udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Ferenczi Gyula

1999. november 15.

Huszonhat elsőévessel indult meg az idén Nagyenyeden a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Tanítóképző Főiskola. Induláskor az egyik legnagyobb gond a tanárkérdés volt. Ez megoldódott, mondta Krizbai Jenő, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója. Négy kolozsvári egyetemi oktató is vállalta azt, hogy lejöjjön Nagyenyedre tanítani: Ferenczi Gyula, Fodor László, Gál László és Lázár Sándor. További segítség, folytatta, hogy két tanáruk (László Enikő és Demény Piroska) doktorandus lett, így joguk van nekik is egyetemi szinten tanítani. A jövőben a legfontosabb egy olyan kiskönyvtár létrehozása, amely a főiskolai tagozat sajátos igényeit is kielégíti. /Szabó Csaba: Megoldódtak a nagyenyedi tanítóképző tanárgondjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

1999. december 4.

Kolozsváron A tanítóképzés dilemmái tárgykörű megbeszélésen jelen levők, közöttük dr. Egyed Emese, dr. Ferenczi Gyula, dr. Fóris Ferenczi Rita, dr. Kozma Dezső, dr. Péntek János és Vetési László, az idei tanévtől beindult főiskolai szintű tanítóképzés jelenlegi helyzetét és tantervét elemezték. Megállapították, hogy az nem felel meg a szakmai szempontoknak, sem a magyar nemzetközösség elvárásainak. Ezért hozzá kell kezdeni egy korszerű tanterv kidolgozásához, amely figyelembe veszi az eddigi tapasztalatokat és azokat a szellemi és anyagi erőtartalékokat, amelyekkel a Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben és Kolozsváron beindult tanítóképző főiskolák rendelkeznek. Érvényesíteni kell ezen főiskolák belső önrendelkezési jogának érvényesítését. A főiskoláknak együttműködési stratégiát kellene kialakítaniuk, ezt az együttműködést célszerű kiszélesíteni a Kárpát-medence más régióiban tevékenykedő főiskolákkal is. Ki kell dolgozni a főiskolai szintű óvónőképzés tantervét. /A tanítóképzés dilemmái. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2006. augusztus 1.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Tanárképző Intézete a Református Kollégiummal közösen szervezte meg Kolozsváron július 29-én a Tanulóközpontúság az oktatásban című tantárgymódszertani konferenciáját, melynek fő szervezője dr. Kovács Zoltán egyetemi adjunktus volt. Az idei rendezvény immár a nyolcadik. Az előadók között volt dr. Kötő József. Megemlékeztek két elhunyt kollégájukról: dr. Dezső Gábor matematikusról és dr. Ferenczi Gyula pedagógia szakos egyetemi tanárról. A résztvevők megtekinthették az Ábel Kiadó új könyveit, a tankönyveket. Idén Stark Gabriella szatmárnémeti tanárnőt méltatták Székely Ferenc- díjra. /Borzási Péter: Tantárgymódszertani konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2016. március 10.

Beszélgetés Sipos András kinevezett lelkipásztorral
Folytatni a közösségépítő, hitmélyítő munkát
Nt. Sipos András lelkipásztort folyó év február 1-jétől nevezték ki a Mosóczy-telepi református gyülekezet szolgálatába. Az alkalomból eddigi munkájáról, a jövőbeli tervei felől faggattuk.
– Tiszteletes úr, honnan érkezett Aradra?
– Szilágyszegen szolgáltam 23 évig. A településről tudni kell, hogy községközpont, noha a hozzá tartozó falvak közül az egyik legkisebb, csakhogy központi helyen, a főút közelében fekszik. Szilágyszegnek az egyik utcáját Menyői utcának hívják, amelyen 5 kilométernyire elérhető Szilágymenyő, ahova 1989-ben, a temesvári események után érkezett meg a későbbi püspök, Tőkés László és családja. A vidéken tevékenykedtek a Sipos nevet viselő lelkipásztorok, akik elég sokan voltak, ugyanis a dédapám kántortanító volt Szilágykusalyban, Szilágyerkeden, Szilágyszegen, de szolgált Szilágydobán és Szilágyszentkirályon is. Ugyanott szolgált kántortanítóként a nagyapám húga, Polixénia, de a nagyapám is lelkész volt Szilágykusalyban és Szilágyerkeden. Édesapám Szilágykrasznán szolgált lelkészként 29 évig, ott is van eltemetve. Tehát valamilyen szinten a Szilágyságnak és a Belső-szilágyságnak, a Tövisháti vidéknek az ismerői vagyunk, hozzánk tartozott, belénk ivódott e vidék, ahol szívesen éltünk mindaddig, amíg személyes ellentétek nem támadtak azzal a gyülekezettel, ahol 23 évig szolgáltam. Most már megértem, amiért ebben a faluban szinte senki nem tudott hosszú ideig lelkész lenni, egy kivétellel: volt egy lelkész, aki 42 évet szolgált náluk, ott is temették el 1912-ben. Ferenczi Gyulát, akinek az én nagyapám segédlelkészévé vált 1911-ben. 1912–1992 között, amikor mi odakerültünk, közel 50 pap szolgált Szilágyszegen. A papcseréknek a pontos okát nem tudnám meghatározni, de mintha sporttá vált volna, hogy a falucskában egy lelkész se maradjon sokáig.
– Ezek szerint az önök 23 évi szolgálata komoly teljesítménynek számít?
–Valóban, elég jól bírtuk cérnával, de az utóbbi években szokássá váltak irányunkban a méltatlan, csúfondáros megjegyzések a gyülekezet szűk körű vezetősége részéről. Ilyen helyzetben a feleségemmel negyedik alkalommal vettünk részt január derekán lelki gondozás-szerű beszélgetésen a püspök úrnál. Ő elmondta: már háromszor próbált vigasztalni, de segíteni nem tudott, ezért belátta, hogy egy 60 év fölötti ember sorozatos bosszantás közepette közelebb állhat a szívinfarktushoz, mint a nyugdíjhoz. Éppen ezért életmentésszerű áthelyezéssel Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezet szolgálatát bízza rám. Azért volt lehetséges, mert a gyülekezet tavaly novemberben lemondott a választójogáról, ezért várta, hogy valakit kinevezzenek hozzájuk. Mivel a püspök csak választójoggal nem rendelkezőket helyezhet át, én lemondtam a megválaszthatóságomról. Vagyis lemondtam arról, hogy idén püspök- vagy esperes-jelölt lehessek.
– Járt-e már Aradon?
– Hogyne, hiszen Józsa Ferencz tiszteletes úrral évfolyamtársak voltunk, noha ő 4 évvel idősebb, mert hosszú katonaságot végzett, illetve dolgoznia is kellett, hogy folytathassa a tanulmányait, de komának is meghívott a legnagyobb gyermekének a keresztelőjére. Arra nem emlékszem, hogy a náluk tett látogatásaim során Aradon szolgáltam-e, de tudom, hogy Nagylakon egyszer, illetve a kladovai nyári táborban két alkalommal is szolgáltam. Ezzel együtt nem mondhatnám, hogy ismerem Aradot, illetve a környékét.
– Hogy megy a beilleszkedés?
– Szerintem rendben van, Józsa tiszteletes úr is segít, vele jól egyetértünk. Nekem nem is célom, hogy a kákán keressem a bogot, hiszen csak a nyugdíjazásomig, még három és fél évet szándékozok itt szolgálni. A gyülekezet tagjai között is számos szilágyerkedit vagy a leszármazottait találtam, ahol magam is szolgáltam közel 9 évig. A helybeli gyülekezetben 10 szolgálaton vagyok túl, de a németszentepéteriben is kétszer hirdettem igét. Első alkalommal megköszöntem a kisperegi fiatal lelkész, Tóbiás Tibor György besegítő szolgálatát. Németszentpéteren is kedves embereket találtam, hiszen először 9, másodszor 11 hívő jött el az istentiszteletre. Meglehet, a számok kevésnek tűnnek, de a szilágyszegi gyülekezetben a vasárnap délutáni istentiszteletekre általában 6 hívőnél több nem jött el. Az aradi gyülekezetben megtartott imahét alkalmain is általában jelen volt a gyülekezet 10%-a, míg a vasárnapi, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten a 40%, ami magas aránynak tűnik. Bizonyára nem az új lelkész miatt, hanem az evangélium üzenete hívta el őket.
– Vannak-e újító szándékú tervei?
– Amíg Szilágyszegen abban a tudatban éltünk, hogy nyugdíjig szolgálunk, bekapcsolódtunk az Iszákos-mentő Missióba, ami legjobban az Erdélyi Református Egyházkerület magyarózdi gyülekezetében működött, ahol 12 napos gyógyító konferenciákat is tartottak. A második Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezetben, a magyarországi Tiszta Forrás Alapítvánnyal együtt végzett ötnapos konferenciák formájában, 1998-tól működött. Ugyanakkor Szilágyszegen is rehabilitációs központot hoztunk létre, aminek az épülete teljesen elkészült, tehát munkálkodni lehetne benne. 2002-től mi is gyógyító konferenciákat szerveztünk a parókián, ahol a feleségem főzött a résztvevőknek, akikkel magam foglalkoztam. Az utóbbi két évben, önhibánkon kívül, nem lehetett gyógyító konferenciát szervezni: tavalyelőtt nem jelentkezett senki, tavaly viszont rákbetegség miatt nem tudott eljönni dr. Simon Mária, aki azelőtt sokat segített e munkában.
– Az aradi gyülekezetben folytatni kívánja a gyógyító konferenciákat?
– Természetesen, a Józsa Ferencz tiszteletes úr által a Tiszta Forrás Alapítvánnyal közösen végzett munkát folytatni kívánom. Ugyanakkor a kladovai nyári táborban hagyományossá vált ifjúsági munkát is folytatjuk. Szilágykrasznáról üzenetet kaptam, hogy az odavalósi középiskolai tanárnő a végzős diákokkal szeretne két napig Araddal és a környékével ismerkedni. Tehát az Aradon meghonosodott mindenfajta tevékenységet folytatni kívánjuk. Józsa tiszteletes úrral érzelmileg az is összeköt, hogy az édesapámnak is jó barátja volt, a haláláig leveleztek. Mindez nem jelenti, hogy Józsa tiszteletes úr rátenyerelne a gyülekezetre, de nem is szándékunk kirekeszteni onnan, hiszen a tiszteletes asszony továbbra is a gyülekezet kántora marad. Sem én, sem a feleségem nem kántorizálunk, ő az Iszákos-mentő Missziónak volt az okleveles szociális munkása és vezetője. Szerintem a Józsa család és közöttünk lévő számos rokonvonás is nagyban hozzájárulhat a gördülékeny beilleszkedésünkhöz, mert egy erőszakos hangulati változás a gyülekezetet nagyon megviselhetné. Mivel nem kell hosszú távra gondolnom, megkönnyíti a dolgomat, mint ahogy a tény is, hogy a püspök úr helyezett át, nem az én becsvágyam csábított ide.
– Köszönöm a bemutatkozást, a kötetlen beszélgetést, Isten áldását kérem a munkájára, aminek Isten dicsőségét és a gyülekezet javát kell szolgálnia, hiszen az a legfontosabb!
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék