udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Daróczi Irén

2005. november 18.

Székelykocsárdon az óvoda 4 csoporttal működik, az egyik közülük magyar 23, gyermekkel. – Nem tudak két csoportot indítani, az utánpótlás kevés volt a kötelező létszámhoz, mondta el Daróczi Irén óvónő. Kicserélik a korhadt padlózatot azokban a termekben, ahol a román csoportok vannak, majd leállt a munka. Háromévi pereskedés után az óvoda épületét visszaszolgáltatták a református egyháznak. Azóta áll a munka. A padlódeszka megvan, de az iskola igazgatónője leállította a munkálatokat, arra hivatkozva, hogy az iskolának nincs szerződése a református egyházzal. Szabó Gergely lelkipásztor elmondta: a szerződést megkötötték, az épület (szimbolikus) bére 5 új lej, az egyház tehát nem akar az óvodából hasznot húzni. Luca Aurelia igazgató nehezményezte a sajtó “beavatkozását” az általa vezetett intézmény belügyeibe. Végül megígérte, ha kellő támogatást kap, közreműködik a padlócserében. /Takács Ildikó: Feszülő indulatok Székelykocsárdon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 18./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék