udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 28 találat lapozás: 1-28

Névmutató: Fóris-Ferenczi Rita

1999. december 4.

Kolozsváron A tanítóképzés dilemmái tárgykörű megbeszélésen jelen levők, közöttük dr. Egyed Emese, dr. Ferenczi Gyula, dr. Fóris Ferenczi Rita, dr. Kozma Dezső, dr. Péntek János és Vetési László, az idei tanévtől beindult főiskolai szintű tanítóképzés jelenlegi helyzetét és tantervét elemezték. Megállapították, hogy az nem felel meg a szakmai szempontoknak, sem a magyar nemzetközösség elvárásainak. Ezért hozzá kell kezdeni egy korszerű tanterv kidolgozásához, amely figyelembe veszi az eddigi tapasztalatokat és azokat a szellemi és anyagi erőtartalékokat, amelyekkel a Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Kolozsváron beindult tanítóképző főiskolák rendelkeznek. Érvényesíteni kell ezen főiskolák belső önrendelkezési jogának érvényesítését. A főiskoláknak együttműködési stratégiát kellene kialakítaniuk, ezt az együttműködést célszerű kiszélesíteni a Kárpát-medence más régióiban tevékenykedő főiskolákkal is. Ki kell dolgozni a főiskolai szintű óvónőképzés tantervét. /A tanítóképzés dilemmái. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2001. október 6.

Vallásosság, olvasáskultúra, nemzettudat témával kezdődött okt. 4-én kétnapos konferencia a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban hazai és külföldi könyvtárosok, pedagógusok és más szakemberek részvételével. A rendezvényt a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Jakab Antal Tanulmányi Ház, a Hargita Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Pro Libris Könyvtári Egyesület szervezte. Kopacz Katalin, a Hargita Megyei és Városi Könyvtár igazgatója leszögezte: A cél az olvasással kapcsolatos gondok, tapasztalatok megbeszélése, az olvasás, nemzettudat, vallásosság kapcsolatának értelmezése. Egyfajta terápiára is szükség van, az olvasási készség alakítható, az olvasás megszerettethető. Este megnyitották meg Róth András Betűk varázsa című iniciálé kiállítását. /Kovács Attila: Színvonalas konferencia Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2001.okt. 5./ A konferencia meghívottjai olvasáskultúra, nemzeti önismeret, vallásosság témakörben tartanak előadásokat. Az előadók között van Tóth Pál Péter /Budapest/ szociológus, Fóris Ferenczi Rita /Kolozsvár/, adjunktus a BBTE-n, Cs. Kovács Katalin /Kolozsvár/ tanár, az Erdélyi Magyar Olvasásegyesület elnöke, Dr. Kovács Zoltán - egyetemi adjunktus, a BBTE Tanárképző Intézetének igazgatója, Kolozsvár, Orbán Gyöngyi, egyetemi docens, BBTE, Magyar Irodalomtudományi Tanszék, Kolozsvár, Jakab Gábor római katolikus pap /Kolozsvár/, a Keresztény Szó főszerkesztője, Róth András Lajos könyvtáros, muzeológus, Tudományos Könyvtár, Székelyudvarhely, dr. Gereben Ferenc /Budapest/ egyetemi docens. /Kétnapos könyvtáros konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./ A konferencián elhangzott előadások rávilágítottak arra, hogy a vallásosság és nemzettudat egymást feltételező tudatformák, főként kisebbségi helyzetben. Az olvasáskultúra szervesen összefügg a nemzeti önazonosság, valamint a vallásosság ügyével. Dr. Gereben Ferenc szavait idézve: "Az olvasáskultúra és a magyarságtudat színvonala egymást erősíti, illetve együtt gyengül meg." Az olvasáskultúra mennyiségi és minőségi mutatói egyértelműen jobbak kisebbségi helyzetben, ez különösen érvényes Erdélyre. - Romlott a fiatalok olvasási teljesítménye, szövegértése, ízlésük egyre inkább a kommersz jellegű, kevéssé fajsúlyos olvasmányok felé tolódik. /Kopacz Katalin: Vallásosság - olvasáskultúra - nemzettudat. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./

2003. július 28.

Megjelent az Iskola Alapítvány 2002. nov. 9-i tanácskozásán elhangzott előadások szövegét tartalmazó könyv. Az előszóban Kása Zoltán, a BBTE prorektora figyelmeztetett, hogy mindent meg kell tenni a szórványosodásunk megakadályozása érdekében. Ez akkor érhető el, ha az oktatás minden szintjén "több beleszólásunk van ügyeink intézésébe, ha önállóan dönthetünk saját iskolahálózatunk építéséről, fenntartásáról." A kötetben Markó Béla, Murvai László, Nagy F. István, Veres Valér, Birta-Székely Noémi, Fóris Ferenczi Rita, Szőcs Judit, Vetési László, Bodó Barna és Somai József értekezései olvashatók. /Sz. Cs.: Iskolakép - jövőkép. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

2004. március 1.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke munkatársainak könyveit mutatták be február 28-án, a Könyves Napon Kolozsváron. A rendezvényen a Berszán István által szerkesztett Tudomány-egyetem-diszciplína című konferenciakötet, illetve a tanszék tanárainak – Horváth Andor, Molnár Bodrogi Enikő, Selyem Zsuzsa, Orbán Gyöngyi, Fóris-Ferenczi Rita, Nagy Zsófia Borbála, T. Szabó Levente, Balázs Imre József – tudományos tárgyú könyvei kerültek terítékre. A kötetbemutatókat követően kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. A Scientia Kiadót képviselő Tőkés Gyöngyvér elmondta: a kiadó szerzői az egyetem oktatóinak, illetve kutatóinak köréből kerülnek ki. A Scientia kiadványai: tudományos könyvek, tankönyvek, egyetemi jegyzetek és úgynevezett műhelykiadványok. /P. A. Zs.: A tudomány és terjesztése. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./

2004. szeptember 13.

Háromnapos oktatási konferenciát tartottak a múlt hét végén a Kárpát-medencében tevékenykedő magyar nyelvet és irodalmat oktató tanárok Szatmárnémetiben a szakminisztérium, a megyei tanfelügyelőség és a Magyar Reformátusok Világszövetsége szervezésében. A konferencia témája: a Kárpát-medencei közös alaptanterv aktualitása és regionális tantervváltozat kidolgozása. Berki Anna a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa, a HTMH elnökének, Bálint-Pataki József üzenetét tolmácsolta, majd a határon túli magyarságnak nyújtott támogatásokról tartott előadást, melyben kiemelte: annak köszönhetően, hogy újabban egy gyermekért is jár oktatási támogatás, az idén 210 ezer fiatal vehette ezt igénybe. Erdélyben 88 ezer tanuló és 4400 oktató kapja meg esztendő végéig az ezzel járó összeget. Kiemelte 2004-ben a szórványban élő fiatalok oktatási támogatására, kollégiumok építésére és fenntartására elkülönítettek 90 millió forintot. Folynak a délvidéki magyar egyetem előkészületi munkálatai, s valószínű, hogy 2005 őszén megnyithatja kapuit. Takaró Mihály, a MRVSZ főtitkára, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora elmondta, hogy a XX század magyar irodalmának tanításával ma is problémák vannak, ami elsősorban a politika beavatkozásával magyarázható. Az irodalom oktatásában hangsúlyt kell kapnia a magyarságtudatnak. Dr. Murvai László az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának főigazgatója a magyar irodalmi helye a közoktatásban címmel, dr. Fóris Ferenczi Rita, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa a tantervi keretekről, Kónya László tanár, a megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese az anyanyelv és irodalom tanítása az oktatási rendszer átszervezésének folyamatának témakörében tartott előadást. /(Sike Lajos): Kárpát-medencei oktatási konferencia Szatmárnémetiben. Magyar-magyar szellemi kézfogás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2005. március 3.

Az Erdélyi Tankönyvtanács 1993-ban azért jött létre, hogy ösztönözze tantervek és magyar tankönyvek írását, hogy segítse az eredetiben vagy a románból való fordítással készülő tankönyvek, egyetemi jegyzetek és más oktatási anyagok szakmailag és nyelvileg kifogástalan megírását, és hogy véleményt nyilvánítson a már megjelent tankönyvekről. Az Erdélyi Tankönyvtanácsnak nincs hatósági jogköre, és így senkit nem kényszeríthet arra, hogy biztosítsa a tankönyvek megfelelő színvonalát, ezért sorozatosan jelentetnek meg olyan tankönyveket (főképpen fordításokat), amelyek alkalmatlanok az oktatásra. Az Erdélyi Tankönyvtanács nem tehet mást, minthogy cím szerint is megnevezze azokat a tankönyveket, amelyeket alkalmatlanoknak vagy károsaknak tart a magyar oktatásban. Az oktatási törvény előírásainak nem felelnek meg a IV–VIII. osztály számára kiadott ún. „kisebbségi” román nyelv és irodalom tankönyvek. A 9. osztály számára kiadott két magyar nyelv és irodalom tankönyv közül az egyiket ki kell egészíteni, hogy a nyelvi ismereteket is magába foglaló tantervnek megfeleljen, a másikat sürgősen át kell dolgozni. Az iskolákból vissza kell vonni az 1998-ban fordításban készült ének-zene tankönyveket. Az Erdélyi Tankönyvtanács felsorolta a visszavonandó vagy sürgősen átdolgozandó tankönyveket. A szakoktatást is el kell látni magyar nyelvű tankönyvekkel. Az anyanyelvükön tanuló magyar diákok számára hátrányt jelent, hogy részükre nem rendelnek minden (tanterv szerint kötelező) tantárgyból könyvet, hangsúlyozta az Erdélyi Tankönyvtanács /Dr. Péntek János, az MTA külső tagja, egyetemi tanár, a kuratórium elnöke, Dr. Gyenge Csaba, az MTA külső tagja, egyetemi tanár, Dr. Néda Árpád, egyetemi docens, Dr. P. Dombi Erzsébet, egyetemi docens, Dr. Fóris-Ferenczi Rita, egyetemi adjunktus, Burus Siklódi Botond, az RMPSZ főtitkára, Balla Júlia, középiskolai tanár, Baka Judit, ny. tanítónő, tankönyvszerző és Székely Győző, tankönyvszerkesztő/ /Az Erdélyi Tankönyvtanács és a tankönyvek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

2005. május 24.

Május 14-én tartották Marosvásárhelyen a megyei magyartanárok tanácskozását, Soós Katalin magyar szakos tanfelügyelő irányításával. Dr. Fóris Ferenczi Rita, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem előadótanára Szövegtan és oktatás címmel tartott előadást. A Nagy Könyv-akciót Farkas Ernő nyugalmazott tanfelügyelő a kis- és középiskolások körében részvételi szelvények szétosztásával szorgalmazta. Ezzel egy időben zajlott a magyar nyelv- és irodalom tantárgyverseny megyei szakasza. /Fülöp Ilona és Nagy Erzsébet magyartanárok: Tanácskozás és tantárgyverseny. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

2005. június 20.

Június 18-án Kézdivásárhelyen ballagtak a Tanítóképző Főiskola idei végzős hallgatói. Tizennyolc lány, asszony vett búcsút az alma matertől, kettőnek nem sikerült a záróvizsgája. A végzősöket Bajcsi Ildikó, a főiskola tanulmányi igazgatóhelyettese, dr. Fóris Ferenczi Rita, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, a tanítóképző főiskolák igazgatója búcsúztatta. /(Iochom): Ballagás a tanítóképző főiskolán (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 20./

2005. november 11.

Tavasz óta komoly előkészítő munka folyt Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban: a főiskolán tanító tanárok kidolgozták továbbképző programjaikat és ezeket jóváhagyás végett a kolozsvári BBT Továbbképző Központjához küldték. Ennek alapján tartották meg november 2–7. között a Fehér megyei óvónők és tanítónők képzését Nagyenyeden. Fóris Ferenczi Rita és Kovács Zoltán, a BBT tanárai, valamint László Enikő, Szilágyi Győri Ildikó és Demény Piroska, a nagyenyedi Tanítóképző Főiskola tanárai voltak az előadók. Tervezik a képzés bővítését: szórványmegyék magyar óvónőinek és tanítóinak bevonását a továbbképzésbe. /Óvónők és tanítónők továbbképzése Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./

2006. május 17.

Szatmár megyében a magyar óvónők, tanítónők, és magyartanárok számára 1989 után most tartják az első nagyobb szabású továbbképzést, a minisztérium által akkreditált programmal. Az első program százórás, a második kilencvenórás, a harmadik modul kilencven és száztíz óra közötti. Ezek összesen 90 kreditpontot fognak jelenteni a résztvevő pedagógusok számára. A megnyitó május 13-án volt. A továbbképző intézet magyar igazgatónője, Fóris Ferenczi Rita tartotta a megnyitót, aztán megkezdődtek az első előadások, tájékoztatott Végh Balázs Béla főiskolai adjunktus. A képzés vizsgával zárul, a résztvevőknek szakdolgozatot kell készíteniük minden tárgyból. /Farkas Orsolya: Megkezdődtek a továbbképzések. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 17./

2007. július 30.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezésében július 28-án konferenciát tartottak, amelyet a Lélektan és Neveléstudományi Kar módszertan és pedagógia tanszékeinek tagjai szerveztek. A konferenciát immár kilenc éve megtartják, a részvevő hallgatók a továbbképzést igazoló tanúsítványt is kapnak. A konferencia címe: Oktatás EU-s követelmények alapján. Kovács Zoltán adjunktus köszöntője után erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok tartottak előadást. Fóris-Ferenczi Rita, a BBTE Tanárképző Intézetének igazgatóhelyettese a romániai oktatáspolitika múltját és jelenét vázolta fel, Salat Enikő pszichológus (BBTE) a speciális nevelési igényű tanulók oktatásában fellépő nehézségek kezelési lehetőségeiről tartott interaktív előadást. /Nagy-Hintós Diana: Romániában is érzékelhető a korszerű oktatás felé való nyitás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./

2007. december 14.

Könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárt tartottak a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsész Karának magyar szakos tanárai, professzorai. A kiadványok egyetemi jegyzetek, konferencia- és tanulmánykötetek, tankönyvek formájában jelentek meg. A témák különböznek egymástól, de egy közös van bennük: a magyar nyelv ápolása. A kötetek az egyetemi oktatás segédei próbálnak lenni. Megjelent könyvek: Máthé Dénes: Retorika a bölcsészeti oktatásban, Simoncsics Péter: Chrestomathia Hungarica, Fazakas Emese: Bevezetés a magyar nyelvtörténetbe, Kádár Edit: Alaktan és szófajtan, Fóris-Ferenczi Rita: Anyanyelv – Pedagógia, Máthé Dénes: Nyelvi létmódok, Fazakas Emese: A fel, le és alá igekötők használati köre a kései ómagyar kortól napjainkig, Benő Attila és Szilágyi N. Sándor: Nyelvi közösség, nyelvi jogok. /Fodor Tekla: Egyetemi jegyzetek, tankönyvek és tanulmányok a Filológia Tanszéken. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

2007. december 17.

Vízválasztónak is nevezhetőek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán lezajlott tanszéki és kari szintű választások. A belső vitákból nem derült ki, hogy s hányan képviselik Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Hantz Péterék által hangoztatott célkitűzéseket. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint a BKB nevében három személynél több nem nyilatkozott a sajtónak, továbbá szerinte ráadásul az egyetlen személy által megírt közleményeket is többnyire a „BKB elnöksége” vagy „a BKB sajtóirodája” írja alá. A magyar tagozaton az a csoportosulás sem tett szert komolyabb befolyásra, amely hajlamos mindent idillikus állapotban feltüntetni. Ennek a vonalnak a prominens képviselője Szamosközi István, aki hosszú évek után elvesztette a gyakorlatilag általa létrehozott Pszichológia és Neveléstudományi Kar magyar tagozatának vezetését. Az egykori dékán-helyettes helyét most Fóris-Ferenczi Rita foglalja el, s Szamosközi csupán annak a belső szabályzatnak köszönhetően őrizheti meg szenátusi tagságát, hogy az Akadémiai Tanács alelnökeként eddig benne volt az egyetem vezetőségében. Az újságíró szerint a BBTE-n a józanság győzött. A BKB-vonal és „az idillisztikus-szárny” kiszorulása következtében olyan vezetőség szükséges, amely a román vezetőséggel folytatott hatékony tárgyalások révén próbálkozik. Az újságíró szerint csak ártanak az egyetemi munka megzavarására irányuló külső akciók. /Borbély Tamás: Vízválasztó megmérettetés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2007. december 17.

Andrei Marga ismét rektor lesz a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután egyedül ő nyújtotta be a rektorjelöltséghez szükséges iratokat. Nicolae Bocsan jelenlegi rektor nem indul a választáson. Marga Bocsan előtt betöltött már két rektori mandátumot. A magyar tagozat felelős rektor-helyettesi tisztségre Magyari Tivadar jelenlegi rektor-helyettes pályázik. Az eddig lezajlott választásokról Magyari Tivadar elmondta: a legtöbb tanszéken és karon jelentős mértékű fiatalítás történt a vezető funkciót betöltő magyar oktatók körében. A karokon legnagyobb funkciót betöltő magyar dékán-helyettesek: matematika és informatika: Soós Anna; fizika: Nagy László; kémia: Majdik Kornélia; biológia: Forrai Ferenc; közgazdaságtan: Juhász Jácint; történelem: Fogarasi Rüsz Enikő; szociológia: Magyari Tivadar; politológia, kommunikáció és újságírás: Salat Levente; földrajz: Benedek József; színház: Hatházy András; pszichológia és neveléstudomány: Fóris-Ferenczi Rita, bölcsészkar: Pozsony Ferenc. A református vallástanárképző karon Buzogány Dezső, a római katolikusoknál pedig Nóda Mózes lett a dékán. /Borbély Tamás: Várhatóan Andrei Marga lesz a BBTE rektora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2008. március 10.

Alternatív irodalmi vetélkedőt tartottak Gyergyószentmiklóson. Erdély neves gimnáziumainak negyven irodalomkedvelő tanulója mérte össze tudását Gyergyószentmiklóson, a kilencedik Hermészkedő vetélkedőn. A diákok elemzési készségét fejlesztő, önálló olvasatra-értelmezésre ösztönző alternatív verseny kezdeményezői Orbán Gyöngyi és Fóris-Ferenczi Rita kolozsvári egyetemi oktatók. Írásbeli pályamunkával jelentkezhettek a diákok. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban zajló második szakaszon újabb írásbeli és szóbeli próbán vettek részt a versenyzők. /Jánossy Alíz: Hermész gimnáziumban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./

2008. május 17.

A XVII. Szabédi-napokat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Korunk Stúdió, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezte Kolozsváron. Május 16-án megkoszorúzták a Lázár utcai Szabédi-ház falán elhelyezett emléktáblát, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak az újabb irodalmi forráskiadványokról és szövegkritikákról dr. Görömbei András akadémikus, dr. Egyed Emese egyetemi tanár, dr. Kántor Lajos irodalomtörténész, dr. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész, valamint két doktorandusz, Demeter Zsuzsa és Bíró Annamária részvételével. A beszélgetés kiindulópontját a Szabédi Emlékház kiadásában nemrég megjelent, A Lázár utcától a Postakert utcáig című kötet képezte. Az EMKE részéről Dáné Tibor Kálmán elnök a nemrég kibővített és felújított Szabédi Emlékházról is szólt, amely mára irodalomtörténeti emlékhellyé, intézetté vált. Az ingatlan nem csupán az EMKE országos elnökségnek lett a székhelye, hanem a hamarosan megalakuló Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet is itt talál majd fedelet. A konferencián dr. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi tanár a mostani kollégiumok értékteremtő és értékmentő munkájára hívta fel a figyelmet. Az egykori református kollégium szellemiségét elevenítette fel előadásában dr. Benkő Samu akadémikus és dr. Kántor Lajos irodalomtörténész. /S. B. Á. : Irodalomtörténeti emlékhely lett a Szabédi-ház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2010. október 29.

Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András

2011. február 19.

Kormányhatározattal létesíthetnek magyar tagozatokat
Több éve tartó egyeztetési folyamat eredményeképpen kerültek be az új oktatási törvénybe azok az alapelvek, amelyeket a KMEI is megfogalmazott – kezdte beszédét Veres Valér, a KMEI igazgatója.
Magyari Tivadar rektorhelyettes arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a BBTE magyar oktatói és a diákképviselet ezekben a hetekben alakítja ki álláspontját az új tanügyi törvény egyetemi alkalmazásáról, illetve általában az egyetemen várható reformokkal kapcsolatban is. – Az utóbbi tíz napon az egyetem huszonhat egységében (karokon, tanszékeken, képzési ágak szerinti csoportosításban) gyűléseztek a magyar oktatók. Elemezték az új tanügyi törvény egyetemre vonatkozó szakaszait, megfogalmazták az egyetem átszervezésével összefüggő érdekeiket, terveiket – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Kötő József parlamenti képviselő beszédében arra összpontosított, hogy ki kel használnunk a törvény által nyújtott új, autonóm karok, illetve tagozatok kialakítására vonatkozó előírásokban rejlő lehetőségeket.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új jogszabály révén felszámolhatók az eddigi hiányosságok. Így csökkenne a közoktatás hatékonynélkülisége, az esélyegyenlőség hiánya, és javulhat az infrastruktúra. A felsőoktatásban gátat szabhatnának a kontra-produktivitásnak és az uniformizáltságnak. – A közoktatásban több mint száz, míg a felsőoktatásban jóval kevesebb módszertani eljárást kell kidolgozni február, illetve március végére – tette hozzá.
Veres Valér az új tanügyi törvény által a felsőoktatásban okozott változtatásokat mutatta be. Megtudtuk: amennyiben meglesz a politikai akarat, kormányhatározattal is létrehozhatók a különböző karok. Ami a kisebbségi felsőoktatásra vonatkozó jogokat illeti, bármilyen egyetemen tagozat vagy csoport szervezhető a nemzeti kisebbségek számára. – Az új jogszabály a felsőoktatás minden szintjén garantálja a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvi oktatást, ám a legnagyobb vívmány mégis az, hogy a kisebbségi hallgatók számára kiemelt szorzót alkalmaznak az állami finanszírozás megállapításakor – közölte Veres. Szó esett még a professzorok nyugdíjaztatásáról, a funkcióhalmozás megtiltásáról, illetve a minisztérium által meghozott és nyilvánossá tett átmeneti intézkedésekről is.
Veres Valértól megtudtuk: Magyari Tivadar ama gondokra is kitért, amelyeket az új törvény nem szabályoz kellőképpen, például a létesítendő új struktúrák, az intézetek (departmentek) összetételét is az egyetemre bízzák. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi oktató pedig a tanárképzésben várható változásokat térképezte fel. Elhangzott: különbözőképpen értelmezik azt, hogy a pedagógusképzésben kötelezővé teszik egy didaktikai mesteri képzés elvégzését.
Politikai kényszerből szavazták meg az oktatási törvényt
A Reményik Sándor Galériában összegyűlt, főleg közoktatásban tevékenykedő pedagógusokat Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte. – Az oktatási törvény elfogadása, illetve a kisebbségi törvény kidolgozása megnyugtatóan rendezi a kisebbségi politizálás oszlopát, az anyanyelvi oktatást – vélekedett a püspök.
Kötő József parlamenti képviselő is úgy vélekedett, az új oktatási törvénnyel a kisebbségi talpon maradás legfontosabb fejezetét alkották meg. – A románok történelmének és Románia földrajzának az anyanyelven való oktatását politikai kényszer hatására szavazta meg a többség – kezdte beszédét a képviselő, majd azt hangsúlyozta: a kis településeken meg kell őrizni az óvodákat és az elemi iskolákat, a közösség kihalásának elkerüléséért. Kötő felelevenítette, hogy a jogszabály kimondja: a szórványban megőrizhetik jogi státusukat azok az iskolák, ahova a kisebbségi tanulók járnak, függetlenül a létszámuktól, illetve, hogy létszám alatt is működhetnek osztályok. Szó esett még arról is, hogy ez az első jogszabály, amely tartalmazza a felekezetek iskola-alapítási jogát, illetve, hogy az állami fejkvóta összeget megkapja mind az állami, mind a felekezeti és a magán tanintézetbe járó gyermek, az első osztálytól az érettségiig.
– Azért vállaltam el az államtitkári tisztséget, mert előre láttam, hogy az új oktatási törvény lehetőséget biztosít a nemzeti kisebbségek oktatásának javítására – mondta Király András államtitkár, aki szerint ilyen alapvető reform több évtizede nem volt a román közoktatásban. Király elmondta, a szaktárca felvállalja, hogy szeptemberre kinyomtatják a nyolcadikosok számára az új történelem- és földrajzkönyvet, hiszen az országban mindössze 10 607 magyar hetedikes tanuló van, akik most szeptembertől nyolcadikosok lesznek. Megtudtuk: a kolozsvári Báthory-líceum romántanárai részt vesznek abban a munkacsapatban, amely kidolgozta az új román tantervet.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy 2011 szeptemberétől az első és az ötödik osztály új tanterv szerint kezdi az oktatást, majd ezt követően fokozatosan lépnek életbe az új tantervek, tankönyvek. Májusra kidolgozzák az új nemzeti alaptantervet – biztatott az államtitkár. Király András leszögezte: a törvény értelmében az új oktatási jogszabály egy évig nem módosítható, ám ezt követően igen. Ezért előfordulhat az, hogy a 2012-es parlamenti választások után hatalomra jövő pártok, koalíciók módosítják ezt a jogszabályt.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 25.

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

2012. november 14.

Könyveket mutat be a Bolyai Társaság
November 16-án, pénteken délután 17 órától könyvbemutatót szervez Kolozsváron a Bolyai Társaság, melynek keretében az Egyetemi Műhely Kiadónál 2012-ben megjelent kiadványokat ismerhetik meg a jelenlévők.
Veress Károly – Lurcza Zsuzsa (szerk.): Lehetséges identitás-interpretációk könyvét Lázár Zsolt doktorandusz mutatja be, míg Püsök Sarolta: Vallások, mítoszok, vallásfilozófiai irányzatok című kötetét Lukács Olga ismerteti.
Molnár János: Állj meg a hegyen! című írását Püsök Sarolta, Fóris-Ferenczi Rita – Demény Piroska (szerk.): Interaktív eszközök és módszerek a tanítási folyamatban című könyvét Ozsváth Judit méltatja. Ferenczi Sándor: Sacerdotes Transylvanici című könyvét pedig Gábor Csilla mutatja be.
A rendezvény helyszíne: BBTE Főépület, Lucian Blaga terem.
Manna.ro



lapozás: 1-28




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék