udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Névmutató: Ferencz Gábor

2000. május 24.

Bukarestbe érkezett Henrik dán herceg, az az Europa Nostra műemlékvédelmi szervezet elnöke, hogy átadja a Transylvania Trust Alapítvány és Torockó képviselőinek a torockói népi építészeti együttes helyreállításáért megítélt Europa Nostra Érmet. A bukaresti Hilton Szállodában május 24-én sorra kerülő eseményen dr. Szabó Bálint, az alapítvány ügyvezető igazgatója, Furu Árpád, a torockói műemlékvédelmi program vezetője, valamint a torockói háztulajdonosok képviseletében Ferencz Gábor unitárius lelkész vesz részt. Az 1963-ban alapított Europa Nostra több mint 200 örökségvédő civil szervezet páneurópai szövetsége. Romániai műemlék- helyreállítást most először jutalmaznak Europa Nostra Éremmel, a berethalmi erődtemplom és a kolozsmonostori Kálvária-templom az elmúlt években a díj oklevél fokozatában részesült. - A több mint 160 műemlék jellegű épületből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező torockói építészeti hagyaték Közép- és Kelet-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány által 1996-ban indított program e felbecsülhetetlen kulturális érték védelmét tűzte ki célul. A Budapest V. kerületi önkormányzata által biztosított céladományból Torockó 138 hagyományos ingatlanának tulajdonosai évente részesülnek karbantartási támogatásban, amennyiben vállalják, hogy házuk értékes építészeti és utcaképi elemeit nem változtatják meg, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat, és esetleges változtatási szándék esetén figyelembe veszik az alapítvány szakmai tanácsait. /Szabó Sámuel: Az első Europa Nostra Érem romániai műemlék- helyreállításért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

2005. május 30.

Május 29-én Torockószentgyörgyön a két szomszédos falu magyarsága emlékezett az 1944. szeptember 7–11-i nyírmezei csatában elesett honvédekre. A felállított fejfát és emléktáblát Ferencz Gábor torockói unitárius lelkész áldotta meg. Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke hangsúlyozta, bár Torockószentgyörgyön 9 honvédet hantoltak el 1944 szeptemberében, azért állítanak emléket a nyírmezei csata áldozatainak, mert ez a falu méltó arra, hogy a hősök emlékét ápolja. Eljött Ludányi Horváth Attila kolozsvári magyar konzul és Kisvári Tamás alezredes, bukaresti magyar katonai attasé is. Erdélyben a torockószentgyörgyi a tizenkettedik kegyhely, amelyet a THHB kezdeményezésére jelölnek meg a honvédek emlékére. /Benkő Levente: Síremlék a honvédeknek. Világháborús hősökre emlékeztek Torockószentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./

2009. június 3.

Június 3-án Marosvásárhelyen a megye magyarsága azért tiltakozik, mert sorra leváltották a magyar vezetőket a közintézmények éléről, a 40 százaléknyi magyar lakosság nem kap százalékarányos képviseletet a helyi intézményekben és a hivatalokból fokozatosan kiszorítják a magyar nyelv használatát. Elsőnek dr. Csíki Zsuzsannát, a megyei Egészségügyi Pénztár elnök-igazgatóját menesztették, annak ellenére, hogy tavaly sikeresen versenyvizsgázott a tisztségre és négy évre szóló menedzsmentszerződést írt alá az országos pénztárral. Dr. Csíki Zsuzsanna a pénztárnál köztisztviselői állásban fog dolgozni. Az egészségügyben szinte teljesen eltűntek a magyar igazgatók. Dr. Konrád Judit aligazgató már nincs a közegészségügyi igazgatóság vezetőségében. A vidéki városokban sem jobb a helyzet. Szovátán dr. Fekete Erzsébetnek, Erdőszentgyörgyön dr. Keresztes Csabának kellett visszavonulnia igazgatói állásából. Egyedül Dicsőszentmártonban maradt magyar orvosigazgató dr. Siklódi Botond személyében. Marosvásárhelyen Domokos Attila az egyetlen, aki a megyei kórház adminisztratív igazgatói tisztségét tölti be. A szakemberek körében is elismert Dávid Csaba sem tudta megtartani pozícióját, őt a Vízügyi Igazgatóság éléről váltották le. Dénes Irénnek a Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezérigazgató-helyettesi székéből kellett távoznia. A városi pénzügy élén Moldován Ibolya egyelőre tisztségben maradt. Hogy meddig, azt nem lehet tudni. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes menesztésével magyar vezető nélkül maradt a Maros megyei tanfelügyelőség, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa. Nagy Editet a jól működő Pedagógusok Házától menesztették. A Nyugdíjpénztár élén már nem Morent Ilona vezérigazgató áll. Györfi Máriát leváltották a Megyei Munkaügyi, Társadalom- és Családvédelmi Igazgatóság éléről. Ferencz Gábor, a megyei vámhivatal újonnan leváltott főnöke. A Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal főfelügyelője Csomóss Miklós sincs tisztségben. A postánál eredeti megoldást találtak, Erős Csaba postafőnök maradt, de mégsem ő a főnök. Eugen Crisant főnökének, megyei igazgatónak nevezték ki. Leváltották Tóth Andreát is, aki a marosvásárhelyi diákházat vezette. – Gyékény Gertrúd május 25-től már nem főfelügyelő a Környezetvédelmi Őrségnél. /Mezey Sarolta: Alkalmatlan magyarok (?!) = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./

2009. június 19.

A kormányalkotó pártok Maros megyei képviselőivel, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel folytatott tárgyalások alkalmával a helyi RMDSZ-nek sikerült elérnie, hogy a leváltott magyar intézményvezetők megmaradjanak a hivatali struktúrákban. Néhány Maros megyei igazgatóság keretében „a korábbi magyar nemzetiségű vezetők másodhegedűsök” lettek. A Maros megyei nyugdíjpénztárt korábban irányító Morent Ilona igazgatóhelyettes lett. Györfi Mária a Megyei Munkaügyi, Társadalom- és Családvédelmi Igazgatóságot vezette, elbocsátását követően a megyei önkormányzatnál alkalmazták. A pénzügyi igazgatóság keretében Dénes Irénke közgazdász korábban vezérigazgató-helyettesként dolgozott, de ebben a beosztásban nem maradhatott meg. Most olyan ügyosztályt vezet, amely a kis- és közepes vállalkozások tanácsadásával foglalkozik. Moldován Ibolya és Marton Csilla nemrég még a marosvásárhelyi, illetve a szovátai pénzügyi hivatalt vezette, ők a helyükön maradnak. Csíki Zsuzsa a pénztár alkalmazottja marad, de nem vezető beosztásban fog dolgozni. A megyei ifjúsági igazgatóság korábbi vezetője, Kakassy Blanka most az aligazgatói tisztséget tölti be. A megyei postaigazgatóság főnöke maradt Erős Csaba, de ott is újabb igazgatói állást „találtak ki”, tehát immár neki is román nemzetiségű főnök diktál. A mezőgazdasági igazgatóságnál Antal Lehel igazgatóhelyettes volt, most már csak tanácsadó. Suba Kálmán eddig az Állatnemesítő és Szaporodásbiológiai Igazgatóságot vezette, ő az egyetlen, akit „felfelé buktattak”: Bukarestben annál a hatóságnál fog dolgozni, amelynek a Maros megyei kirendeltségét irányította. A marosvásárhelyi diákház igazgatója, Tóth Andrea a tanügyben kapott munkát. Ferencz Gábor a Maros megyei vámkirendeltséget vezette, továbbra is ott dolgozik felügyelőként, ő is román főnököt kapott. A környezetvédelmi felügyelőség eddigi vezetője, Gyékény Gertrúd az intézmény keretében dolgozik, de nem vezetői beosztásban. Dávid Csaba sem vezeti már a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóságot, de annak keretében dolgozik. Nem maradhatott meg vezetői állásában Nagy Edit sem, aki a pedagógusok házát irányította. Szabó Árpád aggasztónak tartja, hogy nincs magyar főtanfelügyelő-helyettes. Továbbra is magyar vezetője van Maros megyében a múzeumnak, az Energomur hőenergia-szolgáltató közüzemnek és a közlekedési vállalatnak. /Máthé Éva: Maros megye: sikeres RMDSZ-lobbi a magyar intézményvezetők ügyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./

2012. március 15.

Már hétvégén elkezdődött az ünneplés
Fehér megye
Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja.
Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások.
Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató.
A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál.
Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 19.

Csengő vers Lujzikalagorban
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék