udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Tomulescu, Constantin

2003. július 4.

Eredményes volt az Erdélyi Napló főszerkesztőjének Nagyváradon a városháza előtti júl. 3-i tiltakozó akciója. Dénes László kiállt a Szent László téri polgármesteri hivatal elé, mellkasán-hátán egy-egy, a városvezetést és a közműveket kárhoztató feliratú transzparenssel. Az önkormányzat részéről szinte senki sem méltatta arra, hogy szóba elegyedjék vele. Egyedül az RMDSZ egyik városi tanácsosa kérdezte meg a tiltakozót: miért nem próbálja meg felhasználni hírlapírói tisztségéből eredő befolyását az ügy érdekében. Dénes azonban elutasította a vízkérdés effajta megoldását. Később érkezett a helyszínre Constantin Tomulescu, az Apaterm műszaki igazgatója, és közölte a tiltakozóval, immár értelmetlen az akciója, mivel lakásában ismét folyik a hideg víz. A műszaki igazgató szerint a szolgáltatás újraindításának oka nem az egyszemélyes tüntetés volt, hanem hogy időközben a lakótársulás törlesztette 59 millió lejes adósságának egy részét. /Pengő Zoltán: Dénes vizet fakasztott. = Krónika (Kolozsvár), júl. 4./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék