udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Drábik János

2004. augusztus 11.

Megrendezik Verőcén a IV. Magyar Szigetet, aug. 11-18-a között. Toroczkai László főszervező kijelentette, azért magyar sziget, mert szigetet képez a nemzetközi, kozmopolita fesztiválok között. A Magyar Szigeten együtt lehetnek a felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és őrvidéki fiatalok a csonka-magyarországiakkal. Több mint hetven előadás lesz, s a saját területükön a legkiválóbb szakembereket hívták meg. Köztük van Kiszely István és Bakay Kornél történész, Jankovich Marcell, Ungváry Zsolt író, Fridrich Klára rovásíráskutató, Für Lajos és Raffay Ernő, Drábik János, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa, Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója, az 56-os Wittner Mária, Varga Tibor és Kocsis István a Szent Korona szakértői, továbbá a csángóföldi Duma András. Idén is lesz Sajtóklub és ifjúsági kerekasztal, ahol a legnagyobb nemzeti ifjúsági szervezetek vezetőit ültetik egymás mellé. Esténként több mint húsz zenekar lép fel. Mindezeken kívül számos egyéb program, haditorna, filmvetítések, solymász-bemutató színesítik a Magyar Szigetet. A Magyar Szigeten hirdetik ki a Kárpát-medencei rajzverseny győzteseit is. „Hazám" címmel közel kétszáz gyermekrajz érkezett a pályázatra, a történelmi Magyarország valamennyi régiójának általános iskoláiból. – Tavaly a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat /HVIM/ elhagyó elnökségi tagok új szervezetet hoztak létre, amely Erdélyben összefogott egy már létező szervezettel. A HVIM-et és a Magyar Szigetet is Toroczkai László alapította. A Magyar Sziget védnöke a kezdetektől fogva Bethlen Farkas verőcei polgármester, a programigazgató pedig Zagyva György Gyula, a HVIM alelnöke. A főszervezők személye tehát változatlan. Idén először egy elszakított területen is meg tudták rendezni a Magyar Szigetet. Májusban a háromnapos, I. Felvidéki Magyar Sziget óriási sikert aratott, több mint háromezer felvidéki magyar fiatal vett részt a fesztiválon. Az első Magyar Szigeten 2001-ben még alig száz-százötven, 2002-ben már mintegy kétezer, 2003-ban pedig már több mint ötezer fiatal kereste fel a Magyar Szigetet. A mostanira 8-10 ezer fiatalt várnak a Kárpát-medence egész területéről. /Fábián Tibor: IV. Magyar Sziget, augusztus 11-18. Nemzetépítő fesztivál a Dunakanyarban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

2008. december 17.

A múlt héten Budapesten bemutatták Magyar nemzetstratégia című kötetet, a Pukovics Gábor életre hívta Magyar Konzervatív Alapítvány gondozásában. A könyv a mai válságból keresi a kiutat közel három tucat magyar gondolkodó segítségével. A szerzők között van Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Borbély Imre, Drábik János, Duray Miklós, Fekete Gyula, Hegedüs Lóránt, Jankovics Marcell, Kondor Katalin, Papp Lajos, Varga Domokos György, Vass Csaba és Zétényi Zsolt. A könyvbemutatón Bogár László beszélt a korunk legnagyobb problémájáról, a globalizáció erős terjedéséről, s arról, hogy a liberális demokrácia aligha képes megoldani a válságot. A szerzők leszámoltak a húsz évvel ezelőtti illúzióikkal. A „békés” rendszerváltozás, az alkotmány toldozása-foldozása a letűnt rendszer rehabilitációját és a szocialista elit önátmentését szolgálta. Bogár szerint „a történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája. ” A nemzetépítő állam csak úgy valósulhat meg, ha az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik. A magyar kormány olyan jogi környezetet teremt, melyben a multik extraprofitra tesznek szert adókedvezmények és állami támogatások révén, a magyar vállalkozások pedig tömegével mennek tönkre. /Borbély Zsolt Attila Magyar nemzetstratégia. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./

2016. szeptember 14.

Az életek földjéről
Csoóri Sándor emlékére
Csoóri Sándor 60. születésnapjára (1990.) díszalbumot és irodalmi antológiát készítettek Budapesten a magyar költők írásaiból. Soha hasonló könyvet nem láttam, melyben annyi düh, lázadás, annyiszor a halál meg a magyar sors szerepelt volna, mint ezekben.
Csoóri vezéregyéniség volt már nemcsak az irodalmi, hanem a politikai mezsgyén is 1980 óta. A lélek senkiföldjén c. antológia szerzői mind mellette és a nemzet, a haza dolgaiban említették még a nevét is. Közelítsek hozzá idézetekkel ravatala mellett. Ettől nem lesz az díszesebb. Talán könnyebb lesz neki a hazai föld.
Kereszturi Dezső: Okos népek változzanak bár, hívek mAradnak önmagukhoz. De mi lesz veled Magyarország?
Faludy György: És mert nyíltan nem szabad/hirdetni, hogy magyarnak lenni átok:/ foggal s körömmel szaggattad magad.
Tornai József: Elég a hitehagyott szerelmekből, Isten/ malmainak elviselhetetlen nyikorgásából. – Annyi nemzeti elnyomás után és még akkor is abban, Csoóri gyorsíttatta a lassan őrlő malmokat...
Lászlóffy Aladár: No anyanyelv egyetlen iskolája,/ melyet soha, sehol se dics, se önkény/ nem bír lebontani, nem tud bezárni...– L. A. a hazáról hazabeszél, mindenünnét, az erdélyi magyarságért.
Orbán Ottó: Nem a szabadság zápora csíszolta arcunkat, csak a szemcsés idő.
Tandori Dezső: Attól győzzük reménnyel, hogy hátha a reményt is velünk is győzik.
Kiss Benedek: Ím, népünk életrajza, a történelmünk!/ Lásd: a hazám, hazád!
Csiki László: Erdély kiköpött és ál fiai között... Miképp taníthat erkölcsre mégis, ki olyant nem tanulhatott.
Czegő Zoltán: Hulljon vissza rózsaszín talpaid körül mindaz,/ mi bokádig sem ér föl.
Döbrentei Kornél: S a jegyre osztott délibábban stilizált éh.
Ferenczes István: Egy férfi baktat felénk át a Hargitán/ a Duna fojtogató kígyóit/ vonszolva maga után.
Kovács András Ferenc: Feketetói vásár. Csucsa fölé szállt szülőföldünk/ Ady széttépett bibliája.
Csoóri Sándor költészete, publicisztikája, a kommunista kormány parancsára történt kényszerű elhallgattatása is a nemzeti bibliához tartozott. Ma is ott a vonzata. Az erdélyi kortárs költők már akkor is hittek a közös nemzeti ügyben. Fentebb a példa is. Ezért a korabeli idézetek most, itt, az elhallgatásban az igazmondásért. Csurka István gondolatainak szalonképesítése fontos politikai feladat. Sokat tett ezért a Jobbik – igen, a Jobbik, melyre a nagy író sajnos utolsó években igen sok mocskot hordott méltatlan módon –, de tesz ezért a FIDESZ elnöke, illetve az ő szellemi holdudvara is.
Tellér Gyula, Bogár László, Drábik János elemzéseit szakmailag nehéz cáfolni, nem is szoktak velük vitába szállni a balliberális megmondóemberek. Orbán Viktor lenácizása is inkább a nyugati média és egyes nyugati politikusok szokása, Magyarországon a komolyan vétel igényével ilyesmit nem lehet állítani.
Ha hinni lehet a tudósításoknak, a Fidesz szokásos őszi kerti piknikjén Orbán Csurkát idézte: „Csurka István az SZDSZ-ről szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét: ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe. Miként a nihilista elit is megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben. Ők azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód hazugsága mögé bújva.”
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. április 28.

Autonómia: se többet, se kevesebbet
A Reform Tömörülés nevű, 2003-ban önmagát feloszlató nemzeti liberális RMDSZ-platform jelszavait választotta Kós Károlytól az Erdélyi Magyar Néppárt legutóbbi, Székelyudvarhelyen tartott küldöttgyűlésének mottójául. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Ez helyénvaló, méltó és messzemenően jogos üzenet, formájában és tartalmában egyaránt.
Az, amit egyesek vádképpen fogalmaznak meg, voltaképpen e csapat meghatározó tagjainak az erénye. Ők voltak a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetség (MISZSZ) politikájának alakítói, ők alapították a Reform Tömörülést, a Polgári Szárnyat, ott voltak a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt megalakulásakor, s ők hívták életre az EMNP-t is. Nem ők változtak, hanem a történelmi helyzet változott. Az RMDSZ kifordult önmagából, így a Polgári Szárny és a Reform Tömörülés felett eljárt az idő, az MPSZ-t az RMDSZ a román állammal karöltve lehetetlenítette el, az MPP saját elnökének foglya lett.
Ők viszont – az autonomista kemény mag tagjai – ugyanazok maradtak, akik voltak. Miként Szilágyi Zsolt, a kongresszuson újraválasztott elnök joggal mutatott rá beszédében: nekik nincsenek korrupciós ügyeik és egyáltalában ügyeik, ők több mint negyed évszázada ugyanazokat az értékeket, eszméket és programot képviselik, amit két szóban is meg lehet fogalmazni: nemzet és demokrácia.
Ha pedig e két – meglehetősen elvont és lényegében mindenki által színleg felvállalt – eszmét programcélkitűzésekre, stratégiára bontjuk, akkor ez egyik oldalról mindenekelőtt az átlátható, korrupciómentes közéletet és a jogbiztonságot jelenti, a másik oldalról pedig az autonómia-gondolat következetes képviseletét. Az autonómiáét, aminél többet követelni a jelen geopolitikai helyzetben nem reális, kevesebbet viszont nem érdemes. Autonómiát pedig csak úgy lehet elérni, ha a célhoz keresünk eszközöket, és nem a vélt többségi tűrőképességhez igazítjuk a célokat, mert ez a politika egyenlő a középtávú beolvadással.
Másként állnánk, ha e gondolat már akkor az egységes RMDSZ programjának középpontjába került volna, amikor még cseppfolyós volt a helyzet, és a következetes kiállással megerősített gondolatoknak valóságteremtő erejük volt. A kilencvenes évek elején a párt védnöke, Tőkés László által is a kongresszuson joggal emlegetett Neptun-ügy idején épp a fordítottját kellett volna tenni, mint amit a védnök által megnevezett politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – műveltek. Ők abban segítettek a nyíltan magyarellenes román hatalomnak, hogy az kisebbségbarát színben tetszelegjen ahelyett, hogy minden erőt arra összpontosítottak volna, hogy a nemzetközi rendezést igénylő problémák listájára Erdély is felkerüljön.
Migránsok és őshonos kisebbségek
Több felszólaló – köztük Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott és Tőkés László – üdvözlő beszédében megemlítette a migránsválságot, amit jómagam Európa tervszerű muszlim megszállásának szoktam nevezni. A jelenség nem teremt kedvező nemzetközi körülményeket az autonómiaharchoz több szempontból sem. Jogos érvelést hallhattunk Szili Katalin részéről: különbséget kell tenni a bevándorlók jogai és az őshonos kisebbségek jogai között, ami nem jelent diszkriminációt az eltérő történelmi léthelyzetből kifolyólag. Egy bevándorlótól a beilleszkedésen túl akár az asszimilációt is el lehet várni. Viszont egy olyan közösség, amely több mint ezer éve él szülőföldjén, és csak a határ vándorolt át a feje felett, joggal követeli, hogy közjogi jogosítványok birtokában évezredes államalkotó tapasztalatára hagyatkozva megszervezhesse önmagát. Ahogyan Izsák Balázsnak a kongresszushoz intézett és Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke által felolvasott üzenetében fogalmazódott meg.
A másik oldalról a nemzetek megmaradását, a nemzeti kultúrák ápolását fontosnak tartó erők a nemzetállam erősítését támogatják. Amikor a különböző elemzők – a baloldaltól a kérdést a maga teljes mélységében a lehető legőszintébben felvázoló Drábik Jánosig – a globalisták és lokalisták vagy unionisták és szuverenitáspártiak ellentétéről beszélnek, akkor voltaképpen a szervezett magánhatalom és a nemzetállamok ellentétét tematizálják. Bármilyen abszurd is e helyzet, bárhol is éljünk a világon, magyarokként ennek a törésvonalnak a nemzetállami oldalán lehetünk csak, mert az ellenerő mindent meg akar szüntetni, amit a nemzeti kultúrák építettek fel Európában.
Letisztultak a pártbeli viszonyok
Az EMNP két évvel ezelőtti kongresszusa aligha hagyott kellemes élményt a résztvevőkben. Az akkori viták – amelyek az eseményt megelőzték – rányomták bélyegüket a közös munkára. A sikertelenség egymásra mutogatást eredményezett. A minap lezajlott gyűlés ezzel ellentétben erőt, egyetértést és felkészültséget sugárzott. Vélhetően mindenkinek volt ideje magáévá tenni azt a kézenfekvő alapelvet, hogy többre jutunk, ha nem egymásra acsarkodunk, hanem megfogjuk egymás kezét, és szövetségest látunk a másikban, nem vetélytársat.
Ezt üzeni az elnökség kibővítése és a fiatalítás is, aminek szimbolikus és egyben intézményi kifejeződése, hogy a párt ifjúsági szervezetének elnöke, Tőke Ervin alelnöki szinten képviseli azt a korosztályt, amely előbb-utóbb átveszi a stafétabotot az alapítóktól. Amiként a párt hivatalos kongresszusi közleménye is hangsúlyozza, az elnökség átlagéletkora 39 év, ami kifejezetten jó, reménykeltő üzenet. Tagja lett az elnökségnek az Erdélyi Magyar Ifjak élén már bátorságát és szervezőkészségét bizonyító Soós Sándor is, akit – mint a kongresszus előtti régiós megmérettetés igazolja – masszívan támogatnak a közép-erdélyi szervezetek.
Annak ellenére, hogy a 2016-os választási esztendőben nem sok babér termett a pártnak – az önkormányzatokban csak pozícióőrzésre futotta, az országos választáson pedig a realitásokat és a magyar kormány elvárását tudomásul véve nem indult –, a mostani az előrelépés ígéretének kongresszusa volt, a Németh Zsolt által hobbitoknak nevezett autonomisták rendezték soraikat. Ezt sugallta az alapszabályzat és a program lényegében vita nélküli módosítása, a feszültségmentes együttmunkálkodás. Nemzetstratégiai szempontból ez azért is fontos, mert immár csak ők maradtak talpon a nemzeti autonomista oldalon, az MPP ugyanis aligha fog szabadulni az RMDSZ rontó öleléséből. Tőkés László az erdélyi nemzeti oldal egyesítésére hívott fel, ami lényegében azt jelenti, hogy az EMNP örömmel várja soraiba azokat az MPP-seket, akik számára elfogadhatatlan a párt mai, önfeladó politikája.
Ha az EMNP erejéből nem is telik annyira, hogy választáson verje meg az RMDSZ-t, az autonómiakövetelés ébren tartása és a külső nyomásgyakorlás fontos szerepkör. Ezt pedig – bizton állíthatjuk – megfelelően fogja betölteni ez a csapat. Tisztességgel, következetesen – ahogy mindig.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. július 25.

A választás tétje
Orbán Viktor számos erénye közül az egyik, hogy soha nem illeszkedett be azon politikusok sorába, akiknek politikai mondanivalója a semmit mondásban, a fősodratú politika hivatalos szólamainak ismételgetésében merül ki. Ezt évről évre megtapasztalhatjuk Tusványoson is, ahol a magyar miniszterelnök a világ, Európa és Magyarország jövőjéről szokott beszélni, lényeglátóan, közhelymentesen, a politikai korrektség tabuit sem kímélve.
Idén sem volt ez másként. Orbán Viktor már-már Drábik János vagy Bogár László nyíltságával beszélt a globális háttérhatalom Európa-ellenes mesterkedéséről és annak ellenszeréről, annyi különbséggel, hogy a „globális háttérhatalom” vagy „szervezett magánhatalom” kifejezés helyett a „globális elitek” megjelölést használta. Világossá tette, miként próbálják tönkretenni a fehér keresztény Európát, s helyébe létrehozni egy iszlamizált, kevert fajú kontinenst. Rámutatott a terv végrehajtóinak kilétére, beleértve e terv nyílt hirdetőjét, Soros Györgyöt, s ami a legfontosabb, megjelölte a kiutat is.
A visegrádi négyek együttműködésének szorosabbá válását nevezte – joggal – az eltelt esztendő legfontosabb politikai fejleményének, arról sem hallgatva, hogy a kulturális identitás csak stabil etnikai alappal tartható fenn. Ez evidencia ugyan, de a multikulturálisnak hazudott, valójában a muszlim térhódítást segítő propaganda ezt minden erővel elfedni igyekszik.
Magyarországon, amint azt Orbán Viktor elmondta, az ellenzék hozzáállása ezekhez a sorsunkat alapvetően érintő kérdésekhez más, mint a kormányé, így joggal állította a miniszterelnök, hogy a jövő évi választások tétje hatalmas. Hadd idézzük: „Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, ha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”
Mi, erdélyi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ez a katasztrófa-forgatókönyv ne váljék valósággá, azzal, hogy regisztráljuk magunkat, részt veszünk a jövő évi voksoláson, s megfelelő helyre húzzuk be a keresztet.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. július 27.

Mi vagyunk Európa jövője!
A Brüsszel által diktált fősodratú politika és az európai őshonos nemzetekhez tartozó polgárok elvárásai között egyre mélyül a szakadék. Ezt a nyilvánvaló feszültséget az Európai Unió vezetői, illetve az akaratukat képviselő helyi prominensek bekeményítéssel akarják kezelni. Németországban odáig süllyedt az állampolgári jogok idegen érdekek általi megtaposása, hogy egyes helyeken kihasználatlanul álló ingatlanokat sajátítanak ki – magyarán erőszakkal vesznek el jogos tulajdonosaiktól –, amelyekbe aztán a hatóságok muszlim betolakodókat költöztetnek, miközben George Orwell 1984 című regényében leírt brutális diktatúra eszközeitől sem visszariadva ellenőrzik a nyilvánosságot. Megesik, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélnek olyanokat, akik őszintén leírják véleményüket egy közösségi portálon a hívatlan, idegen kultúrájú, asszimilálódni, beilleszkedni nem akaró jövevényekről. A sajtószabadság legnagyobb dicsőségére a németországihoz hasonló a helyzet Svédországban és Norvégiában is. London muszlim polgármestere odáig ment, hogy az ismétlődő terrortámadásokra reagálva képes volt kijelenteni: a nagyvárosi léthez hozzátartozik a terror. Micsoda észveszejtő demagógia! Amíg a muszlimok nem jelentek meg tömegesen Európában, addig a terror legfeljebb „fals flag” hadműveletek formájában volt jelen a nagyvárosokban – lásd a bolognai merényletet –, és nem úgy, mint manapság, napi jelenségként. Ha azt mondta volna Sadiq Khan polgármester, hogy amennyiben Európa nagyvárosainak muszlimizálódása folytatódik, akkor mindennapossá válik a terror, amivel az őshonos lakosság kénytelen lesz együtt élni, akkor történetesen igaza lett volna. Magyarán nem a nagyvárosi léttel van a gond, hanem a városvezető hitsorsosaival.
Európa térképén ma már jól kirajzolható a „menekültekről”, azok beilleszkedéséről, a multikulturalizmusról szóló retorika, és az európai kultúra végveszélybe kerülését tematizáló aggodalom határvonala. Ez a határvonal Közép- és Kelet-Európa, valamint Nyugat-Európa között húzódik.
Kiút a migránsválságból
Orbán Viktor a muszlimizált, kevert fajú Európa megteremtésének legkeményebb, leghatékonyabb, legkövetkezetesebb ellenzője, és régiónk integrációnak első számú motorja. Az, hogy Orbán ügyes politikájának eredményeképpen eme integráció támogatói közé felsorakozott Izrael államelnöke, Benjámin Netanjahu is, egy nagyon fontos fegyvertény még akkor is, ha Izrael palesztin-politikájával szemben az egészséges igazságérzettel rendelkező embereknek bőven akad fenntartása.
Nem volt meglepő, hogy a nyári uborkaszezon hagyományosan legjelentősebb politikai esemény-sorozatának, a tusványosi nyári szabadegyetem záróakkordjaként elmondott miniszterelnöki beszéd is részletesen foglalkozott a témával. Egy vélhetően megrendezett provokáció megpróbálta ugyan a médiahekk útján „elvinni a show-t”, de Orbán beszéde a racionalitásvezérelt, az orruknál tovább látó szavazók számára így is világos képet adott a mai helyzetről. A jól felépített, magvas beszéd foglalkozott az erős állam ismérveivel, kibővítve azt némi önkritikával is – a miniszterelnök nem tagadta, hogy a haderőfejlesztés eleddig elmaradt, és a demográfia terén minden erőfeszítés ellenére is csak részsikereket értek el – de ami ennél fontosabb, egész Európa számára megmutatta a kiutat a migránsválságból.
A miniszterelnök a tőle megszokott stílusban, köntörfalazás nélkül, tabukat döntögetve beszélt, belegyalogolva a „politikai korrektségnek” nevezett legújabb kori kreténségek szabályrendszerébe.
Rámutatott arra, hogy a muszlim betolakodók integrálásának szólama irreális, hogy „sikeres integrációt nem ismerünk” és arra is, hogy mi húzódik meg ennek az alapigazságnak a hátterében: „az Európába érkező muszlim közösségek a saját kultúrájukat, a saját hitüket, a saját életvezetésüket és a saját életvitelüket erősebbnek és értékesebbnek tekintik, mint mi a sajátunkat, illetve ők a mienket. Tehát az a helyzet, hogy élettiszteletben, életigenlésben, elköteleződésben, egyéni érdekek, eszmék alárendelésében ma a muszlim közösségek erősebbek, mint a keresztény közösségek. Miért is akarna valaki a saját erős kultúrája helyett egy nála gyengébbnek tűnőt magáévá tenni? Nem fogják.”
Azt sem kerülte meg Orbán Viktor, hogy a beözönlő muszlimok a maguk képére akarják formálni kontinensünket, ami persze a tájékozott emberek számára evidencia: elég a keresőbe beütni néhány kulcsszót, és a magabiztosságukban a teljes őszinteségig elmenő érintettek szájából hallhatjuk, hogy Európát meghódítandó területnek tekintik. Ezzel kapcsolatban a magyar kormányfő, a fősodratú uniós politika visszatérő rágalmára, a szolidaritás állítólagos hiányára utalva, leszögezte: „nem lehetünk szolidárisak olyan eszmékkel, emberekkel és népcsoportokkal, amelyek éppen azt a célt tűzik ki, hogy megváltoztassák azt az európai kultúrát, ami egyébként az európai kultúrának a lényegét, értelmét és célját adja”.
Orbán Viktor rámutatott a jövő évi választások valódi tétjére: „építeni nehéz és hosszú folyamat, rombolni pedig könnyű, és kevés idő kell hozzá. (…) Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most. S Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, hogyha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”
Vona Gábor démonjai
Az ellenzéki reakciók visszaigazolják Orbán Viktor szavait. A lényeglátó, a reális veszélyekkel számoló, alapigazságokból építkező beszéd Vona Gábor közleménye szerint Orbán Viktornak a „saját démonaival” való küzdelme, ellenségkép-kreálás. Jól beilleszkedik ez a demagóg rágalom a Jobbik új sütetű, a baloldali szavazók megnyerését célzó, a nyílt nemzetárulástól sem visszariadó politikai vonalvezetésébe, mely szerint „a kivándorlás nagyobb baj a bevándorlásnál”.
(Dehogy nagyobb: az egyik visszafordítható, a másik nem, ráadásul csak idő kérdése, hogy az élhetetlenné váló Nyugatról nagyobb számban jöjjenek haza honfitársaink.) De azt se feledjük, hogy a Jobbik szerint az illegális bevándorlás ellen hatékonyan küzdő Orbán nagyobb ellenség, mint az Európa muszlim megszállását anyagilag, maffiaszerű hálózatának emberi munkájával és retorikai szinten egyaránt támogató Soros György. A kevert fajú muszlimizált Európa jövőképe nem kitaláció, nem a Fidesz-propaganda terméke, amint a Jobbik sugallja, hanem egy 1925-ben, Koudenhove-Kalergi gróf által vizionált lázálom, mely mára megvalósítási szakaszba érkezett.
A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetségre szót vesztegetni sem érdemes, ők a rendszerváltás hajnala óta eltelt harminc esztendőben minden lehetséges alkalommal szembementek a nemzeti érdekekkel, s most is ezt teszik, midőn a nemzet- és hazavédő magyar politikát Brüsszelben rendre hátba támadják.
Csak Kelet-Európának van védekező reflexe
Orbán Viktor Bogár Lászlót és Drábik Jánost idéző nyíltsággal beszélt az európai politikát megosztó legfontosabb törésvonalról, annyi különbséggel, hogy a „láthatatlan és ellenőrizhetetlen globális hatalmi rendszert” (Bogár), avagy a „szervezett magánhatalmat” (Drábik) röviden globális elitekként említette: „ebben a küzdelemben, amely a globális elitek politikába delegált képviselői és a hazafias érzelmű politikai vezetők és országok közötti küzdelmet illeti, Magyarország jó oldalon, a hazafiak oldalán áll.” Orbán arra is rámutatott, hogy „kulturális identitás nincs stabil etnikai összetétel nélkül. Egy ország etnikai összetételét megváltoztatni azonos a kulturális identitás megváltoztatásával”. Márpedig Nyugat-Európában ez zajlik, és a folyamat megállíthatatlannak tűnik. Ezzel együtt Orbán megmutatta a kiutat, melyet az uniós elit követhetne, ha Szőcs Géza szavaival élve netán hirtelen „megdöbben és megjavul”: az Európai Bizottság hatalmi túlterjeszkedését meg kell szüntetni, az ellenőrizetlen bevándorlást meg kell állítani, az illegális bevándorlókat haza kell szállítani, a Balkánt integrálni kell, s végül történelmi szerződést kell kötni Törökországgal és Oroszországgal.
Orbán Viktor joggal zárhatta így beszédét: „huszonhét éve itt, Közép-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője.” Hasonlóan látja ezt Orbán Viktor előadótársa és régi szövetségese, Tőkés László is, aki beszédében rámutatott: Orbán „elnöklete alatt álló visegrádi négyek csoportjában is biztos támaszra számítunk. Isten valóságos csodája, hogy eme volt kommunista országok talaján, a volt berlini fal innenső oldalán kifejlődött ez az új keletű európai szövetség, mely eséllyel kél a jobb sorsra érdemes Unió védelmére”.
Igen, erről van szó: míg az autoimmun betegséggel küzdő Nyugat-Európa javában számolja fel önmagát, addig a kelet-európai térség egészséges védekező reflexe képviseli a több ezer éves európai kultúra önfenntartását és képezi a fehér keresztény kultúra jövőjének zálogát.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. november 25.

Összefogás, nem összefogdosás!
Az a harc lesz a végső, csak összefogni hát, nemzetközivé váálik holnapra a világ – énekeltették 60–70 évvel ezelőtt a hatalomra jutott kommunisták, de nem jött össze az összefogás, viszont összefogdosták, akiket ellenségnek tekintettek, és… megnézhetjük a népirtásokról szóló döbbenetes statisztikákat.
A világ kettészakadt, egyik fele nagyobb selejt lett, mint a másik. A selejtet a cukrász habbal, a kőműves habarccsal, az orvos földdel tünteti el – így a tréfás mondás, de tény: úgy „beorvosoltak” ők a világnak, mint addig senki. Ugyanaz a pénzhatalmi elit karmesterkedett akkor is, amely ma, csak nem voltak még neoliberálisok. Az Egyesült Államokat rég gyarmatosították és őrző-védőjükké, a világ csendőrévé tették, most Európán a sor. Nagy fejlődést mondhatnak magukénak, különösképpen a pénzgazdálkodás terén. A dollárt magánosították, s olyan mechanizmusokat fejlesztettek tökélyre, hogy gyakran évek telnek el, mire észrevesszük, mire megy ki a játék. A föld vagyonának a felét néhány száz család megkaparintotta, s irányítani akarják a világot. Ne szóljuk meg a hétköznapi embert, ha nem érti, valami-e vagy megy valahova, amit lát. Fölöttébb agyafúrt piramisról van szó, milliók nem értik. Sokan realitásnak tekintik a viszonyokat, amelyekbe beleszülettünk, s a megszabott keretek között próbálnak érvényesülni. Pedig nem természetes szükségszerűségből van így, ahogy van. Sőt. Azért jó tudni, mikor kell utcára menni vagy őrtüzet gyújtani, ha szól Rákóczi vagy Petőfi. A tömeggel játszani lehet, de a legvégén soha – a diktátorok is megtanulják, többségük későn. A mechanizmus, a módszerük egyik, viszonylag új, divatos fajtája: az offshore cégbejegyzés. Angol kifejezés, parttól távol fekvőt jelent. Vállalkozás, amely valamely országban „bejegyzésre kerül”, de nem folytat gazdasági tevékenységet. A megszabott átalányadó rendkívül kedvező. Négy kontinens 31 országában legalább 40 ilyen helyszín létezik, köztük apró szigetek, amelyek csak erről híresek. Gyakran alapítványokat működtetnek, szemkiszúrásból, úgy tűnik, mintha a javunkat akarnák, nem vesszük észre, hogy a javainkat forgatják és lóvá tesznek. Olykor még egyes kormányok sem tudják, mitől döglik a légy, vagy ha igen, úgy vélik, jobb élni a lehetőséggel, míg hatalmon vannak, hisz a pénznek anyaállati tulajdonsága is van, fialtatni lehet. Saját zsebre, hisz a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Így olyanokra, mint utak, nyugdíjak, az oktatás fejlesztése vagy az egészségügy emberibbé tétele, nem jut elég, várólistákat vagy elsietett gyógyításokat szülve. (Mivel a helyzet ijesztő és komoly, de nem reménytelen, hadd meséljek el egy régi esetet: Kézdivásárhelyen a kórházban egy beteg farba kapott injekciót. Hirtelen levetette a pizsamáját, és megkérdezte a nővért, lát-e valamit a hátán, aki ijedten mondta, nem lát semmi különöset. Ott nem is láthat, a sebhelyeim mind elöl vannak, nem vagyok gyáva, megfutamodós, hogy a hátamon ejtsenek sebet, ez egy lövés helye – mutatott az oldalán egy forradást –, engem a ló megrúgott, bicskával megszúrtak, a kutya megharapott, de olyan fájdalmat még nem éreztem, mint amit maga okozott azzal a tűvel. Ha siet, álljon meg az ajtóban, szóljon, fordítsuk ki a fenekünket, és dobálja bele a tűket... Persze, ez nem jellemző, nem is tudom, miként történhetett éppen ott, szeretett kisvárosomban.) A migrációról mint módszerről, mint veszélyes fegyverről csak annyit – Jakab Istvánnak dr. Drábik Jánossal folytatott beszélgetéséből is kiderült –: az olvasztótégely gondolata nem friss ötlet. 1912-ből való könyv bizonyítja, jól kidolgozott program, hogy a fehér bőrű lakosságot Európában színes bőrűekkel keverjék, ha a szükség úgy hozza. Könnyebb kordában tartani gyenge identitással rendelkező tömeget, mint erős nemzettudattal rendelkezőt. Németországban több mint ötmillió törököt lehetett integrálni, de asszimilálni nem. Ha a németek összefognának az oroszokkal, a pénzhatalmi elit nem tudná Európát is gyarmatosítani. Európának tiltakoznia kellene, ne bombázzák szét azokat az országokat, ahonnan ide menekülnek az életlehetőségüktől megfosztott emberek. Különben elég furcsa, hogy egy-két dollárból élők tömegei jól öltözötten, mobiltelefonnal felszerelkezve kelnek útra. Valamiről árulkodik. Kadhafi uralkodása idején a líbiaiaknak 16-féle juttatás járt alanyi jogon, melyik ország számolhat be ekkora odafigyelésről? Azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó a kőolajat dollárért adni, csak aranyrudakért. A népe most menekül. Jakab megjegyezte, sokan a zsidókat hibáztatják, pedig a keveredésnek ők is oda lennének dobva. Drábik hangsúlyozta, a zsidók a keveredést mindennél veszélyesebbnek tartják. A beszélgetés végébe egy kis poén is belefért: IQ tekintetében a zsidókat és a japánokat talán csak a magyar előzi meg, ezért történhetett meg Amerikában, hogy azt hitték, Teller Ede és a többi tudós nem is földlakó, hanem égiek, más bolygóról jöttek.
Végül egyetértettek, ilyen magas IQ-val össze kéne fogni, mielőtt nemzetközivé válna holnapra a világ.
Összefogással győzhetők le az összefogdosás nagymesterei. Szurkos András / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék