udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 16 találat lapozás: 1-16

Névmutató: Fehér Katalin

1996. június folyamán

A moldvai csángók erdélyi iskolákban történő tanítása 1990-ben indult be. Megfelelő felkészülés nélkül indult ez a képzés, írja készülő tanulmányában Pálffy M. Zoltán, aki ebből egy részletet közölt. A beilleszkedési nehézségeket nem mérték fel előre. Összesen 155 csángó tanításáról van szó, közülük 148-an a székelyföldi iskolákban tanul. Szükség lett volna külön nevelőszemélyzetre a csángó kisdiákok részére, de erre nem került sor. A végzősök helyzete nehéz: otthon nem taníthatnak magyarul, ezt a lészpedi Fehér Katalin sorsa bizonyítja. A tanulmány szerzője borúlátó képet fest és azt érzékelteti, hogy nem gondolták át alaposan, mi lesz a végzett csángó fiatalokkal. /Szövetség (Az RMDSZ lapja, Kolozsvár), június./

1993. január 6.

Lészpeden százan aláírtak egy kérvényt: szeretnék, ha gyermekeik néhány órát magyarul tanulhatnának az iskolában. Nincs akadálya, nyilatkozta a minisztériumi felelős a román tévé magyar adásában. Ennek ellenére nem kapták meg az engedélyt. Lészpeden Fehér Katalin munkásnő lakásán tizenkét, Fazakas József, szintén otthonában negyven gyermeket tanít magyarul írni, olvasni. Fehér Katalin elmondta, hogy kis gyermekcsoportját meghívták Borszékre kirándulni, útjukat a borszéki plébánia fizette. Bákó megyében kellene a csángó értelmiségi sejteket kiépíteni, állapította meg Sylvester Lajos, az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület /EMKE/ ügyvezető igazgatója, de nincs helyben magyar értelmiség. A legértelmesebb csángó gyermekeket elhozzák Sepsiszentgyörgyre tanulni, külön foglalkoznak velük. Nem sajnálni kell a csángókat, hanem segíteni, vallja Ősz Erőss Péter, a csángó szövetség vezetője. /Tóth Erzsébet: Lesz-e magyaróra Lészpeden? = Magyar Nemzet, jan. 6./

1994. június 22.

Lészpeden 1959-ben szüntették meg a magyar elemi iskolát, majd eltávolították a magyarul miséző papot is. 1989 után megcsillant a remény, hogy megállítható ez a románosítási folyamat. Elsőként Fazekas József nyugdíjas próbálta összegyűjteni a gyermekeket magyar szóra, majd Fehér Katalin kezdte magyarul írni-olvasni tanítani a gyermekeket. 1993. márc. 28-ára beidézték kihallgatásra és jegyzőkönyv született: Fehér Katalin azzal, hogy magyarul tanít, alkotmányellenes tevékenységet folytat. Fehér Katalin az RMDSZ parlamenti csoportjától kért segítséget. Az akkori belügyminiszter, George Ioan Danescu válaszolt beadványukra: A körzeti rendőr cselekedete helyes volt, a rend és a biztonság megőrzését hivatott elősegíteni. Nem maradt más hátra, mint egy polgári per. A tárgyalást 1994. jún. 17-re tűzték ki, Bákóban. Négyórás várakozás után végre bejuthattak a tárgyalóterembe. A bírónő tíz perc múlva ígéretet tett, hogy délután háromkor ítéletet hirdet. A megadott időpontban azonban már senki sem volt az épületben. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 22./

1995. március folyamán

Lészpeden Fehér Katalin munkásasszony és Fazakas József nyugdíjas saját kezdeményezéssel mintegy félszáz csángó gyermeknek tanítja a magyar betűvetést. A hatóságok felléptek, Fehér Katalint a rendőrségre idézték, ahogy erről írt a sajtó. Most Fazakas Józsefet vették célba. Mintegy öt árnyi földjétől akarják megfosztani. A Fazakas testvérek írásos megállapodása eltűnt a polgármesteri hivatal irattárából. /Moldvai Magyarság (Sepsiszentgyörgy/, márc./

1996. október 9.

Fehér Katalin Lészpeden otthonát osztályteremmé alakította át, ahol csángó gyermekeket tanít anyanyelvükre, hogy megtanuljanak magyarul írni és olvasni. 1992 nyarán kezdett gyermekekkel foglalkozni. 1993 márc. 29-én feljelentették azzal, hogy széthúzást szít a katolikus hívek között. Kihallgatásakor a rendőrség hamis jegyzőkönyvet állított ki. Fehér Katalin az RMDSZ-képviselők segítségét kérte, ezután beidézték 1994. júl. 14-én tárgyalásra, amikor a bírónő kimondta, hogy egyetlen törvénycikkelyt sem szegett meg, nem okozott senkinek kárt. Hivatalos eljárás tehát nem folyik ellene, de többször megfenyegették: megverik, ha nem hagyja abba a tanítást. Fehér Katalinnak sikerült több tanítványát magyarországi nyaralásra vinni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

1996. november 2.

A Lészpeden élő nyugdíjas Fehér Katalin évek óta saját költségén magyar iskolát tart fenn lakásán a helybeli csángómagyar gyermekeknek. Segítséget kér, hogy kis uzsonnát is tudjon adni a gyermekeknek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

1997. február 21.

Gyimesbükkön tartotta tisztújító közgyűlését a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Az MCSMSZ ügyvezetői elnöki tisztét a továbbiakban is Csicsó Antal, Csíkszeredában élő, csángó származású történelemtanár látja el, s ő helyettesíti Erőss J.Pétert is, aki magánéltei okokra hivatkozva lemondott a szövetség elnöki tisztségéből. Az MCSMSZ művelődési felelőse az onesti-i Nyisztor Ilona, tanügyi megbízottja a Pusztinán élő Fehér Katalin, a szociális kérdésekért a klézsei Istók György felel. A "szövetség felszámolja sepsiszentgyörgyi székhelyét, ideiglenesen Gyimesbükkre, távlatilag Bákóba költöztetik azt." A sepsiszentgyörgyi székhely felszámolását az anyagi okok mellett az RMDSZ nagyméretű közönye is siettette. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./

2000. április 19.

A csángók helyzetének javítása 1990 óta az RMDSZ minden fontosabb dokumentumában célként jelent meg, kezdve az 1990. január 13-án Marosvásárhelyen megtartott küldöttgyűlésen elfogadott szándéknyilatkozattól. 1990. okt. 20-án megalakult a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. 1992-93-ban Feer Ecaterina /Fehér Katalin/ és Perca Mihály kísérletet tett a fakultatív magyarnyelv-oktatás elindítására, de szembesültek a hatóságok ellenséges magatartásával. Bákóban létrejött a Bákó Megyei Csángószervezet is és 1995. márc. 25-én már Bákóban készítették elő a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közgyűlését. A közgyűlést 1995. ápr. 29-re Klézsére tervezték, de megtartását megakadályozta a nacionalista jelszavakkal felizgatott és az RMDSZ ellen felbujtott csoport tettleges, agresszív fellépése. Az RMDSZ 1995 május 3-án interpellált az országos csángó- és magyarellenes hangulatkeltés ellen. 1996 nyarán ismét előtérbe került a magyar oktatás kérdése, melyet klézsei szülők kértek, de 14 hónapig nem kaptak választ. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a minisztériumhoz fordult, Szilágyi Zsolt képviselő Andrei Marga miniszterhez intézett interpellációt. 1997 júliusában az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Pozsony Ferenc és Tánczos Vilmos néprajzi kutatók tanulmányaira támaszkodva, intézménytelepítési tervet készített a csángóvidék számára. 1997. novemberében a Yehudi Menuhin Alapítvány meghívására Csicsó Antal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke Brüsszelben részt vett az Európai Kultúrák Tanácsának rendezvényein, és bemutatta a moldvai csángó-magyarok helyzetét, problémáit. 1999. márc. 6-án a Reform Tömörülés második kongresszusa indítványozta, hogy az RMDSZ és a magyar kormány közösség-rehabilitációs program keretében támogassa és segítse a moldvai magyarokat. 1999. szept. 26-án a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének választmányi ülésén szorgalmazták a klézsei és a pusztinai csángóház létrehozását, az RMDSZ segítségével. 2000 márciusában Németh Zsolt külügyi államtitkár meglátogatta Klézsét és Bákóban találkozott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetőivel. /AZ RMDSZ megalakulása óta törekszik a moldvai csángók helyzetének javítására. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 19./

2002. október 19.

Fodor László, a BBTE Lélektan és Neveléstudományok Kar Neveléstudományi Tanszékének adjunktusa Fehér Katalinnal, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Neveléstudományi Tanszéke főiskolai tanárával közösen írt, a tudománynépszerűsítés és a tematikus szakirodalom határán egyensúlyozó könyve /Az erdélyi magyar nevelés évszázadai. Educatio Kiadó, Kolozsvár, 2002./ a két egyetem, a BBTE és az ELTE együttműködésének jegyében született. /Szabó Csaba: Karddal, pennával - futócipőben Átmentett neveléstörténet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

2013. május 13.

Rangos vetélkedő
Kitörő örömmel vette át a legtöbb pontszámot szerzett iskolának járó díszes kupát szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceum lelkes és népes csapata. A kézdivásárhelyi középiskolában egy évig őrzik a trófeát, amelyet a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyén szereztek, s nevük felkerül a kupára. A vetélkedőt május 11-én, szombaton tartották a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, ahol kilenc megye 29 középiskolájának 250 diákja mérte össze tudását hat tantárgycsoportból. A második helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a harmadikon a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata végzett.
A vetélkedőt nyolc évvel ezelőtt erdélyi oktatók álmodták meg, kezdeményezték és tartják meg minden évben Marosvásárhely rangos középiskolájában. A szervezőknek sikerült hagyományt teremteni, ezt bizonyítja, hogy évről évre többen szállnak versenybe – mondta köszöntőjében a fővédnök, Markó Béla szenátor, aki szerint a vetélkedő lehetőséget teremt az erdélyi magyar szellemi hagyományok felmutatására. A helyszínen pedig a Bolyaiak példája azt igazolja, hogy akaraterővel lehet teljesítményt elérni, s a tudás birtokában a nagy igazságok is kétségbe vonhatók.
A Haller Béla tanár vezette nyitóünnepségen Szabó Csilla, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsosa, a tanfelügyelőség, a helyhatóságok képviselői, Bálint István iskolaigazgató és Oláh-Gál Róbert egyetemi tanár, a verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az ismert Bolyai-kutató elmondta, hogy Bolyai János tevékenységében van még feltárnivaló, s az eddig elvégezett munka folytatására biztatta a fiatalokat.
Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja – hangzott el az elnök biztatása a díjkiosztó ünnepségen, ahol a zsűrik képviselői értékelték a diákok teljesítményét és ismertették a legjobb helyezést elértek nevét, iskolájukat, felkészítő tanárukat. A díjkiosztást megelőzően minden részt vevő iskola diák és tanár képviselőjét a színpadra szólították, s emléklappal valamint egy kis csomaggal jutalmazták meg. A tantárgyverseny színvonalát jelzi, hogy az informatikavetélkedő nyertesei a Sapientia EMTE marosvásárhelyi műszaki karának bármely szakára felvételi nélkül beiratkozhatnak, a földrajz- és történelemvetélkedő nyerteseit pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem földrajz, kulturális turizmus, történelem, régészet, levéltárosi, művészettörténelem, nemzetközi turizmus szakán veszik fel a versenyen elért eredményük alapján. A zsűrik élén neves egyetemi tanárok álltak Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából.
A Nyárádi Erasmus Gyula növény- és állatbiológia vetélkedő eredményeit dr. Fodorpataki László, a BBTE docense értékelte, s az írásbeli feladatok megoldása mellett kiemelte az állatok viselkedését egyéni megfigyelés alapján bemutató dolgozatok színvonalát. Növény- és állatbiológiából az első helyen Bíró Enikő (tanár Fehér Katalin), a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja végzett. Madaras Barna bolyais diák (József Éva tanítványa) a második lett. Anatómia és élettanból Harsa I. Mihai-Iuliu (Székely Mikó Kollégium, tanár Csia Emese Kinga) kapta az első díjat. Nagy Zsuzsanna a Bolyaiból (József Éva diákja) a harmadik lett.
Nagy műgonddal, szépen kidolgozott tételeket bírált el a Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzverseny zsűrije – számolt be dr. Nagy Egon, a BBTE docense. Általános természetföldrajzból Gábor Ibolya (Márton Áron EL – tanár Gidó Mária) írta a legjobb dolgozatot, humánföldrajzból Kerekes Anna Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium – tanár Tar István).
A Kalkulusz országos informatikai tantárgyverseny programozói vetélkedőjét elemezve dr. Antal Margit, a Sapientia EMTE adjunktusa örömmel mondta, hogy a programozói szakon megkétszereződött a résztvevők száma. A legjobb eredményt Vass Péter (Nagykárolyi EL – Muszka Ágnes tanítványa) érte el. Az alkalmazói vetélkedőt Székely István (Salamon Ernő EL – tanár Csiki Zoltán) nyerte.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének mérlegét Láday Zoltán tanár foglalta össze. Az Üzleti tervek verseny élére a legjobb vállalkozói tervvel a Székely Mikó Kollégium két diákja, Krecht Rudolf és Szigeti Botond került (tanáruk Szabó Anna). Barabási Róbert Csaba és Szabó Tamás, a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont tanulói (tanár Dósa Zsolt) dicséretet kaptak. A társadalomtudományokból írt szakdolgozatok egyharmada kiváló minőségű volt – számolt be dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese, majd ismertette az első helyezettek nevét. Az élen Mihály Imola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákja (Erdei Ildikó tanítványa) végzett.
A Historia Nostra történelmi vetélkedő témája a magyarság (1699–1848 közötti) történelme volt. A díjazottak nevét dr. Rüsz Fogarasi Ildikó, a BBTE Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese jelentette be. A legjobb dolgozatot Dósa Helga, a marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója írta (tanár Benedek Zsolt). A bolyais Nemes Szilárd (tanár Hajdú Zoltán) dicséretet kapott.
A Fabinyi Rudolf kémiavetélkedő mérlegéről dr. Donáth Nagy Gabriella, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának adjunktusa számolt be, s az első helyezetteknek Zayzon Zsuzsanna, a Richter Gedeon Gyógyszergyár ajándékát is átadta. Általános és szervetlen kémiából Csomós Attila (Nagy Mózes EL, tanár Rozsnyai Árpád), szerves kémiából Léva Norbert (Nagy Mózes EL – Rozsnyai Árpád) vitte el az első díjat.
Nagyszerű vetélkedő volt, zárta az értékelések sorát a rendezvényt támogató oktatási minisztérium tanácsosa, Szabó Csilla, aki jövőre meglepetést helyezett kilátásba.
Befejezésként soroljuk fel, hogy kik működtek közre a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyének szervezésében: dr. Bálint István igazgató, Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia-, Hajdú Zoltán történelem- és Patek Enikő kémiatanár. A rendezvényt a szaktárca mellett a polgármesteri hivatal, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, a BBTE és a Richter Gedeon Románia támogatta.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 12.

Előtérben a digitális műveltség
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 24.

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 28. (részletek)
A hatalmi harcok és a számtalan túlkapás, visszaélés ellenére – legalábbis közvetlenül a kommunizmus berendezkedése után – anyanyelvű iskolahálózattal, kiadók létesítésével, sajtótermékek indításával támogatták a magyarság etnikai-kulturális identitásának megőrzését, és a magyarok képviseletet nyertek a párt és állam felső vezetésében, a különböző területi intézményeknél is.
Lekerült napirendről a szórvány korábbi nemzedékeinek két fő problémája, az iskola és a templom, az érdeklődés a munkásosztály hatalmát fenntartó propagandaakciók irányába tolódott el. Mivel a kommunista hatalom ferde szemmel nézett a templomba járókra, és a legtöbb magyar immár „pártvonalon” került a fővárosba, ők messze elkerülték az egyházakat.
Sokszor állították, hogy Romániára a kommunizmust a kisebbségek erőszakolták rá, de a Kommunista Párt 1947-es nyilvántartása szerint a tagság 79,59 százaléka román, 12,35 százalék magyar és 4,16 százalék zsidó volt. Nagyjából ugyanezek az arányok 1949-ben a Securitaténál is: 83 százalék román, 6 százalék magyar és 10 százalék zsidó. Lucian Nastasă szerint ezek a statisztikák is bizonyítják, hogy a magyarok és zsidók „szövetségesek voltak, de semmiképp sem a kommunizmus hatalomra kerülésének fő mozgatói”.
Igaz, hogy a magyarok jó része a két világháború között balos beállítottságú volt, ennek egyik oka azonban az akkori román politikai pártok velük szembeni ellenséges magatartásában keresendő. Sok, a különféle román kormányok nacionalista politikájával elégedetlen magyar szimpatizált a kommunistákkal, többeket be is zártak, ezért járt az a szóbeszéd, hogy a doftanai börtönben több magyar szót hallani, mint románt. Fontos szerepe volt a magyarság baloldaliságában a Szocialista Internacionálénak is, amely a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége mellett állt ki. Voltak harcostársak, románok és magyarok, akik a börtönben ismerkedtek meg, például Gere Mihály és Nicolae Ceauşescu. Gere Mihály (1919−1997) szegény, hétgyerekes családból származó kőműves volt, kommunizmus iránti szimpátiája szegénységéből és antifasiszta beállítottságából eredt. Az illegalitásban nyolc év börtönre ítélték. Nem volt buta ember, némettudása mellett a börtönben franciául is megtanult. Egy másik munkásszármazású illegális mozgalmi, Mogyorós Sándor (Alexandru Moghioroş) tíz évet ült börtönben. Régi, még 1945-béli párttag volt Fazekas János (1926−2004) is; a székelykeresztúri tanítóképzőt járta ki, magas párt- és államfunkciókat töltött be, 1965 és 1982 között miniszterelnök-helyettes volt.
Kostyál István (1920−2013) már tizenéves korában megjárta a börtönt kommunista meggyőződéséért. 1954-ben a román hadsereg tábornoka lett, és a Szovjetunióban végzett szakirányú tanulmányokat; egész életében oroszbarát mAradt, annak ellenére, hogy 1941−1948 között Szibériába deportálták. Nicolae Ceauşescu helyettese volt a hadsereg felső politikai igazgatóságánál, de szervezkedni kezdett ellene, ezért 1970-ben megfosztották rangjától, és 1984-ben börtönbe zárták. Kulcsszerepet játszott a Ceauşescut megbuktató összeesküvésben, amiért 1989 végén visszakapta tábornoki rangját, az új hatalomban azonban már nem jutott szerephez.
A zsidó is elnyomott kisebbség volt a két világháború között, ráadásul a romániai fasiszta mozgalmak is a kommunista doktrína felé sodorták őket; sokan váltak közülük a Kommunista Párt tagjává. A magyarok mellett zsidókkal teltek meg a börtönök és lágerek; itt kerültek kapcsolatba a román kommunistákkal. Gh. Gheorghiu-Dej még héberül is megtanult hosszú ideig tartó zsidó kapcsolatai során. Az egyik legismertebb zsidó kommunista Valter Roman, azaz Neuländer Ernő, a Nagyváradi rabbi fia volt. A spanyol polgárháború veteránjaként 1944 után tábornok lett és az RKP KB-tagja, 1954-től pedig a Politikai Kiadó igazgatója; az ő fia Petre Roman, az első december utáni miniszterelnök. Voltak meggyőződéses kommunista zsidók, akik mégsem mélyedtek el a politikában, például Gáll Mátyás (1920–?), egykori politikai fogoly, egy ukrajnai megsemmisítő tábor túlélője. A külügyminisztériumban és az Agerpresnél dolgozott szerény beosztásban, majd a hetvenes években emigrált; 1989 után kiadta román nyelvű emlékiratait. A zsidók sorsáról az Antonescu-rendszer alatt Andrei Voinea ortopéd orvos is írt, akinek ugyancsak voltak magyar felmenői. Nem volt ritka a vegyes házasság sem az olyan magyarok, románok és zsidók között, akik közül egyik vagy mindkettő börtönviselt pártaktivista volt. A rettegett magas rangú pártaktivista, Vass Gizella, eredeti mestersége szabólány, Ana Pauker barátnője (mindketten besszarábiai zsidók) Vass László magyar illegalista felesége lett; ők voltak a nagyszülei annak a Bogdan Olteanunak, aki a liberális kormányzás idején (2004−2008) a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be. Luka László, aki vasutasként az RKP Brassói (1924−1929), majd jászvásári (1932) szervezetének titkára volt, később a moszkvai legfelsőbb Szovjet tagja és Csernovic alpolgármestere (1940−1944) lett, Elisabeta Birnbaumnak, Ana Pauker titkárnőjének volt a férje; 1933−1938 között börtönben ült.
Egy másik illegális mozgalmi harcos, aki többször is ült börtönben, Grigore Preoteasa volt; felesége a kommunista-szimpatizáns Fehér Katalin, Fóris István rokona. Fehér Katalin édesanyja nyújtott menedéket 1944-ben Tatrangon Ceauşescunak két hétig, miután az a zsilvásári lágerből szabadult. 1944 után Preoteasa különböző vezető állásokat töltött be, még külügyminiszer is volt (1956−1957), felesége pedig a Párt Központi Bizottságának aktivistája lett. Leányuk, Ilinca Bartolomeu Adrian Năstasehoz ment férjhez, aki később, 2000−2004 között Románia miniszterelnöke volt; válásuk után újra férjhez ment, és negyed évszázada az Egyesült Államokban él.
Egy másik pártaktivista, a hírhedt kegyetlen belügyminiszter, Alexandru Drăghici felesége Czikó Mária volt, Elena Ceauşescu jó barátnője, illetve a Czikó testvérek, Nándor és Lőrinc nővére (ők a Magyar Népi Szövetség vezető káderei voltak, utóbbit 1948-ban a tanügyminiszter főtitkárává nevezik ki). Az 1989-es események után az óvatos Drăghici Magyarországra menekült, ott is halt meg 1993-ban. Magyarként különféle felelős beosztásban (követ, miniszter, miniszterhelyettes, a Securitate egységeinek vezénylő tábornagya, az RTV Nemzeti Tanácsának tagja stb.) volt Vincze János (Ion Vinţe) is (1910−1996), akinek felesége Constanţa Crăciun kulturális miniszter volt. Könyvelői végzettséggel, 21 éves korában lett párttag.
A magyar források nem említik Fejes Iuliu (1940−), egyetemi tanárt, az RKP KB tagját (1969−1989), aki különféle vezető beosztásban volt az RTV-nél és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsánál. Néhány magyart likvidáltak a hatalmi harcok során, köztük Fóris Istvánt, az RKP 1940–1944 közötti főtitkárát, akit Gheorghiu-Dej veszélyes ellenfélnek tartott. Rövid idővel meggyilkolása után, 1946-ban édesanyját is megölték, élettársa, a besszarábiai illegalista, Victoria Sârbu 11 évig ült börtönben. A magyarság renegátnak tartott több vezető állású kommunista magyart: Bank József erdőmunkást, Ceauşescu sakkpartnerét, és a Kolozsvári Péterfi István akadémikust, az Államtanács tagját. Ceauşescu környezetében akadtak magyarok is, elit szakemberek, például két pilóta: Imre Sándor és Suba Gyula. Egy olyan, az állam- és pártvezetés rendelkezésére álló különleges egység tagjai voltak, amelynek feladata a repülőgépes vagy helikopteres szállítás volt. Suba Gyula fia, Árpád repülőgépekre szakosodott mérnök lett, Brassóban él.
Az ötvenes évek során nemzettársai védőjeként lépett fel két magyar nómenklatúra-tag pártaktivista: Fazekas János és Gere Mihály. Fontos szerepet töltöttek be a párt nemzetiségpolitikájának irányításában, legalábbis a Ceauşescu-féle nemzeti kommunizmus brutális megnyilvánulásáig. Akit irredentizmussal vádoltak, az ő segítségükkel ezt akár meg is úszhatta, hisz volt egy döntési pozícióban lévő nemzettársa, aki szót emelhetett érdekében, aki az ügyet megfelelő megvilágításban tálalhatta. Például egy erdélyi városkában Petőfi tiltott verseit szavalták, és az ügyészség azonnal nyomozni kezdett. A pártaktivista Fazekas közbelépett, az alábbi érveléssel: igaz, hogy a résztvevők hibáztak, nem kellett volna ilyen verseket szavalniuk, de ha külföldön értesülnek arról, hogy a magyarokat azért is letartóztatják, mert a legnagyobb költőjük verseit szavalják, ez nagy fekete pont lenne Romániának. Az érvelés hatására a nyomozást felfüggesztették, és a vádakat ejtették. A Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedében, amikor a Securitate visszaélései elszaporodtak, nagyon sokan börtönbe kerültek, olyanok, akik – úgymond − túl sokat jártatták a szájukat. Fazekas kényszernyugdíjazása után többé nem volt, aki megvédje őket. Közismert a sepsiszentgyörgyi színész, Visky Árpád esete, aki a rendszert kritizálta sorban állás közben; barátai nem tudták megmenteni, és a rahovai börtönbe került.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 9.

Áder János is jelen lesz az Arany-emlékév nagyszalontai nyitóünnepségén
Az Arany János születésének bicentenáriuma apropóján szervezendő emlékév nyitónapján, március 2-án Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz a költő szülővárosában, Nagyszalontán – közölte a Krónikával Patócs Júlia, a hajdúvárosi Arany János Közművelődési Egyesület elnöke. 
Mint rámutatott, az emlékév nyitányaként Szalontán tartandó eseményeket a hajdúváros önkormányzata közösen szervezi az egyesülettel. Március 2-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Török Ádám is ellátogat a költő szülővárosába, ahol ünnepi istentisztelet, tudományos előadások, könyvbemutató, megemlékezés, koszorúzás és színházi előadás is várja a közönséget.
A tudományos konferencián irodalomtörténészek, zenészek, helytörténészek szakmai előadásai járják körül a kétszáz éve született költő szellemiségét, életművét. Dánielisz Endre Az Arany-ősok letelepedése Szalontára, Korompay H. János Az Arany János által 1834-ben készített prédikáció, Hász-Fehér Katalin pedig Az Arany-arcképek ikonográfiája, Szörényi László Arany János kiadatlan jegyzetei címmel tart előadást. A városháza nagytermében Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész mutatja be az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című albumot. Az emlékév keretében Nagyszalonta egyébként egész éves programsorozatot tervez, amelyről korábban már beszámolt Patócs Júlia a Krónikának.
Az 1817. március 2-án született legnagyobb epikus költő szülőhelye már 2014-ben elkezdett készülni a jubileum megünneplésére, amelybe bekapcsolódik a hajdúváros önkormányzatán és különféle szervezeteken, intézményeken kívül egy helyi emlékbizottság is. A bicentenárium alkalmából számos erdélyi és magyarországi helyszínen megemlékeznek a költőről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életre hívott egy országos Emlékbizottságot, amely már tavaly november 23-án megtartotta első találkozóját, feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése. A magyar Országgyűlés és az MTA 2017-et Arany János-emlékévvé nyilvánította tavaly márciusban, az emlékév fővédnöke Lovász László, az Akadémia elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2017. március 3.

Áder Szalontán: szent aggodalommal is lehet óvni és menteni
Áder János köztársasági elnök részvételével csütörtökön Nagyszalontán elrajtolt a költő születése 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév. Az államfő beszédében feltette a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban.
Arany János ma is velünk, hatása bennünk van. Emberöltőkre a magyar irodalom mércéjévé vált, szállóigévé lettek sorai – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Nagyszalontán, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév hivatalos megnyitóján.
A hajdúváros polgármesteri hivatalának nagytermében elmondott méltatásában az államfő kijelentette: Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön. A költő pályáját, a Magyarországon a 19. században „összesűrűsödött történelmi időt" ismertetve a köztársasági elnök úgy vélekedett: Arany műveiben halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre: hidat, verset, újító szerkezetet, szobrot, tudományos tételt, regényt, békét és szabadságot. „Arany János kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre. Alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának" – jelentette ki Áder János, aki szerint ma Arannyal mérjük és számoljuk azt az időt, amikor a magyar név s a magyar nyelv új becsületet szerzett magának.
Az államfő úgy vélte, a költő még a hazaszeretetben is annyira szemérmes volt, hogy régmúlt korok hőseivel mondatta el, mit jelent tartozni valahova, vagy meghalni egy eszméért. A köztársasági elnök elmondta, születésének 200. évfordulóján joggal tesszük fel a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? „Egy nemzeti mítoszt tisztelünk-e benne, vagy értjük igényességét, bizonytalanságát, lelkének indulatait? Engedtük-e már közel magunkhoz szellemét? Ízlelgettük-e mondatait. Csodáltuk-e szóképeit? Milyennek látjuk Arany Jánost?" – tette fel a kérdést Áder, aki felhívta a figyelmet, hogy közös jövőnk, a haza sorsa nemcsak az anyagi jóléten, a nemzeti összterméken, vagy látványos sikereinken múlik, hanem azon is, megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk, és tanulunk-e tőlük.
A köztársasági elnök megállapította, Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Rövid szalontai látogatása során az államfő ellátogatott a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba és a költő egykori szülőháza, az egykori bogárhátú öreg viskó helyén álló tájházba, és megkoszorúzta a poéta egész alakos ülőszobrát is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az emlékév egyházi fővédnökeként a megnyitón örömének adott hangot, hogy a reformáció 500. évfordulóján úgy tudjuk ünnepelni Arany születése bicentenáriumát, hogy közben a mai világra, a magyar nemzet jelenlegi helyzetére tekinthetünk. Az egyházfő szerint reménnyé kell váljon az emlékezet, a jelen társadalmának pedig akár 200 esztendőre kell programoznia önmagát. Patócs Júlia, a szalontai Arany János Művelődési Egyesület (AJME) elnöke elmondta, három éve, pontosan ezer napja kezdte el a jeles és kerek évfordulóra, az Arany-évre való készülődést a szülőváros, amely az egész évet betöltő programsorozattal tiszteleg legnagyobb szülötte előtt.
A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon a nagyközönség számára kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett Arany életével, pályájával kapcsolatban. Az egyik kései utódnak számító Török Ádám, az MTA főtitkára felidézte: titoknokként, azaz főtitkárként a költő kiemelkedő gondossággal dolgozott 12 éven át, ez idő alatt például 3490 levélfogalmazvány és több mint 300 ülési jegyzőkönyv fűződik a nevéhez. Dánielisz Endre szalontai helytörténész, Arany-kutató elmondta, 1716-os összeírásban szerepelnek először Aranyok a hajdúvárosban, ekkoriban telepedtek meg a környéken. A költő első fennmaradt, 17 évesen írt munkájaként mutatta be Korompay H. János tudományos tanácsadó, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője az Arany által 1834-ben készített prédikációt, amely későbbi verseiben visszatér, sőt Vörösmarty forrásául is szolgálhatott. Kiderült az is, hogy Arany arcviselete és portréi nemcsak személyes stílust és ízlést tükröznek, hanem politikai gesztusnak számítottak. Hász-Fehér Katalin szegedi egyetemi tanár elmondta, a költő értelmezte is a róla készült portrékat, „beszélt" is általuk, ugyanakkor egyetlen szoborhoz ült modellt, Izsó Miklós alkotásához.
Az emlékév nyitánya keretében csütörtökön bemutatják az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című, a költő életútját felölelő kötetet is. Délután erdélyi és anyaországi meghívottak részvételével megemlékezést és ünnepi műsort tartanak a szalontai szoborparkban, amelyet gyertyás menet követ, majd Honnan és hová – Arany János költészete címmel a nagyváradi Szigligeti Színház bemutató előadása zárja a hajdúvárosi programsorozatot.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2017. május 17.

Magyar nap Fogarason
Második alkalommal – ezúttal gazdagabb műsorral, nagy sikerrel – tartották meg szombaton a fogarasi magyar napot, a fogarasföldi magyarok találkozóját abban a városban, amely sok-sok szállal kötődik mihozzánk.
Fogarasföld és a tágabb Olt-völgy magyarsága gyűlt össze a szervező helybeli református egyházközség régi iskolájának udvarán. Kóboriak, mohaiak, halmágyiak és helybeli vegyes felekezetű magyarok jelentek meg együtt ünnepelni, sátrak sora, gyereksátor, kirakóvásárosok tették mozgalmassá a tágas udvart, amelyre színpadot is építettek.
A házigazda református egyházközség nem maradt segítők nélkül, a rendezvényt támogatta a Petőfi Sándor Program és az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program, szorosan együttműködve a többi magyar történelmi egyház képviseletével. S mert az erdő is csak sok-sok fával erdő, a találkozó a magyar együvé tartozás sikeres kifejezője és bizonyítéka volt, amelyet a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, Kovászna megye tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Magyar Unitárius Egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházköre s Barót Polgármesteri Hivatala is támogatott. Édes anyanyelvünkön hangzott a város szívében a magyar muzsika, az ének, és a népi táncosoké volt a színpad. Az ünneplőket Szász Tibor református lelkipásztor és Török István unitárius köri esperes, a partnerségi program fogadó mentora köszöntötte, Isten áldását kérve a rendezvényre. A Petőfi-program anyaországi képviseletéhez, a jelen levő vendég személyiségekhez, a helybeli történelmi magyar felekezetek lelkészeihez a műsort felvezető Hollanda Tímea és Bokor Csongor, a program fogarasi ösztöndíjasai szóltak. Miként Szabó Gábor, az RMDSZ fogarasi szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta, a két fiatal önkéntes tevékenysége révén fakultatív magyar nyelvű oktatás indult a városban, harmincnyolc elemista- és öt-nyolc osztályos gyerek tanul magyarul írni-olvasni és számolni. Gazdag ünnepi műsorral szerepeltek a fogarasi nap színpadán Bokor Csongor és Hollanda Tímea vezetésével. Tartalmas repertoárjával nyitott a fogarasi ökumenikus dalárda (karnagy: Palkó Sándor), a nagybaconi és a brassói néptáncegyüttesek, a baróti Csala kürtje fúvószenekar (karnagy: Vágási István), énekelt a fogarasi Fehér Katalin, verset mondott Kocsárdi Manyika szavalóművész. Estbe hajlóan nagy sikert aratott operettegyvelegével a sepsiszentgyörgyi Classical együttes s az udvarbál magyar retróslágereivel.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 8.

Fel kellene nőnünk Arany Jánoshoz – Szilágyi Márton irodalomtörténész az életműről és annak kutatásáról
A kolozsvári bölcsészkaron mutatták be elsőként Szilágyi Mártonnak, az ELTE tanárának, elismert irodalomtörténésznek, Arany-kutatónak a Kalligram Kiadónál megjelent, „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját. Szilágyi Márton a csütörtöki bemutatót megelőzően a Krónikának többek között elmondta: másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk.
– „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját elsőként a kolozsvári bölcsészkaron ismerhette meg a közönség. Milyen tekintetben hoz újat a kötet, amely a költő születésének bicentenáriuma apropóján szervezett emlékévben látott napvilágot?
– Az volt a célom, hogy olyan műelemző könyvet próbáljak írni, amely elsősorban Arany epikus és lírai műveire koncentrál, műelemzések sorozatából épül föl, és nemcsak a szakma, de a nagyközönség számára is érdekes lehet. A szerkezet is ezt tükrözi:
az elején egy fejezet Arany társadalmi státusváltozásait próbálja áttekinteni: nem az életrajzot újramondani, hanem azt, hogy miképpen jutott el a nemzeti költői státuszig. Utána műelemzések következnek, az első felében az epikus művekről, a másodikban az úgynevezett kisebb költeményekről. A kötet újdonságát az adja, hogy olyan szövegekről is igyekeztem beszélni, amikről nem szokás az Arany-életmű kapcsán. Külön fejezetben foglalkoztam A dévaványai juhbehajtás című művel, amit sokáig nem tekintettek Aranyénak. A szöveg, ami voltaképpen egy falucsúfoló, feltehetően Kisújszálláson keletkezett, ahol az 1830-as években Arany tanítóként működött.
„Azért jelentős ez a szöveg, mert ha figyelembe vesszük, akkor másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk, vagyis nem az első Arany-szövegnek tekintett Az elveszett alkotmánnyal, hanem jóval korábban és más műfajjal.
– „Mi vagyok én? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál” – ez a rövidke Arany-szöveg ihlette a kötet címét?
– Ez is. Arany maga ezt az élete végén írott kis szöveget nem tekintette önállóan publikálható versnek. Azért fontos, hogy ez a kötet címadója, mert egy másik Arany-szöveghez vezet el: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék”. Számomra az volt érdekes, hogy miként lehet ezt a két sort egymásra vetíteni. Amikor Arany élete végén megírja fájdalmas kis szövegét, voltaképpen visszautal arra a korábbi sorra, amely költői indulásában fontos szerepet játszott, a Petőfi episztoláját megválaszoló saját versére. A Mi vagyok én? kérdésre adott két válasz pedig gyökeresen eltérő: először az, hogy „egy népi sarjadék”, élete végén pedig, hogy „Senki Pál”.
– Petőfiről szóló tanulmánykötetet is szerkesztett nemrég, amelynek címe a költő „Ki vagyok én? Nem mondom meg” verssora. Tekinthető a két cím a Petőfiről és Aranyról szóló kötetek egyfajta felelgetős játékának?
– Nyilván. Amikor Arany fölteszi ezt a kérdést, hogy „Mi vagyok én?”, ott van a fülében Petőfinek ez a verse, hiszen nagyon alaposan ismerte életművét és magát a költőt is, így a kérdés egyfajta Petőfi-allúzió is. Engem az eltérés izgatott: az Arany által megfogalmazott mindkét önképnek megvan a maga hitele és poétikai következménye, de ifjúkorában ez morális, származásbeli kérdés, élete vége felé pedig egzisztenciális számvetés.
A Petőfi-tanulmánykötetet egyébként 2014-ben szerkesztettem, apropója az volt, hogy megnyílt egy újrarendezett Petőfi-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol felkértek, hogy legyek a szakmai forgatókönyv összeállítója, aztán a múzeum szeretett volna egy tanulmánykötetet. Szép és érdekes feladat volt, hogy több évtized után újabb, Petőfiről szóló tanulmánykötetet kellett összeállítani, mert ez utoljára az 1970–80-as években volt divat.
– Arany esetében ez hogyan alakult, főként az emlékévnek köszönhetően lendült fel szóló kiadványok megjelentetése, munkásságának kutatása?
– Nem önmagában az emlékévnek, hanem annak, hogy volt néhány szakember, aki idejekorán számot vetett azzal, hogy közeleg a bicentenárium, amit megfelelően elő kell készíteni. Az Arany-életmű kritikai kiadását Korompay H. János indította újra, aki az Akadémia irodalomtudományi intézetében dolgozik. Egy kötet már megjelent: Hász-Fehér Katalin rendezte sajtó alá Arany lapszéli jegyzeteit a Nagyszalontán található hagyatékból. Az évfordulóra két tanulmánykötet is kitalált, az egyik Arany és a világirodalom kapcsolatáról szól, a Cieger András szerkesztette másik kötet Arany életművének művelődéstörténeti olvasatait tekinti át, és mindkettő fontos kiadvány.
Komoly eredmény, hogy rengeteg szerzőt sikerült meggyőzni, hogy Arannyal foglalkozzon, így a kutatás nem áll rosszul. Jelentősek az évforduló alkalmával napvilágot látott tematikus folyóiratszámok, sok anyag gyűlik föl.
Ez azért is lényeges, mert azt hihetjük, hogy mindent tudunk már róla, de most derül ki, hogy mennyi mindent nem, és mennyi mindent kell még elvégezni.
– Visszatérve a kritikai kiadásra, miért is van szükség rá?
– Ideje rendet teremteni Arany életművében, merthogy nincsen rend, a kritikai kiadásban pedig minden művel el kellene számolni. Az 1950-es években, a kritikai kiadás indulásakor épp a legfontosabb rész, az első 5-6 kötet előkészítése nem történt kellően átgondolt formában. Az is fontos, hogy Vojnovich Gézának, aki akkor sajtó alá rendezte a műveket, nem volt lehetősége, hogy például Nagyszalontán kutatásokat folytasson, most viszont mód van erre. Lehetőség nyílik arra is, hogy a Magyarországon őrzött kézirathagyatékhoz hozzávegyük azt, amit Erdélyben őriznek. Például a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, amelyet hosszú évtizedek óta nem háborgatott senki, holott kiemelt jelentőségű. Kéziratos kötet, amelybe a költő bemásolta az 1856-os Kisebb költemények anyagát. Olyan szöveg, ami homlokegyenest más lehetőségeket ad a kritikai kiadásnak.
– És mikorra készülhet el az új kritikai kiadás?
– A távlatokat azzal jelezném, hogy az 1950-es években indult el a kritikai kiadás, és hivatalosan 1-2 éve fejeződött be. A helyzet azóta kicsit romlott, mert a számítógépes és nyomdai feltételek ugyan javultak, de a bevonható szakemberek száma csökkent. Ebből a szempontból nem biztos, hogy kevesebb idővel kell számolni, de most már remélni lehet, hogy néhány éven belül kézbe vehető, asztalra tehető kötetek születnek. A feladatok ki vannak osztva, az én reszortom Arany költői életművének 1850-ig terjedő legelső időszaka. Olyan kötetek is várhatók, mint például Arany kéziratos dalgyűjteményének kiadása: egyrészt a költő is szerzett dallamokat, másrészt le is jegyzett meglévőket. Az elképzelés az, hogy hangzóvá teszik, Csörsz Rumen István előadóművész a teljes dallamokat eljátssza, így majd felvételről meg is lehet ezeket hallgatni a kiadás kiegészítéseként.
– Kutatják az Arany család mesegyűjteményét is, készül a kritikai kiadás. Mesélne erről?
– Tulajdonképpen két fiatal néprajzos, Gulyás Judit és Domokos Mariann dolgozik azon, hogy megjelenjen kritikai kiadásban az Arany László-féle népmesegyűjtemény. Bizonyítani lehet, hogy Arany László a meséket édesanyjától és nővérétől, Juliskától gyűjtötte. Ilyenformán a családi meseanyag válik megragadhatóvá, ami annál is érdekesebb, mert van egy olyan Arany-mese, ami ebből a hagyományból nő ki, a Rózsa és Ibolya, a költő ezt feltételezések szerint a felesége révén ismerte.
Arany és a folklór kapcsolata egyébként rendkívül sokrétű.
Ha az ember belemélyed az életművébe, szinte beleszédül, hogy milyen hihetetlen világirodalmi, populáris irodalmi, népköltészeti és magyar irodalmi kapcsolatrendszer sejlik föl, ezeknek a bontogatása is a kritikai kiadás feladata.
– Az Arany-emlékév keretében rengeteg kezdeményezést indítottak, sokszor elhangzik, hogy a rendkívül gazdag életművel rendelkező költő voltaképpen a kortársunk. Ön, aki kortárs irodalommal is behatóan foglalkozik, miként látja ezt?
– Nem Aranyt tiszteljük meg azzal, ha azt mondjuk, hogy kortársunk, inkább nekünk kellene felnőnünk hozzá. Életműve mérhetetlenül gazdag hagyományt jelent, amit meg kéne érteni, be kéne építeni a mindennapjainkba, mi lennénk ezáltal gazdagabbak. Szintén fontos, hogy a magyar irodalomban ő az, akinek a legdúsabb a hatása és legszerteágazóbb a kapcsolatrendszere.
Az évforduló alkalmával az Országos Széchenyi Könyvtár rendezett egy kiállítást, amely az Aranyra később reflektáló magyar irodalmi alkotásokból áll. Megható, hogy Aranytól alkatilag gyökeresen különböző költők nyilatkozataiból arra következtetni, hogy úgy érezték: számukra Aranytól indul el valamiképpen az irodalmi időszámítás. Ilyen például Petri György is, vagy Orbán Ottó, aki azt írta, hogy „ha emberi alakban akarom magam elé képzelni az istent, az csak olyan lehet, mint az öreg Arany János” – és mondja ezt egy vallástalan költő.
Aranyban minden nemzedék és minden alkotó újra és újra fölfedez valamit, ami máshol nem található meg az irodalomban, és ez a folyamat jelenleg se állt meg. Tehát az évfordulónak a szépirodalmi hozadéka azt mutatja, hogy rendkívül erős ösztönzést jelent Arany, roppant gazdag az életmű, rengeteg réteget meg lehet benne találni. Például egyre erősebben látszik a játékos rögtönzéseiből, alkalmi verseiből kibomló költészetének hatása, amely rendkívül dinamikus.
Arany persze kortársunk, mint ahogy minden klasszikus a kortársunk voltaképpen, és mi vagyunk megtisztelve, hogyha ez az életmű kortársként fogad el bennünket.
Az emlékév hozadékairól szólva: egy ilyen kezdeményezés mindig emlékezetpolitikai esemény is, és az minősíti, ami utána fennmarad. Ha sikerül egy emlékévet arra fordítanunk, hogy szövegkiadások, értelmezések, tanulmányok, monográfiák szülessenek, amelyek kijelölik a majdani kutatás irányait, és a későbbiekben is felhasználhatók, akkor azt mondhatjuk, hogy elérte célját. Úgy látom, hogy az Arany-év sok ilyen anyagot fölhalmoz, és ilyenformán nem lesz vége a naptári év elmúltával.
– Vendégtanárként oktat idén a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán 18–19. századi irodalmat. Mi a benyomása, a hallgatók miként viszonyulnak az Arany-életműhöz?
– Nem állunk rosszul, az életmű képes érdeklődést kelteni, de meg kell találni a módját, hogy elevenné, megszólíthatóvá tegyük az anyagot. Az nem működik, ha közhelyeket mond az ember, illetve megpróbál olyan frázisokkal élni, amikkel az elmúlt évtizedekben Aranyt illették. Meg kell találni a kérdésirányt, ami az egészet izgalmassá teszi, és Aranynál még inkább meg lehet találni, mint más 19. századi alkotók, mondjuk Vörösmarty esetében.
Egyébként a korszak szakirodalma szempontjából sok minden még szövegszinten sincsen elrendezve, nincs befejezve a Vörösmarty-életmű kritikai kiadása, a Petőfi-életmű legújabb kritikai kiadása, Jókaié sincs. Sok a teendőnk még, és ez közös felelőssége a magyarországi és erdélyi szakmának egyaránt. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék