udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 23 találat lapozás: 1-23

Névmutató: Fülöp Mária

1997. július 4.

Románia közkönyvtári állománya 47 millió kötet. Minden 21. lakosra jut egy új könyv. Az UNESCO normái szerint minden negyedik lakosra kellene, hogy jusson. Jún. 26-27-én ülésezett Kolozsváron a Romániai Közkönyvtárosok Egyesülete, ezen csak két magyar könyvtáros vett részt, Kopacz Katalin /Csíkszereda/, a Hargita Megyei Könyvtár igazgatója és Fülöp Mária, a marosvásárhelyi Megyei Könyvtár főkönyvtárosa. - Az EMKE mellett is működik könyvtári szakosztály, vezetője Kiss Jenő /Sepsiszentgyörgy/, de ő nem jött el az értekezletre. Fülöp Mária ismertette a kolozsvári tanácskozást. A könyvtárakkal foglalkozó törvény tervezetével foglalkoztak, ugyanis az 1951-ből való törvény már nem felel meg a kor követelményeinek. A könyvellátó rendszer felbomlott, a számítógépesítésre nincs elég pénz, nincs nemzetközi információcsere, a könyvtárosok ismerethiánya elképesztő. - Az EMKE szakosztályának nem szabad kimaradnia az országos szövetségből, mert akkor egy lehetőséggel kevsebb lesz a magyar írásbeli kultúra terjesztésére. A két székely megyében jól megszervezte az EMKE a könyvtárosok továbbképzését. Maros megyében azonban katasztrofális a helyzet. - A marosvásárhelyi Megyei Könyvtár állományának 60 %-a 1956-ban még magyar nyelvű volt /akkor a város lakosságának 73 %-os magyar többsége volt/. 1992-ben az állomány 58 %-a román nyelvű, miközben a román lakosság aránya 46 %-os. Marosvásárhely magyar többségű /51 %-os/, de a könyvtár könyvállományának jelenleg csak 33 %-a magyar nyelvű. /Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./ Fülöp Mária a kolozsvári napilapban is ismertette a tanácskozást, hozzáfűzve észrevételeit. Közzétett egy figyelmeztető adatot: a kölcsönzésekben eltolódás tapasztalható a román nyelvű könyvek irányában: 72 %-os volt. Ennek egyik oka az, hogy sok olvasó úgy gondolja, hogy a könyvtárban nem találja meg anyanyelvén az őt érdeklő könyveket. A másik ok az, hogy minden tájékoztatás csak román nyelvű és egyre kevesebb a magyar könyvtáros. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./

1997. október 9.

Értékes kiadvány jelent meg magyarul és románul: A Maros megyében kiadott könyvek, albumok, térképek bibliográfiája 1990-1995 címmel. Kiadta: Tg. Mures, Biblioteca judeteana Mures, 1997. Bibibiografii muresene 2. A bibliográfiát Fülöp Mária könyvtáros állította össze. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

1998. november 28.

November 28-án, a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) rendes évi közgyűlését. Dávid Gyula elnök üdvözlő beszéde után Kötő József ügyvezető elnök beszámolójában az elmúlt év eseményeit elemezte. Szerinte továbbra is szembe kell nézni ama kihívásokkal, hogy egy kisebbségi kultúrát a közösségnek magának kell eltartania. Úgy kell európai globális szemlélettel gondolkoznunk, hogy kulturális identitásunk megmaradjon - hangoztatta. A felszólalók elsősorban az anyagi gondokat taglalták, s rendre kiderült, mily nehéz anyagi körülmények között születik az erdélyi művelődés. Délután az egyesület díjkiosztó ünnepségére került sor. EMKE-díjas lett Dávid Gyula, 70. születésnapja alkalmából, a romániai magyar művelődés szolgálatába állított életművéért, Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar művelődés és újságírás szolgálatában kifejtett több évtizedes minőségteremtő tevékenységéért (Kacsó Sándor-díj) részesült kitüntetésben; Koczka György, az 1956-os magyar szabadságharc eszményeihez való hűséges ragaszkodásáért és ezek szolgálatába állított magas szakmai színvonalú munkásságáért (Janovics Jenő-díj); Sándor Csaba kiváló népművelői és pedagógiai tevékenységéért (Könczei Ádám- díj); dr. Pozsony Ferenc néprajztudósi munkásságáért, a zabolai néprajzi múzeum létrehozásáért és működtetéséért (Bányai János-díj); Metz József önismeretünket gazdagító helytörténeti és honismereti kutatásaiért (Kun Kocsárd-díj); Guttman Mihály művelődéstörténeti értékű több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért (Nagy István-díj); Witlinger Margit minőségi díszlettervezői munkásságáért (Bánffy Miklós-díj); Lőrincz Ágnes sokszínű és kiváló színművészi teljesítményéért (Poór Lili-díj); Jánó Mihály a Barabás Miklós emlékkiállítás megszervezéséért, Vinczeffy László az emlékkiállítás képanyaga restaurálásáért, Varga Mihály a kiállítás megszervezéséhez való hozzájárulásáért (Szolnay Sándor-díj); Ács Alajos színháztörténeti jelentőségű színművészi és társulatépítő tevékenységéért (Kovács György-díj); Nemes Levente színházteremtő munkásságáért és színművészi teljesítményéért (Kádár Imre-díj); Fülöp Mária a romániai magyar bibliográfiai szakirodalom gazdagításáért végzett tevékenységéért (Monoki István- díj); a Marosvásárhelyi Vártemplom Nőszövetsége példamutató közösségi hagyományőrző tevékenységéért a tárgyi népi kultúra körében (Vámszer Géza-díj); Szalmán Lóránd hagyományteremtő, kiemelkedő több évtizedes karnagyi munkájáért (Rónai István-díj); Méhes Béla öntevékeny színjátszó tevékenységéért, Jancsó Árpád az öntevékeny színházi mozgalom szervezéséért és összefogásáért (Szentgyörgyi István-díj); Kilyén Ilka az erdélyi és egyetemes magyar kultúra terjesztéséért (Kemény János-díj). Az erdélyi kultúra szép ünnepe volt az idei számvetés is. /Csomafáy Ferenc: Európai lélekkel, de erdélyi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

1999. október 2.

A megyei könyvtár Marosvásárhely legszebb épületében, a Kultúrpalotában található. Sok magyar folyóiratot, újságot, könyvet a nedves, penészes pincében tartanak. Fülöp Mária, a nemrég nyugdíjba vonult főkönyvtáros ezt azzal indokolta, hogy nincs hol tárolni a könyveket. A második, harmadik emeletről a könyvtárosnak egy-egy kiadványért a földszintre és a pincébe is le kell mennie, ki felel addig a biztonságért? Az olvasó becsületességére van bízva minden. A Vatra Romaneasca több termet tarthat szinte kihasználatlanul, itt pedig a kultúra vész kárba. - Romániában 1989 után teljesen felborult a könyvtárellátó rendszer. Addig rendszeresen küldték a kiadók a katalógusokat. Most teljes káosz uralkodik. - Fülöp Mária helyismerettel foglalkozik, szeretne mindent gyűjteni, ami helyi vonatkozású. /Antal Erika: Könyvtári beszélgetés Fülöp Máriával. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 2./

2000. augusztus 23.

Véget ért a Budapesten megrendezett magyar könyvtáros-tanácskozás, a Közös múlt - közös jövő cím köré szerveződött Külföldön élő magyar könyvtárosok V. szakmai találkozója, melyen a Hargita megyei könyvtárosokat a Csíkszeredában székelő Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Kopacz Katalin képviselte. A konferenciát az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezte. Monok István, az OSZK főigazgatója köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Bitay Éva a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Könyvtár helyismereti tevékenységéről számolt be. A külföldi hungarikagyűjtéssel és -feltárással foglalkozó szekcióülés elemezte a kanadai magyar irodalmat, felhívták a figyelmet a szerb Matica Könyvtár zeneműtárára, különös tekintettel a magyar zeneszerzők műveinek feldolgozására, bemutatták a Belgrádi Egyetem hungarológiai tanszékének olvasókörét, a hamburgi Hungarológiai Központ könyvtárát, valamint a fiumei Egyetemi Könyvtár hungarikáit. Erről a szekcióról sem hiányoztak az erdélyi magyar könyvtárosok: Fülöp Mária a marosvásárhelyi helyismereti feltárásról értekezett, Endrődi András pedig a nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár rehabilitációs kísérletéről tartott előadást. Egy harmadik szekció a kisebbségek könyvtári ellátásának, a kisebbségi könyvtárak anyaországi kapcsolatainak elemzését tűzte ki célul. Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely) a Kárpát-medencei könyvörökségünket vette számba; Kiss Jenő (Sepsiszentgyörgy) a Magyarország határain túli könyvtárügyet vázolta; majd ismertették a délvidéki, vajdasági és őrségi könyvtárak anyaországi kapcsolatait. Fülöp Géza (Marosvásárhely) az olvasás jövőjéről tartott előadást, Poráczky Rozália pedig a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár elmúlt 10 esztendős periódusáról számolt be. /Közös múlt - közös jövő. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

2001. február 10.

Fülöp Mária örömmel nyugtázta, hogy Faragó József professzor felvetette az erdélyi magyar könyvtárügy és bibliográfia ügyét /Helikon (Kolozsvár), dec. 10./. A könyvtárakban is "jogosztottak lettünk" - állapította meg Fülöp Mária. A könyvtárak állománya nem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének. A könyvtárakban, levéltárakban alig van magyar, a könyvtárakból mér régen eltűntek a magyar nyelvű feliratok, útmutatók. Létkérdés az Erdélyi Magyar Nemzeti Könyvtár létrehozása. Ennek alapjait lerakni legcélszerűbb lenne az önálló magyar egyetem mellett. Elképzelhető az is, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárából fejlesztenék ki ezt a könyvtárat. Ebben a jövendő erdélyi magyar könyvtárban kellene létrehozni az erdélyi magyar bibliográfia műhelyét, amely összehangolná az országban folyó bibliográfusi tevékenységet. Az EMKE Könyvtári Szakosztálya összefoghatná ezt a munkát. Össze kell állítani a kurrens Erdélyi Magyar (Nemzeti) Bibliográfiát. Ennek magába kellene foglalnia a doktori disszertációkat és egyéb kiadványokat, az elekronikus kiadványokat is. Emellett el kellene indítani a folyóiratok repertóriumát /Romániai Magyar Időszaki Kiadványok Repetóriuma/. - Jelenleg sok helyen készülnek bibliográfiák. Kuszálik Péter elkészítette a Romániai Magyar Sajtóbibliográfia 1940-1989 összefoglalót s most folytatja /1990-1997/. Egyes megyék is kiadnak bibliográfiákat, a Maros Megyei Könyvtár például kiadta a megyében megjelenő időszaki kiadványok bibliográfiáját 1990-1995-re és lesz folytatás: 1996-2000. Meg kell tehát indítani a munkát, ehhez az EME, az EMKE és a Sapientia Alapítvány segítsége szükséges. /Fülöp Mária: Kis szerény visszhang. = Helikon (Kolozsvár), febr. 10./ Fülöp Mária /Marosvásárhely/ nyugdíjas könyvtáros, bibliográfus.

2001. április 19.

Balog István, a nagyenyedi Nemzetközi Alkotó Tábor szervezője, nemrég tért haza Indiából, ahova tíz erdélyi képzőművész (Kőmíves Andor, Munteanu Marcel, Horváth Gyöngyvér, Horváth Attila, Ilie Adriana, Luga Alexandru, Kléh Gyöngyvér, Fülöp Mária, Fleiss Dorohea, Balog István) 30 munkáját vitte el kiállításra. Elmesélte, hogy a tavalyi tábor egyik résztvevője volt Chiru Chakravarty indiai festőművész, aki közbenjárt, ennek eredményeként megérkezett a hivatalos meghívó Bombay-be. Balog István egyben az Inter-Art alapítvány elnöke, és egyik fő céljuk az ilyen jellegű rendezvények támogatása és szervezése.- Idén októberben megszervezik Nagyenyeden az indiai képzőművészek csoportos kiállítását. /Horváth Gyöngyvér: Erdélyi képzőművészek kiállítása Indiában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

2003. január 22.

Megjelent a hiánypótló kétnyelvű kiadvány, Fülöp Mária tízévnyi munkájának köszönhetően. A marosvásárhelyi bibliográfus 1618 megyei vonatkozású könyvet ismertető szakmunkája /Judetul Mures in carti - Maros megye könyvekben/ az 1990-1999 közötti időszakot öleli át. Fülöp Mária most dolgozik a Maros megyére vonatkozó, 1945 előtt megjelent, a Megyei Könyvtárban levő könyvek, információk feltárásán. /N. M. K.: Maros megye - könyvekben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

2006. április 12.

A Maros Megyei Könyvtár jelentős vállalkozása, a Maros megyei bibliográfiák könyvsorozat 7., kétkötetes darabja, a Maros megye retrospektív helyismereti könyvészete a közelmúltban jelent meg. A közel 900 oldalas kiadvány egyedülálló a maga nemében. A két szerző, Fülöp Mária és Ferencz Klára hat évet dolgozott rajta. Nyugdíjazásuk óta naponta rendszeresen bejártak a könyvtárba, gyűjtötték az anyagot, szakszerűen feldolgozták, számítógépes adatbázissá, majd könyvvé alakították. Fülöp Mária főkönyvtáros rámutatott, a könyv anyaga jelentőségében túlmutat a megye határain. Munkájuk az 1944-ig megjelent könyveket vette számba: hat év alatt mintegy három-négyszázezer kötetet néztek át, ezekből választották ki a Maros megyei szerzők műveit, a megyei kiadású könyveket, mindent, amiről feltételezték, hogy Maros megyei vonatkozásai lehetnek. Végül 4141 címet gyűjtöttek össze és közöltek róluk minden szükségeset. A kötet kétnyelvű, a bibliográfia pedig a magyar, román, német, latin nyelven írt munkákat és néhány világnyelven kiadott művet tartalmaz. Tiltások és egyéb akadályok miatt nehezen ment a feldolgozásuk. A most feldolgozott rész is zárt anyag volt, csak engedéllyel lehetett tanulmányozni, és nem készült szakkatalógusa. Kiadványsorozatuk előző hat kötete kiterjed az időszaki kiadványok bibliográfiájára, a megyében kiadott könyvek, albumok, térképek könyvészetére, a megye tudományos szakembereinek, íróinak a bibliográfiájára. Fülöp Máriának még több terve van. El kellene készíteni a Maros megyei életrajzi lexikont. Jelenleg a könyvtár számítógépes ellátottsága sem kellőképpen megoldott. Vannak olyan lelkes kollégák, akik bekapcsolódtak ebbe a munkába, így például a fiatal Vintila Anna. /N.M.K.: Könyvtár és helyismeret. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./

2006. június 7.

Hét évnyi kemény munka könyv formában megvalósult eredményét mutatták be május végén Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák rendezvénysorozat estjén. A két könyvtáros, Ferencz Klára és Fülöp Mária nyugdíjasként állította össze a szóban forgó kiadványt, Maros megye retrospektív helyismereti könyvészetét. A 900 oldalas kötet az 1944-ig megjelent és valamilyen szinten Maros megyét megemlítő-tárgyaló köteteket tartalmazza. A kötetet Spielmann Mihály méltatta: ez a könyv Maros megye útlevele a világ könyves tájai felé. A szerzők az évek során gyakran a könyvtár igazgatóságának akarata ellenére kutattak, ez hőstett volt, hiszen ellenséges volt a közeg, amelyben íródott. Még a kommunista diktatúra idején fogalmazták meg: föl kellene dolgozni a könyvtár többszörösen rejtett, titkos állományát, amelynek tanulmányozásához még a könyvtárosnak is külön engedélyre kellett szert tennie. Háromszázezer kötet közül kiválasztották a felhasználandó négyezer-valamennyit. Három szempont játszott nagy szerepet az összeállításnál: a helyi szerzők, a helyi nyomdák, kiadók és kiadványok, valamint a történelmi szempontból helyi vonatkozású könyvek. /Nagy Botond: Hét év (alap)munkája. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./

2007. október 11.

Kolozsvár kamarazene-életét új együttes színesíti: ebben az évben alakult meg a Chanterelle régizene-együttes /Barta Miklós és Haáz Bence (oboa), Fülöp Mária (csembaló) és Csata István (viola da gamba)/. /Nagy-Hintós Diana: Visszavárunk, Chanterelle! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2008. április 24.

Rendezvénysorozattal ünnepelte a könyvtárosok napját a Maros Megyei Könyvtár: kiállításmegnyitók, könyvbemutatók követték egymást. A Teleki Tékában bemutatták a könyvtár által megjelentetett, A Maros megyében kiadott könyvek, albumok, térképek bibliográfiája 2001-2005 című kötetet, melyet Fülöp Mária könyvtáros ismertetett. A könyv Maros megye kiadványainak bibliográfiája. A most megjelent kötetből, illetve a sorozat korábbi kiadványaiból kiderül, a három kötetben folyamatosan majdnem megduplázódtak a címek, a legutóbbi 2700 újonnan megjelent kiadvány címét tartalmazza. Ezeknek harminckét százaléka szépirodalmi könyv 887 kötettel, a második helyen a technikai- és orvostudomány áll. A megyében jelenleg 102 kiadó van. A Teleki Tékában megnyílt a 450 éves a Református Kollégium című könyvkiállítás. /Nagy Botond: Könyvünnep a könyvtárosnapon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./

2008. május 3.

1990-től kezdve, a Maros Megyei Könyvtár tájékoztató és bibliográfiai műhelye a Marosi Bibliográfiák – román nyelven feliratozva Bibliografii muresene – sorozatban gyűjti össze, mutatja be a megye „szellemi kincseit”. Eddig három típusú kiadványt adtak ki 8 kötetben: a megyében időszaki kiadványok bibliográfiáját; a megyében megjelent könyvek; valamint főleg az országban, de a hozzáférhetőség határain belül akár külföldön is megjelent, a tartalmukban megyei vonatkozású, a megyéről szóló könyvek bibliográfiáját. Ezek szakozott-osztályozott, mutatókkal ellátott bibliográfiák. Jelentős kiadványsorozat még a bio-bibliográfiák eddig megjelent két kötete, a román szépírókról és a megye területén élt és élő vagy innen elszármazott természet-, műszaki, mezőgazdasági tudományok jeles alkotó képviselőiről. Most mutatták be a könyvtár új kiadványát, a megyében kiadott és megjelentetett könyvekről készített bibliográfiát. A román és magyar címmel ellátott A Maros megyében kiadott könyvek, albumok, térképek bibliográfiája harmadik kötete a 2001-2005 közötti időszakot öleli fel. Az első kötet az 1990-1995, a második pedig az 1996-2000 évek kiadványait tartalmazza. Vintila Anna bibliográfus gyűjtötte össze a megye területén működő kiadóknál megjelent köteteket. /Fülöp Mária: Gondolatok egy bibliográfia kapcsán. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

2008. november 11.

A Maros Megyei Könyvtár Marosi Philobiblon címen szervezi a könyvtár napjait. November 10-én kezdődtek a könyvtárnapok a 100 éve alapították a Nyugat folyóiratot című rendezvénnyel, melyet Agyagási Hajnal könyvtáros vezetett. November 11-én könyvtárostalálkozó lesz, régi, román nyelvű könyvekkel foglalkozó előadás hangzik el. A következő napokban bemutatnak román könyvkiadókat, román nyelvű előadások lesznek. Magyar nyelvű rendezvény: november 14-én Mészáros József /1928-2004/ könyvtárosra emlékezik Fülöp Mária. /Nb. : Marosi Philobiblon. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

2012. november 4.

Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainál
A fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek.
A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet.
A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet.
Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant.
A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg.
A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság.
A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket.
A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész.
Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző.
A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra.
Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre.
Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról
A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít.
A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni.
„Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály.
Maszol.ro

2013. december 28.

Kiegészítés a Marosvásárhelyi Városi, majd Tartományi, mai Maros Megyei Könyvtár 100 éves történetéhez (2. rész)
Már 54. éve örömmel tölt el, hogy annak idején dr. Bernády György városépítő polgármester könyvtárnak is helyett adott a palota építésekor, és az akkori legmodernebb szinten építette, rendeztette be azt. A szervezéssel is törődve dr. Molnár Gábor személyében kiválasztotta a legmegfelelőbb, nagy műveltségű, könyvet szerető és ismerő embert a könyvtár beindítására. Mivel az évfordulós ünnepségen e két jeles férfiúnak csak a neve hangzott el, az utánuk következő könyvtárigazgatóknak és beosztottaknak azonban még a neve sem, a múlt héten kezdődött sorozattal szeretném pótolni a hiányt. A következőkben a kezdetektől 2010. december 31-ig elhunytak életrajzi adatait mutatjuk be a készülő Maros megyei életrajzi lexikon (MMÉL) adatai alapján.
Az igazgatók
Alsócsernátoni Molnár Gábor (1858. nov. 22–1940. dec. 18.)
Jogász, szolgabíró, történész volt, mielőtt a könyvtár élére került volna. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, Kolozsváron volt egyetemen joggyakornok, majd átlépett a vármegye szolgálatába, ahol aljegyzőként, szolgabíróként működött. Később Maros-Torda megye főispánjának, báró Bánffy Zoltánnak lett a titkára, 1890–1908 között a marosi felsőjárás főszolgabírója, 1910-11-ben a Marosvásárhelyen felállított jegyzőtanfolyam első igazgatója. Kiváló várostörténész. A mv.-i Kultúrpalotában létesített Városi Könyvtár (a mai Maros Megyei Könyvtár) első kinevezett könyvtárosa, majd 1913. szept. 1-től 1935. ápr. 1-jei nyugdíjazásáig az igazgatója. Vezetésével 1913. november 15-én kezdte meg működését a könyvtár, de a világháború kitörése miatt az ünnepélyes felavatás elmaradt.
Molnár Gábor 1913-ban Budapesten könyvtártudományi szakképesítésben is részesült. Működése idején jelentős mennyiségű és értékű könyv- és folyóiratadománya gazdagította a könyvtár állományát. Kiadta Petri Nagy György marosvásárhelyi polgár naplója c. munkáját, amelynek kéziratát ilencfalvi Szász Péter, a kollégium preceptora előszóval ellátva, kivonatosan lemásolva hagyta az utókorra. Sokat közölt: helytörténeti, könyvtártudományi és könyvtártörténeti tanulmányokat, színészeti, irodalomtörténeti és közgazdasági cikkeket a Kolozsvár, Évkönyv a mv.- i Székely Társaság 100. összejövetele alkalmával, Vásárhelyi Napló, Maros- Vásárhely [A Kulturház könyvtára, 1912. aug. 15.; 1912. szept. 1.], Székely Lapok, Székely Napló, Ellenőr, Maros-Vásárhely szab. királyi város hivatalos közlönye, Ellenőr, Székely Ellenzék, Napló, Iskolai Ünnepeink, Tükör, Székelyföld című lapokban, s levelezője volt a budapesti Magyar Hírlapnak és a Pesti Hírlapnak is. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és több más társadalmi egyesületnek. Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal egy marosvásárhelyi monográfia kiadását tervezték, de ez nem valósult meg.
Filimon Aurel Vasile (1891. márc. 4–1946. márc. 6)
Tanár, régész, archeológus, könyvtár- és múzeumigazgató. Felesége Ritz Erzsébet leánya F. Veronica. Besztercén és a dévai tanítóképzőben végezte iskoláit. 1910–13 között Felsővisón tanító, ahol etnográfiai gyűjtéssel, irodalmi szövegek és tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A szövegek egy részét Budapesten az Etnographia c. folyóiratban tette közzé. A budapesti egyetemen történelmi, filológiai és természettudományi előadásokat hallgatott, kapcsolatba került a folklórkutató Sebestyén Károllyal, az orientalista Vámbéry Árminnal, a történész Hamper Józseffel. Budapesti tartózkodása idején a Magyar Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályának munkatársa (1913), s a M. Néprajzi Társaság, a Királyi M. Természettudományi Társulat, a Magyarhoni Földtani Társulat is tagjai közé választotta. Előadásokat hallgatott a berlini egyetemen is. Bukarestben Al. Tzigara-Samurcas professzor tanársegédje, majd a Román Néprajzi Múzeum titkára (1914–17). Mint az osztrák–magyar hadsereg katonaszökevényét letartóztatták, s a szebeni, majd a kolozsvári börtönben töltötte le büntetését. 1918- ban került Marosvásárhelyre, ahol 1921-ben alapítója és szervezője a történelmi, régészeti és néprajzi múzeumnak. A Kultúrpalotában működő Városi Könyvtár könyvtárosa 15 éven át (1921–36). Mint Molnár Gábor igazgató munkatársa, érintkezésbe lépett az MTA-val, a M. Kir. Külügyminisztériummal és szépszámú magyar nyelvű könyvállományt sikerült szereznie a Városi Könyvtár számára (1931), majd Bukarestben válogatott és hozott a könyvtárnak nagy mennyiségű magyar nyelvű hírlapot, folyóiratot és könyvet. Sikerült 4200 kötet hírlapot és folyóiratot beköttetnie, megmentve ezeket a szétszóródástól. 1936–1940 között a Városi Könyvtár igazgatója, s 1922- től a Maros-Torda vármegyei Román Történelmi és Régészeti Társaság elnöke. 1922-ben kezdeményezte a Történelmi, Archeológiai és Etnográfiai Társaság megalakítását. Kinevezték a társaság titkárának. 1924-ben a Kultúrpalotában archeológiai-történelmi, egyházművészeti és néprajzi állandó kiállítást rendezett be. Több ásatáson vett részt, Marosfelfaluban bronzleleteket talált (1924). Még kutatott Maroskeresztúron Ferenczi Sándor kolozsvári régésszel (1927–28), s Szováta, Déda, Mezőkapus, Mezőkecsed, Nyárádkarácson, Maroslekence, Erdőszentgyörgy, Mezőbánd területén. Munkája nyomán 1935- ben megalakult a román Régészeti és Néprajzi Múzeum Marosvásárhelyen. Déváról és Kv.-ról kapott kiállítási tárgyakat. Népművészeti kiállításokon vett részt Bukarestben (1933, 1936). 1940-ben oda is költözött. Részt vett a román népművészeti vándorkiállítás megszervezésében. A kiállítást Bécsben, Stuttgartban, Kölnben, Frankfurt am Mainban, Velencében mutatták be (1941–43). A bukaresti bombázás után, 1944-ben a Hunyad megyei Nagyrápoltba költözött. Tudományos megfigyeléseit, kutatásainak eredményeit az Anuarul Institutului de Istorie Nationala, Arta si tehnica grafica, Boabe de grâu, Credinta, Etnografie, Convorbiri literare, Daco-Romania, Dacia, Revista de preistorie si antichitati nationale, Glasul Muresului, Etnographia, Volk und Schrift közölte. Népköltési gyűjteménye jelentős. A Királyi M. Természettudományi Társulat valamint a Magyarhoni Földtani Társulat tagja volt. Mv.-en utca viseli a nevét.
(Folytatjuk)
Fülöp Mária
Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 11.

A múltra hangolnak
Megnyitották csütörtök délután a vasárnapig tartó Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Pénteken a barokk francia zenén lesz a hangsúly, szombaton családokat várnak a Mikó-várba a Reneszánsz Gyermeknapra, utolsó nap pedig fellép a világhírű La Fenice (Főnixmadár) együttes.
Meglepetéssel kezdték az idei rendezvényt, ugyanis a megnyitó előtt a VII. Régizene Nyári Egyetem diákjai adtak elő egy rövid művet, ahogy megtudtuk, minden koncertező előtt fel fognak lépni, egy újabb színt lopva a fesztivál életébe.
Ahogy a főszervező Hargita Megyei Kulturális Központ nevében Ferencz Angéla igazgató megjegyezte, ez a rendezvény mélyen beivódott már a köztudatba, identitásunk részét képezi. Hozzátette, hallott olyan anyukáról, aki otthon úgy kezdi az esti mesét, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Mikó-várban egy régizene fesztivál.”
Újdonságnak számít, hogy idén éttermekre és kávéházakra is kiterjesztették a rendezvényt, a Fenyő Szálloda, a San Genaro, illetve a Hotel Salvator jóvoltából reneszánsz és barokk kori ínyencségeket lehet megkóstolni, az Orpheus, a Palermo és Frei kávézókban pedig bécsi kávéházi zenét hallgathatnak az érdeklődők.
A pénteki megnyitón felszólalt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselve Lukács Bence Ákos konzul, aki a diákokat dicsérte, és kiemelte, hogy nagyon fontos a zenei nevelés, melyben ő is részesült. Hozzáfűzte, hogy a letűnt korok muzsikája ma is mennyire népszerű, mi sem igazolja ezt jobban, minthogy a fesztivál koncertjeire kétszáz-háromszáz néző szokott jönni.
Francia zene és egyéb érdekességek
Filip Ignác Csaba művészeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal főként a francia reneszánsz kori és barokk zenéből kaphatnak ízelítőt a régizene-kedvelők. Szerinte a francia zene egykor az olasz zenével szemben határozta meg magát. Nem véletlen, hogy általában aki az egyiket kedveli, a másikat nem szereti, így most ki-ki maga döntheti el, hogy ízlésének melyik nemzet muzsikája felel meg a leginkább – összegzett.
Több együttes is francia zenét fog játszani, de itt lesz Franciaországból a La Fenice együttes, amely egyik legismertebb régizenei csapat. A hexagon országból érkező együttes egy érdekes hangszert, a cinket is be fogja mutatni.
Filip Ignác még a Barokk Fesztiválzenekar koncertjére, továbbá a Balkan Barock Band hangversenyére és a Passeggio Együttes előadására hívta fel a figyelmet. A legutóbbi William Shakespeare A windsori víg nők című reneszánsz táncjátékot adja elő. A produkció érdekessége, hogy a zene mellett a szereplők korabeli öltözetekben játszanak és a táncokból is ízelítőt adnak. Idén összesen 21 fellépő 15 koncertet tart 8 helyszínen.
A régizene fesztivál részletes műsora
Pénteken 13.30-tól a Codex Együttes zenél a Majláth Gusztáv Károly téren. 14 órától a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró koncertjét tartják. 18 órától a Transylvania Barokk Együttes koncertezik a református templomban. 20 órától Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar zenéjét hallgathatjuk. 22 órától Csalog Benedek (Németország), Fülöp Mária (Svájc) és Sam Chapman (Egyesült Királyság) muzsikál a Mikó-várban.
Szombaton 11 órától Reneszánsz Gyereknap lesz a Mikó-vár udvarán. Játszóházat szerveznek, reneszánsz táncokat tanítanak és a Tibia Kamarazene Együttes koncertjét hallgathatják meg a jelenlévők. 13 órától a Majláth Gusztáv Károly téren a Musica Historica (Magyarország) zenél. 17 órától a Mikó-vár udvarán kezdődik koncertsorozat a Lyceum Consort, a Kájoni Konsort és Carmina Renascentia, a Passeggio Historikus Együttes, Musica Historica és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) lép fel. Este 10 órától pedig Tóth Mónika (Magyarország), Danuta Zawada (Lengyelország) és Chereji Szilárd (Ausztria) muzsikál a vár pincéjében.
Vasárnap, július 13-án 11.30-tól a Lyceum Consort tart szabadtéri koncertet a Csíksomlyói Kegytemplom előtt. A Mikó-vár udvarán 18 órától kezdődik a koncertsorozat, fellép a Balkan Barock Band (karmester: Jean-Christophe Frisch) és a La Fenice Együttes (Franciaország). A Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása a 20.30-tól kezdődő reneszánsz táncházzal zárul. A Mikó-vár udvarára tervezett rendezvényeket rossz idő esetén a Csíki Játékszínben tartják.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

2014. szeptember 23.

KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro

2015. október 6.

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 20.

Dr. Mátyus András: hangsúlyt fektettem az áldozatkészségre
Monumentális munka jelent meg Udvarhelyszék egészségügyi történetéről, a nyugalmazott kórházigazgató két kötete napvilágot látott.
Két igencsak vaskos kötetben, Az udvarhelyszéki gyógyászat története címmel jelent meg dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos munkája – a kötetet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát Haza elnevezésű kiadója jelentette meg. A Művelődési Házban két hete mutatták be a könyvet a szerző, valamint a kórház munkaközössége és az NSKI vezetősége előtt.
A székelyudvarhelyi kórház egykori igazgatója, fül-orr-gégész főorvosa nyugdíjba vonulása, 2000 ősze után kezdett részletesen foglalkozni a város és a környék egészségügyi történetével – kórházi archívumokban, levéltárakban kutatott évekig, rengeteg adatot összegyűjtött az itteni kórházak, gyógyszertárak, orvosi rendelők történetéről. Több mint tizenöt évet dolgozott rajta, tehát óriási kutatómunka gyümölcse a most megjelent két kötet.
„Szükségességét, gazdagságát a jövő megmutatja. Megpróbáltam a gyógyászat termőföldjén ottfelejtett, elfelejtett, elhullatott aranykalászokat összegyűjteni, kis kévékbe összekötni. Megpróbáltam Udvarhelyszék gyógyító templomainak ajtajait kinyitni, szélesre kitárni, kicsi mécsessel megvilágítani, kivilágítani. Úgy érzem, hogy ez a könyv egy egészségügyi üzenet évtizedekre, de lehet, hogy évszázadokra" – mondta az ünnepélyes könyvbemutatón a 86 éves nyugalmazott főorvos.
Otthonában beszélgetve dr. Mátyus András a részletekbe is beavatott. A nappali asztalán a kétkötetes mű, a tiszteletpéldányokat húsvét előtt kapta az idős orvos.
Sok időt igényelt, egy évtizednél több, tizennégy év kellett, amíg összehoztam ezt az anyagot, mert sokfelé kellett járni leellenőrizni az adatokat – mondja Mátyus doktor. – Ami a szomorú, hogy leginkább Udvarhelyen és Csíkszeredában nem jutottam hozzá adatokhoz. Csíkban azt kérték a levéltárban, hogy mondjam meg a számát annak, amit keresek – azt nem tudtam megmondani. De így is kaptam néhány adatot, amit be tudtam építeni a könyvbe.
Mennyire elégedett a megjelent könyvvel?
Ezalatt a sok idő alatt egy kicsit bele is fáradtam, egyfajta patthelyzetből követtem a könyv kiadását. Már le is mondtam arról, hogy állandóan valakit keressek, hogy mi a helyzet a kiadással. A megjelenés előtt pár hónappal aztán bemutatták a borítót, húsvét előtt pedig örömmel vehettem kézbe a köteteket.
Én kezdetben egy jóval kisebb anyagra gondoltam, de ahogy kezdtem mélyebben belelátni a dolgokba, kötelezőnek éreztem aprólékosan felkutatni és leírni. Sok olyan dolgot sikerült felkutatnom, amire nemigen számítottam – ilyen volt például az udvarhelyi kórház története. Úgy indultam neki, hogy nem tudtam, hogy hogyan fogom kibontani, de sikerült megoldani, nyomtatványokkal bizonyítani a kórház múltját.
Az 1848-49-es szabadságharc után jöttek az osztrákok és kötelezővé tették egy kórház, a széki kórház létrehozását – ezt is sikerült egy írott jelentéssel dokumentálnom. Tehát osztrák „nyomásra" jött létre az udvarhelyszéki, Udvarhely megyei kórház pedig fennált egészen a rajonok megjelenéséig, de azután is, még ma is tartja megyei jellegét.
A könyv milyen inspirációt adhat a mostani orvosoknak?
Itt elakad a szavam, mert amennyire ismerem a kollégákat, kevés érdeklődés van ez irányban. A régiekben több volt. Például dr. Bódi András mindig mondogatta, hogy jó volna, ha valaki megírná Udvarhelyszék egészségügyi történetét. Én még kezdő orvos voltam akkor, de akkoriban sem akadt senki, aki nekifogott volna.
Úgy fogtam neki, hogy láttam próbálkozást az itteni történészek részéről, de éreztem, hogy nem jó úton járnak. Egy jelenségből nem lehet történetet írni. Aztán amikor nyugdíjba jöttem, kezdtem ezeket a dolgokat apró részekre bontani, és belelovalltam magam a kórház történetének megírásába.
Sok segítséget kaptam Zepeczener Jenő és Róth András Lajos történészektől. Nagyon értékes anyagot kaptam Fülöp Máriától, a vásárhelyi orvosi egyetem könyvtárosától, az nagyon jó dokumentáció volt. De kaptam adatot – főleg gyógyszerészeti szempontból – a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeti könyvtárától.
Tamás Kincső, az Országos Széchenyi Könyvtár részéről, míg Mátyus Kinga a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban segített sokat – kiderült, hogy ő is kibédi származású, de a többiek is nagyon szimpatizáltak velünk. Még Kibédi Mátyus István latin nyelvű disszertációját is elővették. Aztán így lassan összejött az anyag, kezdtem rendszerezni, a számítógépbe Péter Attila vitte be az adatokat.
Én a keresztmetszetét láttam az egészségügynek, kivéve a régmúltat. 1957-ben idekerültem és akkor már találkoztam azokkal a kollégákkal, akik a háború előtt, alatt és után már orvosok voltak, így tudtam az anyagot hozzájuk kötni. Például dr. Csiszér Zoltán sebészorvosnak volt egy naplója, amit a lánya rendelkezésemre bocsátott. Csiszér főorvos volt Koreában is, a háborúban, az ötvenes évek elején ő volt a romániai orvoscsoportnak és az ottani román hadikórháznak a vezetője. Magyarláposról származott, 1945 áprilisában jött ide Kolozsvárról, itt volt öt évet, majd utána ment Koreába, ahol egy igazi riportot írt a háborúról, ez kéziratban maradt fenn.
De az említett Bódi Andrásnak is voltak hasonló naplójegyzetei – ezekből is inspirálódtam.
Nagyon sok rövid orvosportrét, életrajzot is közöl a könyvben.
Azokra nagy hangsúlyt fektettem és próbáltam szültetésüktől elkezdve halálukig mindent megírni róluk. Erre kicsit büszke is vagyok, mert ilyen nem nagyon volt eddig még – minden egyes orvosportré egy-egy tudományos munka, hiszen még az első világháború előtti orvosokról is sikerült részletes életrajzokat írnom.
Figyeltem az orvosra, a gyógyszerészre és az egészségügyi dolgozókra, ezek közül óriási hangsúlyt fektettem a magyar orvosi áldozatkészségre. Külön rész van a katonaorvosokról, akiknek óriási szerepük volt Udvarhelyszéken a kulturális életben is.
A munka két nagy részre van osztva, az első Udvarhelyszék, a második a város egészségügyi történetét taglalja.
Az első rész magába foglalja a szék összes kórházának, a baróti, székelykeresztúri és szentkeresztbányai kórházaknak a történetét – azért volt fontos, mert azt sem tudták, hogy mikor jöttek létre. Ezeket tisztáztam, a fejlődésüket is leírtam. A második teljesen Udvahelyről szól. A címet nem én adtam, hanem a szerkesztői, de jó címet adtak – én eredetileg az Ispotályoktól a modern kórházakig címet adtam volna.
A bemutatóra szánt példányok elfogytak, a könyv egyelőre nem kapható a könyvesüzletekben, de a szerző tudomása szerint hamarosan érkeznek új példányok.
KATONA ZOLTÁN / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)



lapozás: 1-23




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék