udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Fehér Miklós

2001. június 22.

Máj. 8-11. között tartották az erdélyi magyar könyvtárak vezetőinek továbbképzését Csíksomlyón, melynek szervezői a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Kovászna Megyei Könyvtár és a Hargita Megyei és Municípiumi Könyvtár voltak. Az előadók között volt Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének vezetője. A tanfolyam eredményeként született meg az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesületének elektronikus levelezőlistája. A hazai könyvtárosképzés hiányosságait pótolva ez év októberében Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egy egynapos ingyenes tanfolyamot szerveznek. /Báró Wesselényi Miklós Municípiumi Könyvtár. Menedzsment az információs és könyvtári szolgáltatásokban. = Székely Hírmondó), jún. 22./

2002. május 7.

Az Európai Unió kiemelten támogatja a különböző országokban élő kisebbségek könyvtári ellátásának fejlesztését - hangzott el a Kárpátok Eurorégió könyvtári szekciójának Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn tartott konferenciáján. A lengyel, magyar, szlovák és ukrán könyvtárosok tanácskozásán - a régió ötödik tagországa, Románia képviselői ezúttal nem vettek részt a rendezvényen - Zongor László, a budapesti KultúrPont Iroda munkatársa elmondta: Brüsszel a Kultúra 2000 elnevezésű keretprogramjából évi 35 millió eurót, mintegy 9 milliárd forintot nyújt a könyvtárak fejlesztéséhez. A konferencián Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője azt hangsúlyozta: az Európai Unió követelményei szerint minden nemzetiségnek biztosítani kell, hogy kulturális hagyományait megőrizhesse, bárhol éljen is. /Kárpátok Eurorégió. A kisebbségek könyvtári ellátása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./

2005. október 15.

Testvérmegyei kapcsolat létesítését ajánlotta fel a szlovákiai Nyitra megye Háromszéknek. Az első találkozásra október 14-én került sor, amikor a Nyitrai Kerületi Önkormányzat alelnöke, Fehér Miklós vezette felvidéki küldöttség Sepsiszentgyörgyön találkozott a Vajda Lajos alelnök vezette Háromszék megyei tárgyalóbizottsággal. A szálak korábbi eredetűek, hisz a Székely Nemzeti Múzeum és a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma jó éve testvéri kapcsolatban áll, közös rendezvényeket is szerveztek már, például a Komáromban tartott Székely Napok a Felvidéken, valamint a most, hét végén Sepsiszentgyörgyön zajló Felvidéki Napok Háromszéken. A Nyitra megyei közgyűlés tizenötezer eurót ajánlott fel a háromszéki árvízkárok enyhítésére. Ugyanakkor folyik a gyűjtés az erdélyi árvízkárosultaknak. /(sz.): Szlovákiában is lesz testvérmegyénk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 15./

2015. július 31.

Hivatalosan is mártírtelepülés lesz Mezőbikács
Augusztus 2-án, vasárnap Mezőbikácson ünnepi megemlékezés keretében hivatalosan kis kimondattatik, hogy a települést mártírrá nyilvánítják az 1949. augusztus 2-ai vérengzés miatt. Ekkor a kommunista uralom és a rettenetesen elnyomó rendszer ellen fellázadó falubeliek közül a karhatalmi szervek négy embert, köztük a plébánost kivégezték, és további tizenöt családot deportáltak.
A román képviselőház plénuma május 27-én egy ellenszavazattal elfogadta azt az RMDSZ-kezdeményezést, amely Mezőbikácsot a kommunista ellenállás mártírtelepülésévé nyilvánítja. „A jogszabály egyfajta morális jóvátételt nyújt az állam részéről azoknak, akik életüket áldozták, vagy anyagi javaikat vesztették el a kommunizmus elleni küzdelemben” – mondta a törvény kihirdetésekor Szabó Ödön parlamenti képviselő, a jogszabály kezdeményezője. A Szövetség Bihar megyei politikusa felelevenítette, az Arad megyei Seprősőn 1949. július 31-én a kommunista rendszer ellen lázadtak fel az ott élők, két nappal később, augusztus 2-án pedig a Bihar megyei Mezőbikácson történt meg ugyanez, ahol az akkori kommunista diktatúra nevében működő hatóságok által alkalmazott rendfenntartás négy emberéletet követelt, illetve tizenöt családot telepítettek ki. Kivégezték Iványi György plébánost, továbbá Bejan Petrut, Bucskó István és Turcuţ Petrut.
A szomorú 1949-es eseményekről idén is megemlékeznek a településen. Augusztus 2-án, vasárnap ünnepélyes megemlékezés keretében hirdetik ki Mezőbikács mártírtelepüléssé nyilvánítását. A megemlékezés programja a következő: 10.00 óra – szentmise a római katolikus templomban; 11.00 – a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény díszkötésének átadása, majd ünnepi beszédek; 11.20 – főhajtás és koszorúzás az emlékműnél; 11.45 – a törvény átadása az ortodox egyház képviselőjének; 12.00 – a mártírtelepülést jelző tábla leleplezése és megáldása a település bejáratánál; 12.30 – szeretetvendégség.
Szabó Ödön korábban kifejtette, hogy az államnak kötelessége legalább morálisan enyhíteni a kommunista diktatúra által okozott sérelmeken: „Az RMDSZ célja az volt, hogy a jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Bihar megyei Mezőbikácson is áldozatokat követelt a diktatórikus rendszer. Az elfogadott törvény értelmében, idén már hivatalos keretek között is megemlékezhetnek a helybéliek az 1949-es eseményekről, illetve a törvényt az állam egyfajta bocsánatkérésének is fel lehet fogni. Kezdeményezésünket számos román párt képviselője is támogatta”.
Mezőbikács azonban nem pusztán az 1949-es mészárlás miatt mártírtelepülés, hanem egy öt évvel korábbi gyilkosságsorozat miatt is. 1944. szeptember 27-én egy még több áldozattal járó tragikus esemény történt: egy román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Bár a halállistájukon 80 személy szerepelt, végül „csak” 7 személyt állítottak elő és végeztek ki. A sortűz áldozatai: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (cigányzenész), Takács Mihály (bíró) és Varga György – emlékeztetett az esetre a mártírtelepüléssé nyilvánításkor Szilágyi Aladár közíró, az Erdélyi Riport munkatársa. 2004-ben Kupán Árpád nagyváradi helytörténész emlékezett meg a mezőbikácsi eseményekről a Reggeli Újságban. A neves váradi szerző írását teljes egészében alább olvashatják. Azért látjuk indokoltnak az újraközlést, hogy felelevenítsük azokat az eseményeket is, amelyekről mind a mai napig nehéz beszélni, ezt ugyanis sokkal nehezebb elfogadnia a többségi nemzetnek.
Borsi Balázs
A mezőbikácsi sortűz – amiről még ma is hallgatunk
Szeptember 27. a mezőbikácsi tragédiának az évfordulója. 1944. szeptember 27-én, a második világháború végéhez közeledve hét, szintén ártatlan civil személyeket végeztek ki ebben a kis bihari faluban. Rájuk még azt sem lehetett ráfogni, hogy szembeszálltak volna a hatalommal. Nekik egyetlen vétkük az volt – akárcsak a gyantaiaknak, magyarremeteieknek, hogy csupán a Bihar megyei áldozatokat említsük meg –, hogy más nyelven beszéltek, mint a négy év múltán visszatérő új honfoglalók.
A bikácsi történetet még a gyantainál és remeteinél is nagyobb elhallgatás, titkolózás övezte és övezi még ma is, ami megnehezíti, hogy a meglévő bizalmatlanságok, félelmek, sőt ellenségeskedések megszűnjenek.
Pedig szükség van az emlékezésre, a kényesnek számító kérdések felvetésére, az igazság kimondására. Nem azért, hogy a behegedt sebeket tépjük fel, hanem hogy megszabaduljunk végre az igazságtalanul reánk sütött bélyegtől. „Kibeszéljük szorongásainkat, elűzve ezzel éjszakáinkból, álmainkból, de lelkünkből is a rémet. Ha tovatűnnek a rémek, s nem lesznek titkolt és kimondatlan gondolataink egymás előtt, talán felnövekszik a nyelvi, tapasztalati, pszichológiai korlátokkal szétzilált bizakodás és bizalom is. Egymás iránt. És akkor hátsó gondolatok nélkül és a kölcsönös becsülés érzésével gyűlhetünk össze a mindenkori közös örömre.” Ezeket a nemes gondolatokat Köteles Pál Gyantán született író fogalmazta meg a Hotel Kárpátia című regényének utószavában. Ez a nem eléggé ismert mű 1989-ben jelent meg Magyarországon, és az 1944 szeptemberében Gyantán kivégzett 47 áldozat emlékét idézte föl, a szépirodalom eszközeivel, az események tényszerű, objektív bemutatásával.
Mivel a bikácsi sortűz összekapcsolható – legalábbis kronológiailag – a gyantai mészárlással, röviden felidézzük ezt a történetet is.
A második világháború utolsó napjainak egyik legtragikusabb eseménye a Szalonta–Arad vonalon zajlott. 1944. szeptember 13-án a magyar honvéd csapatok betörtek Dél-Erdélybe, elfoglalták Aradot, előnyomultak a Fekete-Körös völgyébe is, megszállták Gyantát, majd a Vaskoh környéki Biharlonkához érve szembetalálták magukat a szovjet hadsereg hatalmas túlerejével, és kénytelenek voltak visszavonulni. Feladták Gyantát, majd Aradot is. Ezek a hadműveletek mindkét fél részéről jelentős emberáldozattal jártak. A honvédsereg után nyomuló harmadik hegyivadász román hadosztály katonáinak egyes osztagai nagyszámú környékbeli önkéntes kíséretében bevonultak Gyantára, s a békés lakosságon töltötték ki bosszújukat. Legyilkoltak 47 személyt, gyermekeket, fiatalokat, öregeket, nőket, férfiakat vegyesen. Ezenkívül sok személyt megvertek, asszonyokat, lányokat megbecstelenítettek, gyújtogattak, romboltak, pusztítottak, raboltak. Hasonló eseményekre került sor a Belényes menti magyar falvakban, Magyarremetén 36 személyt gyilkoltak meg, az onnan elmenekült 6 férfit a kivégzés színhelye felé vezető úton ölték meg. Kishalmágyon és Szentmihályon 6–6 személyt, de itt csak férfiakat, fiatal fiúkat végeztek ki.
Mezőbikács sem kerülhette el a tragédiát, mivel a közelében húzódott az Észak-Erdélyt Dél-Erdélytől elválasztó, 1940-ben a bécsi döntéssel megszabott határ. Bikács Magyarországhoz került. Már a szeptember 13-i magyar előnyomuláskor is voltak a falu határában harcok. A mezőbikácsi római katolikus parókai halotti anyakönyvében három magyar katona, egy honvéd és két szakaszvezető neve szerepel, azzal a bejegyzéssel, hogy a románok elleni harcban estek el, s ott temették el őket. Egyébként akkor még a harc valamennyi áldozatát az ortodox és a katolikus pap közös szertartással parentálta el, s a román áldozatok a görögkeleti temetőben nyertek végső nyugodalmat.
1944. szeptember 27-én egy előre nyomuló román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Itt, lévén a lakosság vegyes összetételű, tömegmészárlásra és nagyobb atrocitásokra nem került sor. Állítólag az önkéntesek között volt egy, korábban a faluból elmenekült személy, aki egy 80 nevet tartalmazó listát hozott magával azokról, akiket meg kell büntetni a magyar impérium alatti magatartásukért. Végül „csak” 7 személyt állítottak elő, köztük a falu bíróját és egy cigány zenészt (aki úgymond irredenta nótákat játszott). Az előállítottaknak nem volt semmi felróható bűnük, nem is folytattak ellenük semmiféle eljárást, ki sem hallgatták őket, csupán magyarságukért lettek az elvakult nemzeti gyűlölet áldozatai. Így az ő értelmetlen pusztulásuk még fájdalmasabb, még tragikusabb a háborúban elesettekénél. A hátramaradt családtagok fájdalmát és bánatát az is fokozta, hogy nemcsak nem kaptak soha kárpótlást, beismerést, elégtételt, de még beszélni sem beszélhettek tragédiájukról. Ha most felidézzük emléküket, abban reménykedhetünk, hogy ezt a fájdalmat „békévé oldja az emlékezés”.
A sortűz áldozatai a következők voltak: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (a zenész), Takács Mihály (a bíró) és Varga György.
A háború után Ambrus Péter, a Magyar Népi Szövetség nagyváradi és Bihar megyei tagozatának elnöke kezdeményezte a faji gyűlölködésből végrehajtott vérengzések vétkeseinek perbe fogását. Magánnyomozást folytatott, kihallgatási jegyzőkönyveket vett fel, névvel ellátott és névtelen vallomások tömegét gyűjtötte össze. Előbb a bukaresti kormánytól, majd a legfőbb ügyésztől is kérte a bírósági eljárás megindítását – mindhiába. Végül a Nagy Nemzetgyűléshez, az akkori román parlamenthez fordult panasszal, minden eredmény nélkül. Ambrus Péter nem sokkal halála előtt bízta a közel ezer oldalnyi gyűjteményét falubeliére, az író Köteles Pálra. Ebből az anyagból írta ő meg a Hotel Kárpátiát, még 1980-ban, de Magyarországon is csak 1989-ben láthatott napvilágot a regény.
Ma már nálunk sem számít tabunak ez a kérdés. Az események 50-ik évfordulóján, 1994-ben a bukaresti televízió magyar adása bemutatta Boros Zoltán Gyanta című dokumentumfilmjét, melyben a túlélőkkel készített interjúk alapján idézte fel a tragédiát. (A filmet a Duna Televízió Fekete vasárnap címmel vetítette a gyantai népirtás 60. évfordulóján, pénteken.) 1995-ben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Politikai Főosztálya egy fontos dokumentum-kötetet adott ki, Fehér könyv az 1944 őszi magyarellenes atrocitásokról címmel. (Ebben sincs szó a bikácsi sortűzről!) A könyv előszavában a felelős kiadó Bodó Barna így fogalmazott: „(…) Mondassék ki, hogy az erdélyi magyar nem vérengző, nem idegengyűlölő és nem fasiszta. Nem barbár. (…) Mondassék ki végre a történelmi igazság olyan ügyekben, amelyekben évtizedeken át csak a hatalmi nacionalizmust alátámasztó félrevezetések kaphattak nyilvánosságot. (…) Mondassék ki a mi igazunk is”.
E bátor gondolatok megfogalmazása óta újabb kilenc-tíz esztendő telt el (írta e sorokat 2004-ben a szerző – szerk. megj.). Elmondhatjuk, hogy azóta némi haladás ezen a téren is tapasztalható. Szeptember 25-e óta emlékmű áll Gyantán. Ma már legalább nem vitatja a többség jogunkat az emlékezésre, az áldozatok iránti kegyelet lerovására.
Az az idő viszont – melynek eljövetelére Köteles Pál idézett szövegében vágyakozott – még most sem jött el. Továbbra is vannak tiltott és ki nem mondott gondolataink egymás előtt, nem tűnt el a gyanakvás, a bizalmatlanság, sőt az igazság kimondásának félelme sem. Mezőbikácson még ma is tabu az 1944. szeptember 27-i sortűz, s azok, akik tehetnének valamit az igazság kimondásáért, az áldozatok emlékének megbecsüléséért, felidézéséért, gyávaságból vagy megalkuvásból ezt még ma sem vállalják.
Kupán Árpád
(Reggeli Újság, 2004. szeptember 29.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. szeptember 14.

Egyszerre négy helyszínen olvasnak fel a Fiatal Írók Szövetségének meghívottai
Négy városban, Budapesten, Pozsonyban, Kolozsváron és Újvidéken egy időben zajlik pénteken, romániai idő szerint 19 órától a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett FISZ Karaván.
Az eseményen a régiók jeles szerzői és a FISZ fiatal alkotói fognak felolvasni, a különböző helyszínek pedig virtuálisan (egy-egy kivetítőn) kapcsolódnak össze, így mind a négy helyszín közönsége bepillanthat a többi helyszín eseményébe is. A felolvasások a világhálón is követhetők lesznek.
A Fiatal Írók Szövetsége közleményében kitér arra is, hogy eddigi történetük során is komoly szakmai figyelmet fordítottak a határon túli magyar irodalmak működésére.
A Budapesti Kelet Kávézó és Galériában Balázs Imre József, Gál Soma, Kabai Lóránt, Purosz Leonidasz és Szőllőssy Balázs, a Kolozsvári ulgakov Irodalmi Kávéházban André Ferenc, Bajtai András, Hyross Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád és Visky Zsolt, a Pozsonyi Magyar Intézetben Bödecs László, Csehy Zoltán, Korpa Tamás, Szalay Zoltán, Száz Pál és Tőzsér Árpád, az újvidéki Forum Házban pedig Ayhan Gökhan, Bíró Tímea, Fehér Miklós, Izsó Zita, Jódal Kálmán és T. Kiss Tamás olvas fel műveiből.
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 17.

Optimisták a kisebbségvédők
Optimisták a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi javaslatcsomag kezdeményezői, miután az Európai Unió luxemburgi bíróságán tegnap megtartották az Európai Bizottság (EB) ellen indított perük tárgyalását – közölte az RMDSZ hírlevelében.
Az RMDSZ és – az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába (FUEN) tömörült – partnerei azért perelték be az EB-t, mert 2013-ban indoklás nélkül elutasította a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésként történő bejegyzését, így el sem kezdhették annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, amely az uniós jogalkotási indítvány figyelembevételére kötelezte volna Brüsszelt. „A tárgyalás során világossá vált, hogy javaslataink többsége igenis, elfogadható az uniós keretszabályok értelmében, és az Európai Bizottság köteles lett volna ezeket figyelembe venni, mielőtt elutasította a teljes csomagot” – közölte a luxemburgi tárgyaláson részt vevő Vincze Lóránt FUEN-elnök. A tárgyaláson Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel. Fehér Miklós Zoltán, a magyar kormány jogi képviselője felhívta a bíróság figyelmét: az elutasítás nem vette figyelembe, hogy a kezdeményezők akár részleges bejegyzést is elfogadnak. A szlovák képviselő meg sem jelent a tárgyaláson, a román képviselő pedig a nemzetállamok szuverenitását és az unió jó működését féltve érvelt a kisebbségvédelmi csomag ellen. A beszámoló szerint a bírák több kérdést is felvetettek a feleknek, egyúttal számon kérték az Európai Bizottságon, hogy miért nem iktatta legalább az elfogadható javaslatokat, ahelyett, hogy teljes egészében elutasítsa a csomagot. A tárgyalást követően a bírák várhatóan öt hónapon belül döntenek az ügyben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 19.

Optimisták a Minority SafePack kezdeményezői a luxemburgi bírósági tárgyalás után
Optimisták a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi javaslatcsomag kezdeményezői, miután az Európai Unió luxemburgi bíróságán pénteken megtartották az Európai Bizottság (EB) ellen indított perük tárgyalását – közölte az RMDSZ hírlevelében.
Az RMDSZ és – az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába ( FUEN) tömörült – partnerei azért perelték be az EB-t, mert 2013-ban indoklás nélkül elutasította a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésként történő bejegyzését, így el sem kezdhették annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, amely az uniós jogalkotási indítvány figyelembevételére kötelezte volna Brüsszelt.
"A tárgyalás során világossá vált, hogy javaslataink többsége igenis elfogadható az uniós keretszabályok értelmében, és az Európai Bizottság köteles lett volna ezeket figyelembe venni, mielőtt elutasította volna a teljes csomagot" – idézte a luxemburgi tárgyaláson részt vevő Vincze Loránt FUEN-elnököt az RMDSZ hírlevele.
A tárgyaláson Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel. Fehér Miklós Zoltán, a magyar kormány jogi képviselője felhívta a bíróság figyelmét: az elutasítás nem vette figyelembe, hogy a kezdeményezők akár részleges bejegyzést is elfogadnak. A szlovák képviselő meg se jelent a tárgyaláson, a román képviselő pedig a nemzetállamok szuverenitását és az unió jó működését féltve érvelt a kisebbségvédelmi csomag ellen.
"Az Európai Unió felelősséget visel a hatvanmillió őshonos kisebbség nyelvét beszélő európai polgárért. Nem különleges bánásmódot kérünk, hanem annak elismerését, hogy a nemzeti közösségek teljes értékű tagjai a társadalomnak, közösségként szeretnének megmAradni és gyarapodni szülőföldjükön" – idézte a luxemburgi tárgyalás kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ- elnököt a szövetség hírlevele.
A beszámoló szerint a bírák több kérdést is felvetettek a feleknek, egyúttal számon kérték az Európai Bizottságon, hogy miért nem iktatta legalább az elfogadható javaslatokat ahelyett, hogy teljes egészében elutasítsa a csomagot. A tárgyalást követően a bírák várhatóan öt hónapon belül döntenek az ügyben.
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék