udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Fehér Márton

2006. október 2.

A Bartók Béla-emlékdíjat a Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra alapította és adományozza egész év folyamán, az egész világon a magyar zenei élet nagyjainak és a magyar kultúra támogatóinak. A kitüntetettek névsorát szeptember 18-án a Magyar Tudományos Akadémia Tudósklubjának koncerttermében jelentették be. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke ezekben a napokban erdélyi körúton adja át a díjakat a kitüntetetteknek. Szeptember 30-án Homoródkarácsonyfalva temploma, másnap pedig Hodgya református temploma kapta meg ünnepélyes keretek között a díjat. A csíkmadarasi kultúrotthonban adták át a Bartók Béla-emlékdíjat négy Hargita megyei kitüntetettnek: Miklós Márton tanító, zenekarvezetőnek; Fodor Csaba táncoktatónak, az Ausztriában élő Antal Imre és Antal Ágnes előadóművész házaspárnak, valamint a Gyimesközéploki Nemzetközi Tánctábornak. Október 2-án Székelyudvarhelyen további kitüntetettek vehetik át a díjat: Bodurján János, dr. Orosz Pál József, Haáz Sándor, Udvarhely Néptáncműhely, Székelyudvarhely városa, Pál Róza (Korond), Gergely István (Csíkszereda), László Imréné (posztumusz), Nyisztor Ilona, Nyisztor Tinka (Pusztina), Fehér Márton, Szarka Mária (Külsőrekecsin). Este Csíkszeredában a Sapientia Egyetem aulájában adják át a Bartók Béla-emlékdíjat a Sapientia egyetemnek, Szalay Zoltán muzikológusnak és Köllő Ferenc zenetanár-karnagynak. /Bartók Béla-emlékdíj. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./

2015. január 26.

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék