanszírozása pedig állandó problémaforrás.
Fekete Attila: Megtartani az eddigi tevékenységet és fejleszteni, ha még lehet…
Vörös Mária: A lényeg: továbbvinni az elmúlt huszonnégy év pozitívumait. Sajnos, lassan a megmaradás lett a kulcsszó, ez a legnagyobb kihívás az elkövetkezőkben.
Jókai Tibor: A legnagyobb gond az iskolák elnéptelenedése, és ennek nyomán a megszűnés veszélye. Most még talán az önkormányzati vezetők sem fogták fel ennek jelentőségét, hiszen mindenikük ragaszkodik települése iskolájához, de ha nem dolgozunk ki terveket, stratégiákat, tanintézmények tucatjai szűnhetnek meg a közeljövőben nemcsak nálunk, de az egész Kárpát-medencében. Az alacsony demográfiai mutatók mellett a fiatalok elvándorlása is tény – és most már nem az idősebbek hagyják el szülőföldjüket, hanem a fiatalok. Márpedig gyermek nélkül nincs iskola, s ha iskola nincs, a legszebb, legjobban kidolgozott tervek is üres légbuborékok maradnak.
Aczél Péter László, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. október 27.

18. Élőnyelvi Konferencia
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép- európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, az intézet mellett működő Arany A. László Polgári Társulás és a dunaszerdahelyi székhelyű Gramma Nyelvi Iroda 2014. szeptember 18–20. között Nyitrán szervezte meg a 18. Élőnyelvi Konferenciát.
Hosszú volt az út Marosvásárhelytől a szlovákiai Nyitráig, azonban mindent feledtetett az a környezet, kedvesség, figyelmesség, mellyel a szervezők vártak bennünket. A konferencia 107 résztvevője 15 országból érkezett Nyitrára, a három nap alatt négy szekcióban 76 előadás hangzott el. Az előadásokkal párhuzamosan sor került A bevonódás, együttműködés a társadalmi felelősség avagy a sztenderd kritikai újraértelmezésének empirikus lehetőségei elnevezésű két napos módszertani műhelyre.
Az Élőnyelvi Konferenciák a magyar társadalomnyelvészet s egyben a Kárpát-medencei magyar nyelvészek együttműködésének legfontosabb fórumai.
A 2014-es konferencia központi témája a sztenderd nyelvváltozat volt. A konferencia a következő fő kérdések köré szerveződött:
Mennyiben változott meg maga a sztenderd? Hogyan módosult a státusa, belső rendszere? Milyen kép rajzolódik ki a sztenderd és a többi nyelvváltozat közötti viszonyról?
A szakmai napokat egy-egy plenáris előadás nyitotta meg, így lehetőségünk volt meghallgatni Susan Galt (University of Chicago), aki a Magyar nyelv Európában: szempontok és ideológiák, közelkép távolról c. előadásban a magyar nyelv helyzetét – mint hivatalos nyelv és mint kisebbségi nyelv – többnyelvűségi keretben vizsgálta Európa és más európai nyelvek szempontjából. Lanstyák István (pozsonyi Comenius Egyetem, BTK) A nyelvi standardizáció és a gonosz problémák c. előadásában néhány olyan nyelvi problémát vizsgált meg, amelyre a megoldást a standardizációban szokták látni, s megpróbálta bizonyítani, hogy ezeknek a "gonosz" problémáknak a kategóriájába tartoznak, ebből következően pedig a standardizációtól nem várható, hogy megoldást hoz ezekre, sőt, inkább az várható, hogy újabb problémák keletkeznek. Ilyenek pl. a kisebbségi nyelveknek az "emelkedett funkciókban" való használatával kapcsolatos problémák, továbbá ilyen a nyelvcsere visszafordítása, sőt, ilyen talán még a nyelvi hiánnyal kapcsolatos problémák egy része is. Tolcsvai Nagy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK; Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, KETK) Folyamatos sztenderdizáció: jelen idejű magyar alakulástörténet c. előadásában a magyar sztenderd nyelvváltozat ezredforduló utáni helyzetét mutatta be több szempont szerint. Megállapításai szerint a magyar sztenderd történetileg változott az elmúlt kétszáz évben, funkciói először szaporodtak, majd korlátozódnak, presztízse növekedett, a 20. század végén csökkent. A jelen folyamatokban a közösségi önalkotás, az egyéni és csoportidentitás, a kreativitás (a dinamikus fogalomalkotás, közös jelentésképzés és a szerkezeti kreativitás), valamint az inter-kulturális hatások a különbözés egységének nyelvi és kulturális tényezőit erősítik.
A plenáris előadásokat követően négy kisebb szekcióban vitattuk meg, ki-ki a szakterületéhez legközelebb álló kutatókkal, legújabb kutatási eredményeinket.
A konferencia keretében bemtatták Borbély Anna Kétnyelvűség című kötetét, valamint a Vanèo Ildikó és Kozmács István szerkesztésében megjelent A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején c. kötetet.
A program Bajmóc várkastélyának meglátogatását is magába foglalta, mely különleges élmény volt – azt hiszem – minden résztvevőnek, ugyanis a kastélyt a XI. században kezdték el építeni, minden tulajdonosa bővítette, új stílust alakított ki a kastély egyes részeiben, így a látogatónak lehetősége nyílik szinte a teljes stílustörténetet végigkövetni, miközben bejárja a kastély szobáit, s a végén csodás parkban, utána hirtelen a kastély alatti cseppkőbarlangban találja magát.
A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány és az OTP Bank támogatta.
Both Csaba Attila
Forrás: a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tájékoztatója
Népújság (Marosvásárhely)

2014. november 22.

Ötnapos ünnepséggel zárul a Gábor Áron Emlékév
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meg­hívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 14.

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-26




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék