udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 16 találat lapozás: 1-16

Névmutató: Ferenczi Géza

1997. január 9.

Az utóbbi időben egymás után jelentek meg a Székelyudvarhely környékéről szóló helyismereti munkák. Egy év alatt csak Székelyudvarhelyről kettő, de Lövéte, Oroszhegy, Farkaslaka, az iskolai évfordulók kapcsán pedig Nagygalambfalva, Korond, Máréfalva leírása is megjelent. Régebben készült Nagygalambfalva Évkönyve, az Udvarhelyi Híradó Kalendárium, az Ivói Kalendárium másodszor kapható. Megjelenés előtt állnak a bögözi műemlék templomról /Jékely Zsombor/, a sóvidéki népszokásokról /Barabás László/ és a székely rovásírásról /Ferenczi Géza/ készült munkák. Balázs Irén Kápolnásfalu /Alutus Kiadó, Csíkszereda, 1996/ című monográfiája most jelent meg. A munkát P. Buzogány Árpád ismertette, egyben felhívta a figyelmet a monográfia egyes hiányosságaira. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 9./

1999. július 14.

Hármas emlékünnepet ült az olthévízi református gyülekezet: 250 éves Olthévíz első református temploma, melyet Árva Bethlen Kata építtetett 1749-ben, aki idén 240. éve, hogy meghalt, és 230 esztendeje hunyt el Bod Péter, a templom első lelkipásztora, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze, hittudós. Ez alkalomból kortörténeti konferenciát tartottak július 9-étől Olthévízen, melynek célja alaposan megvizsgálni és az utókorral megismertetni azt a kort, amelyben Bethlen Kata és Bod Péter élt és alkotott. 10-én emléktáblát avattak, melynél a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület küldöttsége koszorúzott. A konferencián M. Hubbes Éva beszámolt székelyudvarhelyi kutatómunkájának felfedezéseiről: rábukkant Árva Bethlen Kata, Bod Péter, gróf Bethlen Imre könyvtárának maradékaira. Ferenczi Géza előadásában azt fejtegette, milyen bizonyítékok maradtak fenn arra nézve, hogy Bod Péter ismerte a székely rovásírást. Magda Ende hollandiai lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológia végzettje, magyar nyelven ismertette Bethlen Kata vallásosságának sajátosságait. Előadást tartott még dr. Buzogány Dezső egyháztörténész, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Sógor Géza lelkész, Tüdős Kinga bukaresti művészettörténész. végül Kocsis István, akit a rendezők abból az alkalomból hívtak meg, hogy jelen lehessen Árva Bethlen Kata című monodrámája előadásán. Ez utóbbit Olthévíz szülöttje, Meister Éva, jelenleg a szolnoki színház művésznője adta elő. A konferencia július 11-én hálaadó istentisztelettel ért véget, igét hirdetett dr. Csiha Kálmán püspök. Befejezésül leleplezte a templom falára helyezett márványtáblát, amely az olthévízi gyülekezet története most ünnepelt hármas évfordulójának állít emléket. /Tisztelgés Bod Péter emléke előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10., Árva Bethlen Kata és Bod Péter emlékezete. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

1999. szeptember 11.

Ferenczi Géza a Moldvában ma már két nagyobb tömböt alkotó, kétségbevonhatatlanul a magyarság egyik, a történelem viszontagságai következtében immár elszakadt, de az ómagyar nyelvet máig megőrzött csángók ősibb rétegének az eredetével és nevének az értelmezésével foglalkozott jelen tanulmányában. Az elmúlt évtizedek folyamán a ma is vitatott felfogásoktól eltérő elképzeléshez jutott. Régészeti, történelmi, levéltári, művészettörténeti kutatásaira támaszkodva vázolta föl a csángók Moldvába telepítésének a folyamatát. Ferenczi nem fogadta el Horger Antal és utána, tőle átvéve, mások ismételte alábbi vélekedését: "a székelyek eleinte talán csak tréfás gyúnyolódásból először a moldvai magyaroknak számos nyelvjárási eltérése miatt bizonyos mértékben furcsán hangzó beszédmódját jelölték vele." Szerinte - helytelen a tárgyalt szó kései időhöz kötött magyarázata. Ezért is kísérelt meg új úton indulni. /Kedei Zoltán. A moldvai ősibb csángók. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11., Múzsa mell./

1999. november 13.

Vofkori László, a földrajztudomány doktora, a kétkötetes Székelyföld útikönyve szerzője munkájáért Budapesten a Széchenyi István-díjat kapott. Vofkori László brassói születésű, székelyudvarhelyi földrajztanár számos tudományos dolgozat szerzője. Orbán Balázs óta, akinek hatkötetes munkája, a Székelyföld leírása 1868-ban jelent meg, sok változás történt: a településhálózat átalakult, változott a helyi lakosság szokásrendje, sőt még a természeti táj is módosult. Orbán Balázs óta a szerzők Székelyföldnek csak egyes részeit járták be, így például Bányai János, Kelemen Lajos, Benkő Samu, Kisgyörgy Zoltán, Ferenczi Géza és István, továbbá Beke György. Azonban összefoglaló jellegű, rendszeres, tudományos igénnyel megszerkesztett útikönyv ezidáig nem jelent meg. Ebben van Vofkori László könyvének jelentősége. Az 1200 oldalas munkában közel 600 települést mutatott be. /Balás Árpád: Egy mai Orbán Balázs. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

2000. június 1.

Máj. 8-án elhunyt dr. Ferenczi István régész-történész. Apját, Ferenczi Sándor régészt követhette testvérével, Ferenczi Géza régésszel együtt az erdélyi tudomány szolgálatában, egyetemen dolgozott, a kolozsvári Történelmi Múzeumban, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, és még két évvel ezelőtt is népszerűsítő előadásokat tartott. Az utóbbi években az erdélyi gyepükkel kapcsolatban végzett régészeti feltárásokat, szakfolyóiratokban és napilapokban ismertette elért eredményeit. Ferenczi sokat beszélt László Gyuláról, akit a magyar honfoglalás érdekelt a legjobban. Nem volt könnyű a marxista világban magyar régésznek lenni Romániában, de ő vállalta. Részt vett a kolozsvári és Kolozsvár környéki ásatásokban (Óvár, Hója-erdő, Kisbács, Szászfenes) is. /Kovács Ferenc: Búcsú dr. Ferenczi Istvántól. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./ a Bolyai Tudományegyetem előadója, adjunktusa, tanára 1959-ig, majd a Történeti Intézet, utána a Történeti Múzeum munkatársa. Tavaly jelent meg Besenyő szállások a Nagy-Szamos-Sajó mentén /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című munkája.

2001. március 30.

Ferenczi István már nem érhette meg utolsó régészeti tanulmányának megjelenését /Adatok a nagyfejedelemség kori kelet-magyarországi védelmi rendszer ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2000/. A nyomdai előkészítést, javításokat is a két lelkes és a mestert tisztelő szerkesztő, M. Hubbes Éva és Ferenczi Géza végezte. Előrehaladott kora ellenére Ferenczi István alapos, korrekt, helytálló munkát végzett. Témája az a védelmi rendszer, mely a honfoglalás időpontjától a rendi Magyar Királyság kialakulása közötti, több mint egy évszázadot felölelő időszakban alakult ki. A bemutatást a Szamos-völgyi erősségek leírásával kezdte, és a közép-erdélyi Brassó-földvárral fejezte be. Több olyan földvárat, melyeknek a románok ősromán eredetet tulajdonítottak, Ferenczi magyar építésűnek nevez (pl. Borválaszút a Szilágyságban). A szerző több évtizedes régészeti tapasztalataira alapozva hozzáértően szólt hozzá a honfoglalás, a letelepedés, a kalandozások, államszervezés kérdéseihez. Egyik értékelője, dr. Tóth István így foglalta össze a szerző sorsát, munkásságát: "Ferenczi István székelynek született a Román Királyságban. Magyar katonaként esett angol hadifogságba, ahonnan a Román Népköztársaságba tért vissza. Átélte a Ceausescu-diktatúrát és Kolozsvár nevének Cluj-Napocára való változtatását. Megalapították, majd felszámolták mellette a Bolyai Tudományegyetemet, ahol tanított. Megszűnt mellette az évszázados múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, melynek újjászervezéséért az elmúlt években oly sokat tett. És miközben mellette (és fölötte) megváltoztak az államok, államformák és rezsimek, ő mindeközben egyetlen hazát szolgált: az évezredek óta népek menedékéül szolgáló, kultúrát teremtő, szigorú helytállásra nevelő Erdélyt." /Zsidó Ferenc: Régi magyar védelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./

2002. január 19.

A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely 2001-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját és jelentette meg századik, Ferenczi Géza Változások Udvarhelyszéken című könyvét, felvállalta a néprajzi, valamint szociográfiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti köteteket, de a gyermekek számára készült irodalmat is. A kiadó sok értéket tett közzé, ezek között van Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek című tanulmánykötete, Murádin László: Anyanyelvünk ösvényein című kötete, Kozma Dezső: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok, Tankó Gyula: Gyimesi szokásvilág, Lászlóffy Csaba: Fej, vagy írás című verseskötete. Az Erdélyi Gondolat Kiadó és az 1991-ben megindult Székely Útkereső című irodalmi és művelődési folyóirat közös igazgatója Beke Sándor. - Az Erdélyi Gondolat szerkesztőbizottsága: Beke Sándor igazgató, Benkő András, Cseke Gábor, Cseke Péter, Csire Gabriella, Fodor Sándor, Gábor Dénes, Jancsik Pál, Péntek János. - Beke Sándor egyben kiváló költő is, 1993-ban jelent meg első verskötete /Madártemető/, azóta 9 verskötete látott napvilágot. /Nagy Olga: Az Erdélyi Gondolat szerepe, jelentősége. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

2002. május 14.

Hargita Megye Tanácsa, valamint a Megyei Kulturális Központ támogatásával jelent meg Bögöz falu monográfiája. A kötet tanulmányírói között neves történészek, néprajzkutatók találhatók. Dr. Kardalus János, a kötet szerkesztője leszögezte: tartozott ezzel szülőfalujának. Az első kötet szerzői /Dr. Vofkori László, Ferenczi Géza, Jékely Zsombor, Vetési Sándor, Tamás Géza, Péter Albert, Bencze Domokos, Kiss Ferenc, Csomor József és őmaga/ olyan emberek, akiknek valamilyen módon közük van a faluhoz. Második kötetre is számítani lehet. /Kristó Tibor: Bögöz falu monográfiája. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./

2002. június 1.

Két évvel ezelőtt hunyt el dr. Ferenczi István történész, egyetemi tanár /Kolozsvár, 1921. ápr. 15.- Kolozsvár, 2000. máj. 8./, a Posta Béla által alapított neves régészeti iskola hagyományainak, Roska Márton, Kovács István, László Gyula munkásságának folytatója, az erdélyi magyar régészet kiemelkedő képviselője. Ferenczi István a történelmi múlt kutatásának szeretetét, szenvedélyét édesapjától, Ferenczi Sándor régésztől örökölte. 1949-ben László Gyula Kolozsvárról való kényszerű távozása után Ferenczi átvette neves professzorától a régészeti előadásokat és azokat ő tartotta mindaddig, amíg ezt a diszciplínát magyar nyelven lehetett előadni. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetem lejáratási kampánya keretében Ferenczi István Bevezetés a régészetbe című kurzusát románellenesnek minősítették és nyilvánosan megbélyegezték. Később megfosztották egyetemi katedrájától, és az Erdélyi Történelmi Múzeumba helyezték át, ahol 1982. évi nyugdíjazásáig osztályvezető volt. Nemzetközi elismertséget az erdélyi római limes kutatásával szerzett. Átfogó régészeti terepbejárásai, kiegészítő ásatásai Erdély legkorábbi keleti védelmi rendszerének alaposabb megismeréséhez vezettek (ezeket a kutatásokat többnyire testvérével, Ferenczi Géza régésszel közösen végezte). Feltárta, hogy ez a védelmi rendszer a Keleti-Kárpátok vonalát belső oldalról követte, és az ún. "égett cserépfalú várak" sorából állt Krasznától Kozárváron (Dés), Besztercén, Dobokán, Küküllőváron át Fogarasig, illetve Brassóig. Megállapítása szerint ezek a földvárak a X. század második felében és a XI. század elején épültek, mélységben tagoltak voltak, és a folyóvölgyeket, kora középkori utakat védték. Legjelentősebb kora középkori kutatása a Szent László király (1077–1095) által megkezdett erdélyi védelmi rendszer fölfedezésével és igazolásával végződött. (Székelyföldi gyepük. Korunk, 1972. 2.) Ferenczi István e várrendszer létezését a Rapsonné (Parajd), Tartód- (Székelyvarság), Firtos- (Korond), Budvár (Székelyudvarhely), Kustaly (Homoródoklánd) stb. várakban folytatott ásatásaival igazolta. Egyik kedvenc kutatási területe Kalotaszeg volt, az itt végzett régészeti megfigyeléseinek, ásatásainak eredményeit Régészethelyrajzi kutatások Kolozsvárott és környékén című tanulmányában közölte (Studia Universitatis Babes–Bolyai, 1962. 2.). Ferenczi István fontosnak tartotta a századok folyamán eltűnt erdélyi falvak régészeti vizsgálatát, ebből a célból 1977-ben a kalotaszegi Kőrösfő határában az elpusztult Ordományos középkori település feltárásába kezdett. László Gyula "kettős honfoglalás" elmélete tekintetében Ferenczi egykori professzora véleményét osztotta. Meggyőződése szerint a 670–680-as években a Kárpát-medencébe ősmagyar népcsoport települt, amelyet onogur–bolgár uralkodó réteg vezetett. A több mint két évszázados együttélés során az ősmagyar tömeg beolvasztotta a türk nyelvű uralkodó réteget. Árpád népének beköltözésekor tehát az onogur ősmagyar ötvözésű népesség már jelen volt a Kárpát-medencében. /Sebestyén Kálmán: In memoriam dr. Ferenczi István. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2003. november 15.

Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./

2004. július 9.

Ferenczi Géza nyolcvanéves történész-régész húsz éven keresztül a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója volt. 1954-ben került, Székelyudvarhelyre. 1943-ban érettségizett Kolozsváron, majd jelentkezett a Ludovika Akadémiára. Másfél éves nyugati hadifogságból 1946-ban tért haza Kolozsvárra testvérével Istvánnal együtt, aki – akárcsak édesapjuk – szintén régész-történész volt. Édesapja, Ferenczi Sándor régész szovjet hadifogságban halt meg. Ferenczi Géza 1947-ben beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, földrajz-földtan szakra, egy évig tanulta, de anyagilag nem bírta tovább. A református kollégium könyvtárában dolgozott, majd eltávolították "osztályellenségként". Később megkezdte egyetemi tanulmányait. Az egyetemről 1952 őszén kirúgták, mint "befurakodott osztályellenséget". Szakképzetlen munkásként dolgozott egy évet, Sztálin halála után enyhült a helyzet, visszakerült, és 54-ben végezte el az egyetemet. Akkor került Székelyudvarhelyre, a múzeumba. Megindították az ásatásokat, és kidolgozta testvérével az elméletét, miszerint az egykori, Szent László-korabeli határvédelemnek voltak az elemei az általuk föltárt Bud-, Tartód-, Rabsóné-, Firtos-vár és Oklánd határában Kustaly-vár. Azóta továbbiak kerültek elő Háromszéken is. Ferenczi Géza a megyei múzeum muzeológusa lett, ott dolgozott 1984-ig. Ezután a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár könyvtárosa volt 1987-ig, nyugdíjazásáig. Ferenczi Géza részt vett István bátyja ásatásain, folyamatosan közölte tudományos anyagait. Ezek közül az egyik legjelentősebb tartja az énlakai rovásírással kapcsolatos kiegészítéseket (Székely rovásírásos emlékek – 1997). Megírta A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című könyvét. Régebben megjelent, régészeti-történeti, valamint nyelvészeti tanulmányait adta ki Lapok Erdély múltjából címmel (2002), aztán a Székely rovásírás az idők sodrában (2002) címet viselő, az előzővel azonos jellegű kötetet, s 2001-ben került ki sajtó alól az Utazások Udvarhelyszéken című turisztikai kalauz. Jelenleg édesapja és bátyja tudományos hagyatékát, kéziratait, könyvtárát teszi rendbe. /Katona Zoltán: Nyugdíjasként Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza nyolcvanéves. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 9./

2007. február 19.

Elhunyt Ferenczi Géza /Kolozsvár, 1924. jún. 22. – Székelyudvarhely, 2007. febr. 14./ történész, Ferenczi Sándor fia, Ferenczi István öccse. A kolozsvári református kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos képesítést 1954-ben. Az egyetem elvégzése után csaknem húsz évig a Székelyudvarhelyi Múzeum igazgatója, majd 1976-tól a csíkszeredai Megyei Múzeum mellett működő műkincsvédelmi hivatal muzeológusa, 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. A tudományos munkát nyugdíjas korában is folytatta, részt vett a tudományos közéletben, tudományos közleményeit a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveiben adták közre. Székelyföld múltja foglalkoztatta, a dák-római és középkori régészet s a néprajz köréből román, magyar, német szakfolyóiratokban jelentek meg többnyire bátyjával együtt jegyzett tudományos dolgozatai. Bátyjával, Ferenczi István közösen tekintették át a székely rovásírásos emlékeket a Művelődési Tanulmányok (1979) című kötetben.

2007. december 1.

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /

2009. május 19.

Korond nagyközség nevétől már elválaszthatatlan a Firtos Művelődési Egylet folyóirata: a Hazanéző, állapította meg Nagy Pál a huszadik évfolyamához érkezett kiadvány idei első, ünnepi számában. Az önmegismerést tűzte ki célul húsz éve a folyóirat – olvasható Ambrus Lajos főszerkesztő vezércikkében. Ebben a számban Varga Géza az írástörténész Szekeres István kötetét (A székely és az ótörök írás jeltörténete) méltatta, az 1920-ban született István Lajos helytörténész Életutam című írásából közölt részletet, Márton Béla a kilencven évet élt Gál Sámuel taplófeldolgozó mesterről készített pályarajzot. Végül Ambrus Lajos a Hazanéző időközben végleg eltávozott munkatársai – Bandi Dezső, Benczédi Sándor, dr. Fazekas István, Ferenczi Géza, dr. vitéz Ferenczi István, dr. Kercsó Attila, Tamási Miklós – névsorához csatolva a lapot felkaroló dr. Kátó László alsóboldogfalvi születésű, világhírű orvosprofesszort búcsúztatta. /Damján B. Sándor: Húszéves a korondi HAZANÉZŐ. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./

2013. május 18.

Árpád-kori települések Székelyföldön
Honfoglaló magyarok
A régészeti feltárások bizonyítják, hogy Erdély délkeleti régiójában a magyarok már a honfoglalás kezdetén megtelepedtek. Elképzelhető, hogy ezek a magyarok a bolgárok elleni hadjáratból visszatérő Árpád fia, Levente egyik lovas csapatához tartoztak, de nem kizárt az sem, hogy itt vonult be Erdélybe a honfoglalók egyik oszlopa. Egyre elfogadottabbá válik az a felfogás, hogy a magyar honfoglalás nemcsak a Vereckei-hágón, hanem a Keleti-Kárpátok összes átjáróján keresztül történt.
Elképzelni is nehéz, hogy a Kárpátokon az egymilliós lélekszámot meghaladó magyar nép és a többmilliós ló- és szarvasmarha-állomány egyetlen szoroson gyorsan és zökkenőmentesen átkelhetett volna.
Az Ojtozi-szoroson bevonulók egy része Háromszéken maradt. A korai magyar megtelepedést több lovas sír és fegyver bizonyítja. A katonai feladatkört ellátó lovasok az Olt és a Feketeügy völgyében – a 9. század végén, a 10. század első harmadában – több magyar települést alapítottak. Az Ojtozi-szoros előterében fekvő Kézdivásárhelyről zabla és szablya maradt fenn. A Sepsiszentgyörgytől mintegy 15 km távolságra fekvő Maksa községhez tartozó eresztevényi Zádogos-tetőn talált lovas sírból származó fél vaskengyel és egy vaslándzsa a 10–11. századból maradt ránk. De az erdővidéki Köpecen, a Kőcsukk nevű helyen feltárt, honfoglalás kori két lovas sír is lovas őrség jelenlétére utal. Az első lovas sírt – írja Csutak Vilmos, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója – még az első világháború előtt találták. Ezt az akkori köpecbányai mérnök, Hoffman Géza elküldte a budapesti geológiai intézetnek vizsgálat céljából. A második lovas sírt ugyanitt tárták fel 1927-ben. A halottat a lócsontokkal együtt helyezték a sírba. Ezúttal egy értékes lópatkó is előkerült. A szakértők véleménye szerint e patkótípus a 10. századi lovas sírokban igen ritka lehetett. A Kézdivásárhely, Eresztevény, Sepsiszentgyörgy, Köpec vonalon feltárt lovas sírok mutatják az Ojtoz irányából érkező lovasok Erdély belseje felé haladó útvonalát. A feltárt régészeti anyag alapján úgy tűnik, hogy ezek a bolgárok ellen letelepített határőrök hagyatékai. Amikor Dél-Erdély a 930-as évek táján Bogát gyula uralma alá került, azonnal hozzáfogott a határvédelem megszervezéséhez. Az ide telepített magyar határőrök feladata lett a besenyő és a bolgár, később úz és kun támadások elhárítása, feltartóztatása. Erre szükség volt, mert e régió a betörések útvonalán fekszik. Itt a Kárpátokon keresztül – a Törcsvári-, a Tömösi-, a Tatár-hágón, a Bodzai- és az Ojtozi-szoroson át – több út vezetett Erdélybe. A magyar védelem megszervezése mélységében széles tagolású volt. E védelmi stratégiával magyarázható, hogy a magyar határőr közösségek miért települtek Sepsiszentgyörgyre és a térség szorosoktól távolabb eső pontjaira is. Védművek Székelyföldön a különböző stratégiai pontokon már a korai századokban erődítések épültek. A letelepedő magyarság átvette a korábbi romba dőlt földvárakat, de ő maga is emelt ilyeneket. Ezek egy-egy nemzetségfő lakhelyeként, menedékhelyeként szolgáltak. A várak egy része a gyepűvédő erődrendszer keretében – a Keleti-Kárpátok mentén – szolgálták a déli és a keleti határvédelmet. A hosszú védelmi töltések, védelmi árkok és a várak, mint például Kustaly, Firtos és Rapsonné vára, az úgynevezett rikai védelmi rendszer részei. Ezek emelésének idejét Ferenczi István régészprofesszor a magyar honfoglalás utáni évszázadokra teszi. A Ferenczi testvérek szerint a Persány-hegységben egy közel 40 kilométer hosszú védelmi töltés, erődítés húzódott. Ferenczi István azt is állítja, hogy Felső- és Alsó-Háromszéket a Piliske-tető és a Feketeügy között húzódó töltésvonal választja el. Ferenczi István „két építési szakaszt különböztet meg: az első, rekeszes-gerendavázast 9. század véginek, 10. századinak tartja, a másodikat, amelynek során csak földből magasították a korábban leégett erődítésvonalat, 11. század véginek”. Az említett védőrendszerekkel kapcsolatban még nem alakult ki egységes álláspont, mert némelyek az építés idejét az Árpád-korhoz kötik, mások szerint az erődítések és várak egy része még korábban épült. Orbán Balázs a Homárkát római eredetűnek tartja. Roska Márton Repertóriumában a következőket írja: „A rétyi Nyír-en vonul végig az alján 3 öl széles s 2 öl magas földtöltés, mely mellett nincs sánc (Homárka, Honárka, Kakasborozda).” Dr. Székely Zoltán, aki egy kutatóárokkal átvágatta a Homárkát, és csak római vízvezetékcsöveket talált, szintén római korinak tartja. Rácz Tibor Ákos szerint a Ferenczi Géza és István által feltárt határvédelmi rendszerek megkérdőjelezhetők, azonban mint belső gyepűk valóban szolgálhatták az adott terület védelmét. E védvonal mellett Erdély-szerte, a Szamos mentén, a Mezőségen is épültek cserépvárak. Rácz úgy gondolja, hogy Háromszék területe a 12. század közepéig gyéren lakott. Azonban az említett védművek léte épp ennek ellenkezőjét bizonyítja. A mélységben tagolt gyepűkre magyar határőröket vezényeltek, akik a székely letelepedés előtt magyar településeket alapítottak a stratégiai pontokon. Magyar települések a székelyek előtt
Az utóbbi évtizedekben egyre több székely településen tártak fel Árpád-kori magyar falvakat, templom- és sírmaradványokat. A Nagy-Küküllő-völgyi Székelykeresztúron a római katolikus templom helyreállításakor a templom alatti sírokban S végű bronz halántékgyűrűket találtak, amelyek 11–12. századi falu létezését bizonyítják. A Nyárád mentén több magyar település került elő. E falvak többségének népessége átlagban ötven fő lehetett. Nyilván voltak nagyobb települések is. Nyárádszentlászlón 2009-ben egy 12. században épült nemzetségi monostor alapjait ásták ki. Marosszéken is kéttucatnyi Árpád-kori magyar templomot, települést tártak fel. Köztük a pókait, a berekeresztúrit, a marosszentgyörgyit és a marosszentkirályit. Az utóbbi két helyen 12. századi halántékgyűrűk is előkerültek. A Maros völgyében, Malomfalván az 1950-es évek elején végzett ásatásokkor 11–12. századi temetőket és településeket hoztak felszínre, köztük a hajdani Csittfalvát, amelynek temetője a 12. századra keltezhető. Udvarhelyszéken szintén igazolt több kora középkori magyar templom létezése. A régészeti feltárások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a székelyek előtti kor magyarsága nagyszámú települést alapított.
Példaként a Kányád (és Jásfalva) területén lévőt említjük, ahol 12. századi templom félköríves Árpád-kori szentélye, a szentély déli részéhez épített négyszögletű melléképület, néhány freskótöredék, több mint félszáz temetkezési hely, ékszerek, S végű karikák és még egy egyszerű kőfaragvány került elő.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 13.

Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék