udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Dániel Csaba

2006. március 8.

Az Etnikumközi Hivatal kezdeményezésére március 3–5-e között a Romániában elismert 18 nemzeti kisebbség ifjúsági szervezeteinek képviselői Medgyesen találkoztak. A magyar szervezeteket Borboly Csaba és Kovács Péter, az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági csoportokat tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, illetve társelnöke képviselte. Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Hivatal vezetője nyitóbeszédében elmondta: a hivatal nyitott egy intézményes keret létrehozására. A tanácskozás végén elfogadott szándéknyilatkozatot – melynek alapján az aláírók kezdeményezik az intézményes keret létrehozását – a MIÉRT részéről Dániel Csaba programfelelős írta alá. /Szeben megye. Megalakul a kisebbségi ifjúsági szervezetek fóruma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

2008. április 19.

Kovács Péter a romániai Nemzeti Ifjúsági Hatóság (ANT) államtitkári rangú elnöke Dániel Csaba kabinetigazgató kíséretében Krassó-Szörény megye székhelyére, Resicabányára látogatott. Ellátogattak a Magyar Művelődési Házba is, ahol megbeszélés folyt az RMDSZ, a helyi Platanus Művelődési Egyesület (PME) és az Új Hullám Ifjúsági Egyesület nehézségeiről, illetve a helyi magyarság problémáiról. Kovács Péter hangsúlyozta azt, hogy az egyházaknak, de különösen a református egyháznak nagyobb odafigyeléssel kell híveiket tájékoztatnia az RMDSZ politikájának támogatásáról. Ismételten felvetődött a megyei könyvtárhoz tartozó Szombati-Szabó István könyvtár siralmas helyzete. /Makay Botond: Kovács Péter Resicabányán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék