udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Dávid Antal

2005. augusztus 20.

Augusztus 20-át, Magyarország nemzeti ünnepét Erdélyben tölti Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke. Augusztus 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában legősibb nemzeti ünnepünk jelentéséről, Szent István király nagyságáról beszélt. Kitért arra, hogy az Aranybulla 1222-ben foglalta törvénybe Szent István ünnepét: „Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, hacsak valami nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni”. Dávid Antall József miniszterelnököt idézte: „Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökerezik egész szellemiségünk, európaiságunk. Minden magyar embernek augusztus 20-a azt jelenti, hogy megőrizzük múltunkat, jelenünkben mindent megteszünk a hazáért”. /Antalfi Imola: Augusztus 20. – az egyetemes magyarság jelképe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

2006. november 15.

Mikháza, ez a kicsi falu nagy embereket adott, itt tért nyugovóra Dávid Antal ferences, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban. Innen indult Kacsó Sándor író, ugyanúgy Szélyes Sándor, a világot bejárt népdalénekes. Itt áll a híres ferences kolostor, melyet az anyaország támogatásával mentettek meg. A kolostort nézte meg Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke erdélyi látogatásakor. Kijelentette: „Segíteni kívánok Önöknek abban is, hogy lehetőleg minél több értékünk megmaradjon Erdélyben. Ez jelentheti közösségünk megtartó erejét.” /Lokodi Imre: Öröm és köszönet. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

2008. február 13.

Molnár Kálmán nyugalmazott szilágycsehi lelkész a kommunista éra tapasztalatairól beszélt. Negyvenhét évig szolgált református papként a történelmi Szilágyság több településén. Lelkészi pályafutásának jelentős része a Ceausescu éra utolsó két évtizedéhez kötődik. Molnár Kálmán /sz. Ágya, 1939. júl. 18./ a Tőkés László köréhez tartozó „ellenzéki” lelkészek legjelentősebb szilágysági képviselője. Molnár Kálmánt először 1970-ben idézték be a Securitatéra. Ez gyakorlatilag a rendszerváltásig tartott, időnként kihallgatták. A házkutatás során elvitték több könyvét, így A magyar korona története, Dávid Antal: Erdély nagy romlása című könyveket, de a Felsőbányáról szóló monográfiát is. A diktatúra bukása után soha nem látta volt kihallgatóit, úgy hallotta, hogy szétszórták őket az országban. Egy ismerőse később bevallotta, hogy megzsarolták, rendszeresen jelentette róla. Molnár már 1990-ben, az első nagy lelkészértekezleten kérte a lelkészek átvilágítását. Azt javasolta, hogy aki besúgó volt, ne vállalhasson magasabb egyházi tisztséget. /Makkay József: A Szekuritáté nem volt szégyenlős… = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 13./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék