udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Névmutató: Dudutz Gyöngyi

2001. december 4.

Tőkés László püspök büntetése /az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsa elmarasztaló határozata/ ellen tiltakoznak Maros megyei értelmiségiek abban az állásfoglalásban, amelyet a MÚRE Hírcsere szolgálata révén hoztak dec. 3-án nyilvánosságra az interneten. 72 Maros megyei lelkész, pedagógus, orvos és politikus egyúttal az SZKT megújulását is követeli, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának jelenlegi összetételét nem tartja legitimnek. "Közösséget vállalva Székelyudvarhely és Szatmárnémeti hasonló nyilatkozatot megfogalmazó magyar polgáraival, arra kérünk fel minden erdélyi magyart, lépjenek fel Tőkés László védelmében!"- olvasható a nov. 14-én kelt Állásfoglalásban. Az aláírók között van Fülöp G. Dénes lelkész, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Vekov Károly parlamenti képviselő, Izsák József, Fodor Imre, Csíky Csaba, dr. Pokorny László, Fekete Zsolt tanár, volt Hunyad megyei képviselő, Kincses Elemér, Kilyén Ilka, Kárp György, dr. Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár, Donáth Árpád főtanfelügyelő-helyettes, dr. Dudutz Gyöngyi egyetemi tanár, dr. Csép Katalin egyetemi tanársegéd, Tőkés Béla egyetemi tanár, Brassai Zoltán egyetemi tanár, P. Bakó Pál, a marosvásárhelyi ferences közösség házfőnöke, gr. Bethlen Anikó, Feszt György nyug. egyetemi tanár, Ábrám Noémi, az Erdélyi Magyar Nőszervezetek Szövetségének elnöke, dr. Ábrám Zoltán előadótanár, az EMKE Maros megyei elnöke, Mészáros József és Márton Zoltán, a Teleki Oktatási Központ igazgatója. /Tőkés László püspök büntetése ellen tiltakoznak Maros megyei értelmiségiek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./ Frunda György, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elnöke és az RMDSZ Maros megyei szervezetének Operatív Tanácsa nyilatkozatban reagált a tiltakozásra. "Veszélyesnek tartjuk azt, hogy az aláírók mondvacsinált vádak alapján megkérdőjelezik a Szövetségi Képviselők Tanácsának legitimitását." Idézték az SZKT szept. 29-i ülésén elhangzott, a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottság által készített határozatot: "megrovásban részesíti Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, amiért a 2000. évi általános választások alkalmával a saját maga és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa nevében tett nyilatkozataiban hevesen támadta az RMDSZ-t és Seres Dénes urat, Szilágy megye szenátorjelöltjét, rombolva ezáltal a szövetség tekintélyét és zavart kelt megnyilatkozásaival a választópolgárok körében." Az RMDSZ-ben nem széthúzásra, hanem összefogásra, együttműködésre van szükség. /Frunda György, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elnöke, az RMDSZ Maros megyei szervezetének Operatív Tanácsa: Nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./

2004. április 28.

Márc. 18-a óta új vezetősége van a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. A továbbiakban is a román többségű szenátus (25 -12) dönti el a magyar oktatás egyéb vonatkozásainak alakulását. A rektor-helyettesi tisztségbe újraválasztott dr. Nagy Örs tanszékvezető egyetemi tanár szerint az egyetem műszerezettségének problémája csak részben oldódott meg. A magyar oktatók száma most sem elégséges. Megszabott beiskolázási szám alapján nyernek felvételt az idéntől a magyar hallgatók, ami valójában az utóbbi öt év nemzetiség szerinti bejutási arányához igazodik. Ez az általános orvosi karon 43, a fogászaton 47, a gyógyszerészeten pedig 54 százalékot, átlagosan pedig 47-50 százalék közötti arányt jelent. Újdonság, hogy ősztől be kell indulnia a szülésznőképző főiskolának, szintén két nyelven, mivel önálló karnak nyilvánították. Az egyetemen a kollégiumi /gyakorlati/ oktatás csak román nyelven történhet. A gyógyszerészképzés lehetőségeiről dr. Dudutz Gyöngyi egyetemi tanár, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának tudományos titkára beszélt. A kar felszámolásával járó sokkot kiheverve 1989 után munkát igényelt az oktatóktól, hogy a magyar csoport újrainduljon. A fiatal oktatók alacsony fizetése nem túl vonzó a frissen végzettek számára. A magyar oktatói kar kiegészítésében jelentkező nehézségeket csak fokozzák a szigorú törvények és rendszabályok. Vannak kiskapuk, de ezek a magyaroknak zárva maradnak. Jelenleg minden tanszéken folynak magyar előadások, de az oktatók túlterheltek, mivel két-három tantárgyat is kénytelenek tanítani. Fontos a Stúdium Alapítvány, amelynek egyik célkitűzése a fiatal magyar oktatói gárda támogatása. A Fogászati Karon a legreménytelenebb a helyzet, itt legalacsonyabb a magyar oktatók száma. Dr. Kovács Dezső tanszékvezető egyetemi tanár, a Fogorvosi Kar dékán-helyettese /aki a korábbi ciklusban is ugyanezt a funkciót töltötte be/ arról tájékoztatott, hogy egy professzor, egy adjunktus, egy tanársegéd és hat gyakornok alkotja a magyar oktatói testületet. A kilenctagú kari tanács hét román és két magyar oktatóból áll. Vannak olyan diszciplínák, mint például a fogpótlástan, ahol egy gyakornok van, s legalább nyolc év szükséges, hogy a szakvizsgák, doktorátusi vizsga letétele után eljuthasson az adjunktusi fokozatig. A konzerváló fogászaton is csak egy gyakornok képviseli a magyar oktatást. Mintha szántszándékkal tennének tönkre mindent. /Bodolai Gyöngyi: Csalódások és remények. A magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzés távlatai. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./

2005. május 9.

A Stúdium Alapítvány frissen megalakult kiadójának első kiadványát mutatták be Marosvásárhelyen, az alapítvány könyvtárában. A háromkötetes egyetemi jegyzet szerzői a MOGYE Gyógyszerészeti Karának oktatói, dr. Tőkés Béla és dr. Dudutz Gyöngyi egyetemi tanárok, valamint dr. Donáth-Nagy Gabriella egyetemi adjunktus. A kémia alapjai /Stúdium Alapítvány Kiadó, Marosvásárhely/ három kötetből – Általános kémia, Szervetlen kémia és Szerves kémia – áll. Mezey Tibor László ügyvezető igazgató ismertette a kiadó célját: a marosvásárhelyi állami felsőoktatás jó minőségű kiadványokkal való támogatása. A három kötetes munka az Arany János Közalapítvány támogatásával készült, a csíkszeredai Alutus Rt. nyomdájában. /(bodolai): A kémia érdekes is lehet. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

2006. augusztus 10.

A katolikus hittudományi főiskola beolvadása ellen indítottak akciót a hívek. Aláírásgyűjtésbe fogott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, hogy a gyulafehérvári katolikus papnevelde ne tagozódjék be a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. A nyílt levelet az Erdély.ma internetes hírportál tette közzé, augusztus 9-én estig közel kétszázan csatlakoztak a felhíváshoz. Az érsekség és a papnevelde tárgyalásokat folytat a kolozsvári egyetemmel arról, hogy a teológia – az egyházi felügyelet tiszteletben tartása mellett – az állami tanintézet részévé váljék. „Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elsősorban anyagi okok miatt beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe” – áll a közzétett dokumentumban. Az aláírók idézik Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének a levelét, amelyet 1948-ban írt a Magyar Népi Szövetségnek, miután szóba került a felekezeti oktatásnak az állami rendszerbe történő beolvasztása. Levelében Márton Áron az önálló egyházi iskolarendszer mellett tette le a garast. A nyílt levél szerint az erdélyi római katolikus hívek soha nem fognak belenyugodni abba, hogy „a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné”. Az aláírók úgy látják, a lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével. „Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibevételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani” – áll a nyílt levélben, majd az aláírók arra kérik az egyház vezetését, bírálja fölül döntését. A Krónikának Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános érseki helynöke elmondta: az egyházi vezetés mindenkor készséggel meghallgatja és megfontolja a hívek kérését, de a nyomásgyakorlás semmilyen eszközét nem tartják helyénvalónak. Potyó furcsának találta a protestáns egyházak részéről érkezett tiltakozásokat. „Engedtessék meg nekünk, hogy a saját intézményeink működtetésének módjáról mi magunk döntsünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, egyelőre csak tárgyalások folynak az egyetemmel. Elmondta, a tárgyalások megkezdését széles körű konszenzus előzte meg, a négy erdélyi egyházmegye püspöke jóváhagyását adta az elképzelésre, és a teológia tanári kara is beleegyezett. Ami a Márton Áronnal való példálózást illeti, Potyó Ferenc leszögezte: egészen más az egyház helyzete ma, mint 60 évvel ezelőtt. /Lukács János: Aláírásgyűjtés az önállóságért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./ Az Erdély.ma közölte: Nyílt levél a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzéséért Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet, elsősorban anyagi okok miatt, beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ez a lépés a romániai katolikus magyar felsőoktatás önállóságának feladását jelentené. A történelem többször is megmutatta, hogy a mindenkori román hatalom célja, a romániai magyarságnak tett hangzatos ígéretei ellenére, a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása. Az erdélyi magyarság mindkét világégés után megtapasztalhatta oktatási és művelődési intézményrendszerének a csaknem teljes ellehetetlenítését. Márton Áron, Erdély nagy püspöke, 1948. március 24-én így válaszolt a Magyar Népi Szövetség érveire, amelyek a felekezeti oktatás állami oktatásba történő beolvasztása mellett szóltak: „Erdélyben – talán inkább, mint a világ bármely pontján – a közoktatást úgy alsó, mint felsőfokon századokon át kizárólag a vallási közületek látták el; (…) Valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet – és hányszor ismétlődött ez a történelem során! – az új alapvetéshez a templomban gyűjtött erőt, az újraépítést pedig mindig az iskolában kezdte meg és az iskola által hajtotta végre. Iskoláit ezért építette és tartotta fenn súlyos áldozatok árán, ezért építette újra minden dúlás után, ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalmaktól azok jogainak tiszteletben tartását, s ezért védte meg azokat a támadó törekvésekkel szemben körömszakadtáig.” Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné. 1753-ban, alapításakor, az erdélyi püspökség csak igen szerény vagyonnal rendelkezett, a reformáció előtti gazdag püspöki uradalomnak csak a töredéke maradt meg. Sztoyka Zsigmond Antal püspök mégis létrehozta azt az intézményt, amely az erdélyi katolikus életre a legnagyobb befolyással volt. Ennek az intézménynek az önállóságát és egyházi fennhatóságát adják most fel az állami támogatás kedvéért? A lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével, a múlt, jelen és jövő iránti felelősségvállalás eszméjével. Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani. Tisztelettel kérjük Egyházunk vezetését, hogy bírálja fölül döntését, ne adja fel az utolsó bástyát, ne keltsen elégedetlenséget és csalódottságot híveiben. Csíkszereda-Kolozsvár, 2006. augusztus 7. Ajtay Kincses Maria dr., Marosvásárhely; Bács Béla János, Csíkszereda; Csép Katalin dr., Marosvásárhely; Dudutz Gyöngyi, Marosvásárhely; Ferencz Csaba, Sepsiszentgyörgy; Ferenczes István, Csíkszereda; Fodor Imre, Marosvásárhely; Fülöp Gézáné Mária, Marosvásárhely; Gál Gyula dr., Makó György Attila, Csíkszereda; Jeremiás Béla dr., Marosvásárhely; Kincses Imola, Marosvásárhely; Kovács Csaba, Csíkszereda; Kovács Lehel István dr., Kolozsvár; Macalik Arnold, Kolozsvár; Macalik Ernő, Kolozsvár; Márton Lajos, Marosvásárhely; Márton Lajos, Marosvásárhely; Oláh-Gál Róbert dr., Csíkszereda; Pál-Antal Sándor dr., Marosvásárhely; Soós Szabó Klára dr., Csíkszereda; Süket Levente, Csíkszereda; Tiboldi Enikő, Csíkszereda; Toró T. Tibor, Temesvár; Váradi István dr., Farkaslaka. /Erdély.ma, aug. 9./

2007. október 26.

Eddig 51 magyarországi és romániai magyar művész, közéleti személyiség, egyetemi tanár, politikus írta alá azt a felhívást, amelynek címe Temesvártól Brüsszelig, és amellyel Tőkés László EP-képviselővé választását támogatják. Felhívták a figyelmet, történelmi lehetőség előtt áll az erdélyi magyarság, ,,Tőkés László személyében olyan világszerte ismert és megbecsült személyiséget küldhetnek képviselőként az Európai Parlamentbe, akinél hitelesebben senki nem jeleníti meg Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját”. A felhívás hangsúlyozta, hogy Tőkés bátor kiállása már alakított történelmet 1989 decemberében, a püspök azóta következetes szószólója az erdélyi magyar önrendelkezésnek.,,Szavára figyelnek Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. ” – áll a felhívásban, melynek aláírói közt van Csoóri Sándor, Gál Kinga, Jakó Zsigmond, Jókai Anna, Lohinszky Loránd, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Nemeskürty István, Szőcs Géza és Vizy E. Szilveszter. /Farkas Réka: Történelmi lehetőség (Értelmiségi felhívás Tőkés támogatására). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 26./; A dokumentum szövege és történt aláírók névsora /október 25-ig/:Temesvártól Brüsszelig – értelmiségiek felhívása Történelmi lehetőség előtt állnak az erdélyi magyarok: Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke személyében olyan világszerte ismert és megbecsült személyiséget küldhetnek képviselőként az Európai Parlamentbe, akinél hitelesebben senki nem jeleníti meg Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját. Tőkés László bátor és következetes kiállása már alakított történelmet: 1989 decemberében rést ütött a hallgatás falán és megbontotta Közép-Kelet Európa legsötétebb diktatórikus rendszerét, esélyt teremtve Románia európai felzárkózásának és az erdélyi magyar feltámadásnak. Azóta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az erdélyi magyarok belső önrendelkezésének, ezen belül a Székelyföld autonómiájának következetes szószólója. Mindeközben folyamatosan szót emelt a romániai demokrácia megszilárdulásáért is, mind a demokratikus elvek posztkommunista korlátozásai, mind pedig az erdélyi magyar politika demokráciadeficites, torz szerkezete ellen. Szavára figyelnek Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Neki van leginkább esélye átlépni a dolgaink iránt sokszor közömbös vagy érzéketlen Európa politikai ingerküszöbét. Mi, alulírottak, a nemzetünk iránti felelősség jegyében ennek a történelmi esélynek a valóra váltásáért állunk Tőkés László mellé. Meggyőződésünk, hogy európai parlamenti jelenlétével az erdélyi magyar összefogáshoz is közelebb kerülünk, amely nélkül a közösségi autonómiák közjogi kereteinek megteremtése elképzelhetetlen. Hisszük, hogy – ahogyan egykor Temesváron – Tőkés László Brüsszelben is képes kovásza lenni olyan folyamatoknak, amelyek révén Európa visszatalál keresztény gyökereihez, nemzetei közötti szolidaritáshoz, és egy új – igazságosabb és méltányosabb – rend keretében az Unió esélyt teremt a nemzeti közösségek önrendelkezésének. dr. Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár;Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár;Balázs Éva színművész, egyetemi tanár;Bánffy György színművész;Bíró András közgazdász, egyetemi tanár;Bodó Barna politológus, egyetemi tanár;Boros Zoltán szerkesztő, filmrendező ;dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár;dr. Brassai Zoltán orvos, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Csép Sándor közíró;Csetri Elek történész, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Csiki Sándor tanár, a Nagycsaládosok Szövetségének elnöke;Csíky Csaba zeneszerző;Csoóri Sándor költő, író;Demény Attila zeneszerző;dr. Dudutz Gyöngyi orvos, egyetemi tanár;Farkas Árpád költő;Földváry Attila építészmérnök, egyetemi tanár;Gábos Zoltán fizikus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Gál Kinga jogász, Európa parlamenti képviselő;Gazda József író;Geréb Zsolt teológus, egyetemi tanár, a PKE rektora;Gergely András történész, egyetemi tanár, az MTA doktora, volt nagykövet;Gergely István szobrászművész;György Attila író;Hámori József kutató biológus, egyetemi tanár, az MTA alelnöke, volt oktatási és kulturális miniszter;Hankiss Ágnes pszichológus, író;Herczegh Géza jogász, volt alkotmánybíró;Jakó Zsigmond történész, egyetemi tanár, az MTA tiszteletbeli tagja;Jókai Anna író, költő;dr. Kincses Ajtay Mária orvos, egyetemi tanár;Kincses Elemér színházi rendező;Kincses Előd ügyvéd;Kovács Béla matematikus, egyetemi tanár, a PKE volt rektora;Kristófi János festőművész;Lászlóffy Zsolt zeneszerző, egyetemi tanár;Lohinszky Lóránd színművész, érdemes művész;Makkay József újságíró, főszerkesztő;Makovecz Imre műépítész;Martonyi János jogász, volt külügyminiszter;Melocco Miklós szobrászművész;Murádin Jenő művészettörténész;Nagy-Tóth Ferenc biológus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Neményi Ágnes szociológus, egyetemi tanár;Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész;Pálinkás József atomfizikus, egyetemi tanár, volt oktatási miniszter;Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Péterffy Lajos színművész;Pillich László közíró, a Heltai Alapítvány elnöke;Schöpflin György politológus, egyetemi tanár, Európa parlamenti képviselő;Somai József közgazdász, az RMKT elnöke;Szakáts Béla szobrászművész;Szilágyi Györgyi szociológus, egyetemi tanár, a PKE rektor-helyettese;Szőcs Géza költő;Szűrös Mátyás diplomata, volt köztársasági elnök;Tolnay István filológus, egyetemi tanár, a KREK tanügyi előadótanácsosa;Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja;Tőkéczki László történész, egyetemi tanár;Tőkés Béla fizikus, egyetemi tanár;Vizi E. Szilveszter orvos-biológus, az MTA elnöke/Temesvártól Brüsszelig. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 31./

2011. március 15.

Magyar tagozatot akarnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
Tíz pontba foglalt zárónyilatkozatban kérik Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért című konferencia előadói a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartájának a módosítását.
vasárnap délután közzétett dokumentum többek között kitér az államilag finanszírozott önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre való igény jogosságára vagy legalább a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozására. Az aláírók szót emelnek a jelenlegi diszkriminatív rendszer ellen, amely nem teszi lehetővé a magyar nyelvű gyakorlatok megtartását, ugyanakkor tiltja az anyanyelvű diplomamunka megírását, valamint a magyar nyelvű államvizsgát és doktori képzést.
A jelszó: módosítani a chartát
„A bevezetett megszorítások diszkriminatív jellege a magyar nyelvű oktatás sorvadásához vezetett (oktatóhiány, tudás-, anyanyelv-, identitásvesztés)” – állítják a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és az Optica-Optofarm által szervezett konferencia előadói, utalva a kommunista diktatúra részben máig is érvényes megszorításaira. Szintén a charta módosítását és a magyar tagozat létrehozását tűzte ki célul Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora is.
„Nem csupán magyar vonalat, hanem magyar tagozatot akarunk – lehetőleg már a következő egyetemi évtől” – szögezte le a Krónika megkeresésére a profeszszor. Nagy Örs tudatában van annak, hogy sok minden múlik román nemzetiségű kollégáin, de azzal is tisztában van, hogy a magyar oktatók és diákok a törvény adta lehetőségbe kapaszkodnak. „Itt már nem az egyetem szenátusa dönt, hanem az új oktatási törvény előírásai” – mondta.
Kérdésünkre, hogy a tagozat létrehozásával mennyire lehetne önállósítani a magyar nyelvű oktatást, Nagy Örs nem tudott válaszolni. Szerinte egyelőre senki nem tudja, hogy egy leendő magyar tagozat gazdaságilag mennyire lehet független. „Egy biztos: az egyetemet ezentúl is a rektor irányítja” – tette hozzá a professzor. A charta módosításáról elmondta: a törvény hat hónapos határidőt szab annak módosítására. Ugyanakkor az oktatási minisztérium vállalta a nem megfelelő chartát benyújtó egyetemek szankcionálását.
Kerekasztal – feltételekkel
A záródokumentum harminc aláírója – köztük az egyházak, a civil, illetve a vállalkozói szféra képviselői – szerint a magyar oktatás önállóságának megteremtése érdekében fontos, hogy további egyeztető fórumok megszervezésére kerüljön sor 2011 tavaszán mind Erdélyben, mind Magyarországon.
A dokumentum megfogalmazói ugyanakkor fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a készülő új, magyarországi tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról. „A Magyar Köztársaság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az önálló magyar nyelvű oktatás megvalósításának törekvéseit a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott támogatással (rezidens- és doktori képzés) hathatósan tudja segíteni.
Ennek megvalósítása érdekében javasoljuk az együttműködési kerekasztal összehívását a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek részvételével” – olvasható a zárónyilatkozatban. Kérdésünkre, hogy ezt miként tartják megvalósíthatónak, mivel a MOGYE vezetősége nem vett részt a konferencián, és nem fogadja el tárgyalófélként a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesületet, a szervezet ügyvezetője és a konferencia szervezője, Ádám Valérián kifejtette, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken való részvétel elutasítása rendkívül rossz fényben tüntetné fel a vásárhelyi intézet vezetőségét.
„Ha nem jönnek el, azzal csak azt bizonyítják, hogy sokkal fontosabbnak tartják saját kis beosztásuk megőrzését, mint az erdélyi magyarság képviseletét” – szögezte le Ádám. A RMOGYKE ügyvezető igazgatója ez esetben aláírásgyűjtést helyezett kilátásba, amelynek segítségével a tiltakozással egyetértők az egyetem vezetőségének lemondását követelnék.
A két fél közötti állandó feszültségnek csak az egyik jele az, hogy az egyetem vezetői nem jelentek meg a konferencián. „Arra hivatkoztak, hogy későn kapták kézhez a meghívót. Ennek ellenére már másfél hónappal a konferencia előtt elkezdtek telefonálgatni a magyarországi résztvevőknek, arra kérve őket, hogy mondják le részvételüket” – panaszkodott Ádám Valérián.
Szerinte azonban sokatmondó, hogy még ilyen körülmények között is Marosvásárhelyre látogatott és előadást tartott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Palkovits Miklós, az MTA tagja és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Galuska László, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője és Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem helyettes dékánja. Jelen voltak, felszólaltak és a zárónyilatkozatot aláírták a hazai orvostudomány kiemelkedő személyiségei is, mint például Péter Mihály Heinrich, Péter H. Mária, Brassai Zoltán, Feszt György, Brassai Attila, Ajtay-Kincses Mária, Máthé János, Dudutz Gyöngyi, Puskás Attila, Nagy Előd, Csiszár Anna-Adrienn és mások.
Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem helyettes rektora kifejtette, hogy jó ötletnek tartja a kerekasztal szervezését, mert minden beszélgetés hasznos lehet, ha eredménnyel zárul. A professzor szerint azonban ennek feltétele, hogy „olyan emberek üljenek tárgyalóasztalhoz, akik a jelenben élnek”. „Magyarán: olyan tárgyalópartnereket tudunk elfogadni, akik jól tudják, mi valósítható meg, és mi nem. Minden segítség jól jön, de annak megvannak a feltételei” – pontosított a MOGYE vezetője. Nagy Örs kifejtette: eddig csupán a budapesti Semmelweis-egyetem nyújtott hatékony támogatást a marosvásárhelyi felsőfokú intézménynek, a másik három anyaországi egyetem csak a nyilatkozatokig jutott el.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. november 2.

Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc

2013. december 19.

Vekov Károly történelemtanár nyílt levelei a BBTE történelem karának illetékeseihez
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: https://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megkérdem, miért nem lehet? És mikor lehet? Megpróbálta ezt most (vagy tegnap) valaki? Tudomásom szerint nem.
Eddigi ezirányú sorozatos kérdésfelvetéseimre mindig negativ választ kaptam, legutóbb levélben is. A felelősségtudat vezetett a nyílt levél megírásakor és nem valamilyen „támadó szándék”. Ez tűnhetett egyesek szemében patetikusnak. Én csak tényeket írtam le és megkérdeztem, miért nincs szándék a helyzet megváltoztatására.
Mindezek után csak azt nem tudom eldönteni, mi magyarázza mindezt: a magyarságtudat hiányossága, netán az egyesek részéről megmutatkozó érvényesülési vágy, netán a „jó színben feltünni a román kollégák előtt”?
Amúgy évek során mindig is tettem, amit lehetett!!! És amíg módomban áll, megtartom az óráimat is. De ezt csak nyugodt lelkiismerettel tudom megtenni. És ha nekem nem áll módomban egyedül változtatni egy helyzeten, igenis kiállok a nyilvánosság elé, ha kell cikket írok vagy nyílt levelet, előadásokat tartok. Teszem a kötelességem, ahogy lehet. Én csak közkatona vagyok.
Vekov Károly
Erdély.ma



lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék