udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 19 találat lapozás: 1-19

Névmutató: Fülöp Kálmán

2006. május 22.

Sok helyről jöttek Magyarózdra, hogy 1956-ra emlékezve mondják Kannás Alajos vagy Magyari Lajos verseit, és emlékezzenek a falu szülöttére, Horváth Istvánra, megtekintsék szülőházát, virágot helyezzenek szobrának talapzatához, hogy meghallgassák leánya, Horváth Arany író emlékezését. A Marosludas környéki magyarság szórványnak számít, ezért jelentős Horváth Aranynak az a szándéka, hogy minden évben megrendezzék május vége felé az ózdi szavalóversenyt. Ellátogatott Magyarózdra a Nagykenden élő költő, Fülöp Kálmán is, aki két saját versét adta elő a fiataloknak. /Damján B. Sándor: Labdarózsás vetélkedő Magyarózdon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./

2007. május 12.

Az idén tizenhatodik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek Kézdivásárhelyen a névadó szobránál. Ezt követően egykori tanárukra, Fülöp Kálmánra (1905-1996) emlékeztek az ötvenöt éves véndiák-találkozó résztvevői, köztük Sylvester Lajos, a lap főmunkatársa. Felidézték a nagy tudású pedagógus személyiségét, majd az iskola egyik tantermében Sylvester Lajos és Bajcsi Ildikó, a tanítóképző igazgatója leleplezte Vetró B. András Fülöp Kálmán-domborművét. A megnyitón közreműködött az iskola Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. A Vigadó kistermében Nyelvi változások címmel tudományos ülésszak kezdődött. Megtartották a Kossuth-szónokverseny erdélyi szakaszának döntőjét. Az irodalmi kávéház meghívottja Fekete Vince költő volt. A rendezvény első napja táncházzal, népdalénekléssel és tábortűzzel ért véget. /Iochom István: Bod Péter-napok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./

2008. május 17.

Idén a tizenhetedik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek Kézdivásárhelyen. A megnyitón fellépett a képző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően egykori zenetanárukra, Vikol Kálmánra (1911–1968) emlékeztek, az ötvenöt éves véndiák-találkozó néhány résztvevője az egyenes gerincű pedagógus személyiségét idézte fel, majd az iskola zenetermében Vetró Bodoni András és Bajcsi Ildikó tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a céhes város szobrásza, Vetró András által készített Vikol Kálmán-domborművet. Az avatóünnepségen közreműködött a népes Vikol zenészcsalád apraja-nagyja. Ez a tanítóképző harmadik domborműve, két évvel ezelőtt Nagy Béla, tavaly pedig Fülöp Kálmán tanár emlékére avattak plakettet. /Iochom István: Vikol Kálmán-domborművet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

2009. május 9.

Idén az immár tizennyolcadik alkalommal Kézdivásárhelyen megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek, a névadó szobránál. Fellépett a tanítóképző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően az iskola egykori tanárára, az alig harminchét éves korában elhunyt Boér Gézára (1952–1989) emlékezett Zs. Ambrus Ágnes szakfelügyelő, valamint dr. Borcsa János tanár, irodalomkritikus. Felidézték a pedagóguskolléga, irodalmár személyiségét és munkásságát, majd az iskola irodalmi termében László Katalin tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a Vetró Bodoni András által készített Boér Géza-domborművet. Ez a tanítóképző negyedik domborműve, három évvel ezelőtt néhai Nagy Béla iskolaigazgató, tavalyelőtt néhai Fülöp Kálmán, tavaly pedig néhai Vikol Kálmán tanár emlékplakettjét avatták. A háromnapos rendezvény május 8-án A nyelv manipulációs szerepe című tudományos konferenciával, valamint a kilencedik erdélyi Kossuth-szónokversennyel és irodalmi kávéházzal folytatódott. Május 9-én lesz a szónokverseny döntőjére. /Iochom István: Bod Péter-napok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./

2009. június 4.

Kiskenden a régi kultúrházat az összeomlás veszélye fenyegette, ezért 2002-ben lebontották. Az új építése 2003-ban kezdődött a régi helyén. A munkálatokat idén sikerült befejezni. Az ünnepségen, a hálaadó istentiszteleten Kendről elszármazott lelkészek hirdetik az igét, majd helybeli szavalók (köztük Rüsz Károly), versszerzők (Fülöp Kálmán) közreműködésével, népművészeti tárlat nyílik kendi népművészek (Koncz István, Magyarosi Kálmán), szatyorfonók (Nagy Margit) munkáiból, új kötetének (Akiket fog a figura) ajánlásaképpen előadást tart Barabás László néprajzkutató. Az új kultúrház Sütő András nevét veszi fel. /(bölöni): Sütő András nevét veszi fel. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2009. július 6.

Kiskenden az új művelődési otthon Sütő András nevét viseli mostantól. Fülöp Kálmán házavató versével jelentette be mindezt. Öt éve fogtak hozzá, Máté János polgármestersége idején, és mára megszületett a korszerű terem, tágas színpad. A névtáblát Nagy Pál irodalomkritikus, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke leplezte le. Pál András helybeli lelkész – a névadás egyik kezdeményezője – Sütő Andrásról, az íróról és az emberről beszélt. Eljött az ünnepségre Gábor József őrmester, akinek Sütő András 1990 márciusának rémnapján az életét köszönhette. A padlástéri kisgalériában helyi származású népművészek, iparművészek, műkedvelő festők állítottak ki. /Bölöni Domokos: Az a miénk, amit kiküzdünk magunknak. Sütő András hervadatlan emléke. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./

2009. november 7.

A Súrlott Grádics irodalmi kör október 29-én Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi Görgy termében tartotta őszi évadnyitó ülését. Maga a Súrlott Grádics öt éve működik. A kör tagjai alkotásaikból olvastak fel. A névsor: Baricz Lajos, Bölöni Domokos, Bögözi Attila, Csifó János, Fülöp Kálmán, Gáspár Sándor, Komán János, Kuti Csongor, Kuti Márta, Nagy Attila, Nagy Miklós Kund, Székely-Benczédi Endre, Sebestyén Péter. A szerzőket a körvezető Bölöni Domokos jelentette be. A fellépők verset, karcolatot, paródiát, színházi anekdotát olvastak fel. Külön színt hoz mindig a Cantuale énekegyüttes ötösfogata, valahányszor megtiszteli jelenlétével a kör rendezvényeit, ezúttal pompás ízelítőt nyújtott barokk dalműsorából. Tagjai: Nyilas Szabolcs, Biró Péter, Márton Zsolt, Szabó Levente, Ferencz Örs. /Büki S. Mihály: Jól dobbantott az irodalmi kör. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

2009. november 18.

Marosszentgyörgy mindig is jó gazdája volt a művelődésnek. November 12-én a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kört látta vendégül a Baricz Lajos plébános vezette Kolping család művészetkedvelő társasága. Az irodalmi kör nem először jár Marosszentgyörgyön. A jó kedély jegyében zajlott a felolvasóest. Bakó Zoltán és Bögözi Attila szatirikus jelenetet adott elő. Kuti Márta az ünnepelt szerzőből számkivetetté vált író, Sütő András emlékét idézte. Verseikből olvastak fel Székely-Benczédi Endre, Komán János és Fülöp Kálmán. Az aktuális politikához kapcsolódó limerickekkel rukkolt elő Nagy Miklós Kund. A nyárádtői római katolikus templomra hívta fel a figyelmet Gáspár Sándor értékfeltáró esszéje. A magyar humorról filozofált Sebestyén Péter. Bölöni Domokos az „ótomija” elfogyásáról szóló humoreszkjével nevettetett, Baricz Lajos pedig politikai pamflettel lepte meg hallgatóságát. /Büki S. Mihály: „A tapsot neki hagyom át”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2010. november 27.

Új folyóirat
Füzet méretű folyóirat első száma jelent meg A Vers címmel Székelyudvarhelyen. Főszerkesztője P. Buzogány Árpád, gondozza a Litera-Veres Könyvkiadó. Kortárs és klasszikus versek, versfordítások, illetve -elemzések kapnak helyet benne, egy lapszámba egy szerzőtől csak egy költemény kerülhet. Kéziratokat az avers.kapcsolat@gmail.com címre várnak. Az első szám szerzői a megjelenés sorrendjében: Szabó Lőrinc, Ambrus Lajos, Bágyi Bencze Jakab, Beke Sándor, Bölöni Péter, Botár Emőke, Főcze Kornélia, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Kiss Székely Zoltán, Reményik Sándor, Laczkó Vass Róbert, Majla Sándor, Nagy Ágnes, Tolokán Király Katalin, Sebestyén Irén, Székely-Benczédi Endre, Szente B. Levente, József Attila. A Reményik- és a József Attila- vershez Tolokán Király Katalin, illetve P. Buzogány Árpád fűz eligazító gondolatokat. Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 8.

Az Erdélyi Toll nyári száma
A Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóirat III. évfolyamának 2. számában olvashatjuk: Brauch Magda: A Székely Útkereső levelezésének felbecsülhetetlen értékű dokumentumai; Bertha Zoltán: "…meggyötörten is gyönyörű". Kányádi Sándor világa; Nagy Pál: Halhatatlan; Pomogáts Béla: Útkereső irodalomtudomány II.; Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében V.; 125 éve született – Tóth Árpád: Körúti hajnal; Málnási Ferenc: "A Végtelen Fény milliom karátja…"; "Félek a szótól" (Brauch Magda beszélgetése Böszörményi Zoltánnal); Csire Gabriella: Mondák és históriák; Bölöni Domokos: Csillagfogó; Csávossy György: Erdélyi ima; Jancsik Pál, Elekes Ferenc, Beke Sándor, Böszörményi Zoltán, Nagy Attila, P. Buzogány Árpád, Bencze Mihály, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Ráduly János, Mészely József, Nagy József Levente, Csatáné Bartha Irénke, Székely-Benczédi Endre versei * P. Buzogány Árpád: Hölgyválasz, Böszörményi Zoltán prózája; Eszteró István: Újszülött unokáknak; Elekes Ferenc prózája, Ötvös József: Jóska, a falu bolondja; Zsidó Ferenc: Laska Lajos hétköznapi kalandjai * Erdélyi történelmi népballadák II.; Barabás István: Magyar zene román lexikonban; Málnási Ferenc: Nagy Pál: Betűvetés mezején * Erdélyi Toll gyermekeknek: László László, Ráduly János, Csire Gabriella, Mészely József, Beke Sándor írásai.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely),

2013. június 15.

A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

2013. november 2.

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 17.

Az idei első Erdélyi Toll színei
A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában negyedévente megszülető irodalmi- művelődési folyóirat, az Erdélyi Toll idei első számában is bőkezűen ajándékozza meg a szépirodalom kedvelőit. A Múzsa és lant rovatban ezúttal csaknem 30 alkotói világ villan fel, megjelenési sorrendben Buksa Éva- Mária, Kiss Székely Zoltán, Ferenczi Enikő, Tar Károly, Pálffy Tamás Szabolcs, Jancsik Pál, Balázs Tibor, Csontos Márta, Nagy József Levente, T. Ágoston László, Hadnagy József, Elekes Ferenc, Beke Sándor, P. Buzogány Árpád, Albert-Lőrincz Márton, Csávossy György, Komán János, Mester Györgyi, Csire Gabriella, Kiss Lehel verse, Benke Júlia, Fülöp Kálmán, Mészely József, Ráduly János, Bartus Rozi, Bodó Márta, Szente B. Levente, Kozma László, illetve Farkas Szabolcs hangján szólnak a múzsák. Amint az várható volt, folytatódnak az olvasót ismerős tájakra kísérő sorozatok. Az Írók a szülőföldről című rovatban Nagy Irén Nyikó mente című szonettkoszorúját találjuk, Mester-szonettjének sorai mintha az Erdélyi Toll szervezőelvére rímelnének:"Helyén van itt minden, mind, ami van,/ Ima vagy ének, mit dúdol a folyó". Az irodalomtörténeti fejezet színvonalát Pomogáts Béla a "továbbélő" erdélyiségről, Bertha Zoltán Lászlóffy Aladár írásművészetéről értekezve biztosítja, folytatódik Beke Sándornak a Székely Útkeresőt levelezés és dokumentumok tükrében bemutató sajtótörténeti munkája, illetve az Anyanyelvünk épségéért című rovat, amelyben Málnási Ferenc erdélyi anyanyelvoktatásról szóló műve a XVI. fejezethez érkezik. A megemlékezések a 185 éve született Orbán Balázshoz kötődnek, akinek szellemét Tompa László, Józan Miklós, Málnási Ferenc, Beke Sándor alkotása idézi meg. A filozófiáról szóló rovatban Balázs Sándor Köznapi filozófia című munkája folytatódik, ma is élő néphagyományokkal Ráduly János és Szőcs Katalin színesíti a Tollat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán festőművész osztja meg tavaszt idéző műtermi gondolatait az olvasóval, a hit üzenetét T. Ágoston László és Kozma László tolmácsolja. Az idei első Erdélyi Toll izgalmas színfoltja a Kultúr-térkép rovat, amelyben Csontos Márta az erdélyi multikultúra fényében értekezik Octavian Goga románságtudatáról és irodalomszemléletéről. Ugyanitt Szilágyi Józsa Mária nyelvész édesapjára, Józsa Jánosra, a Bolyai Tudományegyetem néhai neves tanárára emlékezik, illetve az egykori tanár székelyekről szóló, 1934-ben az Új Cimborában megjelent írása is elolvasható, melynek zárómondata: "A székelyek az országnak legvallásosabb, legbecsületesebb és legmunkásabb népe". Az udvarhelyi lap az elmúlt fél évtized gyakorlatához híven utolsó oldalain a jövendő, illetve az egészen új olvasókhoz szól. A gyermekek Tollát a jól ismert szerzőcsapat, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Csatáné Bartha Irénke, Kiss Lehel, Mészely József, Nagy Irén, Ráduly János és P. Buzogány Árpád teszi ezúttal is színessé és könnyű röptűvé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2014. december 20.

A lélekmadár Tolla
Téli pompában zárja hatodik esztendejét a székelyudvarhelyi Erdélyi Toll. Hótalan, hideg estéken múzsák táncából rajzolódnak ki az ünnep díszletei, Beke Sándor és Kiss Székely Zoltán lírája, Ráduly János Hitem című haikuja is vágyott fehérséget teremt, idéz vissza körénk. Persze, a Toll legfőbb ismertetőjele a színek sokszínűsége, talán éppen ezért villan fel a hótisztaság mellett a napfosztottság szürkéje (Albert-Lőrincz Márton), az Őszpiros (Bartus Rozi), illetve a nyári hónapok pillanatfelvételeiből utóhatásként maradt ragyogás (Kiss Lehel). Prózájában is gazdag a kínálat, újra kézen fognak a folytatásban kibontakozó alkotások (Csire Gabriella: Regélő napkelet, Ferenczi Enikő: Harmat, Tar Károly: Pánik, Ráduly János: Félperces történetek), és magukkal ragadnak az erre az egy találkozásra szólók (P. Buzogány Árpád: Ló ajándékba, Elekes Ferenc: Mit kell megcélozni?, Molnos Ferenc: Kand úr).
Az Élő néphagyományok rovat is olvasmányosságával vonz magához, többek között Ráduly Találós meséi hangján. A folytonosságot biztosítja a korábbi Tollakban indított, anyanyelvi, illetve költői életművet bemutató tanulmányok soron következő részlete (Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Kozma László: Juhász Gyula költői világa). Izgalmas olvasmányt kínál az 1916-18-as évek Adyját megidéző Pomogáts Béla a költő egyik legnagyobb alkotásának – Ember az embertelenségben – címét viselő irodalomtörténeti munkával. Szintén figyelemre méltó Bertha Zoltán Bálint Tiborról, a 60-as, 70-es, 80-as évekbeli "erdélyi sors különleges szavú megörökítőjéről" szóló írása.
A Maradandó művészet terében ezúttal is Kedei Zoltán fogad. Különös egybeesés, hogy telet idéző műtermi gondolatainak egyik központi motívuma a lélekmadár, amely akár az udvarhelyi lap metaforájának is tekinthető. "Most a sötétben keresem a színes tollú lélekmadarat. Várom a megváltó pillanatot, amikor a színes tollú lélekmadár beragyogja a barbárság viháncoló tereit." Krisztus születéséhez kapcsolódnak a próza és líra hitbeli üzenetei (T. Ágoston László: Karácsonyi gondolatok, Czirják Edit: Gondviselés, Fülöp Kálmán: Karácsonyeste).
A névjeggyé vált szerkezeti felépítésnek megfelelően a lapvégi hangok ezúttal is a legkisebbekhez szólnak. Beke Sándor, Tar Károly, Csíki András, Jancsik Pál, P. Buzogány Árpád versei, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád és Mester Györgyi prózája teszi számukra is simogató, kedves élménnyé az idei negyedik Tollal való találkozást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2016. január 9.

Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)

2016. január 30.

Időfaggató betűrendben
Fülöp Kálmán időről időre újabb kötettel jelzi, ha olykor hosszasabbnak tűnik is a hallgatása, nem tette le a tollat, lírájára továbbra is számíthatnak a versbarátok. Sőt, rendhagyó ötlettel is képes meglepni közönségét. A közelmúltban kiadott Harmatcsepp a fény porában* című verseskönyvében betűrendben követi egymást a közel másfél száz költemény. Itt-ott az alfabetikus sorrendet megtöri ugyan egy címbetűjében oda nem illő vers, ez azonban nem borítja fel a szerkesztési koncepciót, nem bontja meg a versgyűjtemény tartalmi egységét. Ez az egység persze akkor is nyilvánvaló lenne, ha nem így alakul a versek sora, de az érdekességen túl a kötött egymásutániság talán arra is hivatott, hogy jobban érzékeltesse: folyamatról és egyben kerek egészről van szó. A költő mindenről ír, ami az életét meghatározza, a nap, a hét, az év mindenik mozzanata inspirálja, versírásra készteti. A látszólagos vidéki eseménytelenségben a lírikus mindig megtalálja azt a percet, érzést, gondolatot, hangulatot, ami versbe emelve, versbe mentve felértékelődik, újabb értelmet nyer, alkalmassá válik arra, hogy a költő sorsvallató, időfaggató vívódásai során megbékéljen önmagával. Ekképpen magányát is oldja, esendőségét, sebezhetőségét is enyhítheti. Tisztában van azzal, hogy "kell a dal ma, kell az ének" elsősorban saját magának, hiszen "a versírás (neki) ajándék", talán másoknak is az. Továbbra is Nagykend az otthona, mint mondja, "a Kis-Küküllő fogja a kezem", az a táj, az a hely, az ottani valóság s az ott születő álmok határozzák meg költészete alaphangját, adják meg fényét, keverik színeit. Gyakran önmarcangolók, de életszerűek a versei, érződik, hogy közvetlen kapcsolatban áll a természettel. Ez egy-két szavas, pergő ritmusú, sokszor játékosan rímelő, függőlegesen egymásra épülő, szikár metaforasoraiban éppúgy nyomon követhető, mint a létkérdésekre, dilemmáira választ kereső, filozofikusabb négysorosokban. Az idő múlása gyakrabban ösztönzi visszatekintésre ("engem is faggat az idő"), és ebben a kötetben a hite, hitvallása is hangsúlyozottabban tör felszínre, mint korábban. Ezáltal belső békéje is megteremtődik, és ki meri mondani:  "vállalom magamat!" Érdemes idéznünk még egy ide kapcsolódó, fontos elvárását: "jó a vers, ha él". Ez fordítva is érvényes: jó, ha él a vers. Fülöp Kálmán érdemben járul hozzá ehhez kiforrott, új kötetével. (N.M.K.)
*Fülöp Kálmán: Harmatcsepp a fény porában. Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015. Szerkesztette Fülöp Katalin, szöveggondozás: Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

2016. július 9.

Kőbe vésett szeretet
Szikár arcomról lecsurog a bánat,
könnyem öntözi sorsverte földemet –
Én tenyeremben hordozom hazámat
s szívem csücskén az erdélyi eget.
Örömünkre ismét új verskötetet tarthatunk kezünkben. Tavaly jelent meg a szerző Harmat a fény porában című, sorrendben a negyedik kötete. És most az ötödik, a Kőbe vésett pillanat*.
Kézbe simuló könyv – mert, mint tudjuk, az első benyomás számít –, Kedei Zoltán festőművész olajképével díszített fedőlapja sokat sejtet.
Miért kell kőbe vésni a pillanatot? Azért, hogy láthassuk, hogy örökre velünk mAradjon. Valljuk be, mindannyiunknak vannak kőbe vésendő pillanataink. Ezek lelkünk kőtábláira íródtak, erőt adnak a köznapok fájdalmainak elviseléséhez. De az öröm végtelenségének múló érzete is olykor kőbe vésett boldogságként élhet a szívünkben.
Fülöp Kálmán a tőle megszokott egyszerűséggel, de gazdag, telített mondandóval megírt verseit tárja újfent elénk. Legrejtettebb gondolatait sem fél kimondani. Vivódik: megfelel-é a mai világnak, kellenek-é a versek, elég-e ő maga mai költőnek? "Én Istenem, csak/ ne tarts sokáig/ ebben a rám/ omló ismeretlenben – ennél már az is jobb,/ ha akárki/ szemembe/ mondja: alkalmatlan/ vagy, költőnek kevés". (Adventi várakozásban).
Tétovázása pillanatnyi, hiszen jól érzi: hivatása a tollforgatás, helye van a költészet asztalánál, feladata is volna: "szeretnék lenni/ az, aki falat bont/.../ égni versben/ és szavakban/... mAradni magyar/ a magyarért. (Egyedül ezer alakban). Szűk patakmederben halk csobogás a rímek tisztasága – Isten szelíd biztatása – mondja. A "magyar szavak édes selyme", "a vers meleg kelyhe" öleli át és ad erőt a mindennapok harcaiban. Mint "apró tollvonás – fehér lapon" – letisztult formában, kerülve a tekervényes szószerkezeteket, fogalmazza meg a szabadon gondolkodó ember hitvallását: "mert én vagyok én/ s hiszem, hogy soha/ nem leszek más,/ mint aki vagyok,/ mindenben a/ magam ura".
A kőbe vésett pillanat egy kiforrott költői lélek megnyilvánulása. Határozott kézzel nyúl köznapi témákhoz, nem tesz hozzá sok mázt, cicomát, mégis összhatása megnyugtató, soraiban lépten-nyomon magunkra ismerünk.
Békés természetű, a civakodást, bosszúállást elutasító, akit nem kímélt az élet, mégis híven őrzi Istenbe és a jóhiszemű emberekbe vetett hitét.
Ha lázad is, halkan teszi, vigyázva, hogy ne bántson senkit. Tudja, semmivel sem mArad el embertársai mögött azzal, hogy vállalja gondolatatait, érzéseit: "Nem tudom, miért kellene/ másnak mutassam magam,/ mint aki vagyok, és élek.../ a nagy Föld-planétán,/ szerénynek lenni/ semmivel sem kevesebb/ mint dicsőnek..." Értelme szabad, akarata megingathatatlan, a többi csak "váz és keret", amelyre építkezik s "ma már csak önmagamtól félek" – írja. (Önbecsülés) Az elmúlás gondolata őt sem kerüli el, egyre többet foglalkoztatja. Alkotói magányában felsejlik a nagyapa, a szülők képe, a régi hazavárásokra gondol, édesapja határozott, édesanyja szelíd hangja a Kis- Küküllő morajában máig élő kép. Gyümölcséréshez hasonlítja a meglett kort, és mély vallásosságából eredendően Isten kegyelmét kéri: "Csak egy kis türelmet/ kérek tőled, Atyám,/ hogy viszszataláljak/ önmagamhoz…" Istenhitének tükre Meditáció című verse, ragaszkodása biztos alapot szolgáltat olvasóinak: "Túlélni csak versben tudom – / sziklavár, múló fájdalom,/ könnyeket töröl, fellazít,/ az Úrban bízni megtanít.// Ő legelső ma nekem,/ én vele élem életem:// megalázhatnak emberek – gazdag vagyok, mert Ő szeret".
Fülöp Kálmán nem vészharangot kongat, hanem valós bajt jelez, amikor így ír: "…fogyunk,/ nagyon fogyunk/ akár a gyufamakk – / felégünk némán/ önmagunk sebében…" Bár a "partok lemorzsolódnak", szembenéz az árral, nem turkál porosodó napjai magányában. A világ megváltozott, "mostanában más arcát/ mutatja a színdús szivárvány", "érzéktelen világunk/ hátsó kapuit nyitogatva" mégsem szűnik meg bízni egy új, fehér lappal indítható holnap ígéretében.
A kőbe vésett pillanatokban ott az örök emberi téma, a szerelem, a sóvárgás, a keserédes emlékezés, a be nem teljesült álmok elsiratása (Mélyrepülésben, Valamit rejt, Félresikerült monológ, Kimondom, Sokszor, Realitás). Könnyednek tűnő szavakkal vall mindezekről: "a kilátástalanságban is/ cipelem arcod", (Kimondom). "Az akkor illatát még/ mindig érzem, ott lapul/ szakállam sűrűjében – // de ma már csak a volt/ szorongatja imára/ kulcsolt kezem." (Mélyrepülésben).
Fülöp Kálmán nehéz pályát kapott örökül Teremtőjétől. Hűsége urához, népéhez, bibliás hite, népi gyökeressége élvezhető, szavalható, emlékezetünkbe véshető lírában kristályosodik kötetekké.
Rokonszenves, kedvelhető költő.
* Fülöp Kálmán: Kőbe vésett pillanat, Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2016. Szerkesztette: Bölöni Domokos. A fedőlapot Kedei Zoltán festményének felhasználásával Donáth Nagy György készítette.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

2017. augusztus 24.

Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 4.

Összekacsintó mosoly és keserédes líra
Kedei Zoltán Vár-laki műtermének két vendége is vendége volt október 24-én: Fülöp Kálmán nagykendi költő és Kádár Dombi Péter székelykeresztúri agyagszobrász.
A rögtönzött műtermi kiállítóasztal megelevenedik, Kádár Dombi Péter agyagszobrai helyet kérnek, és betöltik vidámsággal.
„Az agyagot véletlenül vettem kezembe, és amikor rájöttem, hogy érdekes és értékes formákat is ki lehet hozni belőle, István Lajostól, Korond neves keramikusától kértem segítséget. Bandi Dezső tanár úrtól hasznos tanácsokat, útmutatást és bátorítást kaptam. Ezután autodidakta módon a szakirodalom és a különböző művészi alkotások állandó tanulmányozásával bővítettem ismereteimet. Elkezdtem agyagba mintázni azt a sajátos világot, amelyet személyesen tapasztaltam meg: a székely paraszti életet, arcokat, mozdulatokat, hangulatokat. Főleg az átélt élményeimet, amelyek mélyen bennem élnek, próbálom alkotássá alakítani” – vallja magáról.
Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, a főbb helyszínek: Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely, Korond, Csíkszereda, Barót, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Budapest, Ajka, Kiskunfélegyháza, Karcag, Amiens (Franciaország), Unna (Németország); továbbá rendszeres résztvevője a nyári alkotótáboroknak (Homoródszentmárton, Makfalva, Zeteváralja).
Kádár Dombi Péter agyagszobrai „mesélnek”. Dialógust kezdeményeznek. Továbbgondoljuk a megjelenített karaktereket. Elképzeljük, mi történne, ha megelevenednének. Ha csak egy lépést is tennének felénk. Ott van a kezét csípőre helyezett, „harcias” testtartású nő alakja, szinte halljuk, amint mondja: „Na mi lesz, apjuk, itt tétlenkedünk naphosszat?!” Útszéli „pletykaparti” asszonyok között; olvasó férfialak, botjára támaszkodó bajszos székely atyafi, aki gondolataiba, netán gondjaiba merül, őt meg sem merjük szólítani, hogy ne zavarjuk önreflexiójában; női és férfiarcok agyagba formázva. Van itt táncoló pár, nagybőgőn játszó zenész, vígan összeölelkező komák, vajat köpülő asszony – kedvelhető figurák.
Kádár Dombi Péter nem modell után dolgozik; lelkének mélységeiből hozza elő a székely népi alakokat, úgy formázza agyagba. Bölöni Domokost idézem: „Benczédi Sándor ironikusan szemléli alakjait, gyakran harsány nevetésre ingerlőn mutatja fel a nehezen leplezhető fonákságot, az irigységet, a gőgöt, a dölyföt, a kivagyiságot. Kádár Dombi Péter humora szelídebb, mondhatni: megbocsátó. Összekacsintó. Mintha ezt mondaná: tudjuk, hogy ilyen a világ, és hogy mi magunk is ilyenek meg amolyanok vagyunk benne – de hogyan is tehetnénk mást, ha egyszer ilyennek teremtett bennünket az Isten… Ez a szemlélet sajátos lelki alkatából fakad. Habitusa fölöttébb rokonszenves. És ha figuráira is át tudja ruházni ezt a csöndes rezignációt – márpedig miért ne tudná, sikerei azt bizonyítják, hogy igencsak értik és kedvelik művészetét –, akkor máris megnyerte magának a közönséget”.
Fülöp Kálmán visszatérő vendége társaságunknak. Termékeny költő, csak úgy ontja lelkének virágait. Kedvező „széljárásban” alkot, hiszen szülőhelye, Nagykend közössége büszke „saját költőjére”; a községi, balavásári önkormányzat támogatja köteteinek megjelentetését. Bemutatóin részt vesznek a község vezető emberei, ezúttal Koncz Csaba alpolgármester kísérte el a várba a szerzőt. Fülöp Kálmán most már tudhatja: falujának lakosai elfogadják poéta voltát, maguk közül valónak tudják, még ha nem is volt ez mindig ilyen egyértelmű.
Sorban a hatodik verseskötete jelent meg a közelmúltban, Angyalok keresnek címmel, a Kreatív Kiadónál, Bölöni Domokos szerkesztésében és Donáth Nagy György tördelőszerkesztő munkájának eredményeképpen. A kötetborító elmaradhatatlanul Kedei Zoltán festőművész festménye felhasználásával készült. Előző könyveihez hasonlóan a maga sajátos lírai pászmáján halad Fülöp Kálmán. Nem „adagol” fölösleges csillámot, nem is „beszél” tekervényes fejtörő sorokban; verseinek tiszta a hangzása. Ő maga is így vélekedik róluk, amikor azt mondja: „Verseimet mindenkinek, közérthető módon írom”. Ez a közérthetőség azonban nem von le semmit költeményeinek értékéből. Hangja a nagyközönséget szólítja meg, és el is éri, hiszen mindannyiunkat kellemes érzés tölt el, amikor mindennapi történést, életérzéseket, apró örömöket, boldogságot, hitet, népünk iránti hűséget és számtalan benső érzést tud úgy átadni, hogy egy-egy vers olvasása után akaratlanul is felsóhajtunk: milyen szép, milyen igaz. „Azt mondják,/ üvegharang hangzása/ van, verseimnek,/ pedig csak az ébredések/ lélek-varázsa bujkál/ a szerény sorok mögött/ tisztán, mint reggeli/ mosakodás közben/ az arcomról leperegő/ ezüstbuborékok.”
Életérzések, pillanatokra vetítve. „A változás múló/ tisztaságát/ ha csak egy percre is/ kezemben morzsolni/ édes élvezet.” Vagy: „csak te és én/ várjuk türelmesen/ a csillagok jelentkezését/ visszatérő álmaink/ örök sziklabörtönében”.
Sorai a köznapi élet szépségeit, de nyomasztó gondjait is sajátos színekben kínálják az olvasónak.
„Ég, föld, víz -/ homokszemek// Ne feledjetek./ Ha meghalok,/ rólam csak/ úgy beszéljetek,/ mint földmélyéről/ az elvetett magok.”
Könyvéből egy-egy vers naponta olvasható a Cseke Gábor szerkesztette Káfé Főnix című irodalmi és fotóművészeti lap internetes portálján. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék